Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
4 évtized emlékei — sportember élményei „Nógrád megye Sportjáért” kitüntető díjat adományoz a megyei tanács testnevelési és sportosztálya az arra érdé meseknek, minden esztendőben, felszabadulásunk évfor dulóján. Az idei négy kitüntetettet arra kértük: meséljék el élményeiket, emlékeiket, tapasztalataikat a magul munkaterületén, beszéljenek Nógrád megye sportmúltjánal egy-egy évtizedéről. Ha nem is áll össze egységes kép abból amit elmondtak, talán hasznosíthatja az itt leírtakat a töb bi helyi sportvezető, a mai versenyzőgárda; a nógrádi spor- jövőjének minden letéteményese. .Természetjárás, 1945-55 f „Élmény Iskolai sport, 1955-65 „Egymásért, a csapatért hajtottunk" ezeken a tájakon barangolni" — A felszabadulás után óriási lelkesedéssel vetettük rá magunkat a természetre, a túrázásra, hiszen felnyíltak a sorompók, addig soha nem látott tájakat ismerhettünk meg. Bejárhattuk a korábbi uradalmi birtokokat, s „bokorugró virággyűjtőkből” lassan igazi sportemberekké, szervezett természetjárókká váltunk. Vártaik minket a turistaházak, nem volt szégyen a magunk hozta elemózsiát szétpakolni a fogadó asztalán és kulacsból húzni rá a forrásvizet — idézi vissza csillogó szemmel a négy évtizeddel ezelőtti időket Szőcs Gyula, aki ma a Nógrád megyei turizmus első embere, a szakszövetség elnöke. — A szervezett természet, járásnak, úgy tudom, már akkor is voltak hagyományai az illegális munkásmozgalomban. — így igaz. A bányászturizmus széles alapokra épült, bár igazán csak 45 után bontakozott ki. Az akkori fő szervezők közül ma is aktív még Verbovszky Lászióné, de említhetném Stenczel József, Czibula Gábor nevét is. A természetjáró-szakosztály 1948- ban alakult meg félszáz tú- ristával, akikkel olyan forrásokat fedeztünk fel, mint a Gyopár-, a Margit- és az Elemér-forrás. Állandóan jártuk az erdőt, mezőt, megyei és országos rendezvényeken vettünk részt, túráztunk a Saigon, a Mátrában és a Cserhátban. Emlékszem, gyakran utaztunk az úgynevezett „Zsu- zsi-vasúttal”, amely a bányászokat vitte műszakba, Nagy- bát.ony—Szorospatak tájékán. Szőcs Gyula Élmény volt minden ilyen barangolás, szalonnasütés. Több generáció is együtt túrázott, valahogy családiasabb volt az egész, mint most, amikor a 20—45 évesek hiányoznak közülünk. És persze nem volt olyan éles társadalmi rétegződés sem mint korábban: igazgató és segédmunkás, háziasszony és politikai vezető együtt kirándult hétről hétre. — A szervezett turizmus persze nem csak szórakozás... — Bizony dolgoznunk is kellett azért, hogy ma hétszáz kilométernyi jelzett túristaút- ja legyen Nógrád megyének, amelyből 160 az országos kék túra vonalába is beletartozik. Ez olyan megkülönböztetést jelent, mint a közutak sorában az autósztráda. Egyébként akkoriban az, MHK mozgalomban a megye gazdasági és pártvezetői is felkarolták a turizmust, ’ végül 1954-ben megalakult a megyei szakszövetség is Magyar József elnökletével. Azokban az években állítottunk emléktáblát a Salgó váránál Petőfi Sándornak, aki bejárta ezt a vidéket és verset is írt róla. Azóta minden év március 15. táján megkoszorúzzuk az emlékhelyet, — Mi vonzotta a természetbe az akkori turistákat? — A bájos erdő, az ezerarcú lankák, a felfedezésre váró csapások, tiszta vizű források, évszázados fák, napfényes tisztások, a szabad levegő, az együttlét öröme. Teljesebb életet éltünk, szívesen is fogadtak minket a turistaházaikban. a kispénzű gyalogjárókat. Gombáztunk, fotóztunk, szabad tűzön főztünk, közelről ismerkedtünk szőkébb hazánk földrajzával, történelmével, geológiai viszonyaival. Nyitottak voltunk minden újra, lelkesek és fiatalok voltunk, ünnep volt számunkra egy bakancsos batyubál is. — És a mai fiatalok? — A természet nem nyújtja nekik tálcán azt a jólétet és összkomfortot. amit otthon megszoknak. Változott a világ: igényes alternatívát kell állítani napjaink ifjúsága elé; fejleszteni a diákturizmust. Hiszen közös érdekünk, hogy belőlük is olyan rendszeres túrázó váljék, mint amilyenek mi voltunk ilyen korunkban. Várkonyi Ferenc — Az én gyerekéveimben még nem volt tornaterem a Somoskőújfalui Általános Iskolában, ahova jártam. Mégis mintha többet és rendszeresebben mozogtunk volna, mint a mai gyerekek; szánkóztunk, síeltünk, futkároz- tunk a kastélykertben napestig. összetoltuk a padokat a tanteremben és ott tornáztunk. Volt egy agilis testnevelőnk: Gőz Sándor, aki társadalmi munkában többet foglalkozott velünk, mint ahány órát ma a délutáni tömegsporttal együtt a kisdiákok mozgással töltenek el. Angyal János, az SKSE atlétáinak vezető edzője így emlékezik vissza elemista korára, az 50-es évek elejére, amikor rendszeresen kezdett sportolni. — Azokban az években nagyobb becsülete volt a sportnak, ahogy én is emlékszem. Különösen a focinak... — így van. Én is ebben a sportágban próbáltam ki magam először, és ma is büszke vagyok rá, hogy csapattársaim közül Antal Lajos NB Il-es gólkirály lett az SKSE- ben. Egyébként általános iskolás koromban nem voltam igazolt versenyző, de a nagy- bátonyi körzetben, ahova tartoztunk, részt vettem az úttörő négytusa versenyeken. Akkoriban magas színvonalon állt a bátonyi atlétika, még országos csúcsot is tartottak az itteniek. Én aztán a gépipari technikumba kerültem, és miközben Somoson fociztam, testnevelő tanárom, Varga Mihály igyekezett az adottságaimnak legmegfelelőbb sportág felé irányítani, mint minden tehetségesebb diákját. Került ki közülünk vívó, síelő, kézilabdázó is. Angyal János Engem az SÜMSE atlétacsapatába invitált, ahol jobb, eredményesebb társaság gyűlt össze, mint a mostani Madách Gimnázium testnevelés tagozatán. Az első versenyemen 110 gáton egyéni, távolugrásban megyei csapatbajnok lettem. Pedig 5 méter alatt ugrottam: ezzel az eredménnyel ma alig lenne esélyem bekerülni az SKSE-be... — Azóta sokat fejlődött a sportág? — Igen, és nagy örömömre ebből én is kivehettem a részemet Salgótarjánban. Annak idején inkább a labdajátékokban. továbbá sakkban volt rendszeres, színvonalas középiskolai bajnokság, lelkesebben és szívesebben sportoltak a diákok. A magam bőrén is tapasztalhattam, hogy a sport és a tanulás nem zárja ki egymást, sőt a rendszeres edzések és versed nyék megtanítanak az idővel való gazdálkodásra, a lényeglátásra, a közösségi szellemre. Nem véletlen, hogy akkori versenyzőtársaim közül Csábi Imre ma edzőkollégám, Suhai Ferenc technikai vezető és folytathatnám tovább a sort. Igyekszünk a mai tanítványok között is olyan jó szellemet megvalósítani, mint ami ránk volt jellemző. — Hogyan vált sportolóból sportvezetővé? — Még középiskolásként megnyertem a távolugrás megyei bajnokságát, ifiben magas-, távol- és hármasugrásban is versenyeztem, és távolban országos 8. lettem. Aztán bevonultam és az Újpesti Dózsában folytattam a sportolást. Margitics Béla többszörös bajnok és Tenke Zoltán edző ipellett. Az alkatomnak legmegfelelőbb hármasugrás mellett döntöttem végül, és leszerelésem után, Szepesi Antal edző irányításával először jutottam 15 méteren túl Nógrád megyében, az SKSE színeiben. Közben a kohászati üzemek műszaki rajzolója lettem, aztán elvégeztem a segédedzői tan- folyamot, és még versenyzőként kaptam egy kis csoportot a városi sportiskolások közül. Végül következett a TF, és azóta olyan válogatottak kerültek ki a kezem alól, mint Varga János, Szabó Gábor, Gibicsár István, Novák Gyula, Czuder Tamás és legutóbb Kadlót Zoltán. Régi vágyam átadni minden tudásomat a fiataloknak, hogy minél többre vigyék. A lelkiismeretes munkát az eredményeikkel hálálják meg. (vár—) Minőségi sport, 1965-75 „A dicső múlthoz méltó helytállást!" Községi sportélet, 1975-85 „Megszerettetni a fiatalokkal ! — Nagyon érdekes és tanulságos időszak volt az a 10 év, amely aktív sportolói pályafutásom végét és sportvezetői munkám kezdetét jelentette. Ha nem is alulnézetből, de belülről ismertem meg azt a világot előbb, amelyben később irányító lettem. Az 50-es évek elejétől napjainkig jókora változásoknak lehettem tanúja. Ferencz Gyulának, az SBTC elnökének bizony volna mit mesélnie. Szűkre szabott azonban az ő ideje csakúgy, mint ennek az írásnak a terjedelme. Csak emlékfoszlányokat tudunk felvillantani: — Sopronban, még általános iskolás koromban, 1952- ben kezdtem focizni az úttörő korosztályban — mondja a sportvezető. — Aztán a serdülő- és az ificsapat következett az SVSE-ben, közben 1955-ben ifjúsági válogatott is lettem. Az akkori legjobbak közül kevesen lettek stabil felnőttválogatottak. Nemes, Szabó I., Kuharszky, Henni II. nevére emlékszem. A három csoportos NB II-ben 1956-ban, Várpalotán debütáltam. Közben le kellett érettségiznem és bár hívott a Vasas, segítettek volna bekerülni a gépész- mérnöki karra is, ám édesapám közben megbetegedett, íigv inkább otthon tanultam tovább az erdőmérnöki főiskolán. Egyetemistaként is fociztam, a közben NB III-ból kiesett Sopronból lettem B- váloaatott. Utolsó éves koromban több NB I-es csapat hívott. A soproni bánvász-di- ák társak hívására választottam Salgótarjánt. — Milyen volt itt akkoriban a sportélet? — Itt még lű61-ben is olyan Ferencz Gyula népszerű volt a labdarúgás, mint az 50-es években. A Bányász mellett sokáig riválisként szerepelt az SKSÉ, és benne volt a levegőben az a feszültség, amely a két csapat szurkolótáborát elválasztotta egymástól. A sportban itt szinte minden a foci köré csoportosult, még jobban is, niint másutt. Ennek előnye és hátránya is van: a játékosok és vezetők előtt nincsenek zárt ajtók, ugyanakkor a sok önjelölt szakember gyakran nehezíti a munkát. Egyébként akkoriban a városnak NB I-es röplabdacsapata és második vonalbeli kosarasai voltak, teljes felnőtt ökölvívócsapata és olyan atlétái, mint Komka Magdolna és Mecser Lajos. A természetjárás is fénykorát élte. Érdekes: a minőségi 1 sportban itt mindig inkább egy-két kiemelkedő tehetség volt, mint egységesen jó együttesek. Igaz, a focicsapatban Cserhátival, Oláh Dezsővel, Szojkával, Menczellel, Bablenával, Vasassal, Bodon- nal és Taligával kezdtem itt, majd Krajcsi is átkerült az SKSE-ből. Akkor kezdődött a fiatalítás, ki is estünk az 1963- as fél szezon végén az NB I B-be, de aztán 1965-ben visz- szajutottunk. Grosits Gyula edzősége idején. Akkor játszott itt Bánkuti László és Kocsis Lajos, és 1969-re jó középcsapat lett a STC, Básii- val, Szálaival és Répással az élen. — Aztán következett a búcsú... — Igen, 1970-ben szögre akasztottam a stoplis cipőt és a Szénbányáknál előbb osztályvezető-helyettes, majd vezető lettem, közben a labdarúgó-szakosztály irányítását is átvettem. Megválasztottak aztán megyei tanácstagnak, később a kisterenyei fa-, majd építési üzemet igazgattam. Aztán 1980-ban úgy kerültem vissza a salgótarjáni anyag- és áruforgalmi osztály élére, hogy az STC társadalmi elnökének is megválasztottak. Ma már csak emlék a 12—14 évvel ezelőtti időszak, amikor a Bányász az NB I-ben harmadik, majd negyedik és a yidék legjobb csapata volt. Most más a helyzet, nehezebbek a feladatok. A város közönsége, a szurkolótábor azonban most is elvárja a dicső múlthoz méltó helytállást. Föl kell vennünk a kesztyűt és vállalni mindent, hogy erőnkhöz mérten a lehető legjobban szerepeljenek az SBTC labdarúgói. De az ökölvívók is és Nógrád megye minden minőségi sportolója ! V, f. — Valamikor a 60-es évek végén kötöttem komolyabb barátságot a sporttal. Nagy- bátonyban voltam ipari tanuló, a megyei bajnokságban szereplő kézilabdacsapatban játszottam — emlékezik visz- sza Szép Bertalan, a nógrád- sipeki sportegyesület elnöke. A sport szeretete a mai napig megmaradt. Az SE „volánja” mellett bizonyítja, hogy a szervezéshez, irányításhoz is remekül ért. Alig múlt 20 éves, amikor 1973-ban elfogadta a község sportbarátaitól ezt a megbízást. Az évek során kialakította azt a modellt, ahogyan ennek a falusi sportegyesületnek működni kell: — Elvállaltam, mert tudtam, hogy 'a hozzám hasonló fiatalok sportolni szeretnének, s mint nógrádsipeki lakosnak sem volt közömbös, hogyan vélekednek ők maguk és mások községünk sportéletéről. Munkámat a sportbarátok mindig támogatták. Szép Bertalan irányításával az egyesület komoly sikereket ért el. A község lakosságának egynegyede sportköri tag. Labdarúgópályát, öltözőt építettek, futballcsapatuk a megyei B osztályban játszik. Röplabda, sakk, asztalitenisz, kézilabda, atlétika sportágban, a falusi dolgozók spar- takiádja versenyein bizonyítanak. Baranyi Ágnes például sakkban eljutott az országos döntőig. Koperda László röplabda-válogatott kerettag Nógrádsipeken sajátította el a sportág alapjait. Kialakultak itt a szabadidős-sport hagyományai is. A működéshez a sportot" Szép Bertalan szükséges anyagiak jelentős részét saját bevételükből, társadalmi munkavégzéssel gyűjtik össze az egyesületi tagok. A sportkör elnöke a munkája, a társadalmi megbízatása mellett tanult is. Leérettségizett, jjpjd szakmája, a gépszerelés mellé megszerezte a vendéglátóipari, sőt a boltvezetői „jogosítványt” is. Amióta a szécsényi Skála Áruház élelmiszer-osztályának helyettes vezetője, az utazás is megrövidíti szabad idejét. — A családja hogyan vélekedik erről a sokirányú elfoglaltságról? — A feleségem megérti, hogy minden embernek ténykedni kell a köz érdekében. Én a sportot választottam. A lányom is szeret sportolni, a középiskolában kézilabdázik. — Mint sportvezető, gondolom, figyelemmel kísérte és kíséri egész megyénk sportéletét. — Igen. Sajnos Nógrád- szerte sehol sem tapasztalható kirobbanó fejlődés. A falusi sportegyesületek nagy része anyagi gondokkal küzd. Szécsényben az atléták értek el jó eredményt. Korábban a súlyemelők is sikeresen szerepeltek; kár, hogy most stagnál a szakosztály. A balassagyarmati labdarúgócsapat most kezd visszakapaszkodni a harmadik vonalba. Viszont az ökölvívók . egyre többet hallatnak magukról. Az Ipoly- parti atléták évekkel ezelőtt több sikert könyvelhettek el. Sokan szeretnénk, ha ismét lenne megyénknek NB I-es labdarúgócsapata. A salgótarjáni síelők helyet követeltek az élvonalban. Megyénkben egy új sportág, a karate is bontogatja szárnyát. Ügy érzem, hogy az utóbbi években a szabadidős-sportban előbbre lépett Nógrád. — Mik a tervei, elképzelései? — Míg szükség lesz rám, addig végzem ezt a tásadal- mi munkát. Faluhelyen nem beszélhetünk komolyabb versenysportról. A mi feladatunk: megszerettetni a fiatalokkal a sportot, a tehetségeket nagyobb egyesületekbe irányítani. A szabadidős-sportot népszerűsíteni, lehetőséget teremteni a lakosságnak a rendszeres mozgásra. Ezért dolgoztam eddig és ezért ténykedem a jövőben is. Szenográdi Ferenc 8 NÖGRAD — 1985. április 4-, csütörtök 4
