Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

összehasonlító!

pedagógia

Kőbán György: Anyám

Kamaramozi

Balassagyarmaton

Tanár úr és tanítványai

— Nem mondanám, hogy alapvető változás történt Erdőkürt közművelődési életében — lepett meg mondatával Nyomosak Mihály. — Tény, hogy a társközségben e téren néhány hónapja élénkülés tapasztalható, de az igazság az, hogy Erdőkürtön mindig is jól mentek a dolgok. . . Bár Kálidról mondhatnám el ugyanezt — tette hozzá a közös községi tanács elnöke.

— Elnök elvtárs szerint nem alapvető változás az, hogy Erdőkürt részt vesz a KISZ Nógrád megyei bizottsága által kezdeményezett kísérletben?

— Nálunk úgy alakult a helyzet, hogy a helyi KISZ- szervezet — a megyei KISZ- bizottsáig egyik munkatársának javaslatára — összehívta a község érdeklődő lakosait, azokat, akik készeknek mutatkoznak tenni valamit a község művelődésének fellendítéséért. Részvételűikkel alakult meg a Hazafias Népfront művelődési kő- e. A tanács az erdokürt-i klubkönyvtárat — a tulajdonjog megtartása mellett — e kör rendelkezésére bocsátja. Fenntartási, üzemeltetési költségeit továbbra is fedezi, csupán a tartalmi munkára fordítandó pénzt utalja át évente egy összegben — szabad felhasználásra — a kör betétkönyvére. Lényegében ez a kör vesz részt a megyei KlSZ-kísérl etiben.

— Tehát az erdőkürti kísérlet kivételesnek mondható?

— Valószínűleg, ámbár — tudomásom szerint — nincs ellentmondásban a kísérlet eredendő céljával, hiszen az alapvetően a kultúra demokratizálását, a közművelődési tevékenység társadalmasítását szorgalmazza.

— Engedtessék meg egy prózai kérdéís: kinél van az erdőkütrM klubikönyvtár kulcsa?

— Akinél eddig is volt — már vagy tizenöt éve.«.

*

Kattan a zár, a „KISZ-ko- rúnak” már nem igen nevezhető pedagógus, Budai József invitál bennünket a könyvtárhelyiségbe. Odabenn duruzsol a kályha, tóién te gyakran a könyvtár a klub — a klub- könyvtárban.

— Hát igen, ha jól számolom éppen másfél évtizede vagyok tiszteletdíjas népművelő — mondja halkan, de rögvest megélénkül mihelyst nem felőle, hanem a munka, a falu múltja, jelene iránt érdeklődünk. Közben persze akaratlanul is kirajzolódik

személyiségének portréja. Azé az emberé, aki ennél a 750 lelkes dél-nógrádi községnél nagyobbat nem tud, nem is akar elképzelni magának. Akinek legfőbb fájdalma, hogy „fogy a falu”, hogy mostanság egyre több fiatal gyarapítja a kijáró dolgozók amúgy is népes táborát.

Amikor az itt maradottakról kérdezem, arca ismét földerül: — Vagy két tucat gyerekre mindig számíthatok. Most meg valósággal tűzbe jöttek. Tudja, van ez a kísérlet. . . A legjobbkor jött az ötlet, mert bizony a ’ régiek közül már sokan elfáradtak.

— Apropó kísérlet! Ügy tudom, ebben arról is szó volt, hogy kifejezetten a fiatalok veszik át az intézmény irányítását. ..

— Igen. De a gyereke.k kérték: „Akárhogy is lesz, maradjon tanító úr!” Tanító úrnak hívnak, merthogy valamennyi ?. tanítványom volt egykor. Szóval maradtam. Az egy kicsit ugyan rosszul esett, hogy velem csak utólag közölték a megyei döntést, de erről nem az én gyerekeim tehetnek.

— Utólag?

— A döntés múlt év januárjában történt, engem pedig márciusban kérdeztek meg az illetékesek arról, hogy mi a véleményem a kísérletről.

— Ekkor a kísérlet' már megkezdődött...

— Lehet, de én ebből semmit sem érzékeltem. Mi ugvanúgy dolgoztunk, mint addig.

— Akkor véleménye se<m igen lehetett...

— Nem is volt. De legalább megkérdezhettem, hogy tulajdonképpen mire megy ki ez. aiz egész. Azt mondták, úgy látszik, a mi településünk mégsem alkalmas a kísérletre, mivel itt egyébként is van élet, a kísérletre meg ott van szükség, ahol a közművelődés haldoklik.

— Mit szólnak ehhez a fiatalok, akik ekkor már nyilván készültek a feladatokra?

— Semmit, mert ezen a megbeszélésen ők nem voltak jelen.

— Még szerencse, hogy Erdőkürt végül is. fennmaradt a kiválasztottak listáján.

— No igen, mert értesülve arról, hogy ez a kísérlet a kuMúrházalk számára anyagi támogatással is jár. azt mondtam, miért ne vágjunk bele, ha már egyszer jelöltek. Meg aztán ’79 óta sajnos nálunk is hanyatlott valamelyest a kulturális élet. í«v végül ösz- szeültsünk a fiatalokkal, hogy kigondoljuk, hogyan tovább.

Abban egyetértettünk, ha a meglévőhöz hozzáadjuk, amit még lehetne, akkor a mostaninál is többet tudunk felmutatni. Felbuzdultak a gyerekek, egy csomó ötletet meg is valósítottak, aztán kedvet kaptak az idősebbek is, es így alakult meg végül a Hazafias Népfront művelődési köre. S hogy el ne feledjem: nyertünk százezer forintot az Állami Ifjúsági Bizottság pályázatán. Korábban talán elkerülte volna figyelmünket a ■ kiírás.

*

Nádasdi József szintén pedagógus, de még a KISZ-kor- osztáilyhoz tartozik. Délelőttönként a kallói körzeti iskoláiban tanítja rajzra a nebulókat, délutánonként azonban már jó ideje az erdőkürti fiatalok egyik „motorja”. ö fedezte fel annak idején a pályázati kiírást, most pedig az elnyert összeg okos fel- használásán töpreng ifjabb és idősebb társaival.

— A felhasználási területek adottak, hiszen konkrét programtervre kaptuk a pénzt: segítjük a szlovák nyelvoktatást, kialakítunk a klubkönyvtárban egy kisigalériát. felújítjuk a fotószakkör felszerelését. és még jó néhány olyan dolgot terveztünk, amire hosz- szú távon lehet építeni.

— A pályázatot a községi KISZ-szervezet küldte be?

— Hát persze. De kulturális ügyekben népfront vagy KISZ, nálunk egyre megy. Erdőkürtön nem közhely, hogy mindenki a községben, a nagy közösségben gondolkodik! Ez persze eddig is így volt. Mit változtatott mégis a kísérlet? Most érezzük, hogy figyelik azt, amit eddig szinte senki sem vett észre.

*

Puszta Bélát, a KISZ Nóg- rád megyei bizottságának munkatársát nem lepi meg erdőkürti beszámolóm:

— A kezdeti nehézségekkel tisztáiban vagyunk, de mára elmondható, hogy mindenütt sikerült túljutnunk az akadályokon. Időközben ismét fei-j kerestük az illetékes helyi tanácsi vezetőket, és megszülettek az írásos együttműködések a tanácsok, illetve a kísérletben részt vevő kistelepülések művelődési körei között.

. Ami konkrétan Erdőkürtöt illeti, mi is úgy tapasztaltuk, hogy ott nem a nulláról kellett indulni! De az intézmény társadalmasítását célzó törekvésünk ott is felszínre hozott rejtett .tartalékokat.

Pintér Károly j

Az utóbbi időben megnőtt a külföldi szakemberek érdeklődése a magyar összehasonlító pedagógia iránt. Nemrég határozták el, hogy 1987-ben (esetleg 1988-ban) Budapesten rendezik a/. Európai összehasonlító Pedagógiai Társaság — CESE — 13. nemzetközi tanácskozását.

A pedagógiai tudományoknak ez sk ága Magyarországon csak rövid múltra tekinthet vissza. Az oktatásfejlesztés mindössze másfél évtizede igényli komólyabban. hogy rendszeresen elemezzék: hol áll éppen az ország oktatásügye a nemzetközi mezőnyben. A magyar neveléstudomány először 1967-ben kapcsolódott be egy, az UNESCO által támogatott nemzetközi kutatásba, amely a tanulók teljesítményeit vetette össze 12 ország adatai alapján. Ebben az úgynevezett IEA-prog- ramban az Országos Pedagógiai Intézet kutatói azóta megszakítás nélkül képviselik a magyar közoktatást. Az első adatfelvételt tavaly ismételték meg, s a múlt év végén Budapesten az IEA szakértőinek egy csoportja tanácskozott az eredményekről. Az elemzések tanúsága szerint a magyar természettudományos oktatás színvonala magas, eredményei kiemelke- döek, viszont nyelvi készségek tekintetében a magyar diákok teljesítménye alacsony.

Az összehasonlító pedagógia a hetvenes években _intézményesült hazánkban. Megalakult a Magyar Pedagógiai Társaság összehasonlító pedagógiai szakosztálya, s működését az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum tevékenységére alapozza. Ez az intézmény rendelkezik ugyanis a szükséges forrásanyagokkal, s itt írják és szerkesztik azokat a kiadványsorozatokat, melyek révén oktatáspolitikusok, kutatók és gyakorló pedagógusok tudomást szerezhetnek arról: hol tart éppen a világ nevelésügye. Az ösz- szehasomlító pedagógia az utóbbi néhány évben megtalálta helyét a felsőfokú képzésben is: kötelező tantárgy lett az egyetemi pedagógusképzésben és a tanárképző főiskolákon.

