Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-11 / 85. szám
./— JÓT vizsgázott a vasasba^.*. Egy országos versés prózamondó verseny tapasztalatai Stirlifz búcsúzik Az utód: Sztyepanov újságíró A szerző a történelmi-politikai kalandregényről ***• ' SOK HASZNOS tapasztalattal szolgált a vasas verses prózamondók I. országos találkozója, illetve versenye, amelyet nemrégiben rendeztek meg Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Központban. Ezek a tapasztalatok nemcsak a művek tolmácsolóinak, a versenyen részt vevő szakembereknek szolgálnak tanulságul, hanem az eseményre összejött csekély számú hallgatóságnak is. Nem csak azért, mert jó műveket, esetenként átlagon felüli tolmácsolásban hallottak, hanem azért is, mert a rangos szakemberekből álló zsűri elnökének, Debreczeni Tibornak tolmácsolásában ritkán hallható, a lényeget láttató értékelésnek lehettek a tanúi. A kulturális hagyományok ápolásáról, s újak teremtéséről híres vasasszakszervezet által meghirdetett találkozón mintegy hetvenen vettek részt Mosonmagyaróvártól Sátoraljaújhelyig és Nagykanizsától Salgótarjánig. A vers és próza követei között — a versenykiírás kötetlenebb voltának köszönhetően — nagyobb számban jelentek meg a tanulókorúak, de számos képviselője volt a harmincasok korosztályának is. Lelkes, jó társaság jött össze, tagjai abban ugyan különböztek, hogy milyen a felkészültségük, de az irodalom nagy-nagy szeretetében, a művek tolmácsolása iránti elkötelezettségben megegyeztek. A három helyszínen megrendezett elődöntő a tervezettnél hamarabb lezajlott, mivel remek, de igencsak kurta alkotások hangzottak el. A döntőn — ahová 29-en jutottak tovább — azonban mintha csak kedvet kaptak volna egymástól a versenyzők, hosszabbnál-hosszabb művek szerepeltek a műsoron. Ez a tény azt mutatja, hogy ez a versmondó társaság, ez a generáció bírja szuflával, van memóriája, s van kedve szöveget is tanulni. S ez az utóbbi igencsak becsülendő napjaink iskolai világában, amikor köztudott, hogy a gyerekek azt a mi- minálisan kötelezőt sem tanulják meg szívesen, amit kellene. A döntőbe jutottak többsége más művet tolmácsolt, mint az elődöntőben tette. Ez nem egy esetben szerencsés volt, de más esetekben a változtatás nem vált előnyére az előadónak. Ez ugyanakkor azt is mutatja, hogy nem egy- versű, nem egyművű emberek jöttek össze erre a találkozóra, hogy bőven van mindenkinek mondanivalója és repertoáranyaga. AZ ELŐDÖNTŐBEN és a döntőben elhangzott művek és a tolmácsolások közti különbség egy olyan alapvető gondolatot vetett fel, mint azt nevezetesen, hogy miért is mond valaki verset, prózát, egyáltalán művet. Ugyanis számos előadónál érezhető volt ennek a gondolatnak, vagy kérdésnek a tisztázatlansága. S ez nagyon lényeges, mert ha nincs meg az az alapélményem, belső késztetésem, hogy egy műalkotás üzenetét tolmácsolnom kell az embereknek, nem szabad vállalnom a nyilvános szereplést. S különösen akkor nem, ha nem fogtam fel a műalkotás üzenetét, nem értelmeztem kellőképpen, nem szűrtem át magamon. A verseny azt is bizonyította, hogy egy kisebb tehetségű versmondó is sugárzóbban, szuggesztívebben ' tudja tolmácsolni a művet, ha azt jól értelmezve, kellő alapindulattal mondja el. Általában elmondható, hogy jól elemzett művek hangzottak el. A kitűnő és tehetséges Manga János — az egyik helybeli versenyző — Weöresnek Az éjszaka csodái című nagy művét mondta el teljesen egyéni, de pontatlan értelmezésben. A tehetség sütött át ezen a versen és la zsűri ezért is értékelte — Manga a hetedik helyen végzett. Oscar-dijak Hollywoodban hétfő este ■— közép-európai idő szerint a reggeli órákban — osztották ki az idei Oscar-dijakal. A legjobb film a Becéző szavak lett. Rendezője, James Brooks megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart is, Shirley Maclane pedig, ugyanebben a filmben nyújtott teljesítményéért, elnyerte a legjobb színésznői alakítás díját. Jack Nicholson ugyancsak a Becéző szavakban érdemelte ki a legjobb férfi mellékszereplő címét. Ugyanez a film megkapta a legjobb forgatókönyv-adaptáció Oscar-díját. Ingmar Bergman Fanny és Alexander című alkotasa nyerte el a legjobb külföldi filmért járó Oscar-díjat, s megkapta a legjobb művészeti irányítás, a legjobb fényképezés és a legjobb jelmeztervezés díját is. A legjobb színészi alakításért Robert Duvallt jutalmazták, a legjobb női mellékszereplőnek pedig Linda Huntot találták. Ez a verseny példákkal szolgált arra is, hogy egy amatőr azért ne mondjon verset, mert ez a mű csupán a puszta bravúrra ad lehetőséget. A nyilvánosság elé lépés ezt a fajta etikai magatartást kötelezővé teszi a versmondó számára. S ebben az amatőr versmondó különbözzék a professzionistától, akinek a versmondás alkalmasint kenyér-, pénzkereset. A remek felfedező szándék is felismerhető volt a versenyen. Előadták a ritkán hallható, de prózairodalmunk legjobb alkotásai közé tartozó Karinthy-novellát, a Barabást. Vagy például Váci Mihály Három történetét, örülni lehetett a folklórnak, ami elhangzott, a Galgóczi-no- velláknak; mondtak Babitsot, halottunk művet Kosztolányitól, József Attilától, meglepetés volt a Veres Péter-mű, s a szatirikus irodalomnak olyan tájaira is elkalandoztak a versmondók, mint Gádor Béla. Volt ennek a versenynek egy ötvenéves résztvevője, aki fényesen bizonyította, hogy vannak versek, amelyeket tulajdonképpen csak adekvát módon, minden bizonnyal egy adott korosztály, egy adott versmondóstílusban gondolkodó, vagy alkotó korosztály tud megfogalmazni. Jó, hogy ezen a versenyen nem voltak korhatármegkötések. így lehetett örülni azoknak, akik a negyveneseknek, ötveneseknek az üzenetét hozták, a mai fiatalok számára. Talán elérkezik előbb-utóbb az az idő, amikor a nyugdíjasok számára is meg lehet hirdetni a versmondóversenyt. VÉGÜL annyit, hogy megyei versenyzőink jól helytálltak. A Kohász Művelődési Központ lelkes gárdája jó házigazdának bizonyult, jó helyre hozta a vasasszakszervezet ezt a találkozót, s jó helyen lesz az ágazat versmondóbázisa. P. A. Aforizmák Két embert a legjobban a harmadik iránt érzett ellenszenv köt össze. (Milan Kenda) ☆ Amikor nem magamra gondolok, egyáltalán nem gondolkozom. (Jules Renard) — Szeretem a kalandregényt mint műfajt — mondja Julian Szemjonov író, Isza- jev-Stirlitz szovjet felderítő népszerű alakjának megfor- málója. — A kalandregény aktív gondolkodásra késztet. Bevonja az olvasót a cselekménybe. A politikai regény, különösképpen a történelmi-politikai kalandregény műfajának felvirágzásához a Szovjetunióban nagyban hozzájárult A tavasz tizenhét pillanata (A Stirlitz- dosszié) és a TASZSZ jelenti című regényének szerzője, az 53 esztendős Julian Szemjonov munkássága. Julián Szemjonov összesen több mint húszmillió példányban kiadott műveinek többségét megfilmesítették. Az 1973-as év hatalmas sikert hozott Szemjonovnak, melyben osztozott Tatjana Li- oznova filmrendezővel és a film főszereplőjével Vjlacsesz- lav Tyihonovval. Makszim Iszajev szovjet felderítő, azaz Stirlitz SS Standartenführer személye fogalommá vált számos országban, így a magyar tv-nézők között is. Julian Szemjonov saját bevallása szerint Stirlitz alakja montázs vonásait archív dokumentumok alapozzák meg. Egyesíti magában a szovjet felderítés legnagyobb alakjainak jellegzetes vonásait: Rudolf Ábelét, Nyikolaj Kuz- nyecovét, Richard Sorge j ét, Lev Manevicsét. Az olvasók évek óta levelekkel árasztják el Julian Szemjonovot, melyben újabb történeteket kérnek Stirlitz életéről. Szemjonov A parancs: túlélni! című elbeszélésével válaszolt a levelekre, melyben Iszajev-Stirlitz ismét életveszélyes feladatokat hajt végre. És nemsokára napvilágot lát a folytatás is. — Ezzel végképp el leéli búcsúzzak Stirlitztől —, hisz ma már több mint,nyolcvan- éves lenne — jegyzi meg bánatosan Julian Szemjonov. — Sztyepanov újságíró lép a helyére, ő az új hős. A TASZSZ jelenti című elbeszélésben az olvasók már megismerhették Szemjonov új hősét. Azt gondolhatnánk, hogy az író számára, aki valamikor történész — keletkutató — volt, tehát a négy fal között űzte mesterségét, a „felderítés” azt pótolja, ami valószínűleg hiányzott az életéből: a kockázatot, a kalandot, az egzotikus utazásokat. Olasz politikai krimi Másfél évtizede az olasz filmgyártásban fejlődésnek indult egy új irányzat: a politikai töltésű bűnügyi film. Mint a művészetek java, ez az irányzat is társadalmi konfliktusokat dolgoz fel. Olaszországban a maffia és a terrorizmus összefonódása az uralkodó rétegekkel, valamint a bűnüldöző szervek korrum- pálhatósága, olyan problémák, amelyek irritálják a közvéleményt, inspirálják az alkotóművészeket. Kiváló rendezők forgattak izgalmas és elgondolkoztató filmeket. Damiano Damiani, Stefano Van- zino, Francesco Rosi és mások készítettek olyan alkotásokat, mint az Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek, a Miért ölnek meg egy bírót?, a Mattei-ügy, a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, valamint A rendőrség megköszöni. Ezekben az alkotásokban neves és elkötelezett művészek vállaltak főszerepet, mint például Gian Maria Volonte. Mariangela Melato, Franco Nero, vagy Enrico Maria Salerno. Pedig tudták, hogy kockázatot vállalnak ezekkel a szerepekkel, gyakran megfenyegetik őket. Mariangela Melato érdekes színészegyéniség, vitathatatlanul tehetséges. Festeni tanult, plakátokat és jelmezeket tervezett. Közben színészdiplomát szerzett, aztán Dario Főhöz szerződött a Teatro Sta- bilehez, majd végleg elkötelezte magát a filmművészetnek. Mi is több szerepben láthattuk, a többi között A munkásosztály a paradicsomba megy és a Todo Modo című produkciókban. Enrico Maria Salerno a film másik főszereplője szí- n ész-rendező, aki 1948-ban kezdte pályafutását, és hamarosan a legkeresettebb színpadi színészek egyike lett. Egy ideig a genovai Kis színház igazgatójaként dolgozott, majd 1960-ban alapította meg az egyesült színészek társaságát, egy kísérleti színházat, amelynek társulata gyárakban, munkásterületekben lépett fel. 1952 óta filmezik és 1970-ben debütált filmrendezőként Legismertebb filmjei közül néhány: Rómában éjszaka volt, Ferrara hosszú éjszakája, Füst. Tündéri nők, A karbo- nárik. A rendőrség megköszöni 1972-ben készült, rendezője a Steno néven ismert Stefano Vanzino. Melato és Salerno partnerei között van Mario Adorf. Fránco Fabriz' és Cyril Cusaek. (erdős) A Stirlitz-sorozat szerzője: Julian Szemjonov szovjet író. Csakhogy Julian Szemjonov egyáltalán nem a négy fal között élő író: körülutazta a világot, bejárta a föld legforróbb tűzfészkeit, volt La- oszban, Vietnamban, Chilében, Afganisztánban. Szemtanúja volt a legnehezebb politikai helyzeteknek, a politika nagy személyiségeivel találkozott. — Nemcsak író vagyok ugyanis, hanem újságíró is — mondja Julian Szemjonov. — Több évig dolgoztam az Ogo- nyok, a Lityeraturnaja Gaze- ta, a Pravda és az Izvesztyija tudósítójaként. A szenzáció keresése — nem önmagáért, hanem a tájékoztatás pontosságáért — kötelességem. .. Ezt a munkát nagyon lehet szeretni. Ha két évig nem utazik az ember, már unatkozik. Olyan ez, mint a sportoló, ha eltiltják az edzésektől. Szemjonov egy idő óta dé-' delgeti egy Találkozások című kötet gondolatát. Hiszen Szemjonov beszélgetőpartnerei, interjúalanyai voltak olyan személyiségek, mint Ho Si Minh, Salvador Allende, Alvaro Cunhal, Kurt Waldheim, Dolores Ibarurri Edward Kennedy, David Rockefeller és Marc Chagall. És voltak más jellegű találkozások is az életében: Albert Speerrel, aki a hitleri Németország gazdasági minisztere volt, Otto Skorzenyvel az egyik fasiszta főkolompossal... Ahogyan szavaiból kitűnik, Julian Szemjonov nagy rajongója és bátor védelmezője a kalandregénynek és a kriminek. Érdemes beszélgetni vele erről, mert ilyenkor felébred benne a vitaszellem, melynek hevében akár olyan érveket is hallhatunk a szájából minthogy például Arisztofanész volt az első krl- miíró, Shakespeare a második. .. — ön nagyon szereti a krimit, a kalandregényt, saját műveit mégis politikai kalandregénynek, történelmi krónikának nevezi... — Az amerikai enciklopédiában a szovjet politikai regényirodalom képviselőjeként tartanak számon. Georges Simenon azt mondta nekem, hogy történelmi regényeket írok. De azt hiszem, a lényeg nem a titulusban rejlik. A fontos az, hogy nemrég a kalandregény nálunk még mellőzött műfaj volt, a kritikusok is a másodrendű irodalom bugyrába sorolták. Ez az igazságtalan megkülönböztetés most szerencsés fordulatot látszik venni. Nyikolaj Nazarov Ma, már emlék: Vjacseszlav Tyihonov a híres sorozat felvétele közben Tatjana Lioznova rendezővel. Iró-olvasó találkozó Ménkesen A salgótarjáni Bányász Művelődési Ház könyvtára író-olvasó találkozót rendezett Balázs Anna SZOT-díjas írónővel Ménkesen. A rendezvény házigazdája a Péch Antal Szocialista Brigád volt. A brigádtagok előzőleg az írónő majd minden regényét, illetve novelláskötetét elolvasták, így nem volt ismeretlen szamukra az írónő stílusa. A találkozó első részében az írónő beszélt magarái, írói munkájáról. Később az irodalom mellett aktuális köznapi, poi litikai témák is szóba kerültek. A brigádtagok kérdéseket tettek fel a művek keletkezésével kapcsolatban. A bensőséges hangulatú találkozó emlékezetes eseménye a Péch Antal Szocialista Brigádnak, és reméljük, hogy még sok közös programot szervezhetünk együtt. Kotroczó Zoltánná könyvtárvezető Á világ és nyelv új száma Dr. Gömbös Ervin, a Magyar ENSZ Társaság főtitkára „A nemzetközi kapcsolatok adatforgalma — számítógépes távközléssel” Című cikke a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen tényekkel szolgái a téma társadalmi vonatkozásairól. A világ legnagyobb fordító- és tolmácsszolgálatának vezetőjével készült interjú érdekes képét nyújt a szolgálat munkájáról és nehéz utánpótlásának meglepő követeimén veiről Szecs kő Tamás, a tömegkommunikációs kutatóközpont igazgatója figyelemre méltó cikket írt a komunmikáció demokratiza- lásarol. William Auld angol költő „A . történelem erejével” című cikke a nemzetközi eszperantó mozgalom fejlődéséről és ennek jelentőségéről ad sajátos áttekintést. A lap egyéb írásai közül kiemelést érdemel még a „Sok-sok öröm és élmény forrása” című riport, amelyben négy váci vezető személyes hangon számol be arról, hogy mit jelent számára a nemzetközi nyelv megismeré**, tanulása.
