Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
Kiképzés közben Befejeződtek a téli-tavasz! polgári védelmi kiképzések megyénkben. A kiképzésekről néhány fényképen egy-egy pillanatot örökítettünk meg. Vlncze Kálmán őrnagy műszaki kiképzést tart a tanácsi üzemek, termelőszövetkezetek, áfészek parancsnoki állományának. Tresa Ferenc őrnagy oktatást tart a polgárvédelem szakfelszereléseiről a tanácsi üzemek vezetőinek. A felkészítés során a legkülönbözőbb eszközökkel Ismerkednek meg a hallgatók. Fotó: Kulcsár József Polgári pórtelem Növekedett a parancsnoki állomány felkészültsége Az elmúlt hetekben, hónapokban megyeszerte folyt a polgárvédelmi parancsnokok, alegységparancsnokok kiképzése. A kiképzés, felkészítés céljairól, a feladatok megoldásáról, az újabb tennivalókról beszélgettünk Bencsik Géza századossal, a Polgári Védelem Nógrád megyei Parancsnoksága munkatársával. — Hogyan valósul meg megyénkben a polgári védelmi kiképzés, felkészítés? — A kiképzés és felkészítés terén az elmúlt években elért eredmények és tapasztalatok alapján országos szinten is áttértünk az őszi, téli, tavaszi kiképzésidőszakra. Erre több ok miatt is szükség volt. Az őszi, téli időszakban a parancsnoki állomány elméletigyakorlati kiképzését végre tudjuk hajtani, s a mezőgazdasági munkák megkezdése előtt befejezhetjük a szakszolgálatokba, önvédelmi szervezetekbe beosztottak gyakorlati felkészítését is. A nyári szabadságolások viszont nem hátráltatják a kiképzéseken a teljes számú megjelenéseket. A múlt év szeptemberében a polgári védelem Nógrád megyei parancsnoka — a megyei tanács elnöke — kiadta az 1983—84. évre szóló kiképzési, felkészítési utasítását a szakszolgálati és önvédelmi szervezetek parancsnokai és beosztottállományának, valamint az üzemi dolgozók polgári védelmi kiképzésére, felkészítésére, illetőleg továbbképzésére. A parancsnoki állomány kiképzésében is találhatók új vonások, mivel területi és megyei összevonások keretében végeztük el a felkészítést. Így ez évben Heves megyében, jövőre Borsod megyében és 1985—86-os felkészítés időszakában megyénkben végezzük el a szakszolgálatok parancsnoki állományának kiképzését, illetve továbbképzését. Megyei összevonás keretében végeztük el a községi tanácsok parancsnokainak felkészítését. A tanácsi irányítású üzemek parancsnoki állományának kiképzését három ütemben valósítottuk meg Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Pásztón. — Mik voltak a kiképzés célkitűzései? — Célkitűzésünk volt az ismeretek bővítésével, elsősorban a gyakorlatiasság növelésével fejleszteni a polgári védelmi kiképzés színvonalát. Az üzemi komplex gyakorlatainkon szerzett tapasztalatokat felhasználva elértük, hogy a parancsnoki állomány jártasságot szerzett a lakosság- védelem, továbbá az elemi csapások, katasztrófák következtében kialakult helyzetben, a vezetésben és a végrehajtásban. További célkitűzésünk volt, hogy erősítsük az egyszemélyi parancsnoki rendszert, növeljük a parancsnoki állomány vezetői irányítási készségét. Ehhez szükség volt javítani a rendszeresebb és hatékonyabb politikai nevelő munkát a polgári védelmi szervezeteinknél. — Hogyan alakult a kiképzések végrehajtása eddig, elérték-e a kitűzött célokat? — Elmondhatom, hogy a megyei parancsnoki állományunk kiképzését befejeztük, az utasításban foglaltak végrehajtásával a foglalkozások, felkészítések elérték kitűzött céljainkat. Parancsnoki állományunk megismerte és gyakorolta a vezetés, irányítás főbb követelményeit. Gyakorolták a katasztrófahelyzetben kialakult kárterületek értékesítését, a megelőző és mentő munkák tervezését, szervezését, irányítását és annak végrehajtását. A kiképzés eredményeként növekedett a parancsnoki állomány felkészültségének színvonala, gyakorlatiassága. Javult a parancsnokok, politikai helyettesek vezetési készsége. — Milyen kiképzési feladatokat kell még megoldaniok a hátralevő időszakban? — A beosztottállományok gyakorlati felkészítésére kerül még sor a hátralevő hónapokban, több esetben üzemi komplex gyakorlatok formájában. Romhányban a II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben és Bátonytere- nyén. a PENTAMER Műszaki Szolgáltató Szövetkezetnél májusban. Célunk, hogy a felkészítések, gyakorlások során a dolgozók ismerjék meg azokat a munkakörükhöz, munkaterületükhöz kapcsolódó polgári védelmi feladatokat, amelyek elősegítik a dolgozók egyéni és kollektív védelmét, a termelőeszközök és a termékek megóvását különböző katasztrófahelyzetekben. A dolgozók és különböző polgári védelmi szervezeteinkbe beosztottak kiképzése érdekében a helyi párt- és tömegszervezetek segítségével széles körű felvilágosító és előkészítő munkát kell végezni. El kell érni, hogy a kiképzésbe beosztottak megértsék a polgári védelmi kiképzés jelentőségét és elsajátítsák a munkahelyi védelemmel, valamint a testnevelés feltételeinek biztosításával kapcsolatos feladatokat. A parancsnoki és beosztott- állomány, az üzemi dolgozók felkészítésén túl fontos, hogy a munkaviszonyban nem álló lakosság is megismerje a polgári védelem munkáját, tapasztalatokat szerezzenek feladataink terén. Ebben nagy szerepe van a tömegkommunikációs eszközöknek. A televízióban negyedévenként látható a „Nyugalmunk érdekében” .... című polgári védelmi adássorozat, mely iránt megyénkben is évről évre nő az érdeklődés. Sajnos, nem minden területen hallhatók a miskolci körzeti stúdió adásai, pedig időközönként ott is elhangzik a polgári védelmi munkát népszerűsítő adás. A MOKÉP Nógrád megyei filmszínházaiban kísérőműsorként láthatnak a moziba látogatók polgári védelmi jellegű ismeretterjesztő filmeket, melyek jól szolgálják a lakosság tájékoztatását. A propaganda- és felkészítő munkában önöknek, újságíróknak is nagy feladatuk van. Hisz a NÖGRÁ.D-ot is több tízezren olvassák megyénkben, s már több mint egy évtizede rendszeresen jelenik meg lapjukban polgári védelmi melléklet. A lakosság felkészítése, tájékoztatása is nagyon fontos feladat, melyért a parancsnokság nevében köszönetét mondok önöknek — fejezte be beszélgetését Bencsik Géza százados. S. L. I Ifjúgárdisták a béke védelmében (MIT TESZÜNK EZ ÜGYBEN NÓGRÁDBAN?) A VILÁG jelenlegi politi-. kai gazdasági állapotának a nemzetközi helyzet feszültségének növekedése korában a bekeszerető társadalom törekszik arra. hogy minden lehetséges eszközt megragadjon és felhasználjon a világméretű nukleáris katasztrófa elk-'riüése érdekében. A józanul gondolkodó ember előtt világos, hogy a problémát megoldó teljes leszerelés nem fog bekövetkezni önmagától és gyorsan A nemzetközi imperializmus ideológiája — törekvései és nem elhanyagolható ereje teszi lehetetlenné a rövid időn belüli megoldást Tisztában van ezzel a szocialista államok vezetése de ezen államok polgárai is. Arra az időszakra, amíg a tényleges leszerelés nem következik be, csak az egyenlő erőviszonyok fenntartása jelenthet biztonságot a béke megőrzése tekintetében. Ebben a gigászi munkában akarva akaratlanul mik- rokörnyezelében mindenki részt vállal becsületes, jó »Uttkájával. Csakhogy az erőegyensúly fenntartása nemcsak gazdasági kérdés. Lehet egy-egy állam gazdaságilag erős, lehetnek ultramodern technikái, de ahhoz, hogy azzal élni tudjon, hogy eredményeket tudjon felmutatni, szükséges a megfelelő politikai, ideológiai, szakmai felkészültséggel rendelkező ember, ilyen emberek viszont csak akkor állnak rendelkezésre, ha politikai, ideológiai, szakmai képzésükét társadalmi méretekben, egységes elvek szerint végezzük. Ebből következik, hogy az ifjúság felkészítése minden szocialista államban, így hazánkban is kiemelten kezelendő Az ifjúság honvédelmi felkészítése pedig szorosan a katonai erőegyensúly fenntartása érdekében végzett munka. A feladat méreteit tekintve össztársadalmi Elsősorban a fegyveres szervek keretében, illetőleg segítségével valósul meg, de más intézmények, szervek és szervezetek is kiveszik részüket a munkából, így például az állami oktatásban, a KISZ, az úttörőszervezetekben. Az életkori sajátosságoknak megfelelően nem kevés munkával oktatják, nevelik az ifjúságot honvédelmi feladataik maradéktalan elsajátítása érdekében. EBBŐL A MUNKÁBÓL veszi ki a részét a KlSZ-szer- vezet keretén belül működő Ifjú Gárda. Már létszáma sem elhanyagolható. hiszen csak a megyénkben 940 fő szervezett ifjúgárdista van. Az ifjúgárdisták kiképzésük módszere, intenzitása és magas fokú szervezettsége miatt igen magas színvonalú honvédelmi felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. Kiképzésük az általános politikai, ideológiai és az ifjú Gárda-ismereteken kívül szakosodott. A gárdisták érdeklődésüknek megfelelően választják azokat a szakterületeket, amiben alapos szakmai kiképzésben részesülnek így megyénkben a következő szak- alegységek működnek: munkásőr, határőr, közbiztonsági, tűzoltó, polgári védelmi (egész ségügyi, HbV.) katonai. A szakmai kiképzést a hivatásos fegyveres szervek, vagyis az arra leghivatottab- bak tartják gárdistáink részére. Ennek eredményeként mérhetően kimagaslik a gárdista más fiatal társa közül a honvédelmi ismeretek tekintetében. Feladatait egyenruhában hajtja végre, és ez, a körülmény kötelezi őt magát is, de környezetében is tiszteletet parancsol. Mindig népszerűek voltak és egyre népszerűbbek a lakosság és a többi fiatal körében azok áz események, amikor gárdistáink a szemlék és más rendezvények alkalmával felvonulnak, és ámulatba ejtik az embereket katonás alaki fegyelmükkel. Felelős, magas beosztású katonaemberek nyilatkoznak elismerően gárdistáink igyekezetéről. Fiúgárdistáink nagyobb hányada a sorkatonai szolgálati ideje alatt rövid időn belül parancsnoki beosztásokba kerül, bizonyítva ezzel azt, hogy a megnövekedett feladatoknak is magasabb színvonalon tud eleget teríni. Egyre több volt gárdistával találkozunk, aki hivatásának választja a katona, a rendőr, a munkásör, a tűzoltó munkáját. TERMÉSZETESEN nem lesz mindenkiből hivatásos fegyveres, de élményekben, tudásban, becsületben megerősödött emberek válnak azokból a fiatalokból, akik társaiktól többet merítenek a honvédelmi ismeretekből. A megye gárdistái komoly szakmai elismerésnek örvendenek országos viszonylatban is, amelyet érdemes tovább öregbíteni. Az életkornak megfelelően az Ifjú Gárda-szervezet nemcsak kizárólagos munkából, tanulásból áll, hanem változatos és tartalmas kulturális és szórakoztató rendezvények tarkítják a sokszor bizony nehéz, megterhelő kiképzést. Fegyvertárukban ebben a tekintetben megtalálható a sport minden területe, a színház, a múzeum, a haditorna, a klubélet, a kirándulás, a disco, a játékos vetélkedő és a komoly verseny, j De becsülettel teljesítik feladataikat a gárdisták az élet más területein is. Nem múlhat el nemzeti ünnep, vagy más közösségi rendezvény anélkül, hogy az ifjúgárdisták mint őrző, védő, díszelgő, vagy rendező jelen ne volnának. Mindinkább kivívják maguknak a szélesebb elismerést. Az erőegyensúly fenntartásáért, a békéért folytatott küzdelemből becsülettel kiveszik részüket megyénk nagyszerű fiataljai, az ifjúgárdisták. És most felvetődik a kérdés, hogy hogyan lehet soraiba bejutni. MINDEN KISZ-es fiatal, legyen az diák vagy dolgozó, saját KISZ-alapszervezetének KISZ-titkáránál kell, hogy jelentkezzen, ahol a KlSZ-lit- kár köteles részletes felvilágosítást adni az Ifjú Gárdatagság minden egyes kérdésében. Az ifjúgárdisták várják soraikba mindazon fiatalokat, akik becsületes szándékkal, kicsit többet szeretnének tenni és kicsit különbek szeretnének lenni más egykorú társaiknál. Illés Attila hdgy. megyei IG-parancsnok Az oldalt összeállította: Somogyvári László NÓGRÁD - 1984. áprilir II-, u*ré9