Hamarjában nem tudnám megmondani — vannak-e nekünk olyan festő-krónikásaink erről a tájról, amilyenek azok a losonci festők voltak, akiknek képeiből jó egy hónapja nyílt kiállítás a Nógrádi Képtárban „odaát” Losoncon? Hol van és volt-e nekünk valaha is a „losonci festőhöz” Szabó Gyulához, vagy Gyurkovits Ferenchez, Cseh Lajoshoz, Gerő Gusztávhoz hasonló akárcsak az egykori megyeszékhelyen, Balassagyarmaton a régebbi korokban? Benczúr Gyula a régi Dolányban (a mai Benczúr- falván — térképen nem található!) nagyobbrészt a történelmet festette és a jól fizető zsánerképet, szobabelsőket, Glatz Oszkár Bujákon töltve szinte valamennyi szabad idejét, festette ugyan a nógrádi tájat, de őrá meg inkább az alakos, népviseletes kompozíció a jellemző.

Hármónkat is úgy fogad a Nógrádi Képtár teremőre, mintha népes delegáció, vagy turistacsoport lennénk. Állunk a képtár nagytermében a boltívek alatt és rövid történetét hallgatjuk ennek az érdekes háznak; volt valaha a Vajda kereskedőcsaládé, de székelt benne többféle intézmény is az eltelt korokban, s pincéjében talán valamiféle börtön is lett volna. Hallgatjuk a ház és a város rövidített történetét, a felszabadulás negyvenedik évfordulójára nyitott kiállítás alkotóinak elettorteneiét ás közben asz

Felszabadulásunk’ évfordulóján, április negyedikén nyitja meg ajtaját a mozirajongók előtt Balassagyarmaton a hellyi mozi és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ együttműködésével létrehozott kamairaimozi. A tervek szerint Bacsó Péter új filmjével mutatkoznak be a nagyközönségnek, s ha sikerül megszerezni a Hány óra, Vekker úr? kópiáját, akkor a palóc város műhelybeszélgetésen látja vendégül a rendezőt. A kamaramozi több feladatot is magára vállal. Szándékuk szerint bemutatják a kortárs filmművészetben jelenlévő törekvéseket, de a „Nagy siker

VILÁGAINK

ra gondolok, hogy mekkora különbségek lehetnek helyek és városok között akkor is, ha órányi járásra esnek egymástól! Losoncról valóban el lehet mondani, hogy különlegesen nehéz, mostoha történelmi sorsa ellenére tudott mindig talpra állni közös összefogással és így érthető régi címerrajza is, amelyben nagy szerep jut a jövőt tápláló, önmagát áldozó pelikánnak. Lehetett ez a város — ahogy ma is emlegetik olykor a régmúltakról szólva — „kis Pest” kulturális ereje, alkotó közössége révén, s volt, koronként változó tartalommal persze, a szlovákság és a magyarság közös földje; élhetett itt úgy beletartozva a városképbe (a szellemibe elsősorban) a losonci” festő; Szabó Gyula, hogy előtte bejárt és átélt mindent, ami az embert alkalmassá teszi a küzdelemre.

„Stary a novy Lucenec”.

A régi és az új Losonc ezen a március végéig létező kiállításon együtt látható néhány valóban hiteles festő munkásságának kis kereszt- metszetében és egy mindenképpen párját ritkító régi és új losonci levelező (képes) - lapokat bemutató gyűjtemény közvetítésével. Pontosabban szólva, ez a sajátos gyűj tevőit” sorozatban például az utóbbi esztendők emlékezetes filmjei kerülnek majd .vászonra. (Többi között A Hair, a Jézus Krisztus szupersztár, A szelíd motorosok.) A „film- k iub" -soroza tban először a francia filmmel foglailkoznaik majd, nyomon követve a fejlődést a második világháborútól a hatvanas éveik elejéig — majd az új hullám alkotásainak bemutatásával adva teljesebb képet a francia filmművészetről. Gondolnak a gyerekekre is, nekik vasárnap délutánonként vetítenek, míg a felnőttek csütörtökön és vasárnap esténként ülhetnek be a kamaramoziba.

mény nem egyvalakié. A város adta össze erre a felszabadulási évfordulós alkalomra. Vannak közöttük egészen régi, kézzel rajzolt és festett darabok is és egészen újak, a fejlődő Losoncot ábrázolók nagy számban. Tudható, hogy valamikor Losonc katonai gyűjtőközpont is volt, ide vonultak apáink, nagyapáink, itt állomásoztak, itt volt a losonci mindennapok tartozéka a garnizoni élet.

„Ez a mi laktanyánk” — írta valaki a századelős színes levelezőlapra tintaceruzával a kép világosabb részére és ott a nyíl is, ami mutatja a laktanyaépületet. A városhoz közeli fürdő képe gyakorta szerepelt a korabeli képeslapokon és elcsodálkozhatunk aztán jó néhány régi városképi ábrázoláson, amelyen felismerhetők a mai épületek is, hogy milyen szélesek voltak a régi Losonc járdái a belvárosban azokon a részeken, ahol nyilvánvalóan a sétára alkalmas promenádok a szokás alapján kialakultak! Losonc végeredményben éppúgy szerencsésnek nevezhető az utóbbi évtizedek lassúbb fejlődése nyomán, mint a hosszú ideig a városépítésben, -bővülésben hasonló sorsú Balassagyarmat — így maradt meg mindaz a régi érték is, amire már ma büszkén néznek itt is, ott is, s később majd ez a jó érzés tovább fokozódik a falansztervárosok elterjedésével. És még később elnéptelenedésével. Amikor az igazi élet majd a városok környékén létesülő családi házas és telepszerű, de a természettel szoros kapcsolatot tartó lakóterületekkel , végérvényesen kialakul. Ez azonban így és itt már a futurológia, a jövőkutatás tárgykörébe vágna (ezt jósolják mindenesetre az előrelátással rendelkező szakemberek).

Néhány képcímet leírtam, hogy felsorolva őket ízelítőt adjak erről a losonci kiállításról.

Régi Losonc, Losonci erdő, A losonci piacon, A régi csónakház, Az apátfalvai kanyarban, Piaci kofák, Az evangélikus templom tornya, Varga utca, Strandon, Gyapjúszárító, Dohánygyár, Szőlőhegy, Káposztavásár... folytathatnám így vagy hatvan olaj akvarell, és tollrajz említésével. Ez a Káposztavásár talán az egyetlen hiteles emlékünk azokról az időkről, amikor tőlünk például Endrefal- váról és környékéről, valamint a jó ideje csak burgo;

nyájáról híres örhalomból jártak fel a nógrádi gazdák a losonci piacra a különlegesen jó ízű káposztával (sem itt, sem ott nem termesztik már, a nagyüzemi körülmények nem kedveznek annak a régi, tankönyvekben is felemlegetett endrefalvi káposztának).

Ezt a káposztásképet Gyurkovits Ferenc rajzolta, több mint fél évszázaddal ezelőtt — ő talán mindőjük közül a legkiforrottabb, nagy foltokkal egységet alkotó nagyon festőit teremtő művész, „ter- mészetes”-nek nevezhető nehéz sorssal, egészen a felszabadulás utáni időkig, amikor az egykori idősebb losonci festőnemzedék jobban a változások ábrázolásával volt elfoglalva.

Jómagam először a jó tíz éve elhunyt Szabó Gyula losonci síremlékével találkoztam, s osztoztam mindazokkal a majdnem teljes tájékozatlanságban, akik itt Salgótarjánban a szó szerinti szomszédban élve, alig valamit tudnak a „losonci festőről”, holott a Nógrádi Képtár (vagy galéria) jó ideje állandó kiállítást tart fenn munkáiból, s özvegye Szabó KinI

ga, mindenkit szeretettel fcH gad, aki érdeklődik a tízezer darabos életmű iránt. Szabó Gyula képei eljutottak a nagy csehszlovákiai képtárakba (nálunk a fővárosban csak hatvanhárom esztendősen tudott bemutatkozni!) az Ejmitázs- ba, a stockholmi Királyi Akadémiára, a bécsi Albertinába, Kuba közgyűjteményeibe.

A „losonci festő” nagyméretű büsztjét (mellszobrát) ott találjuk a galéria előterében az emeleten, szürke, komoly kőből faragta egy besztercebányai szolvák szobrász, Jaroslav Kubicka. Szabó Gyula a Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdemes művésze, több nagy csehszlovák állami díj kitüntetettje, sírjához Böszörményi István losonci születésű, füleki gimnáziumi tanár kalauzolásával jutottam el alig egy esztendeje.

Azóta érdekel ez a nagyrészt önmagát művelő, önmagát boncoló, a jövőt önmagából építő, drámaiságra, de soha sem pesszimizmusra hajló művész, aki maga is jelképe Losonc egész életsorsának, de aki még gyerekként látta a közeli „gácsi festőt”, Csontváryt. Akit mindenki ismert Losoncon, aki egyszer minden művét elégette, aki újrakezdett mindig mindent, a kivezető utakat keresve.

T. Pataki László

NÓGRÁD - 1985. március J&, szombat 7

Losonci képek