Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
Ebben a tanévben kezdődött a salgótarjáni 211. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben az erősáramúberendezés-szerelő szakközépiskolás-képzés. A napokban a megyei könyvtárba látogattak él, ahol megismerkedtek az elektronikával foglalkozó szakfolyóiratokkal. Képünkön Szalai István és Szigetvári János tanulók Oltvölgyi Béla tanár társaságában lapozzák a szakirodalmat. Erdőkürti párbeszéd Vitában születő döntések Máfraverebély felszabadul sí Elevenen ól bennem a háború minden mozzanata, amelyet huszonévesként éiitem át Mint borzalmas film pereg le előttem, de különösen a front előtti időik szörnyű atmoszférája. A szüleim házában laktam akkor Szentlkúton, de azonosan tájékozódtam a faluról, Mátraverebélyről, miivel igen közel vannak egymáshoz. Egyik nap itt, a másik nap ott voltam, mert a kislányom a faluba járt iskolába, aki ott is élte át a frontot a férjem szüleinél. Máibraverebély község már 1944. szeptember végétől tele volt katonáikkal és távoli menekültekkel, akik az ijesztő propaganda hatására elhagyták otthonukat. A front közeledése miatt érzett szorongó érzést növelte, hogy a községből elvitték az egyetlen zsidó lakost, özv. Bauer Már- tonnét, idős nénit, az első világháború özvegyét, aki egy kis kocsma forgalmából tartotta fenn magát. Mi csaik „tejesasszonynak”, vagy ,,Ma- mónafc” hívtuk. Rendes, becsületes néni volt, becsülték, tisztelték a községben, a szántóvető emberek szívesen tértek be hozzá. Nem láttuk többé, az esztelen háború, a nácizmus áldozata lett. ősszel általános mozgósítást rendeltek el. A felhívásra községünkből többen voltak, akik nem vonultaik be, vagy ha el is indultaik a megadott helyre, visszajöttek, vagy lemaradoztak s magukat nem mutatva várták a felszabadító csapatokat. Novemberben már a németek lepték meg a falut. Menekültek, németek, akiket a helybelieknek el kellett tartani. December elején a főszolgabíró személyesen jelent meg a községben és a szarvasmarhák elhajlására adott utasítást. A szomszédos, uradalmak mind felajánlották . az állatokat, s el is vitték. A lakosság addig húzta az időt, hogy a parancsot végül is nem teljesítette. Később az állatok elhajlását ellenőrző német tiszt fenyegetőzve távozott a községből. Az izgalmat, a németek elleni gyűlöletet, a fasizmussal szembeni ellenállást csak fokozta, hogy a németek december közepén a plébánián 2 magyar katonát átöltözés közben agyonlőttek. Rövidesen rá pedig az akikori községházánál! egy Gál nevű sa rason - házai lakost kínzás után végezték ki, mert a méhéit fosztogató németek közül egvet lelőtt. Ilyen körülmények között egyre jobban közeledett a front Pásztó felől Taron át, ahol több napra megállt Meg, mert a Gömör-tetőn lévő vili ámgéppuskás-álláis lezárta a 21-es és a Kis-Zagyva félé vezető utat és sok szovjet katona életét oltotta ki mindaddig, míg a fészket repülőgépről meg nem semmisítették. A németeknek 2 ágyújuk a Tátra tér mögötti kertekben volt. 2 harckocsijuk pedig a ,.Vőgy”-nek nevezett árokban. Állásaik voltaik a szentkút! út elágazásánál, a bükkvölígyi híd környékén pedig a nagyobb ágyúikat helyezték el. A trénük a két régi iskolában. a csapatok pedig a családoknál voltak elszállásolva. Az említett gömör-tetői erősebb német állás miatt a szovjet csapatok községünkhöz Fenyvespuszta irányából közeledtek. December 17-én már megjelentek a Farkas- lyuk-tetőn, 18-án aknavetőikkel az erdőszélen helyezkedtek el. Aznap este pedig mór megjelentek Tiribes-pusztén, ahol a lakosság a magtár pincéjében találkozott a felszabadítókkal. December 19-én és 20-án tüzérségi párharc volt s kisebb bombákkal a repülők is beavatkoztak a harcba. Az utcai közlekedés megszűnt, a lakosság pincékbe, óvóhelyekre vonult. A szovjet csapatok 21-én reggel a 15-ös vasúti átjárónál jöttek át a Zagyván s a Rákóczi és a Damjanich úton haladva, a házakat átfésülve kezdték meg a község felszabadítását, maid egy részük a Vasút úton, másik részük a Csátéskerien haladt előre. Nagy szerencséje volt ez a községnek, hogy a felszabadulását súlyosabb harcok és áldozatok nélkül megúszta. A 2 napos tüzérségi tűzben több magánház és középület (iskola, templom, leven teott-' hon) találatot kapott. Két személy, Mengyi József és Verébélyi János (bora) szilánkot kapott, egyikük a sérülésébe belehalt. A harcokban 5 szovjet és 7 német ka- ton esett el. Ezek közül a temetőben nyugszik 2 szovjet és t német katona, továbbá az a két magyar, akiket szökéskísérlet közben a németek agyonlőttek. A harcoló csapatok több halottat magukkal vittek. Itt említem meg, hogy az értelmetlen második világháborúban községünkből ösz- szesen 22-en lettek áldozatai az idegen érdekekért folyt háborúnak. Az első napok a harcoló és utánpótló csapatok átvonulásával telték el. A lakosság Erdőkürt mintha cáfolni akarná az itt-ott felröppenő hírt: csökken az érdeklődés a közélet fórumai iránt. A hétszáz lelket számláló társközségben kilencvenötén voltak jelen a falugyűlésen, s a két szám ismeretében túlzás nélkül mondhatjuk, talán egyetlen család sem maradt ki a közösség ügyeinek megbeszéléséből. Az érdeklődésre természetesen számos magyarázatot is adott a szokásos év eleji eszmecsere. Nyemcsok Mihály, a Káliéi közös Tanács elnöke az alábbi szavakkal kezdte vitaiindító tájékoztatóját: — A költségvetésből adódó feladatok megbeszélése előtt nézzünk vissza az elmúlt évre! Vegyük sorra, hogy mit sikerült megvalósítani, miben maradtunk el. Rögtön hozzáteszem: nagyobb körültekintéssel talán még előbbre is léphettünk volna. Mondják hát majd el azt is, hogy miben hibáztunk, vagy hol hibáztam esetleg én magam... Őszinte szó Szimpatikus, a közéleti fórumnak tekintélyt adó őszinte szavak ezek. Káliénak és környékének persze korántsem kell szégyenkeznie, a mostani tervidőszakban minden korábbinál látványosabb a települések gyarapodása. A székhelyközség és a társult falvak lakosságát egyaránt szolgáló változásokat szinte lehetetlen sorra venni, de idekívánkozik az új iskola, a korszerű igényeket is kielégítő orvosi rendelő, szolgálati lakások építése, a korszerűsítésekről nem is beszélve. Az utóbbiakból nem maradt ki Erdőkürt sem, Nyemcsok Mihály valamennyit sorra is vette. — Ennyi fért bele, ennyi pénzünk volt. Nem sikerült javítani a közvilágítást, nem készült el a temető felé vezető út, nyáron vízgondok vannak... A tanácselnöki mondandót Czeba ■ János, a tanácstagi csoport fiatal vezetője egészítette ki, külön is szólva a KISZ-szervezettől kapott segítségről. S hogy e megállapítás mögött mennyire mély tartalom rejlik,' arra ugyancsak bizonyságot szolgáltatott az erdőkürti falugyűlés. A széksorokban igen sok fiatal volt, s ezen a fórumon is szóltak, érveltek, vitatkoztak. Az utóbbiban sem volt hiány, hiszen összesen tizenhatan kértek szót, mintha Erdőkürt a közönyre és érdektelenségre tett megjegyzéseket is cáfolni akarná. Igény és lehetőség A felszólalók szavaiban ott volt a falu minden öröme és bánata. Valamennyit felsorolni lehetetlenség, de idekívánkozik néhány olyan példa, amelynek tanulsága mesz- szebb is mutat. Szenvedélyesség jellemezte azokat, akik a közlekedésről szóltak, bizonyítva azt a tortúrát, amivel a Pásztora vagy Salgótarjánba vajló utazás jár. „Fél tízre ér be reggel az ember, de egy óra múlva indulni is kell pissza, ha még aznap haza Balogh Károlyné nagyasszony volt, valószínűleg az utolsó azok közül, akik a kúriás, XIX. századi Nógrád korából még itt jártak, éltek közöttünk. Nem a kulcskarikás, mindenhová tekintő, mindent számon tartó Majthé- nyi Annák fajtájából, de törékenyen, halk szavúan is nagyasszony. Az élő hagyomány volt ö, aki természetes módon idézte fel életéből az öregedő emlékezet ismert csodája szerint a szécsényi ország- gyűlés 200 éves emlékünnepét 1905-ből („nagylány voltam már” — tette hozzá mosolyogva) és aki ott állt fiatalasszonként Madách Imre fiának, Aladárnak sztregovai sírjánál 1968-ban („első gyermekemet vártam akkor..."). Amikor egy évvel korábban kezét nyújtotta Balogh Károlynak, a Cser- nyus család másodjára kötötte szorosabbra a rokoni szálakat a Madáchokkal. Balogh Károly, Madách Imre nővérének és Bérczy Károlynak egyformán unokája — ki tudja ma már róla? — nem csupán a Rekviem egy nagyasszonyért mindmáig legjobb életrajzot írta Az ember tragédiája költőjéről, hanem az ókori líra szerelmese is volt, finom tollú műfordító és poéta. Amikor más — köznapi fogalmaink szerint — nyugdíjkorba lép, Balogh Károlyné, férje halála után, lépésről lépésre szellemi birtokába vette a Madách- hagyományt, amelyhez nem a vér szerinti leszármazás kötötte, de talán erősebb kapocs: a megértett, közelebbről szemlélt nagyság iránti tisztelet és alázat. Túlzás nélkül írhatjuk le, hogy a Madách körüli kutatások fellendülése óta, az elmúlt évtizedekben nem született lényeges új eredmény tudta és segítő támogatása nélkül. Magam irodalomtörténészi . pályakezdésem köszönhetem neki, az első érdemi publikáció sohasem felejthető élményét, amikor közlésre és feldolgozásra átadta Madách Imre négy, eladdig ismeretlen levelét. Ezek és a többi, szeretettel és féltéssel megőrzött családi ereklye, (hogy csak a legfontosabbakat említsük: a Madách család osztályegyezsége, levelezésük mintegy kéttucatnyi darabja, Bérczy Károly teljes fennmaradt irodalmi hagyatéka, ősfotográfiák) azóta nagyobbrészt nógrádi, kisebb hányadukban budapesti és győri múzeumok kutatható, a tudomány számára hozzáférhető kincsei. És a kis budai lakás ajtaja mindig nyitva állt azok előtt, akik a családtörténet egy-egy mozzanata. múltbavesző nevek. adatok, utalások iránt érdeklődtek. Nem volt értőbb, pontosabb, igazságosabb lektorunk nála, noha nevét kiadványokon, cikkek alatt hiába keresnénk. Mégis életmű épült segítő szavakból, témafelvető beszélgetésekből. a tudományt továbblendítő találkozásokból. Ezt ismerte el Nógrád megye Tanácsa, amikor 1985. januárjában Balogh Károlynét Madách- dijjal jutalmazta. Ma már hozzátehetjük: az ágyban fekvő, fogyó erejű, 95 évében lévő nagyasszony utolsó életélménye lett, hogy szeme még befogadhatta, keze még megsimíthatta az emlékplakettet. Az anyakönyvekbe ennyi kerül: Balogh Károlyné Csernyus Aline, született 1890. április 27-én. meghalt 1985. február 9-én, élt — 2 és fél hónap híján — 95 évet. Végakarata szerint a csesztvei temetőben fog nyugodni. A többit — em- berséaét, szeretetét, példát mutató hagyományápolását — mi őrizzük tovább. Magunkban, holnap megírandó munkáinkban, amelyet már késő lenne neki ajánlani. Kerényi Ferenc magához tért. elhagyta a,z óvóhelyeket s az állandóan váltakozó szovjet csapatok katonaival barátkozott, s kereste velük a kapcsolatot. A községben lévő szovjet csapatok parancsnoka egy „Miklós” nevű tiszt volt, aki különben hosszabb ideig volt itt mint megbízott. Tudatta a lakossággal, hogy a Vörös Hadsereg nem hódítóként iöt.t Magyarországra, hanem mint a magyar nép félszrbadító’a a fasizmus alól. Végezzék mindennapi mimikájukat, adjanak meg minden segítséget, hosy mielőbb vége legyen a háborúnak. Ezt a lakosság meg is tette. A vasút és tart híd építéséhez, az utak javításához naponta 50—60 embert vezényeltek. Ezt a munkát már karácsonykor megkezdték. A lakosság a megmentett élelemből burgonyát, káposztát és egvéb élelmiszert gyűit.ött. kenyeret sütött s hozzá* iá'i-ult, a húsellátásukhoz is.' Tehette, mért. 1944-ben igen jó termés volt s volt mit el- reiteni, továbbá elég szép számmal maradt vissza szarvasmarha is. Az iskola udvarán felállított tábori konyháról ugvanaikikor támogatást nvúitottak a legrászorul tabbiaknalk. Az iskola kiiavitása után a szovjet parancsnok magéhoz hivatta a helyben maradt egy tanítót s kérte kezdje meg a tanítást, ilyen körülmények között is. Ezt Varjasy Lásaló- né meg is tette, már február elején. A maigán'házak rendbe hozáséra is társadalmi ősz- szefogáet szerveztek s helyi anyagból megjavították azokat. Mindenféle munkák szervezésében segítséget nyújtott a szovjet parancsnok, a megalakuló pártszervek, a nemzeti bizottság. valamint a > község lakóiból alakított úgynevezett karszatagos ..polgárőrség”, akiket, mi akkor po- licájoikmafc neveztünk. Nálunk az első policáj egy kazáriíiú, Tőzsér Lajos volt, aki sajnos a következő években meghalt. A policájdk között volt a féljem is. Feladatúik a szervezésen kívül a rend biztosítása Verebélyen és Szentkúton is, s elejét venni a fosztogatásnak. ök temették el a halottakat, s nagy szelepük volt az új élet. kibontakoztatáséhoz a feltételek biztosításában is. A hálás utókor nem feledkezett meg a felszabadító harcokban életüket áldozó szovjet hősökről Nem. mert a temetőben nyugvóknak sírkövet állított rögtön ae első években. Sírjukat egész évben az úttörők gondozzák, koszorúz- zák s emlékeznek azokra, akik iobb életükhöz a feltételeket megteremtették A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évforduló- iára a község lakossága társadalmi munkával szovjet hősi emlékművet állított fel a Népkertben, ősi fáktól körülvett igen szép helyen. A felirat hirdeti; „Örök dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”. Jakubovics Jánosné Mátraverebély DÍJ AZ EZREDESNEK Gene Moskowitz-díjat szavaztak meg a XVII. magyar játékfilmszemlén részt vett külföldi kritikusok Szabó István „Redl ezredes, I—II.” című alkotásának. A díjat 1983- ban alapították Gene Mos- kowitznak, a Variety című amerikai szaklap munkatársának, a magyar filmek kiváló ismerőjének az emlékére. 'A díjat a külföldi film- kritikusok titkos szavazással ítélik oda. A szerdai szavazatszámlálás után kihirdetett eredmény szerint a második legtöbb voksot Gazdag Gyula „Társasutazás” című produkciója kapta. akar érni’’. A gyakoribb buszjáratok iránt talán jogos az igény, Erdőkürt azonban megfontoltságból is példát ad. E vitában ugyanis a másik hozzászóló azt mondta: „Ne legyenek teljesíthetetlen igényeink. A mai gazdasági helyzetben a Volán is megnézi a járatai kihasználását. Innen pedig igen kevés az utas.” A csaknem másfél tucatnyi hozzászóló között talán nem is volt olyan, aki állást ne foglalt volna az erdőkürti nyárfák ügyében, A közterületen felnevelt és beérett fákat értékesítik, s a falu nagy nyilvánossága előtt nemcsak számot ad a tanács a bevétel felhasználásáról, szó esik a kisebb-nagyobb mulasztásokról is. Türelmetlen hevülettel sürgetik például a letermelés utáni „csatatér” eltakarítását. Hogy rendbe tehessék a játszóteret, s hogy újra lehessen telepíteni. Gondolva a jövőre is... Az utak ügyében nehezen juthat dűlőre a falugyűlés. Mindenkinek a „sajátja” a fontosabb, de tudomásul kell venni, hogy egyszerre mindre nem juthat. Nyemcsok Mihály egyenesen így fogalmazott: „A szükséges felújításokra egy teljes ötéves terv pénze sem volna elegendő.” Marad tehát a mérlegelés, rangsorol a falu nyilvánossága. Közben tanakodik, takarékos megoldást keres, hogy a kevés több legyen. így arra jutnak, hogy társadalmi munkában kell valakit megnyerni a tervezésre; a szak- irányításban részt vesznek az útkarbantartó vállalatnál dolgozó helybeliek; gépi segítséget kérnek a termelőszövetkezettől, s utánanéznek, hol a legolcsóbb a kő... Igen, valahogy így intézi ügyeit Erdőkürt. De van erre egy sokkal beszédesebb, bár ^lső hallásra mosolyt keltő példa is. íme, a libásügy. Valaki szóvá teszi: libák kóborolnak a faluban, takaríthatja a járdáról is a más mocskát. Az állattartók szószólója azonnal megemeli vitatkozásra kész hangját: „A Minisztertanács nem azt mondja, hogy el kell pusztítani a faluból a jószágot! Éppen ellenkezőleg...” — ,Ez igaz. A jószághoz azonban pásztor is kell!” A párbeszédet bölcs döntés zárja le. A falugyűlés arra kéri a közös tanácsot, hogy tanácsrendeletben szabályozza az 'állattartást. Gondolva a legeltetésre alkalmas közterület kijelöléséről is. a „titkok” Az itt-ott emelt hangú, mégis megfontolt fórumról hosszasan szólhatna még a tudósítás. A rapszodikus szemétszállítás ürügyén; a csak a pénzért megjelenő kéményseprők kritizálása kapcsán. Mások a patak tisztítását sürgették, többen a környezet- védelem érdekében szóltak, de vitát keltett az éppen javulással kecsegtető kenyérellátás is. Apró ügyek, látszólag legalábbis azok. Egy hétszáz lelkes faluban azonban ezek a hétköznapok, a minden embert érintő nagy kérdések. A falugyűlés iránt megnyilvánuló szembetűnő érdeklődésnek — a település minden hetedik lakosa jelen ,volt — ez csak az egyik titka. Legalább iíyen fontos, hogy a tudósítás tanúsága szerint is komolyan veszik a tanácsi vezetők a közélet fórumát. Nem közölnek és kinyilvánítanak, hanem kérnek, javasolnak, párbeszédre hajlanak. A széles körű vita pedig megalapozza a döntést. Az erdőkürti polgár talán éppen ezért megy szívesen a falugyűlésre. Kelemen Gábor