Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
IABDARÜGÁS Helyezkedés a táblázaton A Nógrád megyei bajnokság 1983. őszi idényéről (fi.) A területi felnőtt- és ifjúsági lahdcmjgábajnokság Hátra-csoportjána!; 1984. évi tavaszi sorsolása r 'A-/, előző részben közölt táblázatokra tekintve szembeötlő,. hogy az első tíz közül nyolc csapat helyezését hagyta változatlanul az ifjúságiakra vonatkozó szabály. Pontosabban: az első hét együttes a fiatalok eredményességét tekintve is jól szerepelt. A 8. és a 9. helyet cserélte fel a hagyományoktól a jobb ifivel rendelkező Somos —, amelynek nagy meglepetésre őszi bajnoki címet nyert az otánpótlásgárdája — és előzi meg az eltiltásokkal is tizeidéit Nézsai Tsz SE csapatát Karancslapujtő felnőtt- és ifjúsági csapata is jobb, mint a te pontos Erdőkürté és Szendehelyé, így a ÍO. A 13. és a 'te. helyet váltotta az igen rosszul rajtoló Szécsény a jobban kezdő, de a hajrára elfáradó 2. sz. VoSánnal, míg az utolsó két helyen „viaskodott” az előbb említettekkel hasonlón szereplő, jobb napokat is látóit Kazár és a Nugrádme- algyer. A mezőnyben egyedüS a Balassi SE-nek nincs ezúttal ifjúsági együttese, mert helyette az STC-ifi II-t sorolta a csoportba a versenybizottság, játéklehetőséget adván a megye reprezentáns csapata „aranytartalékjamak”. Így a Balassi SE alapvetően mindig kedvezőtlenebb helyzetben van, amiért nincs csapata. (Az előző idényben még közepesen szereplő gárdája volt, ebben az idényben a Szőnyi SE-vel váltottak ificsapat- szerepeltetési jogot:) Az igazat megvallva, a 4. helyen álló, bár idény közben 1—2, váratlanul szeszélyes meglepetést is „szolgáltató” Csapat, különösen az utolsó hat helyezett részéről áll irigyelt helyzetben — még utánpótláscsapat nélkül is. Pusztán az érdekesség kedvéért, hadd említsük meg az előző évad zérósorrendjét, az 1982/83-as idény végeredményét és az őszi idény I. fordulójának sorrendjét. íme, az előző évi végeredmény: 1. Kisterenye (bajnok, de anyagi okok miatt visszalépett a területi bajnokságban való szereplési jogától — amire még nem volt példa.) 2. Romhány, 3. 2. sz. Volán, 4. Nézsa, 5. Mátranovák, 6. Szőnyi SE, 7. St. Ötvözetgyár, 8. Balassi SE, 9. Szécsény, 10. Szendehely, II. Erdőkürt, T2. Kazár, 13. Nógrádmegyer, 14. St. Somos. Mint ismeretes, kiesett a 15. helyen végzett St. Bányagépgyár (a kisterenye- iek visszaléptével), s a 16. helyezett Szürdokpüspöki. Lehet tehát gondolkodni, számolgatni, s mindezek alapján bőséggel adódik alkalom a következtetések, a tanulságok levonására csapatainknál, vezetőik, szurkolóik körében. A számok, a puszta tényeket mutatják. Kereshetők az eredményesség avagy azi eredménytelenség okai. Vessünk még pillantást az őszi rajtra, majd az idény derekát jelentő 7. forduló állására a pontszámok, gólok figyelmen kívül hagyásával, hiszen egy statisztikai sorozatban a holtidényben még részletesebben módunk lesz visz- ázatérni. A sorrend tehát a rajtnál: 1. Nézsa, 2. Romhány, 3. M.- novák és Szendehely, 5. Kazár, St. ötvözetgyár és Szőnyi SE, 8. Erdőkárt és 2. sz. Volán, 1-0. Kisterenye, Nógrádmegyer és Somos, 13. Balassi SE. Karancslapujtő és Pásztó, 16. Szécsény. A következő volt a helyzet a 7. forduló után: 1. Romhány, 2. Pásztó, 3. M.-novák, 4. Szőnyi SE, 5. St. Ötvözetgyár, 6. Nézsa, 7. Somos, 8. 1 Balassi SE, 9. Kisterenye, Ifl. Erdőkürt, 11. K.-lapujtő, 12. a 2. sz. Volán, 13. Szendehely, 14. Kazár, 15. Nógrádmegyer és 16. Szécsény. Részletesebb előrehaladási táblázat hiányában is szembetűnő, hogy a legnagyobb elismerést az őszi bajnok Romhány vívta ki, nem csak elsőségével, hanem évek óta következetesen jó csapatjátékával, csapatszellemével, példás sportszerűségével. A romWenet a Nógrádmegyer— Szécsény találkozóról. Csányí György felvétele hányj focistákat tisztelik, nem csak jnegyeszerte, hanem országszerte is, hiszen a Szabad Föld Kupáját is megszerezték a tavalyi MNK-döntő előtt, s ezzel öregbítették megyénk sportjának hírnevét. Barátokra találtak a szomszédos szocialista ország, Csehszlovákia határmenti csapatával, vezetőivel, szurkolóival is. A sportkör labdarúgó-szakosztályában folyó jó munkának eredményei mindezek. Dicséret érte. Csupán egyetlen szépséghibája az volt a romhányi ifjúsági csapat szereplésének, hogy egy játékosuk „féktelen játékszeretete miatt” a versenybizottság kénytelen volt az ificsapatukat négy pont elvonásával megbüntetni. A kisiklás bizonyára megfelelő tanulságokkal szolgál nem csak az őszi bajnok rómhányi- aknak, hanem a mezőny más tagjainak is. Az ötvözetgyári együttes, az őszi „másodhegedűs”, a tavaly megszerzett 7. helyről rajtolt, s kevesebb fiaskó után a bajnokság derekára két hellyel előbbre tornászta magát, majd igen jó hajrával szerezte sorra pontjait. Játékosállománya bőven adja a lehetőséget a változtatásokhoz, taktikai megoldásokhoz Kriskó edzőnek, tennivalókat jobbára az ifjúsági csapat szereplése okoz a jövőt illetően. A területi bajnokságból érkezett, két év előtti pásztóiak szinte ifjúsági csapattal, s igen szerencsétlenül rajtoltak. (Védelmük átlagéletkora Simon mester szerint a megyében a legfiatalabb, mindössze 21 év.) Aztán fordulóról fordulóra a támadósoruk is egyre jobban célba talált, s a 7. összevetés után már a 2. helyről tekinthettek végig a vert mezőnyön, visszaszerezvén a magasabb osztályban szerepelt és valóban jó csapatot, a veszélyes ellenfelet megillető tekintélyt. Kétségtelenül nagy szerepe volt Simon Imre edzőnek abban, hogy a hitét vesztett együttesbe önbizalmat táplált, s a fiatalok ezt kamatoztatták. Talán csak a hajrára „vették fel a nagymellényt”, no, de legyen mentségük az, hogy akkor bizony már hidegre is változott a novemberi időjárás... (Folytatjuk) Áruló Miklós Tájfutás S o r o Lezárult az 1983-as évad. A készülő számvetésekből már most kitűnik, hogy megyénk szakosztályai közül minősítés terén a legjobban a Balassagyarmati MEDOSZ gárdája fejlődött. Szinte minden többi egyesületnél visszaesés tapasztalható. Ä Magyar Tájfutó Szövetség decemberi év végi elnökségi ülésén Zentai Lászlót, a MÁG- MEDOSZ SE versenyzőjét, egyetemista térképészét beválasztották az országos szövetség mellett működő térképbizottságba. (Ugyancsak elnökségi ülésen dőlt el, hogy az 1984. évd országos tájfutó-értekezletnek Balassagyarmat ad otthont. * Csendes az átigazolási időszak. Év közben távozott Nógrád megyéből Tölgyesi Tibor (STC) Nyíregyházára. László Károly (H. Balassi SE) Szegedre. Gyúró Gábor (Pásztó) Kecskemétre. Mint hírlik Zentai. László (MÁG-Pásztc) budapesti egyesülethez tart. k b a n Az elmúlt év végén mintegy húsz tájfutó-versenybíró vett íjészt a kötelező továbbképzésen és tett sikeres vizsgát az időközben változott sportági szabályokból. * Április elején az STC szakosztálya rendezi Petőfi Sándor emlékére kiírt I. osztályú országos hagyományos kupaversenyt. Júniusban a sort a MÁG-Pásztó folytatja a Mátra Kupa rendezésével, majd júliusban a megyei tájfutószövetség bonoylítja le a Tanácsköztársaság emlékére kiírt országos emlékversenyt. * Az ideiglenes minősítési kigyűjtés alapján Honfi G. (STC) I. osztályú minősítést, Győri L., Pelyhe D., Varga A., Mohács T. (mind STC), Zentai L., Zentai J. (R(IÁ®- Pásztó) és László K. (H. Balassi SE) felnőtt II. osztályú minősítést szerzett. Ifjúságiaknál Török J. (STC) és Kovács «. (Bgy. MEDOSZ) aranyjelvényes ifjúsági minősítést ért el. I. forduló, március 3. (1(4.30 óra): Nagybátony—*.Sajóba■botny, Bélapátfalva—B. Bányász, B. Volán SC—Edeleny, Petőfibánya—Gyöngyös. Március 4. (14.30 óra): Balassagyarmat—Hatvan, Récék— St. Síküveggyár, Boirsodmá- dasd—BVSC, Vác—H. Papp J. SE. II. forduló, március 10. 14.30 óra: PI. Papp J. SE— Nagybátony, St. Síküveggyár— B. Volán, Hatvani KVSC— Vác. I Március 11. (14.30 óra)-: Sa- jóbábotny—Recsk, Gyöngyös— Borsodnádasd, Edeiény—Petőfi bánya, B. Bányász—Balassagyarmat, BVSC—Bélapátfalva. III. forduló, március TI. (15 óra): Nagybátony—Hatvan, B. Volán SC—Sarjóbábony. Pető- fibánya—St. Síküveggyár, Borsod:: adasd—Edeiény. Március 18. (15 óra): Recsk— H. Papp J. SE, Balassagyarmat—Bélapátfalva, Vác—Borsodi Bányász, BVSC—Gyöngyös. IV. forduló, március 24. (15 óra): H. Papp J. SE—B. Volán SC, St. Síküveggyár—Borsodnádasd, Bélapátfalva— Gyöngyös, Hatvan—Recsk. Március 25. (15 óra): Sajóbábony—Petőfibánya, Balassagyarmat—Vác, Edeiény— BVSC, B. Bányász—Nagybátony. V. forduló, március 31. (15 óra): Borsodi Volán—Hatvan, Petőfibánya—H. Papp J. SE, Nagybátony—Balassagyarmat. Április 1. (15,30): Borsod- nádasjd—Sajóbábony, Recsk— Borsodi Bányász, BVSC—St. Síküveggyár, Gyöngyös— í Edeiény, Vác—'Bélapátfalva. | VI. forduló, április 7. (15.30 óra): H. Papp J. SE—Borsod- r.édasd. Hatvan—Petőfibánya, St. Síküveggyár—Gyöngyös, Bélapátfalva—Edeiény. Április 8. (15.30): Vác— Nagybátony, B. Bányász—B. Voltán, Sajóbábony—BVSC, Balassagyarmat—Recsk. VII. forduló, április 14. (15.30): Borsodnádasd—Hatvan, Nagybátony—Bélapátfalva, B. ” Volán—Balassagyar- j mat. Április 15. (15.30): Gyöngyös—Sajótbáibony, Edeiény— St. Síküveggyár. Petőfibánya— B. Bányász, BVSC—H. Papp J. SE, Recsk—Vác. VIII. forduló, április 21. (16 óra): Bélapátfalva—St. Síküveggyár, H. Papp J. SE— Gyöngyös, Nagybátony—Recstk, Hatvan—BVSC. Április 22. (16 óra): Sajóbábony—Edeiény, Ealassa- gyarmat—Petőfibánya, B. Bányász—Borsodnádasd, Vác— Borsodi Volán. IX. forduló, április 28. (16 óra): B. Voltán—Nagybátony, Petőfibánya—Vác, Borsodná- dasd—Balassagyarmat. Április 29. (16 óra): St. Síküveggyár—Sajóbábony, Gyöngyös-Hatvan, Edeiény—H. Papp J. SE, Recsk—Bélapátfalva. BVSC—Borsodi Bányász. X. forduló, május 5. (16.30): Bélapátfalva—Sajóbábony, H. Papp J. SE—Sí. Síküveggyár, Nagybátony—(Petőfibánya, Hatvan—E délény. Május 6. (16.30 óra): Recsk— Borsodi Volán SC, B. Bányász—Gyöngyös, Balassagyarmat—BVSC, Vác—Borsodnádasd. XI. forduló, május 12. (16.30 óra): St. Síküveggyár— Hatvan, Bpmsodmádasd—Nagybátony, Petőfibánya—Recsk, B. Volán—Bélapátfalva. Labdarúgó VB 1990-ben a Szovjetunióban ? Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke is részt vesz Leningrádban a Granatkin emlékére kiírt nemzetközi ju- niorlabdarúgó-tornán. Havelange sajtóértekezleten válaszolt a különböző kérdésekre. Bejelentette, hogy véleménye szerint a Szovjetunió jó eséllyel pályázhat az 1990. évi labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. A FIFA elnöke szerint Leningrad, Kijev, Minszk és Moszkva stadionjai megfelelnek a vb-dontö igényeinek. Május 13. (16.30 óra): Ede-’ lény—B. Bányász, BVSC— Vác, Gyöngyös—Balassagyarmat, Sajóbábony—H. Papp J. SE. XII. forduló, május 19. (17 óra): Bélapátfalva—H. Papp J. SE, Hatvan—Sajóbábony, B. Volán—Petőfibánya. Május 20. (17 óra): Recsk— Borsodnádasd, B. Bányász— St. Síküveggyár, Balassagyarmat—Ede.lény, Vác—Gyöngyös, Nagybátony—BVSC. XIII. forduló, május 27. (17 óra): H. Papp J. SE—Hatvan, Borsodnádasd—B. Volán SC, Gyöngyös—Nagybátony, Petofibáinya—Bélapátfalva, Sajóbábony—B. Bányász, BVSC —Recsk, Edeiény—Váci Izzó, St. Síküveggyár—Balassagyarmat. XIV. forduló, június 3. (17 óra): Bélapátfalva—Hatvan,' B. Bányász—H. Papp J. SE, Vác—St. Síküveggyár. Balassagyarmat—Sajóbábony. PeJ tőfibánya—Borsodnádasd. Nagybátony—Edeiény, Recsk— Gyöngyös, Borsodi Volán SE— BVSC. XV. forduló, június 10. (17 óra): Gyöngyös—B. Volán SC, St. Síküveggyár—Nagybátony, Borsodnádasd—Bélapátfalva, Hatvan—Borsodi Bányász, BVSC—Petőfibánva, Edeiény—Recsk, Sajóbábony— Váci Izzó, H. Papp J. SE— Balassagyarmat. Hét végi sportműsor SZOMBAT TÖMEGSPORT Téli foci- és páros lábfenisz- bajnokság. Nyílt tömegsportnap. Salgótarján, városi sport- csarnok, 8.30 óra. VASÄRNAP ASZTALITENISZ j Városi egyéni bajnokság. | Salgótarján, városi sportcsar- ; nők. Program: felnőttek 9 jóra, ifjúságiak 11 óra, serdü- ■ lök és újoncok 12 óra. Hirdetési tájékoztató Közöljük tisztelt ügyfeleinkkel, hogy megyei lapunkban 1984. január 15-tői a közületi hirdetéseknél az alábbi díjtételeket alkalmazzuk. Megnevezés szombat, vasárnap, ünnepnap egyéb napokon KERETES (Ft/hmm) Hirdetési oldalon 16,11,Szövegoldalon 21,14,58 Oldalár 38000,27000,KIHIRDETÉSEK Ft/hmm 15,10,SOROS KÖZLEMÉNYEK Kövér szedéssel Ft/sor Hirdetési oldalon Tí 3,— 75,Szövegoldalon 146,98,-A3 napon be PH kért megjelenéseknél 50 % enpresszfefcrot számolunk tat.- A hirdetések díjai nem foglalják magukban a ssovegótós, a fotó-, retus-, Misé-, raji-, grafika- és más hasontó munkákkal kapcsolatos költségeket. Az ilyen jellegű költségeket külön felszámítjuk.- Soros közlemények nagy betűvel szedett sor« két somok számítanak. — Apróhirdetések megjelentetését csak a lakosság részéről vattaiunk. — A hirdetések dátumhoz kötött megjelenéséért — kivéve a* ezpressrhirdetese- ket — felelősséget nem vállalunk. G NÓGRÁD - 1984. január 7. szombat %. J.