Nógrád. 1984. november (40. évfolyam. 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
Világkönyvtár I Moszkvában A moszkvai Külföldi Szép- irodalmi Múzeúm • anyagához fogható sem a Szovjetunióban, sem pedig más országban nem található. Egyedülálló a világon. A titok nyitja tulajdonképpen abban rejlik, hogy a különböző államok nemzeti könyvtárai rendszerint a saját országukról szóló külföldi irodalmat gyűjtik egybe. A moszkvai múzeum anyaga viszont a világ szép- irodalmi alkotásaiból, társadalomtudományi, tudományos és képzőművészeti irodalmából tevődik össze. A hétemeletes épületben mintegy ötmillió. 135 nyelven írt kötetet őriznek. A középkori ősnyomtatványoktól az ausztráliai és új-zélandi őslakók legendáin keresztül a legújabb bestsellerig minden megtalálható itt. A kilenc olvasóteremben évente 200 ezer ember fordul meg. Egy naptárforduló alatt mintegy hárommillió könv- vet, újságot, folyóiratot kérnek ki az olvasók. A tájékoztató szolgálat évente átlagban 20 ezer esetben igazítja el az érdeklődőket. Érdekesség, hogy a könyvtárban — éppen a gyűjtemény kiterjedtsége miatt — lehetőség van arra, hogy az érdeklődők eredetiben tanulmányozzák a keresett művet, a világkultúra bármely írásos kiadványát. Ki fizesse a (bukott) hakni árát ? NÉPMŰVELŐK egymás közötti beszélgetésében minduntalan visszaköszön ez az egyetlen szó: hakni. A kedélyborzoló kifejezés említése rögtön felszínre hozza a legvadabb élményeket is, sorra- rendre mesélik az utazóvállalkozások viselt dolgait. Bizonyára, nem véletlen, hogy az új városok Pásztón lezajlott művelődési tanácskozásán is többször szóba került a hakni és haknizás. Ki-ki mondta a magáét. Vérmérséklete szerint. Az első megnyilvánulás éppen a sajtót vette célba, mondván: Magyarországon jelenleg egyáltalán nincs haknikritika, a közművelődés vámszedőinek ily módon még csak attól sem kell tartani, hogy alkalmanként tollhegyre tűzik viselt dolgaikat. Az első haknikat illető megjegyzés is némi vitát váltott ki, hiszen néhanapján azért csak szóvá teszi a sajtó is, milyen gátlástalan módon igyekeznek köny- nyű pénzszerzési lehetőséget teremteni az órarend szerint loholó, a műsort éppen csak összecsapó brigádok. (Példának okáért, a közelmúltban éppen a NÓGRÁD egyik jegyzete is hasonló magatartás miatt berzenkedett.) A hakni azonban á jelek szerint olyan, mint a hegy tetejéről lelökött hólabda: Öze Lajos utolsó filmjében A Nemzeti Színház kiváló művésze már nagybetegen vállalta Bacsó Péter Hány óra van, Vekker úr? c. filmjének főszerepét, ami immár befejezetlen marad. Képünkön : öze Lajos és Bacsó Péter filmforgatás közben. középen az ápolónő. eszeveszett tempóban a völgynek iramlik és óriásivá dagad. A pásztói vita is tovább gyűrűzött annak ellenére, hogy egy vélemény szerint kár szót vesztegetni az egészre. Igen, kár, mert a hakni valamiféle szociális juttatás. A jól .értesültek szerint minden illetékes azért huny szemet a haknizók viselt dolgai fölött,1 mert ily módon biztosítják — könnyű és többnyire meg nem szolgált pénzkereséssel — jeles művészeink szükséges életnívóját. Ezt az érvelést természetesen nem érti meg az a művelődé- siház-igazgató, akinek háromnégy ezer forintos gázsikat kell kifizetni. Ráadásul az összecsapott és elnagyolt semmiért. DE KELL-E? Egy kellő józanságra és megfontoltságra valló nézet szerint nem biztos, hogy kell. Az indítvány szerint mindenesetre hasznos volna, ha a művelődési intézmények között kialakulnának a tájékoztatás csatornái, a gyors informálás segítene a felkészülésben: hogyan is kell fogadni egy-egy haknizóbrigádot. Azt a művészegyüttest, amely úgy gondolja, hogy produkálnia nem kell semmit, ellenben elvárja a puszta jelenlét busás honorálását. Mindez természetesen elviselhetetlen terheket ró elsősorban a falusi művelődési házakra; a sok ezer forintos köszönőműsort. — Jöttünk. Hol a gázsi?- Futunk a szomszéd faluba! — meg kell böjtölni. Nem csoda, hogy magasra csapnak az indulatok, valaki egyenesen fütyül a szociális támogatás ilyen formájára és azt mondja: ez nem más, mint gengszterizmus. S, ha már ilyen kemény fogalmazásra is akad példa, az sem meglepő, hogy a védekezés módszerein is gondolkodnak. Józanságra vallóan a vita egyik résztvevője azt mondja: ne fogadjunk fix összegért műsort. Magyarán: ne kössék le a haknibrigádot ennyi, vagy annyi ezer forintért, hanem ajánlják fel a művelődési intézmény helyiségét a vállalkozó országjáróknak tisztes bérleti díj fejében. Az érvelés szerint ily módon majd elválik,’ hogy egyáltalán szükség van-e a haknira. Lehet Benne valami, az effajta magatartás egyébként is rímelne a manapság egyre divatosabbá váló érdekeltségi rendszerrel. A mai gyakorlat ugyanis fölöttébb kényelmes a haknizóknak. Ledarálják a ■ledarálnivalót, aztán tartják a markukat a pénzért. A gázsi szempontjából pedig teljesen érdektelen, hogy mennyien voltak a műsoron, egyáltalán érdekelte-e a felkínált látnivaló a nagyérdeműt. Mert nem mindig érdekli, erre fényes bizonyítékot szolgáltatott a közelmúltban lezajlott köz- művelődési konferencia is. Országos visszhangot keltett az ott elhangzott megjegyzés: tudunk mi ráfizetni szórakoztatás ürügyén a bóvlira is. Gyanítható, hogy, ha bealkonyulna a haknibrigádok fix ösz- szegű díjazásának, némiképpen megcsappanna a számuk is. Kevesebben vállalnák a kockázatot, a ráfizetés veszélyét. Éppen ezért figyelemre méltó ez a javaslat, mert a vállalkozók túlságosan is biztonságban vannak a mai gyakorlat szerint. A jegyzet elején azt írtuk: hakni ürügyén ki-ki mondja a magáét — vérmérséklete szerint. S, hogy mennyire igaz ez a megállapítás, arra is akad példa. Az éppen most szemlézett vita során volt olyan is, aki nem a próbatétel, hanem a teljes elutasítás pártján áll. Mondván: hirdessünk valamiféle bojkottot a haknizók ellen, fogadják meg a népművelők, hogy nem adnak pódiumot, a közművelődés vámszedőinek. Az indulat érthető, az indítvány azonban nemigen mentes a túlzásoktól. Mert minden országjáró műsorbrigádot egy kalap alá vesz. Egyébként is: pódium nélkül hol és mikor dől el. hogy ki a pénzt hajszoló gengszter, s ki a becsületes pódiumművész. ANNÄL INKÁBB megfontolandó az előző javaslat: döntsön a közönség, kire van szüksége. Ha pedig a haknizóbrigádnak az illő terembér lefizetése után nem marad ben- zinrevaló se, akkor megbukott. Mint eddig is oly gyakran. Csakhogy eddig a rendező művelődési ház fizette a bukás árát. Kelemen Gábor imittiiniifiiifiiiiiiiHiiiiiniitiiiHiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiviiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinuiiiiiiutiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiutuiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiimiiimiiii; Erőlködik az őszi nap, de erejéből már csak langyme- legre futja. Hanem a vörössárga fényben mégis csak szívet melengető látvány a cserháti táj, a völgyekben, hegyhátokon meghúzódó falvaival. Benczúrfalva éppenséggel a legszebb községek egyike, jóllehet lakói mostanság egyre fogyatkoznak. — Kétszázhetvenen vagyunk — mondja Kovács Ká- rolyné, a helybéli tanácstag. — Gond azért akad bőven Ilyen kis családban is. — Iskola van-e a községben? — Az már régen nincs. — Hát kultúrház? — Megszűnt az is. — Könyvtár? — Könyvtár?! Könyvtár sincs, de van egy könyvtáros) a Juliska néni. Nála mindig lehet könyveket kapni... A Fő út , 23-as ház kapuja zárva, de a hír — kerékpáron — gyorsan érkezik; úton van már hazafelé a könyvtáros, érdemes türelemmel várni. Azután mégis gondolunk egyet, elébe megyünk Paulusz Lajosnénakj aki semmit sem kérdez, mikor beül az autóba, pedig hát nyilván furcsállja, hogy idegenek keresik meg könyvtárosi minőségében. — Felsértődtem! — mondja aztán,’ mikor felfedem jövetelünk okát. — Fel?! — kérdezek vissza hitetlenkedve. Könyvtár a díványon Kulturális „helyőrség Benczúrfalván // tudja-e? A könyvek ott vannak a kisszobában, de a helyiséget magamnak kell fűte- nem! Márminthogy eleddig vásott művekkel azután megint íelbaktatott a kastélyhoz, hogy újakra cserélje a készletet. így ment ez a műnkét fillér térítést sem kaptam ka évekig a zsákkal, közben a tüzelőre! — Jól értem? A lakásában van a könyvtár?! — Ott hát. A kisszobában. — Aztán, hol tetszik tartani a könyveket. — Hát hol tartanám; a díványon. .. Sokáig kérdéses volt a benczúrfalvai kastély sorsa, a közelmúltban került csak pont az i-re. A Szécsényi városi jogú nagyközségi Tanács — hozzá tartozik Benczúrfalva is — az AGROTEK-nek adta át azzal a feltétellel, hogy a vállalat rendbehozza a roskadozó műemléket. Úgy két éve, hogy a kastélyból végleg kiköltözött a könyvtár is, habár az igazság az, hogy már ennekelőtte sem ide jártak az emberek kölcsönözni. Merthogy a kastély a falu felett magasodik, a könyvtár látogatói meg jobbára öregek. így azután Juliska néni időnként megtöltött — Fel! —ismétli határozót- egy zsákot könyvvel, vállára tan. de mosollyal oldja ke- kapta a batyut, és lakására ménységét. — Okom is van rá, vitte az olvasnivalót. A kiolNÓGRÁD - ,1984. november 3., szombat persze a teljes könyvállomány is gyakran frissítésre szorult, hiszen a szécsényi Krúdy Gyula körzeti könyvtárnak csupán fiókintézménye a benczúrfalvai, alig háromszáz kötettel. De az a tény, hogy az állományt máig, gyakran kell cserélni, arra vall, hogy Juliska néni házikönyvtárában a község lélekszámúhoz képest nem csekély a forgalom. És Juliska néni nem várva meg a szécsényi báziskönyvtár jelentkezését, rendszeresen maga is eljár Szécsénybe. Heti bevásárlónapján mindig két szatyorral indul. Egyik szatyra a Skálában, másik a könyvtárban telik meg. Pedig hát, talán mondanunk sem kell, Paulusz Lajos- né nyugdíjasként végzi 1960 óta a benczúrfalvai „fiók” vezetését, a szerény 400 forintos havi tiszteletdíjért. Persze, dehogy ezért! Hiszen „ezért” csak nyitva kellene tartania a „könyvtárat” néhány napon a meghatározott időközökben. Juliska néni azonban másként értelmezi a nyitvatartás kötelezettségét; ő állandóan nyitva tart. Jönnek is hozzá, majd min" dennap, és alkalomadtán az is megesik, hogy látogatói ültő helyükben kiolvassák a megtetsző művet Juliska néni barátságos kisszobájában. Aki meg már nehezen jár el otthonról, azt Juliska néni maga keresi fel új szerzeményekkel. — Néha nem könnyű kielégíteni az igényeket — sóhajt a könyvtáros — A Vav- rovics Ferencnének — törzsének, — például mindig csak „királyos” könyv kell. Nyolcvannyolc éves, de többet olvas, mint nem egy fiatal. A postásunk sajnos, nemigen kér tőlem könyvet, pedig elhoztam Szécsénvből „A postás mindig kétszer csenget” című krimit is. » — És az adminisztrációval, hogy tetszik boldogulni? — Nincs azzal gond! Itt van ez a füzet, ni! Ebbe beleírom minden könyv számát. Aztán, ha valaki elmarad, hát szólok neki. Ismerek én mindenkit a faluban. Az Agner Alfréd például az 51 828-as kötetet vitte el legutóbb. Kell is a nyíl vántartás, mert amikor az egyik olvasó öngyilkos lett, ez alapián tudtam, hogy tíz könyvtári könyvet felejtett el előzőleg visszahozni. Juliska néni most „felsértődött”, de mire e sorok megjelennek, remélhetőleg már orvosolják sérelmét Kár volna. ha a közművelődés utolsó benczúrfalvai „helyőrségében” — Juliska néni kisszobáiában — végleg kihunyna a kandalló tüze. Ezeknek a kisszo- báknak a melegére, ma talán nagyobb szükség van aprófal- vainkban, mint valaha. # Finlcr Károly A FA MESTEREI Mátrakeresztesen a megye határán elterülő községben ősi hagyomány a fa megmunkálása.A Mátraadfa alapanyag es 4 mostoha közlekedési viszonyok kényszerítették ki az emberekből e mesterséget, s ami örvendetes, a fiatalok átörökítették a szakma fortélyait és biztos megélhetési forrás ma is. Igaz, a kézi megmunkálást — már csak egy-két idősebb ember műveli — felváltotta a gépesítés, de a fa szeretete megmaradt Bencze Péter
