Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-29 / 101. szám

Vállalati válogatott Tiszteletre méltó tizenegy r — Így megyei •portversenyen Vetődött fel a brigádalakítás kérdése — mond­ja Híves József- né. — Másnap már létre is hoz­tuk az „együt­test”, • azóta együtt is va­gyunk. Ha imént már az együttes­ről volt szó, hadd tegyük mindjárt , . .. , , .. . hozzá, azóta rit-A *somle8yartasban sem vallanak szegyent kán látott ered­ményességgel muzsikálnak... Ämit el lehet érni — Mármint ennyi a ha­szon? — Ennyi — mondja Hives Józsefné. — Ez persze kollek­. „ ............tív munka, amelyben min­V áiiai J* nu m^fyel Sütőipari denki a saját területén veszi !S í ,-GUe,Vara Sz°- ki a részét. Baráth Bertalan* “*ll*tca Brigádjáról van szó, né—Urbán Magdolna duó f,0"A0*a.bba". antnak tizenegy például az üj diabetikus ter- aklk.kefttő kivételé- mékek kikísérletezésében na- , . .. 0 aT/?r^ozn?» a kol- gyök. Béres Zoltán számíló­^ R a a' „ yrban Magdolna gépes programokat készít... es Beres Zoltán tavaly, illet­ve tavalyelőtt lépett a briT gádtagok sorába. A vállalat központjának kü­lönböző területein dolgozók­ból álló kollektíva az elmúlt hat esztendő alatt, mindent elért, amit csak ma a munka- verseny-mozgalomban el le­het érni. Kiváló ifjúsági bri­gád, szocialista brigád, ezüst­— ... és mellette karate­zik — szól közbe Kazinczi Olga és a többiekkel együtt kapkodja a fejét, mert a szem­üveges fiú rögtönzött bemu­tatót tart. jelezve, hogy a „puha árunak” fordítható szoftver és a kemély küzdő­sport jól megfér egymással. — A Salgótarjáni Shotokan Karate Klub KlSZ-alapszer­koszorú, aranykoszorú, a Vál lalat kiváló brigádja. Most vezetőnek vagyok a titkára május elsején másodszor ve- mondja Béres Zoltán, hetik ác ugyanezt a kitünte­tő címet. Ülünk a pártirodában a brigád hat tagjával és egye­lőre — április vége ide, áp­No lám, még a mozgalmi munka is megfér az előbbeik- kel. — Ha kell megyünk kiflit zsömlét, vagy kenyeret sütni, Árulkodó brigádnapló Emellett hárman, Baráth rilis vége oda — fázunk. Az- de mindegy, hogy a kemence, után hamarosan melegedni vagy a dagasztógép mellett kezd. Részben egy időközben adódik számunkra sürgős szerzett hősugárzó jóvoltából, munka, ha szükség van ránk, részben a hangulattól. Szóba azt is elvégezzük — hangzik kerülnek az újítások, a társa- az egyöntetű vélemény, dalmi munka, a vetélkedők, a különböző sportversenyek és nagyjából összeáll a kép a csapatról. Arról a tizenegy­ről, amelynek legalább annyi „ . . ..... , , esodálója van, mint irigye és Bertalanná. Urbán Magdolna amelyikben legalább annyi tűz f? .®fres z°ltan géptant, bio­lobog. mint a vállalat ke- Io.fat ,es mikrobiológiát is ta- mencéiben, ahol a mindenna- '?,ltana ' 8 szakmunkásoknak, pi kenyerünk készül... Csaknem mind a tizenegyen jelenleg maguk is tanulnak valahol. Ki az üzemmérnöki diploma megszerzését tűzte ki maga elé, ki a második szak- Béres Zoltán, a kollektíva máját szerzi, ki technikusmi- egyedül jelenlévő férfitagja nősítőre jár, egyszóval bőven Szántai Ferencnek az újítása- van elfoglaltság üzemen be­it emlegeti. lül és kívül egyaránt. — Ö a fő újítónk. Ha vala- — Mikor jut idő a család­Szómítógép és karate milyen beruházás készül és ra? azt mondják egymillióba ke­rül, ő azt feleli: csak a fele. kérdezték Azután addig töri a fejet, Mária, mig valóban ötszázezer lesz Ezt már mások is meg­állítja Fekete — Erre is találtunk gyógy­belőle. Eddig a brigád által írt. Hét végeken közös prog- benyújtott és a vállalat által ramokat szervezünk, kirándu- bevezetett újítások értéke el- lásokat, sportversenyeket. mindenki elhozza családtag­jait. — Erről tanúskodik a gyöngybetűkkel vezetett bri­gádnapló, amely most már két­kötetes és egyértelműen Baráth Bertalanné keze munkáját di­cséri. Fényképek sokasága örö­kíti meg áz emlékezetes ese­ményeket. A gondtalan hét­végi családi hancúrozás mel­lett kitüntetések, oklevelek át­vétele, ünnepélyes díjkiosztás házi, megyei és országos ver­senyeken bizonyítja a kollek­tíva sokoldalúságát, tettre- készségéí, rátermettségét. Kö­szönőlevelek a pártfogolt öre­gektől, a patronált óvodáról tanúsítják a munka szeretete mellett az emberek szere té­tét, tiszteletét. — Most másodszor érde­melték ki a Vállalat kiváló brigádja címet. Mennyi pénz jár ezzel? — Sok — intézik el lakoni­kusan. — Itt megbecsülik, er­kölcsileg. anyagilag is a mun- kaverseny-mozgalomban részt­vevőket. — És, ha nem titok, mi lesz ezzel a sok pénzzel? — Már elosztottuk. Termé­szetesen közösen. Egy része marad a brigádkasszában, a többit eltehetik az érintettek, az új tagok kivételével. Azoké bent marad. — Ebben is közösen egyez­tek meg? — Igen — bólint elsőnek Urbán Magdolna, a „szenve­dő fél”. De nem egyformán kapnak a többiek sem, hanem aszerint ki mit tett az asztal­ra. .. Rendületlen lendület — Hogyan értékeli a fő­mérnök a brigád munkáját? — kérdem Tarján Györgytől. — Sok jó kollektíva van a vállalaton belül. A „Che Gue­vara” a niagvát képezi a ver­senymozgalomnak. Igen ak­tívak a már kitűzött célok végrehajtásában, de sok terü­leten önállóan kezdeményez­nek, Komplexbrigád lévén átfogó ismeretekkel rendel­keznek, talán ez az egyik tit­ka eredményességüknek. Ki­váló szervezőkészségükkel sok olyan embert is bevonnak a közéleti munkába, akik ennek híján távol maradnának. Re­mélem sokáig tart az a len dület, amely már évek óta jellemzi munkájukat. Megkérdeztem őket terveik­ről. Két dolgot szeretnének elérni. Az első: megszerezni az Ágazat kiváló brigádja cí­met, a j második: Moldova Györggyel találkozni egy író­olvasó összejövetelen. Lehet, hogy ez utóbbi lesz a nehezeebb...? éri a kétmillió forintot. színházlátogatásokat, ahova Zilahy Tamás Á teremtés öröme — Adott esetben a produktum a művész teljes ha­bitusának adekvát válasza a világ | dolgainak kérdő­jeleire! Nem állítom, hogy K., a tűzzo­mánccal és üve­gekkel foglalkozó iparművész szó szerint ezt mond­ta volna, de eh­hez hasonlókat gyakran küldöz­getett a levegőbe. Tizenhét évesen tátott száj­jal bámultam a „művészt”, aki órákon át képes volt be­szélni és én egy szavát sem értettem, pedig jobbára ma­gyarul csevegett. Csoda, ha nem rajongtam a művésze­kért? — A dolog valahogy úgy indult, hogy már gyerekko­romban kiderült: amit látok, meg is tudom örökíteni. Ti­zenhárom évesen megnyertem egy pályázatot, fölvettek a képző- és iparművészeti gim­náziumba, majd két év se­gédmunkáskodás után a főis­kolára is. Szabó Iván volt a mesterem. Nyolc esztendeje élek családommal Kőváron, azaz tulajdonképpen Balassa­gyarmaton. Ennél többet nem fontos tudni rólam. (Mindezt Szederkényi Atti­la szobrászművész mondja, aki csöppet sem hasonlít K.-hoz. Egyfelől mert magyarul be­szél, másfelől mert az a szán­déka, hogy értsék meg azt, amit közölni akar. Nyoma sincs valamiféle művészi „at­titűdnek”, hókuszpókusznak. Ügy ülünk a kis szobában, ahogy két kíváncsi embernek illik: érdekelsz, beszélj és én is beszélek. Hátha segí­tünk egymáson.) — Azt mondtad, ki is hang­súlyoztad, hogy nyolc eszten­deje élsz Balassagyarmaton. Fontos ez, ha az ember a múltját emlegeti? — A hely, ahol él az em­ber, ahol élhet, sok mindent meghatároz. Én, itt az egy­kori kóvári iskolában jól ér­zem magam. Harmincévesen jutottam lakáshoz és műte­remhez egyszerre nyolc évvel ezelőtt. Ami ennél fontosabb, hogy nem zavarnak, hogy sen­ki nem kívánja tőlem: bár­miféle csalárd dologban tá­mogassam, álljak mellé és ak­kor nem bánom meg. Dol­gozhatok. — Pedig nehezen találtál magadra. — Nehezen? A dolgok nem rendeződtek gyorsan és ked­vezően. Ezzel talán évek vesz­tek el. Talán. Szabadúszó va­gyok és voltam, nem voltak megrendeléseim, már pedig valamiből élnünk kellett. Ál­lásért házaltam, ami ideig- óráig biztos pénzt hozott a konyhára, viszont nagy kö­töttséget jelentett. Rég volt, felejtsük el. Három esztende­je elnyertem a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetsége ösztöndíját, ami három esz­tendőre havi „apanázst” je­lent. ősszel lejár... Nem dús­káltunk a jóban. Közben fi­unk, lányunk született, meg­szaporodtunk. .. De hát er­ről beszélgessünk? — A magyar képzőművé­szeti életen belül is létezik egy hierarchia, valamiféle rangsor, ami persze nem min­dig a művészi teljesítményen alapul. Te törődsz ezzel a rangsorral? Figyeled? — Efféléken nem gyűröm magam. Ha gyűrném, talán nem itt laknék, hanem vala­hol közelebb a tűzhöz...? Va­lakinek a megítélése egyrészt túlságosan emberi, másrészt épp emiatt jelen időhöz kö­tött. Nem megfogható, csupán egy periódus az ember életé­ben, túlságosan mai. Én olyan szobrokat akarok csinálni, ta­lán már csináltam is, ame­lyikek megállják a helyüket nélkülem is. Ez a fontos, nem a tülekedés, a ranglétra és egyéb ostobaságok. — Viszont nem ugyanaz az ára Szederkényi Attila szob­rának, mint mondjuk... mondjuk egy országosan is­mert embernek... — A mindennapokban ennek persze van jelentősége, hiszen a pénzhiány idegesítő, és ne­künk gyakran van kevesebb pénzünk a szükségesnél. En­nek azonban végsőfokon még- sincs jelentősége. Az a fon­tos, hogy kialakult a viszo­nyom a szó borkészítéshez. Korábban próbálkoztam for­mai megoldásokkal, most már inkább szeretném, ha tartal­mi töltése lenne a munkáim­nak. Szobraim nem csupán a térben követelnek helyet ma­guknak, hanem elbeszélnek egy történetet. Az ember meg­él dolgokat, de a világ tör­ténik is körülöttünk. Nyitott vagyok, átszűröm magamon tudatosan és tudattalanul ii a dolgokat. Megvan az esz­köztáram, a nyelvem, ha úgy tetszik; a tárgyban elmondom azt, amit értek a világból és amit meg akarok értetni má­sokkal. így nyer a tárgy lé­nyeget és ezzel lesz több, mint tárgy. Amíg azonban az egymástól független dolgok összerendeződnek bennem, hosszú idő eltelik. Attól kezd­ve már könnyű a dolog... — Nem vagy tehát termé­keny. — Igen. Persze ha most azt mondod, hogy reggelre csi­náljak hat kis szobrot, akkor én éjszaka csinálok is. Elfo­gadhatóak lesznek. De minek? Semmi közöm nem lenne hoz­zájuk. Ha tehát innen vizs­gáljuk a dolgot, már más ér­telmet nyer a „terméketlen­ségem”. — Nem törődsz tehát ilyen­olyan ranglétrákkal, önma­gad felől azonban gondol­kodsz, megítéled önmagadat. — Nem akarok naggyá len­ni. A munkáim beszéljenek. Dolgozhatok és ehhez kellő szabadságom van. Adott kö­töttségeken belül, amiket az ember tud és tudomásul vesz: szabadságot nyer. Fölmértem képességeimet — ez fontos —, s most már képességeim hatá­ráig kell dolgoznom, fölmu­tatnom a munka eredménye­it. A képességeim és lehető­ségeim összhangját sikerült megteremtenem. Jó, hogy té­vedhetek és a tévedéseimet ki is javithatom. Olyan szob­rot, domborművet vagy ér­met ki nem engedek a kezemből, amit ne vállalnék. Érzem a teremtés örömét. Ak­kor is, amikor dolgozom, ak­kor is, amikor a kiállításon látom, hogy a munka elmond­ta a maga történetét, mert a néző már önmagával folytat­ja a beszélgetést. A műterem sarkában kis gránitlapon letört temetői keresztek darabjai. Előttük érdes bronzfigurák hullanak a halálba. Remarque-i láto­más. A harcba induló kato­na tulajdonképpen ott viszi a hátán láthatatlanul a ke­resztet: emlékművét egy is­meretlen temetőbe. Gyaláza­tos háború! — gondolom. Prométeusz madárkarjaival két vöröses kő között vergő­dik. ö a madár lebukó kese­lyűfejével, de ő a dacos em­ber is. Az ember, aki tudja, hogy nincs esélye, mégis cse­lekszik, mert azt meg kell cselekednie... Hogy az ördögbe hallgat­hattam én K.-t órákig? Hortobágyi Zoltán Zászlótörténet Csoda nem , de... — Ügy érezzük, ez a zász­ló egy kicsit mindnyájunké, s ne tűnjék szerénytelenség­nek, azt is jelzi, hogy odafi­gyelnek hosszú évek óta tartó próbálkozásainkra, arra, hogy ez a fiatal vezetői gárda bi­zonyított és perspektíváink is reményt keltőek — mondja az igazgató, aki maga is alig van túl a negyedik ikszen, s annak idején még harminc­esztendős sem volt, amikor a Mátraaljai Állami Gazda­ság igazgatói székébe került. Helyettesei, a kerületvezetők, a párt- és társadalmi szervek vezetői csaknem valamennyi­en a harmincasok közé tar­toznak. Akkoriban, sőt még talán ma is, az óvatosak ag­gódva kérdezgették: nem lesz baj, hogy ilyen fiatalok kezé­be került a gazdaság? Nem lett belőle baj. Sőt! Kezdjük, látszólag két egy­mástól távoleső ténnyel. Nóg- rád megye ifjúságmozgalmi történetében első ízben ve­hette át a KISZ legmagasabb kitüntetését, a Vörös Vándor­zászlót egy mezőgazdasági if­júsági szervezet, a nemrégi­ben megszűnt pásztói járás­ban pedig még egyetlen KISZ-szervezetnek sem sike­rült ezt elérnie. A pásztói Mátraaljai Állami Gazdaságban a hetvenes évek derekán száz-százhúsz millió forintos termelési értéket pro­dukáltak, 1982-re ez a szám elérte a 240-et, az idei cél: 500 millió forint. Nyereségük a hetvenes esztendők köze­pén nem, vagy alig volt, 1981-ben már tízmilliót kasz- szírozhattak be, az év végére pedig negyvenmillióra számí­tanak. Nem történt csoda. Csak, ahogyan az itteniek mond­ják: kezd beérni a gyümölcs. — Nálunk nincs külön úgy­nevezett ifjúsági kérdés, em­líti Juscsák György igazga­tó —, hiszen az azt is jelen­tené, hogy valami probléma van a fiatalok körül. Minden döntésünket, intézkedésünket jószerivel maguk a fiatalok hozzák, ennélfogva ter­mészetes, hogy az érdekeik is érvényre jutnak. Tulajdon­képpen tíz éve kezdtünk el egy nagyon tudatos koncep­ciót megvalósítani. Akkori­ban nagyon rosszul állt a 1 szénánk... Kevés jel muta­tott a kilábalásra. De elhatá­roztuk, hogy fiatalítunk szerzünk kiváló szakembere­ket. Persze, szép szavakkal nem lehet idecsalogatni jó szakembereket, gondoskod­nunk kellett hát a feltételek­ről: a fizetésről, a lakásról, a jó közösségről. — Perspektívát adni nekik! Ez volt a célunk — veszi át a szót Karsai Gábor, a pártvezetőség titkára, aki ko­rábban több éven át vezette a KISZ-bizottság munkáját, majd a szakszervezeti bizott­ságot, most pedig második esztendeje a pártszervezetet. — A KISZ-esek remekül tud­tak kapcsolódni a gazdasági, politikai elképzelésekhez. Védnökségeket vállaltak, tár­sadalmi munkákat szerveztek, tanfolyamokra jártak, képez­ték magukat, s próbára tet­ték képességeiket. Gazdasági vonalon igyekeztünk megte­remteni az érdekeltséget, na­gyon sokat követeltünk tő­lük, de meg is fizetjük őket! Az egy főre jutó munkabér elérte az évi 58 ezer forin­tot, amiben nincs benne a háztáji, s az egyéb juttatás, jelenleg például négy válla; lati gazdasági munkaközösség működik, ezeket is a fiatalok alapították. Cseppentő Sándor 1979-ben került a gazdasághoz, jelen­leg karbantartóként dolgozik, alapszervi KISZ-titkár a pásztói kerületben. Nős, két gyerek apja. — Nálunk a család és a KISZ nem két külön dolog hiszen programjainkat általá­ban úgy szervezzük, hogy azon a házastársak, a gyere­kek is ott lehessenek — mondja. — Évente szerve­zünk egy-egy hosszabb kirán­dulást, jártunk már Európa számos országában, ide el­visszük a családtagokat is. Aztán hetente többször sport­délutánokat tartunk, ahol a férfiak fociznak, a nők röp- labdáznak, a gyerekek pedig játszanak. Szóval, olyan prog­ramokat állítunk össze, ame­lyek igazodnak a családok igényeihez. Cseppentő Sándorra] azon­ban nemrégiben történt egy kivétel, amikoris egyedül kel­lett útrakelnie a távoli Szi­bériába. Ugyanis, jó munká­ja jutalmaként a Kemerovóba utazó delegáció tagja lehe­tett. — Mint legtöbb helyen itt is égető kérdés a lakáshely­zet. Hogyan segítenek ezen a pásztóiak? — A gazdasághoz való kö­tődés meghatározó eleme a lakás — válaszol Hegedűsné dr. Pásztor Margit igazgatá­si osztályvezető, akiről ter­mészetesen mondani sem kell, hogy az ifjabb korosztályhoz tartozik. — Az elmúlt három évben 18 lakást épített a gaz­daság, s ennek közel kéthar­madát fiatalok kapták. Ter­veink között szerepel újabb 12 lakás megépítése... Ezen kívül, például a múlt esz­tendőben kilencen kaptak összesen 600 ezer forint épí­tési támogatást. Vagy említ­hetném a telekhez jutást, a 2000 kilométeres fuvartámo­gatást, a kölcsönöket. Nem ál­lítom ezzel, hogy hajh’ de könnyű lakást építeni hozzá­jutni, nálunk a fiataloknak, de azt hiszem, nagyban eny­hítünk ezzel kapcsolatos gondjaikon. Balázs László, a KISZ-bi- zottság titkára sorra veszi a mozgalmi élet területeit, a termeiéit segítő munkától kezdve a színházlátogatáso­kig, fölsorolni is nehéz len­ne a pásztóiak törekvéseit. De talán nem is a számok a fontosak ebben az esetben, hanem a szemlélet, a gondol­kodásmód, ahogyan véleked­nek lehetőségeikről. — Szeretnénk minél job­ban bekapcsolódni a „vá­rosépítésbe” is — említi a titkár. — Alapítói vagyunk a hatvanfős Mátra tánccso­portnak támogatjuk a tájfu­tókat, a MÁG-MEDOSZ SE autóversenyzőit, jó kapcsola­taink vannak a társadalmi szervekkel, intézményekkel a Dózsa György Általános Is­kolával, tehát nemcsak a szű­kén vett gazdasági tevékeny­ségben, hanem a társadalmi életben is vannak feladataink. Nem történt csoda Pász- tón, említettük az imént, s való igaz, hiszen az eredmé­nyek nem a légből jöttek, nem szerencsés adományok. Ki tud­ja hány timber álmatlan éj­szakája m*nt rá, ki mennyit idegeskedett miatta, törte a fejét, s mennyien dobták vol­na tje a törülközőt helyük­ben. .. Mindez ma már nem kérdés. A fiatal gárda bebi­zonyította hogy ? keménv. következetes munkának előbb-utóbb beérik a gyürrö'- cse. És a szüret még csízt ezután következik. Tanka LászM 4 NOGRÁD — ,1984. április 30., hétfő i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom