Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)

1984-03-25 / 72. szám

Hnyaiuhfejés géppel Bevezették a . épi fejést a mátraterenyei termelőszövet­kezet juhászaiéban. A fejő- géphez a TAURINA révén jutottak hozzá; a termelőszö­vetkezet az év első felében húszezer liter juhtejet érté­kesít a tejipari vállalatnál. Lényegében hasonló szerződés alapján látják el az anyajuh­állomány gépi fejését a nagy­oroszi Egyetértés Termelőszö­vetkezetben is. A Nógrád megyei közös gazdaságok juhtejfejéssel, el­adással eddig egyáltalán nem foglalkoztak. A két termelő- szövetkezet vállalkozása tehát az első lépés az értékes ter­mék hatékony kihasználása felé. Kis lépés, hiszen Nógrád huszonnégy termelőszövetke­zetében van juhászat, har­minchárom és félezer anya- juhállománnyal. A további­akban elsősorban az endre- falvai, a ceredi, kishartyáni nagy juhtenyésztő gazdaságok csatlakozására számítanak, ami nem csak megkönnyítené a kiegészítő berendezések be­szerzését, de a tejmennyiség növelésével a feldolgozást, il­letve a feldolgozott termékek exportját is előmozdítaná; egyszersmind tetemesen meg­növelné az érdekelt termelő- szövetkezetek juhtejből szár­mazó pénzbevételeit. Legalább középfokú állami és politikai végzettséggel rendelkező munkatársat felveszünk. Államigazgatásban jártas személyek előnyben. Rövid önéletrajzot „Május” jeligére a NŐGRÁD-kiadóba kérjük leadni. Gépíró­adminisztrátor munkakör betöltésére felvételt hirdet a Nm.-i Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet a vállalat személyzeti osztályán Salgótarján, Ady E. út 3/b. Telefon: 10-844. A Salgótarjáni Autójavító Kisvállalat pásztói telephelyére felvételt hirdet: (1 fő) munkakörbe. Kazánkezelői vizsgával rendelkezők előnyben. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat pásztói telephelyén. Cím: Pásztó, Szabadság u. 149. Sajátos kézfogás Ember és robot A kézi erejű munkafolyama­tok megszüntetése robotok alkalmazásával ma az egyik legfontosabb szociális-gazda­sági feladatunk — mondta Anatolij Szemjonov, a Szov­jet Szakszervezetek Központi Tanácsa munkavédelmi osz­tályának vezetője. — Ezért a Szovjetunióban a robotok al­kalmazása sem a dolgozók, sem a szakszervezetek részé­ről nem ütközik ellenállásba. A robotépítés ma az egyik legdinamikusabban fejlődő népgazdasági ágazat. 1970-ben elkészült a programvezérlésű manipulátorok első három modellje. Öt év múlva már 250 robot-és automata mani­pulátor működött a szovjet vállalatoknál és üzemeknél ma pedig számuk meghaladja a 7000-et. A tervek szerint 1985- ben 40 ezer ipari robotot kel) gyártani. Az egyre növekvő igényeket azonban még ez sem elégíti ki és már újabb 60 ezerre van rendelés. És ez még távolról sem jelenti a felső határt Szovjet közgaz­dászok számításai szerint a szovjet ipar 120 ezer ipari ro­bot hatékony üzemeltetésé­re alkalmas. A jövőt tekintve a robotok megközelítőleg egymillió szov­jet dolgozót szabadítanak fel, akik közül azonban senki sem veszíti el munkahelyét és fizetése sem csökken. A termelés robotizációjának fo­lyamatában erről a vállala­tok vezetősége és a szakszer­vezet gondoskodik. . A felszabaduló dolgozók egy része — elsősorban a fia­talok — új szakmákat sajá­títanak el. Az átképzés in­PE Dácia eladó. Érdeklődni: Salgótar­ján, Ybl Miklós u. 78. tsz. 1. Pozsárné. TJ-s 1200-as Lada 3 éves eladó. Cím: Zagyvaróna, Zagyva út 52. Érdeklődni: 17 órától. EGY-, kétéves kis Polskit vennék üzem­bentartói joggal is. Telefon: Salgótarján. 15-155. 16 órától. Robotmanipulátor kockákat rak egy leningrádi intézetben. kísérleti gyenes, és ez alatt az időszak alatt a dolgozó a korábbi munkahelyének megfelelő át­lagkeresetet kapja. Mások megtartják eredeti szakmáju­kat. Számukra a vállalat más üzemrészeiben vagy más vál­lalatoknál keresnek megfelelő munkahelyet. A szovjet üzemek műhe­lyeiben mindenütt látható az a plakát, amely egy munkás és egy robot kézfogását áb­rázolja. A Szovjetunióban meggyőződéssé vált, hogy er­re a „baráti kézfogásra minden lehetőség adott. Filmmúzeumi napok Balassagyarmaton A balassagyarmati Madách Filmszínházban Filmmúzeumi napok címmel klasszikus ér­tékű amerikai filmekből válo­gatott vetítéssorozatot szer­veztek. A hét végén elsőként a John Huston rendezte Mou­lin Rouge című, Toulouse­Lautrecről szóló filmet mutat­ták be. Ezt követi havonként a Nyugaton a helyzet válto­zatlan (Lewis Milestone ren­dezésében), a Bonnie és Clyde (Arthur Penn műve), a Hi­degvérrel (Richard Brooks), a Vámpírok bálja (Roman Po­lanski) és a Nagy fapofa című burleszk-összeállítás Buster Keatonnal a főszerepben. A fenti filmeket eddig a Film­tudományi Intézet csak a bu dapesti Filmmúzeumban, il­letve néhány megyei zárt ve­títésen forgalmazta. AZONNALI FELVÉTELRE keresünk jó kereseti lehe­tőséggel, NDK-ban végzen­dő munkára szerkeszteni tudó, szakmunkás-bizonyít­vánnyal rendelkező BÁDOGOSOKAT, valamint KŐMŰVESEKET. Keresünk továbbá gyakor­lattal rendelkező, önállóan rajzról dolgozni tudó CSŐSZERELŐKET, minősített HEGESZTŐKET és LAKATOSOKAT. Külföldi munka lehetséges Jelentkezni lehet: írásban, vagy személyesen a Mátraaljai Állami Gazdaság Mátrapack üzemében. Pásztó, Nagymező út 3.' Gondolatok A szerelem azzal kezdődik, hogy megcsaljuk önmagunkat, és azzal végződik, hogy meg­csalunk másokat. A világ ezt nevezi románcnak. (Oscar Wilde) * A világ becsapott akar len­ni — mondják a csalók. * Adj tanácsot — megmon­dom a hibáidat. (Felix Unbürger) * Újságírásnak nevezem azt, amikor valami holnap kevés­bé érdekes, mint ma. (André Gide) * A jelen történéseit általá­ban jóval később. történe­lemkönyvekből tudja meg az ember. (Ludivig Marcuse) A jó házasság olyan, mint egy tapasztalt rallye-team: az egyik partner az útszakasz­térképet tanulmányozza, i másik a volánnál ül. (Michele Mouton) ..Kis-Zagyva völgye” Mgtsz. Nagybárkány szabad kapacitás miatt ÍVVÁGÁSRA megrendeléseket felvesz, rövid határidővel. Bővebb felvilágosítást telefonon, vagy a helyszínen adunk. Érdeklődni lehet: 10-619 telefonon, vagy személyesen a nagykeresztúri tsz központi irodában. ££Z£X. a balassagyarmati IPOLY ÁRUHÁZBAN, március 26—31-ig. JERSEYSZÖVETEK, KARTONOK ÉS ASZTALTERÍTŐK 30—40 százalék árengedménnyé! Legújabb típusú kábel- és csőnyomvonal-kereső műszerünkkel földmunka nélkül felmérjük eltakart APKÓIIIKIHÜTESEK SALGÓTARJÁN bel­területén építési telek eladó. Érdeklődni: 11-420 telefonszámon. EGERBEN 350 négy­szögöl szőlő, 12 négyzetméteres alap- területű kőházzal el­adó. Irányár: 100 000 Ft, Érdeklődni lehet: Salgótarján, Lovász J. u. 10. I., em. 4. ajtó. Tel.: 11-220. MÁR Trabanttal Is vontatható 400 kg összsúlyú teherutánfu- tó eladó. Telefon: -251. HÉTÉVES 1500-as Lada olcsón eladó. Érdeklődni: Salgótar­ján. Rákóczi út 156. 230-as Mercedes friss műszakival. újszerű állapotban eladó. (Ki­sebb gépkocsit beszá­mítok.) Érdeklődni: 10-977 telefonon. Eladó Salgótarján­ban, Néphadsereg út 16. sz. alatti LAKÖHAZ ÉS TELEK, továbbá Szuhán, a tó melletti ÜDÜLŐÉPÜLET ÉS TELEK. Érdeklődni lehet: Salgótarján, Ka- ranes út 6. 1. sz. Ügyvédi Munkakö­zösségben. Telefon: 10-335. BERNÁTHEGYI kö­lyökkutya eladó. Címs 10-977 telefonon. ELADÓ nagyobb mennyiségű birkatrá­gya Pécskő pusztán. Tonnája 150 Ft. Sal­gótarján, Május 1. u. 64. Tel.: 11-294. PANCÉLTÖKÉS pi­anínó eladó. Érdek­lődni lehet: Salgótar­ján, 12-592 telefonon. ELŐNEVELT csi­be állandóan kapha­tó, sárga, fehér, ken­dermagos. Reggel 7- töl este 6-lg. Szent­kúti baromfitelepen. ÖT és fél éves 1500- as Lada 3 éves műsza" kival eladó. Érdek­lődni egész nap, Nóg- rádmegyer, Petőfi úl 135. kábeleit, vezetékeit. Vállaljuk ezek térképezését NOOKAL) - iVö4. március 25., vasárnap MB 1000-es Skoda leiárt műszakival el­adó. Érdeklődni: min­dennap 17.00-től Zagyvapálfalva, Déry­né út 7. 3. em. 14. A Beszterce-lakóte- lepen garázs eladó. Érdeklődni: Salgótar- ján. Csokonai u. 41 (Földhivatal mellett.) A Kqmerovo alatti garázssoron Salgó­tarjánban garázs el­adó. Érdeklődni: 13-188 telefonszámon. ELADNÁM Salgó­tarján, Gorkij-telepi l-f-2 félszobás örökla­kásomat kp-fOTP-át- vállalással. Gorkij- telep A/8. „D** lépcső­ház, II. em. 3. KEMEROVÓN 2 szo­ba, összkomfortos la­kás eladó. Lakáshoz közel garázs eladó. Érdeklődni: 17 óra után, telefon: 13-642. DUNAKANYAR­BAN kisebb nyaralót vennénk Ajánlatokat ármegjelöléssel a szé- csényi Pesti-Divatba kérünk. 240 négyszögöles bel­telek lábazattal el­adó. Érdeklődni) Pásztó. Szabadság u 38. zöldségbolt. ELADÖ Borsosbe- rényben 850 négyszö­göl, 3 éves telepítésű málnás, lakható bun­galóval. Érdeklődni lehet: Nagyoroszi Bajcsy u. 32., hétköz­nap 8—16 óráig. ELADÓ 300 négyszö­göl telken 64 négyzet- méteres komfortos családi ház. Érdek­lődni: április 4—5-én. Szécsény, Rimócl Ú1 1-ben. A Nógrád megyei Állategészségügyi és Élelmiszer El­lenőrző Állomás FERTŐTLENÍTŐI MUNKAKÖRBE felvételt hirdet. Jelentkezés: Salgó­tarján, Baglyasi u. 2. 36 éves, nőtlen, (nemdohányzó) férfi megismerkedne há­zasság céljából hoz­záillő lánnyal vagy özvegyasszonnyal. Fényképes leveleket: „Vidéki otthon” jel­igére a kiadóba kérek. E hó 19-én Salgó­tarján, területén gép­kocsimról leesett 3 db tejes bárány. Becsüle­tes megtalálóját kellő jutalomban részesí­tem. Salgótarján Má­jus 1. u. 64. Tel.: 11-294. FIGYELEM! Ötödi­kes fiúgyermekhez matematika korrepe­táló tanárt keresek. Sürgős. Telefon: 13-009 Horgász bál ◦ Bdlassábcm 1984, március 30-án, 19 órai kezdette] a horgászegyesület szervezésében műsorral egybekötött horgászbált szervezünk FELLÉPNEK: Záray Márta, Vámosi János, Böröczky József, Illés Melinda Szántó Károly, Albert Dezső és Szántó Gabi. HELYFOGLALÁS: a Balassa étteremben, belépőjegy ára 120 Ft, amiben benne foglaltatik a vacsora. ÉJFEL UTÁN TOMBOLA Mindenkit szeretettel vár az EGYESÜLET VEZETŐSÉGE az egységes közműnyilvántartásra vonatkozó előírások be tartásával KEV1TERV IV. Iroda, Eger Lenin út 142/c. T: 11-622. Kiemelt budapesti munkákra, magas kereseti lehetőséggel a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat FELVESZ: vasbetonszerelő, ács, kőműves, csőszerelő, hegesztő, festő-mázoló szakmunkásokat, kubikosokat, betanított és segédmunkásokat. Szállást, étkezési biztosítunk Nógrád és Heves megyéből munkásszállító autóbuszjáratain! vannak. lelentkezés: felvételi irodáinkban közvetlenül a 3 sz metróállomások mellett — Arany János utcai megállónál Budapest VI Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy-Zs út sarok) — Kőbánya-Kispest végállomásától 600 m-rea31 s? mh. főépítésvezetőségen XIX., Kispest, Vak Bottyái u. 43 sz. házzal szemben valamint az 52. sz. mh. főépítésvezetőségen Budapest XII., Némethvölgyi út 150 és a központban Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom