Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-23 / 94. szám
r (Folytatás a 1. oldalról) látotté az endrefalvai faluközpont kialakítását. Beszélt a- tanácsok tevékenységéről, említést tett arról," hogy a kiemelt feladatok közé tartozott a lakásépítés és a telekelilátás javítása. A megoldásra váró feladatok között elsőként szólt az ivóvízellátás Javításáról, az oktatás és közművelődés feladatairól, az egészségügyi létesítmények korszerűsítéséről, a kereskedelmi ellátás további javításáról. Elismeréssel beszélt arról, hogy a helyi célkitűzések megvalósításához a lakosság növekvő aktivitással járult hozzá, a tervidőszak négy évében j.20 millió forint értékű társadalmi munkát végzett a választókerület lakossága. Beszédét folytatva, a Hazafias Népfront megyei bizottsága megbízásából javaslatot tett a 7. számú ország- gyűlési választókerület képviselőjelöltjeire. A Szécsénv- ben korábban lezajlott jelölő gyűléshez hasonlóan, újból dr. Hütter Csabát és Róka Miklóst javasolta képviselőjelöltnek. A választópolgári jogukkal élve, tízen kértek szót, vázolva a választókerület gazdasági, politikai, társadalmi helyzetét, felhíva egyben a jelöltek figyelmét a térségben jelentkező gondok megoldására. A vita után a jelöltek kértek szót. Dr. Hütter Csaba szólt a terület- és településfejlesztési célkitűzésekről, ezen belül az országos és helyi hatóságok szerepéről. Kiemelve, hogy megválasztása esetén kiveszi részét a teendőkből. Róka Miklós felszólalásában a Hazafias Népfront korábbi választási programjáról beszélt, amely népünk akaraterejéből teljesült. Szólt a jelenlegi programról, amely sokat ígérő és megvalósítható, ha a lakosság összefog. Ebből a munkából megválasztása esetén a képviselői teendőkkel együttjáró feladatokat szívesen vállalja. A 7. számú választókerület második jelölő gyűlése után a két országgyűlési képviselő- jelölt: Dr. Hütter Csaba és Róka Miklós. Ünnepség Hoszk vában Hétfőn Moszkvában ünnepi megemlékezést tartottak Vlagyimir Iljics Lenin születésének 115. évfordulója tiszteletére. A Kreml kongresz- szusi palotájában megrendezett gyűlésen, amelyen jelen volt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, valamint a .Szovjetunió más párt- és állami vezetői, Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese mondott beszédet. Gromiko fogadta Csien Csi-csent Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első he_ lyettese, külügyminiszter hétfőn Moszkvában fogadta Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettest, a kínai kormánynak a szovjet—kínai politikai konzultációkon részt vevő különmegbízottját. A megbeszélésen a két politikus a szovjet—kínai kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és továbbfejlesztésének lehetőségeiről folytatott eszmecserét. Andrej Gromiko rámutatott arra, hogy a Szovjetunió a múlthoz hasonlóan jelenleg is jószomszédi és baráti kapcsolatokra törekszik a Kínai Népköztársasággal. Felhívta beszélgetőpartnere figyelmét arra. hogy miként azt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a Központi Bizottság márciusi ülésén elhangzott beszédében, valamint Li Penggel, a kínai államtanács alelnökével folytatott megbeszélésen kijelentette, a Szovjetunió komolyan javítani akarja kapcsolatait Kínával, s a kölcsönös szándék megléte esetén ezt teljes mértékben lehetségesnek is tartja.' * Hétfőn Moszkvából hazautazott Csien Csi-csen kínai kül ügymi niszter-helyettes, a kínai kormány különmegbí- zottja, aki a szovjet^ikínai kapcsolatok normalizálásával összefüggő kérdésekről tárgyalt Moszkvában. A repülőtéren Leonyid Iljicsov külügyminiszter-helyettes, a szovjet kormány különmeq- bízottja búcsúztatta. (MTI) Nyolcas választókerület: Vastag Ottilia—Medéné Gyökér Éva A 8. számú választókerület második országgyűlési képviselő-jelölő gyűlésre tegnap Nagyorosziban a helyőrségi művelődési otthonban került sor. A hat községből megjelent 245 választópolgárt — köztük dr. Kovács Józsefet, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét és Sinka Sándort, a rétsági városi jogú nagyközségi pártbizottság titkárát — Srám András, a Hazafias Népfront Rétsági városi jogú nagyközségi Bizottságának titkára köszöntötte, majd dr. Mezőfi János, a Nagyoroszi közös községi Tanács titkára tartotta meg előadói beszédét. Elöljáróban foglalkozott 1984. gazdag és fontos eseményeivel, utalt a két választás közötti időre, a választókerületben bekövetkezett fejlődésre, majd így folytatta: — A negyven év fejlődését mi szűkebb pátriánkban, a nagyoroszi közigazgatási területen érzékeljük a legjobban. Ma már szinte nehéz elképzelni, milyen is volt a régi Nagyoroszi. A szorgalmas, eredményes munka gyümölcseként a környékben itt épült meg elsőnek és bővült a bölcsőde. Nevelői lakásokba költöztek a pedagógusok. Három új bolt szolgálja ki- sebb-nagyobb zökkenőkkel a lakosság ellátását. Új tanácsház, új hat tantermes iskola, új óvodai konyha épült. Egészségügyi szolgálati lakások kerültek %tető alá. Három munkahelyes,* korszerű orvosi rendelő védi a dolgozók egészségét. Szemet gyönyörködtető az új lakótelep. Közös élményt' nyújt a helyőrségi művelődési otthon gazdag pragramja. Teljesült a lakosság régi kívánsága, van egészséges ivóvíz. Fejlődtek a társközségek is. Jelentős összegekbe kerültek a járdák, az utak, a buszvárók, amelyek döntően a társközségekben épültek. Folyamatosan korszerűsítik a közvilágítást. Az elért eredmények, sikerek egyúttal azt bizonyítják, hogy az itt élő emberek szorgalmasak és tenni akarók. Ennek tulajdonítható, hogy Nagyoroszi évek óta a társadalmi munkában a megyei élmezőnyben szerepel. A társadalmi munka értéke 1984- ben meghaladta a húszmilliót, az ötéves terv eddigi eltelt idejében pedig megközelíti a hetvenmilliót. A községek fejlődéseved párhuzamosan és kölcsönhatásban erősödtek és fejlődtek az itt lévő termelő-gazdálkodó egységek. A termelőszövetkezetben jelentősen módosult a termelési szerkezet, kiváló eredmények születtek a gabonatermelésben. Az állami gazdaságban előre léptek a növénytermelésben és a kiegészítő tevékenységben. A Favorit Cipőipari Szövetkezet pedig rugalmasan alkalmazDél-Szudán irányítására Katonai testület alakult Vatikáni delegáció tárgyal Budapesten Ideiglenes legfelsőbb végrehajtó tanács néven a hét végén katonai testület alakult a polgárháború dúlta Dél- Szudán adminisztrálására. Abdel-Rahman Szavar el- Dahab altábornagy rendeletét a nemzeti adóállomás, az omdurmani rádió ismertette vasárnap este. Szavar el-Dahab április fián vértelen államcsínnyel vette át a hatalmat az akkor egyiptomi földön tartózkodó Dzsaafar Nimeri államelnöktől heves népi megmozdulások után. A dé!-szudáni katonai testület élére Szavar el-Dahab elnökként James Loro Szir- szio vezérőrnagyot ámította, helyettesévé pedig Andrew Makor dandártábornokot nevezte ki. Nevükből ítélve mindketten déli keresztények. A tanács többi tagja Dél- Szudán egyenlítői tartományának, Bahr el-Gázal tartománynak, illetve a Felsö-Ni- lus tartománynak a katonai kormányzóiból kerül ki. Ezeket a közigazgatási egységeket Nimeri 1983-ban eltörölte. Az új. katonai vezetőség a napokban érvénytelenítette a déli politikusok és felkelők által sérelmezett intézkedést. A déli ideiglenes legfelsőbb végrehajtó tanács később a pénzügyi, a közigazgatási és a közszolgáltatási teendők intézésére biztosokat nevezhet ki. Szavar el-Dahab a dél-szudáni Dzsubát nevezi a testület székhelyének. A rendelkezés politikai gesztus és mintegy az autonóm jogkörök helyreállításának ígérete. Csütörtök óta azonban az úgynevezett Szudánt népi felszabadító hadsereg, élén John Garang ezredessel, megint harcol a központi kormány csapatai ellen. Garang nem fogadta el a tizenöt tagból álló ideiglenes katonai tanács tárgyalási javaslatát, mivel az általa megszabott egyhetes határidőn belül a hatalomra került főtisztek nem adák át a helyüket polgári politikusoknak. Szavar el-Dahab és bajtársai azt ígérik, hogy erre egykét éven belül kerülhet sor, addig pedig szakértőkből álló, ügyvezető polgári kormány megalakítására adnak engedélyt, mihelyt ennek az összetételéről a fél tucat újjáéledt politikai párt és a hatalomba belekóstolt körülbelül harminc szakmai szervezet — egymás között és a katonai vezetéssel — kiegyezett. (MTI) Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke fogadta a vatikáni küldöttséget, amely Luigi Poggi címzetes érsek, rendkívüli felhatalmazású pápai nuncius vezetésével, hivatalos látogatáson tartózkodik hazánk, ban. A szívélyes légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről, a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról. A vatikáni delegáció látogatást tett Lékai László bíboros, esztergomi érseknél, találkozott a püspöki kar tagjaival és felkeresett több egyházi intézményt. 2 NÓGRAD - 1985. április 23., kedd (MTI) Eber gyász Maghalt Tancredo Neves, Brazília megválasztott elnöke. A kormány nyolcnapos hivatalos gyászt rendelt ei, de egészen biztos, hogy a hatalmas, százharmincötmiliió lakosú ország népe ennél jóval tovább emlékezik kegyelettel arra a népszerű, idős politikusra, akinek a neve remélhetőleg elválaszthatatlanul összefonódik egy huszonegy éves katonai uralom végével. A színpompás karneválok és a sivár szegénység földjén az elmúlt hetekben igazi emberi dráma zajlott le. Brazília népe eufórikus örömmel vette tudomásul, hogy a parlament Neves személyében végre polgári elnököt választott. Mint tudjuk, a sors közbeszólt, az új államfő nem foglalhatta el magas hivatalát. Egy hónap alatt hétszer operálták meg, és most megjött a szomorú hír, amely Tancredo Neves haláláról tudósított. A brazil alkotmány természetesen megszabja az utódlás rendjét: az elnök akadályoztatása, betegsége, halála esetén az alelnöké az államfői bársonyszék. , Mire e sorok megjelennek, Brazília nemzetgyűlése már eleget tett alkotmányos kötelezettségének és elnökké nyilvánítja az ötvennégy esztendős Jósé Sarneyt. A dolognak ez a része tehát, legalábbis pillanatnyilag, minden jel szerint rendben van. Lenin születésének 115. évfordulóján (Folytatás az 1. oldalról) Szigetvári János városi rendőrkapitányság vezetője, (Salgótarján), Szilágyi Gábor csoportvezető, Nógrád megyei Tanács mezőgazdasági osztálya, Vasdobos Pál nyugdíjas, (Kazár). A megyei propagandistaünnepségen Gordos János, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára a következő kimagasló munkát végzett propagandistáiknak adta át példamutató mimikájukat megköszönő kitüntetéseket, elismeréseket. Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést kapott: Kálovits Géza, az oktatási igazgatóság tis'zeletdíjas tanára, az IBUSZ irodavezetője. Szocialista kultúráért kitüntetést kaptak: Balta László, az MSZMP Szécsény városi jogú nagyközségi Bizottsága első titkára, Herold László, a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium Igazgatója. A megyei ünnepségen kapták meg oklevél elismerésüket az alábbi propagandisták: Almást Gyuláné Pásztó, Arnóczki Mihály Rétság, Asztalos Gá- borné Pásztó, Bállá Géza Salgótarján, Baranyai Bertalan Bátonyterenye, Bauer József Balassagyarmat. Boródi József Salgótarján. Csáthy Al- bertné Rétság, Csige Istvánná Bátonyterenye, Farkas József NSZV, Farkas Róbert Salgótarján, Füzesi István Salgótarján, Gáspár István Balassa gyarmat, Horváth Béla Balassagyarmat, Iván Antal Salgótarján. Jambrirh Pál N.SZV. Juhász István BM, Kazinczi János Salgótarján. Kecskés László Báitonyterenye. Komár Ferenc NSZV, Kuris Sándor Salgótarján, Lörincz Géza Salgótarján, Martinkovics János NSZV, Márton Vilmos Salgótarján, Máté Sándor SzéJ csóny, Miskolczi István Sal-J gótarján, Nándori Ferenc Salgótarján, Pásztor Sándor Balassagyarmat, dr. Petri k János Balassagyarmat, Pintér Lászlóné Salgótarján, Susán Ernőné Bátonyterenye, Szászi József NSZV, Szikszai Nán- dorné Salgótarján. Szilágyi Al- bertné Pásztó. Tóth Endréné Szécsény, Török Ferenc Bá- fonyterenye. Varga Katalin Szécsény, Vincze Ferenc Pásztó, dr. Zombori Erzsébet Rétság, dr. Zsigmond Nándor Balassagyarmat. A Lenin születésének 11 őj évfordulóiéra rendezett megyei ünnepségen túl másutt is, szerte a megyében hasonló rendezvényeket tartottak, Á különböző szintű ünnepségeken további 125 projoagand ista vehette át az elmúlt évben végzett kimagasló munkájáért az oklevél elismerést. * Vlagyimir Iljics Lenin szüJ letésének 115. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek hétfő délelőtt a szovjet állam megalapítójának, a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő személyiségének budapesti szobrán nál, a Dózsa György úti Felvonulási téren. A megemlékezés virágait a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi és Budapesti Bizottsága, a Minisztertanács, a Szovjetunió budapesti nagykövetsége, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, valamint a Fővárosi Tanács képviselői helyezték el a szobor talapzatán. (MTI) Constantin Dascalescu román kormányfő életrajza Constantin Dascalescu, a Román Szocialista Köztársaság kormányának miniszter-1 elnöke 1923. július 2-án született. 1965-ben lett tagja a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának. Egy évvel később — 1973-ig — az RKP Galati megyei bizottságának első titkára volt. 1972- ben tagja lett az államtanács, nak, amelynek a következő esztendőben már alelnöke. 1973-tól két éven át az RKP Központi Bizottságának osztályvezetői funkcióját tölti be; 1976-ban a KB mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó titkára. 1976. és 1979. között a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Országos Szövetségének, valamint a Társadalmi Szervezetek Tevékenységét Koordináló Központi Tanács elnöke. A román közélet aktív képviselőjét 1978-ban a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjává választották. Ugyanebben az évben a Gazdasági és Társadalmi Szervezési Tanács elnöke, valamint a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának elnökhelyettese lett. 1979-től az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága Állandó Irodájának. 1980-tól a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsának tagja. 1981-ben a Központi Bizottság titkárává választották meg. Constantin Dascalescu 1982. május 21. óta kormányfő, jelenleg is tagja az RKP Központi Bizottságának, a Politikai Végrehajtó Bizottságnak, valamint a PVB Állandó Irodájának. A választók bizalmát élvezve képviselő a Nagy Nemzetgyűlésben; tagja a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Országos Tanácsának. Elnökhelyettese a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának, s elnöke a Legfelsőbb Gazdasági és Társadalomfejlesztési Tanácsnak. Az ország — és a szubkontinens — helyzetének ismerői azonban mégsem hessegethetik el maguktól a kísértő kérdést :^vajon hosszabb távon nem válhat-e Tancredo Neves egyéni tragédiája Brazília politikai drámájává? Latin-Amerikában az utóbbi időben több hagyományos katonai junta volt kénytelen átadni a helyét a polgári politikusoknak és ez a folyamat jótékonyan hatott a tágabb térségre. A döntő fordulatot az argentin változás jelentette és szinte jelképes figyelmeztetésnek tekinthető, hogy Argentínában éppen Neves halálával egyidejűleg kezdődik meg a „tábornokok pere”, a junta urainak bírósági felelősségre vonása politikai gyilkosságok egész soráért. Alfon- sin, Argentína polgári elnöke a nyitány napján jelentette be, hogy „ellenfelei államcsíny végrehajtására akartak rábírni magas rangú tiszteket”. Elgondolkodtató, hogy Argentínában, ahol pedig a kínzások és a Falkland-vereség után mélypontra süllyedt a junta-mundér becsülete, még mindig mozgolódik a hadsereg. Elgondolkodtató ez azért is, mert Brazíliában sem zárható ki ez a veszély, ahol a hadsereg „ereje leijében” várakozik a laktanyákban. Az alkotmány biztosítja ugyan a zökkenőmentes utódlást, de a főtisztek sosem törődtek sokat a nemzet alapokmányával, így Brazília számára a gyász napjai alighanem az éber figyelem napjai is lesznek. Harmat Endre kodott a piaci követelményekhez, több éve exportál szocialista piacokra. Rátért az előadó tennivalókra is: a telekkínálat bővítésére, az úthelyzet javítására. a csatornázás előkészítésére, az áruellátás javítására. Befejezésül a Hazafias Népfront megyei bizottsága nevében Vastag Ottíliét és Medéné Gyökér Évát javasolta országgyűlési képv iselő jelöltnek, majd ismertette életútjukat. Ezután Gyimesi János, Kovács Zoltánná, Molnár István. Kürtös Jánosné és Oláh Péter választópolgárok munkahelyük fejlődéséről, a további tennivalókról, a kedvező folyamatok kibontakoztatásáról, az emberi kapcsolatok sokirányú erősítéséről és a további gyarapodásukat szolgáló feltételek megteremtéséről, a tenni valókról beszél tek, egyúttal útravalót adva a képvisel ő j elöl leknek. A jelölő gyűlésen megjelent v ál as ztópolgároton atk Va sta g Ottilia megköszönte a bizalmat és megígérte, hogy eddigi képviselői tapasztalatait a jövőben még jobban hasznosítja. Medéné Gyökér Éva ugyancsak megköszönte a bizalmat, maid a Hazafias Népfront programjának szellemében felsorolta, milyen gondok megoldásában kíván majd közreműködni. A jelölő gyűlés résztvevői mindkét ielöltet elfogadták or.s zá ggyű lé s i kép v i selőjelöl t- jüknék. Képviselőjelöltek Nőgrádban