Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
\ Rejtélyes sírszobrok az őserdőben Egy előítélet nyomában a szécsényi szakközépiskolában Ha népszerűségi listát állítanánk össze a megyei középiskolákról, a szécsényi Nógrádi Sándor Mezőgazdasági Szak- középiskola nem kerülne túlságosan előkelő helyre. Egyetért ezzel az állítással? — a kérdés az iskolaigazgató helyettesének, Czudor Istvánnak szól. — A mezőgazdasági iskolák sehol sem igazán népszerűek. — Miben látja az okát? — Ha az okokat firtatjuk, túl kell lépni az iskola kapuján. Szerintem mindenképpen a mezőgazdasági munka presztízséből kell kiindulni. Ebben az ágazatban több munkával lehet ugyanazt a pénzt megkeresni, mint az iparban. S az esetek nagyobb részében nehezebb körülmények között. A szülők, amikor gyermekük sorsáról van szó. alaposan mérlegelik, hogyan boldogul a legjobban. A falusi ember gyakran ezért nem adja hozzánk a gyerekét. A városiak inkább azt mondják: ha a gyereknek ehhez van kedve... A városi gyerek azonban gyakran választ bennünket megalapozott ismeretek nélkül. Ez sem tragédia persze, mert közben még mindig megszeretheti a szakmáját. Ä perui Andok keleti lejtőjén az őserdőben egy tudományos expedíció kb. 40 plyan helység romjait fedezte' fel, melyekben 900 évvel ezelőtt igen fejlett indián civilizáció virágzott. A két méternél magasabb sírszobrok csoportja a kutatókat a csendes-óceáni Húsvét-sziget hatalmas kőfiguráira emlékeztette. Amint meglesz hozzá a pénz, a tudósok utána akarnak járni a bennszülöttek történeteinek, amelyek szerint ,,nagy elveszett város” terült el a Ma- ranon és Huallaga folyók között. Federico Kauffmann Dóig perui régész 1980. óta jár expedíciókra Giancarlo Ligabue clasz régésszel együtt az Andok sok esíj áztatta keleti lejtőin 1500 és 3700 méter körött levő járhatatlan erdőkben. Az eddigi expedíciók során átkutatták a teljesen ismeretlen Antisuyót, ahogyan a XVI. században a spanyolok által leigázott inkák hatalmas birodalmuknak őserdő borította keleti felét hívták. Kauffmann és Ligabue eddigi vizsgálódásainak az eredménye szerint ez a terület már régen lakott volt, mielőtt az inkák 1480-ban meghódították volna. A napjainkban trópusi erdő borította kőépítményeket feltehetően már az i. sz. X—XI. században emelték chaohapuya- kultúra tagjai, központjuk az 1841-ben fölfedezett Cue- lap romváros volt. A chacha- puyák — nyelvük mára kihalt — segítettek a spanyoloknak az általuk gyűlölt inka uralkodók elleni harcban, akik őket hosszú harc után leigázták. Akkor előbb nézzünk szét az ágazatban, azaz az ezt reprezentáló termelőszövetkezetben. Az iskola bázisvállalata a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Mgtsz. A megye legnagyobb közös gazdasága igen szoros kapcsolatban áll az iskolával. A közelmúltban adták át például a tizennyolc- millió forintért épült vállalati tanműhelyt, az együttműködést azonban nem csak egy nagy beruházás, de a mindennapok gyakorlata is jelzi. — Nem népszerű ? Mi ezt nem érezzük — szögezi le a párbvezetőség titkára, Zséde- lyi Lajos. — Számunkra döntő tényező az iskola a munkaerő-utánpótlásban, ugyanis a mezőgazdaságban egyre kevesebb betanított munkásra van szükség. Ezt támasztja alá az a táblázat is, amit a párttitkár elém terít. A szövetkezet 1505 tagja között mindössze egyharmadnyi a betanított munkások aránya, s a tendencia azt mutatja, egyre csökken. — Hozzá kell peráze tenni, nem bízzuk a vak véletlenre lesz-e elég szakmunkásunk. Nagy hangsúlyt fektetünk rá, hogy mi toborozzunk diákokat a térség általános iskoláiból. Velük ösztöndíjat is kötünk, jelenleg például huszonkét ösztöndíjasunk tanul a szakközépiskolában. Munkaerőgondjaink tehát nincsenek. A párttitkár beavat, mivel teszik vonzóvá magukat a fiatalok előtt: mindenekelőtt tisztességgel megfizetik a jó munkát; a korszerű gépparkkal rendelkező munkahelyen lehetőség nyílik a szakmai továbbfejlődésre; körültekintő ifjúság- és szociálpolitikát igyékeznek megvalósítani- Persze, az sem közömbös, hogy a II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezetben igen jól gazdálkodnak, érdemes ide társulni, hosszú időre is, hisz idén 54 millió 200 ezer forint nyereséget könyvelhettek el. — S milyen fokú a fluktuáció? A párttitkár ismét dokumentálja szavait, újabb kimutatás kerül elő. 1983-ban 31 szakmunkást vettek fel, s nem lépett ki senki, tavaly 11-en jöttek, 13-an mentek. Az érettségizettek között ugyanez az adat 1983-ban: 34 belépő, 4 távozó, tavaly 20 új tag, 4 kilépő. Ez a termelőszövetkezet alaptevékenységét folytató ágazatainak adata, hívja fel figyelmem Zsédelyi Lajos. Mert téeszben ipar is van, s azzal együtt esetleg másként festene az ábra. Ez a kép így is nagyon szép, élőben meg kell nézni! Az iskolai és a vállalati tanműhely egymás tőszomszédságában áll, a nagyközség szélén. Előbb az iskolai tanműhelyt nézzük végig Czudor Istvánnal. Sorra járjuk a helyiségeket, mindenütt megmegakasztva néhány percre a munkát. Jöttünkre mindenütt kiválik a csoportból egyregy munkaruhás fiatalember, s jelenti az igazgatóhelyettesnek, h&nyadikosok, hányán vannak, s mit csinálnak éppen. Már-már restellném a dolgot, de látom, kísérőmnek sem hasztalan a séta: szót vált minden szakoktatóval, szervez, megbeszél, Vagy csak megerősíti, amit korábban már -megbeszéltek. Útban a téesz tanműhelye felé bajban van a félciipős civil, ha nem vigyáz, bokáig cuppan a sárban. A műhely azonban tágas, tiszta, rendezett. Középen .sor jáznak a szerelés alatt levő traktorok, azaz hogy erőgépek, munkagépek, ahogy Ladeczifci János és Cserven József szakoktatók mondják. Itt a harmadik és negyedik osztályosok töltik üzemi gyakorlatukat. Nemcsak a szakoktatók irányítják őket, hanem a téesz legjobb szakmunkásai is. Egyáltalán nem ritka, hogy olyan szakember keze alá kerül a tanuló, aki néhány esztendeje maga is a szécsényi iskolában tanulta a gépszerelőszakmát. Aztán gumicsizmát vételezzünk a gondnoiknőnél, mert követjük a III. b-t a pilinyi ju-htelepre. Birkanyírás van a téeszben. oda vonult ki az ál iat.tartótelepi gépészosztály. A gyerekeket azonban csalódás éri: a nyírók még csak a felszerelést küldték el, ők maguk leragadtak valahol az Alföldön. Kun András, , a telepvezető — huszonéves fiatalember — bosszankodva meséli, megszerveztek mindent a munkához, mert a nyírók biztosra ígérték magukat, de most tétlenségre vannak ítélve. A barik persze „felöltözve” is aranyosak, de a diákoknak így nem gz akolban akadt munka- Szemetet égetnek egy szépívű domb aljában, de csakugyan ég a kezük alatt a munka. Nem akad köztük egy sem. aki kivonná magát a hálásnak éppen nem nevezhető feladatból. Balázs Kati és Kis Péter azonban néhány percre felmentést kap. Mindketten önként. választották ezt az iskolát, s Kis Péter nem is csalódott. Szerződésben áll az otthoni téesszel, így ha végzett Cserhátsurányba fog dolgozni, a szakmájában, A salgótarjáni Kati még nem tudja, mihez kezd a bizonyítvány kézhez vétele után. — Nem rossz munka ez, tetszik is, csak lányoknak kicsit nehéz. Ezért lehet, hogy inkább műszaki rajzolónak megyek. Nem népszerű az iskola? Attól függ honnan nézzük, s mit nézünk. — Sokféle szakmát oktatunk, s a szülők, a gyerekek nem ismerik ki magukat — magyarázza Kovács Árpádné nevelési igazgatóhelyettes. — A sokféleség jó. ideje jellemez bennünket. Voltunk gimnázium, technikum, szakmunkásképző, szakközépiskola, költöztünk Gyarmatról Szé- psénybe, aztán Szécsényen belül váltottunk épületet. Ezt nehéz követni, nem növeli vonzerőnket ez a változatosság. — De az a tapasztalatunk — veszi át a szót Czudor István, — hogy egyik gyerek hozza a másikat. Ha valaki felfedezi ezt az iskolát egy- egy községi általános iskolában, jönnék utána a többiek is. Sőt, egész „dinasztiákat” neveltünk már, egy-egy csaJ iádból két-három gyereknek adtunk szakmát. — S milyen az ide jelentkezők ismeretszintje? — Hát, azzal bizony gon- dn1- vannak. Idén például az elsősöknek több mint fele írt elégtelen fel-mérő dolgozatot matematikából- Oroszból is 1.5 körüli átlag jött ki. Bizony dupla munkát kell végeznie a tanárnak, hogy a középiskolai nívót mégis megőrizhessük. — Tovább növeli ezt a feszültséget, ahhoz, hogy a felvett gyerekek ismeretszintje jobb legyen, növelni kellene a merítési alapot. Vagyis több távolabb lakó, esetleg megyén kívüli gyereket kellene ide orientálni. Ennek viszont gátat szab a kollégium befo- gadókénessége. Már így is kinőttük az újat. a régi technikum épületében is laknak diákok — fűzi tovább a ézót a másik pedagógus. Hogy igazságosak legyünk,' gyorsan hozzá kell tenni, a tanulmányi munkában is érik sikerek az iskolát. A közelmúltban Kisíkunhalason, országos szakmai vetélkedőn ötödik és hatodik helyet szereztek a szécsényi harmadikosok. Kéri Attila és Kis Gábor pedig döntőbe került az országos szakmai tanulmányi versenyen. A szécsényi Nógrádi Sándor Szakközépiskola a tervek szerint 1987-től bekapcsolódik a technikusképzésbe. Az i-gazgar tó, Kiss Gyula hogyan viszonyul a változáshoz? — Örülök neki. A feltételeket biztosítani tudjuk, s ha jobban kvalifikált szakot oktatunk. az ide kerülő gyerekek felkészültsége is jobb kell hogy legyen. Ez pedig- csak jó az iskolának. Nem tagadom, prekoncepcióval érkeztem a szécsényi iskolába, sőt előítélettel. Ügy gondoltam, kézzel fogható bizonyítékokkal szembesülök, miszerint az ilyen irányú szakképzés kínlódik, vergődik, az itt dolgozók hiábavalónak érzik az egészet, a diákok — eltekintve az elenyésző kisebbségtől — kényszerpályán mozgó gyerekek, akiknek már csak ez az iskola maradt... Ezt csak azért merem bevallani, mert tudom, az ilyen elképzelés egyáltalán nem ritka, s mert már túl vagyok rajta. •. A tapasztalatok alapján kirajzolódott új kép persze nem lett rózsaszínű. De életünknek miért épp ez a szelete lenne problémamentes ? Veszprémi Erzsébet Prím Zoltán: Nagyerdő (rézkarc) ' A nagy horgász haver elpártolt az Ipolytól. Jó néhány évvel ezelőtt valami nyári jövés-menésben alkalmam adódott, hogy a „rejtett ösvényen” baráti kalauzolással, magam is megszemléljem vadóc tanyáját a rárósi szakasz feletti dombos erdőség egyik kis völgyében, közel forrásvízhez, Ipolyhoz. Jól elrejtőzött a horgász, aki kora tavasztól késő őszig tulajdonképpen ott lakott a nylonnal megerősített, álcázott sátorban, onnan járt be dolgozni, oda tért haza. Igazi szenvedély kötötte a vízhez. Megtette gyakran komájával azt is, hogy amikor magas volt a víz, a zöldárban, fürdőgatyára vetkezve fémpénzzel a cippes kiszsebben, le- úsztak-csorogtak Ráróstól jó messze. Ott kirázták a fülükből a vizet és fel a buszra, vissza a „vadtámaszpontra”. Kevés embert ismerek, akit ügy vonzott volna az Ipoly, mint a „vadhorgászt”. Baráti körben legendák szálltak róla, holott kora szerint fiatal lehetne még a legendákra. Még az Ipoly mentén itt-ott fellelhető egykorvolt öreg halászok közül is befogadták néhányan —- ami igen nagy szó! A horgász és a halász között ősi az ellentét. A minap aztán elmondta, hogy elpártolt az Ipolytól. A víz egyre változik es nem előnyére. — „Leszerződtem,” a gergei tóhoz, nem kell már az öreg Ipoly nekem sem... — mondta és a Javat dicsérté ékesen» QTONJÁRÖ Az öreg halász és az Ipó Minden változásban van aztán sok jó is, és az is csak kor meg idő kérdése, hogy ki mit szokott meg; aki nemrég került az Ipoly partjára annak a mai agyonszabályo- zottság olyan természetes, mint az, hogy a horogra csalit kell tűzni. És akkor szép az Ipó apó, ahogy a régi palócok a folyójukat becézték, s költöttek hozzá dalt is (Szombathy Viktor a felvidék szerelmese, maga gömöri palóc író idézi Az északi hegyek ölelésében című új munkájában) „Az Ipától a Garamig, rúgd a lábad hajnalig.. vagy azt a másikat, hogy „Zavaros az Ipó vize, kevés a hal benne..de van egy harmadik is, azt Balassagyarmat környékén énekelték a régiek, hogy asszongya, „Ipoly vize de széles, babám csókja de édes.. Most, hogy a rengeteg hó hirtelen elolvadt, alaposan felhízott a víz végig, mindenütt, s azokon a helyeken ahol ősidőktől kiönt egy évben háromszor — mint például Litke környékén is, több száz hektárnyi rétlegelőt terített be most is a víz. Tervezik a téeszbeliek, hogy a hetedik ötéves tervben azokból a területekből minél többet mezőgazdasági hasznosításra bevonjanak. Akkor meg kevesebb lesz az ártéri terep, amely a régi Ipolyhoz tartozott, amelyen megtermett a ludányi-halászi gazdáknak a semmihez sem hasonlítható jó fű, az állattartás mindennapi „kenyere”. Az egykori ártéri gazdálkodás ily módon fokról fokra szép lassan bevonult a történelembe, amiként jó tíz éve vagy még több, hogy a valamikor ipolyi halászat sem más, mint emlékezésre alkalmas valami — más kérdés, hogy mi mindent nem tudunk róla... A „vadhorgász” koma mondott aztán valakit, aki y az újabb időkben Litke első és egyben utolsó halásza is lenne! Öt keressem meg, ha avatott tanútól akarok hallani a régi „Ipóról”, hogy milyen volt, meg az eszközökről, módokról, halászszokásokról miegyebekről. Csak hivatkozzak rá, majd elmond az öreg halász mindent Litkén. Keressem a lebontott kocsmától a harmadik, vagy negyedik házban, ott meglelem, de ne rontsak neki nagyon, mert mint minden halász, 6 is kevés szavú, hamar visszahúzódó ember, s a titkokról nem szívesen beszél akárkinek. Így kerüiok aztán Luken a kocs; ma romhalmazától számított negyedik házba, jó hangosan „jónapot”-ozva, szembenézve a kis mérges kutyával, míg a háziasszony előkerül és hívja a gazdát a kert aljából. „Feljött a víz a zöldségeskertre, azt vezeti le róla.. Jön aztán Szilágyi János bátyánk, nagy sárosán, ahogy félbehagyta a kertet, hogy miféle csodabogarak lennének azok akik manapság az ipolyi halászatról vele beszélni szeretnének, amúgy meg nagyon is alkalmatlan időben, váratlanul? Külsőre városi ember, amiként kiderül hamarosan, hogy az acélgyári ipari vasút mozdonyvezetője volt főhivatásban. Halászként azonban még tíz éve is működött szabályos engedéllyel, úgynevezett kisszerszámos halfogóként, de olyan halászmúlttal a háta megett, ami kitesz majd hét évtizedet! Ö még megjárta az ősi Ipoly sáros partját; a zegzugos folyó füzes, csalitos, kacs- karingós, vadregényes fordulatait a régi öregektől ismerte meg, akiknek a ruháját ő hordta utánuk már nyolc-tízévesen, hogy amikor kijönnek a vízből, ott legyen azonnal a szárazholmi. A halász gyerekként így kezdett errefelé. A régvolt Litkén jó hatvan &V4 is élt meg néhány idős halász. A tízes születésű Szilágyi János velük került közel a vízhez és lesett el mindent. így lett aztán Litkén később az egyetlen hivatásosnak nevezhető halász, aki mára az utolsó is egyben, hiszen megfiatalodott az öreg Ipó apó ezzel a sok kiegyenesítéssel. Most is szabályozzák odaát a szlovák vízügyiek; egyenesedik, egyenesedik, mígnem jólnevelt léniavízzé válik, hoz- záidomulva a tájra, ökológiára, sajnos, egyre kevesebbet tekintő, a gazdasági oldalaktól elfogult mai korhoz, igényekhez. Ami mindenben a korszerűt keresi. „Tíz éve nem merítettem a ■ hálót az Ipolyba, amióta megváltozott. Ladikot mi magunk csináltunk, volt lent olyan ládánk, aminek az oldala réseit volt, abban állt meg a hal, amit már megfogott az ember a hálókkal. Valamikor jól pénzelt a dolog, tarjáni vendéglőkkel volt szerződés- féléje az embernek. Itt egyedül én voltam, meg jött rendszeresen néhány halász Tar- jánból is. Ilyentájt, amikor magas volt a víz, a Dunáról feljöttek ívni a halak, a csuka március végére befejezte, később az elöntött részeken a sekélyes vízben feketéllett minden a kishalaktól, a víz alja meg olyan volt a gazdák kaszájától, mint a nyesett szőnyeg...” A régmúltakból ismerős szerszámok között a kisétköz (de erről senki sem tudta megmondani, mi volt), a kerítő, a bukorháló, a pentöháló (vagy pentelő?) az emelgető, merítő, verse vagy varsa és a nagyháló. De itt kisszerszámos halászok voltak, amíg voltak, amilyen János bátyánk is volt, míg lehetett, míg érdemes volt. Kellett hozzá a fizikum is. A merengető szélességéről látható volt az is, kinek milyen a testi ereje, hiszen azt a rúdra kötve és a lábnál a földbe dugva előrehajlongva kellett emelgetni. De fogtak itt kézzel is. „A kimosott padka alatt pihentek a nagy halak egymás mellett. Mindig a közepéről kellett kivezetni egyet-egyet, alj* kor összébbhúzódtak. A sz«* léről nem lehetett, mert kor elrebbent az egész.. „Lemegyek minden héten kétszer-három szór a vízhez, lehúz a szívem. Hogy milyen az Ipoly most? Üres.” — mondja az öreg halász Litkén. T. Pataki (.ászló NÓGRAD - 1965. március 30.. szombat 7 mEzíIpoiktoíc
