Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-31 / 306. szám

Négy évtized története... Kiállítás a Palóc Múzeumban U| folyamatossag írla: Nemeth Miklós, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályának he.yeites vezetője A „Felszabadult Balassa­gyarmat 40 éve” címmel nagyszabású kiállítást ren­deztek az Ipoly-parti város Palóc Múzeumában. A kiál­lított dokumentumokat az üzemek, intézmények adták össze, de magánszemélyek is a jubileumi anyaghoz. A májusban záródó felszabadu­lási tárlat látogatói között sok a gyermek, akik számá­ra már történelem az elmúlt évtizedek tanúsága, de a tablókról, vitrinekből szü­leik, nagyszüleik élete ele­venedik fel. — kulcsár — liiHMiiiHMiMiiiliiiiiiHiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiniiniimMiiimimiimiiHiiiiimiiiiiiiiiiHimiiviiiiMiiiiiiiiiiMiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiMmiimiiiinmN A kemény Hideg mór na­pok óta tartott, A tél be­szorult a mulyadi völgy­be és sem előre, sem hátra, mintha szeletelni lehetett vol­na a levegőt, olyan keménynek tűnt. Kint a Cseres-tetőn lövé­seknek beillő hangon pattog­tak a fák, az Ipoly pedig med­réig fogyott. Ebben a hideg zugban járőrözött napjában Kele Béla és Deme Sándor. Nógrádszakálbeliek voltak mind­ketten. Behívták őket és a rá- rósi laktanyában levő őrsza­kaszhoz kerültek. Ez jobb volt, mint a nagyvilágban ténfereg- liiük,, hiszen jóformán otthon .voltak. Az volt a feladatuk, hogy vigyázzanak a hidakra. Litkétől Szakáiig jó néhány volt belőle az országúton, a vasút alatt és az Ipolyon átíve­lő. A háborúban ilyen alkot­mánynak jelentősége van, kü­lönösen mint akkor, hiszen nyü­zsögtek a németek szinte lát­ható sietséggel, hogy mielőbb a folyó túlsó partján köthesse­nek ki. Ahogyan mentek, úgy robbantották fel maguk mögött a hidakat eszeveszett dörgés­sel. Annak a Ráróson óllöjná- sozó magyar katono'i kisalaku- latnak volt a feladata őrködni, hogy az aláaknázott hidakhoz senki idegen ne férkőzhessél Egy darabig végezték is a fel­adatukat, de amikor a falu alatt a Darna-hidat felrobban­tották, Kele azt mondta Deme Sándornak: — Ez aztán szép mulatság, Jó tűzijáték. Olyan keserű volt a hangja, mintha már a saját talpa alatt érezte volna a robbanószerke­zetet, Deme Sándor egyetértett vele. Nem szerette a németeket és gyűlölte a háborút Kele Béla Fi­atal volt még, de felvilágosult. Az apja alig néhány éve jött haza Kanadából, mert kisuppolták, mint kommunistát. Itthon azonnal le­csaptak ró a csendőrök, Meg­hurcolták, aztán felügyelet alá helyezték. Az öreg Kele nagy ellensége volt a háborúndk, meg az uraknak. Mindig azt mondta: az urak azok, akik ki-x robbantották ezt a világégést. Jártak hozzá o fővárosból is mozgalmi bujdosók. Legtöbbet a csepeli Búza Pál, akivel együtt hallgatták a moszkvai rádió adását. S ebben a hangtalan ellenállásban már benne volt Kele Béla is. Aztán akcióba léptek. Nógrádszakál egyik út menti házán még meg is látni a megkopott piros betűs felirat maradványát: „Vesszenek a fa­siszták!"... „Le a háborúval!" A feliratok festőit keresték vé- -gig az Ipoly völgyén, de nem találták, mert amikor szorult a hurok már körülöttük, kerültek a rárósi őrszázadhoz. Ez jó bú­vóhely lett számukra, az aláak­názott hidak ne lettek volna. Mert Kele igen határozott volt.- Meg kell akadályoznunk, hogy felrobbantsák... A háború már ott dübörgött a közelben. Minden porcikájuk megtelt már ezzel a kegyetlen­séggel, amit évek óta nyakuk­ba zúdított. Csakhogy az éle­tét is féltette mindenki. A pa­rancsnokuk Bacskó Károly sza­kaszvezető, ahogyan kellett osz­togatta a feladatokat. Szigorú­an ellenőrzött, csak ha magá­ban maradt, akkor látszott az arcán, hogy mindenből elege van már. Kele Béla megérezte a parancsnoka- bizonytalansá­gát. Az egyik napon útra kelt Deme Sándorral a Drága-híd- hoz. Ott kígyózott a kábel a lábuknál. Ki tudja honnét sze­rezte, de Kelének az eltökélt­ségét igazolta, amikor elővett egy drótvágót a zubbonya- alól, Híd az Ipolyon és elvágta a főkábelt. Aztán haraszttal álcázták, hogy ész­revétlen maradjon. így tettek Litke alatt is, néhány hídnál. A rárósi vashíd és a mulyadi át­kelő volt még hátra. Indultak, hogy ott is elvégzik a kábelek elvágását. Ho-ladtak az úton, de amikor feltűnt a mulyadi hid, Deme Sándor megragadta Kele Béla karját: — Nézd, német őr. .. Kiszakadt a káromkodás Ke­léből. Innen már lekéstek, ez a híd nagyon fontos lehetett a németek számára, hiszen egy éjszaka- múltán állítottak saját őrt oda. Csak annyit mondott Kele: — Ezt már nem ússzuk meg. . . Aj elkövetkező napon töme­gével menekültek az Ipoly völ­gyén a németek, magyarok egyaránt. A losonc-budapesti vasútvonalat is áthelyezték a völgyön halódó kisebb teljesít­ményű losonc-balassagyarmati vonalra. Kele Béla egy este ha­zament és az apjának mondta, mi van. Az figyelmeztette, hogy értesült o moszkvai rádióból, hoqy elvágták a németek útját, már csak az Ipoly-völgyi ma­rad a menekülésre. Itt meg a szlovák és magyar partizánok zavarták őket. Sztregova felől a hámori erdőből jöttek a par­tizánok és felrobbantották a vasutat éppen akkor, amikor lovakkal meg emberekkel meg­pakolt szerelvény ho-ladt át rajta. Ekkor értette meg Kele Béla, hogy miért vették át a fontosabb hidak védelmét a németek. Egyik járőrözés alkal­mával velük ment a parancs­nokuk is. Ellenőrizte a híd alját és felfedezte oz elvágott ká-. beit. Amikor felegyenesedett, mereven nézte a két beosztott­ját. Azok elszántan szembenéz­tek vele. Kérdőre vonta őket. — Mi ez? Tudják, hogy ezért halál jár. .. — Ha itt mindent elpusztíta­nak, akkor dögöljünk meg mi is. . . Kemény hangon beszélt Kele Béla és sorolta, hogy robban­tanak, szedik a jószágokat, hajtjak az embereket és mi meg itt járőrözünk és vigyázunk rá­juk. A szakaszvezető szeme megrebbent, leszegte a tekin­tetét: — Jól van, értem én ezt. De akkor nekem szerezzetek egy civil ruhát. .. A rárósi vashíd, felrobbantá­sát nem tudták megakadályoz­ni, mert őrizték és váratlan idő­ben robbantották fel. A mulya­di még állott. — Azt mentsük meg — mondta Kele most már a parancsnoké-> nak is. I Egyik este váratlan csend , lett a környéken. Reggelre móri sehol német, de szorosan mö­göttük bejöttek a szovjetek a völgybe, özönlött a sereg és sehol átjáró az Ipolyon, csak a mulyadi híd. Kele Bélának az ösztöne megsúgta-, hogy ha ar­ra rámennek a szovjetek, akkor robbantják fel valahonnét a község másik oldaláról a né, metek. Látta, hogy a szovjet katonák szekerekkel, lovakkal, gépekkel a mulyadi híd felé mennek. Senki cso-k ő, meg Deme Sanyi tudták, hogy az alá van aknázva. Megrémült, hogy mi lesz. Tolakodott a pa­rancsnokhoz. Ellökték az útból. Mutogatott kézzel lábbal. Sen­ki sem hederített rá. Sodorta őt a menet, akár a fergeteg a levelet. Nem volt más válasz­tása, rohant a híd felé. A fel­járónál szétvetette lábát, , ha­donászott és ordított: — Nem, nem, akna, akna. . . Valaki megértette és a pa­rancsnok rendelkezett, mert nem sok idő volt a beszédre. Hidat vertek lejjebb. Kövek, kapuk, ajtók, ami kéznél volt, a jégre került. Azon mentek a szovjet csapatok a menekülők után. Kele Béla pedig ott állt, mint a fűszál a viharban és szédült a na-gy áradattól. Még a fele sereg sem haladt át a heve­nyészett hídon, amikor irtózatos robbanást hallott, A légnyo­más földhöz vágta. A lovak nyerítettek, az emberek kiabál­tak. Amikor feltekintett, a mu- lyo-di híd már nem volt a he­lyén, csak darabjai feketéllet- tek a hóban széjjelszaggatva. Sajnálta gyerekkori játszóhe­lyét, mert szépen faragott min­tás oszlopai voltok. Egy katona állt fölötte és a parancsnok. Feltápászkodott. A katona tol­mácsolta : — Te, magyar, derék hazafi vagy — mondta a parancsnok és a vállára ütött. A serég hömpölygött át az Ipoly völgyén. Bobál Gyula Érthetően nagy érdeklődés kíséri a gazdaságirányítási rendszer január 1-i módosí­tását, hiszen most nem egy­szerűen a szokásos kiigazítá­sokról van szó, hanem a VII. ötéves terv és a gazdaságirá­nyítás egészének továbbfej­lesztési folyamatába illesz­kedő. annak szerves részét képező lényeges átrendezésre kerül sor. Amikor a Központi Bizott­ság 1984. április 17-i ülésén állást foglalt a gazdaságirá­nyítási rendszer továbbfej­lesztésének kérdéseiben, lé­nyegében a XII. kongresszus határozatának tett eleget. A Központi Bizottság állás­foglalásával utat mutatott: mit kell tennünk erőforrá­saink hatékonyabb kihaszná­lásáért, új, alkotó energiák felszabadításáért. gazdaság- politikai céljaink eléréséért. A gazdaságirányítás tovább­fejlesztése ugyanis nem ön­cél, hanem eszköz céljaink jobb megvalósításához, a szo­cialista építés feladatainak megoldásához. HANGSÜLYVÄLTÄS Az, hogy népgazdaságunk végül is helytállt az utóbbi esztendők világgazda­sági viharai közepette, hogy ellensúlyozni tudta a ben­nünket ért veszteségeket, és helyreállította egyensúlyát, mindez elválaszthatatlan gaz­daságpolitikánktól. gazdaság- irányítási rendünktől. Az el­múlt évek erőfeszítései, tö­rekvései — mint azt a Köz­ponti Bizottság legutóbbi, de­cember 4-i ülésén is megálla­pították — fokozatosan érez­tetik hatásukat és hozzájá­rultak a valamelyest kedve­zőbb helyzet kialakulásához, így az elmúlt években folya­matosam csökkent a fajlagos energia- és anyagfelhaszná­lás, a termelés importigé­nyessége, és megkezdődött a gazdaság ■ kedvező-' szervezeti átalakulása. Ugyanakkor meg­állapítást nyert az is, hogy a változó feltételekkel való lé­péstartás még nem kielégítő, a mainál lényegesen rugal­masabb, hatékonyabb, a mi­nőségi elemeket előtérbe he­lyező gazdálkodásra van szükség annak érdekében, hogy a gazdaság jövedelem- termelő képessége megfele­lően növekedjék. Az 1985. évi terv irányel­vei az eddig követett gazda­ságpolitikai irányvonal kö­vetkezetes továbbfolytatását tükrözik, azonban a gazda­ságpolitikai gyakorlatban né­hány - ponton jelentős hang­súlyváltás következik be. Ezt eddig elért eredményeink le­hetővé, társadalmi-gazdasá­gi célkitűzéseink pedig szükségessé teszik. A legfőbb gazdaságpolitikai célkitűzés továbbra is külső egyensúlyi helyzetünk javítása. Lényeges változás azonban, hogy ez ma már nem a fizetőképes­ség napi fenntartását, hanem külföldi adósságállományunk csökkentését, illetve kedve­zőbb szerkezetének kialakítá­sát jelenti. A külgazdasági egyensúly javítását eddig elsősorban a belső felhasználás visszafogá­sával tudtuk megvalósítani, ami több kedvezőtlen ten­dencia kialakulását eredmé­nyezte, így több éven ke­resztül csökkentek a beruhá­zások és a reálbér. Lényeges változás, hogy az 1985._ évi terv ezeknek a kedvezőtlen tendenciáknak a megállítását tűzi célül, a beruházások és a reálbér csökkenésének meg­állításával, az import kis­mértékű növelésével számol. Ennek azonban az a feltéte­le — s ez szintén az eddigi gazdaságpolitikai gyakorlat lényeges hangsúlyváltása —, hogy a gazdaság jövedelem- termelő képessége fokozód­jék, és ezáltal a változatla­nul magas külföldi kötele­zettségek teljesítése mellett a. belföldön elosztható jöve­delem is növekedjen. A bel­földön felhasználható jövede­lem növelésének két fontos forrása a gazdaság korábbi­nál mérsékelten élénkebb nö­vekedése, és a gazdálkodás hatékonysági, minőségi ele­meinek fokozott előtérbe ke­rülése, melyekre a jövő évi terv célkitűzéseinek mara­déktalan megvalósulása épül. Ezt a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésé­vel is elő kell segíteni. TERV ÉS SZABÁLYOZOTT PIAC A változtatások — melyek már jogszabályokban is meg­jelentek — arra irányulnak, hogy fokozzák a központi gazdaságirányító szervek munkájának hatásosságét, csökkentsék az egyedi utasí­tásokkal való irányítás szük­ségességének gyakoriságát, növeljék a vállalati gazdál­kodás önállóságát, és teremt­senek nagyobb lehetőséget a dolgozói kollektívák vállalat- vezetésben való részvételére. A cél az, hogy fejlődjön a népgazdasági terv és a sza­bályozott piac kapcsolata, a döntésekkel, az azért vállalt felelősséggel jobban össz­hangban álló munkamegosz­tás jöjjön létre a gazdaság­irányítási és a gazdálkodói szféra között. Mindennek a korábbinál érezhetőbben kell ösztönöznie, illetve kényszerí­tenie a gazdálkodókat a kö­rülményekhez való rugalmas alkalmazkodásra, a tartalé­kok mozgósítására, a haté­kony gazdálkodásra. A jövő évi intézkedésekből újdonságuknál és hordere­jűknél fogva is kiemelkedik- az új vállalatvezetési formák bevezetése. A közeljövőben arról kell dönteni, hogy a vállalatok milyen szervezet­ben, milyen vállalatvezetési forma alkalmazásával mű­ködjenek, és mikor történjen az átalakulás. Mindhárom kérdésben előzetesen ez év végéig az alapító szervek és az ágazati miniszterek fog­lalnak állást. A vállalati kol­lektíva ehhez jövő év már­ciusáig észrevételt tehet, ja­vasolhatja az előzetes állás- foglalások módosítását. Az átalakulás előkészítésére vál­lalati bizottság alakul, az át­térés egységes szemléletű, szervezett lebonyolításét út­mutatók is segítik. Az új vállalatvezetési és vállalat­irányítási formákra való át­térés várhatóan 1986 végéig megtörténik; 1985-ben az érintett vállalatok mintegy egyharmada alakulna át. Az új vállalatvezetési for­mák eredményes működésé­hez megfelelő feltételek kel­lenek. Ezek egyike a piaci szervezet átalakítása, a gaz­daságunkra jellemző túlzott mértékű centralizáció mér­séklése. Ezért az új vezetési formák bevezetését össze kell kapcsolni a versenyviszonyok javítását célzó szervezeti in­tézkedésekkel. El kell kerül­ni. hogy a nagy önállósággal felruházott vállalatok indoko­latlan monopóliummal, erő­fölénnyel rendelkezzenek, de ezt nem lehet csak néhány adminisztratív intézkedéssel elérni. A szervezeti változta­tásokat ezért más, a piacépí­tést szolgáló intézkedések is kísérik. A vállalati jövedelemsza­bályozásban jövőre nemcsak egyes mértékek változnak, hanem maga a rendszer is. Az a cél, hogy a szabályozó rendszer a gazdálkodókat az eddigieknél jobban ösztönöz­ze, illetve kényszerítse az ésszerű, piacorientált, vál­lalkozói magatartásra. Erő­södnie kell a nyereségérde­keltségnek, az adózás utáni jövedelmek szabadabb fel- használásában a vállalati le­hetőségeknek bővülniük kell. Az is fontos törekvés, hogy a szabályozás kiszá­míthatóbb és következetesebb legven. A jövő évi változások meg­határozóan fontos eleme az ársznhálvozáS módosítása. Mindinkább el kell érni, bngv a nve-esZ„ tÁrnüpycs. a piacon is elismert teljesítmé­nyeket b'ikrörzön. amihez minél szélesebb körben ver­senyárrendszer működésére van szükség. Ennek azonban feltétele a szabályozott piaci viszonyok fokozatos kibonta­kozásával erősödő gazdasági verseny, hiszen csak ez gá­tolhatja meg az indokolatlan költségek továbbhárítását az árban. A közgazdasági szabályo­zó rendszer tehát a mainál jó­val egységesebb, normatívabb ' lesz. A mainál világosabban fog elkülönülni az a vállala­ti kör, amely feladatainál és gazdálkodási körülményei­nél fogva képes a nyereség- érdekeltség alapján működni. AZ IDŐTÉNYEZŐ SZEREPE A világgazdasági változá­sok és az ezekhez való iga­zodás jelentős átrendeződést feltételez a gazdasági élet, a gazdálkodás minden terüle­tén. Ennek egy része, jelle­génél fogva, nem tud végbe­menni helyi konfliktusok, a jelentős táreadalmi-gazda- sági mobilitás kibontakozta­tása és vállalása nélkül. Mindezért érdemes áldozatot hozni, következetesen vállal­ni a nagyobb teljesítmény­követelményeket, a szükséges nagyobb munkaerőmozgást, a teljesítménytől függő na­gyobb differenciálódást. Különösen a veszteséges és alaphiányos vagv alacsony hatékonyságú vállalatok prob­lémájának megoldásában kell előbbre lépni, hiszen a cselekvés halogatása már a szerkezetváltás alapvető aka­dályát jelenti. Tény: a feszí­tettebb követelményekhez átgondolt programmal és ewértelmű elhatározással a vállalatok nagyobb része, fo­lyamatosan. alkalmazkodni tud — kisebb részük erre nem képes. Egyes vállalatok ismétlődő problémái arra utalnak, hogy objektív és szubjektív okok miatt nem találják a kibon­takozás útját. Ahol a problé­mák átmenetiek és a világ- gazdasági dekonjunktúrából, strukturális válságból eredő- ■ nek ítélhetők, ott az állam­nak segítséget kell nyújtania ezek áthidalására. Erre egyébként az állami költség- vetésben megfelelő források állnak rendelkezésre. Ott azonban, ahol a nehézségek tartósak — és főként hibás vállalati döntések következ­ménye — a terhek állami át­vállalása nem indokolható. Ezeknél a vállalatoknál szi­gorúan meg kell követelni a kibontakozás garanciáját nyújtó gazdálkodási progra­mot, és csak ónnak felelős megítélésével adhat az állam segítséget. A támogatás tar­tós fenntartására nincsen mód, mert az a gazdaságta­lan működést konzerválná, és más hasznos célok elől vonja el a forrásokat. Ter­mészetesen a támogatásokat egyszerre megszüntetni nem lehet, a leépítést a struktu­rális változások folyamatában és azok elősegítésére kell megvalósítani. Ezt szorgalmazzák a gyor­san változó világgazdasági feltételek is. Rendkívüli mér­tékben megnőtt az időténye­ző, a gyorsaság szerepe. A hetvenes évekbeli tapasztala­tainkból arra következtethe­tünk, hogy a szükséges rea­gálás elmaradása, a késleke­dés — különösen tovább rom­ló feltételek idején — nagy,' csak rendkívüli erőfeszíté­sekkel felszámolható veszte­ségeket okoz. A gyorsaságnak elengedhetetlen feltétele a következetesség. A következetesség és gyors reagálás segít abban, hogy a vállalatoknál növekedjék a bizalom a központi irányítás­sal és intézkedésekkel szem­ben, mert így jobban érzéJ kelik a külső és belső viszo­nyok közötti kapcsolatot; így lesznek a központi intéz­kedések kiszámíthatóbbak —: a világgazdasági változások­ból és központi tervekből jobban levezethetőbb a szük­séges gazdálkodási magalar-J tás. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom