Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)
1984-10-13 / 241. szám
Äz 1974-es párthatározat Jelentős politikai dokumentumnak bizonyult. Ösztönző szerepet töltött — és tölt be ma is a művelődés társadalmi szerepének, politikai jellegének felismertetésében, érvényesítésében. Számos jó kezdeményezést indított el a kultúra támogatására, a feltételek javítására. A határozat nyomán szép eredményeket mondhatunk magunkénak a történelmileg kialakult hátrányok felszámolásában. VÁLTOZOTT A SZEMLÉLET A szemlélet változását mutatja, hogy széles körben vált elfogadottá, a közművelődés az ideológiai, politikai tevékenység szerves része, a szocialista tudatformálás fontos eszköze. A gazdaság, a politika területén dolgozók számára is segítséget jelentett annak megértetésében, hogy műveltség nélkül nem lehet a társadalmi fejlődés megnövekedett minőségi követelményeit teljesíteni. Ugyanakkor közművelődésünk megyei gyakorlata sem tudta mindenben követni a társadalmi változásokat. A szükségesnél kevesebb a kezdeményezés, lassúbb a reagálás az új igényekre. A szakmán belül sok a vita a szervezeti, tartalmi továbbfejlesztés egyes kérdéseiről. A szűkebb anyagi lehetőségek miatt egyes művelődési intézményeknél több a feszültség. A gazdálkodás maKözművelődési alapelveink ma is helyláilóak Irta: Dr. Gondos Janos gasabb követelményeinek — főként tapasztalatok hiányában — egyes helyeken nehezen tudnak eleget tenni. A szemléletformálásban, a helyi feladatokat tartalmazó tervek kialakításában, megvalósításában a pártszervek és szervezetek kiemelt szerepet töltöttek be. A határozatot politikai jelentőségének megfelelően kezelték, folyamatosán napirenden tartották, minden fontos kérdésnél megfogalmazták a kulturális feladatokat is. Hozzájárultak annak felismeréséhez, hogy a társadalmi, gazdasági reformot a műveltség gyarapítása nélkül nem lehet megvalósítani. Néhány helyen a gazdaság és művelődés kölcsönhatását figyelembe véve, a -kérdést így tették fel: Nem tehetne többet most a művelődés a gazdasági feladatok megoldása érdekében? Testületi üléseken, a taggyűlések vitáiban «gyre gyakrabban fogalmazódott meg, hogy a kommunisták kulturális aktivitását, személyes példamutatását fokozni kell, hogy a pártszervek, az alapszervezetek közművelődés-politikai feladataikat a pártmunka más tennivalóival egységben kezeljék. Üzemi pártbizottságaink politikai nevelő munkájának eredményeként is tartjuk számon a munkahelyi kis- galériák szaporodását, művelődési táborok szervezését, az üzemi művelődési bizottságok számos más kezdeményezését. E munka hatékonysága érdekében igyekeztünk a szervezeti feltételeket is javítani. Ennek egyik sajátos formáját jelentette — alapszervezeti szinten — a kulturális felelősök munkába állítása, tevékenységük megszervezése. Tudjuk, hogy ez az intézkedés nem oldott meg mindent, tapasztalataink azonban azt bizonyítják, hogy fontos lépésnek bizonyult. A kulturális felelősök hozzáértő munkája ugyanis eredményesen járul hozzá a párttagság művelődéspolitikai ismereteinek, tájékozottságának folyamatos biztosításához, a művelődés- politikai döntések végrehajtásához. A pártalapszervezetek politikai tevékenységében is nagyobb szerepet játszik a kulturális munka. Ez persze, korántsem jelenti azt, hogy már mindenütt megfelelő helyre került a közművelődés. Vannak olyan alapszervezeteink, ahol a vezetők tapasztalatlanabbak, nem ismerték még fel, hogy a politika és művelődés szorosan összekapcsolódik, hogy eredményesebb politikai munkához nélkülözőé- ■ tetlen a nagyobb műveltség. MUNKA ÉS MŰVELŐDÉS A közművelődés-politikai határozat megvalósításában legfontosabbnak a lakosság politikai, általános és szakmai műveltségének növekedését tartjuk. A tapasztalatok és az igények ösztönzőleg hatottak a társadalmi gyakorlatban jobban hasznosítható műveltség tömeges méretű megszerzésére, továbbfejlesztésére. Mind többen érzékelik, hogy a munka és művelődés csak komplex módon, egységben értelmezhető, hogy a korszerű termelőmunka követelményeinek eleget tenni csak folyamatos művelődéssel lehet. Egyéb politikai meggondolásokból — a gazdaságpolitikai propaganda és agitáció révén — is gyarapodott, korszerűsödött a párttagság, a lakosság közgazda- sági ismerete, szemlélete. Egyre nőnek az igények a szakmai kérdések iránt. Ezt bizonyítja, hogy egyre több olvasó keresi a könyvtárakban a szak- és ismeretterjesztő irodalmat. Például a 14 éven felüli lakosság körében 1976-ban 29,3, 1978-ban 30,9, 1982-ben pedig már 33,4 százalék volt a kölcsönzött szak- és ismeretterjesztő jellegű kötetek aránya. Jelentősen növekedett a társadalom, a természet- és az alkalmazott tudományok szakfolyóiratainak olvasottsága. Ha ezt a társadalmi és egyéni szükségletet a népművelőink korábban felismerik, kevesebb fenntartással, idegenkedéssel' viseltetnek iránta, bizonyos, hogy még nagyobb eredményeket érhettünk volna el. A lákosság műveltsége azonban nem fejlődött egyenletesen megyénkben sem. Még mindig jelentős azoknak a száma, akik a művelődésből kimaradnak, illetve igényszintjük alacsony. Az aprófalvas településszerkezet következtében sokan kényszerülnek ingázni. Az utazás elsősorban a művelődéstől rabolja el az idejüket. Társközségeink jelentős részében hiányos az ellátottság, a székhelyközségek nem mindig töltik be kulturális centrum szerepüket. A művelődési aktivitás fejlesztésében és a közösségformálásban egyaránt kiemelt funkciója van a szocialista brigádmozgalomnak, amely a megye valamennyi társadalmi rétegét, de elsősorban a munkásokat tömöríti. A brigádmozgalom segítése a tartalmi munka egyik centrális kérdése, a népművelők sok energiát fordítanak e tevékenység segítésére, befolyásolására és szervezésére — noha az eredmény nem mindig van arányban a ráfordított munkával. Jelenleg jó tapasztalatok szintetizálása, az újabb feladatok kidolgozása és megoldása a megyei művelődési mozgalom keretében történik. Ugyanakkor érzékelünk formális, rutinmegoldásokat is. A gazdasági feladatok végrehajtásának ellentmondásossága esetenként kedvezőtlenül hat a brigádok kulturális tevékenységére. A szocialista brigádjaink egy része a gazdasági életben jelentkező minőségi, hatékony- sági, gazdaságossági követelményekkel is alig tud megbirkózni. A gondok láttán mégsem szabad lemondani segítésükről, hanem a támogatás hatékonyabb módszereit és eszközeit kell pártszervezeteinknek, népművelőinknek megtalálniuk. KÖZÖSSÉGEK FORMÁLÓDNAK Munkánk során nagy figyelmet fordítunk a hagyományok ápolására, melyben jelentős szerepet tölt be az öntevékeny művészeti mozgalom. Á mozgalomra a- hullámzás jellemző, csoportok szűnnek meg, újak jönnek létre, a mozgalom azonban él és újabb tömegeket mozgósít. Folklóregyütteseink, legjobb amatőr művészeti csoportjaink szakmai tevékenysége esetenként országos elismerést kapott a hollókői asszonykórus, a Nóg- rád táncegyüttes. A reneszán-. szát élő mozgalom a múlt, a táj, a palóc etnikum vállalásán túl, a falusi közösségek pozitív alakítója is. A szlovák és német anyanyelvű községeinkben a nemzetiségi hagyományok, a nemzetiségi kultúra ápolása terén folyamatos, átgondolt munka folyik. Az évenként megrendezett ! banki nemzetiségi fesztivál az idén országos jellegű eseménnyé nőtte ki magát. A munkás kulturális hagyományok ápolásában sikeresen tevékenykednek a régi múltra visszatekintő szakszervezeti művelődési intézmények. A több évtizedes tradíciókkal rendelkező munkászenetíárplrj kórusok, színjátszó együttesek ugyancsak szép példáit jelentik az együvétartozásnak. Az igényekkel és követelményekkel- összhangban új közösségi művelődési formákkal, kezdeményezésekkel is találkozunk megyénkben. Ilyen például a több feladatba is alkalmas lakóhelyi klubmozgalom, vagy az egészséges lokálpatriotizmust érősítő múzeumbaráti körök tevékenysége. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint erősödik a szellemi dolgozókat tömörítő társaságok, szakmai egyesületek közönségformáló szerepe. Az irodalmi értékeink terjesztése, a Madách-hagyományok ápolása a megye értelmiségének ügyévé vált. Az 1983-as Madách-év rendezvénysorozata országos érdeklődést váltott ki. Tapasztalataink szerint az ünnepi megemlékezések, tudományos tanácskozások, a megjelent kiadványok jelentős szerepet vállaltak az új, korszerű Madách-kép kialakításában, népszerűsítésében. Az 1974-es határozat eszmei, tartalmi célkitűzéseinek teljesítéséhez megfelelő feltételek biztosítására volt szükség. A szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére is jelentős eredményeket értünk el a tárgyi feltételek javításában. Üj múzeumok létesültek a megyében, megépült a központi táncház, közösségi ösz- szefogással valósult meg több köztéri beruházás, felújításra kerültek bányász művelődési házak. Természetesen a tárgyi feli tételek fejlődése sem zökkenőmentes, de különösen jelenj tős gondjaink vannak a személyi feltételekben, a szak-' embereliátásban. Nagy a fluktuáció, különösen a művelődési otthoni hálózat személyi feltételei rosszak. Ezért is gondoltunk arra, hogy felsőbb szerveink támogatásával, erőink mozgósításával mi magunk teszünk lépéseket a személyi ellátottság javítása érdekében. ŰJ LENDÜLET Néhány hónap választ e bennünket pártunk XTII kongresszusától és felszabadulásunk 40. évfordulójától E jelentős eseményekre készülve, összegezzük az elműli időszak tapasztalatait és megfogalmazzuk feladatainkat. Ez az időszak jó lehetőséget nyúj' a közművelődési munka lendületének növeléséhez. Az élet kérdések megoldását sürgeti a közművelődéstől is. Azt gondolom, feladatát akkor teljesíti legjobban, ha nem ikerüli el ezeket és tevékenységéi társadalmunk — benne az egyén — érdekeinek megfelelően szervezi. VILÁGAINK Egy patafogó története róban, mindjárt kettőt is be- elrojtolódott-kitüremkedett, ellent tukmál, kenyeret ád a paradicsomos halkonzervhez, Valaki azt mondja „túlteng ez írásaidban Madáchné Fráter Erzsébetre hivatkozás... pedig voltak itt Nógrádban más értékek, írók is, akikkel ugyanúgy foglalkozni kellene, Mikszáth meg Vihar Béla, meg (Serelyes...” Hozzá tehetném magam is; meg Krúdy (akiinek családja nógrádi volt eredendően), meg Szabó István lelkész, aki Kazinczy— Mocsáry idejében fordította magyarra Kazáron élve a nagy görög Hornér műveit. Annyira meglep a vélemény, hogy eszembe sem jut; éppen róluk (Krúdyról, Mifcszáthról, a festő Glatz Oszkárról, aki nem eléggé köztudottan „bu- jáki illetőségű” Szabó Istvánról és az ő cselekedeteiről) magam írtam a közeli múltakban. Másvalaki meg azt mondja „túltengek írásaimmal a kultúra területein.” Ezért most kizárólag egy patafogó történetét adom elő. Legelsőbb is arról valamit, mi az a patafogó? Tovatűnt, egykor volt lovakkal tovaporoszkáílt és a múltakba veszett kéziszerszám ez az eszköz, amelyről — egyszer már tettem róla említést korábbi írásomban — magam egy nemrégiben lebonyolított romániai utazásomon hallottam Szalárdon. Megálltunk az egykori községi kútná'l (befedve betonnal), hogy éhünket-szomjunkat oltsuk valamiképpen, társam elindult a helyi bisztró felé, ott maradtam magam kerékpárjainkkal, hogy néhány perc elteltével már kisebb gyülekezet középpontja legyek. „Honnan- hová?” aztán a tanácsok, hogy Cséhtelek felé merre a legrövidebb az út, hol kell majd leszállni mindenképpen a gépekről, mert „olyan ember nem született, aki azokon a partokon kihajt..., Ebbe a családias atmoszférába cseppent aztán bele egy harsogó hangú, pirospozsgás vidám ember, bizonyos Flórián, néki aztán mindent elölről kellett elmondani. Miért, hogyan, hova, kihez éppen Cséhtelekre? Kerülnöm kellene Fráter Erzsit, Madách Imre szerencsétlen sorsú feleségét, aki itt végezte páriaként, ezen a tájon és éppen Cséhtelek volt az utolsó előtti stáció, az ottani rokonok. Kerülöm hát, pedig magyar újságíróként mi voltunk az elsők, akik azt a helyet egyáltalán felkerestük, de nem szeretnénk túltengeni sem a kultúrtörténetben sem másban. Legyen a patafogó a terítéken. „Maguknál biztosan gyártanak még valahol patafogót, nem szereznének nekem egyet? Eltörött a régi, hozzák hozzám a lovakat, nálunk van még belőlük elég, rossz így dolgozni jó szerszám nélkül" mondja a kovácsember, a Flórián, akiről kiderül, hogy jó magyar beszéde ellenére román és személyében a sza- lárdd patkolókovácsot tisztelhetjük. Kávéval kínál a bisztamit később elvesztünk majd valahol útközben, töri magát értünk minden módon — pedig semmi biztosítók arra, hogy ez a két városi forma ember, egyáltalán megérti — mi is az a patafogó? Felírom a notesz lapjára „Szalárd — patafogó, köröraszedö” a többit rábízom az itthoni kovácsokra, kereskedőkre. Parolá- zunk egy sort mindenkivel, külön is Flóriánnal, aki szerszám nélkül .kénytelen dolgozni, visszük a gondját magunkkal, hagyunk ígéretet, ami persze kötelez. Itthon aztán kitépem a lapot a jegyzetfüzetből és feltűnő helyre helyezem az asztalomon, hogy még véletlenül se felejtsem el az ígéretet, és milyen az ember? irodalmi oldalról közelítek a megoldáshoz. Talán Horpácson még él valami kovács. Nem volt az olyan régen, hogy 1910-ben Mikszáthnak fabulázott-me- sélt a kedves kis sógornő Ma- uks Kornélia' közvetítéseivel palóctörténeteket Pöstényi az öreg kovács. Lehetnek leszármazottai is, lehetnek hátramaradt jó szerszámai, lehet közöttük patafogó-köröm- szedő (ezzel csípik le a pat- kolás előtt a ló patájáról az halit szaruretegéket). De bizony, hogy nincs már nyoma szm semminek! Az öreg hor- pácsi kovács régen eltávozott, s ha kovácsol még, akkor kiöregedett írói-költői Pegazusokat parkol odaát. Valaki aztán mondja, amikor , megtudja, mi járatban vagyok — hogy él egy igen jó kovács Ecsegen, patkói még ma is, Szlobodnyiknak hívják, menjek hozzá, az nagyon ügyes ember. Hát megyek egy sort Ecseg- re, nem találorp otthon az öreget, megyek máskor is, közben magam is elhiszem, hogy ha valahol, hát éppen Ecsegen jön meg a szerencsém, hiszen Cséhtelekre menet Szalárdon „esett a légy a tejbe,” jött a gond, a Flóriáné, hát hol' máshol lehet a megoldás is, mint Ecsegen?! Hiszen Fráter Erzsi és a költő ott váltak el 18544)en, ami lehet rossz ómen is. A kovács aztán nagyot néz, amikor előadom mi kellene, hoz is két patafogót egyszerre, akkor látok fizikálisán először magam is ilyesmit (olyan, mint egy nagy harapófogó, de vigyázat! vanpat- kószöghúzó fogó is, és a kettő közötti különbséget csak szakértelemmel lehet felfedni). Szlobodnyik kovácsmester patafogóira kezdek magam is vágyakozással nézni, de hát nem adja egyiket sem; egyik tartalék, nem járhat úgy mint szegény Szalárdi szak- társa, hogy ne legyen, ha törik az egyik. „Ha nem talál sehol, jöjjön vissza, csinálok talán egyet.. Palotáshalmon azt mondja valaki „talán a téesz kovácsműhelyében akad egy fölösleges. .. „Hát ez sem egyszerű kérdés, hogy állítson be az ember „csak úgy”, hogy patafogó kellene?! Bercelen mondanak valakit, aki városi alkalmazottként — eredetileg kovács volt — patkolgat maga is, hárman közvetítenek míg létrejön a randevú, de a fiatal kovács csak sóhajtozik „nem könnyű dolog ez, nekem is kellene néhány jó patafogó, amit sikerült szereznem az régi nagyon, elhalt helyi mester özvegyétől könyörögtem ki, nem adhatom. .. Kapni meg sehol sem lehet. Nagyon ritkán, talán Vácott, a vasüzlítben, ott láttam régebben, racsnis volt, újfajta, kilencszáz forintért...” Valaki Vácra készül ruhaanyagot vásárolni a sógornőjével, mondom neki „patafogó kellene, nézzenek be a vasboltba is, vegyenek mindjárt kettőt, jó lesz az egyik a berceli komának”. Jön két nap múlva üzenet „voltunk a vasüzletben, de momentán nincs patafogó, ritkaság, alig gyártják”. Felgyorsulnak a dolgok: Minden zugban patafogót keresek, közben arra biztatom a berceli boltost, hogy vegyen át, ha lát valahol belőle akár egy tucatot is, magam eladok belőle vagy hatot, de ez így nagyon távoli megoldásnak tűnik. Forgunk a napi munkában itt meg ott, közben megy a keresés. Így jutok véletlenül Benczúrfaivára, ahol egy kis beágazási újon előre döcögve látom — na, ez kovácsműhely volt (közben ugyanis kifejlődött bennem egynémely felismerési készség), érdeklődöm hogy, mint és hogyan van ez errefelé a műhellyel „maghalt a mester régen, ló meg nincs, talán a fia megőrizte a szerszámokat”. A fia fenntartással fogad, hoz is egy patafogót, de ■ elég viseletes állapotban van, ha nem lesz más ezt küldöm el, közben megfordulunk Me- gyerben, éppen japán tévések forgatnak, a oigányegyüttes ropja a táncot. Itt kellett volna kezdeni; öt perc múlva kezemben a patafogó! Két nap múlva Kisterenyén ígéri egy kovács, hogy csinál nekem egyet. De Erzsi „tekintetes” nélkül mindez hol lenne?!' T. Pataki László NÓCRÁO - 1984, október 13., szombat 7
