Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-02 / 27. szám

l)j vezeffl ügyész beiktatása Balassagyarmaton ’ Balassagyarmaton pénteken fer. Csonka Tibor megyei iő- íigyész ünnepélyes kertiek között beiktatta hivatalába !tír. Tolvay Őrsöt, a7, új városi (Vezető ügyészt. Amint arról a IMÖGRÁD-ban beszámoltunk, ; dr. Mótyán János, addigi ve­tető ügyész nyugállományba vonult, s emiatt került sor az tói ügyészségi vezető kineve­zésére. Fogadónapok a várost tanácson Salgótarján városi Tanács •tisztségviselői február hónap­ban az alábbiak szerint taní­tják fogadónapjukat: február S-án Győrffy Dezső általános elnökhelyettes, 13-án dr. Sán­dor Gyula Vb-tibkár, 20-án tír. Szittner András tanácsel­nök. 27-én dr. Balogh Miklós elnökihelyettes. A fogadónapok reggel 8 órától délután 3 órá­ig tartanaik. fióké- és barátsági munka, fiatalok a népfrontban 1 Ülést tartott tegnap S*'«' •tarjádban a Hazafias Nép- i front megyei elnöksége. Első napirendként Letovai Ildikó la HNF megyei bizottságának titkára ismertette az idei év munkaprogramját és üléster­mét, majd a résztvevők meg­vitatták az 1985. évi béke- barátsági és szolidaritási programot, amely a január 21—25. között lezajlott ma­gyar—szovjet barátsági héttel vette kezdetét, majd folytató­dik a tavaszi béke- és barát­sági hónappal. Májusban if­júságii béketúrára és -talál­kozóra kerül sor. Ezt követően a népfront- tnozgalom ifjúságpolitikai te­vékenységének tapasztalatait elemezték, Megyénk mintegj' E40 ezer lakosából 53 ezer a •harminc éven aluli fiatalok (száma, közülük sokan aktívan részt, vesznek a közéletben. A ynegyei népfronttoizottságban (több mint 36 százaiéit, a he­lyi népfrontbizottságokban pe­dig csaknem 24 százalék a fi­atalok aránya. A mozgalom «szorgalmazza a fiatal tanács­tagokkal való foglalkozást, az Ifjúságpolitikai fórumok szer­vezését. a szocialista haza.fi- sáfi erősítését. Oktatási és kul­turális programok szervezését. í'jjáalakult a rétegbizottság FIATAL ÉRTELMISÉGIEK NÓGRÁDBAN A KISZ Nógrád megyei bi­r.oütsága mellett több munka- csoport is dolgozik, ezek tag­jai a megyében élő fiatalok életmódját, politikai szerepét, közéleti tevékenységét, szociá­lis gondjait — tehát minden­napjaikat -p vizsgálják. Az értelmiségi rétegbizot.t- $ag tegnap tartotta újjáalaku­ló ülését, ahol pedagógusok, mérnökök, újságírók, közgaz­dászok, testületük jogairól és hatásköréről tájékozódtak. A megye különböző települései­ről delegált fiatalok megvi­tatták féléves munkaprog­ramjukat, amely csatlakozik a KISZ Nógrád megyei bizott­ságának ez évi munkaprog­ramjához. NÓGRÁD Műszaki konferencia a Nógrádi Szénbányáknál Több mint száz szakember fluktuáció. A távozottak kö- résztvételével pénteken tar- zül többen panaszkodtak a tották meg Salgótarjánban a munkahelyi körülményekre. Nógrádi Szénbányák idei el+ A munkahelyi vezetőknek só műszaki konferenciáját, jobban kell figyelni a feltéte- melyen jelen volt Medved lek biztosítására, a munkások Károly, a Szakszervezetek közötti kapcsolat harmoniku- Nógrád piegyei Tanácsának sabbá tételére. Növelni kell a vezető titkára is. Az elmúlt mestervájárok számát, job- évi munkát és az idei fel- ban kihasználni a munkaidőt adatokat Zsuffa Miklós ve- és csökkenteni a kieső mű- zérigazgató elemezte. Hangsú- szakszámot, valamint a túl- lyozta. hogy tavaly sikerült műszakokat. Ugyanis a vál- teljesíteni, sőt 7 800 tonná- lalatnál működő, csaknem val túlteljesíteni az egymillió száz gazdasági munkaközös- tonna széntermelési tervet, ség sem tudta érzékelhetően Javult a szén minősége is. A csökkenteni a túlműszakok gazdálkodás mellett kiemel- mennyiségét. A vezérigazgató ten szólt a vállalat irányi- ezután a bérpolitikával és az tói és az üzemek vezetői anyaggazdálkodással foglal- együttműködési készségének kozott. Az idei termelési terv helyzetéről. A vállalatnál egymillió tonna felszínre bo­nagy reményeket fűznek a zása. Lényeges, hogy a ter- számítógép alkalmazásához, melés ütemes legyen. Az el- amelynek munkába állítása ső negyedévben 270 ezer ton- folymatban van. A termelés na szenet vár a népgazdaság egyes szakaszait már az idén a vállalattól. Kányákról a la­ellenőrizni tudja. Aggasztó kossági szenet, Ménkesről és gondként említette meg, hogy Szorospatakról pedig az ener- az elmúlt évben emelkedett a getikai szenet. Társadalmi munkálatok Számlán, Terénvben Utolsókból elsők? Szanda község lakossága még az 1983-as esztendőiben a megyei társadalmimunka- ranglistán a 670 forint fő ér­tékkel az utolsó helyen kullo­gott. Aztán a múlt év gyö­keres változást hozott a falu életében: jó szervező munká­val. az igények pontos fölmé­résével csaknem meghárom­szorozták teljesítményűiket! Szandaváralján ravatalozót építettek, ugyancsak terven felül sportöltöző készült, míg a szomszédos Terényben a szabadtéri színpad burkola­tát és villanyhálózatát építet­ték ki. Mindezeken túl a szandaváraljai Balassi utcá­ban három és fél száz méter, hosszúságú. út készült társa­dalmi munkában. Nincs szé­gyenkeznivalójuk a szandai- aknak, annál is inkább, mert az idei terv: kétezer forint értékű társadalmi munka la­kosonként. Naptár 1985. február 2., szombat, Karolina, Aida napja. A Nap kel 7.10 — nyug­szik 16.47 órakor. A Hold kel 12.58 — nyugszik 4.59 órakor. 1985. február 3., vasárnap. Balázs napja. A Nap kel 7.08 — nyug­szik 16.48 órakor. A Hold kel 13.57 — nyugszik 5.59 órakor. Száz évvel ezelőtt, 1S85. február 2-án született, és 40 éves korában, 1925-ben halt meg Mihail Frunze szovjet­orosz forradalmár, az orosz kommunista párt egyik kivá­ló vezetője, hadvezér és ál­lamférfi. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. február 3-án született Eger­ben, és 62 éves korában, 1972- ben halt meg Budapesten Elek Tibor matematikus, fi­lozófus, egyetemi professzor, a filozófiai tudományok doktora. Eső, hó Várható időjárás az ország te­rületén ma estig; Nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és egyre több helyen várható eső. A szél átmenetileg délnyugatira fordul. A kora esti óráktól felhőátvonulások lesz­nek, szórványosan várható zá­por, hózápor. A szél északnyu­gatira, északira fordul és több­felé viharossá fokozódik. Legmagasabb nappali hőmér­séklet 5 fok körül. A lottó nyerőszámai: 9, 46, 66, 67, 84 Gyarapodott a könyvtár Ä bátonyterenyei bányász szakszervezei könyvtár — a rekonstrukciós munkálatok folyamatossága miatt — meg­lehetősen mostoha körülmé­nyek között működik. Dol­gozóinak igyekezetét, szakmai hozzáértését dicséri, hogy a körülmények ellenére az igényekhez igazodó, azt kielé­gítő, színvonalas könyvtári tevékenység folyik a bánya­városban. A múlt évben is tovább nőtt a beiratkozott olvasók száma, s elérte az 1347 főt. A könyvtár állomá­nya több mint ezerhétszáz kötettel gyarapodott. Ezt a fejlesztést 90 ezer forintos költségből oldották meg. ELFOGTAK A KÉK FÉNYBEN KÖRÖZÖTT TOLVAJT Lakossági bejelentés alap­ján a rendőrség elfogta és előzetes letartóztatásba he­lyezte — a Kék fény szerdai adásában körözött — Szabó Lászlóné 32 éves tűzőnő, bu­dapesti lakost, aki alaposan gyanúsítható többrendbeli lo­pás bűntettének elkövetésé­vel. Számítógépes utastájékoztató rendszer Ferihegyre Megyeiszékhelyünkön 1980 óta működik turisztikai köl­csönző, mely január elején uj egységgel gazdagodott a Lo­vász József út 3. szám alatt. Az első hónap közel tizenöt­ezer forint forgalmat hozott az üzletnek. Képünkön Barta Gyöngyi üzletvezető-helyettes téli sportfelszereléseket vá­logat. — Gyurkó felv. — Az első nap flutóbusz-körúton Salgótarjánban Tegnaptól a helyijárati autóbuszok felemelt vitel­díjjal közlekedtek. Tapaszta­latgyűjtés céljából szálltunk fel a salgótarjáni 6-os busz­ra. Az utasok között legtöbbször természetesen a jegyváltás módjáról esett szó. — Csak egy jegyeit tegyen a lyukasztóba! — kaptam máris a tanácsot egy korábban felszállótól, aki már tapasz­talhatta, hogy a jegyérvénye­sítő csak így működik kellő hatásfokkal. Aki nem tudná, hogy tegnaptól csak két jeggyel lehet utazni, azt a gépkicsivezető hangja figyel­mezteti a hangszórón keresz­tül. A felszállás, a jegykezelés rendben folyik. A Somoskőújfalui buszon, amire a hatosról áts/.áüunk, négy jegyet kell lyukasztani. Szabó Ferencné, a Volán 2. számú Vállalat irodai ‘alkal­mazottja most ellenőrként dolgozik. így beszélt benyo­másairól: — Nagyon kedvezőek a ta­pasztalataim. Az utasok nem vették tolakodásnak a több ellenőrt, sőt szívesen fogadták segítségünket. Célunk a felvi­lágosítás volt. Többen meg­kérdezték, igaz-e a hír, hogy a januári bérletek február 1-től egyáltalán nem érvénye­sek. Természetesen a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezek február 5-ig használhatók. — Tudjuk, hogy egy áreme­lés mindig kellemetlen érzése­ket kelt az emberekben — mondta Miklós Ernő, a válla­lat személyforgalmi üzem­egységének vezetője. Tőle a felkészülésről érdeklődtünk. — Az utazóközönséget idejé­ben tájékoztattuk a változá­sokról hirdetmények útján, s ma már második napja, a helyijárati pályaudvar han- gostoemondóján keresztül is ismertetjük a tudnivalókat. Az első napon soron kívül több mint tucatnyi dolgozónk segítette a salgótarjáni jára­tokon az átállást. A több pénzért az utazókö­zönség magas színvonalú szolgáltatást vár — jogosan. Autóbuszos kőrútunk után örömmel nyugtáztuk, hogy a járatok pontosan indultak, a kocsik tiszták, a gépkocsive­zetők, ellenőrök udvariasak voltak. Miként ezt a megye- székhely járatain általában megszokhattuk. — cser — \ Megy a byza vándorútra... Töredelmesen bevallom, mindeddig nem tartoztam a szerencsés emberek közé. Sem a lottón, se a tótón, de sem­miféle játékon eddig semmi „nem jött be’’. Pedig a plusz- jövedelemnek ki ne örülne? Ez az év azonban jél kez­dődik, ami a szerencsémet il­leti. Nem hozott pénzt a pos­tás, még csak nem is nyertem a lottón, de bizony tizenhá­rom búzával megtömött zsák „tulajdonosa” lettem. Egy is­meretlen „adakozó” pontosan a házam ajtajába rakta le a kövér zsákokat, semmi üzene­tet sem hagyva hátra. Még az áru átvételének igazolására sem volt szükség. A kíváncsiság azért csak furdalta az oldalamat: ki volt ilyen jószívű hozzám. A szom­szédokhoz fordultam, segítsé­gért, hátha meg tudják fejte­ni a titok nyitját. Igen, az egyik szomszéd tényleg látott egy hetyke fiatalembert, aki fürgén, a vállán hordta be a súlyos terhet. Majd kocsiba szállt, s eltűnt, mint aki jól végezte dolgát. Miután negyedik napja sen­ki sem keresi a nem kis pénzt érő terményt, összeült a csa­ládi kupaktanács. Mit csinál­junk a búzával? Jó lenne vég­re felszabadítani a bejáratot. Hiszen napok óta kígyóként kúszunk be az ajtón. A nagy­mama igen okos tanáccsal állt elő: tartsunk állatokat, felnö­vekednek rajta. A lányom pénzszeretete itt is megmu­tatkozott: adjuk el a búzát. Milyen jól jön a pénz a nya­raláshoz. Én azért még várok az öt­letek megvalósításával. Hátha igazi tulajdonosa keresésére indul. Jó volna, ha addig ten­né. amíg az időjárás nem szói közbe... K. M. — Merczel Péter grafikus- művész munkáiból nyílt ki­állítás pénteken Balassagyar­maton, a Horváth Endre Ga­lériában. A helyi születésű fiatal művész első önálló ki­állításán. melyet Réti Zoltán festőművész nyitott meg, egy naptársorozat, szénrajzok és tizenhat sajátos, egyéni tech­nikával készült alkotást lát­hatnak az érdeklődők február 21-ig. — Leégett egy konyha beren­dezése tegnap Szarvasgedén, Ko­vács Istvánná lakásában. A tü­zet, melyet az olajkályha ' szak­szerűtlen használata okozott, a szomszédok segítségével sikerült megfékezni a tűzoltók megérke­zése előtt. A kárt harmincezer forintra becsülik. HIVATALOS DEV17 A 4 RPnrv AMOS Érvényben: 1985. február 2-től 4­Devizanem) vételi árf. 100 eladási Ft-ban Angol font 5794,80 5806,40 Ausztrál dollár 4150,26 4158,56 Belga frank 80,82 80,98 Dán korona 453,70 454.60 Finn márka 773,20 774,74 Francia frank 529,70 530,76 Hollandi forint 1432,24 1435,10 Japán yen (1000) 200,59 200,99 Kanadai dollár 3867,42 3875.16 Kuvaiti dinár 16770,62 16804,20 Norvég korona 560,12 561,24 NSZK márka 1620,03 1638,27 Olasz líra (1000) 26,25 26,31 Osztrák schilling 230,62 231,08 Portugál escudo 29,57 29,63 Spanyol peseta 29.55 29,31 Svájci frank 1912,66 1916,48 Svéd korona 567,33 568,47 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602,60 USA dollár 5130,13 5140,41 Zelei Béla halálos ítéletét helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság A Legfelsőbb Bíróság pénteken hirdetett ítéletet Zelei Béla és társai bűnügyében. Az első fo­kon eljáró Fővárosi Bíróság íté­letét helybenhagyva, a foglalko­zás nélküli, 30 éves Zelei Bélát több emberen, nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett em­berölés büntette miatt, halál- büntetéssel sújtotta. Az e bűn­cselekményekkel összefüggő rab­lásért, lopásért, orgazdaságért el­ítélt többi vádlott közül Dóczi Gábor 8 éves büntetését 10 évi fegyházbüntetésre súlyosbította, míg két másik bűntárs, Sinkó Lászlóné és Lőrincz István ese­tében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság által kiszabott négyévi, illetve egyévi szabadságvesztés- büntetést. V A többszörösen büntetett elő­életű Zelei Béla. aki már több mint 8 évet töltött börtönben, legutóbb tavaly februárban sza-* badult négy és fél évi fegyház­büntetéséből. Szabadulása után nem sokkal, Szolnokon ruha­szárító zsinórral megfojtotta az egyedül élő, 71 éves Karosai Pált, majd az idős ember .laká­sáról pénzt és értéktárgyakat vitt el. A pénz egy részét el­verte, majd Budapestre uta­zott. Itt megismerkedett az ugyancsak büntetett előéletű Do- czi Gáborral és munkakerülő életmódot folytató élettársával, Sinkó Lászlónéval. Zelei kéré­sére Dóczi több olyan személyt jelölt meg, akiről tudta, hogy jó anyagi körülmények között él. Zelei az egyedül élő, 72 éves öz­vegy Markovics Istvánnét szemel­te ki. Magát ingatlankezelő vál­lalati alkalmazottnak kiadva, ju­tott be Markovicsné lakásába, majd leütötte, s törülközővel megfojtotta. Mintegy 300 ezer fo­rint értékű zsákmánnyal távo­zott a lakásból. A zsákmányból részesültek segítőtársai is, akik azonban nem tudták, hogy a pénz rablógyilkosságból szárma­zik. Az osztozkodás után Zelei vidékre utazott, ott fogta el a rendőrség két, nappal a bűncse­lekmény elkövetése után. A Zelei Bélára kiszabott leg­súlyosabb büntetést indokolja. — fogalmazódott meg az ítéletben —, hogy az elítélt a társadalom­ra személyében is, bűncselekmé­nyével is különösen veszélyes bűnelkövetők sorába tartozik. NÓGRÁD, * Mae var Szocialista Munkáspárt Nógrád megvet Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: V1NCZE ISTVANNE. Szerkesztőségi Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefoni 19-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: M-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vá'.lalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér « Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: SIÓI. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap , Irodánál (KHf) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 130 j leoiet, egy évre: U£ forint, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4, Pf« 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. HU. ISSN 9133*1530 A körzet művelődéséért A környező települések kö­zül egyedül a székhelyközség Nézsa az, amelyikben nincs otthona a művelődésnek. Mái évek óta dédelgetik a tervet változtatni kell ezen a helyze. ben. Nemrégiben elkezdő­dött a majdan körzeti igénye­ket is kielégítő, többféle célrí hasznosítható épület alapo. zása. A művelődési házban lesi mód mind a kisebb csoportot foglalkozásaira, mind a na­gyobb rendezvények lebonyo­lítására, s a tervek szeriir alkalmas lesz sportolásra is Az Országos Közművelődés Tanács kétmillió forinttal já­rul hozzá a nagy vállalkozás­hoz, a megyei tanács az idén másfél milliót biztosít. Természetesen számítanak a település lakóinak, a gaz­dasági egységek és a szocia­lista brigádoknak kétkezi munkájára is. A nézsaiak kö­zül már többen a zsebükbe nyúltak és lehetőségeikhez mérten saját forintjaikkal se­gítik az építkezést. A művelődési centrum megépítése 21 millió forintba kerül majd, s a tervek sze­rint 1986-ban már „szolgálat­ba” lép. Számítógéppel vezérelt lapo- aótáblák és nagyképernyős monitorok segítségével egy­idejűleg 16 induló és 12 ér-' kező járatról informálódhat­nak majd az utasok a Feri­hegyi repülőtér új forgalmi épületében. A rendszer mű­ködtetéséhez szükséges VT 20 alapú -számítógépet, az azt ki­egészítő különleges egysége­ket, valamint a szükséges programokat Székesfehérvá­ron készítik. Az új utastájékoztató rend­szert március—április folya­mán telepítik Ferihegyre, s augusztus végéig helyezik üzembe. A jó áttekinthetőség meliett előnye lesz a nagyfo­kú üzembiztonság és megbíz­hatóság is. A számítógép ugyanis a menetrend adatait szolgáltató nemzetközi rend­szer meghibásodása esetén ön­állóan tudja irányítani az in­formációs hálózatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom