Nógrád. 1984. február (40. évfolyam. 26-50. szám)
1984-02-09 / 33. szám
ISKOLÁT SPORT Ki a leggyorsabb ? Ki a legruganyosabb? Döntő kétszáz iskolás részvételével A kétszeres győztes Bocsó Attila Balogh Miklóstól, a verseny fővédnökétől veszi át az elsőségért járó jutalmat. Az ugyancsak hatodikos Nagy Mónikának távolugró-győzcl- méért Tóth Károly, az STC atlétikai szakosztályának elnöke adta át a szögescipőt. Szintén kétszer állt a dobogó tetején az ötödikes Budavári Gábor. Díját Szepesi Antal a megyei tanács szakfelügyelője adta át. (Csányi-fotó) A hetek óta tarló verseny- sorozat lázba hozta Salgótarján kisdiákjait. A döntő napjára szűknek bizonyult az STC futófolyosója, hiszen több mint 200 versenyző kapott meghívást, hogy megküzdhes- sen a bajnoki címért. Kíséretükben ott voltak tanáraik, hogy még egy-egy hasznos tanáccsal segítsék tanítványaikat A döntők során kitűnt, hogy az 5—6‘. osztályosoknál a Budapesti úti, míg a 7—S-- osok korcsoportjában a Petőfi iskola diákjai a legjobb atléták. Budavári Gábor az ötödikeseknél, Bocsó Attila pedig a hatodikosoknál aratott kettős győzelmet. A jó alkatú Babka Anna bátor versenyzésével érdemelte ki a legruganyosabb kisdiák címét. A 7. osztályosoknál Gyöngyösi István és Simon Zsolt felváltva osztozott meg az első helyeken, miként a lányoknál Tajti Andrea és Góga Emília. A karancslapuj- tői Horváth László ,.az ismeretlenség homályából” tűnt fel és nagyszerű távol- uvró-eredményével első lehetett volna a 7—8-osok közt is. A legfölényesebb győzelmet Gyöngyösi István és Koncz Mariann aratta. (Az atléták igen csak sajnálják, hogy Mariann a tehetségét másik sportágban kamatoztatja!) Az 5. osztályos lányok sorintküzdelmében csak az elektromos órának köszönhető. hogy a végső sorrendet ki lehetett hirdetni. Az első „menetben” négy kislánv is századra azonos időt futott. A megismételt döntőben Lengyel Adrienn minimális különbséggel győzött, miként Dupák Mónika a 8. osztályosoknál. Zemplényi Balázs, a Bem úti iskola diákja elsőségével b'zonvította, hogy a kisebb iskolákra ugyancsak Megkönnyebbült szovjet jégkorongozók Ünnepélyes megnyitó a téli olimpián Szabó Sándor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Szarajevóból, a 14. téli olimpiai játékokról: Nem kellett sokat várni a téli játékok első, papírformát tökéletesen felborító eseményére. .. Kedden kora délután a négyezres Zetra csarnokban Kanada szinte magától értetődő természetességgel verte a bajnoki címvédő amerikai jégkorongcsapatot 4—2-re, amely — bár az amerikaiak még összeszedhetik magukat — érzékeny csapás a csillagos-sávos színek képviselőire. Ök ugyanis úgy jártak el, mint 1980-as győzelmüket megelőzően, azaz több mint fél- száz előkészületi mérkőzést vívtak, s jöttek Európába. Mindhiába fáradt azonban Lőtt Vairo legénysége, mert álmaikat a 185 centi magas, 80 kilós kanadai center, Carey Wilson már a 27. másodpercben elkezdte szertefoszlatni. Az Európáiban játszó 22 éves fiatalember az első gólra még kettőt rátett, ő volt az első olimpiai nap hőse. A kétgólos kanadai győzelem után biztosan mólóban vannak a szovjet csapatvezetés gondjai is. Mert bármenynyire is legjobban képzett vá. logatottként érkeztek a szovjetek Szarajevóba, azért jól emlékeznek Lake Placidre, amikor az amerikai csákócsapat” 4—3-ra verte őket, és ezzel csiaik az ezüstérmet hagyta nekik. Kanada most segített, de nem lehet biztos a dolgában, azaz a csoport első két helye valamelyikének megszerzésében, hiszen itt szerepelnék a csehszlovákok és finnek is, tehát lehetnek még körbeverések. A másik oldalon a világbajnok Tretyakék- nak „rózsaszínűbb” a jövője, mert mindössze a svédek kardoskodására készülhetnek fel. Az FK Szarajevó labdarúgóstadionjában óriási érdeklődés mellett rendezték az ünnepélyes megnyitót. A lángot a jugoszlávok ismert műkorcsolyázónője, Dubravcsics gyújtotta meg a központi kan. deláberben. az olimpiai fogadalmat pedig az ötkarikás győzelemről álmodozó alpesi síelő, Krizaj mondta el. — Az az igazság — mondta a 25 éves, a technikai számokban kiemelkedő tudású jugoszláv síelő —, hogy én is csak „mutatóban” láttam a Bjelasnyicát, a versenyek színhelyét. Amikor lehetőségünk lett volna a hazai pálya előnyét élvezve edzeni, akkor pocsék minőségű volt a hó, alig csatolhattuk fel a lécet. A hó mennyiségére és minőségére nem lehet panasz ezekben a napokban. Az Ig- man-hegyen (biatlon és sífutás), a Jahorinán (itt a női alpesiek'' versenyeznek) és az említett Bjelasnyicán nincs gond, mert. igaz, hogy mindössze nulla fok körüli a hőmérséklet Szarajevóban, de a pálya jegesedése még nagyobb fagyok beköszöntével sem valószínű. Ha pedig ez mégis megesik, akkor bizonyos jól bevált kémiai eljárásokkal a kívánt minőségűre tudják konzerválni a fehér „versenykelléket”. Elismerést váltott ki. a hegyen a kanadai Todd Brooker, aki lesiklásban immár a második hivatalos edzést is kiállta. Tudni kell róla, hogy a Világ Kupa-idényt jól kezdte, nyert is kétszer, de nemrégiben részleges térdszalagszakadásS szenvedett. A közismerten kemény akaratú kanadai lesik- lók új csillaga azonban ki- könyörögte a sportorvosoktól, hogy Európába jöhessen. A fájdalmaknak fittyet hányva Brooker a legutóbbi tréningen olyan jól robogott, hogy az edzésen tíz között volt. Persze nemcsak ő kemény fiú. Hasonlóra lehet büszke Jens Weissflog, az NDK kiváló ugrója. A 19 éves fiatalember alig egy éve nem akkor ért földet ugrása után egy csehszlovákiai versenyen, amikor akart; súlyos bukása miatt sokáig gátlásokkal küsz. ködött az újrakezdés előtt Amikor azonban az év végén a VK-idényben visszatért, olyan kirobbanó formában volt, hogy senki sem fogadna ellene Szarajevóban sem. Még az is megeshet, hogy Weissflog duplázik. Annyi biztos, hogy ebben egyik címvédő sem akadályozhatja meg, meri az osztrák Innauer és a finn Tormänen már befejezte á versengést, Ha a szerdai nap nyugalmas is volt csütörtökön már három szám ígér remek csatákat. Az első bajnokot a női 10 kilométeres sífutásban avatják, ahol „szuperrangadót” vív a norvég Berit Aunli és a szinte teljes szovjet csapat Aunlinak tartóznák Szmeta- nyináék, mert az 1982-es VB-n a skandináv futó három aranyérmet szerzett. És még ott vannak a csehszlovák esélylesők, Jeriova és társai is. A sífutók mellett férfi lesiklásban és a női 1500 méteres gyorskorcsolyázásban avatnak bajnokot. ÖKÖLVÍVÁS Lakatos Sándor (Bgy.SE) győzött az Énekes-emlékversenyen Pénteken és szombaton ismét a labdarúgók veszik birtokukba Salgótarjánban a városi sportcsarnok parkettjét. A városi sportfelügyelőség és a főiskola kispályás csapata rendezésében bonyolítják le a „Bajnokok tornája ’84” te- remfocifornát. A pénteken délután, szombaton délelőtt és délután rendezendő, kör- mérkőzéses tornát mindhárom fordulóban egy-egy serdülőmérkőzés egészíti ki. Most és holnapi számunkban bemutatjuk a négy felnőttcsapatot. Síküveggyár-KISZ Az együttes 1976-ban alakult, és még ebben az évben első helyen végzett az akkor még kiesési-feljutási rendszerű bajnokság „C” csoportjában. A következő esztendőben a „B” csoport bajnokságát is megnyerve került a legjobb tizenkét csapat közé. A városi kispályás bajnokság átszervezését követően négyszer is résztvevője volt a téli terem- locitornáknak. Legjobb helyezésüket idén érték el a gyáriak: egyenletes, jó teljesítménnyel a dobogó harmadik fokán végeztek. A csapat átlagéletkora 32 év. Jelenleg négy alapító tag szerepel köztük: Bulyovszki Dezső, Lőrincz Ferenc, Sze- berényi Zoltán és Kállai Ernő. Rajtuk kívül a csapat erősségei közé tartozik Babják Tamás, aki az idei teremfocibajnokságon sokáig versenyben volt a legjobb kapus címért; Zsédely Péter, aki ugyanezen a tornán a legjobb védőjátékos címet nyerte el, s a sok NB-s bajnoki csatát megért, volt síküveggyári labdarúgók: Borsos Nándor, Lisz- tóczki László, Ungvári László, Marti István és Angyal Csaba, mint vendégj átékos. Rajtuk kívül csapattag még: Horváth Mihály, Alexi László, Együd János és Csák Ferenc. Főiskola A legutóbbi két év városi kispályás bajnoka. Már 1979ben is döntőt játszott. Akkor azonban még a Szénbányák bizonyult jobbnak. A visszavágás 1982/83 telén sikerült. A csapat gerincét végzett főiskolások alkotják: Dr. Roz- gonyi József (jelenleg is a PSZF tanára) és Szívós Gyula kapusok, valamint Németh Zoltán, Szabó Gyula, Czék- mán József, Radványi András, Hegyi József, Csomós László. Az együttes „vendégjátékosai”: Szalai Miklós az SBTC volt válogatott középpályása; Horváth Gyula, Sándor Zoltán és Takács Tamás az öblösüveggyár, Bodor Ferenc a Szőnyi SE megyei csapatának volt játékosai, valamint a Nagy testvérek Attila és Oszkár. Gyors, erőszakos, támadó futballt játszik a csapat, amely ezen a tornán szeretné bizonyítani, hogy nyn volt véletlen legutóbbi bajnoki címe. (Folytatjuk) A Jconnyusuiy Kiemeu.jeK.ent a selejtezőben először a nyíregyházi Somogyi ellen lépett szárítóba, s bizony nehéz perceket élt át, legalábbis az első két menetben. A hosszabb karú nyírségi fiú ügyesen szürkéit, majd ellepett, értékes pontokat szerzett. A harmadikban aztán Lakatos kétszer is eltalálta ellenfelét olyan erővel, hogy a második rászámolásnál Somogyi feladta a találkozót A következő forduló sem jelentett akadályt Morvái (Bp. Építők) is kapitulált, 4—1 arányban biztos győztesnek látták a pontozók Lakatost, aki már a legjobb 4 között volt. A szombati elődöntők során a 10. párban harcolta ki a döntőbe jutást a gyarmatiak üdvöskéje, az ugyancsak jó felépítésű Varga (SZIM Vasas) ellen. Lakatos ezúttal is betartotta az edzői utasítást Keményen, pontosan ütött, mindig megelőzte Vargát, s az első menetben szerzett fölénnyel végül is pontozással megnyerte a találkozót, s bejutott a döntőbe. Lakatos Sándort a döntőben Riczu (Borsodi Bányász) sem tudta megállítani. Igaz, az első menetet kicsit „el- aludta” Lakatos, ám ezután végig rohamozta a találkozót és 4—1 arányban pontozással győzött. Az eredményhirdetéskor Énekes István, olimpiai bajnokunk fiától, Miklóstól vehette át az érmet és a tisz- taletdíjat. Győzelme szép bravúr, remek évkezdés. Tavaly még pehelysúlyban 5. volt, az,ifi OB-n, 2. a vidékiek között. Az idén biztosan hallunk még róla, mert a 25. Énekes István-emlékverse- nyen is bizonyította: még több van benne... (Szokács) Előkészületi mérkőzésen Puha talaj, kemény futballcsata Kemerovo (szovjet)—St. Síküveggyár 2—0 (1—0) Salgótarján, síküveggyári pálya, 300 néző, v.: Gáspár. Kuzbassz Kemerovo: Gala- jev—Marjasin, Kolomüc, Sze- rostan, Romanyuk—Polezsájev, Szecskaruk—Alekszandrov, Tyunyikov, Zelenyin, Misinka. Vezető edző: J. G. Sze- vosztyanyenko. A második félidőben: Krilkov—Apaszov, Romanyuk (Alekszandrov), Kolinics, Szálov—Kisinevsz- kij, Kuzmin, Bologov—Antonov, Kolcsin, Cserepanov. St. Síküveggyár: Pintér Zs.—Rigó, Pintér A. (Tajti), Guly- ka, Szabó B.—Brezovszki, Nagy, Szőke—Németh, Szita, Varga (Forgács). Edző: Kiss László. A viszonyokhoz képest tűrhető pályán kezdődött a találkozó. A vendég együttes fiatalabb garnitúrája szünetig lendületes játékkal több helyzetet teremtett ellenfelénél, a Síküveggyár vegyes csapatánál. A 18. percben egy gyors vendégtámadás után Szecskaruk 18 méterről kapura lón. labdája a bal kapufa éléről a hálóba vágódott. 1—0. A játékidő hátralévő részében a Síküveggyár védelme eredményesen vette fel a harcot a vendégek támadóival. Szünet után mintegy negyed óráig nyílt volt a küzdelem. A 20. percben Szálov az üresen hagyott kapu mellé fejelt. A következő percben Kolcsin már nem hibázott: a bal oldalról középre szállt beadást a bal felső sarokba fejelte. 2—0. A hátralévő időben a vertdégcsatá- rok két—három esetben gólhelyzetekben hibáztak, majd egy lövésüket a kapufa mentette. A gyors és sportszerű, de keményen futballozó vendég együttes mindkét csapata mezőnyfölényben játszott, a Síküveggyár vegyes gárdája viszont olykor kitűnően verte vissza a kuzbasszi támadásokat. Jók: Alekszandrov, Misinka,' Szecskaruk, Kolcsin, Romanyuk, ill. Gulyka. Szőke, Pintér Zs.„ Nagy. —■ mályus — J „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken” — legalább- i is Nógrádból, mert az év el- « ső raihgos ifjúsági versenyén s a 25. jubiláns Énekes István- c emlékversenyen egyedül La- s katos Sándor, a Bgy. SE 1 könnyűsúlyú öikötvívója kép- t viselte Nógrád megyét. 1 A Fáy utcában, a Vasas s sportcsarnokában 35 egyesü- £ let 82 versenyzője négy na- r pon át küzdött, s az elődön- £ tők és a vasárnapi döntők 2 már jó színvonalú, izgalmas c csatákat hoztak. Lakatos Sán- j, dór súlycsoportjában 13-an t indultak, s a gyarmati fiú t igazolta jó hírét, a szakembe- j rek azon állítását, hogy ha- j marosan bátyja, a válogatott- j kerettag András nyomába lép- j hét. j 1 lók látványos seregszemléje — mondta. Dicséret illeti az STC sportiskoláját a jó ötletért, hogy a diákok nemes versengések formájában küzd- hettek meg a Salgótarján leggyorsabb. illetve legruganyosabb tanulója címért. A jól szervezett és lebonyolított versenyről nemcsak a győztesek, hanem a résztvevők szinte mind sikerélménnyel távoztak. Reméljük, a most feltűnt tehetségekkel ismerősként találkozunk majd az atlétikai pályákon. Ügy gondolom, hogy a hasznos kezdeményezést érdemes rendszeressé tenni, és a későbbiekben lehetőleg az egész megyére kiterjeszteni. Ki a leggyorsabb? (Rövidítések: Bp==Budapesti úti, P=Petőfi, M=Már- tírok, G=Gagarin, Kl=Ka- rancslapujtő, Bt=Beszterce- telepi, Bm=Bem úti). 40 m, 5. osztály: Budavári Gábor (Bp) 5,83. Tóth Zénó (P) 6.02, Kiss János (M) 6,07 ill.: Lengyel Adrienn (P) 6,16, Gordos Beáta (Bp) 6,17, Babka Anna (Bp) 6,23 mp. 6, osztály: Bocsó Attila (Bt) 5,68, Póczos Tamás (P) 5,76, Krizs Tamás (G) 5,81, ill.: Koncz Mariann (Bp) 5,59, Pál Zsuzsanna (G) 5,85, Jeck Gabriella (P) 5.89, 60 m 7. osztály: Gyöngyösi István (P) 7.70, Simon Zsolt (P) 8,00, Csala László (M) 8.05, ill.: Góga Emília (P) 8.17, Tajti Andrea CP) 8.24, Prokai Gabriella (M) 8,47, 8. osztály’ Horváth László (KI) 7,48, Mede Béla (G) 7,50, Antal Béla (M) 7.54. ill.: Dupák Mónika (P) 8.47, Hankó Anett (M) 8.48, Fehérvári Erika (Bp) 8,60. Ki a legruganyosabb? i Távolugrás, 5. osztály: Budavári Gábor (Bp) 438, Tóth Zénó (P) 421, Babják Zoltán (P) 410, ill.: Babka Anna (Bp) 397, Gordos Beáta (Bp) 391, Lengyel Adrienn (P) 380. 6. osztály: Bocsó Attila (Bt) 460, Krizs Tamás (G) 436, Bálint Károly (Bp) 431, ill.: Nagy Mónika (P) 468, Jeck Gabriella (P) 465, Török Tünde (M) 455. 7. osztály: Simon Zsolt (P) 517, Gyöngyösi István (P) 513, Sándor Norbert (Bp) 500, ill.: Tajti Andrea (P) 468, Góga Emília (P) 452, Prokai Gabriella (M) 452. 8. osztály.: Zemplényi Balázs (Bm) 559, Horváth László (KI) 554, Kéri Zsolt (P) 533, ill.: Hankó Anett (M) 452, Gubányi Gabriella (Bp) 440, Kovács Szilvia (P) .438.- lj érdemes figyelni, hiszen tehetség ott is teremhet. Az eredményhirdetésnél a boldog győztesek nagy taps közepette vehették át a leggyorsabbaknak és legruganyosabbaknak járó szögescipőt. A díjak átadása után rövid nyilatkozatot kértünk Balogh Miklóstól a verseny fővédnökétől, a városi tanács művelődési osztálya vezetőjétől — Nagyon tetszett a fiataLABDARÚGÁS F Újra teremfoci Salgótarjánban Bemutatkoznak a csapatok (I.)