Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-23 / 119. szám

•Csernyenko fogadta Genscher! Közös erőfeszítéssel a nukleáris szembenállás megszüntetéséért Szovjet kiállítók a BNV-n Betekintés az iparba, a tudományba, a kooperációba A szovjet, ipar és külkeres- lő ipari gyémántokat is kiál- vállalati szakembere látogat ' Konsztantyin Csernyenko, valamiféle ajándék lenne a ra a javaslatára is, hogy a kedele™ mintegy háromezer Utjék. Az elektronikai beírni­fiz SZKP KB főtitkára. a Szovjetuniónak. Ez a lépés nukleáris hatalmak egymás ^gyzetmeternyi területen ál- taton a magyar es szovjet Szovjetunió Legfelsőbb Taná- mindenkinek, így az Egyesült közötti kapcsolataikban tart- a „m? ^ll° szakemberek áltál közösen ki csa Elnökségének elnöke ked- Államoknak és természetesen sanak be bizonyos közösen BNV A’,B C P?VJ,?,Pá" fe^sztetJ. berendezések, sza- = t vállalatok külön den Moszkvában fogadta Hans- Nyugat-Európának a bizton- egyeztetett magatartási nor- g^^kSLrlS '"szovjet Wn^hetók meg ' is bemuSttók a többi szocia­Dietnch Genschert, az NSZK sagat is szolgaina. A rakéták mákat, elősegítve ezzel antik- ?„,** w láthatnak maid 3 a A szoviet^kiállítás leena- lista ország vállalataival koo­alkancelláriát és kulugymi- kivonása eseten ugyanis a leáris háború elhárítását. Fel- vTsárláto«Itók A szöget ki gvobb fészét a vegyTpar és peráciába elért eredményei­niszteret. A megoeszelesen Szovjetunió is megszüntetné idézte a Szovjetuniónak és ámtásrólS kedden tartotWk olajipari gépgyártás tLrmé- két. így hazánkkal is. Láthatók reszt wrtt Andrej Gromiko, valaszintezkedeseit és meg- szövetségeseinek több más SííMWkoztatS“ ■ Szovlet- kei fog alják el Ezzel ™p- majd olyan bányászati beren­az SZKP KB Politikai Bízott- nyílna az ut a nukleáris fegy- jelentős kezdeményezését £ bSesü kereskedelmi csólatban a fővárosunkban dezések, amelyek közös konst­HÄS&VWKSr S'iSÄ TlSSLJftZJS&LZ« SÄd6 Gennagyij S.j» rukci« alapján kiülnek. el a Szovjetunióból a közvet­len kapcsolatok kiépítését szolgálva. nács elnökének első helyette se, külügyminiszter. az általános nemzetközi hely­zet számottevő javítása, az A Szovjetunió — hangoz- államok közötti bizalom erő­A találkozón Konsztantyin tatta Csernyenko — a nem- sítése. Csernyenko megerősítette, zetközi helyzet javulását, a hogy a Szovjetunió változat- nukleáris veszély kiküszöbö- Válaszában Hans-Dietrich lanul a béke biztosítására, a lését szolgáló, messze előre- Genscher általánosságban szólt fegyverkezési hajsza megfé- mutató javaslatokat tett. arról,_ hogy kevesebb fegyver kezésére, a nukleáris kataszt- Washingtonban azonban úgy megléte mellett kell fenntar- rófa elhárítására törekszik, tesznek, mintha ezek a javas- tani a katonai egyensúlyt. Ki- Felhívta a figyelmet arra, latok nem is léteznének. Ar- jelentette, hogy a Német Szö- hogy a háborús veszély küiö- ról akarják meggyőzni a köz- vetségi Köztársaság kormánya nősen megnőtt, miután Nyu- véleményt, hogy az Egyesült érdekelt a kétoldalú kapcso- gat-Európában, többek között Államok hive a párbeszédnek, ..... ... az NSZK területén meg jelen- ez azonban a Szovjetunió el- fejleszteseben különbe­tek az elsőcsapás-mérő új lenállása miatt nem valósul- ző területeken a Szovjetunió­amerikai rakéták. Csernyen- hat meg. Valójában éppen val és más - szocialista orszá- ko hangsúlyozta, hogy ha az fordított a helyzet. gokkal. Egyesült Államok és a NATO .... ... továbbra is fokozza a nukleá- A Szovietumo az, aki tar- Végezetül Konsztantyin ris fenyegetést, akkor a Szov- talmas paroeszedet sürget es