Nógrád. 1984. március (40. évfolyam. 51-77. szám)
1984-03-24 / 71. szám
A nagy találkozás A találkozások, amelyekre készül az ember, mindig titkolt izgalmakkal járnak. Michel Gyarmathy, a párizsi Folies Bergere revüszínház művészeti vezetője arcán is ott vibrált az érzés, amikor idestova fél évszázad elmúltával ismét felkereste szülővárosát, Balassagyarmatot, ahol az első lépéseket megtette, ahol ifjúvá cseperedett, ahol a gimnázium padjaiban kóstolgatta a tudományokat. Kiszállt a kocsiból és nekivágott a zebrának. Feketefehér csíkos zakóját megleb- bentette a tavaszi szél, nagyot szippantott a város számára mámoros levegőjéből, üdvözlésre lendítette, karját. S összeölelkezett az őt váró régi barátokkal. Kattogtak a fényképezőgépek, duruzsolt a filmfelvevő, hiszen az emséget, amit magamban érzek. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer visszatérhetek. Vegyék úgy, mintha egyórás beszédet mondtam volna. Csak annyit akarok közölni, hogy ma nagyon boldog vagyok... Gyorsan oldódik a beszélgetés. Közrefogja a vendéget Versényi György, a Balassi Bálint Gimnázium igazgatója és Réti Zoltán festőművész Michel Gyarmathynak egy Réti-festménnyel is kedveskednek, a lapon az Ipoly ballag csendesen a parti fák között. — Látom, javul a tehetséged! — jegyzi meg csipkelődve a párizsi vendég. — Semmit nem változtál! — így a régi ismerősök. Séta a város főútján. Nem, nem kocsival, inkább gyalog Michel, hosszú, igazolatlan óráid vannak! — majd arról beszél, hogy huszonegy osztályban hatszáz diákot tanítanak, nevelnek hazájukat szerető emberekké. A vendég sokáig időz az iskola történetét bemutató kiállítás egyik tablója előtt. Abba az osztályba járt. Halkan mormolja a neveket: Révész Sanyi, Vámos Laci, Rózsa Piri... Közülük már kevesen élnek. Beszélget az ismerősökkel, miközben Kamarás József, osztálytársa két verseskötetének dedikált példányait mutatja. Michel Gyarmathy költeményei izzanak a szülőföld szeretetétől. Ott a távolban eszébe jut az Ipoly-folyó, a szelíd nyájas pajtás, a párizsi felhő idehozza könnyeit. S verseiben vallja meg: BaTrcfából is volt elég a bálon. (fotó: bábéi) Szakmunkások bálja '84 tünk, közérzetükről, jelenükDr. Győri Sándor, a Balassagyarmati városi Tanács tő díszoklevelet nyújtja át Michel Gyarmathynak. elnöke a viszontlátást megörökíKulcsár József felvétele Mustrálgatják a vendégek a terülj asztalkát, amin szemszájnak ingere megtalálható. Az „alkotók” lopva pillantanak a nézelődőkre, várva a hatást, ami nem is marad el: a leendő kereskedők és vendéglátósok elővizsgája kitűnőre sikerült. Persze, ez csak a kezdet, a folytatásban kiderül, hogy ezek a diákok tudnak szerepelni, nevettetni, s mulatni is. Míg a nagyteremben a discomuzsika uralja a terepet, néhány diákkal, a Salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola tanulóival egy másik helyiségben beszélgeJ Ízelítő az idei divatból. ről, jövőjükről. , — Kisgyerekkoromban sokat láttam otthon anyut főz- ni-sütni, nyolcadik után úgy döntöttem, szakács leszek — mondja Laczkó Gyula harmadéves tanuló. — A Tarján vendéglőben vagyok gyakorlaton, úgy érzem ott próbára tehetem képességeimet...Egyébként, otthon hét végeken csaknem mindig én főzök, annyira szeretik, hogy ragaszkodnak is hozzá! — Sajnos, nekem nem eny- nyire jók a tapasztalataim — veszi át a szót Iván Imre. — Nem vagyok éppen szófukar ember, ha nem tetszik valami, megmondom a véleményem a Salgó étteremben. De úgy gondolom, a takarításon túl komolyabb munkára is képes vagyok... Wágner Andrea és Kivés Tímea ruházati eladók lesznek, jelenleg a Centrum Áruház konfekciórészlegén, illetve a Pécskő módiosztályán vannak gyakorlaton. — Jól érezzük magunkat ezeken a helyeken — mondják —, jó lenne itt is maradni. Egy divatbemutatót is rendeztünk az áruházak segítségével, összesen negyven kollekciót mutattunk be, öröm volt nézni, hogy sokaknak tetszett! Szánkó Andrea az élelmiszer-eladói szakmát tanulja, ő is szeretne jelenlegi helyén, az ÉVI Áruházban maradni: — Megtetszett a pénztárosi szakma is, ha sikerül a szakmunkásvizsgám, megpróbálkozom a pénztárosi tanfolyammal. Valamennyiük elképzelései között szerepel a továbbtanulás, az érettségi megszerzése. Szavaikból kitűnik, hivatásuknak érzik szakmájukat, szeretnének tisztességesen, becsülettel dolgozni. Hallgatva őket, az emberben óhatatlanul fölvetődik a gondolat: miért, hogy később aztán találkozni megkeseredett, elfásult, szákmáját nem sokra becsülő emberekkel is? Borbényi László iskolaigazgató fontosnak tartja, hogy az iskola az oktatási-nevelési feladatok megvalósítása során igazi közösséget is teremtsen. — Nyolc szakmában több mint háromszáz gyerek jár hozzánk, jó részük vidékről jön be nap mint nap, munkahelyeik szétszórtak, nehéz tehát összehozni őket — mondja Borbényi László. — Ezért is elevenítettük föl a szép, régi hagyományt, a szakmunkások bálját, ahová meghívunk szülőket, ismerősöket, barátokat, miközben a jelenlévők ízelítőt láthatnak a gyerekek munkáiból, bepillanthatnak az itt zajló kulturális tevékenységbe, s nem utolsósorban kellemesen szórakozhatnak. Apropó, szülők. Ott vannak a ruhatárban, az eladópultnál, segítenek a műsorok ösz- szeállításában, a terem berendezésében, együtt a tanárokkal és a gyerekekkel. — Ez is egy jó lehetőség arra, hogy az iskolával közelebbi kapcsolatba kerülhessenek a szülők — említi az szmk vezetője, Kivés Emilné. — Sokan szívesen jöttek, vállaltak munkát, tudva, hogy szülőknek, iskolának közös az érdeke: a gyerek nevelése. * Lassan éjszakába nyúlik a nap. A zenekar bejelenti az utolsó számot, az utolsó táncot. Aztán hazafelé indul a tömeg. Valaki a diákok közül a búcsúztató tanárhoz fordul: ugye jövőre is megrendezzük? T. L. bér életében is lehetnek történelmi pillanatok. — Köszöntjük önt, városunk szülöttét, köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat! — üdvözölte őt dr. Győri Sándor, a Balassagyarmati városi Tanács elnöke. —Nagy öröm számunkra, hogy akik itt születtek, ápolják, fejlesztik a várossal való kapcsolatukat, soha nem feledkeznek meg arról, hogy a szülőföldhöz mennyi élmény fűzi őket. ön fiatalon kényszerült elhagyni Magyarországot, de népéhez, városához mindig hű maradt... Ezek a percek a megható- dottság percei. A világhírű művész hallgatja a tanácselnököt, aki röviden felrajzolja Balassagyarmat mai életét, az elmúlt évtizedekben bekövetkezett gyökeres változásokat. Michel Gyarmathy átveszi a palóc népviseletbe öltöztetett babát, a szülőföldből sarjadt virágokat. S szeretne beszélni. De képtelen rá, mert hiába rajta szemüveg, könnyeit nem takarja el. — Tisztelt elnök úr! Nem tudom legyőzni azt a gyenge— hárítja el az autót Michel Gyarmathy. Élvezi a város klímáját, tekintete nem kerüli el a részleteket, felismeri a régi épületeket, felidézi a falak Között egykor otthonra lelő hivatalokat, üzleteket, az utcát, ahol reggelente a gimnáziumba haladt. Aztán valaki hozzálép, keblére vonja. Kamarás József, akivel annak idején egy osztályba jártak. — Üdvözöl az Okolicsányi Gyuri is, de sajnos a kórházban fekszik — mondja a régi barát. A viszonttalálkozás ismétlődő boldog percei. A díszebéden, amelyet tiszteletére adott a tanácselnök, kellemes a diskurzus, az egykori élmények kontúrjai egyre élesebbek. Valaki megkérdezi tőle, hogy tetszik Budapest. — Gyönyörű amit láttam, de szinte csak a szállodai szobám ablakából nézhetem a fővárost két telefoncsörgés között... A Balassi Bálint Gimnázium felújított épületében Versényi György jegyzi meg: — lassagyarmat számára sokkal szebb, mint Párizs. — A legtöbbet, amit reméltem megkaptam. A szere- tetet, amelynél nincs nagyobb, nihcs olyan érdemérem, amit ehelyett mellemre tűzhetnének. A város nagyon szép,én csak a jobbik részét láttam, de nem hiszem, hogy lenne árnyoldala is — mondja rövid látogatásának benyomását. — A gimnázium? Annyira tetszik, hogy szívesen újra beülnék padjaiba... Néhány ével ezelőtt a párizsi Folies Bergere színház előadásának szünetében ott ült a kanapén, szemben a teremből kitóduló közönséggel. Fürkészte az arcokat, próbálta lemérni a hatást, amit pompázatos revüképei kiváltottak. — Balassagyarmaton mikor láthatjuk? — kérdeztem, s ő kizökkenve a tőle megszokott vidám hangulatból csak annyit mondott; — Szeretnék holnap ott lenni... de nem tudom! A találkozás megtörtént. M. Szabó Gyula ....................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................mim. S zállóvendég — szálloda nélkül (II.) Kihasználatlan lehetőségek Kedves mosolyú idős hölgy nyitja a kaput Pásztón, a Zrínyi köz 9. számú háznál és szives szóval invitál beljebb. Valószínű, hogy a kedvesség és a szívélyesség a szállást kérő vendégnek szól, Mikuska Istvánné ugyanis még néni sejtheti, hogy csak érdeklődő vagyok. — Tizenhárom évvel ezelőtt indítottuk el Pásztón a fizető-vendéglátó szolgálatot, a Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal kezdeménye- zesére — hallom a beszélgetés elején. Később kiderül, mit jelent a fizető-vendéglátó szolgálat egv olyan település — immár város — életében ahol nincs szálloda. Áldás, hogy megvalósult ez a kezdeményezés — a sokat jelző minősítés így hangzik. Annak idején hárman vágtak bele a Pásztón addig még szokatlan vállalkozásba, ma negyvennégy szálláshelyre közvetítheti Mikuska Istvánné a városban időző vendégeket. A legfontosabb válto- ,zas azonban nem a szálláshelyek számában mérhető. — Valamikor volt a nyári konyha, a fizető-vendéglátó szolgalat szobái pedig ma vetekszenek az • legáns szállodák körülményeivel — mondja Mikuska Istvápné. — Ahogy változott az emberek körülménye, korszerűsödtek a lakások, úgy javultak a vendéglátás körülményei is. Ma már hozzátartozik a kényelmes szálláshelyhez a rádió és a televízió, a korszerű fürdőszoba. A változás természetesen nem ment magától, ezt a munkát is „szívvel és lélekkel kellett csinálni”. — Szeretik az emberek a fölösleges szobák hasznosításának ezt a módját, . mert nincs gond az adminisztrációra sem, a kiközvetítéssel levesszük a vállukról. Több idő jut a rend megtartására és a felszolgálásra. Mindarra a tevékenységre, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a szállóvendég elégedetten távozzon. Többnyire pedig kellemes emlékekkel megy el. Pásztón ismeretlen a panasz és a reklamáció, ellenben sokkal gyakoribb az egykori vendégektől érkező képeslap. Jelezve a kialakult kapcsolatokat, s a szándékot: egyszer még visz- szatérnek. S hogy kik azok. akiknek Pásztón a fizető-vendéglátó szolgálat biztosítja a szálláshelyeket? — Nem turisták, az üdülővendég nálunk nagyon ritka. A kirándulók inkább elmennek a Mátrába, egy földes szobába, nekünk maradnak a különböző kiküldetéseket teljesítő vállalati dolgozók. A helyi körülmények jó ismerőjének igaza van: lehetne ezen változtatni. A jobb propaganda elérhetné, hogy a turizmust is kiszolgálja a pásztói fizető-vendéglátó szolgálat. Propaganda kellene tehát. Erről jut eszembe, e látogatásra készülve hiába keres* tem a vasútállomás mellett a megszokott útbaigazító táblát is. — Éppen festés alatt áll, de a hélvi propagandával egyébként nincs gondunk. A vasútállomáson, az éttermekben és az üzletekben dolgozók tudják, hogy hová kell irányítani a szállást keresőket, s ezt szívesen meg is teszik. A fentiekből már sejthető, hogy a rendelkezésre álló szálláshelyek kihasználása igen rapszodikus. — Annak idején minden vállalkozónak megmondtam, hogy nem havi fizetésről van szó, a vendéglátással a rezsi csökkenthető. A vendégek elosztásakor ügyelek is arra, hogy lehetőleg mindenki egyformán kapjon a szerény bevételből# — Pásztó határában épül a kemping. Nem félnek a konkurenciától? — Nem lesz az nekünk ve- télytárs — hangzik a magabiztos válasz. — A kemping általában „ömlesztve” fogadja a vendégeket, mi meg vattába csomagoljuk őket. * Nógrád megye nagyobb településein hetven szobakiadó foglalkozik vendégfogadással, a helyek száma háromszáz és négyszáz között mozog — mondja Szert Sándorné, a Nógrád megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője. S ebben még nincsenek benne azok a szobák, amelyeket az IBUSZ közvetít. — A vendégfogadásnak ez a módja igen nagy jelentőséggel bír, hiszen többnyire olcsó szálláshelyekről és szállodát pótló vállalkozásról van szó. A megyei idegenforgalom jó ismerője ehhez még hozzáteszi; jó ötlet a falusi turizmus, a megvalósításban azonban van egy bökkenő. A jelenlegi árviszonyok mellett például a háztájiból megszerezhető jövedelemmel nem lehet konkurrálni, nincs érdekeltté téve a falusi lakosság, hogy az idegenforgalom szolgáltába állítsa lakásának egy részét. A megoldás? Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, s esetleg segíthetne a szabályozó rendszer is. Talán oly módon, hogy az újonnan épülő házak vendégfogadást is vállaló tulajdonosai támogatást kapjanak. A fizető-vendéglátó szolgálat propagálása egyébként fontos helyet kap az idegenforgalmi hivatal tevékenységében, de a tényen egyhamar nemigen lehet változtatni: egy-két éjszakára veszik igénybe a szobákat, kivéve a felkapott üdülőhelyeket. Mi tagadás, jobb — főként pedig kifizetődőbb — volna a folyamatos telt ház. Az egy-két éjszakára érkező vendég is vendég azonban, akit ráadásul úgy kell kiszolgálni, hogy elégedetten távozzon. (Vége) L Kelemen Gábor J
