Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
„Itt a farsang, áll a bál. . — így indul az óvodásnóba, s indítsuk mi is ezzel farsangi riportunkat, amely, — meg kell vallani őszintén a tisztelt olvasónak —, az utolsó pillanatig reménytelennek látszott. Hogy miért? Mert megszólaltak a pesszimisták: „Aztán mit lehet anno 1985-ben a farsangról írni? Kit érdekel az, hogy ebben az időszakban bálok bálokat követnek? Ezek éppen olyanok, mint a többi mulatságok: elmegyünk, iszunk, eszünk, táncolunk, esetleg jól be- senderítünik. Otthon meg másnap azt mondjuk egymásnak, no, jól kifarsangoltuk magunkat”. Valóban csak ennyi lenne? A ma emberének csupán ennyi maradt az egykoron romantikával, kedves babonákkal, hangos vígságokkai fűszerezett farsangolásból? És ismét kárálni kezdtek a borúlátók: „Néphagyományok? Meghaltak, kivesztek, emlékekké merevedtek. .. Esetleg néhány faluban élnek, ahol Röpülj páva körök színpadi bemutatókat tartanak. Dehát a színpad csak játéktér, egy darabka „becukrozott, rózsaszínre festett valóság...” Járjunk hát a végére, mennyi az igazság a fentiekben? Lesz-e farsangi riport vagy sem? * Nyomoztunk. Népszokásokat egybefoglaló könvvék. Pa’óc Múzeumból kapott tanácsok útján érkeztünk Vanyarcra. Itt sem ette meg a kutya a telet. Reggel . volt, hóborította, . álmosan fehér reggel és ' néptélen csend a faluban. Ki, hol, végezte a dolgát.’ Húgyecz ’Xncfráshé tanácselnök például azt sem tudta, hol áll a feje: kis tanács, kevés alkalmazott. Falugyűlést összegezni, cigányság helyzetéről jelentést írni... E prózai, köznapi hangulat kellős közepében álltunk elő az ötlettel, a kéréssel: „Legyen farsang estére Vanyarcon!” Szerda volt, munkanap, a község lakói szanaszét... Nem éppen a legalkalmasabb időpont mu. latsáéra invitálni az embereket. Az elnökasszony — tudjuk róla, nem ismer lehetetlent — röpke gondolkodás után kijelentette; — Lesz! Este hatkor jöhetnék. . .! Ekkor mi hitetlenkedtünk, s csak akkor nyugodtunk meg. amikor a kultúrházban megláttuk a tarka viseletbe öltözött sokaságot. a kíváncsiskodók hadát. Szállt a nóta, dőlt a szó... Kivesztek-e a hagyományok? „Dehogy vesztek, csak olyan emberre van szükség, mint Hugyecz Andrásné, aki élve ■tartja azokat, igyekszik átmentem a ma emberének is a sok bolondságból, tarka játékból. Nem csupán a híres-neves nemzetiségi együttest mozgatja meg. hanem az egész falut. Szlovák, magyar egyre megy, szórakozni, vígadozni mindenki szeret.. * Szállt a nóta: „Farsang van, farsang van. Táncolnak a fiúk a szérűk felül. . .” Dőlt a szó: mikorra is esik farsang? Mindig a húsvéttói visszaszámolt hetedik hétre. Akkor most február 17-én lesz a farsang vasárnapja. Ilyenkor mindenki népviseletbe öltözik: 6—15 sifonpendely, rá a színes ráncolt szoknya, arra meg a kötény, felülre a passzos, vagy zafka. afféle kivarrottas blúz, a fejre cifra kendő, szigorúan alásími- tott hajjal. Nem akármilyen ám a vanyarcl menyecske! Jártak is a legények farsangkor a lányos házak előtt, énekeltek, mókáztak; „Jankó, hogy vetjük a mákot? Így vetjük a mákot...” — De tessék mondani, mi köze a máknak a farsanghoz? — Mert azt februárban kell elvetni, ha márciusban teszik, nem kel ki... De van még egyéb is. Aa utolsó lagzit farsangkor lehet megcsinálni, mert a szilva lepotyog, ha böjtön is mulatoznak a faluban. Az sem árt, ha az ember jókat eszik, iszik, a böjt előtt. Bóka Ferenoné mit rak ezekben a napokban az asztalra? — Mit-e? Az elmaradhatatlan szalagos fánkot, kolbászt, oldalast,’ szalonnát. — Miér éppen ezeket? Így volt szokás nagyanyáink idejében, így hoztuk magunlkikal a mába. Hanem az igazi farsangoló szokást, a ki- saejárást, már valóban csaik a színpadon láthatja a bámészkodó. Hej. pedig de szép, kedves ünnep volt az! Vasárnap, temp’orn után egybegyülekeztek a lányok, oszt a tetőről lekötött zsupkából bábut készítettek. Összehordták a ruhákat, kiöltöztették menyasszonynak, aztán megindultak vele végig a falun, a népek meg csak csatlakoztak utánuk, és énekelték: ..Haj ki, kisze, haj ki. Ott van a te helyed, Ki a rosszal, be a jóval!” Amikor a falu szélére érkeztek, elégették a kiszét. hogy ne verje el a gabonát a zápor, a jégeső... * Farsangoljunk már háznál is, ne csak a kultúrba! — invitált Hugyecz Jánosné, Marika néni (az elnökasszony távoli rokon i) — a végén még azt hiszik, hogy nálunk is csaik amolyan „álfarsang” van. Amikor beléptünk a sparhelt melegét dédelgető kis konyhába, isteni illat árasztott el. A nagymama, a 74 eszendős Apko Andrásné bekeverte, Marika néni pedig sorra szedte ki a sercegő zsírból a finom szalagos fánkot. Nem sokat kellett kínálgatni. Került az asztalra jobbféle kolbász, szalonna, közben a nagymama régi történetekkel tette míg vidámabbá az amúgy is emelkedett hangulatot. — Jött a kanász végig a falun farsangkor, fújta a kürtöt, hajtotta a csordát, vas- pálca volt a kezébe, úgy kántálta: „Ha ne:n adnak szalonnát, kifúrjuk a gerendát.” A felesége meg vitte utána a demizsont. Mi e hazaértek a vasipáloa teli lett szalonnával, a demizson meg borral. Jól járhatott a kanász egykoron, mint ahogy jól jártunk mi is Vanyarcon, mert valóban „kifarsangoltuk magunkat”. A falu lakóival együtt. És a hitetlenkedőknek is elmondhatjuk: élnek még a néphagyományok. Ha nem :s az utcán, de a szívekben, a lelkek mélyén. Csak legyen, aki elöcsalogassa. .. Kiss Mária Bencze Péter felvételei „FARSANG VAN, FARSANG VAN"
