Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-14 / 88. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A / N O.c ií’Á.jf' ' v • ' Ó r É I ÍKkÖ t T 5 A 0.« i£ '.(■ & m XL ÉVF., 88. SZÁM ARA 1,80 FORINT 1984 ÁPRILIS 14., SZOMBAT Befejeződött az országgyűlés tavaszi ülésszaka Hógrád megyei képviselő felszólalása a vitában Pénteken a Parlamentben a közoktatás és a felsőokta­tás fejlesztési programja feletti vitával folytatta munkáját az országgyűlés tavaszi ülésszaka. A tanácskozáson részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Ap­ró Antalnak, az országgyűlés elnökének megnyitója után Sarlós István (Vas m., 6. vk.), a Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese emelkedett szólásra. SARLÓS ISTVÁN: Sokoldalúak, önállóak legyenek a fiatalok Hazánkban az oktatás és a nevelés nemzeti üggyé vált. Az is kell, hogy legyen, mert ha képzési rendszerünk meg­felel a követelményeknek, ak­kor adott lesz az a szellemi és erkölcsi alap, amelyre tá­hosszabb ideig érvényes tan­terveket, valamint a korsze­rű, jól kezelhető és beszerez­hető. taneszközöket. Az oktatási folyamat fon­tos feladata a világnézeti megalapozottság. Ennek vál­lalása nem könnyű. A szocia­lista-humanista elkötelezettsé­get és gondolkodásmódot nem lehet magolással elsajátítani. A fejlődésünket meghatározó okok, a társadalmi fejlődés törvényszerűségének megér­tetése a cél az oktatás min­den szintjén és minden tárgy oktatásában. Az oktatásnak, a nevelésnek javára válik az is, ha az iskola és a munka­hely kapcsolata révén a diák megismeri a szervezett terme­lő, alkotó munkát. Ilyenkor a felnőttek magatartásán mú­kal szemben jól megalapozott követelményeket állít fel a társadalom. Tisztában kell lenniök azzal, hogy az élet ... , , , számtalan szállal köti őket ,ogy a datálok milyen hazájukhoz és népükhöz, ez a ve^emen^ alkotnak nemcsak kötődés pedig hűségre, oda- a /munkahelyekről, hanem ma- maszkodva népünk és hazánk adásra kötelez mindenkit. El- Sárái a munkáról is. megállja helyét a világban — várjuk tőlük: értsék, mi a Az életnek tanuló fiatalo­jelentősége annak, hogy hazá- mar jó korán fel kell ké­jük a szocialista világrend- s/1Len' a valóság megisme­tartozik, s szerepet r®sére. Nem szabad illúzió- a világ arculatának kelteni, de az sem len- emberibbé formálásában. ne helyes, ha csak a rosszat És azt is elváriuk hoev láttatnánk me§ velük, ez a felismerés eeész’ életű- ..A társadalom egészének elfogadva kezdeményezték kön át munkálkodásra, vál- közreműködésével kialakuló, oktatási rendszerünk felülvizs- iait mondotta bevezetőjében Sar­lós István. — A párt és a kormány vezető szervei ezért szerhez is foglalkoznak rendszeresen vállalt a magyar iskolaüggyel. Ezt tették 1972-ben és 1983-ban is, amikor a szakértők javaslatait gálatát, illetve továbbfejlesz­tését. Az 1972-ben elfogadott elvek ma is érvényesek, és kötelezettségeik magas íejlődő iskola kepes lesz ár­színvonalú teljesítésére ősz- hogy onalloan gondolko­tönözze őket — hangoztatta do’ az u3 irant erzekeny, xonozze oitet — nangoztawa um.i,,., a Minisztertanács elnökhelyet­közösségével harmonikus ízlé­sű, életszerető új nemzedéket helytállóak. Iskolarendszerünk tese. A magyar oktatásügy „ ’ , s Tr° u;) nemzedéket alkalmas nevelési feladataink feladata _ fniirtat+a _ a neveljen. Ebben, a folyamat­m egoldására. feladata munkára, folytatta — a az emberségre, a ban minden iskolatípusnak A növekvő követelmények haza szeretetére nevelés je- de fti is kaP" szükségessé teszik a már be- gyében olyan jellemvonások fJk*ói vanndak^’s lesme^ . _ „ _ „ - ^yek az élet. A gimnáziumi oktatás gú_ idegzett módszerek és szoká- kialakítása. sok kijavítása mellett a kor ben helytállásra, a közéletben j yát ol intézkedések beve- kovetelmenyeinek megfelelő való reszvetelre készítik fel zetésével növeljük, amelyek új elemek folyamatos beve- az ifjúságot, s amelyek ne- lehetővé teszik, ho’gy az érett­zetéset. Ha előre akarunk mes érzelmekkel töltik el ................. lé pni, akkor nem hagyhatjuk őket. magára az iskolát. Működte­tésében nem szemlélőként, ha­nem aktívan kell részt ven­nie az egész társadalomnak. Az általános, a középfokú és a felsőfokú oktatás intéz­ményeiből kikerülő fiatalok­ségi birtokában azonnal, vagy .... , , , , más esetekben rövid idejű A követelmények lutuzese- átké és útján önálló munkí_ vei egy időben biztosítani ki- kör betöltésére is alkalmasak vanjuk a szükséges feltetele- iegyenek a fiatalok. Fontos két: a korszerű könnyen él- lépés a technikumi oktatás erheto, a gyerekek lakásához visszahozatala intézményrend- kozel levő iskolaepuleteket, a jó tankönyveket, a lehetőleg (Folytatás a 2. oldalon) Huszonöt éves a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa központi könyvtára. Az ol- vasnivágyók 115 ezer kötet könyv közül válogathatnak, valamint számos folyóirat és hanglemez áll rendelkezésükre. (Bencze Péter felvétele) A Varsói Szerződés tagállamai veres erői it; Ez év április második felé­ben a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosában, Prágában tartja soron követ­kező ülését a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa. (MTI) f VEZEl ti 0. tara zója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra pénteken délelőtt az Or- szcgházban találkozott Betti- no Craxival, az Olasz Köz­társaság miniszterelnökével, aki hivatalos látogatáson tar­tózkodik hazánkban. A nyílt és szívélyes légkö­rű találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi hely­zet, a kelet—nyugati viszony időszerű kérdéseiről, valamint a magyar—olasz kapcsolatok alakulásáról. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke ugyancsak a dél­előtti órákban parlamenti dolgozószobájában fogadta Bettino Craxit. A nap folyamán partner- tárgyalásra is sor került. Baj­nok Zsolt államtitkár, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke és Anto­nio Ghirelli, az Olasz Köz­társaság miniszterelnöksége sajtóirodájának vezetője, kor­mányszóvivő megbeszélést folytatott a tájékoztatás terü­letén meglevő kapcsolatok je­lentőségéről, együttműködés Illesztésének lehetőségeiről, Parlamenti jegyzetek Az országgyűlés tavaszi ülés- Jobbágyiban, Szurdokpüspö- gyedszer érdemelte ki a Ha- szaka csütörtökön megkezdte kiben például falugyűléseken zafias Népfront országos tit- munkáját. Sorra érkeztek a vett. részt. Az előbbi helyen a kárságától a nemzeti zászlót, képviselők, köztük a nógrádi- közrend, a közbiztonság hely- az elmúlt évi társadalmi mun- ak. Dancsák Lászlóné a leg- zete váltott ki nagy vitát, míg kamozgalomban nyújtott tel- frissebb. Otthon a napirendre Püspökiben más gondok ke-, jesítményével — a hagyomá- kerülő témákat többször is rültek felszínre. nyok leginkább kötelezik a áttanulmányozta, ami a köz- — Az emberek őszintén el- salgótarjániakat a közös célok oktatás helyzetét, fejlesztését mondják véleményüket, ba- együttes megvalósítására, illeti. jaikat, s önként ajánlják fel Vastag Ottilia a közelmúlt­_ örülök hiszen ae elmúlt közreműködésüket a problé- ban Nézsán és Romhányban esz tendőben Pásztón és kör- mák megoldásához — jegyzi vett részt falugyűlésen, ö is nyékén, a választókerületem- mpá Dancsák Lászlóné, s még a lakosság felelősségét, hozzá- ben javultak az oktatás félté- e9V gondolat erejéig vissza- állását tartja nagyra. Nézsán telei. Űj, 12 tantermes iskola, tér az oktatáshoz. — A tech- például egymást követték a kollégium épült, Vanyarcon nikusképzés idejének öt évre konkrét felajánlások az új társadalmi összefogással hoz- emelése ébreszti fel a kérdést művelődési központ építésé- tak létre iskolát. Sokat fejlő- bennem: vajon ez a megöl- hez. dött tehát megyénk déli ré- élés? Hiszen az élet egészen — Az országgyűlés napi- sze e területen is. Persze ez más dolgokat produkál, mint rendje? nem jelenti hogy nincsenek amit. a tankönyvek leírnak, én — Ai én választókerületem- gondok a településeken de inkább a gyakorlatra nevelés- ben is sokat javultak az ok­jóval kisebbek a korábbinál re helyezném a hangsúlyt. tatás-nevelés körülményei. _ mondja Dancsákné. majd Dr. Fancsik János salgótar. Gondot okoz azonban, hogy a rról beszél, hogy a figyelmet jani képviselő a megyei kép- egyre nehezebb az általános még inkább az oktatás tártál- viselőcsoport-ülésen is el- iskolát befejezők továbbtanu- irányítani. mondta: ne az legyen a fő lása a megyén kívüli intézmé- ' ... kérdés, hogy két vagy három nyékben... szakosoraK képezzük-e az egészség- Meséli, hogy nemrég iskola. Le e~ ügyi középkádereket. igazgatókkal beszélgetett az A lényeg, hogy az iskolából oktatás időszerű kérdéseiről mi kérdéseire kell irányítani. — Pásztón a arányával elégedettek tünk de a pedagóguspálya ,, , . y *• , , jCX ott- 'tycy, itc/y y U.Z. (Oívűni/UUii u ívvivi/uo rcv>/I w >vc. / Cvcovu uÚj elnőiesedése, és az ezzel egyii t a feladataival tisztában akik azt tették szóvá, hogy az járó gyakori távoliét miatt képesítés nélküli nevelőket is igénybe kell venni. levő segítőtársakat kapjanak új tantervi követelményekre az orvosok — mondja, aztán a pedagógusokat nem készí­ti képviselő hétköznapjaira te- tették fel kellőképpen, túlter- A pásztói országgyűlési relődik a beszélgetés. Szemé- helységükhöz részben ez is képviselő a téli ülésszak, óta lyesen is örül áruink, hogy 'hozzájárul. t| járta választókerületét. Salgótarján sorrendben ne-, H. Sz. Gy.­Bányászok díjazása Három üzem az élen Tavalyi munkasikerekért tonyi gépüzem. Nekik dr. Lip- osztottak anyagi és erkölcsi ták Sándor szociális igazgató elismeréseket tegnap a Nóg- adta át az oklevelet. A szén rádi Szénbányáknál. A re- osztályozását, feladását kitö­rnek teljesítményekért három nőén oldották meg a szakem- Élüzem címet, két Kiváló mű- berek tavaly, amellett a tmk- hely címet és számos Kiváló sok határidőre, precízen ja­dolgozó kitüntetést vehettek vitatták meg, tartották kar­át a kollektívák, illetve a ban az értékes bányagépeket dolgozók. és elkészítették a nyírmedi A ménkesi bányaüzemben feladót. A tervezett költsé- Zsuffa Miklós vezérigazgató gekhez képest a gépüzem 13 adta át az oklevelet a vezető- millió forintos megtakarítást ért el a dolgozók leleményes­ségének és gondosságának kö­szönhetően. Itt is remek si­kereket mutattak föl a bri­gádversenyben és a szakmai^ politikai oktatásban. Alapos szakértelem, s a munkák felelősségteljes el­végzése jellemezte azt a két kisebb kollektívát, amely a vulása a hőmennyiségterv túl- Kiváló műhely címre érde- teljesítését eredményezte”. Az rnesült. A bátonyi gépüzem s égnek. A bányaiak a belső érté­kelési módszer szerint 189 pontot értek el a verseny­ben. A kollektíva a szénterme­lési tervhez képest lemaradt, viszont — mint az értékelés fogalmaz — „a minőség ja­árbevótel előirányzatát 4 szá­zalékkal túlteljesítették, a költségekből pedig épp 4 szá­zalékot sikerült lefaragniuk. Az eredmény 9 millió forint­tal haladta túl a várakozáso­kat. Egy halálos baleset tör­tént a vizsgált időszakban, ez­zel kapcsolatban a vizsgálat a dolgozó felelősségét állapí­totta meg. Dr. Gergely István gazda­sági vezérigazgató-helyettes a külfejtési bányaüzem képvi­selőinek adta át az Élüzem címet tanúsító dokumentu­mot. Ez a kollektíva több éves sikersorozatot „rosszab- bított” tavaly. Kilencvenhat és fél ezer tonna szénnel tel­jesítették túl tervüket, pont­számúk 185-re summázódott. Kutatási részlegük több mint bányászati villamosműhelye, illetve bányászati tmk-műhe- lye kapta meg tegnap ezt az elismerést. Az itteni szakem­berek nem „csupán” a rájuk bízott értékes eszközöket re- parálták kiválóan, hanem konfliktusokat is vállalva a gyakorlati műszaki intelligen­cia terjesztéséért is fáradoz­tak a különböző bányai mun­kahelyeken. A kitüntetett üzemekben — Ménkesen, illetve Bá- tonyban — ünnepélyes | keretek között zajlott le az élüzemavató. Az alkalom nem nélkülözte a bensőséges hangulatot, ba­ráti megnyilvánulásokat. További kollektívák is ki­tüntetést érdemeltek ki tava­lyi produkciójukkal. A kis­kilencmilliós többleteredményt terenyei üzem vezérigazgatói hozott, a laboratórium is ki- dicséretre elegendő sikereket tűnő szakértelemmel eldot- ért el: 121 ponttal. A ter- ta meg kényes feladatait. A vező- és földmérő iroda 72 szállítási részleg másfélszere- ponttal ugyanilyen elismerés- sére teljesítette operatív tér- re érdemesült. kiváló műhely vét. Szocialista brigádjaik is címet kapott továbbá a kis- tevékenyek: húsz csapat ért terenyei acélszerkezeti mű­éi arany fokozatot a verseny- hely és a II. számú villamos­mozgalomban. műhely. Ez utóbbi kitünteté­,Száznegyvenöt ponttal az seket április 28-án..illetve.iná­éi mezőnyben végzett a tava- jus 7-én adják majd át a helyé iyi vetélkedésben a nagybá- színeken. . >

Next

/
Oldalképek
Tartalom