Nógrád. 1984. április (40. évfolyam. 78-101. szám)

1984-04-01 / 78. szám

A hét 3 kérdése Hogyan áll a kelet—nyugati tárgyalások ügye? Minden lehetőséget fel kell használni, hogy előbbre jut­hassunk a béke és biztonság megszilárdításának útján — ez' volt a kulcsmondata annak az üzenetnek, amelyet Konsz- tantyin Csernyenko, az SZKP főtitkára intézett olasz béke­harcosokhoz, válaszként azok levelére. (A béke érdekében való összefogás kiterjedtségét jelezhette az a tény is, hogy a főtitkár megállapításait tar­talmazó okmányt Assisi város és a ferences rend küldöttsé­gének nyújtották át a Kreml­ben...) Valóban, meg kell ragadni minden kínálkozó alkalmat, hogy visszatérhessünk a kelet —nyugati tárgyaló fórumokra, s azokon konstruktív munka folyjék. A Szovjetunió és a szocialista országok kezdemé­nyezések sorával álltak elő, készek a párbeszédre Bécs- ben, Stockholmban s a genfi leszerelési értekezleten. Ugyanakkor az eurohadásza- ti fegyverekről tavaly novem­beréig ugyancsak Genfben folytatott megbeszélések fel­újítására nincs mód, mert az Egyesült Államok a telepítés­sel lerombolta e tárgyalások alapjait. Ezt nem lehet éppen kedvező körülménynek mon­dani, de jobb reálisan szem­benézni, vele, mint illúziókba ringatni magunkat és a vilá­got, úgy tenni, mintha sem­mi sem történt volna. A jelek szerint azonban Washington éppen ezt pró­bálja tenni. Amerikai forrá­sokból különböző tárgyalási híresztelések látnak napvilá­got, s a TASZSZ ezért volt kénytelen határozottan leszö­gezni: nem folynak és nem folyhatnak „suba alatti” tár­gyalások, hiszen a telepíté­sekkel párhuzamosan nincs miről szót érteni. Lehet tár­gyalni az eurorakétákról, ám csak abban az esetben, ha az Egyesült Államok készséget mutat a telepítés előtti hely­zet visszaállítására. Felhív­hatta magára a figyelmet a Scowcroft tábornok utazása körüli közjáték is. A koráb­bi nemzetbiztonsági főtanács­adó Reagan ajánlólevelével érkezett Moszkvába, s a leg­felsőbb szovjet vezetéssel kí­vánt találkozni. Ez nem tör­ténhetett meg: a nyugalma­zott generális ugyanis sem­mifajta új javaslatot nem ho- *ott magával, s amikor fel­ajánlották, hogy konzultáljon egy szovjet külügyminiszter­helyettessel, azt vissszautasí- totta. Az amerikai lapok egy része ezt úgy tálalta, hogy „Moszkvában nem vették át az elnök levelét”. Csupán azt felejtették el hozzáfűzni, nem valamiféle lényeges indít­ványról volt szó, hanem a szo­kásos, semmit mondó udvari­assági üzenetről, s egy kor­mányfunkcióval nem rendel­kező amerikai személyiség új elemeket nem jelentő utazá­sáról. A korábbi bejelentésekkel el­lentétben egyelőre nem ke­rültek beterjesztésre új ja­vaslatok a bécsi haderő-csök­kentési értekezleten sem, és várat magára az amerikai vá­lasz a szocialista javaslatok ügyében. (Erőszakról való le­mondás, Európa vegyi iegy- vermentesitese, az atommentes zónák kialakítása, a katonai költsegvetesek befagyasztása, valamint csökkentése stb.) An­nál nyugtalanítóbbak azok a hírek, amelyek — stílusosan szólva — csillagászati magas­latokba akarják emelni az űrfegyverkezésre szánt ame­rikai kiadásokat., s a rakétael­hárító rendszerek ügyében kö­tött korábbi megállapodás (a SALT-csomagból ez az egyez­mény van jogilag érvényben!) felmondását mérlegelik. Azért olyan lényeges tehát a tárgyalások helyzetéről szólni, mert a washingtoni nyilatkozatok nyomán torz kép alakulhat ki. Mintha az Egyesült Államok most ki akarná sajátítani a tárgyalá­sok, általa korábban nem na­gyon kedvelt eszméjét, s a másik félre hárítaná a fele­lősséget a tárgyalások akado­zásáért. Természetesen nem így állnak a dolgok. Elég a heti eseménynaptárt áttekin­teni, hogy kitűnjék a Szov­jetunió érdekeltsége a tár­gyalásokban. (Kornyijenko Londonban, konzultációk Kí­nával, Mengisztu Moszkvában stb.) ám valódi tárgyalásokra van szükség, és nem alibi­tárgyalásokra az elnökválasz­tási év taktikai meggondolá­saiból, amint azt a Fehér Ház körül szeretnék. Lehet tár­gyalni, de csakis igazi tárgya­lási szándék alapján... Miről tárgyalt a héten az ENSZ Biztonsági Tanácsa? Megszokhattuk már, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácga elé többségében a válságterü­letekről szóló hírek kerülnek. A testület a héten sem pa­naszkodhatott az elfoglaltság hiányára, vitatémái tükrözték világunk három nyugtalan térségének problémáit. Az egyik Észak-Afrika, ahol Szudán Líbiát vádolta az omdurmai rádióállomás ellen elkövetett légitámadással. (Khartum szerint csak Líbia birtokában van olyan típusú repülőgép, amelyet állítólag észleltek volna, Tripoli viszont azt hangsúlyozza, hogy Dél- Szudánban polgárháború fo­lyik, s minden bizonnyal szu- dáni repülőtiszt hajtotta vég­re az akciót.) Az eset kapcsán AWACS légifelderítési rend­szerrel ellátott amerikai gé­peket vezényeltek Egyiptom Szudánnal határos vidékei fölé, s más katonai intézke­dések is történtek. Emiatt Lí­bia nyújtott be panaszt, hi­szen az észak-afrikai ország már többször állt amerikai katonai nyomás alatt. Tárgyaltak annak a bizott­ságnak észrevételeiről is, amely az iraki—iráni fronton a vegyi háborúról szóló jel­zéseket vizsgálta ki. Hiteles megállapításokat nem tudtak tenni, s a konzultáció általá­nos felhívással fejeződött be, amely a vegyi fegyverek kiik­tatását kéri a harcokból. Moszkvában közben határo­zottan visszautasították azo­kat az amerikai forrásból származó vádaskodásokat, mi­szerint a Szovjetunió vegyi fegyvereket szállítana Irak­nak. Köztudomású: a külön­böző nemzetközi fórumokon éppen a Szovjetunió követeli, hogy tiltsák el a vegyi fegy­vereket. Panasszal élt a Biztonsági Tanácsnál Nicaragua is, a ki­kötőibe vezető vízi utak el- aknásítása miatt. Washington tagadta részességét, de a vizs­gálatok megállapították, hogy nem „házilagos” kivitelű ak­nákat helyeztek el az ellen- forradalmár csoportok a nem­zetközi forgalom veszélyezte­tésére, hanem amerikai gyárt­mányú eszközöket, amiket nyilván az Egyesült Államok­tól kaptak. S, olyan gyorsna­szádokat használtak, amilye­nekhez nem lehet hozzájutni a nemzetközi fegyverpiacokon sem; ezek sem az égből poty- tyantak alá... Miért írtak ki rendkívüli választásokat Izraelben? öt hónapja váltotta fel Be- gint az izraeli kabinet élén Jichak Samir, és jövő év no­vemberében járna le alkot­mányos mandátuma. Július­ban mégis az urnák elé já­rulnak az izraeli választók, a belpolitikai válság követ­keztében rendkívüli választá­sokat írtak ki. A 120 tagú parlamentben eredetileg 64:56 arányú több­sége volt a kormánykoalíció­nak. Két képviselő azonban a Libanon-politika ellen til­takozásul az ellenzékhez csat­lakozott, majd a mérleg nyel­vét jelentő Tárni pórt, amely a szefárd, vagyis keleti szár­mazású lakosság politikai szervezete, pártolt el a kor­mányszövetségtől. Ráadásul Begin volt miniszterelnök távol tartotta magát a szava­zástól, így a knesszeíben 61:58 arányban alulmaradt a megfogyatkozott kormányko­alíció. Nem volt más kiút, mint a választások kiírása. A válság igazi oka a romló gazdasági helyzet, a tavaly 190 százalékosra nőtt inflá­ció, valamint a libanoni po­litika fiaskója, amelyet kife­jezhetett a különbéke-szerző- dés bejrúti felmondása is. A közvélemény-kutatások szerint ha most választanának, Samir kabinetjét a szociáldemok­rata Máráh-szövetség váltaná fel. Csakhogy van még majd négy hónap, s ez az időszak veszélyekkel terhes. Emléke­zetes