Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-26 / 21. szám
rtogradi változások Az oroszi építők háza tája Igazi átok talán soha sem ■iilt Nagyoroszin. Itt mindig megtermett az egymásra utaltak közös bölcsessége s vele az akarat is mindenben, vagyis hát majd’ mindenben. Volt ugyan egy rövidke idő, amikor mert szinte egy időben vágott villám az oroszi és a szomszédos községbe'li templomba (porig is égett mindkettő) szóba került valamiféle babonaság, de hamar túltették magúikat ezen is, felépítették újra az oroszi templomot. Az óvoda „feltalálója" Szarvasi születésű az itteni területi partszervezet titkára — AnnócZki Mihály mégis egyike azoknak Nagyorosziban, akiket mindig is izgatott a,z oroszi múlt, s különösen erősen foglalkoztatott az épí- töshagyomány. Vele beszélgetve arra is választ kaphat az ember, hogy mi maradt, mi változott a legendás összetartásból, • közösségi erőből, amely a századelőn ezt a különleges sorsú-történelmű (innen indult török üzenettel „üregeibe” az oroszi pap) nógrádi helyet messze földön ismertté tette éppen az erős építős szakszervezeti élete révén. Arnócaki Mihály e téma körül járva írt maga is szak- dolgozatot néhány évvel ezelőtt, tőle tudom az újabb kutatási eredményeket is, amelyekben első helyen pendül egy valóságos szenzáció: egy bizonyos Farkas nevű ember innen indulva (apia cseléd- ember volt valamelyik grófnál) vetette fel már az 1700- as években az óvoda szüksé- gességének gondolatát az iskolai előkészítésben. Eljutott áztán ezzel a pedagógiai ötlettel a mai Csehszlovákia távolabbi tájaira, sőt, romániai óvodai mozgalom kialakulására is hatással vólit ez az „oroszi Farkas”. Nagyorosziban az utóbbi időkben jelentősen kikér ekedet t a honismereti kutatás, egyre többen kérnek és vesznek részt a múltat feltáró munkában, van figyelem mindenre, ami a régi hagyományokat érinti. Így került egy párját ritkító eredetileg1 latin nyeivű füzetecsike Arnóczkft Mihályhoz, amit aztán lefordítva nagy becsben tartanaik, hiszen minden ko^ rabbi történetét és újraépítésének körülményeit is leírja a korabeli szerző a már említett és elpusztult templomnak. Helyet kaphatnak mindezek az újabb adatok abban a kiadványban, amelyet negyven (!) helybeli szerző munkájával rövidesen létrehoz az oroszi közös akarat és bölcsesség-szándék. A község fel- szabadulásának negyvenedik évfordulójára a helyi művelődési házban hihetetlen könnyen sikerült egy nagyszerű honismereti tárgyi és dokumentumanyagot összegyűjteni, de ennek már előzménye is van. hiszen így kerültek eto régebben a gondosan megőrzött céhzászlók (nem sok község büszkélkedhet hasonlókkal) a szakszervezeti mozgalmi élet táravi emlékei, ame'yéket mindaddig, amíg a község maga létre nem hozeay várhatóan nagyon gazdag honismereti állandó kiállítást, a megyei múzeum őriz. li Ontudal és önseqély Sorrendben valahogy így történtek itt a dolgok, hogy erőssé vált a környező vidék uradalmi építkezések fellendülésével az építősszakmák iránti törekvés, közben a pesti lakóház- és imtéziményépít- kezések egyre nagyobb ács- és kőművestömegéket vonzottak a századforduló táján. A megye munkásmozgalmának egyik kiemelkedő pontja is így vált egyre jelentősebb tényezővé, más kérdés, hogy erről tauán jóval kevesebbet beszel még. a hivatásos munkák- mozgalom-történeti kutatás is, minit amennyit lehetne vagy kellene. Éppen itt, Nagyoro- sziiban találkoztam magam is régebben egy nagyon mérges emberrel, aki kéményén felrótta nekem, mert éppen én kerültem elé, ezt a hiányt. Kétségtelen, hogy néhány sorban nem iehet elintézni az oroszi hagyományokat, hogy az a tény, miszerint például a szociáldemokrata párttagok száma jóval nagyobb helyek arányain is túltéve itt volt a legmagasabb. Ennek oka volt és emögött olyan erők húzódtak meg, amelyek mindenoldalú feltárásával lehet meg foglalkozni. Vidéken a századelőn Nagyorosziban épült külföldi szakszervezeti (német es francia) segítséggel olyan közösségi ház, amely lehetne akár Nagyoroszi harcos-küzdelmes múltjának példát őrző helye is. Itt és Zalaegerszegen épült csak székháza a szakmaközi szakszervezetnek! Az a tény, hogy a századelőn már szak- egyleti házat építettek (mind a mai napig fennáll) a.z erős szervezettséget és a közös akaratot bizonyítja, túl a szám- szerűség jelentőségén. A régi Tokár-féle ház helyén épült meg, majd nyolcvan évvel ezelőtt a szakegyleti ház Halász Ferenc és Gáli István vezetésével. A kőművesek és az ácsok saját magúik hozták létre ezt az épületet, amelybe aztán később, a harmincas éveik tájékán egyszerűen beköltözött a csendőrség. A házait csak ú"y tudták visszaszerezni, hogy a helybeli iskola (nyilván összhangban az építőikkel) a rossz tanítási feltételekre hivatiko7.va kiigényelte. Nappal ott is tanítás folyt, de este már újra működhetett a régi szakegyleti ház a rendeltetése szerint. Az első világháborúba erről a térségről több mint négyszáz ember vonult be. A közeli Kálvári-domb is a szakszervezeti élet egyik gyülekezőhelyeként volt ismert, A házban többféle oktatás folyt rendszeresen, ezen felül élénk művelődési élet jellemezte a szakegyletieket. A honismereti kiállításon latható például az a korabeli fénykép is, amelyen a nagyoroszi „Falu rosz- sza” szereplői állnak csoportban. A szakegyleti ház 1908- ban épült ugyan, de lényegében tizennégyben adták át. A harmincas években Bruttyó János ács volt ennek a területnek a szakszervezeti felügyelője, rajta kívül , máig emiiélkezmek Cseri Béla és Pintér János ácsmesterek munkájára. De hát aztán még korábban, tizenkilencben, itt egy-kettőre felállt az erős ösz- szefogjps és esyet akarás nyomán egy legendás vörösszázad: az ácsok, kőművesek százada. Arnóczki Mihály nemrégiben Szlovákiában egyott- tani kutatótól is hallott*- felőlük. Máig nyilvántartják az oroszi vöröslkaitonák segítségét a Szlovák Tanácsköztársaság harcaiban. . Két rt'ía dokumentum Arnóczki Mihály előtt fekszik az. a könyvszerű nagy alakú füzet, amelyben a negyvenötös első pártszervezet tagnyilvántartását vezették, benne volt talán kezdettől fogva egy több rétű papír, amelyen viszont a tizenkilencesek teljes listája olvasható a sárguló oldalakon! Az összefűzött papírlapokon pontos kimutatás azokról, akik a vöröska- tona-szózariban szolgáltak — Arnóc2iki Mihály erről azt tartja, hogy úgy a harmincas években készülhetett a jegySzerb Antal emlékére A náci ideológusok kultúrateremtő és kultúraromboló „fajokra” osztották az emberiséget. A német népét természetesen az első csoporthoz számították. Vajon, melyik csoportba, sorozták volna —, ha ilyen kérdések eldöntésére még marad idejük — magyarországi bérenceiket. a Sztójay- és Száiasi-féle hatalom emberselejtjét? Nem győzzük számba venni azokat a veszteségeket, amelyeket értelmiségiek legyilkolá- sával a magyar kultúrának okoztak. Áldozataik névsorában több olyan jelességnek a nevét is olvashatjuk, akik a német szellemnek is szoleá- latot tettek mint irodalomtörténészek, vagy műfordítók. Deportálásban pusztult el Mohácsi Jenő, Madách német fordítója, öngyilkosságba kergették nyolcvankét éves korában Radó Antalt, a jeles versfordítót, puskatussal verték agyon a század egyik legjelentősebb magyar irodalomtudósát, Szerb Antalt. 1901-ben született. A gimnáziumban Sík Sándor volt az osztályfőnöke. Magyar— német—angol szakos tanári oklevelet kapott. Néhány évig középiskolában tanított. Egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1934-ben jelent meg A magyar irodalom története című könyve, amely tagoláséval, előadásmódjával meglepte az adathalmazokhoz és konzervatív kenetességhez szokott olvasóközönséget. Hiába fanyalgott a jobboldal, hiába morgolódott a szélsőjobb, a szakma elismerte, és számos magyar tanár felhasználta a tanításban. 1941-ben került a könyvpiacra A világ- irodalom története, szellemesen és rendkívüli irodalmifilozófiai látókörrel megírt háromkötetés munkája Irt számos kisebb irodalmi tanulmányt, amelyek az európai szellem teljességének igópvé- vel elemeztek egy-egy írói művet vagy irányzatul rt regényeket, novellákat s, utóbbiak közül lesismeiieob A Pendragon-legenda a kalandregényből és tudományos művelődéskutatásból elesví- tett rendkívül izgalmas történet. A magyar toll egyik legeurópaibb mestere volt az Európától egyre távolodó Magyarországon. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be. Ahogy a szovjet csapatok közeledtek, hajtották nyugat felé. ugyanúgy, mint Radnóti Miklóst. A bestiális gyilkosság a rendelkezésünkre álló adatok szerint 1945. január 27-én történt az ország nyugati határán. Balt község területén Az elásott holttestet a felszabadulás után megtalálták, és ünnepélyesen helyezték el a jeles íróhoz méltó sírba. Az ötvenes évek első felében elutasítóan kezelték örökségét, az ötvenes évek végétől azonban egyre-másra jelennek meg munkái új kiadásban, több regényét és novelláját lefordították idegen nyelvekre. A magyar szellemi kincstárnak nagy értékei: korai halála sok-sok új értéktől fosztotta meg a magyarságot. A puskatu.s nem csak egy ember koponyájára csapódott, hanem nemzeti kultúránkra is. Bán Ervin A kortárs filmklubok új sorozata elé Nem nagyon adott lehetőséget a „felmelegedésre” az a filmklubvezelői-filmkritikusi konferencia, melyet a közelmúlt'leghidegebb napjaiban rendezett meg Szegeden a MO- KÉP, illetve a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalat. A kortárs filmművészetet ez alkalommal reprezentáló mintegy két tucat alkotás meglehetősen rideg, kiábrándító képet festett világunkról. Klubfoglalkozás a balassagyarmati Geisler Eta középiskolai leánykollégiumban. A diákok számára — érdeklődési körüknek megfelelően — rendszeresen szerveznek különböző programokat a közösségi helyiségben. —. kj — hiánya cseppet sem ártalmatlan, veszélytelen állapot. Ellenkezőleg; a pótcselekvésbe menekülő tömegek világa magában hordja a fertőzés veszélyét. Ahogyan erről — kommentár nélkül — a „Kizökkent világ” című amerikai dokumentumíilm döbbenetes képsorai tanúskodnak: A bemutatásra váró sorozat egy másik kiemeiKedő filmje merőben más veszélyre hívja fel a figyelmet. Annak a társadalomnak a felelősségére, amely viszont akarva-akaratlanul megfosztja polgáraink egy rész-ét az értelmes cselekvés lehetőségétől. Agneszka Holland „Prognózis” című filmjében egy nyugdíjasotthon lakói szöknek meg börtönszerű intézetükből. ahol — mint az későbbi helytállásukból. kidéiül — méltánytalanul tekintették „kiskorúaknak” őket... Nem lehetne teljes esy kortárs filmművészetet reprezentáló sorozat, ha mellőzné azokat a kommersz műfajokat, témákat, melyekben alkalmanként szintén kimutatható a rendezői igényesség, a tisztességes szándék. A Dustin Hoffman főszereplésével fémjelzett „Mara- ton életre-halálra” című amerikai krimi kétségkívül kiemelkedik az átlagból. Feltehetően sikere lesz a ..Te már nagy kisfiú vaSy” . című vígjátéknak is, ami azért ettől függetlenül leginkább arra jó példa, hogy olyan kiváló rendezők (mint jelen esetben Francis Ford Coppola) sem tudnak mindig engedni a kísértésnek. .. Még egy ilyen rövid beszámolóban sem hagyható sző nélkül egy látszólag formai kérdés. Nevezetesen az. hogy még a legigényesebb filmekben is meglepően gyakori mostanság az erőszak, illetve a szexualitás naturális ábrázolása. Nem próféciának szánjuk, de gyanítható, hogy a közeljövőben idehaza ismét fellángol majd a vita a művészi szabadság határairól. A kortárs filmklub filmjei remélhetőleg azonban nem szerepelnek majd a vitatott produkciók listáján. Mert igaz ugyan, hogy a filmvilágban tendenciózusan jelen van a naturalizmus mindkét válfaja, de, ha mégoly meglepő engedményeket tesznek is egyes rendezők filmjeikben ezen a téren —, ha csak nem önmagukért valók. öncélúak az ominózus jelenetek — tudomásul kell vennünk, hogy ilyen a világ. — pintér j NÓGRÁD - 1985. január 26., szombat zék, kifejezetten szervezési célzattal, tehát nem a vöröskatonák ellen írta össze az illegalitásban is működő-erősödő közös szándék. A két dokumentumot az ellenforradalom idején is rejteni kellett és volt aki elrejtette-megőriz- t.e egy kazalban. Doris Miklós, Varga Miklós, Zsarnóczai József, Rusói József és mind a többiek a század katonái és vezetői. Rósner Gyula, Ivano- vics Zoltán, Schubert György... A mai nagyoroszi élet változásai között végig megmaradó idővel erősödő szálként vonul a közösségi tudat mindennapi megnyilvánulása. Ezek közé tartozik az a szándék is, amely ma elsősorban a múlt teljesebb feltárására irányul és több mint negyven oroszi összefogásával „épül”. Éppen úgy, miként a századelőn az ácsok és kőművesek szaikegyieti házának felépítése. Vannak aztán egeszen különleges értékek is ebben a folyamatban és egészen különleges jó barátok, amilyen Nagyoroszi díszpolgára (december elején járt itt a negyvenedik évfordulón) a Szovjetunióban élő oroszi felszabadító — Dimitrij Fjodoro- vics Lóza. Negyvennégyben a 46. gárda hadtest-parancs- nokhelyetteseként harcolt a közaég felszabadításáért, akkor páncélos főhadnagy volt. A parancsnok az a Jakuskin, aki nem sokkal az oroszi harcok után Sahy térségében elesett. Sírja is ott van Ipolyság főterén. Velük történt és az egységgel az a kalandos eset, hogy a Lóza vezette harckocsiegység a,z erős német légitámadások miatt egy helyen az Ipoly töltésénél megrekedt. Jakuskin egyre hanqo'- sabban követelte rádión Lázától az előretörést és ezt hallotta mind a hatvan-egy- néhány harckocsi személyzete. Egy fiatal hadnagy aztán megelégelte a közvetlen parancsnoka kényelmetlen helyzetét és felkúszott harckocsijával a töltésre. Ebből a szögből valamennyi tűzerejét a támadó német gépekre zúdította, közülük kettőt sikerrel lelőtt. A támadás elindulhatott. A németék között elterjedt a hír „tilos a gépeknek a páncélosokat támadni, mert új fegyverrel vannak felszerelve..." Tizenegy névtelen bős nyugszik Nagyorosziban a szovjet felszabadítók közül. Nevüket rövidesen az egykori parancsnoki! elyet festői megkapják a múltat a mába emelő nagyorosziak. Hangsúlyozandó, hogy az előadásokkal és konzultációkkal tűzdelt négynapos nonstop vetítéssorozat programjában — néhány kivételtől eltekintve — művészileg igényes produkciókat láthattunk, melyeket az év során a kor- társ filmklubhálózatban országszerte műsorra tűznek. Az olvasónak tehát módjában lesz ellenőrizni a szubjektív diagnózist. Az persze természetes, hogy a filmművészek legjobbjai köteiességszerűen a kortünetek, méginlkább a kórtünetek vizsgálatára vállalkoznak, a zavaró csupán az, hogy az elmúlt néhány esztendőben forgatott alkotások tanúsága szerint vajmi kevéssé lábaltunk ki a már feltárt betegségekből, mi több a dolog úgy fest, hogy bizonyos szimptó- mák állandósultak. Mi mással magyarázhatnod például, hogy Michelangelo Antonioni, a neves olasz rendező, aki a „Vörös sivatag”-gal talán elsőként szembesítette a moziközönséget az elidegenedés veszélyével, húsz év múltán még mindig az emberi kapcsolatok ellehetetlenülését elemzi filmjeiben. Az „Egy nő azonosítása” című produkciójának főhőse ezúttal éppenséggel egy filmrendező, aki két film forgatása között keresi — másokban önmagát. Miként ezzel mások is így vannak... Marad tehát a magány, ami hovatovább törvényszerű végzet, legalábbis az intellektus számára. Antonioninál egyébként jóval meggyőzőbben tolmácsolta, ezt egy nálunk még kevésbé ismert zseniális svájci rendező. A. Tanner. „A fehér városban” című filmjének külön bravúrja, hogy ezt a sorsszerűséget nem egy ennek felismerésére könnyebben szert tevő — hajlamosabb (?) — értelmiségi, hanem egy érzékeny lelkületű munkásember figurájával hitelesíti. Botorság volna az egyes ember morális csődjét, kiúttalanságát magánügynek tekinteni. Az értelmes cselekvés
