Nógrád. 1984. július (40. évfolyam. 153-178. szám)

1984-07-14 / 164. szám

f Á tábor elősegítette az eredményesebb együttműködést Határőr ifjúgárdisták országos találkozója Salgóbányán ' JllKLÖS JÁNOS: Zilahy Lajos utolsó évei Ideálisabb környezetet alig­ha lehetett volna találni az Ifjú Gárda határőr tisztségvi­selők XI. országos vezetőkép­ző táborának, mint a Lovász József politikai kiképzési központ Salgóbányán. Ugyanis ezen a héten itt találkoztak, s adtak randevút egymásnak azok az ifjúgárdisták, akik a EM Határőrség munkáját se­gítik elő szerte az országban. Ott jártunkkor éppen a harci túra zajlott. Két állo­máson vizsgáztak az ifjúgár­disták tudásból, a határőrize­ti munka feladataiból. Ladá­nyi Sándor határőr főhadnagy a tábor parancsnoka fogalma­zott így: Lövészetben is kell jeleskedni Vacsora a Park Szállóban 5. ... .(lull'll«.... F utás terepen — kondícióprőba. Káesor János: mit kell tenni!” , — Tudjuk, Tintér Eszter« „ — Fegyelem­re tanítanak.” — Az egyhetes táborozáson amely szombaton délelőtt zárja kapuit, csaknem 100 ifjúgárdista vett részt. A tá­bor célja és feladata, hogy járuljon hozzá a KISZ politi­kai célkitűzéseinek és a BM Határőrség feladatainak jobb megismeréséhez, adjon lehető­séget a közösen végzett mun­ka tapasztalatainak kicserélé­séhez, segítse elő a szakalegy­ségek eredményes működését. Feladata volt a tábornak, hogy a résztvevők, az ifjúgár­disták ismerjék meg a KISZ Központi Bizottsága határo­zatait, a hazafias, honvédel­mi nevelő munka, valamint a szolgálatellátás időszerű feladatait. Legyenek képesek átadni és a gyakorlatban al­kalmazni a közös feladatokra vonatkozó dokumentumokban foglaltakat. Az egyhetes tá­bor programját is így állítot­tuk össze. Igen érdekesnek tartják a fiatalok dr. Ábel László, a BM Határőrség po­litikai csoportfőnökének, ha­tárőr .vezérőrnagynak a BM Határőrség alapvető feladatai teljesítéséről szóló előadását. Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte Juhász András, a KISZ Nógrád megyei bizott­sága első titkárának tájékoz­tatóját, Nógrád megye politi­kai, gazdasági, KISZ- és Ifjú Gárda-életéről. Beszélgetés hangzott el a határőr ifjúgár- disiták helyzetéről, gyakorlati tevékenységéről, az általános tapasztalatokról. Sor kerül a határőrszolgálat gyakorlásá­nak ellátására terepen. Őrs, forgalmi ellenőrzőpont, más szóval határátkelőhely, a sal­gótarjáni bányamúzeum, Sal- gó várának megtekintése rendkívül izgalmasnak bizo­nyult az országból idesereg- lett fiatalok számára. Játékos vetélkedők gazdagították a programot. Azt hiszem min­denki számára örök élmény marad a péntek délutáni sal­gótarjáni békenagygyűlés, ahol a felhívást a mi fiatal­jaink is aláírták. Javában zajlik a harci túra. Itt hét állomáson gyakorlati és elméleti ismeretekből vizs­gáznak a fiatalok. Szerepel itt minden. Lövészettől az akadályelhárításig vegyvédel- men át a határőrszolgálat gyakorlásáig, egyszóval min­den olyan, mit az ifjúgárdista határőrnek szolgálata ellátá­sában, a gyakorlatban is tud­nia kell. A hatodik állomásnál tar­tunk, ahol éppen a Nógrád megyei csapat tagjaival fu­tunk össze. Megyénket a ba­lassagyarmati fiatalok képvi­selik. Káesor János harmad­éves ipari tanuló, géplakatos lesz. Már több mint 2 éve, hogy ifjúgárdista határőr. Még egy kicsit liheg, nehezen szedi a levegőt, s csak azután válaszol a kérdésre. — Jó a program. Oly any- nyira jó, hogy mindennap le­het bőven választani a tanu­lás mellett a szórakozás lehe­tőségéből is. Meggyőződésem, hogy e táborozás után bővebb lesz az ifjúgárdisták határ­őrizeti ismerete, tudjuk mit kell tenni egy határsértő el­fogásánál, avagy más, a szol­gálattal együttjáró feladat végrehajtásán. Pintér Eszter is Balassa­gyarmatról érkezett ide a tá­borba, most megy a kereske­delmi iskola harmadik osztá­lyába. Élelmiszer-eladó lesz. — Balassagyarmat határ­őrváros címet viseli. Ez ben­nünket fiatalokat is arra kö­telez, hogy méltóak legyünk e cím viselésére. Ezért is va­gyok határőr ifjúgárdista. Jó a tábor. Jó és elég a kaja. Bőven biztosítják a foglalko­zás mellett a szórakozást. Van filmvetítés, diszkó, für­dési és sportolási lehetőség. Sok az előadás, elsősorban a határőrség életéről. Én már két éve vagyok ifjúgárdista és szakaszparancsnok az is­kolában. Ez a továbbképzés fegyelemre tanít bennünket, s arra, hogyan kell vigyázni, óvni államhatárunk sérthetet­lenségét. Ma lehúzzák a dísztéren a tábor zászlaját. Az ifjúgárdis­ták hazatérnek az ország kü­lönböző határ menti települé­seire. Élményekben meggaz­dagodva. Somogyvári László Egy hűvös novemberi estén az újvidéki Park Szállóban Bogdánfi Sándor kalauzolá­sával találkoztam Zilahyval. Vegyes érzelmekkel mentem oda. Ez az ember világmére­tekben tájékozódik, negyven esztendeje forog európai kö­zegben, a hazai történelmet ismeri, mint a tenyerét, a Horthy-korszakot úgy élte meg, hogy abban tényezőként szerepelt, s én még akkor jó­formán alig néztem széjjel a világban, valószínű, a törté­nelemről is vékonyabb isme­retekkel rendelkeztem, a har­mincas években még gyerek voltam. Ezek az érzékelhető különbségek némiképpen ide­gesítettek, viszont hajtott a megismerkedés vágya. A bejárattal szemben lévő hallban egy mély , fotelben ült Zilahy. Meglátta Bogdán- fit, kicsit körülményesen talp­ra állt, lassú járással elénk jött, és kezet nyújtott. — Te vagy a Népszava fő- szerkesztője? — Én. — Ismertem az elődödet. Jó barátságban voltam Szaka- sits Árpáddal. — Álljunk meg egy pilla­natra. Szakasits nem egysze­rűen az elődöm, a magyar közélet jelentős alakja volt, én inkább afféle közkatona vagyok. — Jó, hát akkor legyél köz­katona. Kezdeti bizonytalanságom enyhült e közvetlenség nyo­mán. Előttem állt egy ala­csony termetű, fehér hajú ember szemüvegben, barázdás homlokkal, mély arcredőkkel, sötét ruhában, barna ingben, fölismerhetetlen színű nyak­kendőben. Ez hát a legendás Zilahy — néztem rá szótlanul. — Hogy vannak az írók? Dolgoznak a szerkesztőség­ben? — kérdezte... — Dolgoznak, bár jobbára' az Irodalmi Alapnál érdekel­tek. — És jókat írnak? — Vegyesen. Hol jókat, hol nem jókat. — Ez mindig így volt, de hogy mi a jó es mi a rossz, azt a közönség bírálja el. — Meg a kritika. — A kritikát nem szabad komolyan venni, egyéni vagy valamilyen érdekszövetségi vélemény, semmi több, de a publikum, az olvasó az már valódi ítélőbíró. De, ha író vagy, magadra és ne a közvé­leményre, meg a kritikára fi­gyelj. Én komolyan vettem Herezeg Ferenc véleményét, amelyet a fiatal írók konfe­renciáján mondott: „Ha az író a közönséget keresi, el­veszti önmagát, ha önmagát keresi, megtalálja a közönsé­get.” Magamban azt gondoltam, én ugyan nem vagyok irodalom- történész, de Zilahy megta­lálta önmagát és a közönséget is. Azt nem tudom, hogy elő­ször melyikre bukkant, de mindig keresett, népszerű író volt. — Herczeg Ferenc is tudott írni — szóltam, hogy mond­jak valamit. — Persze, hogy tudott írni, csak rossz magyarsággal, mindig stilizálásra szorultak a kéziratai. Az Athenaeumnál én voltam a kiadói kefélője. (:A leadott szövegeket kefe­lenyomatokon javította, ma­gyarosította :) — Az már régen volt. — Mi az a régen? Tudod-e, hogy a történelemre nem al­kalmazható a régen. Egybe-i folynak évtizedek, évszáza­dok és évezredek. Leültünk a hallban. Zilahy az idő érzékelhetőségét ma­gyarázta. Beöthy Zsoltot említette, a magyar irodalomtörténet is­mert alakját, aki az első vi­lágháború idején két háború­ellenes költőt fedezett félj Gyóni Gézát és Zilahy Lajost. A harctéren Zilahy megsebe­sült, akkor írta Katonateme­tés című, háborúellenes ver­sét, amellyel feltűnést keH tett. Később — 1916-ban meg­jelent — az első könyvéhez,1 a Versekhez; Beöthy előszót írt. Egy beszélgetésük alkalma-3 val szóba 1 érült az idő, a fia­tal Zilahy az évszázadokat^ évezredeket szinte beláthatat­lan múltként emlegette.' Beöthy — aki 1848-ban szüle­tett — egészen más véleményen volt. Azt mondta a kezdő írónak, az évszázadok oly* annyira egymásba kapcsolód­nak, hogy szinte kitapintható a múlt korok leike-szelleme. Ha valaki egy nemzet írója akar lenni, és nem érzékeli saját nemzetének múltjában az egymásra épülő korok szel­lemét, lelkét, hogyan mond­hatna az okosat, újat a jelen és jövő számára? Történelmi ismeretek híján úgy fog ír­ni, mintha a nemzet története az ő írói pályájával egyidős ben kezdődött volna. Ezt a megjegyzését illusztrá­landó mondta el Beöthy, hogy ő egy alkalommal apjával, Beöthy Zsigmonddal (költő, elbeszélő, jogi szakíró, később kúriai bíró Budapesten) sé­tált a mai Kossuth Lajos ut­cában, elegáns öltözékben,1 ahogyan az ország rangos bí­rójához illik, és szembejött velük egy kopott ruhás, fá­radt, arcú, kicsit részeg, vö­rös szemhéjű ember. Apja az elesettnek látszó férfit meg­állította, és az arcát két ol­dalon megcsókolta. A négy-3 öt éves fiú meg elkezdte rán- cigálni a kezét, hogy hagyja már ott azt a furcsa alakot,1 menjenek tovább. Az öreg Beöthy azonban csöndesen rászólt a kisgyerekre: (Folytatjuk) ] A Jelenkor július—augusztusi számából A Pécsen szerkesztett iro­dalmi és művészeti folyóirat összevont nyári számának élén Mészöly Miklós, Merre a csillag jár? című, Béládi Mik­lós emlékének ajánlott elbe­szélését olvashatjuk. Széppró­zai írással szerepel emellett Kalász Márton, László Lajos, és Tandori Dezső, A lírai rovatban fiatalok és pályakezdők munkáit, többek között Báli Brigitta, Csordás Gábor, Erős Zsuzsa, Filip Ta­más és Szervác József verse­it találjuk.' Az irodalmi tanulmányok sorában figyelmet érdemel Baránszky Jób László latin költő a Dunánál a XX. szá­zadban című írása Berczeli Anzelm Károly költészetéről, valamint Kulcsár Szabó Ernő Új szenzibilitás felé című át­tekintése a nyolcvanas évtized pályakezdő költőiről. Egy országos kérdésekkel, a településhálózat fejlesztésé­vel foglalkozó pécsi tudomá­nyos intézményt és tudóst mutat be Vekerdi László in­terjúja Enyedi Györggyel, a dunántúli tudományos inté­zet igazgatójával. A beszélge­téshez kapcsolódó Enyedi György Két tűz között: regi­onális központok MagyarorJ szagon című tanulmánya, A művészeti rovatban P. Müller Péter pécsi, továbbá Koltai Tamás és Pálvi And­rás kaposvári színházi beszá-í mólóját közli a folyóirat. Nemzetközi müvésztelep, Salgótarján (1.) Petra Flierl A lovaglást csak a legjobbak érdemelték ki. lilíjiili Petra Flierl Petra Flierl Berlinből, a Német Demokratikus Köztár­saság fővárosából érkezett a salgótarjáni nemzetközi gra­fikai művésztelepre. A hábo­rú befejezésének évében szü­letett Berlinben, ahol 1975-től 1981-ig a képzőművészeti fő­iskolán tanult, mestere H. Vent festő volt. Közben egy évig díszlettervezéssel foglal­kozott, Diplomamunkája egy óvoda számára készített ke­rámiakompozíció volt. Má­sik kompozíciója ifjúsági klubban látható, témája a mozgás, a tánc. Eddig két ki­állítása volt Berlinben, 1982- ben díszletterveit mutatta be, 1984-ben pedig mintegy har­minc akvarell, grafika, rajz, szerepelt tárlatán. Elnyerte az NDK-ban fiatal művészek számára alapított, három évre szóló ösztöndíjat, ez lehetősé­get ad a technikai kísérle­tezésre. — A litográfia, a linómet­szés, a kollázs, az akvarell, az olaj egyaránt érdekel — jegy­zi meg. — Tematikailag pe­dig a tánc, a színház, a jazz, az akt foglalkoztat elsősor­ban. Fiatal művészről lévén szó, érthető technikai és tartalmi érdeklődésének sokirányúsága Végső soron a mesterség for­télyainak elsajátításán kívül a közlendő és a kifejezési forma egységéért vívott kö­vetkezetes küzdelemben szü­lethet meg minden művészi érték. Petra Flierl ízig-vérig mai nő, akinek szeme és szíve, úgy tetszik, kész nem­csak a szép befogadására, ha­nem művészi céljai elérésére is. Ebben a nemes harcban érlelődik művészete, a képi grafikai megfogalmazás biz­tonsága, színvilágának harmó­niája. dekoratív gazdagsága. Szívesen beszél két korábbi táborozásáról a Keleti-tenger partján. — Egy NDK-beli jazz­együttes, az Evidence is ott volt — mondja —, Free-jazzt játszanak. Jó kapcsolat ala­kult ki közöttünk. Sokat ze­néltek, s én közben rajzol­tam, festettem őket. Igen ér­dekes, izgalmas munka volt ez, alkalmat adott a zene, a gyorsan váltakozó hangulatok bizonyos szempontból a rit­mus, a mozgás titkainak meg­ragadására, miközben — mint­egy „háttérként”— éjjel-nap­pal ott hullámzott a tenger, ugyancsak a maga heves rit­mikájával. Petra Fiiért Salgótarjánban is bizonyos színdinamikai kérdések, kompozícíós problé­mák foglalkoztatják. Néhány akvarellvázlata már elké­szült, fölvillantva azokat az összefüggéseket, amelyek pél­dául egy erdei táj különös atmoszférájának mind ponto­sabb megragadásán keresztül fogalmazhat meg a művész az ember belső világának piH lanatnyi állapotáról, hangula­tainak váltakozásáról. Szigorú formai rendet hordoznak ezek a vázlatok, lényeget kereső kompozícíós kísérletek. A fák dekoratív rendje tárgyilagos­ságot sugall, ugyanakkor né­mi visszafogott érzelem is ott bujkál a lapok felületén, je­lezve, a művész adott lelkiál­lapotát. Fiatalók, mozgás, tánc, ze­ne, ifjúság — ez' pillanatnyi­lag Petra Flierl világa. Alap­vetően vidám és derűs ez a világ. Tájképein, csendéletein a látvány szépsége az emberi érzések képi megfogalmazá­sának szándékával keveredik! Alapélménye a látott világ, annak égi mása, a színház, és mindenekelőtt az ifjúság, an­nak minden örömével, nyi­tottságával. Jó néhány művé­nek gondolatát éppen a szín­házi munka, a színpad világa,' a kulisszák, a maszkok, a sze­repek indították el. Nem rossz indítás. Hiszen — mint tud­juk — „színház az egész vi­lág”, ahol ki-ki átélheti a mindennapi csodákat. Ehhez jóformán nem kell kitalálni semmit. „Csak” figyelni kell. A többi már a kifejezés ké­pességének dolga. Tóth Elemér ,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom