Nógrád. 1984. szeptember (40. évfolyam. 205-230. szám)
1984-09-14 / 216. szám
Szlovák vendég Nógrádban ’ A Magyarországi Szlovákok (Demokratikus Szövetségének vendégeként néhány napig hazánkban tartózkodik Vladimir Minács, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, ország- gyűlési képviselő, az írószövetség alelnöke. Tegnap Nóg- rád megyében tett látogatást az északi vendég. Kora délelőtt a bánki szlovák tájház tárgyait tekintette meg Alt Gyulának, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége titkárának társaságában. Elkísérte őt Ondrej Kar- kus, a Matica Slovenska külügyi osztályának vezetője is. 'A vendégeket" Rétságon Srám 'András, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának titkára — a hazai szlovákok szövetségének alelnöke — fogadta. A baráti országból érkezett vendégek nagy érdeklődéssel tekintették meg a tájházat, majd Bánk község egyik lakójának, Hajdú Pál- nénak a lakásához sétáltak. Ott — természetesen anyanyelven — elbeszélgettek a település életéről, az ott élő emberek munkájáról, örömeiről, gondjairól. A baráti beszélgetésen — többek között — szót ejtettek az anyanyelv árolásáról, a nemzetiségi kultúra őrzéséről, a Nógrádban élő szlovák anyanyelvűek helyzetéről. Ezután a vendégek a Pest megyei Püspökhatvanba utaztak, ahol a helyi párt- és állami szentek vezetőivel találkoztak. Kora délután Galga- gután Lehoczki Endre evangélikus lelkész vendégei voltak. Vele a nemrégen lezajlott nemzetiségi kongresszusról beszélgettek csehszlovák vendégeink, majd a rövid Nógrád megyei látogatásukat Vanyarcon folytatták. A Nógrád megyei községben a tanács elnökasszonya bemutatta az új iskolát, szót váltottak a szlovák nyelvoktatás helyzetéről, majd a közművelődés- rőj beszélgettek a tanács vezetőivel a vendégek. Vladimir Minács, aki egyébként a Matica Slovenska — a Szlovákok Világszövetsége — elnöke is, sokoldalúan tájékozódott a Magyarországon, így a Nógrád megyében élő szlovákság anyanyelvének, szokásainak ápolásáról, eredményeiről. Mint megállapította, az utóbbi nyolc-tíz esztendőben figyelemre méltó eredmények születtek az oktatásban. Az eredményekért sokat tesz a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szö-> vétségé, és egyre nagyobb szerepet vállal az anyanyelvi kultúra terjesztésében a nemzetiségi értelmiség. H. Z. Ái Országos Béketanács nyilatkozata A Béke-világtanács kezdeményezésére e napokban nemzetközi szolidaritási akciók sokaságán emlékeznek meg Etiópia nemzeti ünnepéről, a forradalom győzelmének tizedik évfordulójáról. Az Országos Béketanács ebből az alkalomból csütörtökön nyilatkozatot tett közzé, amely többek között hangsúlyozza: — A haladó és békeszerető közvélemény megkülönböztetett figyelemmel és érdeklődéssel követte az etióp nép életének kiemelkedően fontos eseményét, az Etióp Dolgozók Pártjának minap befejeződött alapító kongresszusát. A világszerte megnyilvánuló szolidaritás az ősi és független ország népének, s azoknak az eredményeknek szólt, amelyeket az elmúlt évtizedben értek el. A feudális rend megdöntésével a nép képviselőinek kezébe került a hatalom; hathatós és sokoldalú erőfeszítéseik révén megteremtődtek az emberhez méltó élet feltételei, felszámolták az írás- tudatlanságot, fejlesztették az egészségügyi hálózatot, s megszüntették az éhínséget. A nyilatkozat leszögezi: a forradalmi Etiópia fontos feladatának tekinti a dél-afrikai és a namíbiai nép apartheid- ellenes küzdelmének támogatását, az Afrikai Egységszervezet tevékenységének előmozdítását, valamint az el nem kötelezettek mozgalmában végzett munkát. Az Etióp Dolgozók Pánjának most befejeződött kongresszusán elfogadott határozatok híven tükrözik az ország vezetőinek józan helyzetértékelését, annak ismeretét, hogy a szocializmus alapjainak lerakása, az ország boldogulása hosszú és áldozatos munkát követel. — A békeszerető magyar közvélemény ehhez további sikereket kíván — fejeződik be az Országos Béketanács nyilatkozata. (MTI) Viszonylagos nyugalom Libanonban A libanoni - politikai skála legkülönbözőbb árnyalatait képviselő újságok és számos bejrúti vezető is üdvözölte a kormánynak azt a döntését, hogy hétfőtől kezdve, három napon át, zártkörű tárgyaláson igyekeznek egyezségre jutni a miniszterek az ország sorsát meghatározó alapkérdésekben. A mérsékelt An- Nahar nevű lap szerint e határozat megkönnyebbülést jelent a libanoniaknak, bár igazán csak akkor fognak örülni, ha a megbeszélések sikerrel járnak. Az Al-Anvár nevű konzervatív lap viszont azt hangoztatta, hogy az igazi döntéshozók nem tagjai a kabinetnek — a megoldás a regionális és a nerri- zetközi erőviszonyoktól függ. Katonai téren viszonylagos nyugalom volt csütörtökön az országban, bár éjjel Szűk el- Garb térségében három órára kiújultak a tüzérségi ösz- szecsapások a drúz milíciák és a hadsereg jobboldali egységei között. Néhány lövedék a bejrúti nemzetközi repülőtér közelében csapódott be, de sem emberéletben, sem anyagiakban nem keletkeztek károk. Kádár János fogadta Berthold Beitzet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a Parlamentben fogadta Berthold Beitzet, az NSZK-beli Krupp müvek felügyelő bizottságának elnökét. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek a világgazdasági helyzet, a különböző társadalmi rendszerű országok közötti viszony, valamint a Magyar Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kapcsolatainak néhány időszerű kérdéséről. A megbeszélésen jelen volt Marjai Józsej, a Minisztertanács elnökhelyettese. (MTI) Havasi Ferenc látogatása Prágában Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására szeptember 13-án látogatást tett Prágában Havasi Ferenc, ez MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bízott-' ság titkára. Havasi Ferencet szívélyes, baráti légkörű találkozón fogadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára. Havasi Ferenc megbeszélést folytatott Milos Jakessel, a CSKP KB elnökségének tagjával, a KB titkárával. Kölcsönösen tájékoztatták egymást a szocialista építőmunka napirenden levő feladatairól és véleményt cseréltek a két ország közötti gazdasági együttműködés fejlesztésének egyes kérdéseiről. A találkozókon, részt vett Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. Ülést tartott (Folytatás az 1. oldalról) Kevesebb lesz a célcsoportos és több a magánerőből megvalósuló új otthon. Gondot okoz, hogy a lakásépítés költségei lényegesen emelkedtek. Amíg 1981-ben átlagosan a lakások egy négyzetméterének költsége 7626 forint volt, tavaly már meghaladta a tízezer forintot. A megye vállalatai anyagi lehetőségei szerint ugyan különböző mértékben támogatják dolgozóik lakáshoz jutását, de a mun- káslakás-építési akció megszűnte miatt elmaradó állami támogatásnak alig több mint 50 százalékát képesek a munkáltatói kölcsönnel ellensúlyozni. Jelentősen fejlődött az elmúlt esztendőben a telekellátás. A megyei tanács három alkalommal hirdetett pályázatot, megközelítőleg 41 millió forint értékben építési telkek kialakítására. A támogatás elnyerése érdekében a tanácsok mozgósították helyi erőforrásaikat, s így január 1-én több mint 3,5 ezer hagyományos családi házzal beépíthető telek állt rendelkezésre. A városokban a telkek közművesítettsége magasabb a megyei átlagnál, a használatba vételi díjak pedig településenként változók. Megyénkben megkülönböztetetten kezelik a meglevő lakások állagának őrzését, a la* kásfelújításokat. A tervidőszak végére várhatóan az előirányzottól 107 lakással több korszerűsítésére kerül sor. Erre a célra 1981—83. között 287 millió forintot használtak fel. A kezdeti lépések megtörténtek valamennyi ingatlankezelő szervezetnél, a házkezelési alaptevékenység javítására. A lakásgazdálkodás korszerűsítésére is sor került időközben. amelynek célja, hogy kiegyenlítettebbé váljanak a lakáshoz jutás feltételei, mindenekelőtt a többgyermekes és pályakezdő fiatalok lakáshoz jutási esélyei növekedjenek. Az elmúlt év első felében sor került a lakásigény- lések megújítására. Ezáltal a korábbi 4598 igénylővel szemben a megye nagyobb településein január elsejével 2573 igénylést tartottak nyilván. A társadalompolitikai célokkal összhangban meggyorsult a többgyermekes családok lakáshoz juttatása. Salgótarjánban ’ és Balassagyarmaton tanácsrendeletben garantálják, hogy a háft’om- és többgyermekes családok az igénybenyújtást követő két éven belül önálló otthonhoz jutnak. A tanácsok fontos kérdésként kezelték a pályakezdő. fiatal házasok lakáskörülményeinek javítását. A problémákon fokozatos lakáshoz juttatással igyekeznek enyhíteni. A fiatal hájasok részére megyénkben első lakásként biztosítható szoba, konyhás, komfort nélküli, vagy komfortos lakás, garzon. elhelyezőé a szobabérlők házában, tetőtéri lakások, örvendetes, hogy erősödött a lakásigénvlések társadalmi elbírálása. Érdemibbé vált a lakásügyi társadalmi bizottságok szerepe a névjegyzékek összeállításában, a sorrendiség kialakításában, a lakossági észrevételek elbírálásában. Fontos feladat az állami lakásépítésben, hogy a korábbinál jobban vegyék fi-, gyelembe a helyi igényeket, célszerű növelni az egvszobás és az úgynevezett többsene.- rációs lakások arányát. Gondoskodni kell az üresen álló lakások újrahasznosításáról, kiemelten kell foglalkozni az építőanyag-ellátás fejlesztésével. A napirend feletti vitában felszólalt Ember Csnba, aki Balassagyarmat és környéke lakásépítési tapasztalatait elemezve rámutatott, hogy hatvan helyett kétszázhatvan új otthon énül magánerőből. Miként Cseszmeg Jánosné elmondta. Bátonvterenye körzetében három tanács 4,4 millió forint támogatást vett igénvbe új telkek kialakítására. Dr. Szittner András tényszerűen szemléltette. hogy megyénkben a különböző technológiákkal épülő lakások átlagos költsége indokolatlanul magasabb az ország m i* dékeihez képest. Kispá ó- zsef a tanács tagjaival a témával kapcsolatos, közelmúltban lezajlott megyei népi ellenőrzési vizsgálat tapasztalatait Ismertette. Dr Kovács Bertalan kifejezte elégedetlenségét a Pásztó központjában dolgozó kivitelezőszervezettel szemben és a pálva- kezdők lakáshelyzetének javítására hívta fel a figyelmet, Timmel Zoltán elmondta, hogy a NÁÉV kanacitásá’v.k 50 százalékát a lakások építése köti le és rámutatott az építési költségek emelkedésének néhány okára. Zachor Kázrpér hangsúlyozta, hogy a falun élők helyzete sem könv- nyebb. ha lakáshoz szeretnének jutni. A nézsai termelő- szövetkezet pé'dául sokolda'ú támogatást nyújt tagjainak az otthon teremtéséhez. A tanácstag szóvá tette az építőanyag-ellátás elszomorító helyzetét. Zsidai László a lakásgazdálkodással kapcsolatos új jelenségekre irányította a figyelmet, többek között rámutatott: az építkezések drágulásával egyre nehezebb a lakások értékesítése. Arról is szólt, hogy joggal váriák el az építőipari vállalatoktól a jó minőségben végzett munk-'r. Várvölgyi Sándor, az ÉVM osztályvezetője a többi között a meglevő lakóházak fenntartásával kapcsolatos tennivalókra hívta fel a figyelmet. Máté Csabáné megemlítette, hogy a telkek használatba vételi díjai nem mindig szolgálják a településfei'esztési érdekeket. s javasolta a lakás- nyilvántartások összehangolását. A megyei tanács az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. majd tájékoztatót hallgatott meg a dolgozók érdekében hozott egészségügyi, szociális és munkaügyi jogszabályok érvényesüléséről a Balassagyarmati Fémipari Vállalatnál. Elfogadta a Nógrád megyei Tanács tervgazdasági bizottsága tevékenységéről szóló beszámolót, majd egyéb ügyeket tárgyalt. M. Sz. Gy. Zavargások Dél-Afrikában NATO-tábornokok Spanyolországban Késő estig tartottak a zavargások szerdán Sowetóban, Johannesburg legnagyobb, feketék lakta elővárosában. A kormányzat által elrendelt gyülekezési tilalom ellenére Dél-Afrika több más városában, egyetemi negyedében is voltak tiltakozó megmozdulások Steve Biko néger vezető halálának hetedik évfordulóján. A dél-afrikai rezsim karhatalmi erői Sowetóban gumilövedékekkel és könnygázzal oszlatták szét a tömeget. White Citűben, Mofoló- ban és Graham,stown egyetemi városban is rátámadtak a tüntetőkre. Sowetót hétfőig lezárták a fehérek elől. A NATO egyesített katonai szervezetéhez tartozó országok vezérkari főnökeit magában foglaló katonai bizottság Cornells de Jager holland tábornak; a bizottság elnöke vezetésével csütörtökön Portugáliába és Spanyolországba indult hivatalos látogatásra. A vezérkari főnökök rendszeresen ellátogatnak' az atlanti szövetség egy-egy tagországába. Feltűnést kelt azonban a spanyolországi látogatás, mivel ez az ország még nem tagja az egyesített katonai szervezetnek, csupán a NATO politikai szervezetének. Megfigyelők rámutatnak: a NATO legfőbb katonai testületének spanyolországi látogatására olyan kényes időszakban kerül sor, amikor a madridi kormányzat még nem döntött arról, hogy csat- iakozzék-e az ország a NATO katonai szervezetéhez, tehát alárendelje-e haderői egy részét a közös NATO-parancs- nokságoknak, és" népszavazást készül tartani erről a kérdésről, valamint az ország NA- TO-lagságáról. * Madridi jelentés szerint csütörtökön megérkezett a spanyol fővárosba a NATO egyesített katonai szervezete vezérkari főnökeinek katonai bizottsága. Megalakult az új izraeli kormány Kérdés Franciaországból Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön* megalakult az új izraeli kormány, élén Simon Peresszel, a munkapárti tömörülés elnökével, aki belügyminiszter és vallásügyi miniszter is. Helyettese Jichak Samir, a Likud-blokk vezére, egyben külügyminiszter. A Munkapárt és a Likud közös kormányzatában Samir mellett miniszterelnök-helyettes lett Jichak Navon volt államelnök, aki a Munkapárt színeiben a művelődési és kulturális tárcát is megkapta. A két vezető párt mellett még hat csoportosulás delegál minisztereket a kormányba, közöttük a Jahad („Egység”) párt, élén Ezer Weizman volt hadügyminiszterrel. Jelenlegi beosztása: a miniszterelnök mellett működő tárcanélküli miniszter. Ariel Sáron egykori hadügyminiszter most az ipari és kereskedelemügyi minisztérium élére került. A kormányalakítást követő parlamenti vitán Peresz azt állította, hogy Izrael hajlandó tárgyalni arab szomszédjaival, elsősorban Jordániával arról, amit „valós béké”-nek nevezett. Katonai téren az ország legfontosabb feladatának Észak-Izrael védelmét nevezte. — Ennek biztosítása után — jelentette ki Peresz — hazahívjuk erőinket Dél-Li- banonból. Hangsúlyozta, hogy Izrael megpróbálja „továbbfejleszteni” az Egyiptommal kötött különbékét, enyhíteni igyekszik ennek jelenlegi, fagyos állapotain. A százhúsz főnyi knesszet- ben — parlamentben — a munkapárti Likud-kormány- nak kilencvenhét szavazata van, a bizalmi vitát a késő esti órákban követő szavazás tehát csak formalitás. Mitterrand elnök szocialista pártja sajátos módon a keménység mellett döntött. Ezúttal nem a jobboldal — az idén immár megszokott — támadásaira válaszolt ilyen módón a kormányzó párt, hanem éppen a szövetséges kommunista párt bírálataira. Emlékezetes, hogy az 1981 - es elnökválasztás és a pár hónappal későbbi parlamenti választás fényes sikereket hozott á Francia Szocialista Pártnak: Mitterrand lett az államfő és a parlament fontosabb részében, a képviselő- házban abszolút többséghez jutottak a szocialisták. Meglepetés volt hát, hogy ezek után a kommunisták is részesei lettek a kormányzásnak, hiszen a parlamenti erőviszonyok ezt nem tették szükségessé. A baloldali unió azonban nem a napi politika igényei szerint formálódott. A kormányzati szövetség létrejöttében az játszott szerepet, hogy az elnökválasztáson a kommunista szavazatok tömege is hozzájárult Mitterrand győzelméhez, s a parlamenti helyekért vívott csatában, a második fordulóban ismét csak összefogott a két baloldali párt. A biztos szocialista fölény kialakításában tehát a Francia Kommunista Pártnak része volt, a kommunista f választókra pedig szüksége volt a szocialista irányítású kormánynak. Érthető, hogy a hosszú évek polgári kormányzása után hatalomra jutott baloldal közösen látott neki a feladatoknak. Ez az állapot az idei év derekáig állít fenn, annak ellenére, hogy a két párt között mind több nézeteltérést okozott a gazdaságpolitika. Az első két év reformjai, baloldali jellegű változtatásai titán 1983-tól kezdve a szocialista irányítás rátért a „szigor politikájára”, ami mind több engedményt jelentett a tőkének, s egyre több terhet a dolgozó tömegeknek. Bar a rideg közgazdasági megfontolások ezt diktálták, a kommunisla párt mind világosabban látta, hogy ezen az úton a baloldal lassan elveszítheti tömegbázisának jó részét. Ez a félelem beigazolódott az idén júniusban tartott közös piaci választásokon, ahol riasztóan sok szavazót vesztettek a kommunisták, jelezve, hogy korábbi választóik jelentős része szerint a párt a kormányban lévő kisebbségi helyzetében már nem képviseli elég következetesen és főleg hatékonyan a munkástömegek érdekeit. Veszteséget szenvedett a szocialista párt is, s ezek a jelzések késztették az elnököt a kormány átalakítására. Csakhogy az új kormányfő, Fatjius éppen a szigorú, megszorító gazdaságpolitika híve, tehát gyakorlatilag megbízása a további jobbra húzódást jelezte előre. A kommunista párt ilyen körülmények között kilépett a kormányból. Rögtön leszögezve azt, hogy ez nem jelenti a baloldali unió felmondását, s különösen nein a támadó jobboldal elleni közös harc feladását. Július óta azonban mind világosabbá vált, hogy a szocialisták új kormányának gazdaságpolitikája nem felel meg a baloldal 1981-es ígéreteinek. A gazdaság fellendítését a tőkének adandó kedvezményekkel, a szociális és más közkiadások lefaragásával, a fogyasztási adók emelésével kívánják elérni. Ennek nyomán pedig növekszik a munkanélküliség, csökken a vásárlóerő. A kommunisták egyre élesebben bírálják ezt a tendenciát: a hétvégén, a L’Hu- manité ünnepén, a párt vezetői ismét felszólították a kormányt az irányváltásra. Nos, ennek hatására mondta le szerdán a szocialista vezérkar a két párt irányítóinak soron következő megbe- szólásét.. A sajtó pedig azonnal feltette a kérdést: vége a baloldali szövetségnek Franciaországban? Avar Kiről/ 2 NÓGRÁD - 1984. szeptember 14., péntek