Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-14 / 10. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ~ A fegyverbaráfsóg jegyében NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ESA MEGYEI TANÁCS LAPJA ' XLI. ÉVF., 10. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1985. JANUÁR 14., HÉTFŐ Csehszlovák csapatzászló a nógrádi munkásőröknek Ünnepi egységgyűlés Salgótarjánban Fejlesztés összmunkával ,,A műszaki fejlesztés társadalmasítása." Ezt a kissé talán hangzatosnak tűnő, de pontos nevet adták a balassagyarmati kábelgyárban alkalmazott módszernek. Eljárásuk lényege, hogy a inűszoki fejlesztésbe lehetőleg az egész gyári kollektívát, de legalábbis annak nagyobbik hányadát bevonják. A szellemi és technikai kapacitást így próbálják nagyobbá, sokszínűbbé tenni, egyúttal gyakorlatközeli feladatokra összpontosítani. Ami változékony, az a teendőt, lehetőséget felismerő szakember, valamint a feladatot végrehajtó stáb. A gyáriak ugyanis eljutottak arra’ a nem túl nagynak látszó, mégis fontos gyakorlati felismerésre, hogy egy- egy fejlesztési cél eléréséhez nem feltétlenül öt-hat mérnök szükséges. Előbbre vivőnek látszik, ha a csoportban egy mérnök koordinál, s mellette technikusok és különböző mesterek „dobják be” hozzáértésüket,’ tippjeiket, fortélyaikat, s kétkezi munkájukat így a legföljebb fél tucat fős fejlesztőgárda több száz embert -, mégpedig specialistát! - magában foglalóvá növelhető. Egy-egy teendőhöz a legmegfelelőbb összetételű „válogatott" lót hozzá, s észjárásuknak a vórhotó haszonnoi aranyos pénz kitűzése ad kezdő lendületet. A módszer alkalmazása mostanában bontakozott ki igazán, és már vonnak Jó tapasztalatok. Az egyik leg-, utóbb felmerült kérdés az volti mit kezdjenek a „technológiai hulladékként" veszendőbe menő jelentős pvc-mennyiséggel. A megválaszolásra kijelölt stábnak tízezer forint díjat tűztek ki ösztönzőként. A szakemberek megoldották a feladványt. Berendezést terveztek és készítettek a hulladék pve darabolósóhoz, felolvasztósóhoz. Kikísérletezték, melyik az a kábelfajta', amelyhez ai ezáltal visszanyert anyag újra felhasználható. Eljárásukkal jelentős mennyiségű pvc-t tud a gyár „megmenteni”; azaz elérték o régóta emlegetett célt, hogy ami pvc az üzembe kerül, abból mindből kábel készüljön. Fontosnak érzik oz Ipoly- partiak, hogy fejlesztőtevékenységüket a vállalati központban is elismerik; lényeges fórumokon sorolták elő erényként, hogy a kábelgyár sok mindent önállóan, saját erőből megoldott. A soron kíyüli exportigények kielégítését tavaly jelentékenyen segítette az is, hogy műszaki találékonysággal fokozták^ a termelés rugalmasságát. A fejlesztés „társadalmasításakor" sokféle apró, de lényeges tapasztalat, felismerés került az irányítók tarsolyába. Az egyik ilyen; el kell érni, hogy a munkatársak akkor is előhozakodjanak ötletükkel, amikor bizonytalanok ők maguk is. Válószínű, hogy az ilyen tip- peknek lesz hasznosítható részlete. Másfelől: nem szabad végleg lemondani egy ma még megvalósíthatatlan ötletről. Volt már példa, hogy később beértek a feltételek, s elővették a talonból a régi „écát". Az a- jó állapot, amikor műszaki értelemben igaz a refrén: „Játszom egy gondolattal, játszik velem egy gondolat". Molnár Pál Mai számunkban: Gromiko nyilatkozata Lakássztori Endrefalván Nincs másik világ Hétfői magazin Téli úttörő-olimpia Késsel szúr! Karancskesziben Magyarországra látogat a norvég miniszterelnök Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására, a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Kaare Willoch, a Norvég Királyság miniszterelnöke. (MTI) Költséggazdálkodás és egyéni érdekeltség Karancslapujtön Tavaly mintegy harminc százalékkal emelkedtek a karancs!apujtői Karancg Tsz szállítási ágazatának fíivarbe- vételed, ugyanakkor jelentősen csökkentek a szállítási költségek. A termelőszövetkezet vezetősége ugyanis szerződést kötött a gépkocsi- vezetőkkel egy elvárt fuvarbevételre: amennyiben a fu- farbevétel nőtt, emelkedett a gépkocsivezető bére is. A tsz ezen kívül havi költségtérítést fizet a norma szerinti üzem- és kenőanyag áráért, valamint a javítási és felújítási költségekért. Ha a gépkocsivezető megtakarít ezekből a költségekből, saját keresetéit gyarapítja. A jól sikerűit kísérletet most a tsz negyven erőgépének kezelőire is kiterjesztették. A norma szerinti üzem- és kenőanyag-térítés, valamint javítási és felújítási költségek mellett itt az adott gépre előirt szántási, vagy egyéb megmunkálási normát tekintették kiindulópontnak. A kereset emelkedésében szerepet játszik a gép teljesítményének növekedése, minden megtakarítás az üzem- és kenyőanyag, valamint; a karbantartási és .felújítási költségekből, de a gép nerr, kophat. rongálódhat. nem használódhat el hamarább az előírásoknál. Tekintettel arra. hogy kiváltképp a nagy teljesítményű erőgépek adapterei szintén nagyon drágák, s idő előtti rongálódásuk, elhasználódásuk a tez-nek eddig sok kárt okozott, az egyéni érdekeltséget, a köz érdekével párosító módszert a munkagépekre is kiterjesztik. A tavaly mintegy négyszáz- millió forint értéket előállító termelőszövetkezet az egyéni érdekeltséget hívta segítségül a szerszámokkal kapcsolatos költségek csökkentéséhez is. Mindazoknál, akik a tsz szerszámkészletével dolgoznak, felmérték az eszközök jelenlegi értékét. Megállapították azt az éves összeget is, amennyi a szerszámkopás, -törés esetén a pótláshoz szükséges. Az egész évre megállapított összeget a tsz havi részletekben fizeti ki. Amennyit a szerszámkészlet használója ebből megtakarít — az az övé. Péler Balázs, a munkásőrség Nógrád megyei. parancsnoka meleg szavak kíséretében átveti« a csehszlovák népi milícia csapatzászlaját Miroslav Novak tél, a milícia törzsparancsnokátóij Szombaton, már a kora reggeli órákban látni lehetett a város utcáin, hogy ünnepségre készülnek Salgótarján munkásőrei. A gyülekezőhelyre egymás után érkeztek az autóbuszok és jöttek a vendégek szerte az országból, Budapesttől Jászberényig. A magyar—csehszlovák országhatáron Sándor László, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Péter Balázs, a munkásőrség Nógrád megyei parancsnoka üdvözölte u csehszlovák népi milícia küldöttségét, akikhez később csatlakozott a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete, s a házigazdák kíséretében részt vettek azon a tájékoztatón, amelyet a megyei pártbizottság székhazában Géczi János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára tartott megyénk politikai, gazdasági, kulturális életéről, a két testvéri nép szoros együttműködéséről. A sportcsarnokban ott voltak a munkásőrök. A küzdőtéren a szocialista verseny- mozgalomban élenjárók foglaltak helyet, feleségeik társaságában. Amikor Godó János, a Vörös Csillag ' Érdemrenddel kitüntetett Kun Béla nevét viselő munkásőregység parancsnoka jelentés tett Nagy Györgynek, a munkásőrség országos parancsnoka első helyettesének, már a Himnusz és Szilágyi Tibor, a salgótarjáni városi pártbizottság titkára köszöntője után még ünnepélyesebbé váltak a pillanatok. A salgótarjáni és vonzáskörzetéhez tartozó munkásőrökkel együtt volt Géczi János, Devcsics. Miklós, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke, Zsuffa Miklós, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a Nógrádi Szénbányák vezér- igazgatója, Szalai László, a városi pártbizottság első titkára. Tisztelettel köszöntötték az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat képviselőjét, Ondrej Durejt. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, a Miroslav Novak, a csehszlovák népi milícia törzsparancsnoka által vezetett csehszlovák vendégeket. Ünnepélyessé tette az egység- gyűlést, hogy ott voltak a határmenti megyék, a budai pesti III. kerületi és a jászJ herényi munkásőrök, Nógrád megye más egységeinek mun-í kásőr képviselői, a párt-, alá lami, gazdasági és társadalmi szervek, a társfegyveres tes' fületek vezetői, a munkásőröl hozzátartozói. - > Godó János parancsnok jeá lentett a salgótarjáni mun^ kásőrök tavalyi munkájáról! Szólt a hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára, aj párt XIII. kongresszusára vaá ló készülődésről. A végbeJ ment változásokról a követ-J kezőket mondotta: — Szeretett városunk. az egykor kenyereit en Tarján a felszabadulást követően mint a szén, vas, az acél, a nehézipar városa iratkozott fel hazánk térképére. Városunk életének meghatározójává vált a bányászat. az acélgyártás, a tűz- helyg.vártás és az üvegipari A harcos múlttal, nagy hagyományú munkásgárdával és a jelentős forradalmi tapasztalattal rendelkező város dől- gozói rövidesen túlszárnyald ták a felszabadulás előtti termelési eredményeket. Salgótarjánban az iparral együtt változott meg a város és az itt él$ emberek arculata. A munkásörök tevékenységéről szólva kijelentette; (Folytatás a 2. oldalon.) Marjai József Moszkvába utazott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képvise- lője, a KGST végrehajtó bizottságának 113. ülésszakára vasárnap Moszkvába utazott. (MTI) Ezer francia fegyveres Uj-KaSedóniaba Laurent Fabius francia kormányfő szombaton bejelentette, hogy „azonnali hatállyal ezerfős francia egységet küld az új-kaledóniai csendőrség megerősítésére a rend helyreállítása érdekében”. Fabius minderről a sajtó képvisel ői ne-k nyi latkozott, azt Jeövetően.' hogy a beliigy- és a hadügyminiszter, valamint a francia államfő tanácsadói részvételével tanácskozást tartottak, Építkezés télen Ü£@50|*0PtC»SitäS5 es fcagyszcaähcflcisäg cb megyében A meteorológiai előrejelzések szerint, még egy hétig tart a szokatlanul hideg- januári idő. A megye két nagy építőipari vál'alatánál és a STÉSZ-nél arról érdeklődtünk, hogyan építkeznek eb- bén a hidegben? A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat átcsoportosításokat végzett a téliesített munkahelyekre, Salgótarjánban az Arany János úti 34. jelű lakóház építésénél dolgó- zik az összes kőműves, akik a belső válaszfalakon dolgoznak, de ott vannak a villanyszerelők, vízvezeték-szerelők, hőszigetelők, asztalosok is s elkezdték az alapozási munkát a festők. Ez az építkezési terület fűtött, mintegy 12ü—ISO ember . tevékenykedik jelenleg itt. Téliesített munkahely a FÜTÖBER n^igybátonyi gyárának tanműhelye is, ide a pásztói lakásépítkezésekről irányították át a szakembereket. Nem tudják folytatni Balassagyarmaton sem a lakások szerkezetépítését a mínusz 15— 20 Celsius-fokos hidegben. Innen a kórház konyhaépületéhez kerültek át. A vizestechnológiák: a kültéri falazás és betonozás ebben az időben egyáltalán nem folytatható. Viszont a hideg időjárás ellenére is megkezdődött a nagybátonvi szénmosó alapozásánál a földmunka. A dolgozók közül nehányan fagyszabadságot kértek, ami a kollektív szerződés szerint rendkívüli időjárás esetén részükre engedélyezhető; masok rendes szabadsagukat vették ki. A Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vallalat a pásztói lakásépítkezések egvharmada- nál a belső befejező szakipari munkát tudja végezni. Salgótarjánban a Hársfa úton a szerkezetépítéssel le kellett állni, valószínűleg a Csizmadiáidon a hét elején mar fűtött térben megindulhat a belső vakolás, aljzatké- szíles. Ha nem változik az idő, a szakemberek körülbelül egynegyed részének fagyszabadságra kell mennie. A munkásszállító buszok késéssel közlekednek. Bajos a munkahelyek öltözőinek, szociális helyiségeinek fűtése is, mivel nemrégiben az olajtüzelésről a szilárd tüzelési kályhákra álltak át, s jelenleg a fűtőanyag beszerzés« nehézségekbe ütközik. A Salgótarjáni Tervező es Építő Szövetkezetnél az elmúlt napokban átcsoportosították az építkezésen dolgozókat a salgótarjáni szociális otthon építési munkálataihoz, ahol belső bontási és szakipari munkák folynak. A Kulacs vendéglőnél a benti vakolás és villanyszerelés a legfőbb tevékenység. Néhány napja elhatározás született arról, hogy ha nem tudjak munkásaikat a nagy hideg miatt foglalkoztatni, fagyszabadságot adnak ki, bár a festőknél ez attól is függ, hogyan tudják megoldani a b? - nyagépgyárban az üzemeli nagycsarnok festését. 4