Nógrád. 1983. december (39. évfolyam. 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

Békesség és boldogság Karácsony volt akikor is, harminckilenc esztendeje, ami­kor bezárult a gyűrű Salgótarján körül. Messzehordó ágyúk rettenetes robaját, aknavetők, géppuskák kattogását vissz­hangozták a hegyek. Tűz és vér förgetege zúdult nyomuk­ba. Másnap csend lett. S az üszkös romok alatt, a sötét pincék mélyén derengeni kezdett a remény. Az asszonyok, az öregek, akik férjüket, fiaikat vesztették' el a rettenete­sen hosszú háború alatt és a riadt tekintetű gyermekek a békességről, a szeretetről, a boldogságról álmodtak. December végén' aztán az utolsó fegyverropogás is el­halt a Cserhát, a Mátra, a Karancs bércein, völgyeiben. A megye valamennyi települése felszabadult. Hideg szobában, dideregve, koplalva indultak új életüknek az emberek. Nagy utat tettünk meg a négy évtized alatt, bár az időben előre haladva, mind ritkábban vesszük elő a történelmi mércét. Egészen természetesnek tartjuk, hogy ebben az országban mindenkinek fedél van a feje fölött, van tisz­tességes munkája, s biztonságban él. Mindenféle államberendezkedést, -rendszert annak alap­iján ítélnek meg az emberek, milyen a viszonya az élethez. Mit nyújt elemi létfeltételekben, műveltségben, szabadság­ban, erkölcsiekben. A korszakos változást nálunk éppen az jelzi, hogy társadalmunkban minden embernek esélye, le­hetősége van a boldogulásra. Mai ünnepeink és hétköznap­jaink egyformán bizonyságát adják ennek. Csupán Nóg- rádbam, az ország egyik tenyérnyi megyéjében, majd ezer­négyszáz lakás épült az idén. Többnyire gyermekeket ne­velő fiatal házasok teremtettek bennük maguknak meleg otthont. Több és úgy tűnik valamivel eredményesebb volt b munka, az érte járó pénz is. A városi, a falusi áruhá- ssakban, boltokban, lényegében minden szükséges dolgot megvásárolhattak az emberek. S az ünnep derűjében, a csillogóbbnál csillogóbb karácsonyfák alatt, bizony nehéz elhinni, hogy valamikor a csúnyácska kócbaba, egy pár hideget feledtető, meleg harisnya, kesztyű milyen gazdag ajándéknak számított, örült a felnőtt, hogy adhatta, s bol­dog voilt a gyermek, hogy kapta. A jót nem nehéz megszokni. Különösen azoknak, akik­nek nem is volt részük igazán rosszban, s arról sem sűrűn hallanak, hogy valaha egészen más gondok rogyasztolták az emberek vállát. Az azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy élnek közöttünk olyan emberek, akik valaha azért is örültek, hogy mindennap kenyér került az asztalra és si­került megvenni a tűzrevalót télre. Most összehasonlítha­tatlanul jobb a soruk, mégis szüntelenül elégedetlenek. Minden bizonnyal abban az illúzióban ringatják magukat, hogy egymást követő esztendőknek jobbnak, gazdagabbnak kell lenniök, mint az előzőek voltaic. Mentségükre szolgál­jon, hogy nem is olyan régen, a népgazdasági tervek, az ipari, a mezőgazdasági üzemek termelési, gazdálkodási programjai sem voltak mentesek az ilyesfajta elképzelések­től- Az éllet azonban kíméletlenül rácáfolt erre. Ma már *▼1 lúgosabban látjuk a külső körülmények rohamos válto­zását és saját tévedéseinket. S azt is: mit kell tennünk, fcogy mielőbb kikerüljünk az útvesztőből. Ezzel együtt sok mindent kell még megtanulnunk. Töb­bek között azt, ha az ember olyan célokat tűz maga elé, amelyek megvalósításé az adott körülmények között lehe­tetlen, bizony megtörténik, hogy fájdalmas csalódás éri. Mindaihogy azt is fontos tudnunk, az anyagi javak, a pénz hozzátartoznak a kiegyensúlyozott, igényes élethez. Ám nem egyetlen célja, csupán eszköze annak., Olyan eszköz, amivel az ember teljesítményét, a végzett munkát mérjük, és amivel hozzájuthatunk azokhoz az anyagi és szellemi javakhoz, amelyek gyarapodásunkra, épülésünkre szolgál­nak. Nem lehet azonban — legalábbis a teljes életre tö­rekvő ember számára — az ember értékének mércéje. Azt is el kell ismerni, sok még az igazságtalanság mai világunkban. Tengernyi a gondunk, társadalmi és egyéni terhek súlyával küszködünk. Itt a megyében is jó néhány olyan ipart és mezőgazdasági üzem van, ahol a szervezet­lenség, vagy éppen a szükséges anyagok hiánya gördít aka­dályokat a termelés, a hazai és a külpiaci értékesítés út­jába. Vissza kell adni a jó munka, a jó munkás, a jó ve­zető rangját, mert nem kevés helyen megtépázták azt. S arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy az életkörül­mények nem javultak egyformán. Sok az egyedül élő idős ember, az állam gondjaira bízott gyermek. Nógrádiján leg­alább ötvenezer idős ember él és közülük jó tízezer, vi­szonylag szerény nyugdíjból. A magára maradt idős em­berek támogatására, szociális otthonok, gyermekvédő inté­zetek működésére milliókat költöttek az elmúlt években a tanácsok. Sem a milliók, sem a leggondosabb törődés, ápo­lás nem pótolhatja azonban a család, az otthon elveszett melegét. A szocializmus — s ehhez a gondok ellenére sem fér kétség — az egyenlőség, az igazságosság társadalma. Szá­mot kell vetni azonban azzal: törekvéseink megvalósítása lényegesen hosszabb időt vesz igénybe, mint ahogy azt gondoltuk. A társadalom dolga, hogy ne nyugodjon bele alapvető elveinek torzulásába. Az emberé, hogy küzdjön a torzulások ellen nap, mint nap. A küzdelem természete, hogy nem csak sikereink sokasodnak, méltánytalanság is éri az embert. Meg kell tanulnunk, hogy jobban elvisel­jük ezeket. A bátor, kritikus fellépésre, az általános politi­ka megvalósítása érdekében szükség van. S egyre többen tudni vélik azt is, hogy az ilyen harc, még ha az ember sebeket is kap, hozzátartozik az emberi méltósághoz, ta­lán a boldogsághoz is. Hogy a kapott sebek fájnak? A fáj­dalmat nem csak magunk, mások miatt is, a kisebb, na­gyobb közösség érdekében is el kell tudnunk viselni. A sértődöttség — különösképpen, ha magunk tápláljuk •azt — mindig is rossz tanácsadó volt. Magunk és mások életét is megkeseríthetjük vele. Van tehát gondunk, dolgunk itthon is, nem kevés. Ezért figyeljük növekvő nyugtalansággal a világból érkező híre­ket. Néhány héttel karácsony előtt, Európában megkezd­ték a rakétatelepítést. Távoli országokban halált osztogatva szólnak az ágyuk, robbannak a bombák. Bedőlt falú há­zak, papírral letakart holttestek, riadtan menekülő asz- szonyok, gyerekek villannak elénk esténként a televízió képernyőjén. Aggodalmunknál, riadalmunknál talán csak a bizodalmunk, felelősségünk és tenni akarásunk a nagyabb; van még remény arra, hogy az erőszak megtorpanjon an­nál a határmezsgyénél, amelyen túl márcsak a kollektív pusztulás vár az építő, alkotó emberre. Illúzió lenne tehát a békesség, a boldogság ebben a nyug­talanul zajló, zaklatott világban? Nem,' semmiképpen sem. Azt kell felismerni, hogy az ember képes szembeszállni a gondokkal, képes azokat, azok hatását legyőzni. Országunkban az emberek túlnyomó több­sége számára meg van a boldogulás lehetősége. Még ak­kor is, ha egyforma és növekvő jólétet nem is tudunk egy­hamar biztosítani mindenki számára. Az azért minden­képpen rajtunk áll. hogy miként rendezzük be, miként ala­kítsuk, formáljuk életünket. S minden bizonnyal a legboldogabb az. aki ezt a harcot úgy vívja, hogy közben másokért is mindig tesz valamit. 2 NöűRÁD - 1983. december 24., szombat (Folytatás az 1. oldalról.) szaki fejlődését, s emiatt több ponton elmaradhatunk a vi­lágszínvonaltól. Jövőre a nép­gazdaság összes új beruházá­sára és pótlására. kereken 220 milliárd forintot vettünk szá­mításba. Fontos, hogy ebből ne csak az állóeszközök bő­vítésére, hanem a pótlására felhasználható eszközök is a korszerűsítést szolgálják. Programjainkról szólva el­mondotta: a jövő évben csak­nem ötmiliiárd forint értékű vállalati beruházás kezdőd­het meg. Ez lehetővé teszi, hogy fontos gyógyszeripari, elektromechanikai, műanyag­ipari és ruházatipari termé­kek minőségét javítsuk. Az energiaracionalizálási kor­mányprogram keretében 1984- ben csaknem hárornmilliárd fo­rint értékű beruházás való­sul meg. Folytatjuk a gabo­naprogram végrehajtását. Az ezzel kapcsolatos célokra mint­egy hárornmilliárd forint fej­lesztési támogatást irányoz­tunk elő. Először tűzi ki a terv azt a célt, hogy 15 mil­lió tonna gabonatermést ér­jünk el. Faluvégi Lajos gyengesége­inkre utalva, megállapította: az ellenük való küzdelem nem volt hiábavaló, ezt az utóbbi években elért .eredményeink bizonyítják. Miközben 1978 óta a nemzeti jövedelem 7 százalékkal nőtt, az energia­felhasználás mennyiségileg változatlan maradt, s javult a szerkezete is. Jócskán, mint­egy 5 százalékkal mérséklő­dött népgazdaságunk im­portigényessége. A gazdaság exportképessége — a kivitel­nek a nemzeti jövedelemhez mért aránya — szintén sokat javult. Gazdaságunk egyik leg­nagyobb sikere, hogy csökke­nő importhányaddal is fokoz­ni tudtuk exportképességün­ket, s ezzel nagymértékben ja­vítottuk külgazdaságunk egyensúlyát. A Minisztertanács elnökhe­lyettese ezután a társadalom és gazdaság kapcsolatának legérzékenyebb területéről, az életszínvonal és az életkörül­mények alakulásáról szólt. Mint mondotta: e kérdések — érthető módon — mindenkit fogalkoztatnak. Az emberek manapság sokszor egybevetik az életszínvonal múltbeli té­nyeit a jelennel. Ennek kap­csán leszögezte: — Az életszínvonal hosszú időn át töretlenül emelkedett, az életkörülmények érezhe­tően javultak, és kiegyenlí­tetté váltak, mindez számot­tevő politikai kohéziós erő­ként hatott társadalmunkban. Ezért a XII. pártkongresszus, midőn meghirdette, hogy az életszínvonalat a jóval nehe­zebb körülmények közepette is meg kell őrizni, s az élet- körülményeket, ha szerény mértékben is, javítani kell, egyúttal politikánk egyik alappillérét szilárdította meg. Azóta is — minden szoronga­tó gond és váratlan akadály ellenére — sikerült ebben megbecsülésre méltó, ha nem is minden szempontból ere­deti szándékaink szerint va­ló eredményeket elérni. A jövő évi életszínvonal­előirányzatokról az Országos Tervhivatal elnöke elmondta: a cél az volt, hogy a lakosság fogyasztása és az egy lakos­ra jutó reáljövedelem meg­maradjon az idei szinten, az áruellátás jó színvonalú le­gyen. A jövedelmeik kiáram­lásának és a fogyasztói árait emelkedésének olyan arányát és mértékét alakítottuk ki — mondotta —, amely teret ad a teljesítmények szerinti dif­ferenciálásnak és az áremel­kedés mértéke szempontjából még elviselhető. A fogyasztói árakat érintő intézkedéseket azokra a cikkekre és szolgál­tatásokra összpontosítjuk, amelyekben nagyarányú az állami támogatás, és amelyek körében az áremelkedés hoz­zájár! ahhoz, hogy a piaci egyensúly javuljon, a kíná­lat bővüljön. Arról gondos­kodunk, hogy' a legfontosabb fogyasztási cikkeket érintő árintézkedések hatását a szo­ciális szempontból iesjobban rászoruló rétegek körében a lehetséges mértékben ellen­súlyozzuk. Ez lehetővé teszi, hogy az átlag alatti nyugdí­jak és a családi pót'ékok vá­sárlóerejét megőrizzük, de ar­ra sajnos nem ad módot, hogy minden érintett család­nak változatlan maradjon a jövedelmi helyzete. Faluvégi Laios beszédének befejező részében emlékezte­tett arra, ho^y az utóbbi évek tanulságai azt mutat­ják: új fejlődési pályát tar­tósan csak egy módon alapoz­hatunk meg; azzal, ha javít­juk a gazdaság szervezettsé­gét, ha a lehető legteljeseb­ben hasznosítjuk az alkotó emberi energiákat. Mindeh­hez elengedhetetlen, hogy át­fogóan korszerűsítsük a gaz­daságirányít ás rendszerét. Ez nem szűkebb értelemben vett gazdasági, hanem legalább ennyire társadalmi ügy is. Egy-egy nagyobb lépés meg-, tétele és időtállósága nagy mértékben attól függ, hogy a társadalom és annak külön­féle csonortjai mennyire fo­gadják el az iránymutató tö­rekvéseket, mennyire azono­sulnak azokkal. Pártunk Központi Bizottsá­gának a jövő évi tervről és a költségvetés irányelveiről szó­ló állásfoglalása a sürgető mai tennivalóinkra é,s a jövő követelményeire egyaránt te­kintettel van. A képviselők számára vitára bocsátót elő­terjesztés ennek szellemében készült. Jelképesen szólva: olyan utat jelölt ki társadal­munk számára, amelyen, ha nagvofcb erőfeszítések árán is. de kikérés nélkül haladhatunk tovább — mondotta Faluvégi Lajos. Képviselői itozzászóSások RUJSZ LASZLÓNÉ (Vas me­gyei 1. vk.) a Sabaria Cipőgyár főosztályvezetője felszólalá­sában arra kereste a választ, hogyan lehetne megoldani a kisközségek üzlethálózatának fejlesztését, amelyet jelenleg a rendelkezésre álló eszkö­zök, hitelfeltételek nem tesz­nek lehetővé. KOVÁCS KAROLY (Buda­pest, 40. vk.), a Szakszerveze­tek Budapesti Tanácsának ve­zető titkára jelentős siker­ként értékelte, hogy idén a lakosság fogyasztása és reál- jövedelme a tavalyihoz ké­pest nem csökkent. Kiemelte: a szakszervezetek változat­lanul kiállnak a teljes foglal­koztatottság mellett, s ezzel nem ellentétes az a vélemé­nyük: elengedhetetlen a mun­kaszervezés és az ösztönzés gyengeségeinek megszünteté­se, a munkaerő ésszerű fog­lalkoztatása. nek pozitív példáit idézte szű­kebb pátriájából. A törvényjavaslathoz több hozzászóló nem jelentkezett, a vitában elhangzottakra HE­TÉN YI ISTVÁN pénzügymi­niszter válaszolt. Bevezető­jében köszönettel nyugtázta a képviselői észrevételeket, utalva arra, hogy az üléssza­kon széles körben foglalkoz­tak gazdaság- és társadalom- politikai kérdésekkel. A kor­mány megvizsgálja a javas­latokat, intézkedik a hasz­nosíthatók megvalósításáról. A miniszter a vitában el­hangzottak alapján szólt ar­ról, hogy az erőműépítési prog­ramot az Állami Tervbizott­ság jövőre áttekinti, az ez­zel kapcsolatos döntéseket széles körű koordináció ered­ményeként fogja meghozni. Egyes mezőgazdasági termé­kek értékesítési gondjairól ki­fejtette, hogy a kormányzat segít a bajokat orvosolni és a mezőgazdaság egyes terüle­tein távlati termeléspolitikai kérdésekre, is választ 'ad. A pályakezdők helyzetéről el­hangzott felszólaláshoz kap­csolódva elmondotta, hogy a kormányzat a pályakezdők helyzetét az új bértarifa rend­szer kialakításával is segítet­te, ám a helyi vezetőkön mú­lik, hogy a lehetséges kedvez­ményekkel miként élnek., A kultúra és az oktatás költségeinek kapcsán fölvetett észrevételekre Hetényi István azt válaszolta: az eddigieknél is jobban kell fáradozni azon, hogy a kulturális értékeket megfelelően támogassuk és eljuttassuk a lakosság meg szélesebb tömegeihez. Nem vitatható — fejtegette a pénzügyminiszter —, hogy a kis nyugdíjból élők nehéz helyzetben vannak, de eddig is születtek őket támogató in­tézkedések. A legalacsonyabb nyugdíjak — a miniszter vé­leménye szerint — megőriz­ték reálértéküket, bár kétség­telen, hogy sajnos, ez a reál­érték alacsony. A soproni" átkelőhellyel kapcsolatos képviselői ész 'e- vételről szólva Hetényi Ist­ván elmondta, hogy a közel­ben másik átkelőállomást nvitnak. amely tehermentesei azt. bővítése nagyon költsé­ges volna. Ami viszont a kis­községek ellátásával kapcso­latos észrevételt illeti: meg­állapodás jött létre a SZO- VOSZ-szal. amely szerint az 1500 lakosú, vagy ennél ki­sebb települések üzleteinek korszerűsítésére hároméves programot dolgoznak ki, melynek során a boltok jó ré­szét felújítják. Jövőre e cél­ra .120 miilió forintot fordíta­nak. Határozathozatal követke­zett. Az országgyűlés a Ma­gyar Népköztársaság 1984. évi költségvetéséről szóló tör­vényjavaslatot általánosságá­ban és részleteiben, az erede­tileg beterjesztett összegekkel egyhangúlag elfogadta. Apró Antal bejelentése GUBA SÁNDOR (Somogy m., 3. vk.), a kaposvári me­zőgazdasági főiskola főigaz­gatója felszólalásában emlé­keztetett arra a fejlődésre, amelyet hazánk mezőgazda­sága az elmúlt évtizedben el­ért. Felhívta a figyelmet ar­ra, milyen jelentős a techno­lógiai korszerűsítés szolgála­tában az ágazat szakkönyv­ellátásának jobbítása is. SZIGETHY DEZSŐ (Győr m., 14. vk.), a soproni vasön­töde műszaki osztályvezetője, a pénzügyminiszterhez intéz­te szavait: támogatást kért a soproni határátkelőhely bő­vítéséhez, hogy a rnegnöveke- dett forgalomnak megfelelő­en, korszerűen fogadhassák ott a hazánkba érkező vendége­ket. ANGYAL IMRE (Veszprém m., 4. vk.), a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyár­egységének csoportvezetője a tanácsi gazdálkodás kapcsán szorgalmazta, hogy a helyi szervek kapjanak nagyobb önállóságot mindenütt, s en­Apró Antal, az országgyű­lés elnöke bejelentést és ja­vaslatot tett a képviselőknek. Elmondta: az utóbbi időszak feszültségei ellenére Európa népei reménykedéssel várták, hogy megegyezés születik a közép-hatótávolságú nukleá­ris rakéták csökkentéséről fo­lyó szovjet—amerikai tárgya­lásokon. — Közismert — mondotta, hogy a Szovjetunió rendkívül nagy erőfeszítéseket tett en­nek elérésére, a konstruktív javaslatok egész sorát ter­jesztette elő, s mindkét fél biztonsági érdekeit szem előtt tartva törekedett a megegye­zésre. Ebben a szellemben született és ugyanilyen törek­véseket tükröz a Varsói Szer­ződés tagállamai parlament­jeinek ez év novemberi, szó­fiai nyilatkozata is. A Ma­gyar Népköztársaság kormá­nyának november 29-én köz­zétett nyilatkozata hangsú­lyozza, hogy a kialakult hely­zetért és annak következmé­nyeiért azokat terheli a fele­lősség, akik lehetetlenné tet­ték a megegyezés létrejöttét. Apró Antal a népünk véle­ményét kifejező kedd esti megmozdulásról is szólt, ami­kor , az Országház előtt a fiata­lok és a békemozgalom más képviselői sok tízezer honfi­társunk jelenlétében átadták a Magyar Komunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, az Országos Béketanács fel­hívását, amelyet több mint két és fél millió magyar ál­lampolgár látott el egyetértő kézjegyével. Ezek az aláírá­sok kifejezik a magyarok millióinak tiltakozását aa amerikai rakéták telepítess ellen — mondotta az ország- gyűlés elnöke. Az Országgyűlés az elhang­zottakat állásfoglalásként egy­hangú szavazással .elfogadta. Ezzel a Parlament téli ülés-' szaka befejezte munkáját.' Apró Antal kellemes ünnepe­ket és békés, boldog új esz­tendőt kívánva búcsúzott képviselőtársaitól. (MTI) — Hallva a költségvetés jö­vő évi tervezetét, az ember­ben önkéntelenül is az vető­dik fel: — ki-ki a maga te­rületén, hogyan tudna legjob­ban hozzájárulni az ebben szereplő célok maradéktalan megvalósitásához — mondja a Parlament folyosóján Dan­j csák Lászlóné, a Váci Kötött- \ árugyár pásztói gyáregységé- j nek meó-vezetője. Félig tré- I fásán jegyzi meg, hogy leg- ! szívesebben most is a gyár­ban lenne, mert fontos ex­portszállítmányt indítanak út­nak, hiszen szeretnék azt mondani: az éves tervet tel­jesítették. Bekapcsolódik a beszélge­tésbe Vastag Ottilia is. A Romhányi Építési Kerámia­gyár példáját hozza fel, ahol a következő esztendőben az export- és a hazai szükségle­tek kielégítése egyaránt fon­tos feladat. — Azon vagyunk, hogy fel­tárjuk meglevő tartalékain­Parlamenti kát, minél többet kezdemé­nyezzünk. Sikerült például az anyaggazdálkodást számító­géppel megoldani — magya­rázza. De ő is ugyanilyen fontosnak tartja a munkafe­gyelem javítását. Hiszen a jö­vő évi költségvetés csak ak­kor teljesülhet, ha az ipari, mezőgazdasági üzemek, szö­vetkezetek az eddiginél haté­konyabban, költségtakaréko­sán, a piachoz rugalmasan al­kalmazkodva tevékenyked­nek. — Tény, hogy nagy felelős­ség hárul a magyar mezőgaz­daságra is — jegyzi meg Czene Árpád, a ceredi terme­lőszövetkezet ágazatvezeiöje. — Nehezebb évnek néznek elébe a közös gazdaságok. Érezzük az idei aszály ked­jegyzetek vezőtlen hatását és sajnos, meglehet, hiába növeljük Ce­teden a búza vetésterületét, attól tartok, a tél ismét hó­ban szegény lesz. Mit tehe­tünk? Körül kell néz'aünk a saját portánkon, élni kell a kiegészítő tevékenységre kí­nálkozó lehetőségekkel is... Szóba kerül beszélgetésünk során az úgynevezett apró­falvak helyzete. Czene Árpád némileg pesszimista. Ügy fo­galmaz: nem érzi, hogy a VI. ötéves tervben megfogalma­zottaknak megfelelően növe­kedhetne a falvak lakómeg­tartó képessége. Persze, azért ő is büszke a Nógrádmegyer- ben felépített óvodára, a tár­sadalmi összefogással megva­lósult járdaépítésekre. — Jó lenne egy gázcsere­telepet kialakítani Mihályger- ge vonzáskörzetében, s ráfér­ne a rekonstrukció az egyhá- zasgergei klubkönyvtárra is — említ gyorsan két példát a tennivalók közül. A kupolacsarnokban be­szélgetünk, Mellettünk a ha­talmas fenyőfa, az úttörök fenyőünnepségének elhagy- hatatlan kelléke. A mindig jól értesült Szilvás István, a Heves megyei Népújság rovat­vezetője újságolja: tíz méter magas a fa, 100 kiskatona és tűzoltó cipelte be. Nyolcvan kilogramm szaloncukrot ag­gattak rá, 160 különleges üvegáísz az ágakon és ráadá­sul 800 különleges izzó raj<a. Együtt csodáljuk a fenyő­fát, amint zöld-sárga-piros- kék fényei felvillanno.k. Nem sokkal később még egy búcsú- pillantás rá, mert az ország­gyűlés téli ülésszaka elvégez­te munkáját. M. Szabó Gyula I í

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom