Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-26 / 47. szám

fíziazfíloÉ Salgótarjánban Az ez évi fejlesztési terv leadásai között több mint hét és fél millió forintot a vízgaz­dálkodással összefüggő fel­adatok megoldására szán Sal­gótarján város Tanács'a. Az összeg elsősorban a befejezés­re tervezett több szintes laká­sok közművesítését szolgaija, ugyanakkor segíti ez a pénz a családi házas területek, tel­kek ivóvízzel való ellátását, is. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat beruhá­zásában tervezik megvalósí­tani a Pécskő- és a Beszter- ee-lakótelep biztonságos víz­ellátását, ugyanakkor eíkez- dik a déli s-zennyv.ízfőgyűjtö második ütemének indítását is. Tarjániak a jazzpressóban Sülé László (zongora), Mi­hály Tibor (dob), Kovács László (gitár) és Benkö Ró­bert. (bőgő) — e négy mu­zsikus alkotja azt az együt­test, amely tegnap este kész­tette tapsra a salgótarjáni József Attila városi-megyei Művelődési Központ közönsé­gét. Az intézmény „jazzpres- sé”-jának hétfői vendégei vem voltak ismeretlenek u megyeszékhely könnyűzenét kedvelői körében, hiszen va­lamennyien a Salgótarjánt zeneiskola jazz tanszakának tanárai. Műsorukban saját szerzemények és örökzöld jazzmelédiák kaplak helyet. Március 1-én: gepkocsi-nyereményljelélkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár március 1-én Budapesten ren­dezi meg a gépkocsi-nyere- ménybetéíkönyvek idei első, sorrendben 95. sorsolásul A sorsoláson az 1984. október 31-ig váltott és 1985. január 31-ón még forgalomban volt ötezer és tízezer forintos gep- kocsi-nyereménybelétköny- vek vesznek részt. A sorsolás összesített eredményeit. a március 5-i lapok közök. Centriköt a kisboltokért ' Megyénkben már hagyo­mány, hogy a Centriköt Nagy­kereskedelmi Vállalat — se­gítségképpen a szövetkezeti kisboltok árubeszerzéséhez — évente több alkalommal „ház­hoz'’ hozza választékát. A napokban a tavaszi felkészü­lés jegyében mutatta be Sal­gótarjánban, a MÉSZÖV székhazában szezonjellegű kínálatát. A bemutatóra a megye kis településein lévő v egyes j.pa r cikk-üzletek veze­tői, mintegy harmincán jöttek el. Megtekintették a tavaszi 'alsóruházati cikkeket, kötött­árukat., divatholmikat, s a kiállított választék alapján mindjárt több millió forint értékű rendelést is adtak a Nagykereskedelmi vállalatnak. A jobb óiért Pásztón Ä működési költségvetés ez évben — egyezően a VI. ötéves terv ütemezésével — 935 ezer forintos keretet biz­tosít Pásztón ez utak és hi­dak felújítására, karbantar­tásra. Ebből a pénzből 164 ezer forintos forgalombiz­tonsági keretet képezlek, két­százezer forinttal pedig a hi­dakat tartják rendben. Sor kerül a Zagyva-híd tízéves kötelező vizsgálatára is. A fennmaradó pénz segítségé­vel Pásztón négy utcát — Budai Nagy Antal. Ibolya, Kiss J., Rákóczi — kátyúznak. Mátraszőlősön ugyanezt a Balkán úton végzek el. Hat­százezer forintos megyei pénz is a városi tanács rendelke­zésére áll. ebből a Kishegy és Honvéd út felújítását kí­vánják elvégezni. NÓGRÁD Szövetségi közgyűlés a NÓGRÁD szerkesztőségében A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Nógrád megyei csoportja közgyűlést tartott tegnap, melyen részt vett Megyeri Károly, a MUOSZ főtitkára is. A közgyűlé­sen szó volt az újságírás aktuális kérdéseiről, valamint az országos közgyűlés előkészületeiről. A MUOSZ főtitkárát — a közgyűlés után — fogadta Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Megjelent a Palócföld idei első száma Napvilágot látott a Palóc­föld idei élső száma, /Salgó­tarjániban. XIX. évfolyam el­fed száma szépirodalmi rova­táéban Csanády János, Varga Imre, Dobos Éva és Tamás Aladár verseit, valamiint Sa­rast Mihály, szooionovéliláját; és Varga Csaba prózai írását közli. Folytatódik az Alföldy Jenő Költészet és politika napjaf inkban című vitaiind ítójává! kezdődött vita Sik Csaba, Pet- rőczi Éva és Tandori Dezső hozzászólásával. Az Ablak cí­mű rovat ezúttal mai finn költőket és a finn népköltés néhány gyöngyszemét mutat­ja be Kiss Dénes A Kalevala ünnepére címmel int elemző és értő kis tanulmányával. Kiss Dénes méltatja a Kale­vala jelentőségét s föl teszi a kérdést, őrzik-e még a dalt a mai finn költőik? A bemuta­tott fiatal költőik versei izgal­masam vaUilanaik a mai tájé­kozódás eredményeiről. Sirk- ka Turka, llpo Tiihonen, Matti Tiisala és Liisa Immo- nen verseit Kiss Dénes, a finn népköltés alkotásait Hideg Antal fordítottá. Felszabadulási emlékeket ad közire a 40 éve történt ro­vatban Radó György Miskolc- tól Debrecenig... és tovább cí­mű derűs visszaemlékezésé­Az elmúlt évben — a hi­vatalos szóhasználattal élve — 548 darab olajkályhát] „váltottak ki” a nógrádi he­lyi tanácsoknál, a megyei in­tézményeknél és a tanácsi vállalatoknál. 1981-ben egyéb­ként még egy híján négy­ezer olajkályhát tartottak nyilván és 1982-től kezdve összesen már 2780-at helyet­tesítenek más módszerrel. Az adatok arról is vallanak, hogy a három év alatt összesen ben. Romsics Ignác Elfelejtett politikusok című récenziójá- ban Huszár Tibor Beszélge­tések című imterjúköteíéről, il­letve a Politikyspályáic című Ko.ssuth-kiadváihyrói ír. Külön figyelmet érdemel a lap Mérlegen című rovatában a Szerzők, könyvek — vidék­ről című összeállítás. Ebben Bessenyei György a Vissz­hang című zallai antológiáról, Endrődi Szabó Ernő, Simonyi Imre Kettős szerelem című kötetéről, Szirmay Endre, Berták László Ágakból gyö­kér című könyvéről, Kiss Gyula, Szepesi József Elszór­tan, mint a gyom, valamint Bódi Tóth Elemér A mesék kapujában című verseslköteté- ről, Szendrei Lőrinc pedig Braczkó István Kinek fütyül a madár? című riportköteté- ről számol! be. A lap közli Duba Gyula A Madách Kiadó 15 éve című tanulmányát, amely Nágyküir- tösön (Csehszlovákia), a ha­gyományos Madách irodaimi napok keretében hangzott el 1984 novemberében. A Pailócföld borítóján Cso- hány Kálmán rajza emlékez­tet. a művészre, aki 1985. ja­nuár 31-én lett volna 60 éves. Munkásságának mél-tatására ez évben visszatér a lap. A belső oldalakon Sáros András Miklós grafikái láthatók. 2 143,5 tonna tüzelőolajat he­lyettesítettek. Nógrád megye energiagazdálkodásának hely­zetéről és feladatokról szó­ló intézkedési terv idő­arányos végrehajtását átte­kintette a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága ;s, a meg­állapítások szerint az olaj- kályhák helyett a fajlagosan költségesebb, de korszerűbb központi fűtéseket valósítot­ták meg. Naptár 1985. február 26., kedd. Edina, Sándor napja. A Nap 'kel 6.31 — nyug­szik 17.24 órakor. A Hold kel 9.09 — nyugszik — órakor. Nyolcvan évvel ezélőttf 1905. február 26-án született és 68 éves korában 1973 szeptembe­rében halt meg Gömöri Pál Kos sut h-díjas belgyógyász, egyetemi professzor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia tagja. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás ma estig: Az ország nagy részén jobbára fel­hős. párás, helyenként tartósan ködös idő lesz. Kisebb körzetek­ben kislit a nap. Elszórtan vár­ható hószállingózás, nyugaton gyönge eső, ónoseső is. Általá­ban gyönge lesz a szél. A leg­magasabb hőmérséklet a kö­dös, párás, egész nap borult helyeken —5 fok körül, máshol 0 és plusz 5 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Folytatódik az év­szakhoz képest hideg idő. Az időszak második felében több­felé kialakulhat kisebb havazás. A legálacsonyabb .hajnali hő­mérséklet általában —4 és —9, a derültebb helyeken —10 és —15 fok között, a lagmagasabb nap­pali hőmérséklet —4 és plusz 1 fok között lesz. Jelentős mennyi­ségű (legalább napi 5 mm) csa­padék az ország területének 10 százalékán várható. — filő kapcsolat. A