Nógrád. 1984. május (40. évfolyam. 102-126. szám)

1984-05-19 / 116. szám

ratsrós vsfém Brigádtalálkozó Salgótarjánban A balossasya^rnatiaik érkez­nek elsőként, az orosháziak a iegmesszebbről. Voltak, akik egyedül jöttek, mások töb- bedmagukbal. Déltájban már •saknem százan gyűltek össze a „bázison”, az SZMT oktatá­si és művelődésügyi intézmé­nyében. Férfiak, nők, ifjak és idősebbek, de egytől egyig „a” találkozó résztvevői. Legtöbben persze tarjániak, ürömmel fedezik fel az is­merős arcokat. Eddig legfel­jebb azt tudták egymásról, hogy valamennyien helybeli­ek, most már azt is, hogy van bennük még valami kö- tsös: valamennyien azonos ne­vű brigád tagjai. De le­gyünk pontosak, hiszen itt most többről van szó: azok a brigádok, amelyek képvisele­tében összesen mintegy más­fél százan összegyűltek, ki­vétel nélkül Nógrádi Sándor nevét viselik. A Nógrádi Sándor Szoci­alista Brigádok május 12— 13-án lezajlott I. országos ta­lálkozóját a salgótarjáni mú­zeum és a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa ren­dezte. A rendezvény gazdája, Hid- vári István múzeumi népmű­velő kissé csodálkozik kér­désemen: — Miért szervez­tük meg a találkozót? Intéz­ményünk Nógrádi Sándor ne­vét viseli. Mi sem természe­tesebb, minthogy életével és munkásságával, kapcsolatban minden adatot, dokumentu­mot feldolgozunk, s hogy ez­zel az anyaggal minél többe­ket szeretnénk megismertet­ni. Nógrádi Sándor 1971-ben halt meg. Azt tudtuk, hogy itt Salgótarjánban csakhamar (számos brigád választotta név­adójául. Örömmel vettük hí­rét, hogy megyénk határain túl is több kollektíva őrzi emlékét ily módon is. Becsléseink szerint jelenleg fczáz körül lehet az országban a Nógrádi Sándor brigádók száma. Év elején közzétett felhívásunkra hatvannégy brigád jelentkezett.... Ä találkozó első napján — mint arról lapunkban is be­számoltunk — a résztvevők előadást hallgattak meg Nóg­rádi Sándorról, megtekintet­ték a róla készült filmet, és ellátogattak a karancsberényi partizánmúzeumba. A szoros délutáni programot kötetlen esti együttlét követte, amely jó alkalmat kínált az ismer­kedésre, beszélgetésre. Mi is éltünk a lehetőséggel, főként arra a kérdésre keresve vá­laszt, hogy melyik kollektí­va miért választotta Nógrádi Sándor nevét, illetve, hogy a hallottak-látottak mennyi­ben gazdagították a névadó­jukról kialakított képüket. — Már korábban is jártunk egyszer Salgótarjánban és Karancsberényben — tesz elém bizonyítékként fényké­peket Vitovszki János, a vi- sontai Thorez bányaüzem kotrómestere — úgyhogy jog­gal gondoltuk, majd mindent tudunk már Nógrádi Sándor­ról. Vonsik Ilona muzeológus előadása után most azt kell mondanom, hogy valójában alig tudtunk valamit sokol­dalú munkásságáról. Egyébként 1972-ben lettem az egyik „szenes”~brigád ve­zetője, akkor vettük fel — egyik nógrádi dolgozónk ja­vaslatára — Nógrádi Sán­dor nevét. A névválasztásra ma méginkább büszkék va­gyunk. Jó ötlet volt a szervezők részéről, hogy a salgótarjáni­akat előre megkérték, legye­nek egy-egy megyén túlról érkező brigádnak ..patrónu- sai”. Igaz, az ismerkedés e nélkül is a vártnál könnyeb­ben ment. A miskolci ÉPFU 3, számú üzemegysége kar­bantartó brigádjának tagjai csakhamar összebarátkóztak az öblösüveggyári kollektívá­val. A címcsere tartós kap­csolatot ígér. — A vezetőnk sajnos nem tudott eljönni, tudja „gyesen” van... — mondják nevetve, lévén a brigádvezető is férfi­ember. Helyette most Szabó János a miskolciak szóvivő­je: — őszinte leszek, mi na­gyon keveset tudtunk Nógrá­di Sándorról. Azért választot­tuk névadóul, mert imponált, hogy partinzánparancsnok volt. Szóval kicsit meg is le­pett bennünket, hogv még mi minden fűződik a nevéhez... Hanem ez a találkozó nagyszerű kezde­ményezés, ilyen kötelék nemigen van más brigádok között. Nem csak a névadóról tudhattunk meg többet, de egymásról is. Legközelebb biztosra veszem, hogy a mi brigádunk sem lesz foghíjas. Az orosháziak az Alföldi Kőolajipari Gépgyár öntőbri­gádját képviselik. A válla­lat külön mikrobuszt biztosí­tott számukra. A brigádveze­tő — ez a névválasztást is érthetővé teszi — Salgótar­jánban született. Molnár Gyula most feleségét és kislá­nyát is elhozta a hosszú út­ra. — A múltról keveset mond­hatok — mondja a markáns arcú fiatalember —, hisz alighanem miénk itt a leg­fiatalabb brigád. Múlt év őszén került sor a névadásra, néhány hónappal később sze­reztünk tudomást a találkozó­ról. Talán nagy szavaknak tűnik, de a célunk az, hogy a jövőben úgy dolgozzunk, hogy méltók lehessünk brigá­dunk névadójára. A találko­zóra való meghívásnak nem volt ugyan feltétele, de itt egyre-másra kiderült, hogy a brigádok munkahelyük leg­jobbjai közé tartoznak. No, hát mi sem szeretnénk szé­gyent vallani! — A névválasztás nem mindig tudatos — csatlakozik a beszélgetéshez egy salgó­tarjáni brigádtag —, de a név végül is kötelez. Egy olyan személy neve pedig, aki a magyar és a nemzetkö­zi munkásmozgalom kiemel­kedő harcosa volt különösen. Hiszen a munkásmozgalom ma — véleményem szerint — a brigádmozgalomban él to­vább. A találkozó másnapján két ünnepélyes aktusra is sor ke­rült. A brigádok képviselői megkoszorúzták Nógrádi Sán­dor aznap felavatott szobrát, és valamennyien aláírtak egy nyilatkozatot. Az alapítólevél szövege írásban is rögzíti a különös kötelék mibenlétét, íme: „Mi, a Nógrádi Sándor Szocialista Brigádok I. orszá­gos találkozójának résztvevői vállaljuk, hogy névadónk em­lékét ápoljuk, egymással és a Nógrádi Sándor Múzeum­mal a kapcsolatot folyamato­san fenntartjuk. Vállaljuk, hogy a Salgótar­jánban rendszeresen megtar­tandó találkozókon brigádunk képviselői részt vesznek." V. K. Á kisfalvak élni akarnak Bizonyára emlékeznek még a nézők •— a televízió is ve­títette — Vitézy László Bé­keidő című filmjének nyitó képsorára. A kihalt falu utcá­ján egy nyitott tetejű teher­autó dübörög végig. A plató megrakja különféle bútorza­tokkal, ezzel-azzal. A rakás hegyiben egy reverendás úr — elköltözik a falu plébáno­sa. A hetvenes-nyolcvanas év­tized fordulóján a magyar I társadalom figyelme egyre in­tenzívebben fordult a kiste­lepülések élete felé. Néhány száz, ezer vagy ezerötszáz la­kost számlálnak, megfosztva tanácsházától, gazdasági egy­ségektől, teljes fokozatú álta­lános iskolától... Az emberek kezdték rosszul érezni magu­kat ezeken a településeken. Beköltöztek, házat építettek hát egy módosabb, nagyobb faluban, vagy a városban. Igen ám, mindenkit azok sem tudnak befogadni! Aztán a gyökértelen falusi ember­nek a megélhetés, a beillesz­kedés csöppet sem könnyű. Muszáj nekünk előidézni, ösz­tökélni egy modern népván­dorlást?! Gyürüfü pusztulása sok­kolta a magyar településpoli­tikát. Sorsa a .belső törvény- szerűségek miatt teljesedett be. Mégis memento, egyben nosztalgia az emberi léptékű közösség iránt. Mert a kisfalvak mai fej­lettségünknek teljességgel megfelelő közösségei — tehát nem rombolni, hanem meg­tartani kell őket, erősíteni gazdaságukat, társadalmukat, kultúrájukat, öntudatukat. S e makroközösségben tenger­sok mikroelem szerveződhet, összhangban közösségi társa­dalmunk napi és távlati cél­jaival. 9. A közelmúltban a megyei tanács napirendjén szerepelt egy előterjesztés; a megyei művelődési osztály készítette a kistelepülések kulturális életéről, fejlesztésének fel­adatairól. A „tetemrehívás” önmagáért szól: megyénk ál­lami vezetése is fontosnak te­kinti az apró falvakban élők sorsát. Ildomosán. Települé­seink zömében a lakosság lé- lekszáma nem éri el a más­fél ezret. De munkájukra, kezdeményezéseikre szüksé­günk van. Ők is építői társa­dalmunknak. Kultúráról esett szó a me­gyei tanács ülésén, de a té­Tor na termekért Balassagyarmaton ma — a figyelmes olvasó­nak már az eddigiekben is feltűnhetett — szélesebb kö­rű. Kénytelen vagyok maga­mat is pontosítani: a megyei tanács ülésén a kultúra ürü­gyén esett szó lényegében mindenről, az élet teljességé­ről. A hozzászólók között nem is akadt csak egyetlen egy népművelő. Maga az elő­terjesztés pedig tartalmilag eltért a megszokottól, a várt­nál: elsősorban társadalmi, szempontok alapján vizsgálta a témát, határozta meg a feladatokat, mintsem tisztán kulturálisból. Ez az egyetlen helyes szem­lélet — terjedőben. De „lent” vagyis magukon a települése­ken, a székhely- és társközsé­gekben még sokat kell fára­dozni azon, hogy általánossá legyen. A tanácsok, gazdasá­gok, társadalmi szervek veze­tőit — tisztelet a gyarapodó és erősödő kivételnek — még győzködni kell több kézen­fekvő dologról. Még az sem világos mindenki előtt — legalábbis tettei alapján —, milyen szoros összefüggés van iskolázottság, műveltség és a technika, annak színvonala, a termelés mennyisége-minősé- ge, vagy a szocialista demok­rácia között. Sok helyütt az értelmiség sem kap kellő ösz­tönzést a tevékenységre. S ugyan kielégítő mértékű-e a lakosság aktivitása? 3. A falvakat járva, emberek­kel beszélgetve rögzült ben­nem: az utóbbi évtized vál­tozásai néhány olyan tüskét helyeztek el a szivekben, amelyeket megspórolhattunk volna. Ha nagyobb körülte­kintéssel, tapintattal hózzuk konkrét döntéseinket. Virágzó, jó kedvű falvakat szerettünk volna, s egyes in­tézkedéseinkkel saját szán­dékainkat kereszteztük. Bizo­nyos mértékben így hatottak a termelőszövetkezeti és köz- igazgatási összevonások, az iskolai körzetesítések. Csak példa: aligha lehet cselekvésre — mondjuk ház­építésre — serkenteni valakit, ha közben az ügyintézésben „megsétáltatjuk”. Más: a jobb körülmények ellenére se biztos, hogy jobban tanul az a gyerek, aki 8—10 évesen több kilométeres zötykölődés- re (ismert tömegközlekedé­sünk színvonala) kényszerül. 4. A világban minden válto­zik. A nyugalom a halállal egyenlő. Amit tegnap csináltunk, azt ma másként kell csinál­ni. Elhibáztuk volna talán a körzetesítést, az összevonáso­kat? Most aztán fordítsunk vissza mindent? Szó sincs róla. Az össze­vonásoknak, a körzetesítések­nek — a helyenkénti feszült­ségek ellenére is — jótékony hatása érződik, s ha mérleg­re tesszük a jót és a rosz- szat, a mérleg nyelve a jó serpenyőjét terheli. A tíz éve elkezdett munkát folytatni kell. A gazdaságban, a közigazgatásban nap mint nap születnek erre tettek, kí­sérletek. Nem marad el a kultúra sem, ámbár az eddi­ginél jóval nagyobb sebes­ségre kapcsolhatna. Hogyan segíthetünk a kit^ falvak sorsán? A közoktatás és a