Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
Philippe de Champaigne: Caritas Simon Vouet: A gazdagság allegóriája Remekművek a francia „nagy századból" A Louvre kiállítása a Szépművészeti Múzeumban Michel Dorigny: Pan és Syrinx Jacques Blanchard: Caritas Mai magyar művészet című sorozatában a kortárs hazai művészettel kívánja megismertetni olvasóközönségét a Képzőművészeti Kiadó. A napjainkra már nyolcvan kötetet számláló sorozat célja a képzőművészeti kultúra emelése azáltal, hogy az olvasók mind több alkotóval, stílusirányzattal, művészeti tendenciával és természetesen konkrét művekkel ismerkedjenek meg. E monográfiák méltán keltenek érdeklődést az olvasók körében, jó tollú, művészettörténészek és műkritikusok írják őket, így a szakmai hitelesség és értékelés a nagyközönség számára is élvezhető és érthető stílussal társul. Nagy segítséget jelentenek ezek a karcsú kötetek a mai tárlat- látogató közönségnek, megkönnyítik a tájékozódást a kiállítások sokaságában. De haszonnal forgathatják Őket a művészetpedagógusok is a kortárs művészet megismertetésekor. A sorozat újabb kötete Szabó György: Szántó Piroska című monográfiája. Szántó Piroskáról nem leihet anélkül beszélni, hogy ne szólnánk a hazai avantgarde sorsának néhány meghatározó jellemzőjéről. Utal erre a monográfia írója is, amikor hangoztatja: „Bármennyi kérdést tehetnénk is fel a hazai avant- garde eredetiségéről, vezéregyéniségeinek jobbára ösztönös elképzeléseiről, az ami e csapattal történt, több mint szívszorító. Hiszen a Horthy- korszaíkban egyszerűen nem követte derékhad, sőt az általa felderített utakra alig akart (vagy mer, vagy tudott) rálépni bárki. így azután ez az avantgardizmus alkalmanként zseniális kezdemények kis hatókörű expozíciója maradt, problémafelvetés inkább, mint megoldás; és a gyöngédebb igyekezető Európai Iskola túl későn — és történelmileg rosszkor — jelentkezett ahhoz, hogy e léiszteietére alapították a • pedagógusok legnagyobb kitüntetésének számító Földes Ferenc Emlékérmet, amely díjat minden éviben a pedagógusnap alkalmából osztanak ki. Hamar ellobbant éveiben maradandót alkotott művelődéspolitikai kritikai működésével, az ellenforradalmi rendszer kultúrpolitikáját leleplező marxista tudományos munkásságával. Az értelmiségi embernek ahhoz a típusához tartozott, akiben a filozófiai tudományos felismerések és a néppel való összeforrott- ság együtt teremtették a forradalmi humanizmus szintézisét — írta róla egyik barátja. Kommunista volt, magyar hazafi. Ez volt a vezérlő motívuma a második világháború kezdeti éveiben kibontakozott politikai, tudományos és publicisztikai munkásságának. 1910. március 16-án született Besztercén. Szülei nehéz anyagi körülményeik ellenére igényes nevelést biztosítottak számára. A budapesti Markó utcai reálgimnáziumban érettségizett 1928-ban. Utána Párizsban, Bolognában, majd ismét Párizsban a híres Sorbonne egyetemen tanult. Filozófiai előadásokat hallgatott, de tanult még lélektant, szociológiát, erkölcstant és nyelveket. Beszélt franciául, angolul, németül, olaszul. Egyetemi évei alatt került kapcsolatba a francia baloldali egyetemi diákmozgalommal, amely a Francia Kommunista Párt irányítása alatt állott. Professzorai között nemcsak polgári demokratikus gondolkodású oktatók voltak, hanem baloldaliak, sőt kommunista tanárok is. így az egyetemi évek döntő befolyással voltak világnézetének kialakítására és a haladó szemináriumi foglalkozások, ä diáktüntetések, pésvesztésből következő hátrányt be lehessen hozni”. Ez a rövid, ám tömörségében is pontos helyzetértékelés azért fontos, amikor a kortárs képzőművészeti törekvések kerülnek szóba, mert választ ad arra a megkésettségre, ami időnként még napjainkban is érzékelhető a modern törekvések jelentkezésével és főként megítélésével, kritikai befogádásával kapcsolatban s gyakorta igen látványosan nyilvánul meg a közízlés konzervativizmusában. Tragikus történelmi, társadalmi, politikai okai vannak tehát annak, hogy a hazai avant- garde árnyaltabb megítélésére csak igen nagy késéssel kerülhetett sor, így sajnos természetesnek kell tekintenünk azt is, hogy a vizuális kultúrába még nagyobb késéssel épülhettek — és épülhetnek — be ennék tanulságai. Valójában a hatvanas-hetvenes években indulhatott meg igazán ez a folyamat, ekkor történt meg a kiemelkedő életművek bemutatása és feldolgozása (köztük Vajda Lajosé is), valamint az eleddig hiányzó — pontosabban, háttérbe szorított! — szintéziskeresők életműveinek közkinccsé válása és további kiteljesedése. Szántó Piroska életműve szintén ezefk közé tartozik, a modem törekvések szintézisének egyik lehetséges útját jelenti. Mindig is festőnek készült, de a szükséges eszközökhöz, színes ceruzához és vízfestékhez csak tizenöt éves korában jutott először. 1931- ben lett az Iparművészeti Főiskola, majd a Képzőművészeti Főiskola növendéke. A harmincas évek végén már a Szocialista Képzőművészek Csoportjának tagja, jóllehet már' ekkor sajátosan egyéni utat jár. A háború alatt búj- dosás jut osztályrészéül, a felszabadulás után az Európai Iskolában találjuk. Az ötvenes években másokkal együtt hallgatásra kényszerül. Igazi nagy sikert arat 1957-ben a Csók Galériáiban rendezett kiállításéval. Kétszeres Munká- csy-díjas, 1973-ban érdemes valamint egyéb megmozdulások végleg meghatározták életútját. Egyéniségét a kommunista eszme hatotta át, s cselekedeteit és a mozgalomban végzett tevékenységét ez határozta meg. Művelt és állandóan tanuló, önmagát képező ember volt, emellett kiváló turista és jó sportoló is. 1932-ben kapcsolódott be itthon a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének munkájába. Propagandatevékenységét azonban nemcsak a KIMSZ-ben, hanem a szociáldemokrata Országos Ifjúsági Bizottságban is lelkesen végezte. 1934-ben „az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló vétség” miatt, mint kommunis-' tát letartóztatták és négyhavi fogházra ítélteik. Nyelvtanításból rendkívül szerény anyagi körülmények között élt albérletben feleségével együtt, aki szintén a mozgalom harcosa volt. 1939-ben ismét Párizsba ment, ledokforált filozófiából. Cikkei, tanulmányai ez idő tájt jelenitek meg külföldön, így a párizsi magyar Üzenetben, továbbá itthon a Népszavában a Kelet Népében, az erdélyi Korunkban és más lapokban. Legtöbb műve kulturális kérdésekkel, a nép helyzetével foglalkozik, de történelmi és ideológiai tárgyú tanulmányokat is írt. A népfőiskolái mozgalmat is helyesen értékelő cikke a „Jobbágyfiúk Bethlen Gábor kollégiuméiban” című, amelyben többek között így fogalmazott: „...ha csak ott tartanánk 1941-ben, ahol az erdélyi gimnázium és egyetem tartott 1630-ban, akkor gimnáziumainkban és egyetemeinken a szegényparasztság nem 1,5 százalékos arányban, hanem legalább 10—15 százalékos arányban venne részt művész,^ tíz év múlva pedig megkapja a Kossuth-dájat. Mindez — akár a hivatalos elismertséget, akár a közönség szeretetét tékintjük — nem jelenti azt, mintha Szántó Piroska értésével kapcsolatban minden rendjén volna. Mindenekelőtt azért, mert nem sorolható be az irányzatok, a gyűjtőfogalmak egyikébe sem. Művészetének legmeghatározóbb jellemzője éppen alkotói szuverenitása, a hatások sokféleségének szintézise, új minőségre való emelése. Szántó Piroska mély filozófiája, megejtő színvilága az egyik legkedveltebb alakja kortárs művészetünknek. A közönség körében különösen természeti képei, növény-, virág- és lep- kesorozatai, továbbá, a halálon is diadalmaskodó szerelemről, vagy a falusi Krisztusokról készült sorozatai és könyvillusztrációi teszik megérdemelten népszerűvé és kedvessé. Talán tiltakozna ellene, mégis úgy vélem, külön értékelendő Szántó Piroska, az író is. A Szépirodalmi Könyvkiadó 1982-ben jelentette meg Bálám szamara című ragyogó könyvét, amelyben pályájára emlékezik, történeteket mond el életéről s szívszorítóan őszinte vallomásokat a művészetről és pályatársakról. E könyvével a fe&tőnő azok mellé sorakozik, akik igenis íróként is érvényesen tudnak nyilatkozni, mint oéldául Gauguin, vagy éppen Bernáth Aurél, a sor hosszan folytatható. Szerényen így vall könyve fülszövegében: „Hátha az úr angyalát megláthatja a szamár is, s ha van mer- sze Bálámnak, fejbe vághat érte”. Szabó György író és műkritikus érzékeny elemzést nyújt Szántó Piroska életművéről, akinek pályáját gazdag képi dokumentációval egészíti ki. A kismonográfiát angol nyelvű összefoglaló és gyönyörű képgyűjtemény teszi örvendetesen gazdaggá. (Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1985.). Tóth Elemér az oktatásban. És akikor nem tartanók a népfőiskolának nevezett pár hetes elemi iskolai továbbképző tanfolyamot óriási vívmánynak”. Legjelentősebb munkája az 1941-ben megjelent „Munkásság és parasztság kulturális helyezte Magyarországon” című tanulmánya. Statisztikai módszerrel vizsgálja a munkásság és szegényparasztság gyerekeinek arányát a középiskolákban és az egyetemeken; az ország népességének 56,4 százalékát kitevő két dolgozó osztály gyerekei közül 5,1 százalék jutott el a középiskolába, ezen belül a szegényparasztság gyerekei közül a felsőfokú iskolákba mindössze 1,5 százaléka. Az egyre jobban kibontakozó függetlenségi mozgalomban élénk szervező tevékenységet fejtett ki. Kállai Gyula és Mód Aladár mellett egyik irányítója a KMP propaganda- munkájának 1941-ben. A párt megbízásából Földes Ferenc egyik szervezője a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Széles körű kapcsolatot teremtett a haladó értelmiség képviselőivél. Súgván Endrével együtt irányította a baloldali, antifasiszta pedagógus- csoportot. A háború kitörése után minden tettét a háborúellenes közvélemény kialakú, tásának. az antifasiszta harc szervezésének, a népfrontpolitika kibontakoztatásának szentelte. z 1942. március 15-i tüntetésen még részt vett, áprilisban azonban munkaszolgálatra hívták be, a nyár folyamán pedig már a keleti fronton van a 109/13-as büntető században. Emberi nagysága itt is megmutatkozott. Ahogyan csak tudta, segítette bajtársait, elvtársait. 1943. január 13-án az urivi áttöréskor eltűnt. Még nem volt 33 éves, amikor áldozatul esett a fasizmusnak. Vida Sándor A francia szellem rajongói most nosztalgiájuknak áldozhatnak a Szépművészeti Múzeumban, ahol a virágkor csillantja fel fényét a párizsi Louvre vendégkiállításán. Közel ötven festmény, közöttük a legnagyobbaké — Voueté, Poussiné, C. Lorainé, Le Bruné. Mignadé — idézi a „Grand Siede”, a Napkirály, XIV. Lajos korának sugárzását. XIV. Lajos nagyvonalúan pártfogolta a művészet minden fajtáját A király parancsára Colbert ajándékokkal és életjáradékokkal támogatta Európa kiváló művészeit és tudósait. A versailles-i kastélyban az udvar fényűző életmódjához hozzátartoztak a pompás színielőadások, folytak az ünnepségek a sokszáz tükrös, márványos palota termeiben. Corneille, Ratine, Moliére voltaik az uralkodó háziszerzői, Lully a muzsikusa. A király és az udvarába gyűjtött arisztokrácia életét meg kellett örökíteni, a dicsőséges csatákat, az ünnepségek szereplőit, hogy elkápráztassa a kortársakat és a késő utódokat. Hogy ez menynyire sikerült, mutatja az is, hogy minden uralkodó kis Versailles-t akart építeni szerte Európában, sőt még a dúsgazdag arisztokrácia tagjai is, mint Eszterházy Miklós Kismartonban. A francia lett az irodalom, a diplomácia, az előkelők érintkezésének nyelve^ francia volt a követendő divat művészetben és szokásmódjában Londontól Szentpétervárig. XIV. Lajos kormányrend- szere a művészet számára is irányt adott. A Colbert által alapított akadémia a festészet számára is előírta a törvényeket, a klasszicizmus szabályait. A példákat az ókorból vették, de velük a kor nagy eszményeit szolgálták, a heroikus nagyság, a bátorság, a katonai erények, a nagylelkűség, a nemes szenvedélyek dicséretét, melyeknek költője Corneille volt. A másik mozgatóeszmény a vallásosság, de vele állandó harcban a racionalizmus is, hisz ez a század Descartes százada. A kiállításon ebből a levegőből megérezhetünk valamit, bár a jellemző nagylélegzetű alkotásokat nem lehet elhozni. Néhány művet láthatunk a meghatározó jelentőségű Le Bruntól, aki a francia barokk művészet diktátora, a képzőművészeti akadémia és a királyi gobelinműhely igazgatója, Versailles művészeti kialakítója volt. A Szépművészeti Múzeum XIV. Lajos apotheózisa című olajvázlata révén, melyet a versailles-i tükörgaléria mennyezetén festetett meg, képet alkothatunk nagylélegzetű dekoratív munkáiról is. A múzeum márványtermében a stílusformáló művészek mindegyike jelen van Poussintől Mignardig. A kiállítás a század utolsó kétharmadának anyagát öleli fel, a klasszikus eszmény kialakulását és diadalát nyomon kísérve. A mérték és harmónia, az érzelmek és az értelem egyensúlya arat diadalt a képeken az emelkedett szellem pátoszával. Az antikvitás és az itáliai reneszánsz hagyomány segített a sajátos formanyelv kialakulásában, különösen Raffaelé, akinek Poussin is nagy csodáló ja volt. Bemutatott Safir halála című képével éppen Raffaello kompozíciójával akart versenyre kelni. A nagy olasz mester hatása Ismerszik fel F. Perrier Acis és Galathea című képén is. A XVII. század két legnagyobb festője, N. Poussin és C. Lorrain noha Rómában élt, először emelte világhírre a francia festészetet. Poussin a heroikus téjkópfestészet megteremtője volt. A táj és ember klasszikus összhangját hozta létre borongós, a sárgák és kékek kiszámított harmóniájával festett képein. C. Lorrain poetikus művein egymástól távoleső emlékeit olvasztotta össze a természeti jelenségek tökéletes ismeretére. A felkelő vagy a lenyugvó nap fényhatásait örökítette meg tájképein Turner és az impresszionisták előfutáraként. A kor vallásos eszményeit Ph. de Champaigne a Fájdalmas Szűz a kereszt lábánál című műve és Nancy múzeumából kölcsönzött pa* tetikus Caritas-a képviseli. Az antik harmóniát, a kiegyensúlyozott hűvös kompozíciót, a tiszta, árnyalaton színeket legjobban J. Stella Clelia átkel a Tiberisen című alkotás mutatja. A kor vallásos eszményei közül a méltóság és pátosa az ünnepelt S. Vouet és P. Mignard műveiről sugárzik leginkább. S. Vouet, a XVII. század kiemelkedő francia művésze már életében európai hírű mester volt. Sikere annak köszönhető, hogy új, erőteljes festői nyelvet honosított meg hazájában. A nemzetközivé váló caravaggiói stílus továbbfejlesztője nemes formákkal, tiszta színekkel; lendületes előadásmóddal. A* 6 műhelye volt a legjelentősebb, a század második har-J madában Párizsban, a művészek nagy része megfordult benne, Lebrun és Mignard is. A gazdagság allegóriája című munkája jól mutatja kiváló képességeit a lendületes kompozícióban, a magávalragadó színkezelésben. A gondosan rendezett kiállítás méltó párja az 1971- ben bemutatott nagy francia kiállításnak. Brestyánsstky Iloa* 8 NÖGRAD - 1985. március 16., szombat Tudós és forradalmár 75 éve született Földes Ferenc kommunista művelődéspolitikus Szántó Piroska