Rétsági Építőipari Szövetkezeti Kö­zös Vállalat dolgozói 34 tele­pülésről járnak be munka­helyükre. A községekkel a vállalat élő kapcsolatot tart, ami többek között a telepü­lésfejlesztéshez nyújtott se­gítségben is megnyilvánul. Rétságon például tavaly meg­közelítően félmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek el a vállalat dolgo­zói. — Sportosak, divatosak. El­ső negyedéves, 120 millió fo­rint értékű termelési tervé­nek teljesítésén jó ütemben dolgozik a Salgótarjáni Ru­hagyár. Tőkésexportra nyu­gatnémet és osztrák vevő szamára készít szoknyákat, ruhákat, emellett hazai és szovjet piacra is nagy tételű száll 1 tm án y ok készülnek. Szovjet vevőnek divatos ru­hákat és kétrészes, sportos összeállításokat varrnak, ha­vonta mintegy 20 ezer dara­bot. — Tárolás. Csaknem húsz­millió forint értékű műtrá­gyát és növényvédő szert hasz­nált fel tavaly az érsekvad­kerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet. Az ezzel való takarékosabb és átgondoltabb gazdálkodás mellett a műtrágya környe­zetkímélő’ tárolására is ügyel a gazdaság, e célra az elmúlt évben saját forrásból kétmil­lió forintot fordított. Olaj kályhák helyett Tíz évvel ezelőtt vette fe! a pásztói körzeti általános iskola Kun Béla nevét. Er­ről. valamint a névadó szü­letésének 99. évfordulójáról emlékeztek meg a minap az iskola tanulói és tanárai. Az ünnepségre azonban a szom­szédos Dózsa György Általá­nos Iskolában került sor. Je­lenleg ugyanis a Kun Béla iskola i tanulói is itt végzik tanulmányaikat, mert saját — közel százesztendős — is­kolaépületük felújítás alatt áll. A ..kihelyezett” ünnepségen Papp László igazgató vázolta Kun Béla életútját, méltatta politikai munkásságát, majd a kitűnően tanuló, a tanul­mányi és sportversenyeken egyaránt jó eredményt el­ért tanulókat állította példa­ként diáktársaik elé. A ren­dezvényt záró kulturális mű­sorban az ének-zene tagoza­tos tanulók és a felszabadu­lási versmondóverseny győz­tesei működtek közre. Megemlékezés a „második otthon" névadójáról Le-föl Budapesti barátom hívott telefonon, hogy a hét végén ,,leruccan’' Salgótarjánba. Mondtam- neki. nem lesz jó, mert a hét végén én is épp „le készülök utazni” a fővá­rosba, így legfeljebb félúton találkozhatnánk. — 'logy-hogy „le”? — kér­dezte értetlenül. — Talá n in­kább „föl” akarsz jönni Pest­re!' — Szó sincs róla! — vála­szoltam. — Jobb, ha tőlem tu­dod meg, hogy Budapest Sal­gótarjánhoz képest „lent” van. — Azt már nem! — erös- ködött. — Mégis csak Buda­pest at főváros, Tarján pedig csak egy megyeszékhely... — Igen, de véletlenül, észa­kon van, mármint Budapest­hez viszonyítva. Ha magad elé képzelsz egy falitérképet, könnyen beláthatod, hogy Bu­dapest van lejjebb... — Tudod mit — felelt bosz- szúsan —. akkor inkább Kis- kunlac.házán töltöm a hétvé­gét. Szerinted, oda „le” kell mennem vagy „föl”? — Nem tudom, nincs előt­tem térkép. — Ne is fáradj! Kiskunlac- háza egyvonalban van Buda­pesttel, — keleti irányban... — tér — Afrikai sügérek az akvá­riumban címmel kerül sor az akvaristakor következő fog­lalkozására, ma este, 17 óra­kor a városi-megyei művelő­dési központ klubtermében. Az előadást színes diákkal il­lusztrálva Lukács László, a MATOE elnökségi tagja tart­ja. Kígyó a fán? Egy játékos kedvű káliói fiatalember ké­szítette a kertje szélén álló fára a nagy anakondát.- kj ­Munkaértekezlet a polgári védelem megyei terzsparancsnokságán Hétfőn- a Nógrád megyei Tanács épületében munkaér­tekezletet tartott a polgári vé­delem megyei törzsparamcis- noksóiga. Az értekezleten részt vett dr. Berki Mihály vezér­őrnagy, a polgári védélem országos törzspaira ncsnoika, Devcsics Miklós, a Nógrád megyei Tanács etnölke, a pol­gári védelem megyei parancs­nokai. Részit vették az értekez­leten a megyei törzs személyi állományának tagjai, a szak­szolgálatok parancsnokai, a városi és a városi jogú nagy­községi polgári védőiem pa­rancsnokai, tanácselnökei. Az értekezletein Raffai Sándor alezredes, a polgári védelem megyei törzsparanc.s- ndka értékelte a-z 1984. évi munkát, majd meghatározta az 1985. évi főbb faládáitokat. A hozzászólók kifejtették és értékél ték a területeken vég­zett polgári védelmi tevé­kenységet. Felszólalt aiz értekezleten dr. Berki Mihály, aki a sze­mélyi állomány ellőtt álló fel­adatok fontosságát hangsú­lyozta. Az értekezleten személyi kérdésekbe® is döntöttek. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 8. játékhéten Í3 plusz 1 találata« szel­vény 21 darab, nyereményük egyenként 147 110 forint, 13 találatos szelvény 83 da­rab, nyereményük egyenként 55 497 forint, 12 találatos szelvény 2539 darab, nyereményük egyenként 1515 forint, 11 találatos szelvény 30 307 darab, nyereményük egyen­ként 127 forint, 10 találatos szelvény 200 089, nyereményük egyenként 30 forint. Kifizetés időpontja 10 000 forint alatt: március 2-től, 10 000 forint felett: március 7-tőL ( (MTI) „Cikkünk nyomán" HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1985. február 26-án Devizanem: vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font 5631,08 5642,36 Ausztrál dollár 3659,29 3666,61 Belga frank 76,51 76,67 Dán korona 429,60 430.46 Finn márka 748,07 749,57 Francia frank 503,97 504.97 Hollandi forint 1359,39 1362,11 Japán yen (1000) 200,46 200,86 Kanadai dollár 3781,14 3788,70 Kuvaiti dinár 17046,29 17080.41 Norvég korona 540,63 541,71 NSZK márka 1539,97 1543.05 Olasz líra (1000) 24,71 24,75 Osztrák seh. 219,27 219,71 Portugál escudo 28,71 28,77 Spanyol peseta 27,92 27,98 Svájci frank 1832,06 1£35,72 Svéd korona 548.94 550,04 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602,60 USA dollár 5269,01 5279,55 Áramszünet a Kemerovo-lakótefepen Bár a nap Salgótarjánban is a jelzett időben bukott alá hétfőn a horizonton, a Kemerovo-lakótelep otthonai­ban még sokáig nem gyullad­tak fel a lámpák. A több órás áramkimaradás okáról — az elhárító munkálatok helyszí­nén — Tóth Jánostól, az ÉMÁSZ kivitelezési főszere­lőjétől kaptunk tájékozta­tást. Eszerint a Nógrád me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói, a Móricz Zsigmond út 16. számú ház előtt végzett munkájuk köz­ben sértettek meg két — az egész Kemerovo-lakótelepet árammal ellátó —, egyen­ként tíz kilovoltos földkábelt. Az áramszünet 12 óra 29 perckor következett be, és a hiba gyors behatárolása elle­nére, néhány percig a Salgó­tarjáni Ruhagyár is áram nélkül maradt. A lakótelep otthonai azonban még lap­zártakor sem jutottak áram­hoz. Olvasóink bizonyára emlé­keznek rá, hogy lapunk teg­napi számában adtunk helyt Bálint Ferencné panaszának, akinek Móricz Zsigmond úti lakása több mint egy hete nem kapott vizet, csőtörés miatt. Panaszát „Ej , rá­érünk?!” címmel adtuk köz­re, és a jelek szerint nem eredménytelenül, hiszen a vízmű dolgozóinak itteni buz­galma okozta az áramszünetet. Nem így gondoltuk... p. k. NOGR.AD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztői VINCZB ISTVANNE. Szerkesztőség3 Salgótarján, Palóca Imre tér «. Telefoni 1S-977. Főszerkesztő: 11-5(14. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóca Imre tér «. Telefon: 12-542. Teles: 229 109, Irányitószám: 6101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap , Irodánál (KH1) Budapest V,, József nádor tér 1. I9IM1. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfiz,f tési díj egy hönapra: 43 forint negyedévre U9 l tor int egy évié: 516 forint, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari .Vállalat, 6101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4. FI.a 86. Felelős vezetői KELEMEN GÁLOK igazgató, HU ISSN 0133-1556

Next

/
Oldalképek
Tartalom