közmű­velődés tennivalói rendkívül következetesen és határozot­tan fogalmazódtak meg a megyei tanács ülésén, illetve a megyei művelődésügyi osz­tály előterjesztésében, munka­tervében. Mindenekfölött megújulás szükségeltetik az oktatásban éppen úgy, mint a közművelődésben. EZ kell mé­lyíteni azokat az eredménye­ket, amelyek az új oktatási­nevelési dokumentumok beve­zetésével, a közművelődés­politikai párthatározat és tör­vény megszületésével kibon­takoztak. A bevált módszere­ket megerősítve, új formákat kezdeményezve szorosabbra kell fűzni az iskola és a mű­velődési ház kapcsolatát, s mindkettőjük viszonyát a gazdasági egységekkel. Az is­kola a tudás, a műveltség megalapozása mellett ébresz- sze fel a gyermekekben az igényt a további művelődés­re. A kulturális ajánlat tá- maszkodjon a valós érdeklőJ désre és lehetőségekre. Szor­galmazzuk a művelődő kiskö-’ zösségek tévékenységét. ■ A tennivalók sorát termé­szetesen tudnánk folytatni, de szükségtelen, olvasóink így is érzékelik a teendők sokasá­gát, társadalmi és egyéni fon­tosságát. Az ember életéhez — még soha annyira, mint most — hozzátartozik a tudás, « könyv, a kultúra. Felszaba­dult szórakozás nélkül szür­kék a hétköznapok. De a kul­túra csak egyik terepe, eszkö-' ze lehet a közhangulat befolyá­solásának. A kisfalvakban laé kők közérzete gazdasági és társadalmi kérdés, azaz függ­vénye — többek között — a munkalehetőségeknek, az uta­zási körülményeknek, a k«J reskedelmi ellátásnak. 5. Nem közömbös számunkra a kisfalvak sorsa — éreztem mindvégig a tanácsülésen, s érzem megyénkben utazgat­va. Ä sok gond és nehézség ellenére is. Mivel azok az élet természetes velejárói; ahogyan a fény és árnyék együttjár. Bennünket az ellentmondá­sok tettekre serkentenek. S töprengünk, cselekszünk, hogy közelebb jussunk céljainkhoz. Sulyok László Egy lépés — korábban Otthoni számítógép 'JA balassagyarmati kábel­gyár Bánki Donát vállalat kiváló szocialista brigádja felhívással fordul valameny- nyi szocialista kollektívához a városban építendő iskolai tornatermek építésének segí­tésére ...” Ennek a fölhívásnak tel­jes szövege hamarosan nyil­vánosságra kerül Balassa­gyarmaton. Nem lesz telje­sen ismeretlen a város lakói előtt, hiszen régóta Szorító gond az iskolákban a torna­terem hiánya. — .Tanácstag is vagyok — vallja Kovács József, a fel­hívást szerkesztő szocialista brigád vezetője —, így köze­lebbről is ismertem és isme­rem a város gondjait. Ma­gam is úgy gondoltam, hogy valamit tenni kéne, amivel fölgyorsítható a nehéz hely­zet megoldása. Azt is tudom, hogy kevés pénz áll rendel­kezésre. Összedugtuk hát a fejünket, mit is tehetnén!;. Ügy véltük, sok olyan tar­talék van még a város kol­lektíváiban, amit nem tár­tak föl, vagy amivel nem számoltak és ezeket most le­hetne igazán mozgósítani. Csak egy példa. A mi tizen­négy tagú brigádunkban akad erős- és gyengeáramú villa­mosmérnök, gépészmérnök­energetikus, épületgépész, technikus, műszaki rajzoló. Azon felül, hogy a kétkezi munkában részt vállalhatunk, adott esetben a tervezésnél is segíthetünk és ott egyszerre több dologban is! — Épp erre törekszünk — veszi át a szót Juhász Péter, a brigád tagja —, a belső energiák, fölszabadítására. Ez nem csupán fizikai és szelle­mi erőt jelent, hanem pél­dául azt is, hogy ki-ki néz­zen körül a saját portáján és fedezze föl azokat az elfekvő készleteket, amit egy torna­terem fölhasználhat! Bizo­nyosak vagyunk benne, nem kevés forint kétszeresen is hasznosítható. Ha továbbra is elfekszik valamelyik raktár­ban, akkor nincs értéke, sőt kárt is okoz, másfelől, ha ki­kerül onnan, az épületben újra értékké válik. Nem be­szélve egy másik szempon­tunkról : olyan emberek rész­vételére is számítunk, akik eddig úgy vélték, ők nem tudnak segíteni. — A mi gyárunk — néz bele dossziéiba Lombos Ist­ván munkaverseny-felelős — évek óta másfél-két millió forint értékű társadalmi ipunkát tud fölmutatni. Nem kevés ez. Brigádjaink kap­csolata az iskolákkal, óvo­dákkal esztendőkre nyúlik vissza. Szokásos évi fölaján­lásaikat most is megtették ezek a brigádok, s készülünk fölszabadulásunk negyvene­dik évfordulójának méltó megünneplésére. Ez az újabb fölajánlás — már aki csat­lakozik majd a fölhíváshoz — ezen fölül születik. Mert nagy szükség van rá! — Szerintem ezt mindönki érzi — véli Kovács József. — Bízunk benne, hogy az el­fekvő készletek lehetséges fölhasználása mellett más öt­letek is születnek, gyorsít­hatják az építést. — Nálunk már született is — bólint Juhász Péter. — Akadnak gépeink, segíthetik a munkát, s azokat fölajánl­juk, természetesen szerszá­maink is rendelkezésre áll­nak. A gyár energiát is ad a társadalmi munkához, hisz előfordulhat, hogy mondjuk a nyújtót nálunk hegesztjük majd. — Erről jut eszembe — mondja Lombos István —, hogy egy tornateremben szükséges bordásfal. Mi kell hozzá? Faanyag és szakérte­lem. Hirtelen két eég is eszembe jut, amelyik ebben tehetne. Szóval ilyen ener­giák fölszabadításában kel­lene gondolkodni. — A tornatermek építése szinte minden családot érint — szól közbe Juhász Péter —, hiszen a gyerekeink egészsé­ges fejlődéséről van szó. De éppen azért, mert az övék lesz, hisszük, hogy a közép- iskolás fiatalok is csatlakoz­nak fölhívásunkhoz. így tel­jesedik igazán városi üggyé. * A fölhívás már a városi tanács elnökének kezében van. A tornatermek terve (egyé? kettőé?) még nincs. Nem túl korai ez a lépés a Bánki Donát többszörös aranykoszorús szocialista bri­gádtól? Én úgy vélem, nem. Kerüljön csak közkézre az a fölhívás! Jusson idő a segítő gondolkodásra! Csak találja­nak meg minden lehetséges anyagi erőt — legyen az vas­cső, huzal, tégla, netán fo­rint —, ami tornateremmé varázsolódhat Balassagyar­maton ! Nem léptek korán. Inkább idejében. E korai lépés ered­ménye nem lehet kétséges. Amint a lapok már megír-t ták, s a televízió hírül adta, a Microkey Kutatási Fejlesz­tési Termelési Társulás be­mutatta az általa gyártott otthoni számítógépet, amely segítő-, tanuló- és játszótár­sunk lehet egyszerre, amely­nek továbbfejlesztett válto­zata, akár sakk-, vagybridzs- partnerünkké válhat pihenő­óráinkban ... A gép úgyszólván minden tv-, illetve magnókészülék­hez csatlakoztatható ... Már júniusban előjegyezhető Bu­dapesten, a Wesselényi utca 10-ben... Hét szervizállo­mást alakítanak ki a nagy­városokban, hogy a kedves vevőknek az esetleges meg­hibásodás esetén ne kelljen mérgelődniük... A jó hír hallatán kételked­ni kezdünk. Pedig nagyon vártunk már egy ilyen be­jelentésre. Amikor arról hal­lottunk, olvastunk, hogy az amerikai háztartásokban az ilyen kis számítógép már mindennapos használati tárgynak számít, mi tagadás, arra gondoltunk: nálunk is el kellene kezdeni. A Microkey-társulás kezdi? Nekünk az is jó, ha ő, csak minden úgy legyen, ahogy ígérték. 4 NÓGRÁD — 1984. május 19., szombat M. L. H. 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom