Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-25 / 72. szám

Beszélgetés Szörényi Leventével

Ültünk í. klubban a tévé előtt, néha meg-még sodortuk vállig érő hajunkat, lezserül a lábunk alá szórtuk a szo- tyolát, s valahol térdmagas- , , , .... ,

Ságban adtuk a csikket kéz- — e$ István, a királyról ről kézre. Ezerkilencszáz-hat— egy kissrácról,

— a boldogságról,

vannégyet írtunk. Akkor azt mondták: huligánkodunk. Ma úgy mondjuk: így lázadtunk. Szóval, ültünk a klubban a tévé előtt, s néztük-hallgattuk Szörényi Leventét arról, hogy Még fáj minden csók... közben szorgalmasan dobbant- gattuk a negyed taktusokat, s arra gondoltunk, mennyire jó dolog ez a zene.

Most ezerkilencszáz-nyolc- vannégyet írunk. Ülünk otthon a tévé előtt családi körben. Nem igazgatjuk a hajunkat, nem szórjuk a lábunk alá a szotyolát, s a szobában tilos cigarettázni. De a zene megmaradt — és a dob- bantgatások is. Szörényi Levente az idővel változott, ámbár ugyanolvan közvetlen, mint a hatvanas évek derekán. Persze, az „utcadaltól” a rockoperáig történt egy s más.

— Amikor még kissrác voltál: ötvenes évek vége,'Szob, fiúotthon. Ponyi Béla osztályfőnöknek megtetszik egy német mandolinzenekar, arra gondol, kéne egy ilyen társaság az otthoni ünnepségekre is. Vásárol hat mandolint, s egy gitárt „csak” a zenészek hiányoznak.

— Szüleim engem és Sza- bolcsot már korábban taníttattak hegedülni, gondolva, hogy zene iránti hajlamunkat ily módon kifejlesszük. Később édesanyám betegsége miatt nevelőotthonba mentünk, így kerültünk be a zenekarba. Ennek azért is örültünk mert megritkíthattuk a hegedűórákat, másrészt pedig valóban remek kis közösség jött össze. Most, hogy hajdani osztályfőnökömhöz, dr. Ponyi Bélához és a nevelőotthoni gyerekekhez eljöttem egy beszélgetésre, különösen érzem, hogy nagyon sok kellemes emlék, élmény fűz ahhoz az évekhez, össze is jövünk az akkori osztállyal júniusban. Jubilálni 1

— Akkoriban hazánkban a beatéletben vihar előtti csönd uralkodott, aztán a hatvanas évek derekán jött az áttörés: gombamód szaporodó zenekarok, fesztiválok, tévé-, lemez- felvételek, diadalmenet és kritikák sortüze... könyvtárnyi irodalma van. Megvallom, erről újat nem tudok kérdezni. Személy szerint is elérted, amit nálunk egy popzenész elérhet: Erkel-, KISZ-dij, „Az ország legjobb komponistája”, százezrek éneklik dalaidat, a lemezeket viszik mint a cukrot, kötegszámra írnak a rajongók...mond, boldog vagy?

— Attól függ ki mit ért „boldogság” alatt? Én nem akkor vagyok igazán boldog, ha valamilyen úgynevezett nagy eredményt érek el. vagyis soha nem a teljesítményre orientálok, no, persze, hogyne örülnék egy-egy elismerésnek, de nem ez az „életcélom”, önmagában számomra nincs különösebb jelentőségük. Engem a történések éltetnek. Azok az apróbb, olykor jelentéktelenebbnek látszó dolgok, amelyek valójában emberileg sokkal tartalmasabbak, értékállóbbak.. • Például, minden elismeréstől függetlenül boldog vagyok, hogy megcsinálhattam az István, a királyt.

— Nem tartottatok attól, hogy most. amikor a történelmi érdeklődés középpontjában a negyvenes-ötvenes évek eseményei állnak, egy egészen letisztult korhoz „nyúlva” érdektelenség fogadja az állam- alapítás rockváltozatát?

— Egyáltalán nincs szó „letisztult korról”, ugyanis a kutatások sokszor egymásnak ellentmondanak. Mi Győrffy György történész professzor szakmai támogatását kértük, igaz nem történelmi rekont- rukcióra törekedtünk, de arra vigyáztunk, hogy a modell hiteles legyen. István és Koppány a két kulcsfigura a darabban különböző politikai nézeteinek összecsapása, a dráma magva, s mint a történelemből tudjuk, az idő Istvánt igazolta. Ám, adott korban, adott körülmények között korántsem volt ilyen egyértelmű a megoldás. Koppány hagyományos felfogása, „az eredeti, bevált útról nem letérni” szemlélete ütközik István sokkal jobban közismert nézetével. Mi ezt a konfliktust dramaturgiailag is erősítettük, hiszen nem «történelmi leckéről, hanem rockoperáról van szó. Ügy érzem, az emberek zöme megértette a mondanivalót.

— Kiderült a fogadtatásból: a tervezett három előadásból hét lett, mintegy százezer ember volt szemtanúja. „Vasárnap éjszaka, az új magyar rockopera fináléja után harminc pércig tapsolt a közönség!” — írta a Magyar Nemzet. Aztán a lemezből mára hiánycikk lett, noha 250 ezret nyomtak belőle, most vetítik a filmet... szóval, siker. De gondolom, az ötlettől a bemutatóig vezető út nem volt egy sétagalopp.

— Mar 1972-ben kész volt a szinopszisunk, melyet Bró- dy Jánossal, és Boldizsár Miklóssal készítettünk, d( akkor nem éreztünk kellő erőt és lehetőséget a megvalósításhoz. így aztán a fiókasztalba tettük. Aztán két évenként elővettük, majd új ra elraktuk, mígnem A kon cert című film sikerét látva; Nemeskürty István biztatására és segítségével szerződést kötöttünk az előadásra. A határidő a legjobb múzsa, tartja a mondás, s tavaly ilyentájt már keményen hozzá kellett látnunk a munkához. Júniustól két hónapon át tartott a stúdiófelvétel, mialatt kerestük a helyszínt. Előbb a Népstadionra esett a választásunk, de féltették a füvet tőlünk, aztán az Amfiteátrumból tanácsoltak el bennünket azzal, hogy a közönség az előadás után a zsebében hazahordhatja az értékes köveket... végül mégis sokan segítettek, hogy létrejöjjön a produkció, aminek a költségei is magasra rúgtak. Hozzávetőlegesen harmincmillió forintba került a városligeti előadás.

— Noha a rockopera zenéjét magad szerezted. mégis úgy érzem, az előadás során meglehetősen a háttérben maradtál. Az első dal néhány sorát kivéve nem énekelsz. nem szerepelsz a színpadon. ..

— Tudatosan döntöttünk így azon oknál fogva, hogy nekünk, az alkotóknak a háttérben kell maradnunk. Ugyanis, ha bármilyen kisebb szerepet is elvállalunk, azzal annak a figurának egy hangsúlyozott vonást adunk, miáltal az általunk elképzelt egyensúly fölborult volna.

— Végezetül egy összetett kérdés: lesz-e folytatása az István, a királynak, valamint e nagy siker, tán csak nem jelentette a Fonográf fölbomlását?

— Nem bomlott föl,a, .Fonográf, sőt nemsokára hozzá kezdünk az új nagylemez anyagának felvételéhez, a ré- ( gi gárda kivétel nélkül együtt marad. A rockoperát fölvet ték a szegedi szabadtéri játékok programjába, de a hat előadásra már elfogyott minden jegy. Szó volt egy bécsi, Prátér stadionbeli bemutatóról is... Űjabb rockopera? Megfogadtuk a Bródyval, hogy két évig szó sincs róla Utána? Talán!

Tanka László

n „ _ k,|IK»„|4h *

** "**-•**. iám* *1

»u«n |(ä.

Pálra UAJUS-BAN fs IMPUÜMitlI ptaarvCNv htőijhiinKifiiji iMtflmi íjrmi

nytivtl, * ft urinc« tofadlit *,r ■*lr*«*'

C*AL *01

, „ . m o ( Hau«*4*

......... .................

A nógrádiak pavilonja: az informátor egy népviseletbe öltöztetett bábu.

UTAZÁS ’84.

Vándor, milyen az út...?”

n

„Fantasztikus látvány innen fentröl a kiállítás!” — suttogja kicsit remegő-félszes hangon a rádióriporter, akit

A divatbemutatókon a szabadidős-ruházat kap hangsúlyt.

Pizzát persze a Napoleta- nában kell enni. Nem is drága, de legalább közel lehet azt érezni eredetihez, az olasz konyha gőzéhez, ami önmagában nem drága. Az út drága odáig. Itt a Duna partján be kell érni egy kis hazai kony- hafüstillattal, ha pizzára támad kedvünk. Mit mondjak? — egy vastag magyar pörkölt a hozzávalókkal mindenképpen többet kóstál manapság. De hát pizza nem is igazán „elegáns” étel, amiként nem ez még néhány olasz ételkülönlegesség (számunkra különleges) sem.

Jön a tévéreklámból isTallózó

Régi iskola

csokifiú jól főnözött fejével és piros kabátjával el valahova. A pizza nincs kellően átsütve, de az íze igazán jó, utoljára Prágában ettem hasonlót, de az sem volt eredeti olasz, eredeti olaszt csak „olaszban” lehet talán enni. Közben végig szűrt gitárzene, folytonos, olyan mintha szalagról jönne, szolid is, érzékeny is, finom jó zene, régen nem hallottam már ilyen műmért csokoládéfiú. Naponta zsikát, ez is egészen biztos járhat fodrászhoz itt a közel- valamilyen végtelenített sza- ben, nem is fodrász az, való- lagról árad az „eredeti” olasz ságos híres ember, a‘tévétől vendéglő pácolt cigarettafüs- is mindenki őt keresi, a neve töt lehelő falai között. Leül- most nem szerepelhet, mert tettek valakit, aki még tudja az már nyílt reklám lenne a régi módit a gitárral és (tessék megkeresni, igazán játszattak vele egy órát, ka- érdekes lehet az is, és nem pott érte cirka becirk egy ez- kerül semmibe, csupán a hecc rest meg egy pizzát es egy kedvéért, mert minek min- P°hár Jó olasz piros bort. Azdent olyan nagyon' komolyan venni, tessék játszani is az idővel, miegyébbel). Na. szóval itt a fiú. Lezseren. Semmi feszesség. Eddig minden előírásszerű. Adja az étlapot. Bele sem nézek. Mondom neki „pizza lesz, egy vegyes...” Nem szól semmit csak elveszi a díszes lapot és már ott sincs. Ez igen! Modern így együtt az egész, különösen, ha az ülőkék huzatát és a rajtuk ülők göncét is tekintjük.

tán kész is a zenekar. Reggel benyomják a gombot, estig árad a jó zene Csupa régi jó szám, még magyaros egyveleg is hallatszik a koktélból, de a többsége a negyvenes, ötvenes, hatvanas évek világslágeréből válogatás. Jó variációk. Jó variációk, finom játék, tele szívvel, hangulattal Órákig elülhet mellette az ember. Ha nem nézik ki az üres asztal mellől.------- Közel a ruhatár, a ruhatáros.

H

allok tehát mindent, aka- Csak semmi flanc. Jön a ratlanul is. A színes, betétes tányér. A pohár bor. Megy a inget viselő középkorhoz kö- nála nem szoktak

zeli férfi tehát a zenész. Nem szalagról ment ez a végtelenül hangulatozó zene. „Én még a régi iskolán nevelkedtem, ne tessék azt gondolni, hogy ma ez olyan jól megy...” — mondja a ruhatárosnőnek, aki csak az imént tolmácsolta a vendégek köszönetét „azt mondja mindenki Karcsika, hogy maga sokkal jobb így egyedül, de tényleg hova lett a társa...?” Karcsi zenész elmondja, hogy hova lett — számunkra érdektelen — és, hogy hétfőtől új társat hoz magával az üzletbe. „De mikor mindenki azt mondja Karcsika, hogy maga egyedül sokkal jobb, olyan finom a zenéje...” Karcsi fáradtan mosolyog. Most, hogy magyarázza meg ennek a kedves néninek, hogy ketten többet kérhetnek és a kezdő társ neki leadhat többet, mint illő lenne. Meg kell élni valahogy a régi iskolán nevelkedett művésznek is. a srácnak is jól jön, mert bekeni] az áramkörbe, később úgyis önállósítja magát és ő is ezt csinálhatja egy kezdővel, mert neki is meg kell élni. De a régi iskolából már nem tanul semmit, ketten ...ricsaioznak”. ezt csípi az üzletvezető „Ami hangos — az a ió.”

A zenész elindul a pódium felé Mondom neki. hogy lenne egy szám. mondja kicsit csodálkozva, mert dél időben rendelni,

hogy „rendben van, tessék mondani mi legyen...” Mon dóm neki. „If l Had You” — gitárra való Nat King Cole- szám. De eredetileg nem ő szerezte, hanem, ha jól emlékszem, egy jó hármas csinálta nagyon régen. Nat csak énekelte lemezre is, nemrég jelent meg a jazzsorozatban a lemeze azon is rajta van. „Sajnos, így nem ugrik befessék valamit dúdolni belőle..." Ezt nem vállalom, mondom is neki, nem megy, zenész előtt ilyesmire nem vetemedem. Sajnálja, én is „nagyon kellett volna ez a szám...” De ha ez nem, akkor játszom egy másikat, amit ugyanaz az énekes dalolt, míg élt.

Ebben maradunk és vigasz- talhatatlanul távozik még a tartása is szomorkás. Erre nem gondolt volna —, hogy nem ugrik be neki bemondásra egy szám... Régen volt az az iskola. De nem hibás, mi a fenének jövök ilyesmivel délben és miért nem éneklek valamit, amikor kérnek rá?

Fizetem a pizzát és a pohár

bort. Csoki fiú elveszi a pénzt és megy valahova. Ráébredek, hogy a levest elfelejtettem, hivom, mondja az összeget és zsebeli a pénzt, Köszönet nincs Ez már az új iskola Elmegyek a térig és visszafelé jövet hallom, hogy Karcsi még mindig Nat King Cole-számokat penget.

„Hja. a régi iskola.” Keményen bünteti magát!

(T, Pataki)

az MHSZ szakmai bemutatón „kosárba ültettek” és a hőlégballonnal felküldtek egy „pilóta” kíséretében az Utazás ’84 fölé, a kőbányai vásárváros légterébe. Aztán a ballonos bemondja a „magasságot”, ahonnan a riporter fantasztikusnak látja még a távoli belváros magas házait is... „Huszonöt méteren vagyunk egészen pontosan...” Hát bizony, nagy dolog az illúzió, de a riportertárs nagyon rossz űrhajós lenne.

*

Fantasztikusan színes tartalmas és érdekes volt ez a szabadidő-kiállítás és utazási vásár (saját elnevezés!) lentről, földközelből is! A nemzetközi idegenforgalmi kiállítás rendezésében számos vállalat és intézmény vett részt, sokkal többen voltak viszont azok, akik összesen buszonként országból több mint száz utazási irodát delegáltak erre a tavaszi, utazási kedvet ébreszgető, valóban nagyszerűen szervezett-rendezett kiállításra.

A legfontosabb mégis az, hogy az Utazás ’84 az idén szó szerint érdemben segítette az utazni vágyó tízezreket (félidőben éppen annyian látogatták meg a vásárt, mint tavaly a nyitástól zárásig). Valamennyi hazai utazási iroda és a nemzetközi mezőny együtt volt található a „D” pavilonban, s mindenütt kedvezményekkel várták az érdeklődőket. A csehszlovákiai utazási irodák pavilonjában negyven százalékos kedvezményekről hallhattunk a Tátrába, Poprádra, a Csorbatóhoz és valamennyi közkedvelt, előszezonban — vagy, ha úgy tetszik, téli utószezonban, hiszen ott még találni havat egy-két hétig — kedvelt helyekre, de ugyanígy tíz és ennél nagyobb százalék kedvezménnyel fogadta szinte valamennyi utazási cég új vevőit a vásáron.

*

Az Apostol együttessel itt mindenki egyetért. „Vándor, milyen az út...?” Ezt firtatta több mint egy héten át a hazai és a tavaszi fesztiválon jelen lévő nemzetközi utazó- közönség. akit egyúttal kiszolgáltak (régen látott választékkal) a szabaidős cikkeket — ruhákat, cipőket, sportszereket — árusító pavilonban. Most valóban érdemes volt vásárolni, hiszen sem a tumultus, sem a meleg nem zavarta az embert és a választékot újabb és újabb kamionok tartalmával frissítették. Ügy tűnt, megtanulunk magunktól és persze másoktól is kereskedni, kívánt színvonalon „tálalni” — legyen az utazás vagy divatcikk,

sportszer vagy hétvégi ház, sátor.

Néhány villanás ebből a bolyongásra, utazásra csábító kavalkádból.

Az idegenforgalmi sajtópályázat eredményhirdetésén és sajtófogadásán a szomszéd várból érkezett kolléga az iránt érdeklődött a legteljesebb komolysággal, hogy tekintettel a törökök kiűzésének kerek évfordulójára — mit tesznek a hazai utazási irodák az összehangolt tervért: legyen újabb „invázió”

Egerben a törökök részéről...! Némi indokolt derültség keletkezett ugyan, és voltak, akik taglalni próbálták, hogy ad egy: nincs ünnepi alkalmunk, mert a törököket nem mi vertük ki végül is, hanem az osztrákok ad kettő: a törököknek sem egészen kellemes erre emlékezniük ad bírom: a kiűzéssel egyikben megkezdődött nálunk a Habsburgok befolyása, ami aztán eltartott egy ideig. De ami az osztrák, magyar és török mai barátságokat illeti — igenis lehet ráció az egri „töröla- imádatban”! Másszóval, helyesnek tarthatja az ember még azt is, ha valaki tisztán értékes lokálpatriotizmustól hajtva némi kis mosolyt is vállal mások részéről. Csak az ügy, a város, Eger idegen- forgalma legyen még színesebb!

*

Később ugyan ez a kolléga ott tárgyalt a törökpavilon vezetőjével a legnagyobb komolysággal. Látszott rajfa, hogy nem adta fel a harcot — nem a törökök ellen, a törökökért! Megkerestük a 19 megyei turisztpavilon között a nógrádit is. Az egri pavilon mellett állt képviselőnk, feje felett a „cégtáblánk”: Nógrádturiszt, vagy valami ilyesmi. Palóc népviseletben állt ott, a nyitás óta le sem ült még, sokan megnézték — jó magam is — de bármit kérdeztek tőle, nem válaszolt. Utazási programot nem rendelhetett nála senki. Képviselőinknek ugyanis se szeme, se szája, se füle nem volt. Viszont mindenkinél szebb volt a ruhája. A bábu nem beszél, nem hall, bármilyen szép Az egri szomszéd adta el prospektusainkat, útikalauzainkat, de „öt nap Hollókőt” nála nem lehetett rendelni. „Ahhoz fel kell hívni telefonon a nógrádi hivatalt..." Néhányszor volt ott tőlünk is valaki — mondta az egri jó barát és mosolygott. Ja, és széttárta a kezét mint aki nem tehet semmiről.

Ezzel egyetértettünk.

— pat —

képek: Kulcsár József

A csehszlovák stand elé a kedvezményes utak is vonzzák a

közönséget.