Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

\ Művészeti életünkről Hagyományőrzés, értékközvetítés Pasztán és környékén Pásztó az igazi várossá vá­lás, a városi szintű kultúra kialakításának nem könnyű útját járja —, saját, művészi, közéleti arculatának kialakí­tása mellett a városkörnyék művészeti életének bázisává kell válnia. Értékteremtő, ér­tékközvetítő szerepet kell vál­lalnia! A művészeti ágak közül a legnagyobb múlttal és jelen­leg is a legnagyobb súllyal jelenlévő a képzőművészet. E művészeti ág értékteremtő és értékközvetítő hatása egyaránt jelentős és lehetővé teszi köz- művelődési intézményeinkben a differenciált érdeklődési te­rületekre épülő művelődési formák megvalósítását. Pászitón az amatőr képző­művészeti kör tevékenysége évtizedekben mérhető, a kör pedagógus alkotói számos ki­állításon, fórumon képvisel­ték színeinket. Az amatőr kép­zőművészeti kör tevékenysége szorosan kaipcsolódik a Cso­hány Kálmán által alapított képzőművészeti gyűjtemény­hez, mely a művész és más kortárs művészek alkotá­saiból áll és az 1983-ban lét­rejött „Csohány baráti kor” tevékenysége lévén folyamato­san gazdagodik. Csohány Kál­mán művészete, életműve ér­ték Pásztó számára és a szülővárosnak a művész előtti tisztelgését jelzi, hogy méltó otthont kíván adni a gyűjte­ménynek. A múzeum és kép­tár elkészültéig — átmeneti­leg — a Csohány baráti kör finanszírozásával kisgalériát alakítottak ki, mely alkalmas tárlatok szervezésére. Január­ban itt nyílt meg Csohány Kálmán születésének 60. év­fordulójára egy emlékkiállí­tás. és a Lovász József Mű­velődési Központ kiállítási ter­vének megfelelően a baráti körhöz csatlakozó művészeik kiállításait és más rangos (gyűjteményeket fogad. A „Csohány ba:áii köjf”: és a hozzá kapcsolódó széles kö­rű lakossági érdeklődés biz­tosítéka lehet egy városi szín­vonalú képzőművészeti, sőt szélesebb művészeti kultúrá­nak. Egy város jelenét és jö­vőjét is meghatározza, meny­nyire ismeri és becsüli múlt­béli és jelenkori értékeit. Pósztón a múlt ismerete és tisztelete élő folyamat — ezt bizonyítják a műemléki fék- tárások, az 1984-ben átadott oskola mesterház, a romikért, a plébániatemplom műemléki része —, ugyanakkor a jelen értékeivel való gazdálkodás is megtisztelő feladat. Ennek je­gyében szerveződött a Város­építő Egyesület, melynek alap­vető célkitűzése a város tör­ténelmi, művészeti értékeinek megőrzése, ápolása, gyarapí­tása. E célok következetesen je­len vannak a tanács terviben, környezetkultúránk megha­tározó elemeiben. Olyan vá­rost kell formálni, „megépí­teni”, mely művészi arculatá­ban is sajátos, ugyanakkor be­illeszkedik Nógrád megye kö­zösségébe és kisugárzó hatása a vonzáskörzetben is érvénye­sül. A város zenei életében — elsősorban a befogadók és az alkotások közti találkozásnál — bizonyos ritmuszavar, tá­volság még fellelhető. A kö­zönség igénye, ízlése nem mindig van szinkronban a kí­nált és fellelhető művészeti értékekkel, a közművelődési intézmények komolyzenei hangversenyein, operaelőadá­sain, igényes színházi produk­cióikon gyér számú közönség vesz részt. Értékes alkotások megismertetésével, értő zenei ismeretterjesztéssel lehet előbbre lépni. A gyermekek és a középiskolások körében megteremtődtek az értékek közvetítésének alapjai, az „Élő zenét...” mozgalom, valamint az Országos Filharmónia bér­letsorozata révén a városkör­nyék valamennyi kisközségé­be eljut az értékes zene. Pásztón az utóbbi időben szerencsés módon „megtalált” Bátanyterenye kamarazene- kar fellépései jelentenek ta­lálkozási alkalmat a komoly­zenével. Kihelveizett zeneis­kola is működik a városban. A tanulók hangversenyei esv- re színvonalasabbak és a W; zösséget alkotó szülők, felnőt­tek értő közönséggé nevelőd­tek. Az amatőr együttesek ré­vén a népzene is jelen van a város művészeti életében. A ..Dana” együttes tagjai kezde­ményezték és vállalták népze­nei oktatás bevezetését és a Lovász József Művelődési Köz­pont szervezésében 1984 őszé­től megindult a népzenei kép­zés furulya, hegedű, bőgő hangszereken Szabó Gáspár vezetésével. Színházi kultúra vonatkozá­sában az általános megyei helyzetkép jellemző Pásztó esetében is és ez korántsem megnyugtató. Részben ehhez a területhez kapcsolódik az amatőr szín­játszó csoportok kérdése. Még nem sikerült tartós, eredmé­nyes együttest életrehívni, a folyamatos működés helyett csak az alkalomszerűség do­minál. A városkörnyéken az úttö­rő kulturális szemlék jelente­nek alkalmat ilyen jellegű be­mutatkozásra, az egyéni és csoportos produkciókra. Évek óta színvonalas a vers- és pró­zamondók, az úttörő színját­szók bemutatója. Az amatőr művészeti moz­galom a vidék művészeti éle­tében meghatározó jellegű. Pásztón és a városkörnyéken is szép hagyománnyal rendel­kező együttesek működnek, elsősorban néptánc- és ha­gyományőrző csoportok. A pa­lotáshalmi művelődési házban évek óta szép eredményei vannak a gyermeknéptánc­nak. Három együttes dolgozik jelenleg: a „Kenderike”, a „Boróka” és a „Gyöngyvirág” (ők a legkisebbek). Folyamatos, rendszeres mun­ka. igazi közösségi szellem j llemzi a csoportokat, a he­lyes mozgáskultúra, az igazi művészeti értékek megismer­tetése a cél. Helyi fellépések, városkörnyéki, megyei, orszá­gos bemutatókon, fesztiválo­kon való részvétel fémjelzi munkájukat. 1981-ben orszá­gos nép táncfeszt ivá Ion képvi­selték a megyét, 1984-ben meghívást kaptak a budapes­ti „Gyermektánc antológiára”. 1985 márciusától ifjúsági nép- táncegyüttes szerveződik, már rendszeresen próbál 20—22 fi­atal. A művelődési ház szolgál­tatásként felnőtt amatőr nép­tánccsoportok részére „edző­tábori” lehetőséget biztosít és a csoportok ittléte alatt, fellé­pési alkalmat teremt a von­záskörzetben. Résztvevő együt­tesek: Zalka táncegyüttesek, Vasas táncegyüttes, Dunaúj­város. A kezdeményezés új­szerű és szolgáltató jellege miatt igen hasznos, elsősor­ban a kistelepülések kulturá­lis ellátása szempontjából. Hagyományőrző csoportja­ink a szlovák nemzetiség lak­ta községekben (Erdőkürt, Va- nyarc) működnek. Többéves múltra tekint vissza az erdő­kürti nemzetiségi ének- és táncegyüttes és az 1973-ban alakult vanyarci hagyomány- őrző nemzetiségi együttes. Mindkét csoport meghatározó szerepet tölt be a község kul­turális életében, kicsik és na­gyok együtt szerepelnek, ön­feledten játszanak, énekelnek. A vanyarciak tavaly „ezüst” minősítést értek el, meghí­vást kaptak a detvai folklór­fesztiválra és 1985 márciusá­ban budapesti gálaműsoron szerepeltek. Ezek a csoportok valóban betöltik azt a szere­pet. melyet, az amatőr együt­tesek a közösségi magatartás alakításában, a nemzetiségi múlt és kultúra ápolásában vállalhatnák. Pásztón a gyermeknéptánc­nak szép hagyományai van­nak, a Lovász József Műve­lődési Központban működő „Fürjecske” és Liliom nép­tánccsoportok jelentik a ha­gyomány mai folytatóit. 1983 végén feinött-tánccsoport ala­kult a .Lovász József Műve­lődési Központban, öt gazda­sági egység közös fenntartásá­ban. A Muzsla táncegyüttes pedagógus, diák, szakmunkás tagakból áll, vezetőijük Rákos Csaba „C” kategóriás táncok­tatói képesítéssel rendelkezik. Szurdokpüspökiben a Rö­pülj páva mozgalom hatásá­ra hetvenes években asszony­kórus alakult, szép reperto­árral. A csoport 1984-iben — két év kihagyás után — új­jászerveződött, jelenleg 18 éne­kes és négy citerás dolgozik együtt. Lelkesen, szép ered­ménnyel, igényes népviselet­ben énekelnek, a magyarnán- dori minősítőn „ezüst” minő­sítést kaptak. Kezdeti lépéseit teszi a Roz­maring népdalkor, mely idős Mohácsi Regős Ferenc rajza i pásztó: asszonyokból szerve­ződött. Pásztó és a vonzás- körzet amatőr együtteseinek bemutatkozását, a hagyo­mányőrzést segítik az 1984- ben indult ,J?ujáki vasárnap’’ rendezvény, a kétévenként megrendezésre kerülő vanyar- ci nemzetiségi nap, és a sző­lőtermelés, a szüret szokásait felelevenítő őszi programsoro­zat. Az éneklés másik ágát kép­viseli a munkáskórus, az ÜM Szerszám- és Készülékgyár által fenntartott férfikar, amely a város politikai, tár­sadalmi ünnepeinek rangos közreműködője. Vezetőjük Ba­lázs Ferenc zenetanár. Taron gyermek-citerazenekar műkö­dik. Különösen fontos — a területünkön — „fehér foltnak” számító — irodalmi élet erő­sítése, az alkotó kezdemé­nyezések felkarolása, melyhez lehetőséget nyújt a Palócföld folyóirat, a NÓGRÁD, és e lap hasábjain a jövőben ne­gyedévenként megjelenő „Pásztói Hírmondó”. Egészséges szemléletet tűk-' röz a városban, városkörnyé­ken kialakuló mecenatúra, — a helyi tanácsok gazdái kí­vánnak lenni művészeti együt­teseiknek, sajnos sok helyütt szakemberhiánnyal küzdenek. A Muzsla táncegyüttes, a Csohány baráti kör mellett szerveződő támogatási rend­szer konkrét eredményekben is megnyilvánul: fellépések biztosítása, a kisgaléria lét­rehozása, a MÄG és a kallói termelőszövetkezet finanszí­rozásában kiadott páratlan ér- dekességű Kormos—Csohány kötet. A művészeti élet ki­alakításának alapfeltételeit mindenütt meg kell teremteni! Egyes községekben megfelelő helyiség, gyakran a rendsze­res filmvetítés sem megold­ható. Mindezek mellett — a szoritóbfo gazdasági körülmé­nyek ellenére — sem mond­hatunk le a művészet tudat- és ízlésfonmáló, kultúraközve­títő szerepének kihasználásá­ról! A feladat most az, hogy jó tervezéssel, igényes tartal­mi munkával megvalósítsuk mindazokat a feladatokat, me­lyeket az MSZMP Nógrád Megyei Bizottsága VB 1985. január 15-d határozata és a városi pártértékezlet kulturá­lis életünkkel kapcsolatos ál­lásfoglalása meghatározott. Gerhát Gyulámé J Otonjarö A nagyasszony tragédiája Talán mégis mindenféle ba- bonaságon és hiedelemvilágon kíviilesik a kérdés: nem azt kapja-e az ember a sorstól (ír­hatnám nagy betűvel is), amit maga megérdemel? Ha igaz az, hogy egy bizonyos koron túl, úgy negyven-ötven tájé­kán felelősek vagyunk az óbrázatunkért — milyen mi­nőségű volt az élet, ami mö­göttünk van már! — igaz az is, hogy az ember felelős va­lamilyen külön elszámolásban a saját sorsáért. Valamiféle igazságosztás létezhet mégis a világban felsőbb hatalmak nélkül, csupáncsak a cseleke­detek következményei és a véletlenszerű sorscsapások- szerencsék által. Keveset, szinte semmit sem produkált az irodalomtörténet és a monográfiaírás arról — mi történt a Madách-családdal a költő korai halála után? Az érdeklődés nagyobbrészt Madách Imre életszakaszaihoz kötődik és halálával tulajdon­képpen már „csak” a művet (műveket) elemzi, azok sorsát kutatja, keveset szentel a fi­gyelemből mindarra, ami Madách életének előzménye­ként és folytatásaként any­jának és gyerekeinek sorsában lenne nyomon követhető. A Madách-család tragédiája a költő édesanyja köré csopor­tosítható, s talán semmi túl­zás abban, hogy kevés hasonló sorsüldözött életet élő csa­ládról tudhat a történetírás. S mindennek fókuszában ott van Majthényi Anna, a költő édesanyja, akinek része volt • család újra felemelkedesé: ben’ aki ezért a családi kar­rierért bármit megtett, s aki. nek hosszúra nyúlt (sors­szerűén mindent meg kellett érnie) életében végeredmény­ben a teljes széthullás is be­következett. Egyedül az anya­gi oldal maradt meg még egy ideig, hogy azután már a mi századunk harmincas évei­ben ebek harmincadjára ke. rüljön a sztregovai birtok, sőt, a kastély is, vele a költő köny­veivel, bútoraival és minden mással egy Lázár nevű ügy­véd-férj játékszenvedelye nyomán. A nagyasszony Majthényi Anna tragédiája beteljesedett. Éppen száz esztendeje an­nak, hogy küzdelmeinek, karrierépítő szenvedélyének, bigott vallásosságának, győ­zelmeinek helyszínétől hosszú ideje távol élve Csesztvén a „kisebbik” birtokon (külső adottságában elsősorban) Ká. roly fia közvetlen közelében — szerintem — önkéntes szám­űzetésben meghalt Majthényi Anna. Kilencvenhat éves volt a matróna, életének utolsó húsz esztendejéről és halálá­nak körülményeiről szemérme­sen hallgat, az irodalomtörté­neti kutatás, hja! az örök. anyakultusz végeredményben soha sem engedte meg igazán, hogy Majthényi Annáról a közhelyeken kívül (egyedural­kodóan akaratos, bigott kato­likus és császárpárti, karrier­mániákus volt hihetetlen ural­kodói ösztönökkel közvetlen családi környezetében) a va­lóban jellemző cselekedeteket elemezve megírják. Megma­radt mindenki a célzások szint­jén, ahogy ezt manapság mon­dani szokás. A nagy akarások asszonya volt taián mindig is. Talán akkor is, éráikor korai árva­ságban eljutott a borsodi Me- zőnyárádról, ahol 1789-ben született és Csesztvéről, ahol a ma is álló Majthényi Ká- roly-féle kúriában élt rövid ideig, a főúri környezetbe Marczibányiné Majthényi Má­riához, nagynénijéhez. A mág­náskörnyezet. (Marczibányi István kegyelmes új? volt, aranysarkantyús vitéz, titkos tanácsos) hatása megmaradt a külső kapcsolataiban is ri­deg. diktatórikus hajlamú asszonyban a férjhezmenés, a budai főúri palotáknál jó­val szerényebb sztregovai kö­rülmények közé kerülése után is. Ami talán egészein a gro- teszkségig fokozhatta mind­azt, amivel magát és család­ját körülvette. A legendák, de az irodalomtörténeti nyomok szerint is — hozzá csak elő­zetes bejelentéssel lehetett látogatni, csak nemes embert látott szívesen egyszerű ház­tűznézőként is, amikor már lányunokái körében élt még Sztregován. A külsőségekre és az etikettre oly’ sokat adó nagyasszony fiát is a legtelje­sebb szigor alatt tartotta, s a költőben végeredményben mindvégig megmaradt az erős, meghatározó függőség érzése anyja iránt, ami má­soknál talán oldottabb for­mában élt, tehát nem deter­minált minden lépést, nem irt elő mindent, ami végered­ményben az ember élete. Eh­hez képest, valóban nagysza­bású és önkényes fordulatokat vett a fiainak sorsa. A csa. pások már ekkor elérték (1849), lányát honvédtisztté vált férjével és első házassá­gából származó gyerekével együtt legyilkolták Erdély­ben az útonállók, Pali fia ugyanakkor szintén honvéd­tiszt futárként tüdőgyulladást kapva hali meg hirtelen Károly fia elvette egy negyvennyol­cas forradalmár mártír lá­nyát (micsoda skandalum ez is Csernyv.s Emmával, ahe­lyett, hogy legalább ő válasz­tott volna kedvezőbben!). Im­re fia, Emi már régen nem azt tette, amit Majthényi An­na szeretett volna és amúgy is mindnyájan belekeveredtek a felfordulásba, a jurátusok szította rettenetes negyven­nyolcas eseményekbe, hát hogy lehet így aztán a bukott- lévert forradalom után majd a karriert fenntartani, újra­éleszteni, mi minden kell ah­hoz ?! Negyvennyolc március 21- én Károly fiához Budára írt levelében szörnyű dolognak nevezte a forradalmat „csak az Istenre kérlek, ne eresz­kegy valamibe, csak elől já­róidhoz tartsd magad..A jó tanács azonban megkésett. Madách Károly már március 16-án beállt nemzetőrnek. Baleset lehetett Majthényi Anna szemében az is, hogy ezt viszont elöljáróival, a hely­tartótanács fiatalabb tisztvi­selőivel együtt tette... Érthe­tő anyai aggódás? Teljes po­litikai értetlenség. A Majthénviak bárói ágá­nak megfelelni, a feljebb ju­tott ág sikereit elérni, túl. szárnyalni — erre lehetett vol­na remény Imre fia, aki ezzel szemben a negyvennyolcasok nógrádi ellátójaként, később császárárulásért, emberrejte­getésért, fegyverfelhalmo­zásért, gerillákkal szövött, de nem bizonyított kapcsola­tokért hadbíróságra, egyéves fogságba került Aki még a boldog békeidőkben olyat tett, amit nem lehet megemészteni — elvett egy szegény lányt! Egy másvallásút, egy protes­tánst, íme, Emi karrierjének megnehezítője, egy lány, aki semmilyen összeköttetésekkel és különösebb vagyonnal nem redelkezik, akitől majd meg kell szabadulni, s külön is azért, mert férje fogsága után egyre furcsábban viselke­dik. .. Talán nem is normális egészen. Ez az egy aztán si­került Majthényi Annának, de aztán tíz év alig telt, Emi fia' is úgy halt meg Sztrego­ván, mint az apja, nagyapja, nagyanyja. A nagyasszony unokáinak Biharban élő anyját sztregovai látogatásakor nem engedte gyerekeihez. De hát a gyere­kek, az unokák is! Aladár nógrádi különccé vált asztal­táncoltató szenvedélyével és ráadásnak hozott egy zabigye- reket is a gőgös házhoz, egy semilyen nővel, Fekete Máriá­val érkezve, s akkor a nagy­asszony valószínűleg „elbúj - dosott” Csesztvére. Jolánka is kétszer ment férjhez, Borbála elmebajosként a Lipótmezőre került, Már csak Károly volt Csesztvén, a kisebbik fia, oda menekült, ott élt haláláig 1885. május 22-ig. Mit érdemel az ember...? T. Pataki László NÓGRÁD - 1985. május 25., szombat 7 * \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom