Nógrád. 1983. november (39. évfolyam. 258-282. szám)

1983-11-19 / 273. szám

MAI MŰHELYEK Ugróiskola Bputyó János: 9 választott úton Az egymás fölé-mellé raj­zolt megszámozott négyzetek­ben ugrálás, de előtte még a kődjObálás és az egész „isko­lázó'’, amit mindenek tetejé­ben fél lábon ugrálva kellett játszani — amennyire vissza tudok emlékezni — elsősorban mégis a lányok körében dí­vott a régvolt időkben. A fi­úk talán ügyetlenebbek vol- 1ak már akkor is, vagy tú­lontúl furcsának látták ezt az ugrálcsdit, ezért inkább a focihoz, az egyérintőhöz a stukklabdához (amihez kellő férfiasság szükségeltetett az egymást kiszorítózásban), esetleg a golyózáshoz folya­modtak. Valakinek aztán mostanában a rádióban eszé­be .jutott ez a játék és stú­diókörülmények között lét­rehoztak „Ugróiskola” cím­mel egy gyermekműveltségi vetélkedőt általános iskolás csapatok között. Ezt a játékot azonban nem szégyetnli senki. Megragadva a hasonlatnál: ia rádió új műsora maga is az eiső dobásoknál, mindösz- sze a harmadik kockánál (osztálynál) tart még, de mint hírlik lesz folytatás, akár hosszabb időre is alkalmas ez a gyermeki tudást ösztön­ző vetélkedő, mert az ugye természetes, hogy az Ugróis­kola című rendszeresen je­lentkező műsorban mindig két csaparti vetélkedik egy­mással. A minap a salgótarjáni és a székesfehérvári II. Rákó­czi Ferenc Általános Iskola nyolc-nyolc tagú csapata ta­lálkozott a pesti Bródy Sán­dor utcában, az egyik stúdió­ban, ahol bár úgyszólván mindenki pedagógus volt maga is — a szerkesztő, a műsorvezető gimnáziumi ma­tematika-tanárnő, a fiatal tudós „döntnök” — semmiféle iskolai hangulatnak nyoma sem volt ha csak a gyerekse­reg és a kísérő tanári együttes nem hozott magával valamit ■t drukkok ijesztő erdejéből, mert „Mit lehet tudni? Sem­mit sem lehet tudni, talán még osztálykönyv is akad ott valahol...” Hát tény. hogy elő­le semmit sem lehet tudni, ez meg az ilyen vetélkedőknek olyan természetes közege, mint a víz a halnak (apropó: mi­lyen halfajták élnek édes- és milyenek a tengervízben és mennyi a víz hidrogén-oxi­gén tartalma, mikor volt a tiszai árvíz, ki volt az „árvízi hajós”, milyen ladikkal men­tett, de egyáltalán hol? Az a dunai árvíz volt talán... és azt tudod-e, hogy hol jelölik Pesten a nagy árvíz egykori vízszintjét..?) Nem nagy baj persze, ha így készülget az ember egy rádiós vetélkedőre, de az Ugróiskola mégis valami egészen más, mint teszem azt a városok közötti müveltséci verseny volt, amelyet Rapcsá- nyi László vezetett, s amely­ben a „kis Tarján” alig ma­radt el a nagy Özd—Miskolc mögött. Miben más ez a mű­sora a rádiónak? Alapvetően más — ennél sem többet, sem kevesebbet nem illik mondani, mert lesznek rövidesen más salgótarjáni csapatok is, más ttarjáni iskolák is, akiket szí­vesen látnak az Ugróiskola stúdiójában. Már az is érdekes és közös­ségi produktum, ahogy a csa­pattagok kiválasztódnak egy- egy iskolában (nem bizonyos, hogy az eminensek kapnak helyet, közösségi bizalmat ki­zárólag!). Megmozdul úgy­szólván az egész iskolai köz­vélemény, mérlegel mindenki osztályban, tanáriban — kik legyenek a vetélkedő tagjai, a talpraesettek, a jó beszédűek, a valamilyen tárgyban elmé­lyedő „kis tudósok” (a „rákó- czisok” között volt olyan, aki amikor megtudta, hogy őt is választották történelemköny­vekkel körülbástyázva kelt és feküdt, és olyan is, aki félre­téve torc.klöbját utazott a bá­nyász Roburral Pestre). Más szóval már ebben a szakasz­ban sok minden történik, ami máskor nem. Aztán az út ta­nulságai: a mai gyerek úgy utazik el egy rádiós vetélke­dőre. clyan természetességgel, mintha a szomszéd térre men­ne -focizni, alig izgul valami­vel jobban, ebben a vetélkedő világban nőtt fel, de még a nyelvtani tesztlapjain is ilyen „rovatcímeket” láthat az em­ber —„ki rhit tud?”... Miköz­ben a pedagógus a körmét rágná legszívesebben. Ezt a természetességet mai világunk előnyei közé sorolhatja az em­ber. És a mai iskola közéletisé- gét nemkülönben', ahogy a gyerekek kilépnek ide-oda az élet területeire és iskolájuk színeit képviselik. Talán nem véletlenül került a kezembe a mai tarjáni „Rákóczi” jog­elődjének, az egykori polgári iskolának majd ötven évvel ezelőtti értesítője — végered­ményben nagy kár, hogy ma­napság nincsenek ilyen érte­sítők ~-. amelyben az iskola társadalmi munkája „címszó” alatt kizárólag az akkori ta­nári kar különféle iskolán kí­vüli tisztségviselése, bizottsági tagsága szerepelt felsorolás­szerűen. Jómagam elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy a mai nagy korszakos társadalmi vi­ták — „jól tanít-e az iskola, azt tanítja-e amire szükség van, nem tudnak semmit a gyerekek a történelemről” stb. — idején egy előre kifundált szerkesztett vetélkedőműsor, ami végül is bevallottan a fel­ső tagozatos iskolai tananyag­ra támaszkodik, nos, egy ilyen ..művi’’ valami miként képes mozgósítani a gyermeki tudást (ami végeredményben majd­nem azonos az iskolai tanítás­nevelés erőfeszítéseinek alap­jaival, az ott végzett munká­val) a fantáziát, a játékos kedvet és így tovább. A „mit sikerült kitalálni gyerekek?” belső hangon fogalmazott kí­váncsiság azonban szinte ki­zárólag bizalmat és alig vala­mi kevéske kis kajánságot csendített meg bennem. Az egészben volt valami „labora­tóriumi”. valami „rendelői” (persze csak a kívülálló sze­mével), amikor kiderülhet, hogy mégis jó Volt a pesszi­mista diagnózis, hogy mégis­csak nagy a baj! Az Ugróiskola rácáfolt erre. A feltételezhető tudásra, a lexikális ismeretekre inkább csak gondolva (talán egy év­szám hangzott el Rákóczival kapcsolatban, azt is a mieink említettek), tehát ezekre tá­maszkodva kizárólag a gon­dolkodás milyenségére figyelt. Ezúttal például a dolgokban, történelmi eseményekben, je­lenségekben felfedezhető el­lentmondások valóságos felfe­dezésére („az agyak jártatásá- val”) és azok kimondására, minél árnyaltabb megfogalma­zására bírta rá a két csapatot — nagy hozzáértéssel bábás­kodva a gyermeki észj ártatás beindításában és maga sem titkolva örömét, ha egy-egy tárgykorben-kérdésben a két csapat együttesen valóságos kis miniesszét, tudományos- értékelő elemzést hozott össze, miként az éppen Rákóczi kap­csán is történt. Való igaz, amit az élénken közreműködő szer­kesztő-pedagógus ott, akkor, elmondott, hogy nagy kár, de a mintegy kétórás szellemi birkózásból mindössze har­minc perc fér el az Ugróis­kola legközelebbi adásába, ami hétfőn hangzik el a Kossuth adón, délután. Készülni valójában nem le­het erre a vetélkedőre, de a következőkben talán mégis arra kell számítani, hogy a feladatok elsősorban a fogal­mak felismerésére késztetik majd a vetélkedő csapatok tagjait és még valamire — bármilyen „elrugaszkodott” módon is lehet a problémákat bogozhatni, mert valóban nincs annál meggyőzőbb és slmény- dúsabb, mint amikor -játékos módon mélyebb összefüggé­sekre gyerekek mutatnak rá! A túlzottan „melléfogás” jelle­gű ugrásokat meg amúgy is kihagyja a felvétel hangsza­lagját harminc percre vágó szerkesztő-rendező. Aki ezút­tal... Ja igen, hogy ki győzött? Hétfőn kiderül ez is! , T. F. L. A „Munkásévek” című ön­életírást követően ezúttal Brutyő János beszédeinek, írásainak gyűjteményes kö­tete látott napvilágot. Köny­ve az 1957-től kibontakozott társadalmi fejlődés tanulság- tétele, egy ’olyan korszak do­kumentuma, amely — ellent­mondásai, problémái ellené­re is — a legeredményesebb szalkasza a magyar nép or­szágépítő munkájának. A kö­zelmúlt történelme, egy küz­delmes, élményekben gazdag életút negyedszázada elevene­dik meg a kötet lapjain, pél­dázva a forradalmi harcokban edződött kommunista nemze­dék mindenkori helytállását. A munkásmozgalmi, politi­kai gyakorlat társadalmi és személyes tapasztalataira épülő gondolatok azonban fi­gyelemre méltó útmutatásul szolgálnak a jelenkor kérdé­seinek jobb megértéséhez, a bonyolultabb, egyre nehezedő feladatok megoldásához is. Brutyő János több mint két évtizede Nógrád megyei, sal­gótarjáni képviselő. Bár az brszág más vidékéről szárma­zik, s életének, munkájának jó része a fővároshoz kötötte, választókerületében is min­dig otthon tudta magát. Sors­közösséget érezvén az itt élőkkel, közvetlen. bensősé­ges kapcsolatot alakított ki számos nógrádi munkásem­berrel: építőkkel, bányászok­kal. vasasokkal, üveggyári dolgozókkal. Megfontolt ta­nácsaival, a helyi, területi kezdeményezéseket bátorító, ösztönző támogatásával tevé­keny részesévé vált a megye társadalmi, gazdasági, kultu­rális fejlődésének, Salgótar­ján újjászületésének, szocia­lista várossá alakulásának. Ezért övezi tisztelet, közmeg­becsülés munkáját, személyi­ségét és innen ered a könyve iránt tapasztalható őszinte érdeklődés is. Mozgalmas életpálya Mozgalmas életpályájának felfelé ívelő szakasza kezdő­dött az ötvenes évek végén: 1957-ben — mint az építők szakszervezet elnöke tagja lett az MSZMP Központi Bi­zottságának, — 1959-ben pe­dig a SZOT főtitkárának vá­lasztották. Ezt a funkciót 1965-ig látta el. A kötetben közzétett írások, beszédek, nyilatkozatok egy része a megújhodó szakszervezeti mozgalomban teljesített mun­kásságával kapcsolatos. Jóval korábbi keletű azon­ban — mint erre több he­lyen is történik utalás — a szakszervezetek életével, munkájával való megismer­kedése. Fiatalon 1933-ban lé­pett be a Magyar Építőmun­kások Országos Szövetségébe, amelyet joggal tekint nevelő­iskolájának. A felszabadulás után is számos felelős szak- szervezeti funkciót töltött be, mielőtt főtitkár lett. Ebben a minőségében közzétett gon­dolatai jól tükrözik egyrészt azt az átalakulást, amely — az MSZMP újjászervezését, követően — a szakszervezeti mozgalomban is végbement, másrészt azt a konstruktív szerepet, küldetést, melyet a mozgalom a politikai konszo­lidáció, a nemzeti összefogás folyamatában vállalt. Mint írja: „az ellenforradalom ket­tős csapást próbált mérni a szakszervezetekre: részben úgy, hogy a munkástanácsok vették volna át a szakszerve­zetek funkcióit az üzemek­ben és a munkhelyeken — de kommunisták nélkül —. rész­ben szervezetileg is megkísé­relték szétzilálni a mozgal­mat ...de meghiúsultak a szakszervezetek eg”sóge ellen irányuló törekvések.” A SZOT 1957 januárjában tartott X. plénuma mérföldkőnek szá­mít a magyar szakszervezeti mozgalom fejlődésében. Ez a fórum számolt le az ellenfor­radalom demagóg frázisaival és a lenini elvek alapján fo­galmazta meg a szakszerve­zetek helyét, szerepét a szo­cialista társadalomban. A szerző a Társadalmi Szemlé­nek 1931-ben adott nyilatko­zatában idézi Kádár János felszólalását, aki ,.leszögezte azt a ma is érvényes elvet, hogy a szakszervezeti mozga­lomnak egyszerre kell szol­gálnia a munkások napi ér­dekei védelmét és a munkás- osztály alapvető, általános ér­dekeit. ami egyet jelent ha­zánkban a szocialista társa­dalom tervszerű építésével. Ezért is kell a szakszerveze­teknek felelősséggel foglal­koznunk a termelés kérdései­vel is, hiszen a termelés a társadalom, a munkások) anyagi létének, életszínvona­luk emelésének alapvető fel­tétele és eszköze.” A termelést segítő tömeg­politikai munkában Brutyő János nagy szerepet tulajdo­nított a szocialista munka- versenynek. Mint SZOT-fő- titkár jelentős érdemeket szerzett a szocialista brigád- mozgalom kibontakoztatásá­ban. Működési idejere esett a szocialista brigádvezetők 1962-ben tartott, X. országos tanácskozása, amelyen elő­adói beszédet mondott, ösz- szegezte a mozgalom célját, feladatait,, addigi eredménye­it. „A felszabadult és ural­kodóvá lett munkásosztály kinevelte új életünk úttörő­it. formálóit, a szocialista munltaverseny élenjáró har­cosait, a szocialista brigád­mozgalom résztvevőit. Olyan emberek emelkedtek ki szá­zával és ezrével a társada­lomból, akik példát mutat­nak abban, hogyan lehet és hogyan kell többet, jobbat és szebbet alkotni a közösség, az egyéni boldogulásért. Olyan emberek ezek, akik ugyanak­kor a szocialista emberi együttélés, a szocialista er­kölcs. az emberi értélén* és érzelem kovácsai is.” A szakszervezeti munkával, a szocialista brigádmozga­lommal kapcsolatos legfris­sebb pölitikai dokumentu­mok — a Központi Bizottság októberi határozata, a szocia­lista brigádvezetők VI. orszá­gos tanácskozása — a mai körülmények, szükségletek fi­gyelembevételével minősí­tették a jelenlegi helyzetet de lényegében a szerző kora beli megnyilvánulásaiban is képviselt elveket erősítették meg, fejlesztették tovább. 1966-ban, a IX. kongresz- szusor új fejezet kezdődött Brutyő János pályaképében: ekkor választották meg az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnökévé. E magas párttásztséget tizenhat éven át — 1982-ig, nyugállo­mányba Vonulásáig — visel­te. Kiváló emberi tulajdon­ságai — jó politikai ítélőké­pesség. igazságérzet. józan megfontoltság, mértéktartás, türelem, de a hibákkal szem­beni kérlelhetetlen harc — tették alkalmassá e rendkí­vül felelősségteljes feladat megoldására. E tisztségében jól hasznosította az illegali­tás idejére visszavezethető pártmozgalmi tapasztalatait. A politikai felelősségről, a pártegységről, a pártfegye­lemről, a kommunista er­kölcsről e helyütt közreadott megnyilvánulásaiból egyér­telműen kirajzolódnak azok a határozott elvek, melyek alapján munkáját a KEB élén végezte. Figyelem a pártegységre Mindig nagy figyelmet for­dított a tudatosságon, aktivi­táson alapuló pártegység erő­sítésére. „A passzív egyetér­tés nem visz előbbre. Arra van szükség, hogy minden párttag igazának tudatában, meggyőződésének erejével hirdesse a párt politikáját, szerezzen annak híveket, erő­sítse meg az embereket ab­ban a tudatban, hogy ez a politika értük van... A párt­egység. a pártfegyelem köve­telménye abban sem merül ki, hogy a párttag íő vona­laiban. országos méretekben megértse a politikánkból adódó igényeket és feladato­kat. A maga helyén jól és he­lyesen kell végrehajtani mind­azokat a gyakorlati feladato­kat, amelyek ebből a politiká­ból következnek” — írta 1968- ban s gondolatai mara sem veszítették el időszerűségü­ket. sót napjainkban még erő­teljesebb hangsúlyt kapnak. Politikai érvekkel Azt tartotta, hogy „a kom­munista erkölcs normáinak betartása egyik fontos alko­tóeleme pártunk fegyelmé­nek. politikai szilárdságának, szervezeti erejének.” \ párt eszmei egysége, tisztasága szempontjából fontosnak ítél­te az ideológiánkkal, érték­rendünkkel, szembenálló né­zetek, magatartásformák — nacionalizmus. kozmopoli- tizmus, közömbösség, kispol­gári mentalitás — elleni kö­vetkezetes fellépést. Egy 1981 -es nyilatkozatában hig­gadtan szólt arról, hogy ..mos­tanában egyes körökben dí­vik értékeink alábecsülése, a hibák eltúlozása, az elégedet­lenség. a borúlátás, a polgári értékek dicsőítése... Vannak), akik személyes kudarcaikat a társadalom nyakába próbál­ják varrni. Ezek jórészt a apálya szélén«,' kívülállóként próbálnak beleszólni a »já­tékba«, miközben milliók — munkások, parasztok, értel­miségiek — dolgoznak, érté­kes. szép tettekkel, alkotá­sokkal gazdagítják hazán­kat”. Az ilyenekkel vitatkoz­ni kell, nézeteiket p'olitikai érvekkel kell megcáfolni, csak egyet nem szabad: sze­met hunyni — kivált a pár­ton belül — az ilyenfajta megnyilvánulások felett. Tisztségéből következően azon fáradozott, hogy akik megsértették a pártfegyel­met, azok igazságos bünte­tésben részesüljenek, de ár­tatlanul soha senki ne Bűn­hődjön. A pártfegyelmi mun­kát a párttagság nevelésének fontos eszközeként fogta fel. „A pártfegyelmi munka nem rideg, számonkérő tevékeny­ség. Ezt is át kell hatnia an­nak az egészséges, embersé­ges politikai légkörnek, amely a munka és az élet minden területén pezsgést és hala­dást hoz. A pártfegyelem ál­landó szilárdítása elsősorban politikai nevelés, hiszen a pártfegyelem: az öntudatos kommunista önként vállalt politikai fegyelme. Téved, aki azit hiszi, hogy ahol a párt- fegyelmi munka kezdődik, ott a pártdemokrácia szükség­képpen véget ér. Nem, ebben is a kettő összhangjára van szükség.” Ennek az elvnek a következetes képviselete kü­lönösen jellemzője volt mun­kájának. A kötetben két közvetlenül nógrádi vonatkozású meg­nyilvánulás is helyet kapott. Mint az 1929-es baglyasaljai bányászsztrájk ötvenedik év­fordulóján elmondott beszéde is bizonyítja, a jelen s a jövő formálásában, a felnövekvő nemzedékek nevelésében nagy jelentőséget tulajdoní­tott a múlt értékeinek, e tér­ség progresszív munkásmoz­galmi hagyományainak, örült a munkasikereknek, a megye, a város anyagi és szellemi gyarapodásának, de éppen a tradíciók, az elődök harca je­gyében apellált, buzdított a további helytállásra', mun­kánk gyengeségeivel való bá­tor számvetésre. Ennek igé­nyével szólott Salgótarján la­kóihoz az 1980-as választási nagygyűlés programbeszédé­ben is. Jó érzés olvasni a rólunk és nekünk szóló soro­kat, mert kiérezni belőlük életünkkel, munkánkkal való azonosulást, & jövőnk iránti felelősséget. * „Mi Brutyő János titka ?" — kérdezi Gáspár Sándor meleg hangú, együttes mun­kájuk, közös harcaik emlé­keit felidéző, az egymás irán­ti tiszteletet sugárzó „előszó helyetti” bevezetője. S a vá­lasz igazát a mi közvetlen ta­pasztalataink is messzemenő­en megerősítik. „Legfőkép­pen az, hogy Olyan típusú munkásból lett vezető, aki képes személytelenül szolgál­ni az ügyet, s személyét alá­rendelni a politikának, mert soha magát nem emelte ki, hanem az ügyet. Nem szeret­te — ma sem — a látványos­ságot, a szerepléseket, de minden feladatot becsülettel, tisztességgel elvégez. Soha nem kérkedett az eredmé­nyekkel, viszont őszintén be­szélt arról, ha valami nem si­került. Az elbizakodottság, a nagyképűség nagyon távolán tőle, mindig egyszerűen, sze­rényen, mondhatnám, csen­desen dolgozott.” E szellem tükröződik a szerző kötetzáró — Gerencsér Miklós által lejegyzett — ön­vallomásában is. Életbölcses­sége birtokában, a múltba nézés megszépítő buktatóit kikerülve ítéli meg saját pá­lyaképét. Azokat a lehetősé­geket hangsúlyozza. ame­lyekkel okosan , élni az ő nem­zedékük küldetése volt. Él- ményszerűen mutatja be azo­kat a körülményeket, me­lyek a szegényen tengődő fi­aital ácslegényt ösztönösen, reményt táplálva sodorták a munkásmozgalom irányába. Megfontoltnak, tárgyilagos­nak bizonyul a’ ma ifjúságá­nak megítélésében is. Ügy véli erényeikben és hibáik­ban egyaránt szerepe van az idősebb generációknak. El­ismeri tudásukat szimpatikus számára a fiatalos türelmet­lenség, ba ezt a jó szándék táplálja és helyes irányba si­etteti a változásokat. Az if­júság erejének, képességei­nek megméretésében érdemi feladatokra, döntési és cse­lekvési lehetőségekre van szükség, de a fiataloknak is felelősen kell részt venniük a jelen formálásában, jövőjük megalapozásában. Szilárd elkötelezettség Nemcsak tanulságosak, szé­pek is azok a gondolatok, me­lyeket a politikai pályafutás hátterét biztosító családi légJ kör szerepéről, „a vasárnapi ebédhez terített asztal” lélek­emelő, kohéziós erejéről mondj „Mint munkás, mint politi-i kus, mint apa, mint nagyapa! vallom: a családban kell kez- deni az újfajta közösségi lét-i forma kialakítását A mai,' társadalmi méretű vitákra is reagálva lép fel a család funkcióinak szélsőséges ér-! telmezései ellen, mondván,1 hogy családellenes életvitel mellett senki sem képes iga­zán, teljesértékűen használ­ni a társadalomnak... Syen-1 géd gondossággal kell védeH mezntink a családot, mint á társadalom legkisebb emberi közösségi alkotóelemét.’* Ugyancsak megszívlelendő- ek azok a gondolatok, me­lyeket a magas életkort megért emberek alkotó munkájának lehetőségeiről, jövőt formáló felelősségéről, a többi gene­rációhoz való harmonikus vH szonyáról fejt ki, „Száz szó­nak is egy a vége, bírálni erkölcsileg csak annak van joga, aki a cselekvést is vál­lalja a szocializmus ügye mellett.” E szilárd elkötelezettség,' elvhűség, realitásérzék, élet- közelség. tetterő jellemezte Brutyő János egész eddigi — ma is tevékeny — életét s ez olvasható ki példaszerű ta­nulságként életművét, poli­tikai tapasztalatait összegző kötetéből is. (Népszava Lap- és Könyvki­adó, 1983.) i GÉCZI JÁNOS Brulyó János 1911, novem­ber 20-án született Makón. Hetvenkettedik seületésna rí­ja alkalmából "Szeretettel és tisztelettel köszöntjük. NÓGRÁD — 198X »evembe/ 19„ szembe* / \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom