Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-30 / 75. szám

Fél évszázad történelem A mt ma történik, ami na- " pi esemény, hír, az né­hány év távlatából már tör­ténelemmé érik. A tegnap el­dördült ágyúk, választások, tüntetések, merényletek, má­ra dotoumentumértékűvé vál­nak. Kortörténeti érték, adat, beszédes adalék emberekről, városokról, országokról, épü­letekről, viseletekről, visel­kedésről, termelésről és mű­vészetről, szokásokról, be. szédlordulatokról, mindaz, amit a kamerával írt újság, a filmhíradó megőriz. Ez a felismerés, hogy a híradó nemcsak a kortárs nézőket informálja, hanem ez utókort is, — s hogy a Híradó- és Doikumentumfiim Stúdió 35 milliméteres film­jei minden más anyagnál al­kalmasabbak és tairtósabbak a képi megőrzésre — kész­tette a stúdiót saját archívu­mának létrehozására. 1914-től, a hajdani magyar filmhíradó megszületésétől őrzi az archívum könyvtári rendszerrel feldolgozott anya­gait — mondja Bokor László stúdióvezető. A kincset érő negatívok befóliázva, a cellu­loid rugalmasságát kámfor­ral konzerválva, az 1953 óta biztonsági anyagra készült filmszalagokat számozott do­bozokban, csöveken, , polc- rendszereken tárolják. Hely­szín, időpont, személyek, szi­tuációk szerint kategorizálva. Külön meghatározva melyik tekeres, hányadik méterénél található a keresett személy, adat. 1945-től a filmek nar- rálorszövege írásban is fel­lelhető, s részletes műszaki paramétereket közlő kataló­gus ds van. A napjainkban készülő híradókat is archi­válják, de a túlforgatást a fel nem használt, érdekes, helyi színnel rendelkező rész­leteiket is megőrzik. A többezer doboznyi! film i— több mint fél évszázad történelme. A Tanácsköztár­saság idejéről a kiváló ope­ratőrök jóvoltából felbecsül­hetetlen értékű és minőségű anyag tudósít. Egy még ko­raibb híradóban, a gyakor­latlan operatőr „lefejezte” Ferenc Józsefet, amint őcsá- szári fennsége éppen felavat­ja a földalatti vasutat. Az első komplett híradót Rákó­czi hatnvainak hazahozatalá­ról forgatták. E filmeket néz­ve, kutatva igazolva látszik a Balázs Béla-i meghatáro­zás: ,.a dokumentumfilm az emberiség képíró krónikája.’" A televízió is gyakran él " a híradó archívum for­rásanyagával Nemegyszer délben jelzi a tv-híradó, hogy esti adásához régi filmhetei­re, dokumentumra van szük­sége, — kérésüket mind'g készséggel teljesítették. Az iskolatévén, a különböző te­levíziós műhelyeknek, a tár­castúdióknak is rendelke­zésre áll a gyűjtemény. Nem régiben a Chinoin gyár igaz­gatósága 'fordult a stúdióhoz: a most 75 éves gyár a 30-as évek gyógyszergyártását, a hajdani körülményeket sze­relné képben, filmben fel­idézni. Világszerte megélénkült a magyar történelem megisme­résének igénye — a játék­filmek (Jancsó, Szabó István, Kovács András művei) kel­tette érdeklődés kielégítésére sokszor kérnek külföldről is dokumentlmokat. E kéréseket könnyen teljesíthetik, mert a szerkesztőség tagja az UNES­CO nemzetközi filmhíradó szervezetének (INA) — s e tagság az aktuális híradok cseréje mellett egymás archív­anyagaiba bizonyos betekin­tést tesz lehetővé. A magyar filmhíradó 40 ország hasonló intézményével áll kapcsolat­ban, s cserél deviza- és bér- mentesen filmeket A világ- szervezet kimutatása szerint a szocialista országok a ma­gyar híradókból vesznék át légtöbbet, s a világranglistán a hatodik legkeresettebb a mi híradónk. Megbízást kapott a stúdió az INA-tól, a Negyven éve béke a világban című hír­adókból építkező film elké­szítésére. A résztvevő orszá­gok 2—2 perces híradóanyag­gal dokumentálják fekete­fehérben 1945 előtti és szí­nesben a mai arculatukat. A bőséges archívanyag gyakran elemző filmtörténeti mű készítésére ihleti a ren­dezőket. Bokor László össze­állítása az államosított ma­gyar filmről szól, készült film a képről, a hangról. Borsodi Ervin tízezer mé­ternyi anyagot nézett végig, amikor az 50 éves magyar hangosfilmről készített meg­emlékezést. Idézett az 1931. április 14-i első hangosfilm­híradóból, amely nemcsak hangja miatt volt emlékeze­tes. Ez a híradó foglalkozott a nagy komikus. Harold Lloyd pesti kirándulásával, Gömbös Gyula beszédével, s a ma­gyar óceánrepülők tragédiá­jával. Amikor Body Gábor Privát történelem című dokumen­tumfilmjét készítette a 30-as, 40-es évek Magyarországáról, hirdetésben kért korabeli amatőrfilm-felvételeket. Sok fénykép és film került akkor a rendező és az archívum birtokába. Többek között az a képsor is, amelyet a ren­dező záró akkordként hasz­nált filmjéhez. Győrből elin­dul a deportáltak menete. A megfélemlített, megkínzott emberek arcán a kamera lát­tán még felcsillan a derű. (Az amatőrfilmes valószínűleg ka­tonatiszt lehetett, erre utal a kísérő keretlegény tiszte­letteljes szalutálása.) Bódy filmjébe sokszorosan, fázis- szeírűen lelassítva került ez a jelenet. Fehéri Tamás filmje, a Vég­ső megoldás, a Munkásmoz­galmi Múzeum által a film­gyár rendelkezésére bocsátott fotóalbumból vette témáját. A fotókat két gestapós készí­tette családi albuma számá­ra arról, hogyan működik a halálgyár. A film kísérőszc- vegét Rudolf Hoss, az ausch­witzi parancsnok által kidol­gozott emberirtás módozatai­nak rideg, tárgyilagos megfo­galmazása adta. C ényiképek, amatőrfilmek, * híres emberek hang­anyaga könyvtárnyi hazad és külföldi irodalom egészíti ki a stúdió filfh- és kultúrtör­téneti értékű gyűjteményt. S bár használata, nyilvántartá­sa most is áttekinthető, gyor­san hozzáférhető (fél perc alatt elém tették az „Afrika” címszó alá sorolt filmek lis­táját, műszaki adatait) — rö­videsen személyi számítógép- . re bízzák az adattárolást, az I Informálást, a keresést. Kádár Márta 1 SZABÓ LŐRINC: Temirkul Umefoli Hol vagy, Temirkul Umetoli? Ki küldött, kirgiz? Amikor — úgy hittük — a legnagyobb volt a „ veszély s köröttünk még a mennydörgő anyag vívta csatáit, jöttél, idegen egyenruhában, de nem idegen szívvel, s először mondtad ki a szót, a világosságét a pokoli bunkerben: — Költő!.. . Turkesztán fia, emelted a roskadozó magyart, két más nyelven dadogó agy közé szellemi apák nevét, s álmodat vetted tolmácsnak, megmentetted a könyvtáram, a családom, életem s többet is... tán mindent. . — Hol vagy? Ki vagy? Tudtad, mit tettél? — Nem. — Csak a magam csodáját mondom, s úgy suttogom nevedet: Temirkul Umetoli. GARAl GABOR: Encs határában (Váci nemrég volt 60 éves) Ködlepte réten kövér gulyák legelnek. Fönt egy kék sólyom köröz, egerészne, meg-megrebben, tétováz. Pára-permet szitál a lágyan nyíló völgy-vidékre Mi vár? — Hadd legyen titok, a titok. Halott barátom árnyékszárnya lebben — egerekre, gulyákra? — O nyitott valaha folyosót a zárt közegben. hol ők kuksoltak, nadrágjuk tele — s most fölébe nőtt hervadt glóriájuk, fölébe — övék; bár lelkűk fele, mit átadtak — se több, mint rossz gatyán lyuk De hát indulatba lódulni kár. A kor törli, mit más(kor) megcsinált itt. Nem fáj már neked, nekem ami fáj. Szemed arany-zöldből arany-barnába 4 játszik Könyvek és emberek életemben Szabó Lőrinc könyvéről Tv T 1 •■i'J JM- n ^ I .u nrBA 4-4 a nntTrtrtAÍ« 4 a ví ni wv A*» T f f * m Ti J Nyolcvanötödik születés­napját ünnepelhetnénk már­cius 31-én, ha élne Szabó Lőrinc. Szülővárosa: Miskolc méltóképpen készül az évfor­dulóra: immáron harmadszor rendezi meg általános és középiskolás tanulóknak a Szabó Lőrinc-szavalóver- senyt. Nemes és szép cseleke­det a megemlékezés és az ünneplés, ám az igazán in­tim kapcsolat mégiscsak az olvasólámpa alatt képzelhe­tő el. Sokan szeretik és is­merik a költőt: a Tücsökze­ne, a Huszonhatodik év szer­zőjét, a Shakespeare-drámák, a világirodalom számos klasz- szdkusának fordítóját, de a költő — a Magvető Kiadó gondozásában, Steinert Ágo­ta válogatásában megjelent kötet tanúsága szerint még mindig tartogat meglepeté­seket. Prózai írásait, de — a szerkesztő — válogató utó­szava szerint — még mindig csak a töredéküket veheti kézbe az olvasó, a hatszáz oldalát is meghaladó vaskos kötetben. Kétféle meglepetés is éri Szabó Lőrinc híveit Az egyik az újrafelfedezésé, hi­szen az ezekben az írások­ban megfogalmazott gondo­latokat fellelhetjük a versei­ben is. A másik meglepetés: a bőség zavara. Hihetetlen munkabírása és igen széles érdeklődési és látóköre volt a kenyerét újságírással, szerkesztéssel kereső költőnek. Ö maga is beszél erről egyik (a kötetben is közölt) rádió­interjújában. Azt vallotta — sok ifjú titán megszívlelhet­né ma is! —, hogy a költő, írástudó csak akkor lehet szabad, ha nem kitartott, az­az, nem a verseiből akar megélni. „Képtelenség, hogy az írókat bizonyos életkor és teijesitmény előtt akár a leg­gazdagabb társadalom is el­tartsa. Ellenben a határozott tehetségeket csakugyan kel­lene valahogyan segíteni: a legjobb befolyásolása az iro­dalomnak az, amikor valaki mecénás, város, állam, az írót környezetileg kedvező hely­zetbe hozza, s a többit rábíz­za a jó szerencsére, anélkü-l» hogy előírásokat alkalmazna.” — Milyen Szabó Lőrinc prózája? Olyan, mint a ver­sei: tömör, elegáns, racioná­lisan áttetsző, mégis súlyos gondolatokat és igen gazdag művelődéstörténeti ismeret­anyagot tartalmaz. Itt, a műJ veltség fogalmánál érdemes is elidőznünk egy kicsit. Egyik tanulmányában a di­vatokról és a korszerűségről értekezik. Azt vallja, hogy (költői) újítáisra is csak az képes, aki jól ismeri (és ér­ti !) az előző korok irodalmát, műveltségét. Szabó Lőrinc tényleg mindenre nyitott volt. Érdekelte a szanszkrít eposz, a középkori perzsa költészet (fordította is), de szinte nincs is az európai irodalom tör­ténetében olyan klasszikus, akiről ne írt volna cikket, tanulmányt. Még mielőtt va­lakit elriasztana az irodalom- történet kifejezése, rögtön hozzáteszem, hogy egyáltalán nem tudósi értekezésekkel van dolgunk. A költő keze nyomát érezzük minden írá­sán, egy eredeti (és büszke) szellemét, aki meggyőző erő­vel tudta megfogalmazni a ma már talán vitatott, vitat­ható nézeteit is. Tömören: igen élvezetes olvasmány Sza­bó Lőrinc prózája, bármiről is írjon: élő, vagy már meg­halt klasszikusokról, kortár­sadról, az élet mindennapos dolgairól. Horpácsi Sándor 40 éve: Viharos alkonyattal kezdődött Orosz és szovjet drámák magyar színpadokon 1943. június 18-a jelentős dátuma színháztörténe­tünknek: még alig hallgattak el a fegyverek Magyarorszá­gon, amikor a Nemzeti Szín­ház kamaraszínháza (a mai Népköztársaság útján, a Kép­zőművészeti Főiskola alsó traktusában) bemutatta a Vi­haros alkonyatot. Rachmanov műve az első szovjet dráma volt, amelyet a felszabadu­lás után láthatott a közön­ség. Az előadás este hatkor kez­dődött, hogy a bídzáróra mi­att Budára is hazaérkezzenek a nézők. A premier előtt Ba­jor Gizi, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság elnök­ségének tagja mondott beszé­det, ezzel is emelve a bemu­tató jelentőségét. A Gellért Endre rendezte előadás szereposztása igen rangos volt, a „nagyok” mel­lett számybontogató fiata­lok is színpadra léphettek. Polezsájev professzort Major Tamás, a feleségét Lado- merszky Margit játszotta, fő­szerepet kapott még Ungvá­ri László, Rajczv Lajos, Pe­ti Sándor; s a fiatal nemze­déket Gábor Miklós, Deme­ter Hédi és Bánki Zsuzsa képviselte. Valami új kezdődött ezzel az előadással színháztörténe­tünkben, a Viharos alkonyat úttörő jellegű mű volt a szovjet drámairodalom ma­gyarországi útján. (Egyébként a Nemzeti Színház volt az első, ama*’' kiment az Sze­mekbe, hogy elvigye a mun­kások közé a drámairodalom remekműveit. A Viharos al­konyatot július másodikán az Istvántelki Főműhelyben, ki­lencedikén az egyik kispesti gyárban is előadták.) Mielőtt továbblépnénk, ne ' ' ■ — ■= feledkezzünk meg egy vidéki bemutatóról sem, amely meg­előzte Rachmanov budapesti premierjét: még az ország teljes felszabadulása előtt, 1945 márciusában került színre Pécsett Éjjeli mene­dékhelye, Székely György rendezésében. Gorkij és Rachmanov mű­veit aztán sűrű egymásután­ban követték a klasszikus és a szovjet színpadi alkotások bemutatói. 1945 és 49 között száznál több orosz és szovjet dráma került színre színhá­zainkban. Osztrovszkij, Cse­hov, Gogol, Gorkij, s az újabbak közül Afigenov (Kis- unokám), Svarkin (Idegen gyermek), Katajev (A kör négyszögesítése) és Szimonov több műve. Az ötvenes években (1950— 56.) még jelentősebb helyet kapott a szocialista szovjet dráma a színházak műsorá­ban. Ám a mindenáron való „túlteljesítés” érdekében szin­te válogatás nélkül születtek az újabb és újabb premierek, ezáltal számos értéktelen mű­vet is bemutattak Budapesten és vidéken. Voltak azonban jelentős premierek is, példá­ul Trenyov Ljubov Jarovaja című művének 1950-es Nem­zeti Színház-beli bemutatója. Horvai István rendezése, Gobbi Hilda, Bessenyei Fe­renc, Várkonyi Zoltán játé­ka kiemelkedő előadást ho­zott létre. Ugyancsak emlé­kezetes produkció volt az 1955-ös Madáeh színházi Po- gogyin-premier: A Kreml to­ronyórája. Ezt is Horvai Ist­ván rendezte, Lenint Pécsi Sándor, Zabelin mérnököt Uray Tivadar alakította. 1950-től 56-ig 245 orosz, il­letve szovjet drámát mutat­tak be, s ez az összes premi­er 25 százalékát tette ki. 1957-től új korszak kezdő­dött: addig jórészt a forra­dalmi pátosz érvényesült, ez­után inkább a hétköznapi sorsok, az erkölcsi kérdések kerültek előtérbe. Jelentős premiernek számított 1957- ben Visnyevszkij Optimista tragédiája. A Petőfi Színház előadását Tovsztogonov és Kazimir Károly közösen állí­totta színpadra. Ekkoriban fedezte fel a magyar színház Arbuzov, Rozov művészetét, műveit. Arbuzov Irkutszki történet című drámáját 1960- ban a Nemzeti Színház mu­tatta be nagy sikerrel, Mar­ton Endre rendezésében, a főszerepekben Berek Katival, Szirtes Ádármmal, Kállai Fe­renccel. Több vidéki színhá­zunk e művet Egy szerelem története címmel játszotta. E két jelentős író magyarorszá­gi sikerére ml sem jellem­zőbb, mint, hogy Rozov ' 12, Arbuzov 16 művével szere­pelt 1957 és 1969 között színpadjainkon. 1957 után 35-ről körülbe­lül 20-ra csökkent a bemu­tatók száma, de ezek a mű­vek színvonalasak, érdekesek voltak, és tovább öregbítet­ték a szovjet drámairodalom hírnevét. 1969 táján egy újabb pe­riódus kezdődött, amely lé­nyegében talán mindmáig tart. A bemutatott műveket a mély gondolatiság határoz­za meg, az írók az élet alap­vető nagy kérdésein töpren­genek, de ugyanakkor a „hét­köznapok hősei”, a dolgozó emberek élete, problémái is előtérbe kerülnek. Folytató­dott Arbuzov diadalútja (12 bemutatóval), előtérbe került Jevgenyij Svarc, Vampilov, Gelman, Ajtmatov, Katajev, s vezet 10 darabjának csak­nem húsz. bemutatójával Mi­hail Bulgakov. A háború mély nyomot ha­gyott a szovjet emberek éle­tében, nem véletlen tehát, hogy drámairodalmunknak is egyik leggyakoribb témájává lett. A legnagyobb hazai si­ker Vasziljev Csendesek a hajnalok című kisregényének adaptációja volt 1972-ben, amikor is Komlós János át­dolgozásában a Mikroszkóp Színpad mutatta be. Az ős­bemutatót több színházunk is műsorára tűzte, legutóbb a József Attila Színház, 1984 novemberében. A háború szörnyűségei között helytálló asszonyoknak állít méltó em­léket Roscsin Szerelvény a hátországban című drámája, amely a pécsi Nemzeti Szín­házban került színre Galina Volcsek vendégrendezésében. (Külön érdekessége volt a produkciónak, hogy a rende­ző az előadásra meghívta a Szovremennyik Színház két művésznőjét, később pedig Moszkvában játszott két pé­csi színésznő Roscsin művé­ben, ezzel is példázva a szov­jet—magyar színházi együtt­működés gyümölcsöző ered­ményeit.) Különös hangsúlyt kaptak színpadjainkon a nagy orosz klasszikusok: 41 ilyen bemu­tató volt az elmúlt öt évben. (Például Szuhovó—Kobilin: Tarelkin halála (Nemzeti Szín­ház), Gogol: Revizor (Kapos­várott) Gorkij: Éjjeli mene­dékhely (négy különböző elő­adásban) Csehov: Ványa bácsi (Szolnokon) A Manó (Buda­pesti Katona József Színház), Gorkij: Kispolgárok (Madách Színház), Jegor Bulicsov (Nemzeti Színház). Nagy jelentőségű rendez­vénysorozat volt 1979—80-ban a szovjet dráma II. szemlé­je 40 előadásban 24 orosz és szovjet szerző darabjával is­merkedhetett meg a közönség. Ezzel eljutottunk napjain­kig, amikor is érdekes színhá­zi „akció” indul útjára. A Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság a Szovjet Kultúra és Tudomány Házával karöltve, a Művelődési Minisztérium tá­mogatásával három évig tar­tó előadássorozatot indított. A sorozat célja a szovjet drá­mák minél szélesebb körű népszerűsítése. Ennek égisze alatt az országszerte színre ke­rülő kortárs szovjet drámák előadásait időről időre Buda­pesten is bemutatják. (A Nép­színház márciustól havonta egyszer vidéki színházak ka­maraelőadásait látja vendégül a Józsefvárosi Színházban, a szovjet drámák stúdióelőadá­sait pedig az újonnan meg­nyílt Asbóth utcai Kisszínpa- dán fogadja.) Az előadássorozat első pre­mierjére március 13-án a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában került sor, ahol a Népszínház két művésze; Andai Györgyi és Beregi Pé­ter bemutatta — Petrik Jó­zsef rendezésében — Szofja Prokofjeva Tanúk nélkül cí­mű kamaradrámáját. Ebben az évben még szá­mos orosz és szovjet szerző műve került és kerül színpad­ra Budapesten és vidéken. így többek közt Gelman: Prémi­um (Zalaegerszeg), Gorin: A gyújtogató (Miskolcon), Rozovj Szállnak a darvak (Szolno­kon), Ribnyikov—VoznveJ szenszkij: A „Remény” (FŐJ városi Operett Színház), Mi- halkov: Hab (Szegeden), Zo­rin: Dion (a Népszínházban), Veterriaa: Szent Zsuzsanna, avagy a mesterek iskoláia (a dunaújvárosi Bemutató Színpad produkciójában) — új művekkel ismertetve meg a magyar közönséget. Kárpáti György 8 NÓGRAD - 1985. március 30., szombat Satrov: Merénylet című drámája a József Attila Színház­ban került színire 1970-ben. A képen Turgonyi Pál, Mádi Szabó Gábor és Bujtor István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom