Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

így is lehet ’ gyereket nevelni?! Amikor az ember túl van már az ötödik ikszen, bizony fáradékonyabb, s főleg azután, hogy maga mögött tudja mun­kával eltöltött napját. így vol­tam ezzel én is. Munkahelyem­ről hazafelé igyekeztem, három tele szatyorrral vonszoltam fel magam a 4-es buszra ülőhely után kutatva. Nagy örömömre megpillantottam egyet, de azon egy táska jelezte, hogy már vár valakire.- Tessék mondani, szabad ez a hely? - kérdeztem kissé bátortalanul a helyet foglaló nőtől.- Foglalt - volt a válasz. A morcos hölgy erre hátrafordult, s elkiáltja magát: — Tamás leülsz? Pillantásom arra fordítottam, ahová a kérdés intéződött. Egy 16 év körüli kamasz abbahagyja a beszélgetést suhanc társaival, majd előrelendül, s nagy hup- panással elterül anyja mellett. — Na — mondja a mama, s elégedetten néz ki az ablakon. Én pedig szinte megszégye­nültem, összeszedtem a padlóra helyezett batyuimat, s a busz hátuljában húzódtam meg. Ez lenne az igazi gyerekne­velés? Én az ő helyében más meg­oldást választottam volna. (Kné) Gyors hibajavítás ‘ A házkezelési tevékenység Javítására, korszerűsítésére a megye három ingatlankezelő szervezeténél több intézkedés történt. Folyamatosain erősí­tik az üzemeltetési és a kar­bantartási teendpk ellátását. A jelentkező hibák gyors el­hárítása végett mind a há­rom nagyobb tanácsi házke­zelési szervezetnél gyorsjaví­tó brigádot szerveztek. A bri­gádok 11—20 dolgozóból áll­nak, s megfelelően felszerel­tek. Munkába állásuk hatá­sára a hibaelhárításban ész­revehető a javulás: az átla­gosan egy-thárom napon belül elhárított hibák aránya 4,6 százalékkal kedvezőbb most, mint még két évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy minden második bejelentett hibát ki­javítanak egy-há-rom napon belül. Megbüntették a királynét Az egyre szigorúbb spanyol közlekedési rendőrök nem voltak elnézőek az ország el­ső asszonyával szemben sem. Sofia kiránynét gyorshajtásért 12 . ezer pesetára (kb. négy­ezer Ft) büntették. A rendőrség különösen sú­lyosnak minősítette az esetet, mert a volánnál ülő királyné 90 kilométeres sebességgel vezetett olyan útszakaszon, ahol a megengedett felső határ 60 kilométer óránként. A Palma de Mallorca-i rend­őrség radarja kérlelhetetlenül régisztálta a jelentős sebesség­túllépést. A helyi közlekedési osztály vezetője a büntetéssel együtt figyelmeztető levelet is küldött, amelyben a sza­bályok betartására intette a felséges személyt. A spanyol rendőrök ceru­zája azért fog egyre vasta­gabban, mert tovább növeke­dett a közúti balesetek, a szabálysértések száma. Ezen belül a statisztika azt is ki­mutatta, hogy a női gépjár­művezetők az utóbbi években agresszívabbak lettek és több szabálytalanságot követnek el. Meghalt Űze Lajos Öze Lajos, a Magyar Nép­köztársaság kiváló művésze, a Nemzeti Színház tagja ok­tóber 21-én, életének 50. évében gyógyíthatatlan beteg­ség következtében elhunyt. Távozása a Nemzeti Színház, a magyar színház- és film­művészet súlyos vesztesége. Temetéséről később intézked­nek. NÓGRÁD fl béke és barátság jegyében ' Születésnapi megemlékezés Béke és barátság. Ezek a gondolatok hatották át azt a rendezvényt, amelyet tegnap délután a szécsényi mezőgaz­dasági szakközépiskolában az NDK megalakulásának 35. évfordulója tiszteletére ren­deztek. Az eseményen, amely­re a megyei és helyi nép­frontszervezet rendezésében került sor, részt vett Marczi- nek István, a Hazafias Nép­front megyei bizottságának titkára. Kiss Gyula, az intézet igaz­gatója bemutatta a vendégek­nek az iskolát. Az intézetet régi szálak 'kapcsolják az NDK-ihoz. A diákok másfél évtizede a szakmai gyakorlat egy részét az NDK-ban vég­zik. Ugyanakkor Szécsényben fogadják a testvériskolából érkező fiatalokat. A .rendezvényen megjelent Reiner Gebauer, az NDK nagy- követség másodtitkára. Szólt a két állam kapcsolatairól: országában a fiatalok műve­lődési, szórakozási, sportolási lehetőségeiről, majd válaszolt a tanulók kérdéseire. Az iskola tanulói kultúr­műsorral kedveskedtek a ba­ráti ország vendégeinek. Utána a hazánkban tanuló német fi­atalok adtak ízelítőt a sza­bad idő kulturált eltöltésének lehetőségeiről. Tegnap délután a szécsényi mezőgazdasági szakközépis­kola fiataljai értelmileg, ér­zelmileg egy kicsit közelebb kerültek a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő NDK- Ihoz. Huszonöt éves a múzeum A salgótarjáni Nógrádi Sán­dor Múzeum 25 éves. Kez­dettől fogva komplexitásra törekedtek a múzeum munka­társai : az ipar-, a bánya-, a technikatörténeten kívül fog­lalkoznak ‘a nógrádi munkás- osztály kialakulásával, politi­kai harcának történetével, életmódjával, de idetartoznak az irodalom- és művelődés- történet múzeológiai szakfel­adatai is. Az évforduló alkalmából tegnap délelőtt a múzeumban felolvasó ülést tartottak. Tíz előadás hangzott el, amelyek a város és múzeumának kap­csolatával, a megyei szénbá­nyászattal, a munkásmozga­lom-történeti kutatás legújabb eredményeivel, a közművelő­dési munkával, Nagy Iván múzeumalapító munkásságá­val, a honismereti táborokkal foglalkoztak. Szó esett az iro­dalmi hagyományőrzésről, té­ma volt az irodalomszocio­lógiai vizsgálatok a nógrádi sajtóban., a múzeum képző­művészeti gyűjteménye és a losonci Nógrádi Képtár gyűj­tőköre is. Munkaakció a kábelgyárban Lakásépítésre szánják a pénzt Négyszázhetvenöt ember dolgozott a hét végén kom­munista műszakban a balas­sagyarmati kábelgyárban. Közülük kétszázhúszan há­rom műszakra osztva — szombat reggel 6-tól vasár­nap reggel 6-ig — konkrét termelési feladatokat oldot­tak meg; a többiek terepet rendeztek, szállítottak, eszkö­zöket újítottak fel, illetve leltároztak. Egybeszámolva 2 millió 364 ezer 600 forint termelési értéket állítottak elő a munkaakcióban a gyáriak. Ebből mintegy 1 millió 900 ezer forint értékű áru belföl­di megrendelőknek készült, a többit exportra gyártották. Ezen a szombaton kínai, svéd, finn és pakisztáni megren­delők számára sodorták a vezetékeket. Az Ipoly-parti gyár szabadvezeték-gyártó üzeme csaknem 1 millió 400 ezer forintnak megfelelő terme­léssel rukkolt ki, az erősára­mú üzem pedig valamivel ke­vesebb, mint egymillió értékű kábelt készített. A kommu­nista műszak munkabérét — összesen mintegy félszáz ezer forintot — a gyári dolgozók lakásépítésének támogatására szánják. Vásárnaptár Október 23.Hatvan — oák. Október 24.: Ka poles, Rakaca — oák. Október 25.: Felsőnyék, Jászszentlászló, Szany — oák. Pa- csa — ok. Október 26.; *iévaványa — oá. Október 27.: Csanytelek, Jászárokszállás, Kondoros, Mágocs, Mindszent, Sárbogárd — oák. Gyál — osv. Makó, Siófok — av. Október 28.: Battonya, Hajós, Jászkísér, Kiskunhalas, Med gyesegyháza.. Nagykőrös, Rom­hány, Szigetszentmiklós, Tápió- szecső, Tokaj — oák. Érd — ok, Csongrád, Csorna, Debrecen, Eger Érd, Hatvan, Kecskemét, Kis­kunhalas, Kisújszállás, Koma rom, Miskolc, Nagyatád, Nyír­egyháza, Pécs, Siklós, Szarvas, Szeged, Szigetszentmiklós, Zala- szentgrót — av. Naptáp 1984. október 23,, kedd. Gyöngyi napja. A Nap kel 6.15 — nyug­szik 16.41 órakor. A Hold kel 4.26 — nyugszik 16.291 órakor. Harminc évvel ezelőtt, 1954. október 23-án kezdődött meg a Hazafias Népfront kétna­pos alakuló kongresszusa. Időjárás szerdától szombatig Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, legfel­jebb néhány helyen kisebb eső­vel. Több-kevesebb napsütés csaknem mindenütt várható. A déli szél mérsékelt marad. A várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 12, 17 fok között várható. Távolabbi kilátások szerdától, szombatig: Változóan felhős idő várható, kisebb esők, záporok kialakulá­sa, főleg az időszak elején lehet­séges. A legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 2, 7 fok között várha­tó. a legmagasabb nappali hő­mérséklet 13, 18 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország* területének 20 százalékán várha­tó. (MTI) Hit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 42. hetén játékba érke­zett 7 129 425 darab szelvény. A nyereményalap 17 324 503 forint, a jutalom 1 732 450 fo­rint. Az I. és IV. nyerőosz­tályra egyenként 5 197 351 fo­rint, a II. és III. nyerőosz­tályra egyenként 3 464 901 fo­rint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz 1 találatos szel­vény 12 darab, nyereményük egyenként 288 742 forint; 13 találatos szelvény 12 da­rab, nyereményük egyenként 173 245 forint; 12 találatos szelvény 571 da­rab, nyereményük egyenként 4855 forint; 11 találatos szelvény 7057 darab, nyereményük egyen­ként 393 forint; 10 találatos szelvény 46 624 darab, nyereményük egyen­ként 89 forint. A kifizetés időpontja: 10 000 forint alatt október 27-től, 10 000 forint felett november 1-től. — Október végéig még meg­tekinthető az építésügyi tájé­koztatási központ miskolci iro­dájának vándorkiállítása Bá- tonyterenyén, a Bányász Mű­velődési Házban. A lakásépí­tőknek hasznos segítséget, öt­letet ad a kiállítás anyaga. — Hetvenkét hetven éven felüli ember gyűlt össze va­sárnap az „öregek délutánja” címmel tartott rendezvényre, Bárnában. A helyi nőbizottság és a Ceredvölgye Tsz hívta össze és vendégelte meg a hajlottkorúakat. Az ősz férfi­aknak és asszonyoknak az el­ső osztályos gyerekek adtak bensőséges műsort. .iiiiiiiininiiMinmmmiHHmiiiiimii.mtMiimiiiimimnimiiiiliiMliiimMmiiiilillllliMiiimiimimiimHii'iHillMiiimmiiimiliniliMmiiliiMiiiiiiiiiimiiim Ügy tartja a mondás, hegy amelyik kutya ugat, az nem harap. Állítom, hogy ez for­dítva is igaz. Az a kóbor eb ugyanis, amelyiknek hátul­ról nagyon szimpatikus volt a bal lábam, pont ellenkezőleg cselekedett: se szó, se ugatás — csak harapás! Az orvosi ügyeletén azt mondták, tudni kellene, hogy az orvul támadó kutya ren­delkezett-e oltási bizonyít­vánnyal. Mivel én az ebnek se rokona, se ismerőse nem pagyok — nyilván azért ha­rapott meg! —, így az érvé­nyes oltási bizonyítványát sem láthattam. Akkor bizony, a doktor döntése szerint, csak az a biztos, hogy engem még nem oltottak be veszettség ellen. Különben is sokkal egyszerűbb lenne, ha az em­bereket oltogatnák, mert ők legalább tudják, hogy miért. Szegény kutya, pedig nem képes felfogni, hogy miért. Kuflfuli Eltelt néhány nap, már túl voltam az injekcióval együttjáró hőemelkedésen és kellemetlen közérzeten. A belváros egyik szűk mellékut­cáján cipeltem hazafelé a szatyrot, amikor kikanyaro­dott elém a járdára egy feke­te eb, póráz nélkül, utána rögvest egy idősebb hölgy. A kutya, mint egy spanyol őrült bikája, feldobja a far­kát, kihegyezi a két fülét, előredugja •az orrát, és szag­lász. A fal felé húzódom, ki­gondolom a harci taktikát. Ha balról jön, jobbal rúgok, ha jobbról jön a szatyorral ütök... Már csak három lé­pés, aztán kettő... Megáll. Orrlikait mozgatja, tágítja a viadal előtt. A lábam rúgásra készen... Ekkor megszólal a dáma: — Cézárkám, ne bántsd, nem szagos a bácsi! Majd harci kedvemet pró­bálja csillapítani: — Ne féljen, fiatalember, Cézár be van oltva veszett­ség ellen! — En is!... — mondom, mert mást nem tudok kinyög­ni. . A kutya hátralép egyet, vakkant kettőt, aztán hátra­lép még kettőt, és vakkant egyet, majd minden átmenet nélkül átszalad a másik ol­dalra egy kóbor macska titán. — Jól van, okos kutyi... — nyugtázza a néni. Ami azt illeti Cézár tényleg „okos kutyi": szerencsémre nem veszett meg, hogy pont belém harapjon, akit szintén beoltottak. Viszont a törvényt nem tiszteli, mert póráz nél­kül hozta le a gazdiját... Saiga Attila ‘ őszi terefere gy — Postahivatalok a megyében — rossz állapotban Nógrád megyében 1970-től. napjainkig csaknem harminc új' postaépület létesült, továb­bi harminc hivatalt pedig fel­újítottak. A megvalósított kis­posta-beruházások és -felújí­tások következtében javultak a dolgozók munkakörülmé­nyei, szociális ellátottságuk közelebb került a megyei szol­gáltató ágazatok szintjéhez, a dolgozók kulturált elhelye­zését azonban az intenzív be­ruházási és felújítási munka ellenére sem sikerült min­denütt biztosítani. A meglé­vő postaépületek döntő több­sége 50—80 éves, helyenként a száz évet is eléri, műszaki állapotuk leromlott. Az idei augusztusi helyzetkép szerint a megyében működő postahi­vatalok több mint fele alkal­matlannak minősül, ami nem a postai szolgáltatások nyúj­tásának lehetetlen voltát je­lenti, hanem az igényesen megszabott követelmények né­melyikének hiányát. Döntöttek a brigádok Több mint kétmilliós vállalás Szocialista brigádvezetők gazdasági szintű tanácskozá­sára került sor a hét végén a Mátraaljai Állami Gazdaság­ban. Az eseményen amelyen részt vett Juscsák György, az állami gazdaság igazgatója is, elfogadták a szocialista munkaverseny-szabályzat módosítását. Eszerint a kü­lönböző címek odaítélésében a jövőben az egyes kerüle­tekben tevékenykedő szocia­lista brigádok vezetői dönte­nek, mert ők ismerik jobban a kollektívák tevékenységét. Határozat született az anya­gi elismerésre fordított összeg növeléséről, így ezután foko­zatonként 200—200 forinttal több jár az élenjáró brigá­doknak. — Halálos baleset. Mohora külterületén Juhász József 16 éves tanuló, herencsényi lakos motorkerékpárral' áttért az úttest bal oldalára, és felbo­rult. A motorkerékpáros a helyszínen meghalt, utasa könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség szakértő bevonásá­val folytatja a vizsgálatot. — Kínában az idén újabb rekordtermésre számítanak gabonából, valószínűleg túllé­pik a 400 millió tonnát. A 400 millió tonnás termés 13 mil­lió tonnával lenne több a ta­valyinál. A gyapottermés el­érheti az ötmillió .tonnát, ami nyolcszázalékos emelkedés 1983-hoz képest. VALUTA­(BANKJEGY- ES CSEKK-) ARFCH VAMOK Érvényben: 1984. október 23-tól Pénznem vételi eladási ári. 100 egys. Ft-ban. Angol font 3895,21 6259,87 Ausztrál dollár 4097,72 4351,18 Belga frank 78,61 83,47 Dán korona 442,99 470,39 Finn márka 768,93 816,49 Francia frank 521,15 553,39 Görög d a) 38,46 40,84 Holland forint 1417,84 1505,54 Japáll yen (1000) 198,39 210,67 Jugoszláv d. b) 23,75 25,21 Kanadai dollár 3716,88 3946,78 Kuvaiti d. 16370,49 17383,09 Norvég korona 553,30 587,52 NSZK márka 1598,77 1697,67 Olasz lira (1000) 25,87 27,47 Osztrák schill. 227,64 241,72 Portugál e. 30,34 32,22 Spanyol p. 28,45 30,21 Svájci frank 1935,89 2055,63 Svéd korona 565,14 600,10 USA dollár 4924,86 5229,50 a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet 500-as. b) Vásárolható legmagasabb bankjegyclmlet 100-as, (MTI) A nagyüzemben tevékeny­kedő 29 szocialista brigád 526 tagjának nevében a jelenlé­vő brigádvezetők , megerősí­tették korábban tett pótvál­lalásukat. Kongresszusi fel­ajánlásuk 875 ezer foriptot tesz ki, s emellett 693 óra plusz társadalmi munkát is vállaltak. így a Mátraaljai Állami Gazdaságban az idei munkaverseny-vállalások ösz- szesen több mint kétmillió forintot tesznek ki és a tár­sadalmi munkaórák száma meghaladja a hatezret. A tanácskozáson szó esett a felszabadulás 40. évfordu­lójának megünnepléséről, az ebből az alkalomból szerve­zendő színes kulturális ■ és sportprogramokról is. Éremgyűjtők Elméleti, gyakorlati ta-í nácskozásra gyűltek össze va­sárnap a Magyar Éremgyűj­tők Egyesülete Nógrád me­gyei szervezetének tagjai Salgótarjánban. A városi- megyei művelődési központ­ban Ludonit Trecán, a kö­zép-szlovákiai kerület nu­mizmatikai társulatának el­nöke tartott előadást II. Rá­kóczi Ferenc pénzeiről. Ezt követően Rádóczy Gyula, a Magyar Numizmatikai Társu­lat tagja dedikálta „A leg­újabb kori magyar pénzek 1892—1981” című könyvét. A jól sikerült szakmai tanács­kozáson részt vett Székely Dénes, a Magyar Éremgyűj­tők Egyesületének elnöke is.' A csaknem ötven nógrádi éremgyűjtő nevében, akik részt vettek az eseményen, Bóna József, a megyei szer­vezet titkára köszönte meg zárszavában a közreműködő hozzájárulását elméleti és gyakorlati tapasztalataik bő­vítéséhez. 14-5! 16 NOGRAD, n Magvai Szocialista Munkáspárt Nógráó megyei Bizottsága és a Nógrád megye) Tanács lapja. Főszerkesztőt GBTYAR GYUFA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tér «. Telefont 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. telefon: 12-542 Telex: 229 1(19. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre 40# forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 8101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pí.B 86. Felelős vezetőt KELEMEN GABOR Igazgató. Indexszám: 25 072 HU ISSN (133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom