Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-09 / 33. szám
A HAGYOMÁNYAIKHOZ HÍVEN é! eredményesen zárt a nézsai Május 1. Termelőszövetkezet ÜJ SZERVEZETI FORMA: AZ ÁTALÁNYDÍJAS ELSZÁMOLÁS ' X megye délkeleti csücskében, a Cserhát lábánál gazdálkodik a nézsai Május 1. Termelőszövetkezet. A 13.03 aranykoronás, 4684 hektár földjükből 2439 hektár a szántó. A gyenge termőhelyi adottságú közös gazdaság 1964-oen egyesült először. Ekkor Keszeg és Ösagárd termelőszövetkezeti tagsága mondta ki az egybekeléshez szükséges igent. 1968-ban Legend, Nézsa, Nógrádsáp termelőszövetkezeteinek tagjai volt a második legjobb eredményük a búzatermelésben. Ugyanez mondható el a tavaszi árpáról, amelyik három éve szerepel a termelési programban. Az itt elért hektáronkénti 3,6 tonnás termelés igencsak elismerésre méltó. Kicsit furcsán hangzik, de az élet ilyent is produkál. A 350 hektáros napraforgó-területen a tervezett 1,8 tonnás hektáronkénti termés nem jött be. Helyette csak 1,7 tonAz állattenyésztés legsebezhetőbb pontja továbbra is a szarvasmarha-tenyésztés ezen belül a tehénállomány és annak produktuma, a tejtermelés. Ez utóbbi rendkívül alacsony — 3421 liter tehenenként. Jórészt a tejtermelés tervezett emelésének elmaradása járult ahhoz, hogy az állattenyésztési ágazat nettó vesztesége elérte az 5 millió 600 ezer forintot. A mielőbbi előnyös változtatást a szakember hiánya okozza, peMMM» ééé mm íp iíi:i«tó hpM ylMll! ilMHWll!' m li1 hl Ulhll'rlI'lntíUfL'iíh iilífffl ii'IWÍi | 1 • I ' uU1 * w. üríti* 4» Nógrádsápon működő kötészet százharminc főnek nyújt munkalehetőséget. döntöttek úgy, hogy ezután együtt oldják meg önként vállalt közös feladataikat. Az utolsó egyesülésre 1975-ben került sor. A két gazdaság egyértelmű igenje után nyerte el mai nevét: a nézsai Május L Termelőszövetkezet. A növénytermelés igen, oz állattenyésztés nem Több mint tíz esztendeje, hogy évenként folyamatosan nem kiugró eredményekkel, de b'ztosan és kiegyensúlyozottan fejlődnek, haladnak előre, megvalósítva az évenként maguk elé tűzött, közösség és a népgazdaság javát szolgáló terveiket. Az idén lesz a 13. esztendeje annak, hogy ismét nyereséggel zárták az elmúlt gazdasági évet. Vagyis újra talpon maradtak, ragaszkodva hagyományaikhoz. Igaz, sokfajta gonddal kellett megbirkózniuk, de csak nem mindegyiket maguk mögé utasították. Ezt tanúsította az 1983-as évet értékelő vezetőségi zárszámadó beszámoló, amelyet Holma Miklós elnök terjesztett a közgyűlés elé elfogadás céljából. A beszámoló alaphangját felsősorban az eredmények ismertetése adta meg. Ez érthető, mert a mérleg serpenyője errefelé billent az elmúlt esztendőben is. A sikerek jórészt annak tulajdoníthatnak, hogy csaknem minden ágazat nemcsak teljesítette, hanem túlteljesítette termelési és nyereségtervét. A növénytermelési ágazatban az adottságoknak megfelelően rengeteget változott a termékszerkezet. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben leegyszerűsödött a vetés- szerkezet. Elsősorban a kormány gabonaprogramjának jó végrehajtásához kapcsolódik. A növénytermelés négy fő árunövényt foglal magába. Ezek a következők: búza, tavaszi árpa. napraforgó és málna. Közülük a búza a meghatározó. A közös gazdaság kevésbé érezte meg az aszály kellemetlen következményeit. Ennek tulaidonítha- tó. hogy a hektáronkénti át- laatermelés 4,3 tonnára sikeredett. Ilyen gyenge adottságok mellett az elért eredmény igen tiszte1 etre méltó. Az 1975 évi. utolsó egyesülés óta, ez na lett. Pedig a talajmunkákat időben és jól elvégezték. A termelés csökkenése azért következett be, mert a növény fejlődéséhez múlhatatlanul szükséges import növényvédő szerek késve érkeztek meg. A 71 hektár területet elfoglaló málnásban a legrégebbi telepítés 10 éves és 26 hektár, ötéves időt vallhat magáénak 30 hektár, 15 hektáron pedig hároméves múltra tekinthet vissza a telepítés. Ebben az összetételben elért eredmény közepesnek tekinthető. Azaz a tervezettnél 600 ezer forinttal nagyobb termést biztositott. Az árunövényekből származó árbevétel 4,5 millió forinttal haladja meg a tervezettét. A szűkített önköltségen számolt fedezeti hozzájárulás viszont 8 millió forint. A növénytermelés másik ága a takarmánytermelés. A betakarított szálas takarmány biztosítja az állatállomány szükségletét, a lédús takarmányból — silókukorica' — a jelenlegi készlet kiegészítésre szorul. Az előbbi egyúttal azt is jelenti, hogy lucernából 260 hektáron átlagban 6 tonna termett hektáronként, míg a vöröshere hektáronként 5,1 tonnás átlagterméssel fizetett, 205 hektáron. Figyelembe véve a környezetükben tevékenykedő közös gazdaságok takarmanyterme- lésben elért eredményeit, az általuk elért produktum jó közepesnek tekinthető, illetve e tekintetben a jó közepes mezőnyhöz tartoznak. A 26 tonnás hektáronkénti átlagtermést adó silókukorica, a gazdaság körülményeit figyelembe véve jónak minősíthető. A szövetkezet alaptevékenységének körébe tartozó másik nagy ágazat, az állattenyésztés. A fejlődés igen vegyes és ellentétes kéoet mutat. A növendéküsző-telepen az állatonkénti havi súlygyarapodás 18.3 kiló volt, ami 30 százalékkal nagyobb mint 1982-ben, ugyanakkor 8 százalékkal halad1“ meg a tervezettet. A hízómarha-értékesítés 6,2 százalékos felfutást jelez, a juhászat árbevétele pedig 10 százalékkal kedvezőbb. mint ahogy azt tavaly elején elképzelték. dig itt a legjobbak a kereseti lehetőségek. Ilyen jelentős a melléküzemi tevékenység, akkor a közös gazdaság rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetne. Ugyanis a tavalyi árbevétel — 163 millió — 61 százalékát az előbbi tevékenységekből biztosították. A 16 éves múltra visszatekintő könyvkötészet tavaly is beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az itt dolgozó 130 fő, elsősorban nők, 17,6 százalékkal szárnyalták túl árbevételi tervüket. Vagyis 6 millió 354 ezer forint értékben végeztek bérmunkát. Az alig 16 fqt számláló műanyagüzem, ahol a régi gépek mellett zömmel automatákkal termelnek, — 17 millió 200 ezer forint árbevételt biztosított. Az innen kikerülő korszeré csomagolóeszközöket az ország minden részén használják. A faüzem, amely részben a termelőszövetkezet erdejében található fát dolgozza fel, nagyobbrészt azonban vásárolt anyagból dolgozik, 4 millió 275 ezer forintos árbevétellel segítette a közös elképzelések, tervek megvalósítását. Az itt előállított parkettákat, lambériákat, a kívánt helyekre szállították. A kezdő üzemek közé sorolják, a varrodai részleget, amelyik 1982 óta működik. Negyvenen dolgoznak itt, főleg nők, akik női konfekciót gyártanak. Az elmúlt évben 2,2 millió forint árbevétellel szerepeltek a beszámolóban. Mivel a szövetkezet nem találta meg számítását partnerénél, a Gödöllői Háziipari' Szövetkezetnél, ezért új megrendelőt keresett és talált magának az OKISZ Labor személyében. A gazdálkodás hatékonyságának, nyereségességének növelése érdekében új szervezeti formát vezettek be. A lakatos-, az építő- és a faüzem dolgozói, tavaly, augusztus 1-től folyamatosan átalánydíjas gazdálkodási formában dolgoznak, hogy még stabilabb legyen a szövetkezet éves nyeresége, a Budapesten tevékenykedő nyolc egységüket is átalánydíjas formába szervezték át. Eredményeként 6 millió forint terven felüli árbevételt értek el, a tiszta nyereség pdig 1 millió forintra rúg. Az 1983-ban teljesített 163,3 millió forint értékű árbevétel 9,5 millió forint nyereséggel párosult. Ez azt jelenti, hogy a tagság, a zárszámadáskor egy heti bérnek megfelelő nyereséget kapott kézhez. Ehhez járult hozzá az UNITÁS fonalfeldolgozó társulástól kapott 1 millió 112 ezer, valamint a rétsági TÖVÁLL- tól érkezett 390 ezer forint tiszta nyereség. Sokféle kedvezmény Talán nincs olyan közös gazdaság a megyében, amelyik olyan sokoldalú kedvezményekkel segíti a tagságot, mint a nézsaiak. Teszik ezt azért, hogy minél többen helyben maradva taláiják meg számításukat, a máshonnan ideérkezők pedig itt eresszenek gyökeret. Az alapszabály előírása, valamint a vezetőségi ülés döntése alapján ötévenként 2 százalékkal emelik a tagsági, pótlékot. A kedvezmények listáján szerepel házassági, kelengye- és elhalálozási segély. A nagycsaládosok támogatása három gyermeknél kezdődik. A beiskolázási segély összege gyermekenként 800 forint. Építési támogatás jár annak, aki a községben kíván építkezni. A 30 éven aluliak 50 ezer forintot kapnak. Amennyiben tíz évre szóló munkaszerződést kötnek, akkor 30 ezer forintot nem kell visszafizetniök. Külön közgyűlési döntés kell a vezetők építési támogatásának odaítéléséhez, ami 70 ezer forintot jelent. Tíz évfe szóló munkavállalás esetén 30 ezer forintot nekik sem kell visszafizetniük. Az építkezőket fuvardíjkedvezmény illeti meg. Ez 2000 kilométerre szól. A felszámolható díj kilométerenként 2 forint. Az alkalmazottak viszont törzsgárdadíjaí A tsz géptelepén csaknem hetven jármű folyamatos javítását, karbantartását, műszak, vizsgáia való felkészítését végGyáraknak csomagoláshoz használt különböző betéteket es dobozokat készít a keszegi műanyagüzem. kapnak, — 1000 forinttól 5000 forintig. Háztáji juttatásként pedig 25 mázsa kukorica kerül a tagokhoz. A szűkös fejlesrtési lehetőségek ellenére 1983-ban 9 millió 300 ezer forintot költöttek fejlesztésre, beruházásWÖGRÁD—; 188Í. ffibíuot g* csütörtök A legepdi növcndéktiszö-teteJMifl a szövetkezet kö&cl négyszáz állatát gondozzák. ra. Hétmillió 400 ezer forintért vásároltak betakarítógépeket, 900 ezer forint értékben új gépek kerültek a melléküzemekbe. Egymillió forintot költöttek a szakemberek lakásépítésére, a korábban felvett hitelből pedig 3 milliót törlesztettek. Kétmilliót használták fel a forgóalap-fel- töltésre. Mivel tavaly, az év ' végén, egyes partnereik nem fizették ki a nekik szállított áruk ellenértékét, ezért a szövetkezet átmenetileg finanszírozási gonddal küszködött. Elhatározott szándékuk A szövetkezeti vezetők és a tagság tudja, hogy az idei esztendőben újabb erőpróbának kell megfelelniük, ha sikersorozatukat, a hagyományoknak megfelelő nyereséges gazdálkodásukat tovább akarják folytatni. Erről a szándékukról továbbra sem akarnak lemondani. Éppen ezért 14 százalékkal növelik a termelési értéktervet, 6 százalékkal az eredményt, 10,5 százalékkal fjedig a nettó eredményt. Ahogy eddig még mindig megoldották a maguk elé tűzött céljaikat, bízhatunk abban, hogy az 1984-es gazdasági esztendőt is sikerrel hagyják maguk mögött,