Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
BESZÉLJÜK MEG! Amatőr színjátszás a periférián „Hová lett a tavalyi hó?” — kérdezi Sulyok László újságíró Nógrád megye amatőr színjátszásáról elmélkedve. *4 szerző sok megállapításával egyetértek. Valóban a mozgalom korábbi lendülete alábbhagyott, kifulladt, s új csoportok feltünedezése és visszahullása mind azt mutatja, hogy nem jött össze vezető és csoport, hogy ebben a művészeti ágban pillanatnyi maradandót, katarzist produkáljon. Mélyponton az amatőr színjátszás megyénkben. Az okok rendkívül összetettek és szerteágazóak, erről a cikkíró is beszámol. Most csak néhány fontos dolgot szeretnék kiemelni volt csoportjaink szemszögéből. 1. VERSENYEK ÉS ZSŰRIK (10 év távlatából)./ A megyei versenyeken jé pár alapos melléfogás volt mind a zsűri, mind a rendező szervek részéről, melynek célja — csak így tudom értelmezni — néhány csoport lebecsülése és elkedvetlenítése. Íme néhány példa7 színhely és név nélkül. Bekérik a kelléklistát hetekkel a verseny előtt. Mikorra csoportunk megérkezik és fel kellene lépni, nincs semmi előkészítve, úgy kell összeszedni különböző helyekről a kellékeket. Eredményhirdetéskor a csoport vezetőjének egy évvel korábbra dátumozott oklevelet adnak át. Mikor ő ezt kifogásolja. egyszerűen tollal átírják a dátumot az oklevélen. A zsűri siet. haza. A zsűri prominens tagja türelmetlenül felkiabál a technikát összeszerelő színjátszóknak: „Na. mi lesz már?” Értékeléskor a zsűri fél órán keresztül dicséri a vanyarei együttest, a többiekről egy-két mondatot szólnak. A többi három csapat jut tovább. A nagy múltú együttes szövegkönyvből olvassa az előadást. Mi kívülről <5k jutnak tovább. Aztán nagyot „buknak” az országos versenyen. 2. FENNTARTOK ÉS CSOPORTOK. A fenntartókat abszolút nem érdekli, hogy a csoport mit csinál. Egyetlenegy próbára, és önálló előadásra sem jönnek el. A fenntartó rosszindulatúan . beleavatkozik a munkahelyen készített minősítésbe. Mondvacsinált pletykák alapján krízist idéznek elő a csoport életében. Hagyják, hogy a csoportvezető 7 éven keresztül tiszteletű íj nélkül dolgozzon. Egyetlenegy jó dolog, hogy az utóbbi években pénzt adnak a csoport utazásához. 3. CSOPORTVEZETŐK, CSOPORTOK ELISMERÉSE. Tíz év alatt egyetlen egyszer kaptam 500 forint pénzjutalmat a megyei KISZ-bi- zottságtól. Mellettem három KISZ-titkárt tüntettek ki, ugyanakkor én mint KISZ- kultúros nem kaptam semmit. A balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad és a Tempress vezetője minden elismerést megkapott. A csoport tagjait egy alkalommal a helyi tsz, két alkalommal a helyi KlSZ-szer- vezet jutalmazta meg egy-egy könyvvel. 4. SZAKMAI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS, CSOPORTOK TAPASZTALATCSERÉJE. Volt idő, amikor több próbán láttuk viszont Molnár Bélát, a nógrádmarcali irodalmi színpad vezetőjét, aki hasznos tanácsokkal segített minket. Év végére szakfelügyelői állásából leváltották. Ma sem tudjuk miért. Egy évben egyszer ha találkozunk olyan szakemberrel, aki végignéz egy próbát, és tanácsokkal ellát minket. Jelenleg nincs senki, aki a szakmai tapasztalatcseréket csoportok között szorgalmazná és finanszírozná. 5. MUNKAHELYEK, CSOPORTTAGOK KAPCSOLATA A munkahelyek vezetői kikérés alapján rendszerint elengedtek szereplőinket a munkából. A csoportvezető volt munkaadója — közművelődési intézmény — gátolta ezt a tevékenységet. Még ahhoz sem járult hozzá, hogy részt vegyek a „Cl” kategóriás színjátszó-tanfolyamon, holott a főiskola külön kérte erre a munkahely vezetőjét, mivel szakdolgozatomat ebben a témakörben írtam. Fájó, hogy akkor a megyei művelődési osztály sem tudott érdemben segíteni, holott párthatározat van az öntevékeny művészeti mozgalom támogatására. Számtalan példát tudnék felsorolni még a megyei amatőrmozgalom életéből, melyek'a szakmai hozzá nem értés, nemtörődömség, jiözöm- bösség, esetenként alattomos intrikák' s ügyes „hátsó” belenyúlások, akadályoztatás eseteit villantják fel. Gondolom, hogy a fent leírtakat csak magas kohéziójú csoportok képesek kivédeni. Ha végiglapozzuk a NÓG- RAD című napilap színjátszásról irt cikkeit, megállapit- ható, hogy az utóbbi időben erősen „megyei Ivázpontúak". Niég egyetlen egyszer sem olvastam értékelő elemzést arról, hogy vidéken dolgozó csoport saját közönsége előtt milyen hatást tudott elérni. A megyei irodalmi színpadi napokon az elmúlt évben nem volt egyetlen újságíró sem, aki tájékoztatta volna a közönséget, holott már akkor nagyon jó vitacikket lehetett volna írni a verseny kapcsán. Az ott tapasztaltak alapján, az együttesek dramaturgiai munkáját kellene erősíteni, s akkor az elkövetkezendő időkben előbbre tudnánk lépni. Az Elveszett harmónia című cikk szerzője két együttest emel ki, melyek országos versenyen megállják helyüket. Hozzá kell tennem, hogy csak egy-egy kategóriában. A Tempress a gyermekeknek szóló mesejátékok, a ROKKA a dokumentumjáték kategóriában. Azt vélem, mivel korszerű utánpótlás-nevelése jelenleg egyik együttesnek, sincs, ők is belemerevednek majd saját kategóriájukba. Ha nem így van, kérem cáfoljanak meg. 1 Amatőr színjátszó együttesek létének egyik kulcskérdése a szakszerű utánpótlás-nevelés. Ezt ismerte fel az elmúlt évben a megyei művelődésügyi osztály, amikor a diákszínjátszás fejlesztésére pályázatot írt ki. A kiírásra mindössze 7 pályamű érkezett. Ez azt mutatja, hogy a művészeti tevékenységen belül az amatőr színjátszás perifériára került az iskolák oktató-nevelő munkájában, holott élményeket adó, személyiségfejlesztő hatása vitathatatlan. Befejezésül Debreczeni Tibor referátumából idézek, amely 1980-ban hangzott el az országos színjátszó-értekezleten: A mozgalom mennyiségi csökkenése a megyei fórumok odafigyelő, segítő, támogató baráti munkáján múlik, Hogy csőstül vannak problémák, tudjuk. De ezt maguknak kell megoldaniuk — társadalmi összefogással meg némi szin- játszóbuzgalommal...” Én személy szerint ehhez a munkához azzal járulok hozzá, hogy a berceli diákszín- jatszókat és előadóművész- stúdiót vezetem — társadalmi munkában. Kovács Pál népművelő Gyermekfesfő Tbilisziben Tbilisziben, a Barasvili utcában álló régi házban kap otthont a gyermekképtár. Megnyitása után munkatársai a sajtóban, rádióban, a tv-ben felszólították az ifjú művészeket, hogy hozzák el munkáikat is. Így került a falak közé a 66-os szárriú iskola első osztályos tanulójának, Vika Elí- sakasvilinek egyéni kiállítása. A képtár igazgatója, Av- tangyii Kuhianidze véleménye szerint Vika Elisakasvili munkái a legértékesebbek. A kislány finoman érzékeli a színeket, segítségükkel kevés kifejezőeszköz alkalmazásával hatásosan fejezi ki gondolatait, munkája során akvarellt, filctollat, színes ceruzát hasznát. A látogatók figyelmét elsősorban érzelemgazdagsága ragadja meg, melyet a 130 sokszínű, különböző technikával készült, a környezetünket, a boldog gyermekkort ábrázoló kép fejez ki. Vika szülei mérnökemberek. Elmondták, hogy kislányuk hároméves kora óta rajzol. A festőművészek gyakori vendégek a régi Tbilisziben álló Dadiáni utcai házukban. Ők hívták fel a figyelmet a kis Vika rendkívüli tehetségére. Újságok — műholdon Valamennyi szovjet központi lap tördelt hasábjainak vetített képét eljuttatják a Volga menti Szaratovba. A továbbításra a Moszkva téveközvetítő láncot használják, amely a Horizont távközlési műhold révén juttatja el az oldalszövegeket olyan távoli helyekre, mint az Észak-Kaur kázus és az uráli Csel.ja- binszk. „A világon elsőként mi használunk ilyen rendszert — mondta Szergej Mar- cenyicen. a távközlési minisztérium egyik vezetője. — A Moszkvából küldött jelek a kereszt-ül távközlési műholdról közvetlenül a helyi nyomda vevőantennájába jutnak. Az új rendszer gazdaságosabb, a jelek útjában nincs semmiféle akadály, jelentősen javult a vételi minőség”. A Szovjetunióban egyébként már regi gyakorlat a Moszkvában betördelt, elkészül! újságoldalak nagy távolságokra közvetítése. így jut el • a Pravda, az Izvesztyija és sok más lap a hatalmas ország 49 nagyvárosába, s jelenik meg a fővárosi kiadással egyidö- ben. „Hóvihar Szuhumiban”. A ^ éves Vika Elisakasvili munkája A 7 éves iskolás- iá ny-fcstőmú vész Vika Elisakasvili Tbilisziből. A legtragikusabb, ami ebben a tárgykörben idehaza megesett, Dómján Edit azóta széles körben ismertté vált (sőt, dokumentarista feldolgozásfélét is megért) története arról, hogy miként határozta el ez a szép-bájos-tehetséges színésznő a saját életének befejezését. A történet régi, nem mai, nem tegnapi-tegnap- előtti. Ami mai benne, az egyben a tanulság és végeredményben a kiindulási pont. Az a pont, amely a koordinátarendszer vízszintes vonalának és függőleges tengelyének találkozásánál a „nullapont”; tőle felfelé a plusz, lefelé a mínusz. Dómján Edit évekkel öngyilkossága előtt nem titkolta, hogy a negyvenedik életévét betöltve — bármilyen napfényes legyen is éppen akkor az élete! — befejezi. A negyvenes szám volt tehát számára a nullapont, ahonnan szerinte nincs más hátra (vagy előre), mint lefelé... Egy szép nő tragikus véget ért, elment szépen, mert nem bírta volna elviselni a fokozatos romlást. Fantasztikusan hitt a szépségben. Alapasan rájátszunk a természetre. Ezzel a fene nagy kultúránkkal, szépségszalona- inkkal, a milliárdnyi kozmetikai pepeccsel, a felhasított szoknyákkal (újra divat, hölgyeim!), a feszes pulóverekkel. az új „csodaszerrel”, a tornatermek és mindenféle termek porában lihegő aero bicrémmel, az ön kínzás e modern és önkétes eszközével VILÁGAINK -r Szép nő, csúnya —, de az időt persze ez sem állíthatja meg. Egy bizonyos koron túl már nincs arányban az erőfeszítés a szépségért a csekélyke eredménnyel. Mindezt állítólag —, de talán valóságosan is, csak nem eny- nyire egyszerűen — a férfiak „várják el a nőktől”. Hogy szépek legyenek. Akkor is, ha nem szépek. Mindent a szemnek, aztán persze mindent az érzékeknek-érzéki- ségnek és mindegy, hogy milyen áron, mindegy miért, mi ellenében, minek a pótlására, majdnem az is mindegy — kivel. Ezek a férfiak. Ezek a nők. Ezek vagyunk. Egy nem „kimondottan” szép nő minimonológja viszi tovább a gondolatot: — Fiatal lány koromban és később is, amikor már valóban felnőtt voltam, mindig a társaság középpontjának szá-> mitottam mindenütt. Nem voltam szép soha, nem volt csinos kis pofikám, nem számítottam lánynak, nőnek... Nem tudom. Azt tudom csak, hogy mire valamelyik érzékenyebb lélek a fiúk közül rájött arra, hogy velem beszélgetni is lehet, hogy más' is számít, mint a szép arc a párnán, a többiek, a lányok már a harmadik srácukat „koptatták". Most közel a negyvenhez persze én sem „szépülök" tovább, de sok egykori szép lány ezen az életszakaszon valósággal gyötrődik, pánikba esik, harcol mint egy csendes őrült a. kilók, a ráncok ellen. Hatalmas üzlet mellesleg: De nem a nőknek, akik szépek akarnak maradni halálukig. A szépség olyan vagyon, amely az idő haladtával nem kamatozik. Érdekes, hogy sohasem ütött szöget a szép hölgyek fejecskéjében a gondolat „ez csak a szépségemért szeret.. Ügy tűnhet most már, hogy a csúnya nők támasza szeretnék lenni. Megmaradva a Domján-koordinátáknál, le kell szögezni: a képlet azt mutatja, hogy míg egyfelől a puszta szápség egy nő esetében bizonyos korig feltétlen előnyökkel jár,' a nullapont akár katasztrófapontnak is tekinthető. Onnan ugyanis „minden lefelé tart”, ott elkezdődik a véresen komoly küzdelem a szépség fenntartásáért és ezzel együtt fokozatosan elmaradnak a korábban megszokott és érthetően kényeztetésre is alkalmas sikerek, de legalábbis csökken a sikerek ereje, száma. Növekszik viszont az érzékenység a szép (egykor fiatal is volt, plusz szép) nőben, vele együtt erősödik a kudarcérzés, a fenyegető rém, „már senkinek sem’ kellek, meg- csúnyúltam, megörögedtem.., vége.. Elmerenghetünk ezen is. Ezen a „női egyenjogúságon”. Azon, hogy a nők soha egyetlen pillanatra sem voltak egyenjogúak, és sajnos, várhatóan soha nem is lesznek — egymás között! Erről agyonúnt-ismert történetek keringenek a vizsgák és a munkahelyek, az ügyintézés világából. Kabarétréfa, hogy mit jelent egy szép láb, amely úgy himbálódzik a vizsgabiztos orra előtt mint, „a horogra akadt hal”. És a halászszenvedély éppúgy közismert, mint a vadászszenvedély. Ez az igazi és könyörtelen egyenlőtlenség a jogokat is illetően (mert az előnyök itt végeredményben szó szerint jogot sértenek), a nők körében. Hát igen, „benne vagyunk” alaposan ebben is, mi férfiak. Szép nagy trükk, meg csapda, a természet ajándéka. Talán, ha az emberi értékek nem devalválódnának tovább.it rr n o Aki csak a szépségre játszott egész életében — alighanem a nullaponttól lefelé még további negyven évig fokozatosan magára marad. Akkor is,, ha párban él, akkor is, ha még lehetnek valamilyen értékű sikerei. „Óh, azok a szép idők!" Ez megmarad, bármi történjék is az öregedő és mondjuk ki; csúnyuló nővel. Itt tehát a mínuszok következhetnek, ha nem készül fel erre a szakaszra-sza- kaszokra időben a szép nő! Ha nem tud szembenézni a változással, ha nem tud váltani a síneken, ha csak a szépségkeresésben megy el az értékes idő, amikor még lehetne tenni valamit, amikor még be lehetne látni bármit is. Mondják, a hátrány, ha bevallják és nem titkolják előnnyé is fordítható. De kinek van erre energiája a lélek mélységeiből? A csúny nők sikereiről is lehetne beszélni. Nem olyan zajosak és nem olyan gyakoriak, látványosak mint társaiké, de léteznek, és ami ebben filozofikusan is érdekes — ezek a sikerek nem egy változó szépség talaján erősödtek meg és többnyire állandósultak is, hanem nagyon valószínű, hogy emberi belső tartalmak kapcsán. Amelyek viszont nem romlanak az idő gyors rohanásában. Ellenkezőleg. Gyarapodnak az élettapasztalásokkal, így az egykor volt hátrány a nullaponttól lefelé haladva már elveszíti kesergő jellegét és átadja helyét a valóságos pluszoknak. Nem arról van szó, hogy a csúnya nők idősödve megszépülnek s*(bár erre is volt jó néhány példa már); megszépülnek mások által, a küzdelemmentes régiókban, ott, ahol már a megbecsülésnek elsősorban tartalmi értékei létezhetnek, félreérthetetlenül. Nos, tehát, mi legyen a szép nőkkel? És a nem kimondottan szépekkel? Mi legyen a Domján-koordinátán a nullaponthoz közeledőkkel, vagy mindazokkal, akik túllépték a negyvenet? „Van még tiz évem” — mondják az ilyenek. „Egy nő még ötven-1 évesen sem öregszik” — vélekednek mások. A szépségről és a szépség hervadásáról nem ejtenek szót. Kényelmetlen téma mindenkinek. Mert mindenkit érint. Egy kivezető ösvény látszik azért, ha még időben felismerve a szép nő nem hisz vakon a szépségében. És ha a csúnya nem vesz tudomást arról, hogy nem szép. De ehhez a férfiak is kellenek, akik az embert keresik. T. Pataki László NÓGRÁD - 1984. április 7., szombat 7 t