lehet: amikor 1981 nya­rán Begin ugyancsak rendkí­vüli választások kiírására kényszerült és rosszul állt, részben átmeneti gazdasági manőverekkel (adócsökkentés, amely később súlyos követ­kezményekkel járt), részben a a bagdadi atomreaktor a Bej- rút bombázásával fordított. A jelenlegi helyzet is kalandok- s csábíthatja a szélsőséges elemeket, figyelembe véve a libanoni szétesettséget és az amerikai elnökválasztási évet. Az izraeli választási harc ezért nő túl a szűkén értel­mezett belpolitikai kereteken. • s mindenképpen jelentőséggel bír a Közel-Kelet válságának vetületéből is. Réti Ervin Mengisztu elutazott Moszkvából Tárgyalásainak befejeztével szombaton elutazott Moszkvá­ból Mengisztu Hailé Mariam, az etióp ideiglenes katonai kormányzótanács és az Etióp Dolgozók Pártjának megszer­vezésére alakult bizottág (COPWE) elnöke. Az etióp vezető a kétoldalú kapcsolatokról, a pártközi együttműködés kérdéseiről, valamint nemzetközi problé­mákról folytatott vélemény- cserét a szovjet vezetőkkel, köztük Konsztantyin Cser- nyenkóval, az SZKP KB fő­titkárával. Megbeszéléseket tartott Andrej Gromikóval, Dmitrij Usztyinovval és Gej- dar Alijevvel is. A legmagasabb szintű szov­jet—etióp megbeszélések mó­dot adtak a szovjet vezetők­nek, hogy kifejtsék a Szov­jetunió Afrika-politikájának néhány alapvető fontosságú tételét. Az SZKP KB főtitká­ra egyértelműen fogalmazott; a Szovjetunió a korábbiakhoz hasonlóan szilárdan támogat­ja Angolát Mozambikot, a többi „frontállamot”, a gyar­matosítás és faji megkülön­böztetés. ellen harcoló dél­afrikai hazafiakat. A Szovjetunió az afrikai kontinens egésze politikai légkörének egészsé­gesebbé tételét óhajtja. Szov­jet részről hangsúlyozták, hogy Afrikát nem szabad a globá­lis katonai-politikai konfron­táció színterévé változtatni, s a Szovjetunió kategorikusan elutasít minden olyan kísérle­tet, hogy Afrikát, vagy annak egyes területeit bárki is saját érdekei „létfontosságú szférá­jává” nyilvánítsa. A megbeszéléseken elemez­ték a pártközi kapcsolatokat. Etiópiában most folyik az or­szág élcsapatpártja megszer­vezésének befejező szakasza. A párt magját alkotó COP­WE és az SZKP között ér­vényben lévő megállapodás keretében rendszeresek a kon­zultációk. Az etióp párt ala­kuló kongresszusára várható­an ez év szeptemberében, a forradalom 10. évfordulóján kerül sor. Röviden Egyhetes indiai hivatalos lá­togatását befejezve szombaton Üj-Delhiből Abu Dhabiba ér­kezett Fred Sinowatz osztrák kancellár. Sinowatz indiai látogatása során Indira Gandhi miniszterelnökkel, Naraszimha Rao külügymi­niszterrel, és az indiai kor­mány más tagjaival folyta­tott megbeszéléseket. * öt síző halálát okozta egy lavinaomlás a svájci Alpok déli részén, Arolla hegyi üdü­lőhely közelében. A mentő­alakulatok még élve emelték ki őket a hótömeg alól, és helikopterrel azonnal a ber­ni, illetve a lausanne-i kór­házba vitték őket. A kórház­ban azonban mind az öten belehaltak sérüléseikbe. Az öt szerencsétlenül járt sze­mély közül négy francia, egy pedig kanadai állampolgár. gazdasági feladatok Tolvajok a reptéren Tolvajlás vádjával vette őrizetbe az olasz rendőrség az Aeroporti di Róma repülőtér négy alkalmazottját. A négy embert rajtakapták, amint — értékes tárgyak után kutatva — az Alitalia egyik München­be induló gépének csomagtá­rolójában kinyitották több utas bőröndjét. A repülőtér illetékesei szerint 1983 eleje óta mintegy harminc alkal­mazottat tartóztattak le a római repülőtéren hasonló tolvajlás miatt. Lengyel A legsürgősebb gazdasági feladatokról tanácskozott pén­teken a lengyel kormány az összes vajda és városi polgár- mester bevonásával. Az ülé­sen megvitatták, milyen fel­adatok állnak az államigaz­gatás helyi szervei előtt a két hete tartott országos párt­értekezlet és a héten lezaj­lott parasztpárti kongresszus után. A tanácskozáson Zbigniew Messner és Zbigniew Szalaj­da miniszterelnök-helyettesek felhívták a figyelmet, hogy egyes vállalati tervek elő­irányzata nem teszi lehetővé az ország éves tervének meg­valósulását. A mezőgazdasági és élelmiszer-gazdasági mi­niszter, Stanislaw Zieba be­számolt arról, hogy elhúzó­dik a gabonatermelési és ál­lattartási szerződések megkö­tése. Az egyik belügyminisz­ter-helyettes azt a nyugtala­nító tényt emelte ki, hogy a vasúti szállításban továbbra is nagy a fejetlenség és gya­kori a bűnözés. A vitát összefoglalva Woj- ciech Jaruzelski miniszterel­nök hangsúlyozta: ha Len­gyelország most nem tesz rendkívüli erőfeszítéseket, ha nem mozgósítja minden erő­forrását, akkor a gazdasági téren végleg lemarad. Ami a gazdasági reformot illeti, Wojciech Jaruzelski követke­zetességre szólította fel a vajdákat az év eleje óta ér­vényben levő ' reformintézke­dések gyakorlati bevezetésé­ben. 2 NÓGRÁD «• 1984. április 1., vasárnap Az ipari átszervezés hullámai Franciaországban Tüntetések zajlottak le Franciaország több városá­ban, a kormánynak az ipar átszervezéséről hozott dönté­se ellen, amely a kohászatban a termelés csökkentését és 20 ezer munkahely megszünteté­sét irányozza elő a következő évekre. Ugyanakkor feszültség tá­madt a szocialista párton be­lül is: három szocialista kép­viselő és egy szenátor beje­lentette kilépését a szocialis­ta képviselői, illetve szenáto- ri csoportból. A szocialista párt Moselle megyei szerveze­tének első titkára közölte, hogy — a kormány elfogad­hatatlan döntése elleni tilta­kozásként — lemond a párt vezető szervében betöltött tagságáról. A szocialista hon­atyák hangsúlyozták: mind­addig nem vesznek részt a szocialista parlamenti csoport munkájában, amíg a kormány nem módosítja döntését. A hírek szerint a kormá­nyon belül is folynak viták erről a döntésről. Így Laurent Fabius ipari és kutatási mi­niszter egy olyan terv mellett kardoskodott, amely fenntar­totta volna a Lotharingiában tervezett kohóipari beruházá­sokat, Jacques Delors gazda­sági, pénzügy- és költségve­tési ügyek minisztere azonban ellenezte a Fabius által párt­fogolt tervet. Pierre Mauroy miniszterelnök is az ő olda­lára állt s Francois Mitterrand elnök végül is a most elfo­gadott terv mellett döntött. Ez a terv különösen Lo- tharingiára jelent súlyos csa­pást, ahol nagy reményeket fűztek a tervezett új beruhá­zásokhoz. Most nemcsak ezek nagy része marad el. hanem néhány üzemet fokozatosan megszüntetnek. A terv követ­keztében várható munkahely­megszüntetések kétharmada Lotharingiát sújtja. Roland Leroy, az FKP Po­litikai Bizottságának tagja, a l’Humanité igazgatója, rádió- nyilatkozatában kijelentette: érthető a dolgozók felháboro­dása. és a kommunisták szo­lidárisak a dolgozókkal. Az FKP már régen hangsúlyoz­za. hogy az ipar korszerűsíté­sét nem szabad munkahely- megszüntetésekkel megvalósí­tani, hanem éppen ellenkező­leg. új munkahelyeket kell lé­tesíteni. így kell dinamikussá tenni az ipart és visszaadni versenyképességét, A kommu­nisták ezt javasolják a vál­ságból való kijutás érdeké­ben. Helyzetkép a tartós fogyasztási cikkek gyártásáról A Belkereskedelmi Minisz­térium megítélése szerint a tartós fogyasztási cikkeket gyártó üzemek nagy része az első negyedévben a korábbi­aknál jobban igazodott a ke­reslethez, és így az ellátás ja­vult. A bojlereket a gyártó üzem ütemesebben szállítot­ta, cirkogejzerből az idén a tavalyi mennyiségnek másfél- szeresét rendelte a kereske­delem, ezt az ipar vissza is igazolta, s az időarányos mennyiség az első negyedév­ben meg is érkezett a boltok­ba. A Szieszta gázfűtőkészü­lékekből a FÉG importalkat­részek hiánya miatt csak márciusban kezdte meg a szállítást, de várhatóan az év folyamán behozza a lemara­dást. A legtöbb gondot továbbra is a hűtőszekrény-ellátás okoz­za. A Lehel Hűtőgépgyárral még nincs érvényes szerződé­se erre az évre á belkereske­delemnek, mert a hűtőgép­gyár is beszerzési gondokkal küzd. A hiányokat hűtőszek­rényimporttal igyekeznek pótolni, ami az első negyed­évben már javította a kíná­latot. Színestelevízióból mind az Orion, mind a Videoton most már nagyobb mennyi­séget bocsátott a kereskede­lem rendelkezésére, mint .ko­rábban, de ez is kevésnek bi­zonyult. Nagyobb mennyiség kibocsátását elsősorban a szí­nesképcső hiánya nehezíti, ezért a Videoton árucseré­vel igyekszik több képcsőhöz jutni. Megállapodást kötött a lengyel Unitra gyárral, amely­től a tervezettnél több kép­csövet kap, és ezért képcső nélküli színestelevízi ókkal fizet. így a Videoton az idén 68 250 színestelevíziót tud szállítani a hazai keres­kedelemnek, 5550-nel többet, mint amennyit a nemzetközi árucsere nélkül eredetileg vál­lalni tudott. Az első negyed­évben a vállalat 14 555 színes­tévét szállított, a tervezettnél ezerrel többet. Rövidesen for­galomba kerülnek az újdon­ságnak számító teletextes té­vék is. Színestelevízióhoz azonban továbbra is nehéz hozzájutni. A Belkereskedel­mi Minisztérium is segít ab­ban, hogy a televíziógyárak árucsere útján több képcső­höz juthassanak. A mosógépek kínálata ér­zékelhetően javult az első ne­gyedévben. A Hajdúsági Ipar­művek szerződéses kötelezett­ségein túli mennyiségeket is szállított, s így 37 ezer ha­gyományos keverőtárcsás és több mint 25 ezer automata mosógép került a boltokba. Ugyanez a vállalat a lapra­diátorokból is fokozta a gyár­tást: eredeti tervét öt száza­lékkal túlteljesítve az első negyedévben kétszázezer négy­zetméter lapradiátort juttatott a belkereskedelem és saját üzlethálózata útján a meg­rendelőknek. Az idén összesen 850 ezer négyzetmétert készítenek eb­ből a keresett cikkből. Az egész évre • tervezett 125 ezer forróvíz-térolóból eddig 34 ez­ret szállítottak a belföldi megrendelőknek, és az év hát­ralevő részére is folyamatos ellátást ígérnek. Tavaly kezd­ték el az úgynevezett nyílt rendszerű forró vizet előállí­tó tízliteres készülékek gyár­tását, az idén ötliteres me­legítőkkel bővítik a választé­kot. Az utóbbiak a mosdók alá, illetve fölé szerelhetők, mert kis helyet igényelnek. A boltokban a második negyed­évben jelennek meg. A Pápai Elekthermax a tavalyi sikeres bemutatkozás után most már sorozatban gyártja a kerámiával burkolt hőtároló kályhákat, amelyek­hez a különleges csempéket — több színben — a zalaeger­szegi cserépkályhagyár szál­lítja. A Ijályha fűtőrendsze­rét most továbbfejlesztették: a fűtőfelület és a levegő érintkezési felületét megkét­szerezték, így ugyanannyi energiával gyorsabban és na­gyobb meleget ad a kályha. A Szarvasi Vas-, Fém­ipari Szövetkezet az első ne­gyedévben valamennyi ter­mékéből kielégítette az igé­nyeket. Újdonságukból, a tef­lonbevonatú elektromos pala­csintasütőből például az év eleje óta mintegy kétezret, importot helyettesítő másik újdonságukból, a Kontakt grillsütőből ezret szállítottak a kereskedelemnek. A szövet­kezet az első negyedévben nyolcféle új, energiatakarékos lakásvilágítási cikket hozott forgalomba. A második ne­gyedévre további újdonságo­kat ígérnek: az elektromos fűtésű, teflonbevonatú, merí­tőkosárral ellátott háztartási krumplisütőt és az elektromo« tojásfőzőt. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom