Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)

1984-10-13 / 241. szám

A visszaálmodoff középkor

A pásztói oskolamesteri ház. -----------------,—:---------------------------------A

nimációs filmek Csehszlovákiából

Űjabb értékkel gazdagodott Nógrád megye műemléki állománya. Beszámoltunk róla, október 1-én átadták a közönségnek az oskolamesterházat Pásztori. A Valter Ilona által 1978— 79-ben végzett régészeti kutatás során nemcsak a XV. századi ház tárult föl a maga — akkor még romos, azóta példamutatóan helyreállított — valóságában és szépségében, hanem szinte az utolsó tárgyig előkerült a mezővárosi polgárház valamennyi eszköze. Egyébként, az 1407-ben városi rangot kapott, s napjainkban ismét várossá vált Pásztó iskolamesterét 1428-ban említi először oklevél.

' A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben különösen örülhetünk a hazai műemlékvédelem ezen sikerének ds. Arról nem is szólva, hogy ez a gótikus ház, amelynek híre már bejárta az országot, Nógrádot gyarapítja. Mendele Ferenc, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatója a ház átadásakor külön hangoztatta a társadalmi összefogás jelentőségét az értékek védelmében. Még azt is joggal említette, hogy a helyiektől továbbra is nagy gondoskodásra, az oktalan kártevőkkel szemben pedig nagyobb szigorra van szükség. Ügy véljük, ez a figyelmeztetés máshol is — és mindig — időszerű. Mendele Ferenc Nógrád megye és az OMF hosszabb idő jóta tartó eredményes együttműködéséről. Jó példaként említette többi között a már nemzetközi hírű hollókői munkát, a nógrádi középkori templomok (Egyházas- dengeleg, Herencsény, Ho- mokterenye, Mátraszőlös, Mátraverebély, Nógrádsáp, Szécsény, Tar, Tzreske stb.), a barokk kastélyok és középületek (Balassagyarmat, JAagyarnándor, Mohora, Szécsény, Szirák, Szügy stb.), a várak és középkori egyházak megmaradt és feltárt romjai (Drégelypalánk, Hollókő, Salgó) megóvását, illetve megújulását, vagy a tájházként bemutatott parasztházak (Bánk, Hollókő) létrehozását. Mindez hosszú éveket vett igénybe, igen komoly anyagi áldozatvállalással járt, kitűnő szakmai fölké^zültséget és jó együttműködést feltételezett.

Tisztában vagyunk azzal, hogy hazánkban — természetesen Nógrád ban is — igen sok még a tennivaló a műemlékvédelemben, itt is versenyfutás zajlik az idővel. Mégsem érdektelen emlékeztetni arra, amit Bercsényi Dezső többször megírt s.amire Mendele Ferenc is utalt, hogy a két világháború között a magyarországi műemllókek száma a félszázat sem érte el, jóllehet a kurzus kereszténynek és nemzetinek mondta magát. Napjainkban pedig az OMF csaknem 9200 épületről gondoskodik, még ha időnként nagy nehézségek közepette is. Nemcsak gondjaink vannak tehát a műemlékvédelemben, hanem van okunk a büszkeségre is. S ezt nemcsak a múzeumi és műemléki hónapban érdemes megjegyezni.

Az ismét városi rangú Pásztó műemléki együttese különösen becses a Nógrádiban élőknek, hiszen közismert, hogy hasonlóan védett központokban szegény ez az alapvetően nem városias palóc vidék. Az együttest a barokk kolostor, a

romkert, a gótikus plébániatemplom, s most már a mindenkori pásztói iskola- mester -gótikus háza alkotja. A kolostort a jövőben felújítják, a középkori templom északi oldalán európai ritkaságnak számító hatszögü kápolna falait tárták föl, ennek helyreállítása is folyamatban van. Az öt évszázados polgárház há- romosztatú. Valter Ilona szerint: „Átmenetet képez a nemesi udvarházak és a parasztházak között. Ez az épület fő érdekessége, ez teszi egyedülállóvá: egy mezővárosi polgár háza, és ilyen minőségében szinte egyedülálló Magyarországon, mert sajnos máshol ilyen épen nem maradtak meg az oppidumok házai."

Az épület közepén volt a konyha, középkori tüzelő- berendezése rekonstruálható volt. Ez meg is történt. Délre nyílott a legdíszesebb helyiség, a szoba, négy gótikus ablakocskájával. Ennek egyik sarkában szemes- kályha kő alapját találták meg. A kályhát a konyhából fűtötték. A harmadik helyiség volt a kamra, ahol

három mély gabonatartó

vermet találtak. Ez a korábban ismeretlen veremsor külön érdekesség. A vermekben találták meg a sok évszázaddal ezelőtti mezővárosi polgári háztartás eszközeit, csaknem épen. Cserép tálak, vizes korsó, bokályok, réz mosdótál, vaseszközök, 138 tehénszarv, amelyekből a csonteszközök készülhettek stb. kerültek elő a földből. Négy-ötszáz évvel ezelőtt jól elrejtették őket a vermekbe, amikor jött a török. A ház későbbi gazdái sem találták meg őket, nem is tudtak a vermekről, Mondhatjuk most már, a mi szerencsénkre, az utókor okulására.

Ezeket az eszközöket jól rendezett kiállításon tekintheti meg a mai látogató az oskolamesteri házban.

Csaknem félezer évvel ezelőtti háztartás eredeti eszközei, tárgyai vesznek körül bennünket a falak között, a kiállítás rendkívül életteli. Mindezt csak fokozza a gótikus berendezés. A hazai múzeumi gyakor- átban ritka, itt azonban — gondolom, a gazdag lelet- anyag eredetiségének kiemelése szempontjából is — indokolt a bútorrekonstrukció. Ez a munka egyébként meggyőző, csaknem azt mondtam, olyan mint az eredeti. Nem véletlenül. Korabeli metszeteket, táblaképeket tanulmányoztak, mielőtt munkához láttak. Különösen a gótikus szárnyasoltárok, a kassai Szent Erzsébet-ol- tár XV. századi táblaképei jelentettek nagy segítséget a berendezések formáinak kialakításában. De úgyszólván minden tárgynak külön története van. Mindenesetre, aki belép az oskolamesteri házba, érezheti, a mából öt évszázadnyi múltba toppant.

A ház melletti helyreállított pincében majd a középkori szőlőművességet bemutató kiállítást nyitnak a jövőben. A pince egyelőre még üres.

Ezzel a gótikus kis házzal a visszaálmodott középkor üzen a Mátra aljából. Hallgassuk az üzenetet s vonjuk le a mában is hasznosítható tanulságait.

T. E.

A csehszlovák filmgyártás 1945. évi államosítása után azok a filmművészeti ágazatok is fejlődésnek indulhattak, amelyek a magánvállalkozók számára nem voltak kifizetődők. Karel Zeman és Hermina Tyrlová a dél-morvaorszá- gi Gottwaldovban, Jiri Trnka Prágában létesített animációs filmstúdiót. Leforgatták első filmjeiket, s ezzel a csehszlovák animációs filmet az egész világon hírnevessé tették.

Az első egész estét betöltő animációs film Jiri Trnka 1947-ben készült Énekeskönyv című műve volt, amelyben a cseh falvak népszokásait mutatta be. 1954-ig Trnka több filmet forgatott, amelyek a világfesztiválokon számos elismerést és díjat nyertek: így A császár fülemüléje és a Ba- jaja_ című mesefilm, s Alois Jirásek történelmi író könyve alapján készült Régi cseh mondák, valamint Jaroslav Hasek világhírű regénye alapján forgatott Svejk, a derék katona kalandjai. Trnka utolsó nagyformátumú filmje az 1959-ben készült Szentivánéji álom volt. 1969-ben bekövetkezett haláláig már csak néhány közepes hosszúságú filmet készített. Ezek közül elsősorban a Kibernetikus nagymama című tűnik ki (1962.) — a jövő túltechnizált világának víziója.

Az ötvenes években több alkotóművész is foglalkozott nagy animációs filmek készítésével. Híressé vált például a francia Jean Effel rajzai alapján készült A világ teremtése filmváltozata, amelyet Eduard Hoffman rendezett. Hermina Tyrlová több bábfilmet forgatott a gyermekkönyvek kedvelt hőséről, Hangya Ferdéről.

A hetvenes években úi lehetőség nyílt a francia René Laloux rendező és Roland Topor képzőművész javaslatával. Azt akarták, hogy témáikat cseh szakemberek dolgozzák fel, s mindkét fél számára előnyös koprodukciót ajánlottak. Így született 1973- ban A vad bolygó című új, egész estés animációs film, amelyet egyszerűbb, papírmozgató technikával forgattak. Egy évvel később Josef Kábrt fejezte be az NSZK- val koprodukcióban forgatott filmjét, az Odüsszeusz kalandjait. Nyolc évvel később hasonló módon készült a Kisva- kond a városban című rajzfilm (Zdenek Miller), s 1983- ban Gottfried Preussler témája alapján forgatott egész estés mesefilm. A kis boszorkány. Ezt a filmet képzőművész rendezője. Zdenek Smetana több verzióban készítette el.

A hetvenes években Karel Zeman is visszatért az animációs filmhez. Két egész estés filmet forgatott, amelyekben a papírmozgatás technikáját alkalmazta. A Krabat, a bűvészinas című filmben a lau- sitzi szerbek horrormeséjét dolgozza fel, a Mese Jancsiról és Juliskáról címűben különböző mesemotívumokat a hű szerelern próbatételeiről és győzelméről. Ugyanebben az időben születnek az első egész estés animációs filmek Szlovákiában is — a Gyurka, a betyár és A véreskezű asz- szony. Mindkét filmet a szlovák animáció úttörője, Viktor Kubai forgatta, s témájuk valódi történelmi eseményekre épülő szlovák legendákból indul ki.

A vad bolygó • Jelenet«

o

Sírra dzban a vacsoránál kis könyvecskét kaptam a városról. Helyben adták ki, a városka költői lelkű fotográfusának fekete-fehér képeit tartalmazza, Feliks Rajczak szerkesztésében és nyúlfarknyi előszavával.

Stefan Józef Pertkiewicz fotográfiái mára múzeumokban őrzött és kiállított dokumentumok, ugyanakkor lírai vallomások a sieradzi tájról. Szláv szeme és lelke volt. Megfogta az időt s megpróbálta alkotásaiban kifejezni a számára legdrágább várost házaival, fáival, embereivel egyetemben. Fotókészségével költője és festője volt e ma- zóviai vidéknek, xLództól alig hatvan kilométerre délnyugatra. Ebben a városkában született 1910-ben és 1964-ben halt meg. Részt vett a németek elleni fölkelésben 1939- ben, megírta városának krónikáját. És fényképezett. Fotográfiáival is a város életrajzát írta. Képeiből már életében sikeres kiállításokat rendeztek, többször díjazták is őket. Műveit a sieradzi múzeumba gyűjtötték össze, de sok képét a különböző lengyel folyóiratok archívumaiban őrzik, s barátainak féltett kincsei közé tartoznak.

Stefan Józef Pertkiewicz Si^radzot fényképezte — és a történelmet .találta ej. Lengyel > történelem az is, ami itt zajlott. A költő Jana Huszczy szerint, ami nem látható a képeken, ami nincs meg a

Le

múzeumban — egyetlen múzeumban sem —, ami mindenütt megfoghatatlan, mégis mindenhol érezhető, ha másképpen nem, akkor a hiányában, az egy-egy város szellemisége, a táj lelke. Amikor ezeket a régi fotográfiákat nékem, a grunwaldi kardokat az obeliszken, a plébánia- templom gótikus formáinak sötét sziulettjét az esti ég alatt, 'midőn a toronyban már világítanak az órák számlapjai, inkább az időtlenség, mint az idő valóságának igézetébe vonva a lelket, a rynek, a kockaköves piactér különös belső csöndjét a járókelők cipőinek koppanása ellenére, a Dominikánusok utcájának egymásba bújó házait, vagy a Vizes utca kapaszkodását a dombra, az udvaron száradó fehérneműk bárányfelhős lebegését, a mosókád fölé hajló öregasszony arcának elképzelt ráncait — nem látni semmit belőlük az ősi gör- nyedéstől, — a falépcsőket és a park hangos csikorgását a szélben, mondom, amikor nézem ezeket a képeket, érzem azt is, ami nem ragadható meg egyetlen pillanatban sem. Mégis ott van minden egyes pillanatban.

Sieradz a Warta és a Zeg- lina folyók találkozásánál

8 NÓGRÁD = 1984. október 13., szombat

ngyel

1793-ig vajdasági »zékhely, fontos átkelőhely Lódz, Poznan és Wroclaw között. Alapításáról nincsenek hiteles források. Legkorábbi vármaradványai XI. századiak, s bizonyos, hogy a városi rangot 1247 és 1255 között kapta meg. Az 1300-as évek elejének keresztes támadása után újjáépítik, megerősítik, városfallal veszik körül, amibe három kaput vágnak. Kőerősségének építését Nagy Kázmér idején fejezik be. Ez az idő, a XIV. század a középkori Lengyelország virágkora. A várat 1383-ban Nagy Lajos magya-r — s egy ideig lengyel — király leánya, Hedvig, lengyelül a szentként tisztelt Jadwiga kapja meg, aki Jagelló litván fejedelemhez ment feleségül, s aki most is az öreg dominikánus templom falának színpompás freskóján díszeleg Sieradzban. A város lakói is fölkelnek a keresztesek, vagyis a német lovagrend ellen 1410-ben. Nem sokkal később a nemesi mozgalom gyülekezőhelye a város, nemesi fölkelést hirdetnek ki falai között. A XVI. században már négyezer lakója van a kézműiparáról és kereskedelméről híres városnak, különösen • textiljeit hordják messze földre. A következő században svéd megszállás alá kerül. Ez alól fölszabadulva tűzvész, kolera pusztítja, a járvány után 1721-ben 320

lelket számlál, városi jogát

kisvár

egy időre elveszíti. A XVIII. században poroszok száll ják meg, 1800-ban 2600 lakója közül csaknem ezer a német. Még ebben az évben kitör a poroszok elleni lázadás, a városfalat ledöntik, az épületek jó része porrá omlik. A ry- neket 1816-ban építik újjá, a piactér azóta is ezt az arcát fordítja felénk. Az első világháborúban nem éri érzékeny sérülés, annál pusztítóbb a második, 1939 és 1941 között három és fél ezer zsidót végeznek ki itt. A fölszabadulást a III. Belorusz Front katonái hozzák. Most húszezren lakják a várost s a ry- nek házai egymás ablakszemébe néznek.

Ünnepi csődület a csúcsíves templomkapu előtt. Bent ol- togatják a gyertyákat, kint az ünneplők hangos nógatása közepette a menyasszony és a vőlegény, azaz most már a férj és feleség szedegeti az utca kövéről a szétgurított aprópénzt, mint a galambok a magot. Talán a gyorsan pergő leendő hétköznapokat, a szerencsét és a boldogságot, csipegetik így össze, egymás mellett kuporogva.

Lehet ezt lefényképezni? Ezt igen. Kattan is itt-ott fényképezőgép. Én csak nézem őket, s emlékszem, amint a lakodalmi menet később át;

OS

vág a ryneken, » csönd marad utánuk, mint a rozsdás karú kút a tcr közepén.

Q

„Hegy, már este van, a nap vére az égre kifolyt” — kezdi Beszélgetés a heggyel című versét Kazimierz Swiegocki. A vers a költő és esszéista újabb kötetéből való, Sieradzban jelentették meg. Varsóban nyomtatták ki 1981-ben.

A költő 1943-ban született Sieradz vidékén, L opatkach faluban, ez a harmadik könyvecskéje, helyi kiadás. Genealógia című verseskötetével 1974-ben mutatkozott be. Könyveiben megragad költői hangjának változatlansága. Gyakorta visszatérő témája a falu, a család. Amikor erről beszél, verseiben görögös, kicsit pásztori idill csillog, mint a sieradzi táj vizeinek tükre. Mégsem egészen klasszikus idill ez, legjobb soraiban a való világ és a nem látható dolgok kibékíthetetlen ellentéte feszül. Tudja, Fellázadt város című versében vallomásként le is írja, hogy az ember nem hal meg, ha van városa, visszacsengeti a föld. Számára ez a város Sieradz, a föld lengyel. Itt szállnak rá az esték az eső illatával. Itt beszélget önmagával az elé- gikus őszi estéken. Itt gyötri meg a szerelem. „Hét évig vártam rád kenyéren és vízen, mint akit börtön- be zártak" — írja Hét évi

várakozás című versében. Itt

küldi fohászait a szülőföldhöz, a puszta házhoz, az erdei lakhoz, a kertekhez és a madarakhoz. Még akkor is, ha közben blues-1 ír a hatalmas madarakhoz. íg? sóhajtva föl: „Hová hív engem a hatalmas madár hangja...”.

Mert hiszen nem is lenne költő, ha nem hívnák a távolok, nem érezné a röpítő képzelet szárnysuhogását. Érzi. S így válik természetessé, hogy régi görög királyokkal társalogjon, miközben az Égei-tengeren úszik az idő, mint a kő s nem merül el. S miként John Keats, verset ír a görög vázáról s a ledöntött ismeretlen istenekről, akik a boldogító káosz ölébe — az időbe — hullva élnek tovább. Csaknem mindegy is, hogy látott-e görög vázát — Keats sohase látott, — a költészetben minden valósággá válhat s maradandóbbá is annál. így érezheti, hogy amikor éjfélkor a Földközi-tengeren elkezdődik a vihar, különösen közel van az ég.

Nem tudom, hogy erről a negyvenkét verset tartalmazó helyi könyvecskéről, amit szintén Sieradzból hoztam magammal, írtak-e — és mit írtak — a lengyel lapok. Bizonyos azonban, hogy nem az az érdekes, hol hívja az embert a hatalmas madár hangja. Az a fontos, hallia-e ezt a hangot. S még inkább, hová jut el a hívó szóra.

Azt hiszem, azért olyan csöndesek néha a költők, mert hallgatóznak.

Tóth Eleméi