Nógrád. 1984. október (40. évfolyam. 231-256. szám)

1984-10-21 / 248. szám

gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa és nagyapa, OLÁH LAJOS (RAKATYA) 58 éves korában elhunyt. Te­metése 1984. október 22-én, hétfőn, 11.30 órakor lesz a salgótarjáni központi temető­ben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Gázszállítás — új technikával Ä Szovjetunióban gyors ütemben épülnek transzkon­tinentális csővezetékek a nyugat-szibériai földgáz eljut­tatására az ország európai ré­szébe. Ezért Leningrádban új speciális üzem — a Turbo- atomgáz — kezdte meg a termelést ahol 25 megawatt teljesítményű gázkompresszo­rokat gyártanak. Az éves ter­melés a tervek szerint né­hány tucatnyi GTN—25 típu­sú gépegység, valamint kü­lönféle tartalék alkatrészek és más egységek a gázszállítás­hoz szükséges technikát elő­állító más vállalatok számára. A Szovjetunióban a jelenle­gi ötéves tervben (1981— 1985) már lefektettek öt, 1420 milliméter átmérőjű gázveze­téket. A hatodik vezeték épí­tése most folyik, Nyugat-Szi- bériából Moszkva, Uzsgorod, Petrovszk, Novopszkov és Je- lec irányába. Az ötéves terv­időszak alatt összesen húsz­ezer kilométer hosszú csőve­zetéket kell lefektetni, ezek vonalán pedig több mint két­száz kompresszorállomást kell felépíteni. Nyugat-Szibéria teljes földgázkészletét több tu­cat trillió köbméterre becsü­lik. A salgótarjáni síküveggyár PÁLYÁZATOT HIRDET: anyagkönyvelési csoport- vezetői munkakör betölté­sére. Feltétel: — mérlegké­pes könyvelői képzettség, — legalább 3 éves szakmai gyakorlat. Bérezés: az érvényben levő kollektív szerződés szerint. Jelentkezni: a síküveggyár személyzeti és oktatási osz­tályán, személyesen, na­ponta 7.00—14.00 óráig, vagy írásban. A PÁSZTÓ és vidéke ÁFÉSZ felvesz szakképzett kirakatrendezőt, vagy dekorációs munkában jártas dolgozót. Érdeklődni lehet: az áfész személyzeti osztá­lyán, Pásztón. A BALASSAGYARMATI JAVKAR felvételt hirdet rétsági telephelyre RADIÓ-TV műszerész, háztartási GÉPSZERELŐ, GÁZSZERELŐ munkakörök betöltésére. Bérezés a kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezni lehet: Balassagyarmati Javító- Karbantartó Kisvállalat, Rákóczi út 46. sz. alatti szervizünkben. Gépesített vasútépítés Ma már vannak egész vá­gányfelújító szerelvények is. Az iparilag fejlett orszá­gokat a vasút­építési és pá­lyafenntar­tási munkála­tok erőteljes gépesítése jel­lemzi. Több megváltozott körülmény is indokolja ezt: a vasúti pá­lyák fokozódó terhelése, a közlekedés iránti növekvő minőségi igé­nyek, a gazda­ságosság, s nem utolsó­sorban a mun­kaerőhiány, amely már eb­ben az ágazat­ban is veszé­lyeztette az el­odázhatatlan feladatok el­végzését. Az okos se­gítőtársak egyike a sínen járó talajja- vító-rostáló gép, amely több feladatot tud ellátni. Minde­nekelőtt végtelen kaparó­szalagjával behatol a sínpár­aljak alá, onnan idkoto ja a zúzott követ, majd felviszi a gép rázórostájára, ahol meg­tisztítja a szennyeződé d őt, s végül másik szállítószalagjá­val visszajuttatja a pálya al­építményébe. Azt is megteszi, hogy a tisztított zúzott kőre felhordott talajjavító homo­kos kavicsot második rostáló művelettel a zúZottkő-réteg alá juttatja. Ily módon a gép teljesíti azt a technológiai kö­vetelményt, hogy a két réteg egymással fel legyen cserélve, és közben a homokos kavi­csot vibrátorral tömöríti. Egyedül ez a gép 72 ember nehéz fizikai munkáját tudja elvégezni. Ezeknél a vaganybontó, a ka- vicságyfelújító és a vágány­fektető egységet külön-külön dízelmotor hajtja. A szerel­vény tehát önerejéből halad a pályán, átlagosan másodper­cenkénti 0,1 m-es sebességgel. Előtte az elhasználódott, mö­götte pedig az új vágány. A vasútüzem újbóli megindítá­sa előtt csupán a lerakott 120 m hosszú sínszálakat kell ösz- szehegeszteni hézagmentesen, s a vágány magassági és ol­dalhelyzetét kell — millimé­teres pontossággal — beszabá­lyozni. Képünkön egy angol gyárt­mányú vágányfektető szerel­vényt láthatunk, amely na­ponta közel 1000 méternyi sínpálya kialakítására alkal­mas. D/lőenaposság A másnapos állapot, a készüléket kellett kezelniük: „macskajaj” akkor is vészé- a mozgásukat összehangoló lyezteti a teljesítőképességet, képességük tetemesen csök- amikor a vérből már kiürült kent volt. Ezt az utóhatást az alkohol. A göttingai egye- nem az elfogyasztott alkohol, temen végzett kísérletek sze- hanem az úgynevezett koz- rint az italozás után bizo- maolajok és az egyéb ízkép- nyos idő elteltével ismét al- ző kiserőanyagok okozzák, koholtalanná vált személy- amelyek az alkohol teljes le­nek is kétségtelen nehézségei bontása után még nagy tö- támadtak, amikor motorikus ménységben vannak jelen a mozgásos teljesítményt mérő szervezetben. A Gyöngyös—domoszlői Állami Gazdaság recski kerülete a gyulamajori gyümölcsösben 1984. október 27—28-án „Szedd magad és vidd” A Nógrád megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat FELVÉTELRE KERES Alkalmazási feltételek: — közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség — több éves szakmai gyakorlat. Fizetés: megállapodás szerint. Jelentkezni lehet személye­sen a vállalat igazgatójá­nál, vagy személyzeti ve­zetőjénél, Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. u. 6. szám alatt, munkanapon 8—15 óráig. 1. Nógrád megyei Patyolat Kelmefestő és Vegytisztító Vállalat Salgótarján MNB 370—15912” FELIRATÜ BÉLYEGZŐ ELVESZETT Használata 1984. október 15. napjától érvénytelen! A NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK KISTERENYEI ÜZEME felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: — lakatos (általános) — villanyszerelő — motorszerelő — szerszámkészítő — marós — köszörűs — hegesztő — központifűtés-szerelő — bádogos — burkoló — ács-állványozó — asztalos — fűrészgépkezelő — betanított munkás — segédmunkás. Bérezés és egyéb juttatás a vállalati kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés: a kisterenyel üzem munkaügyi csoport­jánál. APKŐIIlllDETKSIiK ELCSERÉLNEM Sal­gótarján, beszterce- lakótelepl XT. emele- leti kétszobás. par­kettás, OTP-szövetke- zeti lakásomat város- központira — meg­egyezéssel —. Érdek­lődni: 11-358-as tele­fonon 8—17 óráig. szír. vi a GYERMEK­DIVAT bő választékkal várja kedves vá­sárlóközönségét Balassagyarma­ton, buszmegálló­nál. Szabó Ló'rinc út 3. Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Köz­pont — TAKARÍTÓNŐT VESZ FEL állandó délutáni munkára. Jelentkezés az in­tézményben. Baj- csy-Zs. u. 6., I. emelet. PÉNZÜGYI és Számviteli Fő­iskola számítás­technikai osztálya felvesz:- l fő ÜZEMELTETŐ MÉRNÖKÖT, — 2 fö OPERA­TORT. Cím: Salgótarján, Kistarján út 7. Te­lefon: 10-190, Gor- dos. Villanyszerelő- ipari Vállalat sal­gótarjáni kiren­deltsége felvételt hirdet: — VILLANY­SZERELŐ — LAKATOS — BETANÍTOTT MUNKÁS munkakörbe. Bérezés megegye­zés szerint. VÍV Kirendeltség, Salgó u. 83. A Balassagyarmat és Vtdéke Afész pályázatot hirdet számviteli főisko­lai, vagy mérleg­képes könyvelői végzettséggel ren­delkezők részére BELSÖ­ELLENÖRI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezni lehet: Írásban vagy sze­mélyesen az Afész központi Irodá­ján, Balassagyar­mat, Ovárostér 26. sz. alatt, munka­napokon, 8—16 óráig. PN megkímélt Dá­cia tartalék alkatré­szekkel sürgősen el­adó. Galgaguta, Kos­suth út 112. ZA-S Skoda S 100- as felújított, kétéves műszakival eladó. Ér­deklődni; Salgótarján, Kistarján út 6. VI/46. Bakos. SKODA 120-as PC rendszámú utánfutó­val eladó. Salgótar­ján, Pécskő út 8. VII/29. WARTBURG Limou- sin kitűnő állapot­ban igényesnek eladó. Érdeklődni: Salgótar­ján, Ybl Miklós u. 30. Telefon: 11-034. ELADÓ Polski FI­AT 1300-as CY-os tel­jes karosszéria-újitás, olasz motor, sok al­katrésszel igényesnek, 110 000 km-t futott. Salgótarján, Damja­nich út 30. Telefon: 13-782. SKODA 105-ös PZ-S eladó. Bátonyterenye. (Klsterenye) Honvéd út 29. IN írsz. 1200-as Zsi­guli, hordozható szte­reó rádió-magnó el­adó. Érdeklődni: Sal­gótarján, 14-862. WARTBURG Tourist tolótetős, 3 éves, el­adó. Balassagyarmat, Baross G. út 60. ZO-S 1300-as Lada vonóhoroggal eladó. Szécsény, Szántó Ko­vács u. 8. Faragó. Érdeklődni: este 3 óra után. 1200-as piros Lad» Zl-s eladó. Telefoni Salgótarján, 11-251. PG-S 1600-as Lada eladó. Etes. Rákóczi út 39. T—5-ÖS Pannónia motorkerékpár terep- motornak átalakítva és ugyanott Skoda Coupé metállkék el­adó. Urbánné, Ka- rancsalja, Rákóczi út 260., 17 órától. D 344-es Csepel összkerék-meghajtású tehergépkocsi eladó 47 000 Ft-ért. Prdtk- iödni: Pásztó. Ady E. üt lí. Kónai Béla. GARAZS eladó a zagyva-rakodói ga­rázssoron. Érdeklődni: Salgótarján, 13-386-os telefonon. PASZTON kétszo­bás konyhás családi ház eladó Sztahanov út 5. GARAZS eladó Sal­gótarján. Zagyva­rakodón. Érdeklődni: Zagvvapálfalva, Gor­kij krt. 81. 1/4. ÜZLETHELYISÉG Balassagyarmaton, a kórháznál költözés miatt olcsón eladó. Kp + OTP-átválla- lás. Érdeklődni: Sza­bó Lőrinc út 3. (busz­megállónál). 2 szoba, konyhás családi ház mellék­épületekkel és 1400 négyszögöl telekkel eladó. Kétbodony, Lenin u. 6. 2 szoba. 2 konyha, spájzos lakás 280 négyszögöl telekkel eladó. Nógrádkövesd, Kossuth u. 14. Érdek­lődni: Kétbodony, Le­nin u. 61. HÉTÉVES kancaló betegség miatt sürgő­sen eladó. Kisterenye, Dankó út 30. KOMONDOR köly­kök eladók. Zagyva- pálíalva, Makarenko út 59. MONORI 25 000 ka­lóriás kazán kitűnő állapotban eladó. Sal­gótarján, Vöröshad­sereg út 171. HALO- és kombi­nált szobabútor ol­csón eladó. Érdeklőd­ni : Balassagyarmat, 239-es telefonon, mun­kanapokon 8—17 órá­ig, szombat, vasár­nap: Április 4.-ltp. 13. 1. em. 3. BENCZURFALVAN vágnivaló csirke kor­látlan mennyiségben kapható, 35 Ft/kg. Katona József út 9. mozgalom alapján almaszedést hirdet 4 Ft/kg-os áron. Gyülekezés a gyulamajori gyümölcsös kapujában mindkét nap reggel 7 órakor. Értesítjük az érdeklődőket, hogy a Palóc lakóházépítkezés­sel kapcsolatos megbeszélést 1984, október 24-én, 16 órakor tartjuk a tsz központjában. A megbeszélésen részt vesz Makovecz Imre építészmérnök tervező is. Várjuk az érdeklődőket. „KARANCS” Mgtsz., Karancslapujtő EGYESÜLT ALTALANOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET, Szécsény, Rákóczi út 84. felvételt hirdet EGY-EGY Fö VILLANYSZERELŐ, festő-mAzolő, KŐMŰVES munkakörök betöltésére. Jelentkezés fenti címen, fizetés megegyezés szerint. CSAK ÖT NAPIG — CSAK ÖT NAPIG — CSAK ÖT NAPIG — CSAK ÖT NAPIG az Ipoly Áruház Romhőnyban a kultúr házban október 23—27-ig Méteráru, cipő, férfi-, női, gyermekkonfekció, kötött-, divatáru, kerékpár, edény, üveg, porcelán, kerámia, rádió, televízió, hűtőgép, sport-, játék, illatszer UASHRT RENDEZ. a méteráru-, lakástextilosztály nagy árengedményekkel fífrrx -napot tart. Nyitvatartás: hétköznapokon 8.30—16.30-ig szombaton 8.30—13.00-ig A BIZOMÁNYI ÄRUHÄZ a helyszínen a felsőruházati cikkeket. híradástechnikai cikkeket és háztartási gépeket felvásárolja. CSAK ÖT NAPIG, MINDENKIT VÄR A ROMHÄNYI VASÁR!

Next

/
Oldalképek
Tartalom