Csernyenko megállapította, jetunió és szövetségesei ha- °^an konkrét javaslatokat hogy a moszkvai szerződés bozás nélkül ennek megfelelő tesz, amelyek a gyakorlati megkötése és a szovjet—nyu- válaszintézkedéseket tesznek, megallapodasoK létrejöttét ce- gatnémet kapcsolatok és nem engedik meg, hogy má- |ozza^- Az Egyesült Államok együttműködés azt követő ak­sok katonai fölényt vívjanak tív fejlődése megmutatta: a ti „.ini, unl° lavaslat'art- Szerepel ko- Szovjetunió és az NSZK né­ki velük szemben, noha nem zöttuk az az indítvány, hogy peinek kölcsönös és termé- ők választották a katonai kezdjenek tárgyalásokat a vi- szetes igénye a béke és az szembenállás szintjének nő- lágűr^ militarizálásának meg- enyhülés. Ezt óvni kell. A vetését. A Szovjetunió azt ki- akadályozásáról, s az a ja- Szovjetunió abból indul ki, vánia hogy az egyenlőség és ^aslat’ b°-=y . újítsak fel a hogy a két ország közötti — vanja, nogy az egyenioseg es Nagy-Britannia reszvetelevel és általa óhajtott — normá­az egyenlő biztonság elveivel folytatott tárgyalásokat a nuk- lis és jó kapcsolatok fenntar- bsszhangban radikálisan csők- leáris fegyverkísérletek teljes tásához mindkét részről jó- kentsék és korlátozzák a nuk- és általános eltiltásáról. Szov- akaratra van szükség. Tiszte- Jeáris fegyverzeteket. , jet részről felszólították az létben kell tartani egymás _ , ... Egyesült Államokat arra is, biztonsági érdekeit, kölcsönös Genscher a megbeszélésem erőfeszítéseket kell tenni an­hangoztatta, hogy fel kell hogy ratifikálja vegre a fold nak érdekében> hogy meg_ újítani a nukleáris fegyver- alatti nukleáris robbantások szűnjön az európai nukleáris korlátozásáról 1974-ben és szembenállás jelenleg tapasz- 1976-ban aláírt szovjet—ame- falható veszélyes fokozódása Betekről folytatott tárgyaláso­kat. Ennek kapcsán megismé- telte az amerikai _ rakéták rikai szerz6déseket_ "A Szov_ — ^hangoztatta a szovjet ve. nyugat-európai telepítéséről vallott ismert NATO-állás pontot, amely a genfi tárgya­lások megszakításához Jött. jetunió következetesen felveti a nukleáris fegyverzetek köl- veze- csönös befagyasztásának kér­dését is. Válaszú! Csernyenko hogy az amerikai rakéták te lepítése megakadályozta a to­Konsztantyin Mindezekre a Javaslatókra megállapította, M Egyesült Államok elutasító választ ad, ami azt mutatja, hogy Washingtonban egysze­vábbi tárgyalásokat és nem rden nem kívánják a megál- tektathetők komolynak azok a japodást. Csupán arra hajlan- felszólítások, amelyek a tár- ddk> hogy általánosságban nyi- gyalások folytatását^ sürgetik, latkozzanak a párbeszéd hasz- anélkül, hogy szólnának az nosságáról, de semmi többre, említett akadályok felszámo­lásáról. Politikai rövidlátásra Konsztantyin Csernyenko vall, ha valaki úgy véli, hogy felhívta beszélgetőpartnere fi­sz amerikai rakéták kivonása gyeimét a Szovjetuniónak ar­zető. Kedden Moszkvában véget értek Andrej Gromiko, az SZKB KB PB tagja, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnö­kének első helyettese, külügy­miniszter és Hans-Dietrich Genscher, az NSZK alkancel- lárja, külügyminiszter meg­beszélései. A tárgyalásokról közié- ményt adtak ki. kooperációban gyár­bemutatóközpontjában. szovjet miniszterhelyettes el- vagy a . Igor Gyenyiszov, a szovjet mondta, hogy a magvar szak- tolt járművek, szerszámgépek kiállítás igazgatója elmond- embereket öt szakelőadáson és stb. ta, hogy egyebek között szer- filmbemutatókon ismertetik _,. . . . _ szá mgépeket, fémmegmun- meg a legújabb olaj- és gáz- ál^SLmutatóvaf " alásáfon' káló berendezéseket, híradás- ipari technológiákkal, gumi- Belorusszia Ez a köztársasá* technikai készülékeket állít abroncsgyártó gépsorokkal. kü]önösen dlénk kereskedeími ki a Promasexport. (Ez az A magyar iparral 1968 óta Sít egysülés helyezte üzembe a különösen intenzívé váltak a ,f egyebek között szerszám­magyarországi Interszputnyik kapcsolatok. Azóta a szovjet állomást is.) Nagy érdeklő- iosr gázf°ldoigozó üzemekhez, fZgkrénveket szállítanak a be- désre tarthat számot a Szov- oxigéngyárakhoz és kőolaj-fi- forusz vállalatok a magvar jet Tudományos Akadémia nomítókhoz szállított komplett npi, 8y bemutatója, ahol a kémia és berendezéseket Magyarország- KuiKeresKea-ie a vegyipar új fejlődését is- ra. Az utóbbi időben meg- A sajtótáiékoztátón részt mertetik. Egyebek között a élénkültek a vállalatok kő- vett Viktor Ocseretin. a Szov- forgácsolószerszámokhoz hasz- zötti kancsolatok is. s a mos- jetunió budapesti kereskedel- nálatos új módszerrel készü- tani BNV-re az iparág sok mi képviselője is. Hazánkba látogat az ausztrál külügyminiszter Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására 23-án, ma hivatalos látogatásra Magyarországra érke zik Bill Hayden, Ausztrália külügyminisztere. (MTI) Száztíz áldozat Késik a tűzszünet Libanonban Kizárólag a tűzszünet meg­szilárdításától függ, hogy a libanoni nemzeti egységkor­mány mikor terjesztheti a A tűzszünet állandósítása annál is inkább halaszthatat­lan, mert több képviselőcso­port eleve az égető biztonsá­parlament elé a múlt szom- gi problémák megoldásától baton véglegesített politikai nyilatkozatát. Rasid Karami kormányfő és Kamal el-Asz- szad, a nemzetgyűlés elnöke kedden széles körű tárgyaláso­kat folytatott a biztonsági fel­tételek megteremtéséről, a bejrúti zöldvonalon lévő par­lamenti épület körzetének semlegesítéséről. A szem­benálló erők kölcsönös ga­ranciája szükséges ahhoz, tette függővé, hogy bizalmat szavaz-e az április végén ki­nevezett egységkormánynak. Karami erőfeszítései a fűz­szünet megszilárdításán túl a kormány beiktatásához szük­séges szavazatok megszerzé­sére irányulnak. Bár a kor­mányfő a parlament mielőb­bi összehívását szorgalmaz­hogy a polgárháborús front za, sajtóértesülések szerint két oldaláról érkező képvi- csak a jövő hét elejére vár­A nyugatnémet külügymi­nisztert a repülőtéren Andrej Gromiko búcsúztatta. (MTI) 1 üthessék az ülés színhelyét tása. Hétfőn, majd kedden is május ^ folytatódtak az utcai zavar- 1 gások a nyugat-indiai Maha- rastra szövetségi államban. Indira Gandhi kormányfő hétfőn a zavargások dúlta szövetségi államba utazott, hogy a helyszíne’n tájékozód­jék az események méreteiről, és személyes tekintélyének latbavetésével próbálja lecsil­lapítani az indulatokat. A múlt hét végén kezdődött összecsapásokban hétfő estig 110 ember vesztette életét, a sebesültek számát több százra teszik, összetűzések voltak az északi Pandzsáb szövetségi ál­lamban is. Itt szikh orvlövé­szek hétfőn három embert lőttek agyon, négyet pedig megsebesítettek. Tndira Gandhi miniszterel­nök MaTiarastra államban hét­főn kórházakat látogatott meg, halálos áldozatok hozzá­tartozóit kereste fel, majd megtekintette azt a tanyát, amelyet muzulmán vallási fa­natikusok a közelmúlt napok­ban megtámadtak, mintegy húsz lakóiát legyilkolták, maid felgyújtották. Közben folytatódik a 12 zövetségi államban vasárnap . selők biztonságosan megköze- ható a bizalmi vita megnyi-; megtartott parlamenti pótvá­(MTI) Egy évvel ezelőtt, 1983. má­jus 24-én tette le a hivatali esküt a Fred Sinowatz vezet­te új osztrák kormány, ösz- szetétele rendhagyó a máso­dik Osztrák Köztársaság tör­ténetében: az Osztrák Szocia­lista Párt (SPÖ) a kicsiny, jobboldali-polgári Osztrák Szabadság Párttal (FPÖ) lé­pett koalícióra, hogy korma­A Sinowatz-kormány első éve ben kereskedelmi Norbert Steger, a nőké lett, akinek pártja to­vábbi két miniszteri tárcát kapott a 15-ből, illetve há­rom államtitkári posztot a nyolcból. Az első év után a kormánypártok szerint a mér­miniszter tót érintő forgalmi adók, il- ügyesen használja ki a kan- FPÖ el- letékek újabb, jelentős mér- cellárváltást: nyilvánvaló, tékű emelésével. A lépés kedvezőtlen vissz­hogy sem Fred Sinowatz, sem egyetlen más osztrák politi­kus nem rendelkezik olyan egyensúlyozott, a palesztin ügyet, a tárgyalásos rende­zést támogató álláspontja nemzetközi elismerést vívott ki. A Sinowatz—Steger kabi­net ugyanakkor (elődjeihez hasonlóan) nagy gondot for­dított a harmonikus kapcso­latokra a tőkésvilággal, han­, , , jA.ua nemi rcxiucuvcÄiÄ uiyaii hangot váltott ki a lakosság hazai még kevésbé nemzet- goztatva, hogy az ország sem körében, akárcsak a nyugdíj- közi ’tekintéllyel, amilyennel legessége katonai jellegű, reform, amellyel a következő ­lasztásokon leadott szavazatok összeszámlálása. Csaknem egy­millió szavazó járult az ur­nák elé, hogy megválassza a helyi parlamentekben sazdá*- lanná vált húsz mandátum új birtokosait. A részeredmények tanúsága szerint az ellenzék valamelyest megerősítette po­zícióit Gandhi asszony párt­jával szemben. (MTI) A iker nyon maradhasson. Az ok a w *''maradéktalanul "iávükra években fokozatosan valame- B™?.° ,K^elsk3^ Flgyfler?re tavaly áprilisi választások ki- *1 ^L ' eí^ék úTv lyest csökkentik az új nyug- ^elto’ hogy a kfP°Wika ker­szol, míg az eüenzek úgy ve- j deseiben nincs lényegi ellen­li, hogy a koalíció árokba dl,asok járandóságait. tét kormány és ellenzék kö­viszi az ország szekerét, s A kormány szerint elkerül- zött. Sinowatz kancellár és tavaly áprilisi menetelében rejlett: az SPÖ, amely 1970-ben abszolút többséget szerzett, s átvette a kormányzást a polgári- konzervatív Osztrák Néppárt­tól (ÖVP) 13 év után elvesz­tette fölényét, s csak keve­ri1’ rf.^VvTMhhm'int nehéz helyzetben vette át a kanélküliség, az ismét gyor- rák külpolitika p ’ g l ev vezetést. A gazdasági világ- sülő, hasonló arányú infláció folytatása mellett. A szocia­válság következményeit az csupa olyan tény, amelyek a lista országokhoz fűződő jó­Ausztria ideológiailag a nyu­gati polgári demokráciák tá­borába sorolja magát. 6rsegvaltásra van hetetlen takarékossági intéz- Erwin Lánc külügyminiszter Az első év után a bécsi szukse*. A külső megfigyelő kedések, a nyugat-európai vi- ismételten és nvomatéku-pl k°rmány — tárgyilagosan te­f,£yCk eaZ alabbi szonylatban nem magas, de kötelezte el az új 7 kormányt kiatve — lényegében elégedett kepét mutatják, a Sinowatz— mégiscsak sok tízezer embert a Kreisky nevével fémielzeít lehet- Az ország gazdasági Steger kormány rendkívül érintő, 5—6 százalékos mun- J „„ta-. helyzete a nemzetközi körül­-ÄÄ 5^-sfe* és fejlettségű államokat fi­gyelembe véve változatlanul SPÖ-nek a 80-as évek elejé- kormányzó pártok ellen han- szomszédi “viszony politikája kedvező, jóllehet az állami ig sikerült többé-kevésbé el- golják a közvéleményt. így jegyében választotta Sinowatz koltsegvetes hárítania, ám éppen 1983-ra nem meglepő, hogy a tavaly kancellár első hivatalos kül­világossá vált, hogy a fo- óta rendezett tartományi vá- földi útja színhelyéül Buda­gyasztás- és életszínvonal-kor- lasztásokon az SPÖ és az pestet. Egy év alatt egyébként látozó intézkedések Ausztriá- FPÖ jelentősen visszaesett, egész sor kölcsönös miniszte- meges elbocsátásokkal ban is elkerülhetetlenek, ha míg az ÖVP előretört. ^ ™eg fk^fk előzni hogy az A? e]Ienzéki p0igár5 párt ra is rendkívül jók a ma­allami koltsegvetes hiányáéi- b--koalíciót bár nvil- gJrar—osztrák kapcsolatok, .... , „ . , ,. , fogadhatatlan méreteket ölt- ^Só hogy az adott hely- -okát mindkét fél a békés a nemzetközi hírű osztrák son- ^ az U1 kormány első zetben lényegében hasonló po- egymás mellett eles iskola­politikus már előre jelezte, fontos intézkedése az 1984 litikát folytatna, sőt: a gaz- példájaként méltatja. Leg­hogy ha pártja elveszíti az elejével életbe lépett „cső- dasági-pénzügyi döntéseknél újabban a hó végén Várko­abszolút többséget, a tanulsá- magterv” volt, amelynek lé- feltehetően jobban érvényes!- ny* peter külügyminiszter 43 százalékot. A két párt tárgyalt esetleges kor­mánykoalícióról, ám a tervet egyikük sem vette komolyan, így végül az SPÖ a szavaza­tok alig 5 százalékot szerzett FPÖ-vel alakított kormányt. Az egy éve hivatalba lépett úi kabinetben Fred Sinowatz, burgenlandi politikus, koráb­bi oktatásügyi miniszter vet­te át Bruno Kreisky helyét: százmilliárd schillinges hiánya, a nem je­lentéktelen munkanélküliség és infláció, az állami ipar tö­járó szanálása, az energia- és kör­nyezetvédelmi vita várhatóan további nagy gondokat okoz. Következésképp az í lyi választásokon is a kor­mánypártok visszaesése, az ellenzék térnyerése várható. A koalíció ennek ellenére hallani sem akar kormány­______ _____ __ ^ _ Péter g ot személyére nézve is le- “'“Top-"mTntévv 97 tené a tőkésgazdaság érdé- bécsi látogatásán kerül napi- 5e,‘l als-íl1, R,L!liu“11^T vonja és visszavonul kor- ®g',® ' t Sy 27 keit. Az ÖVP határozatlan- rendre e kapcsolatok további atalakitasról meg kevésbe mánvfői és pártelnöki tiszté- milliard schillinggel növeltek sággal vádolja , koalíciót _ fejlesztése, szó van újabb ál- előre ^ hozott ^yalasztasokrol. bői. Sinowatz helyetteseként az állami bevételeket, túl- amelyen belül valóban késlel- lamfői találkozóról is. Magatol értetődően az osztrák a kormány alkancellárja, egy- nyomórészt a minden fogyasz- tetnek, felvizeznek néha dón- _ _ ,'*,»» , u pontmaban sem varhato téseket a szocialisták és nol- Ugyancsak aktív marad változás a Sinowatz-kabmet —^ ---------------------------------T gári koalíciós parlnerük elfen- Bécs a ’ közel-keleti politiká- további három esztendejében. í N CGívAD - 1984. május 23., szerda J tétes elgondolásai. Az ÖVP ban, ahol Bruno Kreisky ki- Heltai András (Folytatás az 1. oldalról) ság és a gépipar teljesítmé­nye elmarad a tervezettől. Az élelmiszer-gazdaság exportja 15 százalékkal kisebb volt, annak ellenére, hogy a fel­dolgozott termékek kivitelé­nek előirányzatát sikerült túlteljesíteni. Az élelmiszer- gazdaságban esetenként az áruhiány, illetve piaci érté­kesítési nehézségek akadá­lyozták a kivitel növelését, Jelentősen növekedett vi­szont a félsertés és darabolt hús, a növényi olaj, a vágó- juh, valamint a méz export­ja­A szocialista országokból származó import növekedésé­nek kétharmadát az energia- hordozók adták. A fejlett tö- késországokból különösen a könnyűipari cikkek behozata­lában mutatkozott jelentősebb többlet, elsősorban textilipa­ri alapanyagokat vásároltunk a tavalyit meghaladó mér­tékben. Csökkent viszont a gépipari import, kivéve a mezőgazdasági gépek behoza­talát, amely világbanki támo­gatással történik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom