Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

A SZOCIALISTA SAJTÓ NÓGRADBAN (1.)

A NÓG RÁD

megszületése

NEMZETI TÖRTÉNELMÜNK négy évtizede igazolta, hogy 1945. az élet minden területén az újjászületés, az új rend megteremtésének lehetőségét jelentette Magyar- országon, s így Nógrád megyében is; Ez következett be a szocialista sajtó megteremtésében is, de miként a történelmi helyzet, úgy a sajtókiadás is bonyolult volt ekkor a' maga mivoltában. Meglehetősen pontosan követte azt a politikai harcot, amely a fel- szabadulás után a hatalom megszerzéséért a pártok között kibontakozott. Ebből a szempontból nézve,, ma a sajtó a megyetörténet egyik fontos forrása, természetesen megfelelő kritikával, ellenőrzéssel kezelve.

Most induló sorozatunk nem is tudja végigkövetni, hogy ezek a történelmi fejlemények miként tükröződtek a lapok hasábjain, inkább csak a sajtótörténeti összefoglaló szerepére vállalkozik. De abban is csak igen vázlatos lehet, hiszen tény. hogy az eltelt 40 év minőségéljen és mennyiségében is alapvető változást hozott a megyei sajtótörténet másfél évszázados históriájára nézve. Most csak bizonyos laptipusok, jelenségek, törekvések vázlatos bemutatására nyílik lehetőségünk. Ezek közül elsőként a NÓGRÁD megszületésének történetét kell felvázolnunk, már csak azért is, mert ez lett a megye első napilapja; s a kommunista párt, az MDP, majd az MSZMP megyei orgánuma lévén a megyei politikai élet híreinek, a szocialista Nógrád építésének legfontosabb tanúja, tolmácsoló- ja lett.

1945. február 24-én jelent meg Salgótarjánban a Munkás első száma. Alcíme szerint demokratikus hetilap volt, de egyértelműen a kommunista párt irányítása alatt állt. A lap első . kiadója Reiner István, szerkesztője Bla- nár Sándor pedagógus, a város későbbi polgármestere.

Reiner István érdekes visz- szaemlékezéseiből nyomon tudjuk követni a keletkezés történetét. Az eredetileg Sarló és Kalapács címet viselendő lap tervezetét Antyipov szovjet városparancsnok vizsgálta felül, s az ő javaslatára a koalíciós politikát szolgáló, az emberek szélesebb tömegeit megnyerő címet és stílust választottak a szerkesztők, de mindvégig kitartva és szavukat érvényesítve, a kommunista párt politikája mellett.

Ennek megfelelően fogalmazták meg az induló szám vezércikkét is: „...lapunk hasábjain helyet adunk mindazoknak, akik értelmükkel és lelkűkkel egyaránt hívei és harcosai lesznek az igazi demokrata. szabad gondolatnak és előítéletek nélkül, tudással és józan ésszel iparkodnak segédkezet nyújtani azoknak a hallatlan nehézségeknek a leküzdésében, amelyeket ez a nehéz korszak mindenkivé! szemben támaszt.” (Csak érdekességként említjük meg, hogy ma Nógrád megyében ebből az első számból mindössze egyetlen egy példány ismeretes a megyei könyvtár gyűjteményében !•)

A lapban részletes információkat olvashatunk a kor izgalmas kérdéseiről: széncsata, államosítás, a köztársaság kivívása, a reakció visszaszorítása, közölt a hasábjain más pártok híreit is.

SZERKESZTŐI KÖZÖTT ott találjuk később Vass Gyulát, Ötvös Gézát, Holló Gyulát. A salgótarjáni Végh Kálmán- féle nyomdában állították elő, hetente egyszer, kezdetben szombaton jelent meg, négyoldalnyi terjedelemben.

1945. december 15-től Munkás Szó lett a címe; majd 1947. augusztus 3-án már Nógrádi Újság címmel jutott el az olvasókhoz. E címváltozások azonban semmilyen tartalmi módosulást nem jelentettek, maradt továbbra is a kommunista párt politikájának képviselője.

Közben a koalíciós pártok is megindították lapjaikat, bár éppen az egyik legjelentősebbnek, a kisgazdapártnak nem volt újságja a megyében. A nemzeti parasztpártnak viszont igen. 1947. május 11-én jelent meg a Nógrádmegye (így!), s jelenleg 18 megjelent számát ismerjük. Az utolsó szeptember 28-án jelent meg Balassagyarmaton, ahol a lapot kiadták. Sári Gál Imre, Szepes András, Vincze György

Komoly- és könnyűzenei hanglemezek, műsoros kazetták, valamint zenei témájú könyvek széles választéka között is böngészhetnek a vásárlók a salgótarjáni könyvesboltban.

— barna —

NÓGRÁD - 1985. február 23., szombat

voltak a felelős szerkesztői, kiadója pedig Fuggerth Ferenc.

Demokratikus hetilapnak hirdette magát, meg is jelentek benne más pártok hírei, de egyértelműen a parasztpart politikáját képviselte.

A Nógrádi Hírek1 viszont már alcímében is közölte, hogy a szociáldemokrata párt Nógrád vármegyei szervezetének hetilapja. 1947. augusztus 1-én indult, s utolsó száma 1948. április 23-án jelent meg. Érdekes módon két helyet, Salgótarjánt és Balassagyarmatot is feltüntették, mint szerkesztőséget. Az indokot könnyű kitalálni. Szerkesztője Márkusz Lajos volt. A Szládik-nyomdában készült Salgótarjánban. Tartalma egyértelműen az SZDP politikáját szolgálta, képviselte.

Ez a lap azonban nem szűnt meg, hiszen 1948 áprilisában összeolvadt, helyesebben egyesült a Nógrádi Újsággal, jelezve azt a politikai folyamatot, ami ekkor jezaj- lódott Magyarországon. Hónapok óta tartó politikai egyeztetések után május 17- én került sor Salgótarjánban az MKP és az SZDP megyei egyesülési konferenciájára. A két munkáspárt országos egyesülési kongresszusa Budapesten június 12-én zajlott le, s jött létre a Magyar Dolgozók Pártja.

A két megyei lap Szabad Nógrád címen folytatta szerepét, első száma 1948. május 1-én jelent meg.

Eleinte hetente egyszer, majd 1953 júniusától hetente kétszer jutott el a megyei olvasókhoz az MDP megyei bizottságának lapja. 1956. november 22-től Nógrádi Népújság néven ismertük, s 1957 szeptemberétől olvashatjuk .kiadójaként az MSZMP megyei bizottságát és a Nógrád megyei Tanácsot. Úgy véljük, tartalmáról, feladatáról most. felesleges szólnunk, hiszen ez már valóban a közelmúlt történetéhez tartozik. Napilapként 1964. március 1-én jutott el először az olvasókhoz: „Mától kezdve a párt szava naponta jut el megyénk dolgozóihoz, a párt aktivistáihoz, a különböző szervekhez, szervezetekhez, s ad feleletet, magyarázatot a legkülönbözőbb kérdésekre...” A nevét közvélemény-kutatáson, olvasói javaslatok alapján változtatta NÓGRÁD-ra. (Megjegyzendő, ez már a negyedik ilyen című lap volt a megyei lapkiadásban.)

HOSSZÜ ÉS ÉRDEKES folyamat tehát a mai lap megszületése. Kialakulásában, tartalmában ott tükröződik megyénk és országunk 40 éve azzal a dokumentalista hűséggel rögzítve, amely mindig is fő feladata volt a szocialista sajtónak.

P. M.

1945 tavasza valami megfoghatatlan, csodálatos érzéssel dobogtatta meg a szívünket. Minden tavasznak van valami újszerűt adó varázsa, de ha végiggondolom az életemet, sem azelőtt, sem azóta nem értem ■ még meg hozzá hasonlót...

Párkánynánásról kerültem haza 1945 januárjában. 1943. október 4-én vonultam be tényleges szolgálatra, de már 1944 áprilisában kivittek bennünket a galíciai frontra. A Kárpátokig hátráltunk. Onnan levittek bennünket a román határra, hogy tovább hátráljunk keresztül az egész magyar Alföldön. A Garam fo- lyónál aztán belelt a pohár, és valami megmagyarázhatatlan ;szeréncsével sikerült ha- zavergődoöm — 1945 csodálatos tavasza tehát már itthon talált.

A front már olyan messze tombolt, hogv dörgő morajlása csak néha-néha hallatszott. A felszabadító szovjet hadseregnek már csak az egyre ritkábban látható, front mögötti katonái voltak jelen. Ók is főleg azért, mert a hozzánk tartozó Mailáthgár- donyban (ma Nógrádgárdony) a grófi kastélyban és néhány melléképületben egy igen komoly sebesültkórház működött. Azt éreztük. tudtuk, hogy ezutáni életünket most már urak nélkül, mi magunk fogjuk alakítani és mivel sajnos, vannak önző, felelőtlen emberek is, ehhez elsősorban rendnek kell lenni. .. Azt még máig sem tudom, hogy honnan, kitől jött a javaslat, de tény, hogy mi vagy nyolcán, fiatalabb katonaviselt emberek, nemzetiszínű karszalagot kötöttünk fel és vigyáztuk a rendet mindaddig, amíg a demokratikus rendőrség megalakult.

Friss levegővel a tüdőnkben gyürkőztünk neki a magunk munkájának is, meg az új rend, új élet megteremtésének is. Nagyon szép és sok munkát adott a karszalagos rendfenntartás. Majd a később megalakult nemzeti bizottság is, amelynek többek között az is feladata volt, hogy megvizsgálja és igazolja a múlt rendszer ittmaradt tisztviselőit és tisztségviselőit. Mégis ha visszagondolok 1945-re, mindezektől mélyebb emléket hagyott bennem a földosztás felejthetetlen munkája.

Édesapám községi éjjeliőrség mellett nappal különböző napszámosmunkákra járt. Az én sorsom is a napszámosélet lett kicsi gyermekkorom óta. De az egész falunk ilyen nincstelen, vagy csak néhány holdas kisemberekből állt, alig volt négy-öt 10 hold körüli középparaszt.

Jöttek a hírek, hogy Debrecenben már megvan az új nemzetgyűlés és működik az új demokratikus kormány is.

Valahonnan eljutott hozzánk egy kis füzet, amelynek a címoldalán ez állt: „Az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelete a földmívesnép földhöz juttatásáról”. t— Elolvas- gattuk, hiszen nagyon vártunk már valami ilyen rendelkezésre. Mi, a szomszéd, falukat is megelőzve, • megalakítottuk a „községi földigénylő bizottságot” — és ezzel éjjel- nappalunkat kitöltő, de máig is felejthetetlen csodálatos munkába vágtunk bele.

Csitárban majdnem mindenki földigénylő volt. hiszen említettem már, hogy napszámos és csak néhány holdas törpebirtokos volt az egész falu. Körülöttünk két nagybirtok volt, amiből a szomszéd falukkal osztozva, mi is parcellázhattunk. Hozzánk tartozott közigazgatásilag is Gárdony-puszta, amely a gróf Mailáth-uradalom központja volt. A másik, amelyből kevesebbet ugyan, de oszthattunk, a Szécsényben székelő Grosz-féle uradalom volt.

Óriási munkába kezdtünk. Minden földigénylőnek igaza volt a maga követelésével, de hát csak azt oszthattuk el, ami a rendelkezésünkre állt Minden este együtt volt a bizottság éjfélig, sőt sokszor hajnalig is. Nem láttuk egymást a cigarettafüstben, de törtük a fejünket és vitatkoztunk. Kerestük az igazságot: mindenki igazát. És amikor haj- naltájt hazavergődtem, azt láttam, hogy a feleségem sírva virrasztotta át az éjszakát, mert az este megint — ki tudja hányadszor — „meghízható forrásból” hallotta, hogy visszajönnek az urak, és minket, akik hozzá mertünk nyúlni a földjeikhez, mind egy szálig felakasztanak.

Meg is jelenteik ők aztán, illetve a megbízottaik és követelték azt a száz holdjukat, amit a törvény engedélyezett abban az esetben, ha az igénylőket enélkül is ki lehet elégíteni. Dehát erről szó sem lehetett,' hiszen -honnan, miből tudtuk volna kielégíteni azt a sok zsellér- és napszámos- — tehát jogos földigénylőt?

Csodálatos, igazi ünnep volt a faluban az a napfényes, szép tavaszi vasárnap, amikor kitettünk egy asztalt a községháza elé és kiosztottuk a „Birtokleveleket”. Beteljesült a parasztság évezredes álnja: övé lett a föld. Sokan bizony könnyezve vették át ezt az okmányt.

Felejthetetlen nap volt. És nincsenek szavak annak leírására, hogy mit éreztünk másnap, amikor az egész falu kivonult és levertük az első karókat a megdönthetetlennek hitt grófi, uradalom földiébe.

Ezt követően még örökszén emlékem marad, a földigénylő bizottságok országos kongresszusa. Budapesten az új városházára seregi e+tünk ösz- sze az egész országból. Még

Csodálatos

tavasz

most is fülemben cseng Veres Péter hitet, erőt adó hosszú beszéde. Mi innen hárman mentünk: Urbancsik József, aki a bizottság elnöke voít, Gyalog József és én, bizottsági tagok. Odafelé marhavagonban mentünk, hazafelé , változatosabb volt, mert Aszódig a vonat tetején, onnan pedig egy Gyarmatra jövő magányos mozdonyon utaztunk.

Sok szép emlékem közn*t jólesik gondolni arra is, hogy meg tudtuk fékezni az elszabadulni vágyó (egyébként érthető) indulatokat. Miért mondom ezt? Itt volt például a gárdonyi grófi kastély. Ekkor már elvonult a .sebesültkórház, és kezdte széj.ielhordani a nép. Sőt azt mondván, hogy „pusztuljon a múltnak még az emléke is”, a bizottság is megszavazta a kastély szétszedését. Nem tud! n aludni azon az éjjelen, de Urbancsik József, a bizottság elnöke sem. Reggel már ott ' volt nálam,' hogy most mi lesz? Ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Hiszen nekünk Gárdonnyal nagy terveink voltak.' Csitár, Iliny, Nógrádmarcal között ott akartunk egy fa- luközpontot kialakítani. Á kastélyra szükségünk lesz iskolának, községházának, kul-J túrháznak. Komoly bajt jelentett, hogy a bizottság meg-' szavazta a szétbontását. Az elnökkel én mentem be Gyarmatra a járási földrendező ta.- nácshoz. Ott szerencsénkre Gömöri Henrik meghallgatott és meg is értett minket olyannyira, hogy valahonnan szerzett egy terepjáró kocsili és följött velünk Pestre, az országos tanácshoz. Sikerült bejutnunk Veres Péterhez, aki együttérzett velünk és a kastély szétszedését elhatározó jegyzőkönyv meg lett semmisítve. Határtalanul boldogan jöttünk haza. Akkor már a!, bizottság vérmesebb emberei is belátták, hogy ez így helyes. Ilyen értékes, komoly épületet nagyon nagy kár lenne széjjelrombolni.

Faluközpont-elképzelésünk ugyan nem valósult meg. De a kastély szépen rendbe hozva most is áll. Előbb üdülő lett,1 majd később kórház. Ma a megyei tanács tüdőgyógyintézete. Értékes, hasznos épülete a mi új országunknak.

*

Ha visszagondolok arra a csodálatos tavaszra, ma is megdobog a szívem. Az évezredes sárból, az elnyomott- ságból felszabadított nép, eset- lő-botló első lépéseit tettük meg akkor határtalan hittel és akarással. Éreztük, hogv ha 'egy kicsi faluban is, de nagy történelmi sorsforduló részesei és formálói vagyunk. És amit mi itt megteremtünk, ez ország most már nem a gróf Mailáthoké. haném a . keserves évszázadok után a miénk lesz örökké.

Herczeg János Csitár

Újra civilben a FRONT

Leszerelési ajándék a rádiótól

— Van a megyében jó néhány ember, aki aktívan odafigyel rátok, szurkol nektek és most bizonyára felfigyel a hírre: február 14-én, csütörtökön „leszerelt a FRONT”. És bizonyára figyelnek majd a kételkedőik is, azok, akik úgy gondolták, derékba tört a zenekar pályafutása tagijainak katonai behívójával. — ezekkel a mondatokkal próbálom beszélgetésre provokálni Fekete Sándort, a salgótarjáni FRÖNT együttes vezetőjét, a zenekar egyetlen civilben ma- xiadt tagiját.

— Nem tört derékba, sőt a munkia sem állt meg! Csak kevesebb lehetőségiünk nyílt bemutatókra és nem volt alkalmiunk új rádiófelvételt készíteni. De nem panaszkodhatunk még így sem. Egyszerre és egy helyre vitték be a fiúkat. A gyöngyösi laktanya is segítségünkre volt, amikor csak tehette. Állandó próbahelyet es próbaidőt tatositotit

a zenékarnak. Úgy érzem, sokkal objektivebben ítéljük meg most magunkat. Felgyűltek a megvalósításra váró ötleteink is.

— Azt mondtad az előbb „a munka sem állt meg”. Ezután feltételezem, hogy tartogattok új dolgokat is a tarisznyátokban.

— Természetesen — mondja a zenekarvezető —, az új zeneszámokon kívül egy új zenekari tagot is bemutathatunk majd.

— Ez azt is jelentheti, hogy megváltozott a zenekar hangzásvilága, nótám a stílusa is? Ez azért is érdekel, mert tudom, hogy a pártolóitok közül sokan féltik a zenékart a „frontos” hangzás elvesztésétől.

— Röviden úgy határoznám meg az új irányvonatot, hogy eddig jazz-rockot játszottunk, ezután rockzenét fogunk játszani jazzos elemekkel. Sze- ri0t§rn az ©nielkkel kiegészített hangzással csak a közérthetőségen javítunk. Talán több emberhez sikerül közel- vinmi zenénket. .. — mondja egy nagyobb lélegzet után a dobos. Sokat főhetett a fejük ezeken a dolgokon. Amikor ezt szóvá teszem, így folytatja:

— A Ki mit tud? után komolyan el kellett gondolkodnunk. Nagy ösztönzés volt, hogy a szakmai zsűri magas színvonla iának ítélte munkánkat. A későbbiek viszont azt mutatták — és mi is úgy éreztük —, hogy csak szűk réteghez szól ez a fajta muzsika, és az öncélú zenélés ve* szélyét is magában hordja. Ilyen és hasonló meggondolások vezették bennünket változtat ásókra. A továbbiaikibain műsorszínesítést is tervezünk, de erről nem szívesen beszéllek, mert még nincs kialakult elképzelésiünk.

— Régebben igen sók gondotok volt a próbahely. Megoldott most ez a kérdés?

— Továbbra is a bagllyiasi kultiúrházban próbálhattunk. Mecénásunk is van már, a József Attila VMMK amatőr kiscsoportjai közé tartozunk ezen tűik

— Jelent ez valamilyen változást az életetekben?

— Mindenképpen nagyobb szervezettséget — feleli kategorikusan a zenekarvezető. — Csak eg,y valamit hadd említsek ezzel kapcsolatban. Bejáratott csatornákon szerveződnék a koncertjeink. Számolnak vetünk például a magyar—szlovák kulturális cserekapcsolatban. Ennek a szervezése alatt tudtuk meg példáiul, hogy Legalább annyira ismernek bennünket Szlovákiában, mint a megyében, de nem tudtak velünk kapcsolatot teremteni. Most viszont több helyre is kérik a zenekart.

Mikor és ho] jelentkeztek az új.műsorral.

— Hát erre még semmilyen

ígéretet nem tudunk tenni. Szeretnénk minél élőbb, mihelyt újra összerázódtunk. De aki előbb is hallaná szeretné a zenekart, annak hadd ajánljam figyelmébe a Petőfi rádió február 24-i, vasárnap délelőtti műsorait, amelyben 9 órától kaptunk egy blokkot. Leszerelési ajándéknak szánták a szerkesztők és bizonyára biztatásnak is. hogy munkáira fell E. J.