Nógrád, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-14 / 11. szám
Nosztalgia dalokban Romvárak országa Beszélgetés Paudits Béla színművésszel r Keton leges varázslat részesei lehettek azok, akik a minap megtekintették a November 7. Filmszínház pódiumán „Az ún. régi szép világban” című nosztalgiashow-műsort A mozi dobogója, időt és teret átugorva, a pesti Brod- way egyik kis színpadává alakult át A húszas-harmincas évek dalait a közönség Paudits Béla tolmácsolásában hallgatta. — Az vtöbbi időben főleg zenés-táncos fellépéseit láthatták a nézők, színházában is csak a kivételnek számító zenés darabban, a „Macskák”-ban játszik. Eredetileg is a „köny- npebb” műfajra készült? — Egyáltalán nem. Ádám Ottó prózai osztályába jártam. Az énekléssel már a felvételi vizsgán is problémám volt az első év végén meg is buktam belőle. Akkortájt került a főiskolára Nádasdy Kálmán. Sorban mindenkit megénekeltetett. Nekem azt mond tg: „Mától kezdve többet fog járni énekórára, mint beszédgyakorlatra!” így történhetett meg, hogy a második év végén már „futottam a pénzem után” a táncdalfesztiválon. Azóta is nagyon szeretek énekelni. — Nem merült még fél a gondolat, hogy az operett vizeire hajózzon? — Nem hiszem, hogy az Operettszínházban lenne a helyem. Az biztos, hogy még nem hívtak. Egyébként az a véleményem, nagyon sokan nem játszanak az Operettben, akiknek ott lenne a helyük. — Szokták az „öreg Latyi- hoz” hasonlítgatni, mi erről a véleménye? — Nagyon hízelgőnek találom, de igazán senkire sem szeretnék hasonlítani. Igaz, hogy a legtöbb dalt eredeti hanglemezekről tanultam meg, arra azonban nagyon vigyázok, hogy ne az eredeti előadót véljék felfedezni bennem. Megpróbálom a dalokat a kor divatos stílusában előadni, ám vigyázok, nehogy paródiának hasson. Az az érzésem, a hatásuk így előadva most is olyan mint 50—00 évvel ezelőtt — Miért énekel nosztalgiadalokat? — A nosztalgia tulajdonképpen divat. Néhány éve talán még nem ismertük ezt a kifejezést és lehet. hogy nemsokára újra feledésbe merül. Engem elsősorban a dalok szövege ragadott meg, de izgatott a kor előadói stílusa is. Az általam előadott dalok a maguk idejében szinte mind slágerek voltak. — Szerintem azok ma is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy nemrég megjelent lemezéből már több, mint ötvenezer példány elkelt, s már ötszáz felett van előadóestjeinek száma... — Nagyon szeretem a pódiumot. Ilyenkor egészen közeli kapcsolatot tudok teremteni a nézőkkel, mindent ki tudok adni magamból, sokkal inkább mint egy színházi előadáson. Ügy tapasztalom, erre a közelségre a közönségnek is szüksége van. Mostanában egészen mindegy, hogy milyen napon van előadóest, mindig „telt háznak” játszom. A televízió már egyre kevésbé tudja elcsábítani a nézőt a közvetlen találkozás lehetőségétől. — Van-e valami különleges vágya? — Szeretném, ha lenne valahol egy meghitt kis kuckó, ahol össze lehetne ülni zeneszerzőkkel. szövegírókkal. Mai dalokat írnánk, a jövő slágereit! Pestalits András Ábszint r Kényes helyzetbe került I-kegyes csalásért” Daniel Aimoine, svájci étteremtulajdonos, ráadásul éppen akkor, amikor törvénytisztelő akart lenni. A bíróság négynapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, mégpedig azzal a váddal, hogy tavaly áprilisban „hamisított desszertet" szolgált fel Francois Mitterrand francia köztársasági elnöknek. Mitterrand svájci hivatalos látogatása idején éppen az ő éttermét, a „Hotel du Pey- roui tisztelte meg azzal, hogy egy ízben ott ebédelt. Az ebéd után desszertként a vendéglő hagyományosan közkedvelt specialitását, a „Zöld varázs" fantázianevű fagylaltot szolgálták fel a magas rangú vendégnek. Az említett édességből azonban Aimoine úr előre megfontolt szándékkal — in jő okkal — kihagyott valanélkül... mit, nevezetesen a „Zöld varázshoz” nélkülözhetetlen ab- szintet Hogy miért tette? Egyszerű: Svájcban tilos az orvosszakértők által mérgező hatásúnak tartott ab szintet forgalmazni, illetve felszolgálni, és a derék vendéglős nem akart lebukni. . A sors útjai azonban ki- fürkésziietetlenek. Most, amikor kivételesen becsületes akart lenni, hamisításért áll bíróság előtt. Tudathasadásos állapotában védekezni sem nagyon tud, mivel, hiszen éveken át etette „gyanútlan” vendégeivel az alkoholtartalmú csodafagylaltot. Aimoine ár most a legiüe- tékesebbhez fordult.. Magának Mitterrand elnöknek írt levelet, és megkérdezte tőle, hogy vajon valóban úgy véli-e, hogy becsapták. Az elnök eddig még nem válaszolt... Oltás a lyukas fogak ellen? • A kutatók már régen megállapították, hogy a szuvasodást a száj üregben élő baktériumok okozzák. E baktériumok két enzimet választanak ki, az ún. szintetázokat, amelyek nagy molekulájú cukrokat hoznak létre. E nehezen oldódó cukrok köpenyébe a baktérium befészkeli magát, és tovább él anélkül, hogy oxigénre volna szüksége. Életműködése közben tejsavat termel, amely megtámadja a fogzománcot, és lassanként az egész fog elpusztulhat. Egy fogklinikán 24 embert vizsgáltak, akikről biztos volt, hogy nem szenvednek fogszuvasodásban. A vizsgálatok kimutatták, hogy vérükben antitestek képződtek a baktériumok által kiválasztott két szintetáz ellen. Ezek az emberek tehát ellenállók voltak a szuvasodással szemben. Ez a felismerés adta a gondolatot ahhoz, hogy megkíséreljék a szuvasodást oltással megelőzni. Talán nincs még egy olyan országa Európának, amelyben oly kevés vár maradt volna épségben, mint Magyarország. Hazánk mai területén közel kétszáz kisebb-nagyobb vár állt. Ma fél kezünkön megszámolhatjuk azökait, amelyek viszonylag jó állapotban vannak, falaikat legalább tető fedi. Kevés európai országban csattogtak-szikráztak annyit a hon védelmében a fegyverek, mint nálunk. Kézenfekvő a feltételezés, hogy az évszázados háborúk döntötték romba vagy tüntették el várainkat. Pusztulásukat nem lehet egyértelműen a törökök nyakába varrni. Várpalota vára tizenhét ostromot állt ki, s még ma is áll, csupán a külső véd- műveket rombolták le 1711 után. A tatárjárás után épített karcsú tornyú, vékonyabb falú lovagvárak a puskapor és áz ágyú feltalálása után véd- hetetlenekké váltak, s a török elleni harcok idejében — ha addigra már nem álltak lakatlanul —. inkább őrhelyekként, előőrsként, mint a környék olta'mazójaként szolgáltak. Ha egyik-másik vállalta is az ostromot, mint Drégely védői, a biztos pusztulással kellett számolniuk. Akadt olyan sasfészek, mint Szanda vára, amelyet a töröktől visszafoglalva azért gyújtott föl Horváth Bertalan balassagyarmati kapitány, hogy a forgandó badisrerencse következtében ismét ellenség kezébe esve, az ne vethesse meg benne lábát A tatai várat 163:1-ban Kara Musztafa nagyvezér robban tatta fel. Thököly Imre pedig 1688-ban Ónod várát perzselte fel. A nógrádi várat a puskaport tároló tornyába csapó villám döntötte romba 1685-ben. Kétségtelen, hogy a várvívások nagy kárt okoznak a falakban, a belső épületekben. A várat azonban nem rombolják le teljesen, csupán rést igyekeznek ütni falain, amelyeken át behatolhatnak, elfoglalhatják, majd a rendbehozatal után ugyanolyan jól védhető állapotba helyezhetik, mint amilyen az ostrom előtt volt. Ennek köszönhető, hogy a török végleges kiűzése után váraink csaknem teljes egészében álltak, az ostromok ütötte sebeket be lehetett gyógyítani. s csupán azokat a korai építésű lovagvárakat kezdte ki nz enyészet, amelyeket tulajdonosai már régen elhagytak, s katonai szempontból jelentéktelenek lévén, végvári vitézek sem ütöttek bennük tanyát, vagy természeti katasztrófa, esetleg egy ostrom oiyan alaposan elpusztította őket, hogy már nem lett volna érdemes helyre hozni, mint Drégely esetében. Hová lettek akkor váraink? A magyarországi várakat nem a háború, hanem a béke tüntette ed, vagy döntötte romokba. A török elleni hosszú rohamnak az 1699-ben kötött karlócai béke vetett véget egy időre, amikor is a török már csak a Temesközben maradhatott meg, de kötelezték a fennhatósága alatt álló hét vár lerombolására (Lippa, Lugos, Csanád stb.). Ugyancsak ebben az esztendőben, még a béketárgyalások alatt, januárban a császári tábornokok Savoyai Jenő herceggel az élen az udvari haditanácsnak azt javasolták, hogy miután többé nincs szükség az ország belső területén végvárakra, Gyula, Ecsed, Szentjobb, Szepesvár, Lietava, Árva, Léva. Sikova, Simontornya, Tata, Veszprém, Pápa, Körmend, Dombó- és Kaposvár várait más kisebb várakkal együtt le kell rombolni. A későbbi, augusztusi tanácskozás után azt írják I. Lipót császárnak, hogy: „Ami Magyarországot illeti, itt hadi berendezésben két ellenségre kell tekintettel lenni, a törökre és a rebellis magyarra...” A várak közül először Kanizsa lebontását ajánlják. Az 1701 év végére — a Magyar Udvari Kamara tiltakozása ellenére — elkezdték a magyar végvári katonaság szélnek eresztékét anélkül, hogy legtöbbjüknek 'végkielégítést adtak volna. Ugyanakkor, tehát 1701-ben, megkezdték a régi magyar végvárak lerombolását. Ekkor tűntek el jóformán nyomtalanul a somogyi, a zalai és a baranyai kisebb végvárak, végházak. Hogy a nagyobb várakat esupán a védelemre tették alkalmatlanná, s nem rombolták le teljesen az annak köszönhető, hogy kevés volt a pénz és a munkás. A pénzt a Magyar Udvari Kamarának, az embereket a vármegyéiknek kellett volna adniuk. 1702. február 7-én a lerontandó várakat hat csoportba osztották. Minden csoportba egy mérnököt és egy német várparancsnokot rendeltek a rombolás vezetésére. A lerobbantott falakkal a várárkokat mindjárt be is tömték. Az említett hat csoport a következő volt: 1. Szendrő, Patak, Ecsed, Szepesvár, 2; Eger, Fehérvár, Palota, Simontornya. 3. Nyitra, Léva, 4. Tata, Pápa, Veszprém, 5. Kanizsa, Zalavár, Körmend, Tihany, Szigliget, Rezi, Hegyesd, Ságvár. 6. Kapuvár, Dombóvár. Egy-egy vár lerontása meglehetősen költséges volt. Eger szétrombolásához 6 aknames- ter, 12 kőfejtő és 2 kovács kellett 3—3 hónapra. A segédmunkát 3000 jobbággyal végeztették. Fehérvár lebontásához 80 kőművest, 24 kőfejtőt, 12 aknamestert, 6 ácsot, 24 hajóst, valamint 2000 jobbágyot alkalmaztak. És még nem számoltuk ide az anyagköltséget. Az egri Szép-bástyát és a falakat 70 aknával tudták csak szétr ob ban tan i. A várak lerontását II. Rákóczi Ferenc 1703-ban kirobbant szabadságharca akasztotta meg, bár még a szabadság- harc leverése után is történtek rombolások. Sümeg püspöki várát 1712-ben Heister császári generális gvújtatta föl. Kapuvár várát tulajdonosa. gróf Esterházy Antal, egyébként a kurucok dunántúli főkapitánya robbantotta föl 1709-ben, hogy ne lehessen a labancok fészke. Gesz- tes várát — amely a XVII. század közepétől már erősen omladozott, hiszen régi lovag- vár lévén katonai értéke kicsi volt —, az Esterházyak 1733- ban kezdték lebontani. Bár Székesfehérvár is szerepelt a lebontandó várak listáján, és el is kezdték a védőművek széthordását, a ■ Rákóczi-szabadságharc alatt megakadt munkát többé nem folytatták. Nagyszabású erődítményért csak 1780—1800 között bontották le, mert akadályozták á várós terjeszkedését, barokk ízlésű kialakítását, bár a várfalak egy része még rrra Is áll. Hogy ki mindenki mfíkö- dött közre fényes múltunk tanúinak eltüntetésében, arra csupán Győr várát említjük. A vár ugyanis 1809-ig még teljes épségben óvta a várost. Napóleon előtt azonban nem nyitotta meg kapuit, mire az nyolcnapi heves ágyúzás után bevette, majd személyes parancsára a falakat hét helyen fölrobbantották, s 1820- tól megkezdték a bástyák tervszerű bontását, az elővár- rendszer széthányását, az árkok betemetését. Napjainkra a hatalmas győri várból csak a Kastély-bástya és a Rábára néző Sforza-félbástya maradt meg. Dr. Csonkaréti Károly Harmonikát gyűjt ' Iván Csalov zenész 75 éve gyűjti a harmonikát. Szenvedélye még gyermekkorában kezdődött, amikor megkapta szüleitől első harmonikáját. Iván Csalov összes hangszere egy aktatáskában elfér. Koncert előtt meghatározott sorrendben asztalkára helyezi őket. Kezébe veszi a közepes méretű harmonikát, azután megjelenik egy másik — alig kisebb, majd egy még kisebb... A legkisebb harmonikát — gyuíásdoboz nagyságút — a muzsikus általános lelkesedésre veszi ki a pénztárcájából. Gyűjteményének legrégibb darabja, több mint százéves. Ezzel különösen óvatosan bánik Csalov, mivel kevesen értenek a javításához. A 80 éves zenész negyed- százada nyugdíjas. Az eltelt évek alatt ezernél több ingyenes koncertet adott iskolákban, üzemekben, üdülőkben és múzeumoaban. Fazekas? Pék? „Magából fazekas lesz ?” — hangzik a teljésen fölösleges (nek látszó) kérdés a fazekastanulónak adresszálva. A válasz jellemző „Igen... vagyis... kerámia-nyersformázó” Mindjárt más! Ámbár a fazekast értené mindenki, de az nem felél meg a kor követelményeinek. Ki kellett tehát találni egy tekintélyt para ncsoióbb elnevezést. Még azon az áron is. hogy a be- avatatlanok esetleg nem tudják, miről van szó. Sőt annál jobb; így válik igazán titokzatossá. ennélfogva esetleg vonzóvá egy ősi mesterség. S hogy egy jó szavunkat enyészetre ítélünk, ez a fejlődéssel jár! Hovatovább feledés a sorsa — többek közt? — a pék szavunknak is. „Apja foglalkozása?” — kérdezi a hivatalnok. „Pék” — így a felelet. „Hogy mondják azt hivatalosan?” — folytatódik a faggatás. ..Pék” — hangzik a csökönyös válasz. S az írnok beírja. Azt, hogy „sütő szakmunkás.” Ez felel meg a hivatalos... azaz az ..intézmény- alkalmazotti’' észjárásnak. Megtakarítás Blikészütt egy fontos épület, nagy az öröm. Jogosan, Már teleíoncm felhívják a figyelmet, hogy csaknem ötmillió forinttal kevesebb a tényleges költség, mint előzetesen tervezték. A helyszínen ugyancsak kitér a tájékoztató — magasba lendített mutatóiij- jal — a bravúros megtakarításra. Az érdeklődő elégedetten csettint. Ez igen! Biztosan jobban szervezték a munkát. Nagy szó ez manapság, amikor az építőanyagok ára korántsem lefelé mozog... De ac7. első pillanatok bódultsága után felülkerekednek a józan, realista kételyek. Csodák nincsenek — erre tanít az utóbbi évek valósága. Elhangzik a közbekérdezés: hogyan sikerült ötmilliót „marasztalni”?... A választ ugyan megelőzi egy gondterhelt homlok- ráncolás és egy fővakarintás, de nem marad el. „Láttuk, hogy nem tudunk kijönni a keretből, ezért az épületet nem az eredeti helyre, a hegy oldalába, hanem a hegy tövébe építettük. Így elmaradt egy hatalmas földmunka..’' Rögtön helyére ugrik minden; a csodáikat kizáró világkép rendje helyreáll. Az örömhír így ugyan már nem annyira „tetszetős*. Mégis sokkal szebb. Miért „de”? „Ez az új módszerünk .ugyan szokatlan de jó!” — fejtegeti a főmérnök egy kollektív újítás elvét. Minden tiszta, logikus, egyértelmű, de az utolsó mondatban egy szó zavart kelti. Mégpedig a „de”. Ez ugyanis — mint az iskolában tanultuk — többnyire ellentétes viszony kifejezésére hivatott kötőszó. Ugyan miért lenne ellentét az új, tehát szokatlan és a jó között? Hosszúra, végeláthatatlanra nyúlna a lista, ha megpróbálnánk felsorolni, hogy az utóbbi néhány ezer évben hány találmány, kezdeményezés tűnt kezdetben szokatlannak, amely utóbb mégis jónak bizonyult, mert előrevitte a fejlődést. Föltehetőleg a fáról való lejövetel is szokatlan lehetett, mégis úgy tűnik, bevált, — hogy egy régi, de érvényes példa idéződjön. Tehát ami szokatlan, az mind jó! — hangozhat a kényelmes leegyszerűsítés. Persze. hogy nem így van. Az elvetélt újításoknak is végeláthatatlan a sora. Minden újdonság egyedi, ezért külön kell vele foglalkozni, adott térben és időben. Előregyártott recept nélkül. Ez kényelmetlen, de jé. Magaslat Népes lakásszövetkezeti ülés zajlik. „Parázs vita” — diplomatikus kifejezéssel így szokás jellemezni azokat - a szóváltásokat, amelyekben a becsületsértés határáig — sőt néha azon túl — is elmennek. Itt van példa az effaj- tára. Zsebből kiadandó forintokról van szó, senki sem engedheti meg magának, hogy szégyenlős legyen. Üggyel- bajjal próbálja mederbe terelni az indulatokat az. aki úgy véli, neki pozíciójánál fogva ez a feladata. Ügyködése nem sok sikerrel jár. Döntést csak esetlenül sikerül hozni. Borúsan kászálódnak fel, s indulnak haza a lakók. Ekkor megint föláll a „mederbe terelő”, s így szól; „Nagyon örülök, hogy ilyen aktívan vettek részt az ülésen. Kérem, hogy ezt az aktivitást őrizzék meg” — s jóságos mosoly terül szét az arcán. Szavait a székek csörgő,- se elnyomja. Atyai tekintetére is alig figyel valaki. Ám őt ez nem zavarja. Abban a megnyugtató hitben térhet haza, hogy egy jói begyakorlott közhellyel végül is sikerült fölemelkednie oda, ahol az ülés alatt soha nem volt: a helyzet magaslatára. MMaú Pil ] Csip-csup
