Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
Hol tartunk a környezetvédelemben ? Magunknak fnrmáljuk — magunk élvezzük előnyeit Interjú Havas Ferenccel, a megyei tanács elnökhelyettesével A környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos tennivalók egyre többször és sokoldalú megközelítésben kapnak nyilvánosságot a tömegkommunikáció különböző fórumain. Ugyanis a magunk mögött hagyott évtizedekben, a gyors ütemű gazdasági fejlődés során nem fordítottunk elég figyelmet a környezet és természet védelmére. Pedig magunknak formáljuk környezetünket, mindannyian élvezzük előnyeit, magunk és embertársaink számára szerzünk örömet, ha következetesen munkálkodunk a környezetvédelmi törvény előírásainak maradéktalan végrehajtásán. E gondolatok jegyében kerestem fei Havas Ferencet, * megyei tanács elnökhelyettesét és megkértem, hogy' válaszoljon a témával Kapcsolatos kérdéseimra. — Mennyire ismertek a megye lakossága előtt a megyei környezet- és természetvédelmi elképzelések, leiadatok? — Felismerve azt, hogy reálisan megvalósítható célokat csak akkor tudunk magunk, illetve a megye lakossága elé tűzni, ha az érdekeltek minél szélesebb körét vonjuk be az előkészítő munkába, elképzeléseink megismertetésébe, elfogadtatásába, ezért a megyei tervezetet társadalmi vitára bocsátottuk. Ennek során az érdekelt gazdasági, társadalmi és tudományos szervezetek javaslatait érvényesítettük a megyei tanács által 1981-ben jóváhagyott hosszú távú környezet- és természetvédelmi koncepcióban. Ezt a középtávú feladattervvel együtt megküldtük a tanácsoknak, gazdasági szerveknek, Intézményeknek, társadalmi és tömegszervezeteknek. Tőlük azt kértük, hogy támogassák a benne foglaltak megvalósítását, mozgósítsák a lakosságot és a munkahelyi kollektívákat a feladatok tervszerű végrehajtására. A társadalmi szervezetek — köztük a Hazafias Népfront, a szakszervezetek megyei tanácsa, a megyei KlSZ-bizott- ság — kidolgozták a támogatást szolgáló intézkedési terveiket, felhívásokkal fordultak a dolgozókhoz és a lakossághoz. A tanácsok is meghatározták a koncepcióból eredő sajátos helyi feladataikat, falugyűléseken, tanácstagok és társadalmi aktívák útján, a propagandamunka változatos eszközeivel mozgósították a lakosságot, szervezték az időszerű környezetvédelmi tenni- yalók elvégzését. — Az eddig elért eredmények mennyiben tükrözik a végzett munka hatékonyságát, melyek azok a területek, ahol előnyös változások következtek be? — Az előbb említett intézkedési tervek megteremtették a feltételeket egy magasabb szintű és szervezettségű munkához. Ennek során fejlődött az együttműködés a tanács k társadalmi és gazdasági s^e 'vek között, jelentős intézkedések születtek a szeny- pyezö források felszámolására. A közös munka eredményeként fokozódott a föld termőképességét javító meliorációs tevékenység. Ennek keretében az elmúlt három évben 1100 hektár elvizesedett völgyterület került szántóföldi művelés alá. Emellett a művelésre alkalmas területek rekultivációja is hozzájárult ahhoz, hogy megálljon a szántó- területek csökkenése. A vízrétegek minőségét veszélyeztető híg trágya környezetkímélő kezelésére Érsekvadkerten nyárfás hasznosítású létesítmény, Szécsényben pedig — az országban elsőként — biogáztelep épült, amelynek környezetvédelmi hatása a jelentős energiatermelés mellett felbecsülhetetlen értékű. Szegényes vízkészleteinkből eredő ellátási helyzetünk megkívánja, hogy kiemelt társadalompolitikai feladatnak tekintsük a vízellátás dinamikus fejlesztését. A megépült Nyugat-nógrádi Regionális Víz, mű, nyolc községben 16 ezer fővel növelte a vezetékes vízellátásban részesülők számát. Folyamatban van a közép,- nógrád—mátravidéki térségi vízrendszer építése, mely várhatóan 1986-tól Salgótarján és a távvezeték mentén levő települések vízellátását fogja szolgálni. Hollókőn csatorna- hálózat és víztisztító épül, és bővítik a balassagyarmati szennyvíztisztító-művet. Az ipari üzemekben — Salgótarjáni Kohászati Üzemek, 2. sz. Volán, Nógrádi Szénbányák, Romhányi Építési Kerámiagyár és több más ipari üzem — végrehajtott vízminőségvédelmi beruházás csökkentette a felszíni vizek szeny- nyezését. Az ötvözet gyárban a 140 millió forint költséggel felépített porleválasztó berendezés pedig megszüntette a megye legnagyobb légszennyezésének forrását. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az öntöde leállításával, a síküveggyárban a keverő üzemrész rekonstrukciójával mértékadó szennyező források felszámolására került sor. A levegő védelmét szolgáló intézkedéseket tesznek a Salgótarjáni - Vasöntöde és Tűzhelygyárban, az öblösüveggyárban és a Romhányi Építési és Kerámiagyárban. A települések környezetvédelem-fejlesztését segíti a községrendezési tervek készítése, az intézményes szemét- szállítás gyorsütemű bővítése, és a megyei komplex hulladékkezelési tanulmányterv kidolgozása. A korábbinál nagyobb figyelem irányul a közterületek, parkok, város környéki üdülőhelyek és természetvédelmi területek gondozására is. ........? t;::«F;!! fíivTif?'-.;■ ■■■■*;:* :v! Y: — Minek tulajdoníthatjuk az előbbieket: egy jó irányú szemléletváltozásnak, vagy a büntető szankciók szigorúbb alkalmazásának? — A sok tényező közül elsőnek az emberi tényezők szerepét; a szemlélet és magatartás kedvező változását emelem ki. Egyre több üzemben, intézményben ismerik fel az emberi környezet védelmének fontosságát, és tesznek konkrét intézkedéseket a munkafolyamatok környezetkímélő megszervezésére. Vagyis a gazdasági megfontolások mellett számításba veszik a környezetvédelem előírásait, és intézkednek a szennyezések megelőzése és megszüntetése érdekében. Ennek ellenére ma még szükség van a hatósági eszközökre, az ellenőrzésre, a kötelezésre és a szankcionálásra. A ’ kifizetett bírság ugyancsak a környezetvédelmet szolgálja, ezáltal vált lehetővé például az ötvözetgyári levegőtisztaság-védelmi beruházás megvalósítása. — Mivel a társadalomnak nagy szerepe van az előnyös változások megteremtésében, hallhatnánk valamit a lakosság segítő, támogató tevékenységéről? — A közösségi feladatok megoldására a lakosság, a dolgozók, a tanulóifjúság önzetlen társadalmi munkájára szükség van, csak velük együtt tudjuk elképzelni és megvalósítani közös tennivalóinkat. Az erre irányuló társadalmi munka szervezését a lakóterületeken, a munkahelyeken és az iskolákban a társadalmi szervezetek és a tanácsok végzik. Segítenek ebben a munkában a szakszervezetek, az MTESZ, a TIT, a NEB, a vadásztársaságok, horgászok, a természet- védők baráti köre és a természetbarát-szövetség. A feladatok koordinálását a Hazafias Népfront környezetvédelmi munkabizottsága és a megyei tanács környezetvédelmi bizottsága látja el. A közös munka, « széles körű ösz- szefogás eredményeként a lakosság — a településfejlesztést segítő társadalmi mun- kamozga'.om részeként — fontos környezetvédelmi célokat is megvalósított. 1981-ben 105, 82-ben 107, 83-ban 115 millió forint értékű társadalmi munka járult hozzá a rend, a tisztaság, a környezeti kultúra javításához. — Most pedig térjünk rá a soron levő tennivalókra. — Az eddig, tett erőfeszítések még nem elégségesek, csak részben tudták ellensúlyozni a gazdaság fejlődésével. a természeti erőforrások fokozott igénybevételével együttjáró kedvezőtlen környezetvédelmi hatásokat. Sajnos egyes területeken a gondatlanság miatt újabb feszültségek is keletkeznek. A környezetszennyezés felszámolására mindenütt — vállalat, üzem, szövetkezet, intézmény — következetes és tervszerű intézkedésekre van szükség. Véleményem szerint a kisebb szennyező források megszüntetése nem a pénzen, hanem elsősorban a megelőzésen, a jobb munkaszervezésen, a fegyelmezett, gondos munkán múlik. Mivel a tennivalók igen sokrétűek, ezért csak a legfontosabbakról szólok. — A mezőgazdaságban kiemelt feladatot jelent a műtrágyatároló helyekről származó vízszennyezés megakadályozása. Hatósági intézkedés eredményeként üzeméink egy része megkezdte az egyedi tárolóhelyek építését, emellett több mezőgazdasági üzem közös összefogással körzeti tárolóhelyet kíván létrehozni. Salgótarján, Balassagyarmat, Romhány, Bátonyterenye ipari üzemeiben a levegő tisztaságának védelme érdekében technológiai változtatásokra, elszívó- és leválasztóberendezések építésére és felújítására van szükség. A vízhálózat bővítése keretében központi feladatunk az egészséges vízzel nem "rendelkező települések vezetékes vízzel való ellátása. Mivel a Zagyva és az Ipoly vízgyűjtő területén a közcsatorna-hálózatot és a felszíni vizeket több ipari üzem tisztítatlan szennyvize terheli. ennek felszámolására az eddiginél hatékonyabb intézkedéseket kell tenni. A települések környezetvédelme érdekében az ellátatlan területeken bővítjük az intézményes szemétszállítást, a készülő terveknek megfelelően kiépítjük a körzeti szeméttelepeket, megoldjuk a folyékony hulladékok — szippantott szennyvizek — szervezett gyűjtését és ártalmatlanítását. Bár üzemi feladatot jelent, de a megyei tanács is segít abban, hogy az ipari üzemekben képződő veszélyes hulladékokat a követelményeknek megfelelően tárolják. — A törvény szerint a napi munka szerves részévé kell tenni a feladatokat. Ennek megvalósításához mennyiben vannak meg az objektív és szubjektív feltételek? — A környezetvédelmi feladatok átszövik a gazdasági és társadalmi életünk egészét, azoktól elválaszthatatlanok, csak a gazdasági folyamatokba szervesen beépülve valósíthatók meg. Tehát a környezetszennyezés felszámolásáról, illetve megelőzéséről a keletkezés helyén, az üzemben. a vállalatnál, a termelő- szövetkezetben, az intézményben kell gondoskodni. Itt vannak még, és itt biztosíthatók az objektív feltételek és erre köteleznek a vonatkozó jogszabályok is. A környezet minőségének kedvező alakulását pedig a területfejlesztési, településrendezési és gazdasági tervekben kell megalapozni, érvényesítve a tervezők és beruházók felelősségét. A megelőzés és tervszerű körA megyeszékhely szomszédságában levő Salgóbánya természeti szépségével nemcsak a környéken lakókat, hanem a más tájakról érkező vendégeket is pihenésre invitálja. képek: kulcsár nyezetalakítás feltételei közé tartozik a környezetvédelmi létesítmények megépítése, illetve a meglevő szennyező források fontossági sorrendben való megszüntetése, a sorra kerülő felújítások és rekonstrukciók során. A környezet- védelem eszközrendszerét többek között a műszaki fejlesztések, a kedvező technológiai módosítások, a zártrendszerű hulladékszegény gyártási folyamatok megvalósítása jelenti. A szennyező forrásokat pedig el kell látni jó hatásfokú tisztítóberendezésekkel, gondoskodni szükséges azok szakszerű üzemeltetéséről, karbantartásáról, az elavultak felújításáról. Intézkedéseket kíván a takarékos anyag- és energiafelhasználás megvalósítása, de van mit tenni az igényes, kulturált munkahelyi környezet kialakításában, annak megóvásában, a rend, tisztaság mindennapi fenntartásában. Az előzőekben elmondottakból egyértelműen következik, hogy a szubjektív feltételeket is ugyancsak a gazdasági tevékenység keretében lehetséges biztosítani. Ehhez az szükséges, hogy a munkahelyek szakemberei, vezetők és dolgozók az eddigi néK, nagyobb felelősséget érezzenek környezetükért, A termelési, szociális és munkavédelmi terveikben megfogalmazott tennivalóikat pedig következetesen valósítsák meg. — A sokirányú feladatok végrehajtásában milyen szerepe van a hivatalos környezetvédelmi szervezetnek? — A szerteágazó környezet- védelmi tevékenység összehangolása, segítése és ösztönzése a különféle részérdekektől független környezetvédelmi szervezet — felügyelőségek, hatóságok, bizottságok — feladatát képezi. Fontos szerepük van a megyei környezetvédelmi koncepciók, feladattervek kidolgozásában, a testületi döntések előkészítésében. a központi és megyei rendelkezések betartásának ellenőrzésében. Segítik a tanácsi, társadalmi és gazdasági szervek együttműködését, a feladatok együttes megoldó sát, az erre irányuló ismeret erjesztést és propagandámun it. — Hosszabb távú feladatról lévén szó. önként kívánkozik az űjabb kérdés: Az elképzelések, illetve a törvény sikeres megvalósításáért mit tehet megyénk lakossága, köztük az ifjúság? — Mivel a lakosság önzetlen társadalmi munkájápak eddig is kiemelkedő jelentősége volt a kulturált, egészséges. környezetgazdag lakóterületek kialakításában, gondozásában, éppen ezért továbbra is számítunk közreműködésükre a parképítésben, a belterületek fásításában, a játszóterek. gyermekintézmények karbantartásában, állagmegóvásában, a környezetvédelmi társadalmi akciók sikeres végrehajtásában. Azt várjuk, hogy a tisztaság megteremtése az arra való igény folyamatos magatartási formává váljon. Amikor a lakosságot a környezetvédelmi jogszabályok, a köztisztasági tanácshatározatok előírásainak végrehajtására kérjük, az többi között jelenti a lakó- és üdülőterületeken, pihenőhelyeken, garázsegyüttesek környékén a rend megteremtését és folyamatos fenntartását. Biztosítani kell a keletkező szemét, előírásoknak megfelelő gyűjtését, a kijelölt szeméttelepeken való elhelyezését, valamint a telkek előtti közterületek gondozását. Kiemelkedően fontos feladatot jelent a tanulóifjúság környezetvédelmi nevelése és részvétele, a gyakorlati feladatok megoldásában. Tőlük elsősorban azt kérjük, hogy saját iskolájuk környéket gondozzák, tartsák tisztán, vegyenek részt a tavaszi, őszi tisztasági, fásítási akciókban, segítsék a hasznosítható hulladékok összegyűjtését és értékesítését. Jó szolgálatot tesznek, ha bekapcsolódnak a szakkörök, úttörőőrsök munkájába, óvják a védett állatok élőhelyeit, segítik a madarak téli etetését, védnökséget vállalnak a természeti értékeinek felett. A magunk mögött hagyott útról, annak eredményeiről összefoglalva azt mondhatom, hogy az eddig tett intézkedéseinket. eredményeinket csupán kezdetnek tekinthetjük. A legközvetlenebb és legfontosabb cél: a kedvezőtlen folyamatok minél előbbi megállapítása. Ehhez közös munka, társadalmi aktivitás, i környezetvédelmi előírások betartása, tervszerű és következetes végrehajtása szükséges — fejezte be gondolatait Havas Ferenc. Köszönöm a válaszokat. Ven esz Károly Környezetvédelmi beruházásként valósult meg a Salgótarjáni ötvözetgyár porelszívó létesítménye NÖGRÁD — 1984. május 19., szombat 3