Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-23 / 94. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD XLI. ÉVF., 94. SZÁM ARA: 1.80 FORINT 1985. ÁPRILIS 23., KEDD Képviselőjelöltek Hógrádban Hatos választókerület: Dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet —dr. Kecskeméthy Gyuláné <— Ä város és a vonzáskörzet lakossága, a munkások, a parasztság, az értelmiség számtalanszor bebizonyította, hogy nemes célokért kész és tud odaadóan dolgozni — mondotta a városi tanács elnöke. ő mutatta be a Hazafias Népfront megyei bizottságának két országgyűlési képviselőjelöltjét, dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébetet . és dr. Kecskeméthy Gyulánet (akikről lapunk április 19-i számában már olvashattak). A jelölő gyűlés részvevői közül 12-en kértek szót, közülük többen a kistelepülések alapellátása gondjainak megoldását, elet- és munkakörülményeinek javítását kérték a jövendő országgyűlési képviselőtől. A magyarnándori művelődési házban jelenlévő 386 választópolgár egyhangúan döntött afelől, hogy a két jelöltet vegyék föl a választási listára. Az április 18-i balassagyarmati és a tegnapi magyarnándori jelölő gyűlésen együttesén 753 jelenlévő választópolgár szavazott bizalmat a két jelöltnek. Dr. Bartalné, dr. Borszéki Erzsébet és dr. Kecskeméthy Gyuláné meleg szavakkal köszönték meg az őket méltató szavakat és a bizalmat. Hetes választókerület: Dr. Hütfer Csaba—Róka Miklós politikai, gazdasági és kultú- rális eredményekről, majd így folytatta: — A településfejlesztés jól szolgálta a lakosság életkörülményeinek javítását. Nagyarányú fejlődés jellemezte a térség mezőgazdaságát, a mezőgazdaságban és az iparban is erősödött a jövedelemtermelő képesség. Utalt arra. hogy a falvak korszerűsödtek. Példaként efti(Folytatás a 2. oldalon.) Menti propaoandislaiiiiem, kitüntetések Salgótarjánban Lenin születésének 115. évfordulóján Budapestre érkezik a román kormányfő Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsa elnökének meghívására ma hivatalos, baráti látogatásra Magyarországra érkezik Constantin, Dascalescu, a Roman Szocialista Köztársaság kormányának elnöke. (MTI) (Életrajz a 2. oldalon) sére növelték termelésüket. A házigazda Magyarnándor ál- ' lami gazdasága és termelő- szövetkezete, valamint a cserhátsurányi közös gazdaság élen jár a hektáronkénti 6 tonnát meghaladó búzaterméssel. A jó gazdasági mutatók megfelelő jövedelmekkel társulva, vonzóbbá tették a mezőgazdaságot: helyben kaptak és mind többen vállaltak munkát a községek fiataljai. Az eredmények mellé gondok is sorakoznak: — Elmarad a kívánt színvonaltól a tömegtakarmány- termesztés, az állattenyésztésben a gazdálkodás színvonala alacsony, az üzeni- és munkaszervezésben és másutt sok a belső tartalék — hangsúlyozta dr. Győri Sándor. Ezek után az életkörülmények változását vette sorra: a lakásépítést, a kiépített vezetékes ivóvizet, a teljes körű óvodai ellátást. Ez utóbbi már az oktatás javuló feltételeit is mutatja, hisz’ itt. Ma- gvarnándorban szeptembertől modern iskola várja maid a gyerekeket. Tanteremgond- ■jaf lesznek — várhatóan — Szügynek és Bérceinek. A mindennapi munkában, a telenülésfejlesztésben, az élet- körülmények javításában lesz tennivaló bőven a következő tervciklusban is, de: r Munkásság, parasztság, értelmiség — együtt. Zsúfolásig "megtelt a magyarnándori művelődési ház tegnap este Nógrád megye 6. sz. ország- gyűlési választókerületének második jelölő gyűlésén. Eljöttek a székhelyközség, a környező települések lakói, ott. volt Forgó Imre, a párt balassagyarmati városi bizottságának első titkára, dr. Ha- rakály Mária, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője, a helyi párt- és állami vezetők, a szomszédos hat közös igazgatású község képviselői. Filiczkiné Nagy Eva a magyarnándori művelődési ház igazgatója köszöntötte őket, majd dr. Győri Sándor kért szót. Balassagyarmat tanácselnöke külpolitikai kitekintés után szólt a hazánk fölszabadulása óta megtett útról. a társadalmi és a gazdasági fejlődés állomásairól, eredményeiről. Ezek az eredmények Nógrád me- gvéhen is szemmel láthatók. Balassagyarmat és vonzáskörzetének üzemei, vállalatai a gazdaságpolitikai céloknak megfelelően teljesítették terveiket. A kiemelt ipari üzemek és szövetkezetek termelése megközelíti a négymilli- árd ‘forintot. A mezőgazdasági üzemek és társulások az elmúlt, években másfélszereRóka Miklós és dr. Hütter Csaba képviselőjelöltek. A 7. sz. választókerület két jelöltje állott tegnap a kora esti órákban Karancsságon a kerület választópolgárai elé, ahol a helybélieken kívül a társközségek — End refalva, Nógrádmegyer — választó- polgárainak képviselői is részt vettek: A jelölő gyűlés elnökségében helyet foglalt Skoda Ferenc, az MSZMP megye: bizottságának titkára. valamint Szécsénv városi jogú nagyközség párt-, állami és társadalmi szervezeteinek kép. viselői. A jelölő gyűlést Báli András, a községi páttrlso- szervezet titkára 'nyitotta meg. majd Tóth Endréné. a HNF Szécsényi városi jogú nagyközségi Bizottságának titkára nondot! beszédet Részletesen szólt az elmúlt öt, esztendőben a választókerületben e-en , Nicaraguái—szovjet barát: találkozót tartottak Diriámbí városban, amely a közép- amerikai ország kávétermeié- «ének egyik központja. A „szovjet napok” eseménysorozatába illeszkedő rendezvényen több száz nicara- guai találkozott a szovjet köztársaságokat képviselő ukrán küldöttséggel. A résztvevők Szovjet-Ukrajna éleiét, i eredményeit bemutató kiállí- 1 tást tekinthettek meg. Fernando Fernandez, a ni- caraguai kQrmány képvisel ő- ■ je a találkozón nagyra értékelte a szovjet nép szolidaritását a sandinista népi for- radalómmal. A. szovjet napok — hangsúlyozta — tovább erősítik a két ország barátsá- , gát és együttműködését. (MTI) Nicaraguái—szoviel tiarát; tatáSHozo Bal felső kép: Berki Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese Batta László kitüntetettéi beszélget. Jobb felső kép: Herold László átveszi a Szociali sta kultúráért kitüntetést. Alsó kép: az ünnepség résztvevőinek egy csoportja. — képek: kulcsár — erőfeszítést igénylő, nemzeti méretű összefogásnak az erő. sítése, a pártoktatásnak is fontos tényezője. A pártegység folyamatos újrateremtésében a párt eszmei, politikai befolyásának erősí-, fősében, a lakosság politikai tudatának formálásában kitüntetett szerepük van a párt- oktatás propagandistáinak és a tömegpolitikai munka aktivistáinak, az aigátáíoifofenafc Nagymértékben irájtük1 • múlik, hogy hogyan -érvényesül a- propaganda és az agitáció tudatformáló, cselekvésre ösztönző hatása. Tevékenységük jelentős befolyással bír a párt- ’ tagság felkészültségére és ki-' sugárzik a politikai • közgondolkodásra. Jó érzés azt mondani, hógv nagy többségük hiva.tástudattal és áldozatkészen végzi munkáját, meggyőződéssel terjeszti a mar-' xizmus—leninizmus eszméit, él kötelezetten, bátran. elvi alapon képviseli a párt poll-, tiké iát. Most. amikor ünnepélyes' külsőségek között köszönjük meg munkájukat — zárta ünnepi beszédét Skoda Ferenc. — egyúttal azt kérjük, hogy a továbbiakban is magas elméleti színvonalon, alkotó felfogásban terjesszék a marxizmus—leninizmus tanításait és sokoldalúan ismertessék a párt politikáiét. Bontakoztassák ki eszméink ielleroformáffó hatásait, alakítsak a kommunisták személyiségét. Módszereiket is jellemezze az , elvi igényesség, a nyíltság és az érvek tisztelete, a figyelmesség mások véleménye iránt. rk Az ünnepi beszédet követően került sor az elmúlt évben legkiválóbb munkát végző propagandisták, agitátorok megyei kitüntetésére. Az országos ünnepségen Munka Érdemrend ezüst fokozatot, kormány kitüntetést kapott Te. szári Károly, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdészeti vezetője (Rét- sá g. Di ós jen ő). Lenin-emlék - p akettet kaptak: Becze Lajos községi tanácselnök (Tar), Decs i Z sigmondné üzletvezető (Balassagyarmat), vendéglátó- vállailat, Derer István ram- k aversen v- felel ős. (Bá tony t er e- nye), Kovács István csoportvezető, (Nógrádi Szénbányák), (Folytatás a 2. oldalon.) ^ „A haladó gondolkodású emberek milliói emlékeznek e napokban Leninre, .a .marxizmus továbbfejlesztőjére, az első proleiarálíam megteremtőjére, aki 115 esztendővel ezelőtt, 1870. április 22-én született.” Az írásunk elejére kiemelt idézet, abból a beszédből származik, amelyet tegnap délután, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának székházában Skoda Ferenc, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára tartott a Lenin születésének 115. évfordulójára rendezett ünnepségen. A rendezvényen részt vevő propagandistákat, tisztségviselőket, a pártilletve a társadalmi szervek képviselőit Csongrády Béla, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának osztályvezetője köszöntötte, - majd átadta a szót a Lenin-ünnepség szónokának. ivesült az MSZMP jól bevált lolitikája. a szocializmus épi- , ése az előzőekben megjelölt* ő irányokban haladt előre. A propagandistaünnepség zónoka a párt vezető szereiéről szólva elmondta; az ktí.vabb politizálásnak egy- ránt lényeges előfeltétele, logy az emberek ismerjék, rtsék a politikát, legyenek rveik annak képviseletéhez, le nem kevésbé fontos az em, hogy tudjanak is poli- izálni, legyén megfelelő kész- egük, kultúrájuk is a poli- ikai aktivitáshoz. Mindkét feltétel kielégítéshez nélkülözhetetlen az deológiai munka tartalmi éjlesztése, akkor is, ha tud- uk, hogy az emberek tuda- ára, magatartására a társaláírói, gazdasági környezetiek van döntő hatása. Azt valljuk ugyanis — éppen Leiin nyomán —, hogy a külső impulzusok nem automatiku- an formálják a gondolkodást, zükség van a tudatos, terv- izerű nevelő munkára. A , most szerveződő 1985— 16-os pártoktatási év kiemel- ;edő feladata a kongresszus elentőségének méltatása, ha- ározatainak alapos, részle- ekbe menő megismertetése, i központi döntésből fáradó helyi tennivalók ki- nunkálásához való hozzájá- u!ás, az elhatározások meg- 'alósítáróra történő mozgó- ítás. Elsősorban a párton lelül kötelességünk az egvsé- ;es szemlélet kialakítása, de i kongresszusi program elfo- ladtatásában, valóra váltásáén minden hazáját szerető, ■rfe tenni kész állampolgár ■rdekelt: világnézeti, étetfco- i. foglalkozási különbségekül függetlenül. Ennek a nagy Mint Skoda Ferenc ünnepi megemlékezésében hangsú- ’ lyozta, a szocializmus minden eddigi szakaszában, egész folyamatában nagy jelentősége volt a konkrét helyzet, konkrét elemzését szükségeltető . lenini gondolatnak, napjainkban viszont meghatványozódik annak az igénye, hogy a megváltozott körülményeket, az új követelményeket messzemenően figyelembe vegyük munkánk során. Pártunk közelmúltban befejeződött XIIÍ. kongresz- szusa is e szellemben érlékelte az elmúlt öt esztendőt, mint a négy évtizedes fejlődés részét. Megállapította, hogy hazánkban töretlenül érvé-