Nógrád. 1984. augusztus (40. évfolyam. 179-204. szám)

1984-08-18 / 194. szám

A trónfosztott királynő Az Országház mindennapjai avagy szerszámkészítők kerestetnek ' A SZERSZÁMKÉSZÍTŐ foglalkozás ma nem tartozik az úgynevezett divatszakmák közé. Pedig szép mesterség. Azt is mondják róla, hogy a vasasszakmák királynője. Hi. hető is ez az állítás, hisz — ahogy a neve is jelzi — mun­kaeszközt előállító munkáról van szó. Az ipari vállalatok nem létezhetnek szerszámké­szítők nélkül. Ám hiány van belőlük, nagy hiány. Az ELZETT Művek szécsé- nyi gyáregységében például nem kis gondot okoz ez a tény. Nem úgy, hogy ma ’nincs elég belőlük — ámbár elkelne még néhány —, in­kább azért aggódnak, mi lesz holnap. De nemcsak a lakat, gyáriak néznek komoran a jövő elé szerszámkészítőügy­ben, a tőlük nyugatra levők sincsenek „bebiztosítva”. Az 1984—85-ös tanévtől ugyanis megszűnik a szakma oktatása ebben a megyerészben. — Mi 1980-ban a szerszám- készítők miatt építettünk új tanműhelyt kétmillió forintért — Balogh Sándor az ELZETT szécsényi gyáregységének munkaügyi osztályvezetője meglehetősen keserűen közli ezt a tényt. — Már 1970 óta folyik szakmunkásképzés a gyáregységben. Az első tan­évben tizenöt gyerek jött hoz. sank gyakorlatra. Később azon iparkodtunk, minél jobb fel­tételek között, minél maga­sabb színvonalú gyakorlati képzésben részesítsük tanuló­inkat. E. törekvés közepette kissé megcsappant a tanuló­létszám — sokan lemorzso­lódtak —, de az akkori Kohó. és Gépipari Minisztérium va­lamint a Művelődési Minisz­térium támogatásával meg­épült az új tanműhely. — Nemcsak magunknak képeztük a szakmunkás-után­pótlást — veszi át a szót Mitacz Józsefné, oktatási elő­adó. — Amikor elvégezték az iskolát, sokan másutt, a kör­nyező üzemekben, téeszekben helyezkedtek el, egy részük azonban csak megmaradt ná­lunk. A legutóbb végzett szer­számkészítők pedig mind itt. maradtak — szerződést kö­töttek a vállalattal. — Jól értem: a kétmillió fo­rintért épült tanaműhely szep­tembertől üresen áll? — Képezünk géplakatosokat, forgácsolókat és villanyszere­lőket. őket szeptembertől is várjuk — nvugtat meg az ok­tatási előadó, bár ő maga et­től nem nyugodt. A szóban forgó szerszámké­szítő-tanulók egyébként, a ba­lassagyarmati Szondi György Ipari Szakmunkásképző Inté­zetbe jártak, elméleti képzé­sükről ott gondoskodtak. Dr Szabó Istvánt, az intézet igaz­gatóját szünidő lévén ottho­nában kerestük meg, hogy megtudjuk, miért nem indul ősztől szerszámkészítő szak az iskolában. — Azért, mert a megyei ta­nács mü-elődési osztályának és a munkaügyi osztálynak az a célja, hogy ezt a szakmát minél magasabb szinten ok. tassák, illetve, hogy ez't a munkát megfelelő műveltségű emberek végezzék. Ezért a salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskolában, úgynevezett szakmunkáskép­zési célú szakközépiskolai osz­tályban tanítják az egész me­gye számára a szerszámkészí­tőket. Az érettségizett szerszámké­szítő vajon miért nem jó a szécsényi és balassagyarmati körzetnek? Jó lenne, de nincs. Az ő számukra legalábbis. — EBBŐL A KÖRZETBŐL ugyanis nem szívesen mennek tanulni a gyerekek Salgótar­jánba. Kedvezőbb a közleke­dés Balassagyarmatra. Arról nem is beszélve, hogy a Stromfeldben négy év a kép­zési idő, s a szakmát válasz­tók túlnyomó többsége minél előbb pénzt akar keresni. A szakközépiskolai felvételihez egyébként is magasabb tanul­mányi eredményekre van szükség. Szóval, véleményem szerint ilyen feltételek között inkább más szakma mellett döntenek áz itteni pályavá­lasztók — magyarázza Mitacz Józsefné. — A Tarján kör. nyéki szakmunkás-bizonyít­vánnyal rendelkezők pedig nem itt, hanem a megyeszék­helyen fognak elhelyezkedni. Ott is szükség van a szer­számkészítőkre! A megyei tanács munkaügyi osztályán évről évre felméré­seket készítenek, mely szak­mában, hány emberre van szükségük a nógrádi vállala­toknak. A dossziék tanúsása szerint a megye munkaadói összesen hatvanhét szerszám- készítő beiskolázását kérték az 1984—85-ös tanévre. A válla­lati igények megoszlottak: hu­szonegy gyerek szakmunkás- képzőbe való beiskolázását és negyvenhat szakközépiskolai beiskolázását igényelték. Ezzel szemben mindössze egy szak­középiskolai osztály indul a Stromfeld Génipari Szakkö­zépiskolában. harminckét fővel. Pedig a munkaügyi osztály felmérései azért készülnek, hogy a szakmunkásképzést an. nak megfelelően alakítsák... Az ellentmondásra a magya­rázatot a művelődési osztá­lyon kerestük, dr. Szalánczay György osztályvezető-helyet­tesnél. — A folyamatban levő ok­tatáspolitikai reform egyik célja, hogy néhány fontos szakma képzésének színvona­lát emeljük. Tudomásom sze­rint 1985 végéig elkészül a Művelődési Minisztériumnak az a programja, amely elő­írja, melyek azok a szakmák, amelyek csak szakközéniskolá- ban oktathatók a jövőben. A szerszámkészítő ilyen szakma. Mi nem akartuk a miniszté­riumi intézkedést megelőzni, ám úgy alakult, hogy a je­lentkezők kis száma miatt egy helyre kellett koncentrálni a képzésüket. Balassagyarmaton erre nem igazán alkalmasak a körülmények. Ha mondjuk fél-fél osztály indul a megye két központjában, vagy meg­szervezzük a szórványképzést, ahogy a kis számú jelentke­zők esetében szoktuk, az nem megnyugtató megoldás, hisz az a cél, hogy minél tisztább le­gyen az iskolák profilja, kon­centrálódjanak az erők a jobb színvonal érdeképen. Turay Ferenc, a szakközép- iskolák és szakmunkásképzők felügyelője így vélekedik: — Talán az lenne a szeren­csés megoldás, ha az érintett gyárak felvennék a kapcsola­tot a gépipari szakközépisko­lával, az ott tanuló gyerekek­kel. s társadalmi ösztöndíj­kötéssel igyekeznének biztosí­tani az utánpótlást. A JAVASLATNAK csak a számok mondanak ellent: na ugyanis az üzemeknek hat­vanhét szerszámkészítőre van szükségük, hiába kötnek szer­ződést harminckettővel. S igen elgondolkodtató az ELZETT oktatási előadójának okfejtése a pályaválasztást meghatáro­zó szempontokról: utazás, képzési idő. tanulmányi ered­mény. Helyénvaló a következ­tetés: ilyen körülmények kö­zött inkább más szakmát vá­laszt a nyolcadikos, mint a szerszámkészítőt. Hisz míg ezek kedvezőek volttüí,? eddtg se nagyon tolongtak. Akkor pedig hiábavaló az egyébként dicséretes törekvés, hogy emeljük a színvonalat. Kik­nek? Kikkel? A pályaválasz­tási szokásokat, szempontokat ugvanis sokkal nehezebb meg­változtatni, mint a képzés he­lyét. Erre szokták mondani, baj van a szemlélettel. Lehet, hogy a vállalatokéval is: őr­nek nekik annyi szerszámké­szítő? Veszprémi Erzsébet Fokozott érdeklődés o CSÉB iránt Nyolc-kilenc évtized nem túlzottan nagy Idő egy épü­let életében, még kevésbé, ha az ország első házáról, a Par­lamentről van szó. Nem is változott, ha csupán külsejét tekintjük, A 270 méter hosz- szú, 123 széles, 96 méter ku­polamagasságú szép számú dísztoronnyal ékes építményt, amelynek kis híján 700 he­lyisége van, s 28 lépcsőház­ból megközelíthető folyosói 20 kilométeres utat tesznek ki, kívül-belül a választékosság­ra törekvő mívesség jellem­zi. Ma már szükségtelen el­hárítani a korabeli ellenzék titulusait, a hivalkodó, cifra palotának nevezett épületet, Steindl Imre építész 20 évig készülő remekét, egy világ választja el hajdani önma­gától: az utóbbi évtizedben egyre frissülő szépségében az ország első háza. az állami élet központja lett. Tagadhatatlanul lenyűgözi látogatóit, magyarok és kül­földiek egyaránt múzeumok­nak, katedrálisnak kijáró tisz­teletteljes csendben ismer­kednek a rengeteg kínálkozó látnivalóval. S miközben Munkácsy, Lotz és mások festményeit, a pompás szob­rokat, aranyozásokat, a kő- és íafaragványokat, az ülés­termeket, a szőnyegeket és márványoszlopokat szemlélik, aligha gondolnak arra, hogy a t. ház több mint ötszáz ember számára elsősorban munkahely. A Parlament á székhelye a kollektív államfői testü­letnek, az Elnöki Tanácsnak, amelynek tagjait az ország- gyűlési képviselők közül vá­lasztják. A testület megtisz­telő feladata az állam vezeté­se, az államhatalom gyakor­lása az országgyűlés két ülés­szaka között. Az Elnöki Ta­nács törvényerejű rendelete­ket alkot, elnöke, helyettes elnöke államférfiakat fogad, küldöttségekkel tárgyeid, ki­tüntetéseket ad át. Az országgyűlés elnöke, s az irányításával dolgozó or­szággyűlési iroda is a Parla- fiírntben található: A kis'lét­számú apparátus az ország- gyűlés hivatalos szerveként szervezi, előkészíti az ülés­szakokat, s az állandó bizott­ságok üléseit, minden szüksé­ges módon segíti a képviselő­ket feladataik teljesítésében. Feltétlen szükséges néhány szóval bemutatni az ország- gyűlési bizottságokat. A tíz állandó bizottság rendszeres ülésezései biztosítják a kép­viselői munka folyamatér­vényesülését. Tagjai vélemé­nyezik a fontosabb jogsza­bálytervezeteket, beszámol­tatják a minisztereket, ál­lamtitkárokat egy-egy ágazat helyzetéről, a rájuk vonatko­zó határozatok végrehajtá­sáról. Az ország első háza Az országgyűlési könyvtár az ország jogi és politikai infor_ mációs szakközpontja, az ENSZ letéti könyvtára. Fő gyűjtő, 'köre az állam- és jogtudomány, a legújabb kori egyetemes történelem, a magyar és kül földi parlamenti kiadványok. A könyvtár olvasói 600 ezer kötet könyv és kétezer tclvó- irat között válogathatnak. A képen: Az olvasóteremben * állampolgárok jogait és kö­telességeit érintő jogszabá­lyokat tartalmazó Magyar Közlönyt, rendszeresen köz­reműködnek különböző jog­szabálygyűjtemények kiadá­sában is. összegyűjtik az országgyűlésem elhangzott, s ott válaszolatlanul maradt képviselői javaslatokat, me­lyeknek megvizsgálását, il­letve megválaszolását a kor­mány feladatul adja az il­letékes minisztereknek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek. A kormányzati munkában hasznosulnak a titkárság égisze alatt működő, a bejelentések és panaszok irodájához érkezett állampol­gári észrevételek. A Parlamentben kapott he­lyet két országos főhatóság: a Minisztertanács Tanácsi Hi­vatala és a Tájékoztatási Hi­vatal. Előbbi a megyékben folyó államigazgatási munka koordinátora, a közigazgatás korszerűsítésének, továbbfej­lesztésének. egyszerűsítésének gazdája. Utóbbi pedig a kor­mányzati munkáról tájékoz­tatja a nyomtatott és az elekt­ronikus sajtószerveket. Az Országház ezeken túl, egy sor hazai és nemzetközi tanácskozásnak is otthont ad. Itt adják át megbízólevelei­ket és tesznek búcsúlátoga­tást a diplomáciai képvisele­tek vezetői, idevezet több­nyire a magas szintű külföldi delegációk útja is. Sok az ünnepi alkalom, elég, ha az állami díjak, a Kossuth-di- jak és más művészeti díjak átadására emlékeztetünk. Legutóbb a kupolacsarnok volt a színtere a rektorok és az egyetemi tanárok kineve­zésének is, jelezvén az okta­tás-nevelés növekvő társa­dalmi súlyát. Az egyre gyarapodó ese­mények, ünnepi alkalmak azt jelentik, hogy a parlamenti gondnokság dolgozóinak éven­te mintegy 700 különféle ren­dezvény zökkenőmentes le­bonyolításáról kell gondos­kodniuk a protokoll szigorú szabályai szerint. G. R. Porszívó fák Ez év elején ünnepelte az Állami Biztosító a CSÉB-biz- tosítások bevezetésének 20. évfordulóját. Ez idő alatt hosszú utat tett meg ez a cso­portos biztosítási forma az új CSÉB—150-es módozat beve­zetéséig. Ma a bérből és fizetésből élók közel kétharmada tagja p CSÉB-családnak, s ezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy min­den családban legalább egy ember rendelkezik a CSÉB- biztosítással. Népszerűségét az igények­hez Való folyamatos igazodása segítette elő. Ha az elmúlt év adatait vizsgáljuk, kitűnik, hogy az Állami Biztosító a személybiztosítások kapcsán több mint 1,2 millió káresetet rendezett, amelyből 874 ezer a CSÉB-biztosítások alapián került kifizetésre. Ez az első iá nézésre is igen komoly adat az összes személybiztosítási káreset 73 százalékát (11 jelen­ti. Ebből 733 ezer a CSÉB— 80-as biztosításra esik, mely az összes CSÉB-kifizetések 84 százalékát jelenti. Tudnunk kell, hogy ma már a CSÉB—80-as és CSÉB— 150-es biztosítás nemcsak a baleseteknél, hanem a terme­sz el es okú megbetegedésekre és áz azt követő megrokka­násra is nvú.it térítést. Felvetődik a kérdés, hogyan jutottunk el a CSÉB—ló. — 20. —25. —30. —40. —50-es biztosításokon keresztül oda. hogv az 1977-ben bevezetőit CSÉB—80-as már akkora há­nyadot képez az egészen be­lül? A magyarázat egyszerű. A CSÉB-oiztosítások egyre inkább olyan szolgáltatások nyújtásával újulnak meg, melyeket egyrészt a biztosí­tottak életükben gazdasági hátrányaik kiküszöbölésére vagy mérséklésére hasznosít­hatnak, másrészt találkoznak a csoportigényekkel, s így az alacsonyabb díjfokozatú biz­tosításokkal rendelke­zők folyamatosan áttér­nek a magasabb havidíju. ele a díj emelésénél sokkal diffe­renciáltabban térítést nyújtó újabb CSÉB-biztosításokra. Jelenleg a CSÉB—80-as for­mával rendelkeznek a legtöb­ben — mint azt már említet­tük is — de már megindult az érdeklődés a CSÉB—150-as biztosítás iránt is, amelynek egyes szolgáltatásai lineálisan, mások kevésbé emelkednek, de amelyekre a legnagyobb szükség van, azok a több mint 300 százalékos növekedést is elérik. Például a 20 százalé­kos rokkantsági fokozatnál a CSÉB—80-as 15 000 forintja helyett 50 000 forintot fizet. A fokozottabb érdeklődésre azért is számot tarthat a leg­újabb CSÉB-biztosítási fajta, mart ma már köztudott, hogy hazánkban naponta átlag 1053 ember szenved nem halálos kimenetelű balesetet, az órán­ként 44 fő Országosan napon­ta 300 ezer ember van beteg- állományban, s évente min­dén ötödik beteg kórházi ápo­lásra szorul. Halálozási ara­nyunk is ijesztően magas: Eu­rópában a második helyen ál­lunk, hazánkban óránként 17 ember hal meg. A CSÉB-biztosítások szer­vezése, az új tagok jelentke­zése a nagyfokú telítettség el­lenére is nap mint nap folya­matos. Aki a CSÉB-biztosítást egy­szer megkötötte az — statisz­tikánk is bizonyítja — inkább egy korszerű formával váltja fel, mintsem megváljon tőle. Az Országház a színhelye a Minisztertanács minden má­sodik csütörtöki üléseinek. E házat tekintheti munka­helyének a kormány elnöke és három helyettese is. A Minisztertanács titkársága készíti elő az üléseket. gon­doskodik a munkaterv és az ellenőrzési terv végrehajtá­sáról, nyilvántartja a dönté­seket, figyelemmel kíséri a határozatok érvényre jutá­sát. A titkárság szerkeszti az Épül o Budapest Kongresszust Központ Jó ütemben halad az épít­kezés, a toronydaru már be­fejezte munkáját, állnak a falak, jól kivehetők már a Eudapest Kongresszusi Köz­pont körvonalai. A Novotel Szállóhoz kap­csolódó létesítmény építése ta­valy májusban kezdődött, és a tervek szerint a jövő év februárjában fejeződik be. Ek­kor adják át a kivitelezők a Pannónia Szálloda és Ven­déglátó Vállalatnak az ország olyan legnagyobb, legkorsze­rűbb épületét, amely tudo­mányos konferenciák, kulturá­lis rendezvények lebonyolítá­sára alkalmas. Az osztrák idegenforgalmi célhitelből lé­tesített kongresszusi központ magyar szakemberek — Finta József állami díjas építész és Herrer Cesar belső építész — tervei alapján készül, a kivi­telező az osztrák Eberhardt cég. A külső munkák közül már nem sok van hátra: a 300 autó elhelyezésére alkalmas parkoló kialakításához már hozzáfogtak, s rövidesen a Novotel Szállót a kongresszu­si központtal összekötő fedett átjáró építése is megkezdő­dik. Egyidejűleg folynak a belső szerelési munkák az épületben, a korszerű műsza­ki berendezések egy része már a helyén van. Az új létesítmény legna­gyobb helyisége a Pátria-te­rem lesz, amely földszintből és galériából áll. Mozgatható berendezése lehetővé teszi, A szovjet Kazahsztán erdei­ben növő szil sajátos porszí­vóként szolgál. A tudósok megfigyelései azt bizonyítot­ták, hogy egy kilométer hosz- szúságú, szilfákkal szegélye­zett sétány tavasztól késő őszig ezer tonna port fog fel, von ki a légkörből. Ezért az idén a köztársaságnak a sivatagok forró leheletének kitett váro­saiban és falvaiban több mint tízmillió mezei szilt ültettek. Ezek, az apró leveleik soka­ságával az apró porszemeket kirostáló fák, intenzíven el­nyelik a széndioxidot, és ionizált oxigénnel dúsítják a levegőt. A köztársaság erdőgazdasá­gi minisztériuma a szilcseme­ték felnevelésére a faiskolák széles hálózatát hozta létre. Most megkezdődött a cseme­tekertek számára a magok összegyűjtése: más fáktól el­térően ezen a fán a magok tavasszal érnek be. hogy többféle célra — elő­adások, ülő- és állófogadások, bankettek, bálok, sportesemé­nyek, árubemutatók, de akár koncertek, hangversenyek ren­dezésére is — aikalmas le­gyen. A két szinten egyidejű­leg mintegy 1800-an foglal­hatnak helyet, s a konferen­ciák munkáját 16 nyelvű szinkrontolmács-berendezés, videofelszerelések, film-, dia- és írásvetítők, mikrofonok, magnetofonok segítik. A második nagytermet Bar­tók Béláról nevezték el. Eb­ben szintén rendelkezésre áll­nak a konferenciák lebonyo­lítását szolgáló műszaki be­rendezések mintegy 300 sze­mély részére. A Pálma-terem három 40 személyes helyiség­ből áll, de ezek akár egybe is nyithatók. Szűk körű. kisebb rendezvények lebonyolításá­j ' NÖGRAD - 1984. ra alkalmas a három 30 sze­mélyes kisterem: a Corvina, a Mátyás és a Janus Panno­nius nevű helyiségek. Az épü­let csaknem 600 négyzetmé­teres előcsarnoka, az aula ki­állítások, fogadások színvona­las helyszíne lesz. A tervek szerint a kong­resszusi központ február 50-i megnyitóünnepségén a Ma­gyar Rádió és Televíziósz;m- fonikus zenekara játszik. a jövő évi budapesti tavaszi fesztivál idején pedig egye­bek közt a fesztiválzenek ír játékában és Cziffra György önálló estjében gyönyörköd­hetnek a központ vendég»!. Mivel az intézmény önálló rendezési iogot kapo’t. a ké­sőbbiekben saját vállalkozás­ban is rendezhetnek különfé­le kulturális programokat iMTI) augusztus 18., szombat D r

Next

/
Oldalképek
Tartalom