Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-30 / 100. szám
Májún. Kimegy az ember a salgótarjáni főtérre, lobogó hajú lányok és fiúk, sütkérező nyugdíjasok. jólöltözött kismamák közé, és Szép Ernő Száz baba egy sorban című szomorúszép sorai jutnak eszébe: „Sajnálom azokat a mamákat, akik'hivatalban vannak, meg boltban, üzemekben, gyárakban. Nem mehetnek délfelé a kicsinyükkel ezekre az édes kirándulásokra... Ha a jóistennek eszébe jutna, finom lágy holland csokoládét ejleget- ni lefelé a szegények üdülő pulyáinak, hát az szép volna a jóistentől.” „Száz baba egy sorban” most ragyogó gyerekkocsikban pompázik, nem hiányzik a lágy csokoládé sem, amint annak idején a költő kívánta. A kismamák is kipihentek, színesebb tőlük a tér. Május van. A dolgozók hagyományos ünnepi szemléjének, a májusfák állításának, a békének és a természet pompájának hónapja. Kérem, nézzék meg ezeket a képeket, nem kell hozzájuk kommentár. A fiatalok ilyenkor egyre szebbek, a muzsika hangosabban szól, a palóc vidék dombjai, hegyei zöldben pompáznak, az építés, a munka zsongó zaja betölti a tájat, a mezőket, a városokat és a falvakat. Eszemben jut egy régi május, egy régi város, egy régi mozi. — Nem tudom, észrevetted-e, ez a fülke olyan, mint egy hajókabin — vigyorgott a mozigépész. Észrevettem. A barna fatáblákat kinyitotta az ablakokon. Azok a kis utcára néztek. Az ablakból macskakövek látszottak hosszú, szabályos sorokban. Szürkék és rendezettek voltak, nemrég mosta le őket a májusi eső. Néztem egy darabig a köveket, nem történt semmi. Régi olasz neorealista filmek jutottak eszembe hirtelen,. Aztán a kis ablak előtt föltűnt egy öregasszony hatalmas szatyorral, aztán egy diáklány kopogó cipőben. A lány és az öregasszony csak félig látszott, kicsi volt az ablak, egyiket a hosszú fekete szoknyáról, másikat izmos lábáról lehetett fölismerni. Autók kerekei sivitottak az úttest kövén, csacsifogat kocokott egykedvűen. Csörömpölés hallatszott, a bakter eresztette le a sorompót. Volt megint torlódás, türelmetlenség. Néztük a tumultust. — Egy gépész nekem ne a hajókabinról ábrándozzon, hanem filmekre figyeljen — vigyorogtam én is öreg barátomra. — Mondd, tudtad, hogy vannak városok, ahol a lányok az erkélyeken fésülködnek, úgy várják a sikátorok halárusait? — kérdezte hirtelen. — Láttam egy filmen. Elmehetnénk abba a városba. Régen volt ez öreg barátom nem1 jutott el abba a városba. Egyedül láttam Nápolyban azokat a lányokat. Tényleg lassan és nevetve fésülködtek, sohasem a bámész járókelőket figyelték, hanem az eget, amelyik kék volt, s nézték magukat benne, mint a tükörben. Akkor még azt hittem, mindenkinek tükör az ég. Május. Tavaszfasan csillognak a _ folyók. Lenin- grádban az Anyicskav-híd a Eontankán ível át. Erclovak őrzik, Klodt szobrai. — Helyi mondás szerint, ha olyam férfi megy át a hídon, aki még sohasem csalta meg a feleségét, az Anyicskov-híd lovai nyerítenek — mondta minap ottani barátom. Ahogy elnéztem, elég sok férfi ment át a hídon, de egyetlen egy nyerítést sem hallottam. Igaz, hogy nem ez az egyetlen híd van Nagy Péter városában. Május. Micsoda május! T. E. Képek: Bencze Péter M A JUS
