Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

VTLÄG PROLETÁRJAI EGYESÜUETEBH NÖGRÄD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XL ÉVF., 55. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1984. MÁRCIUS 6., KEDD Láornir Strougal Budapesten Megkezdődtek a magyar—csehszlovák tárgyalások Kádár János fogadta a csehszlovák kormányfőt állami tervbizottság elnök- KB székhazában fogadta Lu­Pásztó városközpontjában a miskolci házgyár előregyártóit elemeiből 84 lakásos épületet szerelnek a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vállalat szakemberei. Az árkádos megol­dású ház földszintjén kereskedelmi létesítmények, a gyógyszertár, az Állami Biztosító és a Hazafias Népfront irodái kapnak helyet. A tervezők a beérkezett újabb igények alap­ján ezekben a hetekben a tetőtér nagy alapterületű lakásainak áttervezésén dolgoznak, kisebb méretű otthonok kialakításával tovább növelik a korszerű épület lakásszámát. — kulcsár — KfSZ-küldöttgyűlési körkép Felelős számvetés a mozgalomról végzési- lehel őségéit többen is taglalták a hozzászólások so­Lázár ■ Györgynek, a Ma­gyar Népköztársaság Minisz­tertanácsa elnökének meghí­vására hétfőn baráti látoga­tásra hazánkba érkezett Lu- bomir Strougal, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnö­ke. A zászlókkal díszített Feri­hegyi repülőtéren reggel ki­lenckor landolt a csehszlovák kormányfőt és feleségét, va­lamint kíséretének tagjait ho­zó különrepülőgép. A buda­pesti légikikötőben a fogad­tatásra megjelent Lázár György és felesége, Marjai József miniszterelnök-helyet-* tes és Várkonyi Péter kül­ügyminiszter, valamint poli­tikai, gazdasági és társadalmi életünk több vezető szemé­lyisége. Jelen volt Ondrej Durej Csehszlovákia buda­pesti és Kovács Béla hazánk prágai nagykövete. Délelőtt a Parlament Dele­gáció« termében megkezdőd­tek a magyar—csehs zlov ák tárgyalások. A magyar tárgyalócsoport vezetője Lázár György, tag­jai: Marjai József, Roska Ist­ván kü lügyminisztfci- -helyet­tes, Nagy Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese, Vas János külke­reskedelmi miniszterhelyet­tes és Kovács Béla. A cseh­szlovák tárgyalócsoportot Lubomir Strougal vezeti, tag­jai: Rudolf Rohlicek minisz­terelnök-helyettes, Jindrich Rehorek a külügyminiszter el­ső helyettese, Alois Bloch kül- * kereskedelmi miniszterhe­lyettes, Václav Urban, az A Salgótarjáni Autójavító Kisvállalatot a Salgótarjáni városi Tanács alakította 1983. január 1-i hatállyal. Hogy mit vett a nyakába? A volt üzem az 1982-es esztendőt 1 millió forintos veszteséggel zárta. Az elmúlt év sem volt kápráztató. Gondot okozott az önállóság, miként ezt már tapasztalhattuk más cégeknél is. A középvezetők újszerű körülmények között nehezen találták helyüket — többen vették kalapjukat. Változtat­tak az érdekeltségi rendsze­ren, aminek hatására a pro­duktív létszám 3 hónap alatt 30 százalékkal csökkent. A helyiek nagyjából látták, hogy az 1 órára jutó önköltség több lesz, mint amit megren­delőiknek számlázhatnak. Olyan tevékenységet pe­dig, amiből a hiány pó­tolható lett volna, a kisvál­lalat nem végzett, tehát nem kellett különösebb jóstehetség a veszteség előre látásához. — A többi között ezt tartalmaz­ta az autójavító kisvállalat jelentése, amelyet tegnap a Salgótarjáni városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tárgyalt. A testület munkájában reszí helyettese és Ondrej Durej. Az MTI tudósítójának érte­sülése szerint a szívélyes, ba­ráti légkörű tárgyaláson Lá­zár György és Lubomir Strou­gal tájékoztatta egymást a két ország szocialista építő- munkájának helyzetéről és feladatairól, amelynek köl­csönös megismerése, haszno­sítása jól szolgálja kapcsola­taink további erősítését. Meg­állapították, hogy a Kádár János és Gustáv Husák tavaly őszi prágai találkozóján kije­lölt célok újabb ösztönzést adtak együttműködésünk fej­lesztéséhez. A két kormányfő kifejtette, hogy gazdasági kapcsolatain­kat a stabilitás és a dinami­kus fejlődés jellemzi. E té­ren — hangsútyozták — a minőségi elemeknek kell fo­kozottabban előtérbe kerülni­ük. A kooperáció fejlesztésé­ben az eddig kialakult együtt­működés mellett szükséges a további lehetőségek feltárá­sa, valamint a vállalatok kö­zötti közvetlen kapcsolatok bővítése is. Eredményesnek értékelték a magyar—cseh­szlovák gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműkö­dési vegyes bizottság és más kormányszervek munkáját. A nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseit áttekintve rá­mutattak, hogy a kölcsönös tapasztalatcserék e téren is hasznos szerepet töltenek be. cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a vett Devcsies Miklós, a Nóg- rád megyei Tanács elnöke is. Eged Sándor, a kisvállalat igazgatója a végrehajtó bi­zottság tagjainak tucatnyi kérdésére válaszolva elmond­ta; az idei első két hónapban terv szerint dolgoznak, töre­kednek a fő'-a -abok felújítá­sára, a veszteség mérséklésé­re. Szükségét látják a haté­konyság javításának, s gon­dot okoz, hogy a tavalyihoz képest tovább növekednek az önköltségek. Hangsúlyozta: gyakorlatilag három hét alatt kellett volna az önállósághoz szükséges feltételekről gon­doskodni, ami kevésnek bi­zonyult. Egy másik kérdésre válaszolva kilátástalannak tartotta a jelenlegi körülmé­nyek között a személygépko­csi-javítás nyereségessé té­telét. A testület tagjai a vitá­ban elmondták, hogy a kis­vállalatnál aligha várható gyors javulás és nem osztot­ták az előterjesztés optimiz­musát. Soknak tartották az egy produktív órára való ön­költséget, s hiányolták az ez­zel kapcsolatos intézkedése­ket. A kisvállalat hosszú távú elképzelésekkel rendelkezik, de ehhez átgondolt fegyelme­zett tnujaka kell. Egyelőre bomir Strougalt. A szívélyes, elvtársi légkö­rű találkozón véleményt cse­réltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, vala­mint a magyar—csehszlovák politikai és gazdasági kapcso­latok sokoldalú fejlesztésé­nek újabb lehetőségeiről. Ki­fejezték meggyőződésüket, hogy a két szomszédos szo­cialista ország együttműkö­désének további kibontakoz­tatása a kölcsönös érdekek alapján eredményesen szol­gálja a népeink közötti ba­rátság és bizalom elmélyíté­sét, s egyben a szocialista kö­zösség egységének erősítését. A találkozón részt vett Lá­zár György, valamint Ondrej Durej és Kovács Bélá. Délután a két kormányfő szűk körű megbeszélést tar­tott. A nap folyamán part­nertárgyalásokra is sor ke­rült. Marjai József Rudolf Rohlicekkel folytatott esz­mecserét. A Külügyminiszté­riumban Roska István és Jindrich Rehorek, az Orszá­gos Tervhivatalban Kovács Gyula és Václav Urban, a Külkereskedelmi Minisztéri­umban Vas János és Alois Hloch tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról. Este Lázár György - és fele­sége a Parlament Vadászter­mében díszvacsorát adott Lu- bomi,r Strougal és felesege tiszteletére. A díszvacsorán György és Lubomir Strougal pohárköszöntőt mon­dott, (MTI) napi gondokkal vívódnak, „számláját” a tanácsnak kell állnia, s persze intézkedni a változás érdekében. A vb kötelezte a tanács illetékes osztályait, hogy azon­nal kezdjenek komplex vizs­gálatot a kisvállalatnál és er­ről tájékoztassák a testületet. (Fohi'atás a 2. oldalon) Nemrégiben értékelték a megye termelőszövetkezetei­ben zajló újítási mozgalom múlt évi eredményeit. Mint Kuris Tamás, a megyei ta­nács főelőadója, a téma me­gyei felelőse mondotta, a mozgalom nagyot lépett előre 1983-ban. Míg az előző esz­tendőben csak hét közös gaz­daságban ítéltetett jelentős­nek az újítási mozgalom, ta­valy már tizenöt termelőszö­vetkezet nyújtott számottevő teljesítményt. Pontosan 189 újító 94 újítást adott be, s ebből 79-et fogadtak el, és ami ennél is fontosabb, het­vennégyet már be is vezet­tek. Ezek gyakorlati haszna mefehaladta a hét és fél millió E het»ki>30 zajlik szerte a. megyében az ifjúkommunis- tak számvetése az elmúlt évek mozgalmi tapasztalatai­ul. Npgrád megye több mint 20 ezres ifjúságmozgalmi tá­borában a küldöttgyűlések azok a fórumok, amelyek a KISZ X. kongresszusa óta végzett munkát elemzik. Alábbi összeállításunkban há­rom a napokban zajlott kül­döttgyűlésről adunk rövid tájékoztatót. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat 270 KISZ­tagja képviseletével 60 kül­dött tartotta meg tanácskozá­sát, amelyen Raffael Tibor bizottsági titkár ismertette a beszámolót. Egyebek közölt elmondotta, hogy a fő helyen a gazdasági épíiőmunka sze­repel, amelyben komoly te­endői adódtak az építőipari fiataloknak. A hangsúly az ifjúsági brigádok hatékonyabb bekapcsolódásán, a kollektí­vák számának növelésén volt. Egyébként a fiatalok munka­forintot. Igaz viszont,. hogy mindezért az ötletemberek csak 194 ezer forintot vehet­tek föl — ami mintegy 2,5 százalékot tesz ki a lehetsé­ges 5 helyett —, de előrelé­pésnek ez sem csekély. Az újítások zöme az anyag­takarékosságra, az energia­megtakarításra irányult, de sok szervezéssel és licencvá­sárlással kapcsolatos is akadt köztük. Ami az üzemeket illeti, a legbuzgóbb újítók a karancs- lapujtőiek voltak 27 elfoga­dott újítással, összesen egy­millió 200 ezer forintnyi gaz­dasági haszonnal. Őket a szé- csényiek követték 7 elfoga­ran, például Timmer Zoltán, a NÁÉV igazgatója is szor­galmazta az ifjúsági mozga­lom sajátos lehetőségeinek jobb kihasználását. A politi­kai munka középpontjában a béke megvédéséért folytatott akciók álltak, míg a szabad­idős-tevékenységek sorában a megyeszékhelyen beindult if­júsági klub munkája állott. A küldöttgyűlés 17 fős bizottsá­got választott, élére titkárnak Raffael Tibort választották. m A BUG salgótarjáni gyár­egységének KlSZ-küldöttgyű- lésén 54-en képviselték a 300 fős tagságot. Matikovszky Fe­renc KISZ-bizottsági titkár beszámolójában részletesen értékelte a gazdasági eredmé­nyek érdekében végzett moz­galmi munkát. Elismerően szólt a 12 ifjúsági brigádról, közöttük a Bláthy Ottó nevét viselő kollektíváról, amely például a mozgássérültek szá­mára külön kommunista mű­dott és bevezetett ötlettel, amelyek 630 ezer forintot hoz­tak a közösnek. Mindent ösz- szevetve, az alsótoldiak min­denkin túltettek, nekik há­rom újítás 2 millió 300 ezer fo­rintot jelentett, igaz ebben licencvásárlás is szerepelt. Ami viszont szomorú, sok közös gazdaságban még min­dig nem fordítanak kellő fi­gyelmet sem az újítókra, sem az újításokra. Ez annál inkább különös, mert köztük sok jó eredménnyel dicse­kedhető nagyüzem is akad. Csak éppen erre nem lehet­nek büszkék. Kérdés, mi len­ne, ha ezek vezetői egy kissé •több gondot fordítanának az újítási mozgalomra? szakot szervezet*. Egyre nép­szerűbb a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa, amely­nek keretében benyújtott pá­lyamunka az országos verse­nyen kiérdemelte az első dí­jat. A politikai tevékenység­ben itt is kiemelt helyet ka­pott a békemozgalom: szoli­daritási nagygyűlés, tiltakozá­sok, aláírások gyűjtése, fel­ajánlások jelezték a BRG-s fiatalok békevágyát. Jónak mondható a szervezettség hi­szen a 436, 30 éven aluli fia­talnak mintegy 65 százaléka tagja a KISZ-nek. A beszá­molót követő tartalmas vita után a küldöttek 15 fős bi­zottságot választottak, vala­mint megerősítették titkári posztján Matikovszky Feren­cet © A salgótarjáni síküveggyár 54 küldöttje és 13 meghívott vendége részvételével tartotta szombaton gyűlését, amelyen Csák Ferenc bizottsági titkár ismertette az 1981 óta végzett munkát. Mint a többi között elmondotta, jó gazdasági és politikai feltételek között dol­goztak a fiatalok, s eredmé­nyeikkel méltán büszkélked­hetnek. A gazdasági tevékeny­ség fő bázisa a munkaver- seny-mozgalom volt. míg az egyéni formák közül a Szak­ma ifjú mestere vetélkedőso­rozat nyerte el a fiatalok tet­szését. Az FMKT tagjai szá­mos újítással, ötlettel gyara­pították a vállalati eredmény- listát. Sokun részt vettek kü­lönféle politikai, oktatási for­mákban, s igen eredményes az úttörőkkel való együttmű­ködés, valamint fellendült az ifjúgárdisták mozgalmi tevé­kenysége. A szabadidős-ren­dezvények centruma a közel­múltban átadott ifjúsági klub, ahol a tanulás mellett jó al­kalom kínálkozik a pihenésre, a szórakozásra. A síküveggyá­riak küldöttgyűlése élt az új választási szabályzat azon le­hetőségével. mely szerint a bizottság tagjait é» titkárát a taggyűléseken a tagság köz­vetlen bevonásával — nem pedig a küldötteken keresztül — választják. Végrehajtó bizottsági iiiés Salgótarjánban és Balassagyarmaton Veszteséges cautöiaivítölc Az eszmecserét követően Lázár Kádár János, a Magyar Szo­Üiítolc Kétszer annyi újítás — Hét és fél milliós Haszon — Ahol döcög a mozgalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom