Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-07 / 82. szám

V A magyar nyelv hetére Ha Petőfi feltámadna C saknem hét esztendeje már, hogy író­ink — Kolozsvári Grandpierre Emil kezdeményezésére — szenvedélyesen vitatkoztak a magyar nyelv állapotáról. Ily- lyés Gyula kockáztatta meg akkoriban, hogy Petőfi ha föltámadna, nem értené a beszé­dünket. Kiabálunk, hadarunk, a hangzókat eltor­zítjuk, pongyolán fogalmazunk, igénytele­nül; megemésztetlen idegen divatelemekkel zsúfoljuk tele mondanivalónkat. Kevés az igazi beszélgetés: többnyire csak „fújjuk a magunkét”, s a másik véleményére, közlen­dőjére alig vagyunk kíváncsiak. Nem jobbak a körülmények az írásbeli kifejezésmód te­rén sem. S ami a legelszomorítóbb: a nyelv hivatásos használói sem mutatnak kellő mértékben követendő példát. Rádióban, te­levízióban, sajtóban — s olykor még az iro­dalomban is — lépten-nyomon tapasztalható mindaz, amit az előbb jeleztem. A magyar hangsúly és hanglejtés ““például már-már helyrehozhatatlan sérelmeket szenvedett. Korántsem csupán a műveltség hiánya a gond — bár a művelődés tekintélyén, társa­dalmi megbecsülésén is számos csorba esett —, hanem mindenekelőtt a naponta használt anyanyelvvel kapcsolatos szemlélet, maga­tartás, viszony eltorzulása kárhoztatható. Pedig, furcsa módon, szeretjük és tiszteljük jól képzett nyelvművelőinket, de valahogyan a szép, világos, szabatos'magyar beszéd és írás csupán „a Lőrincze dolga”. Háborgás helyett azonban fordítsuk in­kább arra a figyelmünket: hol mutatkozik a legsürgetőbbnek a beavatkozás, a tuda­tos cselekvés, a változtatás? Itt van például a megszólítás kérdése. A lehetséges változatok közül nem kevesen egyiket sem használják. A többiek meg gyakran zavarba vannak: mikor illik az uram. az asszonyom, mikor meg az elvtárs, a kartárs, a szaktárs? Pedig elvileg nem nehéz eldönteni, hogy életünk sokféle terü­letén hol kínálkozik az egyik vagy a má­sik. Itt van aztán a köszönés problémája. (Van, aki nem köszön). Át kellene már tér­nünk végre a napszakos köszönésformára (jó reggelt kívánok stb.), a legkisebbektől, a legidősebbekig (az óvodában — helyesen — ezt szorgalmazzák is), s akkor néhány év­tized múltán kevesebbszer halljuk majd a sziát, s a ma divatozó, szinte már általános hellót. (Ha már az idegen szavaknál tartunk a „rendben van” jelentésében manapság nyakra-főre használatos oké is megérett ar­ra, hogy kiiktassuk beszédünkből.) Végül szólnunk kell a legkényesebb kér­désről, a trágár beszéd rémuralmáról. Ki­nek nincsen élménye ezzel kapcsolatban vo­naton, autóbuszon, iskolában és munkahe­lyen, szórakozás közben? S egyre inkább hallunk* trágárságot színpadról, mozivászon­ról is. Valaha „férfias” magatartásnak szá­mított néven nevezni azokat a testrészeket, cselekvési formákat, amelyek többnyire ki­maradtak a szótárból. Ma már — kétes di­csőség — nemre való tekintet nélkül hasz­nálják a trágár kifejezéseket, amit sokszor a legcsekélyebb indulat sem kísér. Nem ká­romkodik tehát az illető fiatal vagy idő­sebb férfi és nő, hanem — közöl. Mit tehetnek — tegyenek — azok, akik még nem szokták meg ezt a magatartást, nem tartanak lépést ezzel a divattal? Min­denekelőtt: ne szégyelljék azt, és ne adják be a derekukat továbbra sem. A jó példa — hisszük, — legalább olyan „ragályos”, mint a rossz. Azon túl, hogy magunk — lehetőség szerint — kerüljük a trágár szavakat, for­dulatokat, állandó környezetünkben — csa­ládban, munkahelyen, baráti társaságban — türelmes szóval, esetleges tréfás hangnem­ben figyelmeztethetjük is azt, aki megfeled­kezik a társadalmi érintkezés illemszabá­lyairól. Próbáljuk megmagyarázni, hogy a bátorságnak, a szabad szellemnek,' a mo­dern gondolkodásnak nem a trágárkodás a fokmérője. P ersze mint minden nyelvi jelenség­nek. a trágárkodásnak is megvannak a társadalmi okai, gyökerei (a nemek egyenjogúsodásának folyamata ebben a vo­natkozásban is érvényesülni kíván — habár torz módon; a veszélyeztetettség tudata — háborús félelem, az anyagi helyzet rosszab­bodása stb. — világszerte az érzelmek ki­apadását, a viselkedés eldurvulását sietteti; negatív magatartásminták hatnak), és a nyelvművelés egymaga nem szüntetheti meg a trágár beszédmodort. De jó lenne mégis, ha a. magvar nyelv idei hetének fő célki­tűzésével tennők a trágárkodás elleni küz­delmet, ha nemes kampányt hirdetnénk a nemtelen szavak, kifejezések visszaszorítá­sára. GORSIU elégedetlen voltam magammal Beszélgetés Szabó Évával Szabó Eva a Disznójáték című darabban Gorsium római kori nevét egy késő római útikönyv, az Itinerarium Antonini hagyo­mányozta korunkra. Neve kétszer is szerepel a forrás­ban: a Sopianae-Brigetio és a Sopianae-Aquincum út egyik állomásaként. A megadott mérföldadatok alapján Gor- sium helyét Székesfehérvár vidékén kereste a kutatás. 1864-bert Rómer Flóris, a honi régészet egyik nagynevű bábája a Tác határában lát­ható nagy kiterjedésű ro­mok alapján a helyet Gorsi- ummal azonosította. Később más kutatók más lelőhelyek alapján más-más megoldást javasoltak. Az ötvenes évek­ben dr. Fltz Jenő vezetésé­vel újra kezdődtek a feltá­rások, amelyek nyomán vég­legesen bebizonyosodott, hogy Gorsiumot másutt, mint Tá- con, nem kereshetjük. A település helyét elsősor­ban kiváló természetföldraj­zi-gazdasági adottságok hatá­rozták meg. A Dunántúlt át­szelő kereskedelmi útvonalak természetes metszőpontja Szé­kesfehérvár körzetében van. A Sárvíz széles mocsárvilá­gának lecsapolása előtt az egyetlen természetes átkelő­hely Szabadbattyán—Tác tér­ségében volt. Gorsium a II. század közepére már rendel­kezett a városias élet vala­mennyi iellegzetes külsőségé­vel. Felépült a római isten­háromság capitoliumi szen­télye, a curia, a városi köz­fürdő és a város északi pere­mén az amphitheatrum. A főteret a díszes kutakkal ki­egészített, oszlopcsarnokos area-sacra, a szent kerület tette rangosabbá. Évente itt jöttek össze Kelet-Pannónia városainak és bennszülött közösségeinek vezetői. hogy részt vegyenek a császár tisz­teletére szentelt szertartáso­kon és a tartománygyűlésen. Gorsium története során két alkalommal. 178-ban és 280-ban a»tt iíáwatul a be­törő bárrá« seregek pusztítá­sának. A Vtégett városba új nép költözött, a felszínt el­egyengették, az élet meg­újult. A IV. században feltehetőleg a négy részre osztott Pannó­nia Valeria nevű tartományá­nak helytartói székhelye volt Gorsium. A birodalomszerte terjedő kereszténység, miután államvallássá lett, itt is fel­építette templomait. A IV. szá­zad utolsó negyedétől Panno­niéban a római életforma lassú visszaszorulása követ­hető nyomon a betelepített, vagy erőszakkal betelepülő germán—hun—alán népek ha­tására. Így történt Gorsium- ban is. Az egykor virágzó városközpontban az V. szá­zad közepéig követhető nyo­mon a városias élet. Az ek­kor jött népek már a düle- dező házak között verték fel kunyhóikat ide is temetkez­tek. A városközpontban kerül­tek elő az V—VI. századi ger­mánság, valamint az 568-ban beköltözött avarság temetői. A jól megépített római uta­kat lassan belepte az évszá­zadok pora. A város köveit I. István után a fehérvári építkezésekhez hordták el. A középkorban kis falu állt e helyen: Föveny. A feltárások során számtalan ház, kemen­ce, s a templom és a temető került felszínre. A török időkben lassan fogyó népessé­ge a tizenöt éves háború alatt hagyta el végleg, hogy soha többé be ne népesítse. Micsoda szerencse, hogy a neolitikum óta a török kor végéig el-elpusztuló, majd megújuló település nem népe­sült be! A régész ásója szin­te laboratóriumi körülmé­nyek között dolgozhat, nem kell közműveket kerülgetni, aszfaltfeltörésre várni. Az ásatásokat kezdettől fogva műemléki helyreállí­tás követte. Nem elég azon­ban csupán a kőfalakat reno­válni, az építési periódusokat eltérőleg jelezni. Ez száraz katalógus lenne, nem eleven történelem. Szerencsére a te­rület gazdái az igényes kör- nvezetaiakításra is gondol­tak. A sétá16u*akat örökzöld növények szegélyezik, a rom­területeket szépen gondozoti pihenőparkok szak'+iák meg Aki nem „amerikai turista módiára” látogat el Gnrsínm- ba, hanem kényelmesen sétál­M va, nézelődve áldoz nehány órát a múlt megismerésére, szinte az ókori Pannóniában érezheti magát, távol a vá­rosok zajától. Az ismeret­szerzést a földön elhelyezett magyarázó táblák mellett a helyszínen kapható terjedel­mes, de olcsó katalógus, az állandó idegenvezető segíti. A külső látnivalókat színvonalas kiállítás egészíti ki, ahol raj zos térkénekkel, korszakolva a Jeletekkel együtt tárul elénk a hely története az ős­kortól a török időkig. Ffilöp Gyula Hétköznapian. Soltvadker- ten járva akadt néhány üres órája, legyalogolt tehát a kö­zelben lévő tópart üdülőtele­pére. Végigjárta a nyaralók­kal szegélyezte földutakal, a kerítésen át alaposan szem­ügyre vette a különösen szép és különösen ronda nyaraló­kat. Közben felfigyelt arra, hogy az előbbiek pázsitjain általában napozgatott egy- egy különösen szép nő, míg az utóbbiakban elvétve sem. A felületesen megfigyelt jelenségből persze nem kivált — később akár előítéletté is csontosodó — következtetést levonni, inkább a nyíl irá­nyába fordult, amelyet a vas­tag kék betűkkel pingált BÜFÉ felirat alá mázoltak narancssárga míniumos fes­tékkel. Űjabb gyaloglás kö­vetkezett a homokbarázdás utcákon, a nap forró lehelete kellemetlen izzadságot kény­szerűéit a nyaka és inggallér­ja közé. Már a kempinghez érkezett, amikor végre felfe­dezte a rikító, citromsárga fabódét. Az alumínium lemez­zel borított könyöklőnél azon­ban nem ácsorgóit senki, erős rács feketéllett a bedeszkázott pult előtt. Kiszáradt torokkal s izzad­ságtól c.sapzott hajjal dőlt az egvik fához láncolt asztalra, é- ■',-n törte a tejét, vajon a l- 'ö tösen szép nyaralók, kü- -sen szép tündérei hol iuu-ik ilyenkor egy üveg s"" ^Míg ezen morfondíro­zni! >>xi»ntása végíasiklott a V. .'ngkerítésen. s hanem mert volna is megpsküdni rá, de úgy rémlett neki, hogy Örökké Szabó Éva a József Attila Színház színpadán lett egy­re tudatosabb, önmagát bát­ran vállaló, szerepeit móljáén átélő és megformáló színész­nővé.. — Fejér megyéből jöttem, Tabajdról, Galváról. A szü­leim ugyanis tanítók voltak és több állomáshelyük is volt, s valamennyihez odakötnek a gyerekkor élményei, emlékei. Alkati tulajdonságaim mel­lett mindem bizonnyal komoly meghatározó szerepet kaptak a kicsi, szűk közösségek, amelyekben éltem. És megra­gadott az évszakok váltako­zása is, a természet közelsége. És volt egy kis mozi is, aho­vá úgy mentem el, mintha templomba állítanék be va­sárnaponként. S ott voltak még a legszebb ünnepek, amikor a Déryné Színház előadásaira is beülhettem, s rácsodálkozva, tátott szájjal bámulhattam a színészeket. — Tehát rögtön a színészi pálya... ? —• Nem! Rajzolással kezd­tem. Grafikus vagy szobrász akartam lenni, de közben írogattam is. A székesfehér­vári gimnáziumban még va­dul rajzoltam, de szavalóver­senyeken is indultam, és nem eredménytelenül. így hát ket­tős síkon lódult meg a fantá­ziám! A középiskolák között megrendezett megyei verse­nyen megnyertem a szavaló­versenyt. így jelentkeztem a főiskolára, ahová rögtön fel is vettek. A színészetről ugyan semmit sem tudtam, s különben is a gátlásaimmal küszködtem. — Hol kezdte a színész­mesterség gyakorlatát? — Pécsett, de nem bizo­nyult szerencsés indulásnak. Az énekhangom miatt mert énekelni is szeretek — szubrett- és naivaszerepeket kaptam. (No, meg egy prózai szerepet a Rozsdatemetőben!) Nem akartam szubrett lenni! Év végén ugyan égy váratlan beugrás révén egy karakter- szerepben sikerem volt, de én mégis elszerződtem egy év után Debrecenbe. Pedig nagy csalódás várt ott* rám. Egy Tenessy Williams-darab- ban nehéz szerepet kaptam, és életem legrosszabb alakítá­sát produkáltam. Aztán me­gint zenés szerepek következ­tek és felmondtam. Úgy1 éreztem, nem sikerültek a terveim. Különben is nemré­gen mentem férjhez, és Deb­recenben magányos voltam. Elszerződtem Békéscsabára. egy STRAND feliratú táblát lát a szögesdrót legtávolabbi része fölött táncolni. Sóhaj­tott, s elindult, hogy legyűrjön még négyszáz métert. Szerencséje nem hagyta el, a gondosan kiépített kerítés túloldalán, a füves homokon rengetegen napoztak, távo­labb; a nem túl nagy tóban pancsoltak, messzebb széllo­vasok színes vitorláit lebeg­tette a szél. S ami a legfon­tosabb, a strand túlsó vége felől párás sörösüvegekkel közeledtek a férfiak. Az utat azonban egy PÉNZTÁR fel­iratú tábla alatt hatalmas székben elnyúló, iszonyúan kövér asszony torlaszolta el. Hősünk igyekezett megkör- nyékezni, miután megtudta tőle, hogy a közelben ez az egyetlen hely. ahol sört mér­nek. Az asszonyság azonban hajthatatlan maradt, változat­lanul azt mondogatta. hogy „honnan tudhassam én, nem-e akar mégiscsak ott marad­ni?”. Gyanakvása a kezébe nyomott tizes után sem eny­hült igazán, de morogva el­húzta mázsás, szúnyoecsípé- ses lábait a szűk kerítésrés elől. Hősünk a célegyenesbe érkezve kissé nyugodtabb tempóra váltott. Óvatosan — Mikor ért véget színhá­zi ámokfutása? — Furcsa, de Békéscsabán végre lecsillapodtam Addig bizony szörnyen türelmetlen voltam, mindig változtatni akartam. Három évig marad­tam a békéscsabai színház­ban. Közben megszültem a fiamat is. Én tudatosan vál­laltam a gyereket, a kocká­zat nem érdekelt, bár két­ségtelen, voltak ennek hátrá­nyai is egy fiatal, pályakez­dő színésznőnek. A színpad kitöltötte az életemet, s mel­lette ott volt a családom, bár igaz, kicsit messze. Éjjelen­te utaztam, hogy láthassam őket. Oly hamar elmegy az ember fiatalsága, és egy na­pon rádöbbenünk, hogy se kutyánk, se macskánk! Ezt nem akartam semmi esetre sem. Békéscsabán sok gyönyörű­ségem telt a színházban, még a tájelőadásokat is élveztem. Olyan darabokban játszhat­tam, mint a Bolond lány, vagy a Sok hűhó semmiért... S amikor Kecskemétre kerül­tem, ismét egy újabb szép korszakom kezdődött el. Sze­repek az Élet álomban, a Tacskóban, a Warrenné mes­terségében. — Tíz éve a József Attila Színházban játszik. — Több oka is volt, hogy feljöttem Pestre, bár nem kaptam azonnal szerződést a színháznál. Operálták a fér­jem. és a gyerekem ötesz­tendős volt már, addig az anyám tartotta. Igaz, így is csak három szerepet vállal­tam egy évben, a többi idő­met a fiammal töltöttem... A József Attilában végig kel­lett járnom a lépcsőfokokat a kisebb szerepektől a nagyob­lépkedett a leterített törülkö­zők, pokrócok között, s némi irigységgel szemlélte a nap­olajreklámok manökenjeihez hasonlóra sült vállakat, com­bokat. Azután egy pad mellett ha­ladt el, melynek támláján öt feketébe öltözött fiú ült. Feke­te csizma volt a lábukon, vé­kony fekete bőrnadrágot és fekete ujjatlan trikót hord­tak, amely csaknem szétre­pedt a duzzadó izomkötegeik- től. Kitérni semmiképpen nem lehetett, az ágyéka magassá­gában hanyagul lengedező csizmák előtt vezetett az út. Hősünk igyekezett nem ven­ni róluk tudomást, ám amint feltűnt mellettük, azok hirte­len abbahagyták a röhögcsé- lést. Pillanatnyi csönd után a középső fiú, nyilván „a fő­nök” rideg hangon megszó­lalt: — Gennyes néger! ­Hősünknek kalimpálni kez­dett a szíve, s egészen lelas­sultak a lépései. — Szétve­rem a pofáját az összesnek — sziszegte a főnök jobbján ülő. — Beléjük vágom és megforgatom — üvöltötte egy harmadik, s rugós tőr kattant a kezében. Hősünk időközben elhaladt a csizmakordon előtt, s érzé­kelte a vibráló külvilágból, bakig. Jöttek a jó szerepek, a Juno és a páva, a Ma éjjel megnősülök, a Szálemi bo­szorkányok, és végül a Villon- darabban Margó szerepe, amely személyes sikerem volt, s amely után végre le­szerződtetett a színház. — Hogyan látja az eddig megtett utat? — Az enyém küzdelmes volt. Ezt külső tényezőként is, alkati tulajdonságoknak is betudhatom, nem vagyok ügyeskedő, szervező ember. Volt persze némi szerencsém is. Mindig igényes voltam és örök elégedetlenség élt bennem önmagámmal szem­ben. Ez nagy hajtóerő! — önmagát miként látja? — Naiv vagyok és jóindu­latú. Nem vagyok sztártípus, sohasem kényeztettek el a szakmában, de sok szép fel­adatot kaptam. Filmen és a televízióban is voltak siker­élményeim: az Angi Verá­ban, a Kettévált mennyezet­ben. Legutóbb pedig a Nyi­tott házban alakított szerepe­mért kaptam meg a tv-kriti- kusok díját. Ez dupla öröm volt, mert a férjem, Gábor Pál rendezte. Az a kevés filmszerep, amit kaptam, nem hozott rám szégyent. És ott van még a Jászai Mari­díj is, amit a József Attila Színház tagjaként kaptam meg 1981-ben. A lassan érő színészek közé tartozom. Úgy gondolom, szakmailag elis­mertebb vagyok, mint amek­kora a népszerűségem. Van persze némi hiányérzetem, de ez egészséges tünet. Töb­bet bírok, mint amennyit rám raknak. Már nem félek a feladatok sú ivótól. Szémann Béla hogy néhányat) kényszeredetten ugyan, de röhögnek a szom­szédos törülközőkön. „Fehér vagyok. Apám, anyám is az volt” — igyeke­zett erőt venni magán, de a gombóc nem oldódott a tor­kában. Rendelt egy sört, s mohón kutatta, van-e másik kijárat, vagy legalább valami hasadék a kerítésen, ahol fel­tűnés nélkül megléphet. Ilyet azonban nem tudott felfedez­ni. Miközben elhúzta szájától a sörösüveget, úgy látta, hogy fehér keze már egészen a csuklójáig négerbarna Döb­benten odakapott, elejtette a sörösüveget. Csakhogy a má­sik keze is olyan volt, ráa­dásul szemmel láthatóan kú­szott válla felé a barna sáv, újabb és újabb fehér bőrré­szeket nyelve el. Megtapogatta az arcát, mert nem talált semmilyen tükröződő felüle­tet, amiben ellenőrizhette vol­na. Sok kétsége azonban nem lehetett, könyökéről éppen akkor tűnt el az utolsó négy- zetcentiméternyi fehér bőr is. — Szóval néger vagyok — mondtak ki magában, s ekkor eltűnt a torkát szorongató gombóc. Néger, néger, néger... ismételgette, s fagyos nyuga­lom lett rajta úrrá. , Kért egy újabb üveg sört. szép lassan kortyolgatta az üvegből, időnként az óráiéra pillantott. — Na. már teliesen négernek kell lennem — gon­dolta. A pultra tette az üres üve­get, a pad felé pillantott, s komótosan elindult a csizmák irányában a kijárat felé. 8 NÖGRÁD - 19Ö4. április 7., szombat ^ \\\\V\\W\\\\\\V\\\VC«Wí\V\\\\\W\VO^\\\\\Vi\\W^ áVV-.’.WWVAV -a Mola György: Hogyan lett négerré Szabó Károly?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom