Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-11 / 188. szám

Vendégnyomon (1.)

Ha olcsó is van, miért nincs?

II meghatározó: a nagyvállalat

' A hőmérő higanyszála föl-, a vendég pedig lakóhelyétől távolszökik. Országot látni, járni — jó dolog. Az átlagos pénzű hazai turista egykömy- nyen rájön, hogy határon belül is mi sok, szép táj vár még rá. Ismerd meg hazádat! — harsogjuk a jelszót, s némi szervezés után máris útnak indulhatunk. A hegyes V'őéken élők a sík földre, mások meg éppen hozzánk, a friss levegőt lehelő fenyvese* erdők közé.

* 7, üdülő, a turista enni és vásárolni akar. Mit kap és milyen körülmények között? MUyen házigazdának bizonyul Nógrád megye? Az augusztusi idegenforgalmi szezonvizs- gálat során éppen ezt kívánja letapintani a Nógrád megyei Tanács kereskedelmi osztályának felügyelősége.

*

Szép tájakon, szelíd lankák közt utazhat a vendég a Karancs völgyében. Lehet úti- célja Szécsény, Hollókő, vagy távolabbi akár, autójával e kanyargós utakat méri végig. Induljunk hát mi is erre Bolcsó Pál megyei kereskedelmi felügyelő társaságában!

A Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 80-as számú karancslapujtői ABC- üzletóben a délelőtti órákban elviselhető a forgalom. Mátyás István hentes pultja előtt mégis hosszú sor áll. Jobbára fejkendős, idős nénikék várják türelmesen, hogy az Idős mester színe elé kerülhessenek.

— Szagol * hús — emeli

tel a fejét önérzetesen elől egy sötétruhába öltözött asz- szony.

— Harmincöt fokban? — replikáztk a mester. — Levág egy csirkét, fél óra múlva szaga van!

Igaz, ami igaz, rekkenő a hőség. Viszont az is igaz, hogy Mátyás Istvánhoz mesz- sze földről tanulni járhatnáModern konyhát, szép, világos, jól felszerelt éttermet adtak át rendeltetésének a Nógrádi Szénbányák ménke- si aknaüzeménél. Ezzel befejeződött a Nógrádi Szénbányáknál működő üzemi konyhák, éttermek kibővítése, felújítása, korszerűsítése. A tiribesi, kányási, szorospataki, a nagybátonyi gépüzemi

nak a vásárlóval való foglalkozást. Ő aztán érti, hogyan lophatja be magát egy hentes a vevő szívébe! Kelleti, dicséri a húst, néhány kedves szava mindenkihez van. S ami ettől is fontosabb, pontosan mér, korrektül számol, s nem adja a hosszúkarajt a rövid árában.

Másrészt viszont az is vitathatatlan, hogy az itt mért sertések bizony soványak, izomszegényeik. Ceglédről kapta a bolt a szállítmányt. Mátyás István erről nem tehet, az elől állóval iparkodik elfeledtetni a szomorú tényeket, s vígan tereferél. A hátsók haladnának gyorsabban is, dehát majdcsak rájuk kerül a sor. S akkor részesedhetnek a mester vidám humorából, de még könnyed füttyszavából is.

A kétkilós kenyéren — az ellenőrzés pénteki napon volt — csütörtöki címke, eszerint az aszta! ravalót a szerda délutáni műszakban sütötték. Mit mondjunk, nem is túlságosan friss. Ez is csak kilenc órakor jött — dehát falun vagyunk...

Néhányan iskolai füzetcsomagot vásárolnak, s olvasván az árát, elhúzzák szájukat. Pár filléres rajta az engedmény, s itt, Karancslapuj- tőn eszébe ötli’k a vevőnek: ennek ugyan minek az országos nagy csinnadratta?

Bolcsó Pál megrázogat egy zöldpaprikával telt ládát. Hát igen. Nemcsak fölül rohadt, alul sem különb. Az ára viszont első osztályú, ugyan bizony mire föl?! S mire föl lehet még egyáltalán az eladótérben ez a néhány kilónyi ordenáré krumpli, mely már csak romokban őrzi egykori önmagát? Lavaj Tiborné boltvezető-helyettes szerint friss zöldáru éppen ma jön, ám ez nem ok az erősen levitéziett zöldféle boltban tartására.

A szécsényi éfész 63-as száés a ldsterenyei vasipari üzemek éttermeiben jelenleg ezerötszáz bányaipari, dolgozó ebédel naponta, kulturált körülmények között. A célra nyolcmillió forintot költött a vállalat, míg az üzemi étkezés költségeinek kiegészítésére évente két és fél millió forintot áldoz.

mú litskei boltjában ugyancsak csendesen telnek a délelőtti órák. Eladó és vevő jóízű beszélgetésbe elegyedik; az időből is futja, hozzávaló kedvnek sincsenek híján. Vásárlóik kiváló boltja — hirdeti a tábla az üzlet falán. S alighanem e könnyed, kedélygyógyító beszélgetéseket is figyelembe vették a vevők, amikor az elismerő tábla odaítéléséről mondtak véleményt.

A hangulat tehát kifogástalan, s ez a mai világban egy üzletben sokat számít. A zacskós tejet viszont hűtetlenül, földre helyezett ládákban tartják. A délutáni forraláskor ebből már összement tej lesz, forralás nélkül pedig estére aludttej.

— Napok kérdése, hogy megkapjuk a hűtővitrint — mondja László Gyula boltvezető. — Már kimérték a helyét. Elfér benne a tejtermék is, mert ez így bizony nem állapot.

Húskészítményt keveset látunk az üzletben, olcsót még kevesebbet. László Gyula, „megnyugtat”, nemcsak ma van így.

— Látták, ugye, milyen szép

nyilatkozatot tett a tévében a húsipari vállalat — magyarázza kesernyés hangon. — Hogy bárkinek, bárhol Igény szerint szolgálják ki az olcsó húskészítményt. Hát, kérem, nálam megáll a szállító, és ultimátumot nyújt be: vagy leveszem a megrendelt három kiló helyett a dupláját, vagy nem kapok semmit. Ez itt kis bolt, s ha én csak három kiló parízert kérek, az azt jelenti, hogy a szavatossági időn belül annyit tudok eladni. Miért nem hiszik ezt el nekem? Miért nem bízzák ránk a kereslet megítélését?

Sajnos, erre nem tudtunk válaszolni. Azt hiszem azonban, úgy igazán nem is tőlünk vár feleletet kérdéseire a lit- kei boltvezető.

S hogy egészen biztosan higgyünk neki, előhozza a legutóbbi rendelését. A Balassagyarmatra küldött Igénylistából az összes olcsó hús- készítményt néhány elegáns tollvonással lehúzták. Nézzük a rendelés másolatát, s hirtelen nagyon kicsinek érezzük magunkat. És csak egészen halkan és alázatosan merjük megkérdezni: tessék mondani, akkor most van olcsó húskészítmény vagy nincs?

(Folyt, kör.)

Szendi Márta

Mekkora az optimális vállalati méret? Jó-e, ha a vállalatok minden kiegészítő tevékenységet maguk végeznek el, s így gigantikus méretűvé válnak? Veszélyeztetik-e a kisvállalatok a nagyipar munkaerő-ellátottságát? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szinte naponta találja szembe magát az újságot olvasó, televíziót néző, rádiót hallgató állampolgár.

Kezdetben a szaksajtóban folyt erről a párbeszéd, azután kiterebélyesedett, s a vita ma már országos méretű.

KIÉ AZ ELSŐBBSÉG?

Vannak bizonyos iparágak, amelyek ahhoz, hogy versenyképesek tudjanak maradni, már eleve nem működhetnek kisvállalati keretek között. Ilyen többek között a bányászat, a kohászat, az energiatermelés, a jármű- gyártás, vagy a petrolkémia. Az ezekben az iparágakban lekötött eszközök nagy értéke már önmagában feltételezi a nagy méreteket.

Ma már szakkönyvek tucatjaiban olvasható, hogy évente hány autóbuszt és személygépkocsit, televíziót és hűtőszekrényt, szerszámgépet, telefonközpontot, számítógépet, rádiót, magnetofont és hosszan sorolhatnánk még, mi mindent kell ahhnz előállítani, hogy rentábilis legyen a termelés. És ez csak az egyik oldal, hiszen a megfelelő mennyiséget élenjáró

technológiával, jól szervezett munkával, kiváló anyagból, s magas munkakultúrával rendelkező, fegyelmezett dolgozókkal kell előállítani. E feltételek pedig — általában — a nagyvállalati keretek között könnyebben megteremthetők.

NEMZETKÖZI MÉRCÉVEL MÉRVE

Mindemellett a nagy piacokon fontos, hogy egy-egy termelőország a kínált árucikk alkatrészellátásáról, és szervizeléséről is gondoskodjék, s itt a nagyvállalatoké az elsőbbség.

Mondhatja persze bárki, hogy nekünk nem a nagyméretű piacok meghódítása az elsődleges célunk. Igaz. Sőt, nekünk, amellett, hogy áruforgalmunkban természetszerűleg törekszünk az aktívum növelésére, pillanatnyilag fontosabb feladatunk, hogy a belső ellátásban végre versenyhelyzet, kínálati piac alakuljon ki. S ebben — a hazai piacon — valóban a kisebb, rugalmasabb és egymással a vevőért versenyben álló vállalatoké a fő szerep. Ám, ha a vallóban, de nem kizárólagos cél mellett nem feledkezhetünk meg a távolabbi célról.

Mert nem az a fő kérdés, hogy hány kis-, közepes és nagyvállalat működik hazánkban, hanem az, hogy ezek hogyan működnek, mennyire hatékonyan dolgoznak.

JÓZAN GAZDASÁGI MEGFONTOLÁSOK

Az MSZMP Központi BU zottságának 1983. júliusi határozata így fogalmazott: „A nagyvállalatok szerepe a jövőben is meghatározó marad a termelésben, az exportban és a műszaki fejlődési ben. Belső szervezeti és ösztönzési rendszerünk fejlesz-) tésével a jelenleginél nagyobb mértékben kell kiaknázni a koncentrációban rejlő hatékonysági tartalékokat. Folyamatos munkával elő keli segíteni, hogy a piaci hatásokhoz rugalmasan alkalmazkodó olyan közép- és kisvállalatok jöjjenek létre, amelyek — az ipari szövetkezetekkel és a magánkisiparral együtt — jó termelési hátteret nyújtásiak a nagyiparnak, részt vesznek a lakosság jobb ellátásában, s képesek gazdaságosan előállítható termékek exportjára is”.

A nagyipar és az ipari nagyvállalat tehát továbbra is meghatározó kell, hogy maradjon. Ezt indokolják a józan gazdasági megfontolások a világméretű fejlődés tapasztalatainak elemzése és az ezekből adódó következtetések. Nem a vitában elhangzó érvek súlya és a vitatkozók pozíciója dönti el ezt a kérdést, hanem az a gazdasági környezet, amelyben mindenkinek szembe kell néznie a hazai és a világpiac értékítéletével.

A. T.

Ü.i épület emelkedik Salgótarjánban, a Mérleg utcában, melyet a STÉSZ épít. Az átadás után, várhatóan az MTESZ irodája és egy ABC-áruház kap helyet benne.

—■

Közétkeztetés a Nógrádi Szénbányáknál

A négyszervolt tsz-©!nők

M

ásfél esztendeig hírt sem hallottak felőle. Huszonéves asszonya már-már arra gondolt, talán nem is él. Aztán, hogy vége lett a háborúnak, egy derűs májusi na. pon az ura lánytestvére lélekszakadva esett be az ajtón.

— Ángyi... ángyi — kiabálta. — Jön Vince bátya! — S, hogy az asszony örömtől zavarodott tűzpiros, hol meg halottfehér arcára nézett, bizonygatni kezdte: Jön... már ott jár a pajtakertben...

Kiss Vince Kárpát-Ukraj- nából indult hazafelé. Végig- tántorgott Ausztrián, Magyar- országon míg 1945. május derekán Varsányba ért. Az első napok azzal teltek el, hogy örültek egymásnak, megmaradt életüknek. Aztán Kiss Vince dolog után látott.

— Házat kellene építeni... Akár milyen kicsit is, magunknak, — mondogatta asz- szonyának.

Apja kőműves volt, rá is ragadt valami a mesterségből. Jöttek, segítettek a testvérek is.

Varsányban akkoriban már rendezték a sorokat, szervezkedtek a pártok. A szegényebbek, a napszámosok, a részesaratók, mint Kiss Vince is. a kommunista pártba léptek. Voltak vagy százhetvenen együtt, amikor a vez" tőségbe választották. Az 1945-ös választásokon mea a kisgazda párt kerekedett felül, de 1947-ben már a kommunista párté volt a győzelem. Még abban az esztendőben rendet raktak maguk között is. Kiközösítették azokat, akik csak

azért sodródtak a párthoz, hogy az osztáskor nagyobb darab földet, több éleimet, jobb munkát kapjanak.

Aztán 1949 januárjában Tóth Ferencet, Szita Isívánt. Francia Józsefet, Bagó Józsefet meg Kiss Vincét egyhónapos pártiskolára küldték Salgótarjánba. A' februári estéket meg azzal töltötték, hogy megszervezték Varsányban a termelőszövetkezetet. A földosztáskor kihasított apró parcellákat vitték a közösbe. Kiss Vince három holdat, s őt tették meg elnöknek. Zsúnypusz- tán, az uradalom helyén gépállomás alakult, egy-két kör- mös traktor került a szántáshoz. A soványka tehenek meg vetőgépet húztak, amit a falubeli gazdáktól vettek külön. Nem is volt addig baj, amíg eszükbe nem jutott a taaosí- tás. Egyszerre ellenük fordult a falu. Megtörtént, hogy az erőtlen szavak helyébe az erőszak lépett. A géppisztoly riadt ropogása azonban kijózanította azokat is. akik az emberek ellenére siettek, szaladtak előre.

Kiss Vincét elvitték a faluból Szécsénybe. járási Déíosz- titkárnak. Aztán a rétsági járás útjain porzott kis 100-as, Csepel motorja. Testét, lelkét egyformán gyötrő munka volt. Hazajött és a termelőszövetkezetben keresett magának dolgot. A domboldalt járta a

jószágok nyomában, amikor megkeresték Szécsényből, a járási pártbizottságról.

— Mit keresel itt Kiss elvtárs! — csodálkozott rá a vendég.

Láthatod, legeltetek...

Bevitték a tanácsra elnöknek. Elődje sokszorosan visz- szaélt az emberek bizalmával. Néhány hónap múltán nálánál hozzáértőbb ember került a tanács élére, a járási ianács- ra, onnan meg a pártbizottságra került. Ám egyszercsak hírét vette, hogy otthon bajban van a termelőszövetkezet. Nagy Imrét hallva, ment ki merre látott. Vitték a földet, a jószágot. Akik maradtak, megkeresték Kiss Vincét:

— Gyere haza elnökünknek...

Az öt esztendő alatt szépen összerázódtak. A kiállításon, amelyet Szécsényben rendeztek, a legjobb gazdákat utasították maguk mögé. Akkoriban az élenjárókkal a palo- tási, a vadkerti, a szécsényi termelőszövetkezetekkel együtt emlegették a varsányiakat. S amikor a közös gazdálkodást fontolgatták a járás más településein is, Kiss Vincét újra elvitték Szécsénybe. a párt- bizottságra. Előrelátó, tapasztalt embernek tudták, segítsen másoknak. A varsányiak együtt maradnak már nélküle is.

A következő esztendőben a varsányi gazdák egyetlen szövetkezetét alakítottak. A közös munkával egyetértettek, hanem az elnökben sehogyan sem tudtak megállapodni. A háborgó kedélyek a közgyűlés után sem jutottak nyugvópontra. Egy hét elteltével újból összejöttek a gazdák és megtették elnöknek Kiss Vincét. öt esztendő elteltével összeálltak, hogy együtt dolgoznak a varsányiakkal a nóg- rádsipekiek, meg a rimóciak. Ügy gondolták, így talán köny- nyebben boldogulnak.

Csak hát az egyesülés, legalábbis az eisö években, sokkal inkább a jobb élet utáni sóvárgás volt, mint biztos pilléreken nyugvó elhatározás. Kerekedett is belőle kisebb- nagyobb háborúság. Az emberek egy része hol az együttes munka, hol meg a ve etők ellen háborgott. Kiss Vince akkor az egyik elnökhelyettese volt a gazdaságnak. Tette a dolgát, ahogy szokta, ám ha bement a szövetkezeti irodára, sok-sok apró jel figyelmeztette. bizalmatlanság dermeszt) körülötte a levegőt. Később aztán kiderült, azt suttogták róla, mert neki magának soha nem mondták meg nyíltan, őt sejtették a háborgók mögött Csak akkor pnyhült szorongása, amikor vele együtt tisztázták, hogy vétlen a szervezkedésben. Balatonfüreden pihent, nyugtatták megkopott idegeit, szívét, amikor Vársányból érte mentek. Űjra csak elnöknek akarták a tagok a szövetkezetbe. Nem fogadta el a kihelyezett szakembereknek járó állami támogatást.

— Elég nekem az a fizetség, amit a szövetkezet nyújtani tud, — mondogatta.

A pénz, a vagyon soha nem hozta lázba. Annál inkább a munka. Este, ahogy ágyba került, rendszerint elnyomta a fáradtság. Éjjel azonban fölriadt és tervezgetett, meg- hányta-vetette magában, hogy másnap mit, hogyan tegyen. Mindenkitől megkövetelte a munkát éppúgy, mint magától. Megtörtént, hogy a traktorossal újraszántatta a földet, mert nem engedte elég mélyre az ekéket.

— Tanuld meg, hogy dolgozni csak egyszer kell, de akkor tisztességesen, — mondta a méltatlankodó fiatalembernek.

Tisztelte, becsülte az emberek munkáját, véleményét. Brigádvezetőt is úgy választott. hogy kiment a földeken dolgozó asszonyokhoz, férfiakhoz, s megkérdezte tőlük, kit látnának jónak a brigád óién.

Két évig bírta a megfeszített tempót, 1968 elején az orvosok tanácsára pihenni kényszerült. A pártszervezetben azért dolgozott ezután is.

S. hogy az alapszervezet szétvált, községire, meg szövetkezetire, Kiss Vincét mindjárt meg is választották titkárnak a községiek. Hat esztendő után kérte felmentését. Akkor, amikor szíve újra nyugtalankodni kezdett, s egyre nehezebben jutott levegőhöz. Taggyűlés azért nemigen ült össze nélküle. Segített a pártveze- tőségnek, tanácsnak is, ha a szükség úgy hozta. A falubeliek mindig is adtak higgadt, megfontolt szavára, tanácstag ma is. Elmondta véleményei akkor is, amikor új tanács- titkár került Varsányba. Szervezte a társadalmi munkát a művelődési házhoz, s szorgalmukból, igyekezetükből végül is egymillió forint kerekedett.

H

atvanhat esztendős, négy és fél ezer forintot hoz neki havonta a postás. Ebből él feleségével, akinek egészségét ugyancsak megtépázta az élet Minden vagyok nuk a ház, s ebben benne van mindkettőjük keze munkája.’ Mégis az elégedett emberek nyugodt hétköznapjait élik. Mikor mindez szóba került, egyszerű természetességgel mondta:

— Mindennél többet éri hogy ismernek... becsülnek a varsányi emberek.

V. G.

NÓGRÁD — 1984. augusztus 11., szombat