Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-12 / 9. szám

ITT A T4.»<S! R „villanykörte” (folt a hagyományostól eltérő fr- kaptuk a választ Csikós Ti­vadar (Somoskőújfalu, Kodály { atca 2.) reklamálására. A vá- cszoló az Észak-Magyaror- Szági Áramszolgáltató Válla­lót kirendeltségvezetője, Tóth János volt. Mint elmondta lázért lepte meg őket telefon­hívásunk, mivel éppen hétfőn lés kedden volt kinn a vil­lanyszerelő, hogy egész So- kmoskőújfalun kijavítsa- a hi­bákat. Telefonhívásunk hatá­sára azonban a péntek reg­geli ellenőrzés során kiderült, hogy a panaszosunk háza előtt ieem a hagyományos „villany- körte" világítja meg az utcát, hanem egy úgynevezett neon. A „neonállványra" pedig nem t-udott felkapaszkodni a sze­relő. Azóta intézkedtek, ki­küldték a daruskocsit, és talán fnár ég is a neon. II bélrákveszély csökkentése érdekében fordult hozzánk erdekes kérdésével Dr. Cseplák György főorvos, oki munkája mellett többek között egészségnevelési tiszt­séget is betölt. Kérdése: mi­kor kezdik meg Salgótarján­ban is az említett veszélyt csökkentő rostos tartalmú sü­tőipari készítmények gyártását, nevezetesen a rozs- és a kor­patartalmú . kenyérét. Kérdé­sével a Nógrád megyei Sü­tőipari Vállalat termelési osz­tályvezetőjéhez, Krisztián Zol­tánhoz fordultunk, aki a kö­vetkező választ adta lopunk •basáinak. — Az említett sütőipari ter­mékek gyártását rögtön az­után elkezdjük, miután befe­jeztük a kenyérgyári re­konstrukciót. Jelenleg a mun­kák 90—95 százalékát elvégez­tük mór. Várhatóan egy hó­pap múlva elkészülünk és meg tudjuk kezdeni a rozscipó gyártását is. Némiképp más o- helyzet a. korpás kenyérrel. Ennek a termelését a fcaglyasi üzemünkben vezetjük fce, de ezt is csak a rekonst- tukció után. Kisebb mértékű, szervezési feladataink is van­nak, be kell ugyanis még sze­geznünk dz ehhez való anya­f okat, többek között a cím­eket is. Ennek ellenére a közeljövőben szeretnénk elkez­deni a korpás kenyér gyártá­lát is. Nem protekciós kapta meg az áhított lakást ez Arany János utcában. Szin­tén egy özvegyasszony, aki immár több mint tíz éve vár e kedvező lakáscsere-lehető­ségre — válaszolhatjuk magát megnevezni nem kívánó tele­fonál ónknak. Kétségtelenül nyomós érvnek tűnik azonban ez is, amit ő hozott fel, hogy miért éppen oda szeretné ő Is elcserélni, egyébként na­gyobb méretű, Kistarján úti la­kását. A lánya lakik éppen szemben a lakással, és tele­fonálónk is idősebb, beteg asszonynak mondja magát. Éppen ezért vele együtt csak azt kívánhatjuk, hogy máskor egy kicsit a „családegyesítési" szempontokat is vegyék figye­lembe cserével foglalkozó il­letékesek. R családi pótlékot mikor fizetik ki? - kérdezi fér­je tegnapi fizetéscéduláját ta­nulmányozva Zabari József né. Kérdésével arra a megemelt összegű családi pótlékra utal, amelyet a három es annál több gyermeket nevelő csalá­dok kapnak januártól. Az ő Esetükben ez körülbelül 400 fo­rint. A választ Danyi Lajosné, a Társadalombiztosítási Igaz­gatóság osztályvezetője adta meg: — A most kiadott fize­tések, még decemberiek. Nyu­godjanak meg a hölgyek, a ja­nuári fizetésekkel megy a csa­ládi pótlék, ezt mi is figyelem­énél kísérjük. NÓGRÁD Közös tervek — közös célért Több helyütt először ide­genkedtek a tények papírra vetésétől: milyen lehetőségei vannak a tanácsi ,és nem ta­nácsi szervek együttműködé­sének. Aztán a dolog gya­korlattá vált. Mi több, ma már természetes, hogy a ta­nácsok és a velük együttmű­ködő különféle szervek idő­ről időre áttekinti^ mit is vegeztek az utóbbi időben, hogyan javíthatnák, tehetnék szebbé közösen a lakóhely életét. Balassagyarmat új helyzetben Egy esztendeje, hogy a já­rások megszűnéséről — fel­adatukat teljesítették a köz- igazgatás megszervezésében — döntés született. Az egy­kori járási székhely most új, más funkciókat kapott. Ko­rábban a helyi építőipari szö­vetkezettel, a KISZ városi bizottságával és a rendőrka­pitánysággal vetették papírra az együttműködés lehetősége­it. most viszont a városkör­nyék községei önállóságuk megőrzése mellett partnerek­ké léptek elő. A városiak ott voltak környező községek tanácsülésein, a városkörnyé­ki bizottság megalakulásával pedig megoldódott a kölcsö­nös és rendszeres tájékozta­tás. Több pónz a vállalatoktól Amikor a tanács pénzért kopogtatott a vállalatok ajta­ján, eleinte a nehezebb gaz­dasági helyzetre, a növekvő terhekre hivatkozva többször elhangzott Balassagyarmaton: nem tudunk segíteni. Aztán mind többen értették meg. hogy az átadott forintokból út, járda, csatorna lesz. A szocialista brigádok iskolákat, óvodákat patronálnak, s bár forint így nerí termelődik, de költeni sem kell a festékre, az elromlott vízcsap megja­vítására. Legutóbb a torna­teremhiány megszüntetése szerepelt a közös célok kö­zött, erre a brigádok, kol­lektívák mér negyedmillió forintot „megtermeltek” a vá­rosban. Igaz, ez töredéke a szükséges összegnek, de alap, amiről tovább lehet lépni. Mindezek gazdasági ügyek. Nem kevésbé fontos azonban az együttműködés a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt helyi vezetőivel, aktivistáival, de a város kulturális életé­nek fontos részét képező honismereti körrel, vagy a Komjáthy irodalmi társaság­gal. Számíthat a város gya­rapodásában a határőrökre, az úttörőkre és a kiskorú fia­talokra is. Fórum a miskolci rádióban „Benn vagyunk a léiben” A Magyar Rádió Miskolc körzeti szerkesztősége 1985. január 28-án, hétfőn délután 17 óra 10 perctől fórummű­sort sugároz „Benn vagyunk a télben" címmel. Az 50 per­ces előadást talán minden ko­rábbitól időszerűbbé teszi a ren“dkivülii időjárás, melynek már-már hetek óta tanúi va­gyunk. így a műsorban szó lesz egyebek mellett a téli utak állapotáról, a síktalaní- tásról, a hóeltakarításról, a helyi és helyközi tömegközle­kedésről, a gépjárművekkel összefüggő gondokról, az energiaellátásról, közte a szén, a tűzifa, a fűtőolaj helyzeté­ről, az áruellátásról1, a mai ví zszolgá Ita tósról, va la mint a>z idei hideg egyéb gondjai­ról, beleértve a téli sportolási lehetőségeket és sportszerel­látást is. Az imént felsorolt témák­kal összefüggésben várjuk hallgatóink kérdéseit, illetve leveleit január 26-ig. Címünk: Magyar Rádió Miskolc kör­zeti stúdiója. Miskolc, Bajcsy- Zs. u. 15. 3527. Az adás alatt ezúttal is telefonügyeletet tartunk, Miskolcon a 35-510, Egerben a 12-946, Salgótarján­ban a 11-191-es telefonon várjuk hallgatóink hívásait. Mind a levélben, mind pedig a telefonon érkező kérdések­re Borsod. Heves és Nógrád megye szakemberei válaszol­nak. Azokra a kérdésekre, amelyekre az adásidőben nem kapnak választ hallgatóink, az Észak-Magyarországban, a Déli Hírlapban, a NÓGRÁD- ban és a Heves megyei Nép­újságban válaszolnak vendé­geink. KÖZÉPISKOLÁSOK A KOLLÉGIUMOKBAN Nógrád megye tizenegy kö­zépiskolájában csaknem 4200 diák tanul, s több mint 15 százalékuk kollégiumban la­kik. A megyében öt középis­kolai és egy szakmunkástanu­ló-kollégium működik inga­dozó kihasználtsággal. Az idei változások — Balassa­gyarmaton a katonai kollégi­um első ütemének átadása, Salgótarjánban a középiskolai fejlesztés, a technikusképzés megszervezése — hatással lesz­nek a kollégiumi hálózatra is. A balassagyarmati fiúkol­légiumban nyáron 60 férőhely üresedik meg, a megyeszék­helyen pedig új, 300 szemé­lyes kollégium építését indo­kolt tervbe venni. Naptár 1985. január 12.; szombat. Ernő napja. A Nap kel 7.29 — nyug­szik 16.16 órakor. A Hold kel 22.52 — nyugszik 10.42 órakor. 1985. január 13., vasárnap. Veronika napja. A Nap kel 7.29 — nyug­szik 16.17 órakor. A Hold kel — nyugszik 11.02 óra­kor. Százöt évvel ezelőtt, 1880. január 12-én született Bal­mazújvároson, és 94 éves Ko­rában, 1974-ben halt meg Budapesten Lengyel Menyhért iró és újságíró, sikeres szín­műíró, a Nyugat munkatársa. * Százharmincöt évvel ezelőtt, 1850. január 13-án született, és 67 éves korában, 1917 ok­tóberében halt meg Justh <Gyula liberális polgári poli­tikus, a dualizmus korának egyik legkiemelkedőbb alakja, a polgári demokratikus re- formák szószólója, Justh Zsig- mond testvére. Északi szél Várható időjárás ma estig; Eleinte tovább csökken, majd ismét megnövekszik a felhőzet. Gyönge havazás, hószállingózás valószínű. Napközben megélénkül az északias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet —5 és —10 fok között várható. A lottó nyerőszámai; 11,19, 61, 62, 89 — Olasz grafikusművész kiállítása. Tegnap délután a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban Alberto Stagnnli olasz grafikusművész munkái számára nyitottak kiállítást. A megnyitón Bálványos Huba grafikusművész ismertette az olasz művész munkásságát. Nincs rendkívüli gond Javítás túlórában Gondot okoz a napok óta tartó nagy hideg a 2. számú Volán Vállalatnál is, sok au­tóbusz, teherkocsi volt a ja­vítóműhelyekben, ahol a hi­deg időjárás miatti meghibá­sodások javítására az ott dol­gozók részére túlórát rendel­tek el. Emellett munkába állt a vállalati gmk is. Tegnapra a géppark műszaki helyzete jelentősen javult, kevesebb a műhelyekben levő, javítás alatt álló autóbusz és tehergépko­csi. Rendkívüli probléma a járatok közlekedésében nem volt, a helyijáratok közül na­ponta 2—3-nál „elfagyák” elő­fordult, a távolsági járatoknál pedig az 5—10 perces késések a jellemzőek. Nincs fennaka­dás a Volán járművei miatt az áruszállításban, folyamatos a külszíni szénfejtésről is a szállítás, annak ellenére, hogy a dízelüzemű járművek reg­gel nehezebben indulnak, s napközben lassabban közle­kednek. — A „Munka fa művelő-' des” mozgalom alakulásáról, pillanatnyi helyzetéről tar­tottak tegnapelőtt délután megbeszélést a Nógrád me­gyei Vendéglátóipari Válla­latnál dolgozó szocialista brigádok. A munkabizottsági értekezleten — Székvölgyi Józsefné szb-titkár vezetésé­vel — többek között megtár­gyalták a beadásra kerülő pályázatok tartalmi és for­mai vonásait. ISKOLATÜZ DEJTÁRON Tegnap este 18 óra 40-kor iskolatűzhöz riasztotta a szol­gálatot teljesítő határőr ka­tona a balassagyarmati tűz­oltókat. A mintegy nyolc négyzetméternyi nagyságban égő tetőt a gyarmati tűzoltó­ság két fecskendős kocsija percek alatt eloltotta. A káé okáról és (feltehető’eg ki­sebb) mértékéről érdeklődé­sünk időpontjában még tájé­koztatást adni nem tud.ak. hírek — 103. SZÜLETÉSNAP. Ked­ves, meghitt, bensőséges ün­nepségre került sor pénteken délben, Szécsényben, özv. Mertsák Mártonné a nagy­község és talán megyénk leg­idősebb emberét 103. szüle­tésnapján köszöntötték a vá­rosi jogú nagyközség tömeg­szervezeteinek képviselői. — Fonotéka Mátraterenyén. A megyei művelődési osztály jelentős anyagi támogatásá­val, 130 ezer forintért fono- tékát rendezlek be a mátra- terenyei általános művelődé­si központ könyvtárában. Kü­lönböző stílusú és műfajú ze­nei lemezek, lírai és mesefel­vételek, műsoros kazetták között válogathatnak az érdek­lődök. A választható négy programot egyszerre tizenket- ten hallgathatják. — Gazdagodó régészet. A Nógrád megyei Múzeumi Szervezet régészei a múlt év­ben végzett ásatások, gyűjté­sek révén 28 darab egyedi tárggyal és közel 9 és fél ezer töredékkel gazdagították a régészeti anyagot. Elkészült az új állandó régészeti kiál­lítás tématerve, majd — a fővárosi és a Heves megyei szakemberekkel való megbe­szélés után — forgatókönyve is. Megvalósítása hónapokat vesz igénybe. Eseményei, az öblösüveg­gyárból Mivel a kollektíva teljesí­tette 1984. évi megemelt nye­reségtervét, valamint az elő­írt tőkésexportját, ezzel meg­teremtette a feltételeit a me­legüzemi pótlék kifizetésének, amelyre tegnap a fizetéssel együtt került sor. Az előbb említett címen 535 dolgozó jutott három­millió forinthoz. A szakmun­kások a gyárban eltöltött idő­nek megfelelően 4000 forinttól 10 ezer forintig kaptak. A betanított dolgozók 2500 és 8000 forint közötti összeget vehettek kézhez. A segéd­munkások pedig 2 ezertől, 6 ezer forintig terjedő összeget kapták. Azok akik igazolat­lanul mulasztottak 20, a sú­lyos fegyelmit elkövetők pe­dig 50 százalékkal keveseb­bet kaptak. Tegnap délután került sor az idén nyugdíjba menők bú­csúztatására. A gyár étkezdé­jében egybegyűlteket, a párt-, a szakszervezet, a KISZ és a gazdasági vezetés nevében Kazinczy Gyula, a gyár igaz­gatója üdvözölte, majd meg­köszönte azt a fáradságos, eredményes munkát, amelyet a jelenlevők a gyár fellendí­téséért, boldogulásáért, épí­téséért tettek. A 48 nyugdíjba vonuló kö­zül 17-en korkedvezmény alapján hagyják abba a mun­kát. Ezek a dolgozók a ke­mencéknél látták el feladatu­kat. A most nyugdíjba kerü­lők közül 42 fizikai dolgozó, 6 pedig adminisztrátor. Ko­vács József lakatos 45, Ma­rosvölgyi János festő 41, Sel- meczi György művezető 46,’ Csáki Benjámin osztályveze­tő 44, Ponyi Lászlóné anyag­raktáros 38, Ponyi Lászlóné titkárnő ugyancsak 38, Sinkó Fersncné exportcsomagoló 36,' Szijjártó Sándorné pedig 37 évet töltött el hasznos, eredé menyes munkával a gyárban] A most nyugdíjba vonulók' a kollektív szerződésnek megfelelően egyszeri juta­lomban részesültek, amely összesen 184 ezer forintot je­lent Hallgassuk együtt Á harmadikon nyerhet! Zenebarátok rejtvényes szórakozása PIACI JELENTÉS Nagy hideg — kis felhozatal Érezteti hatását a salgótar­jáni vásárcsarnok forgalmá­ban a szokatlanul kemény hi­deg. Kevés a felhozatal. A termelők panaszkodnak, hogy már a szállítás közben gyak­ran megfagy az áru. Étkezési burgonyát 7.10 és 9 forint kilónkénti áron mér­nek, 34—50 forint a fokhagy­ma. 10—16 forint a vörös­hagyma kilója. Hat forint a cékla. A fejes káposztának 3.50 és 6 forint között árulják ki­lóját. Kapható karalábé, ki­lóját 6—10 forintért adják a standokon. Tizenkét és 24 fo­rint között mozog a petrezse­lyem kilója. A sárgarépát 7—20 forintért árulják. Csak termelőnél kapható sütőtök, kilója 8—10 forint. -Állami üzletben mérnek vöröská­posztát, kilója 9 forint. A zel­lert 14 forintért vásárolhat­juk. Bőséges a télíalma-kínálat. Minőségétől függően 10—20 forintba kerül kilója. Kevés a körte, kilóját 25—30 forin­tért adják. A dióbél kilója 120—140. a máké 70—90 forint. A kelká­poszta kilója 10 és 14 forint között mozog. A tojás darabja 2.50—3.50 Ft. A balassagyarmati piacon: élő tyúk 48, vágott liba 85, vágott kacsa 90 forint kilo­grammonként. A burgonya 7.10, a kelkáposzta 12, a kar­fiol 60 forint kilónként. A fokhagyma kilóját 30 forintért mérik. A gomba 100 forint kilogrammonként. Az alma 8, a körte 26, a szárazbab 65. a savanyú káposzta 16 és a mák 85 forint kilónként. A zene nem ismer határo­kat — szokták fogalmazni a jelszószerű igazságot. Ehhez nyugodtan hozzátehetjük: életkort, képzettséget, nem­beli és egyéb különbséget sem. A zene mindenki száméra át­élhető, élvezhető élményt, szórakozást, felüdülést nyújt. Lapunkat többek között ez a felismerés is vezette arra, hogy rejtvényjátékbt kezde­ményezzen a zene iránj ér­deklődőknek, mindazoknak, akik előképzettség vagy anél­kül hallgatói és kedvelői a komoly és könnyűzenének. Mert játékunkban egyaránt szó lesz szimfóniákról, ope­rettekről, magyar nótákról és beatproduktumokról... A ze­ne egész világát szeretnénk folyamatosan olvasóink fi­gyelmébe ajánlani. A cím (Hallgassuk együtt — A harmadikon nyerhet!) némi magyarázatra szorul. Játékunk a Magyar Rádió Kossuth és Petőfi műsorára épül, ezek ajánlott adásait kérjük hallgatni az érdeklő­dőktől. A cím másik része arra utal, hogy olvasóink három műsorajánlatot kapnak, és a harmadik ajánlatban egy kérdést. Ez utóbbira kell he­lyes válaszaikat beküldeni a NÓGRÁD-szenkesztőség cí­mére a megjelenést követő egy héten belül. Zenés rejt­vényjátékunk ugyanis heten­ként jelentkezik hétfői lap­számunkban. Helyes megfej­tőink között egy-egy értékes könyvet, vagy hanglemezt sorsolunk ki. Megfejtéseiket levelezőlapon az alábbi cím­re küldjék: NÓGRÁD szer­kesztősége, 3101 Salgótarján, Pf. 96. A levelezőlapra írják rá: Hallgassuk együtt! A Hallgassuk együtt — A harmadikon nyerhet! című rejtvényjáték először január 144, hétfői lapszámunkban jelenik meg. Kísérjék figye­lemmel hetenként megjelenő játékunkat. HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1985. január 12-töl 14-ig. Devizanem: vételi eladási árf. 10« Ft-ban Angol lont Ausztrál d. Belga frank Dán korona Finn márka Francia 1. Hollandi 1. Japán y. (1000) Kanadai d. Kuvaiti d. Norvég k. NSZK m. Olasz I. (1000) Osztrák s. Portugál e. Spanyol p. Svájci 1, Svéd k. Tr. és cl. rubel USA dollár 5790,59 4209,79 81,11 453.47 773,78 530,15 1437,73 201,90 3876,78 16790,83 560,06 1623.97 26,37 231,23 30,04 29,33 1937,65 565,69 2597,40 5121,20 5802,19 4218,21 81,27 454,37 775,32 531.21 1440,61 202,30 3884.52 16824,45 561,1* 1627,23 26,43 231,69 30,10 29,39 1941.53 566,83 2602,60 5131,46 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok vál­tozatlanul az 1984. december 11-1 közlésnek megfelelően vannaü érvényben. (MTI) WOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINeZE ISTVANNÉ. Szerkesztőségi Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefoni 1S-977, Főszerkesztő: U-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4> Telefon: 12-542, Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Po sta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap fcmdánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalás sal a KH1 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfize tési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 120 lerinfc, egy évre* 516 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér A. Pí.,; 96. Felelős vezető* KELEMEN GÁBOB igazgató. UU ISSN 6133-1551 __ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom