Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-22 / 250. szám

VARGA IMRE ÁLLANDÓ GYŰJTEMÉNYE

r

Uj arculatot adott a szobrászatnak

Minden bizony- nyál a művész számára Is érdekes és tanulságos találkozás lehet, ha saját múzeumában látja viszont műveit. Az utóbbi években jó néhány alkotót ért az a kitüntetés s most, hatvanadik születésnapján sorukba lép Varga Imre is; A XX. századi magyar szobrászat legnagyobb formátumú tehetségének állandó

gyűjteménye Óbudán, á Laktanya utcában nyílt meg. Varga az elmúlt másfél évtizedben új fogan- itatású, a legkülönbözőbb modern plasztikai szemléletet és megoldásokat egyesítő munkáival új arculatot adott a magyar köztéri szobrászatnak. 1965-ben komponált, vihart kavart Pro- métheus című szobra óta nagy utat járt be.

A csőinú, krómacél lemezekből hegesztett, összeégetett testű, feje fölött szeszélyes lobogó lángot tartó Promé- theust a megrendelő nem vette át. Szokatlan volt, hogy valaki hegesztőpisztollyal alkosson. Szokatlan volt az egymáshoz feszülő csődara- bok látványa, szokatlanok voltak a plasztikát formáló eszközök és szokatlan a mű megjelenése. Ez a Prométhe- us ugyanis nem szimbólum akart lenni, hanem közvetlenül a lángot az égből ellopó mitológiai hős. De mégsem egészen az. S talán a szobor „elrettentő” megjelenése mellett erre érezhetett rá a meg-' rendelő. Ez a Prométheus nemcsak tettet, hanem szerepet la vállaló alak. Nem cselekedetével azonosuló, gondolatilag lezárt, nyugalomba Jutott eszménykép, hanem a tettet a szerepben továbbélő — játszó ember. A lopott és a magából csiholt lángot úgy adja át, hogy részeseivé válunk az átadás szerepjátszó gesztusának, s ezzel közelebb jutunk a tett megértéséhez és a mű értelméhez. A csak meghalni tudó hősöknek ugyanis ma m^r nem hiszünk. A hős esendő mai ember, aki retteg az ellopandó, égető ‘tűztől, és viszolyog a tett pátoszától. Cselekvésre az élnivágyás és a kényszerítő körülmények szorítják. A Prométheusban nem a hősi tettel, hanem a hőstettet megvalósító mai emberrel, vagyis önmagunkkal szembesülünk.

A művész nem egymás után próbál ki különböző stílusokat, irányzatokat, technológiákat, anyagokat, hanem egymás mellett, együtt és egyszerre. Nincsenek korszakai, csak alkotói folyamata, amely hol ezt, hol azt a megoldást igényli. Varga a tartalomból indul el, és a szobrok maguk találják meg formájukat, anyagukat.

Radnóti Miklósról készíted szobrát sokan popart alkotásnak látták, fontosabbnak vélve a figura mögötti fakorlátot, mint az ábrázolt költő alakját. Varga legtöbb köztéri alkotása kompozíciós egész. A mesterségesen kialakított tér a plasztika részévé válik, fokozva, annak hatását. A Radnóti-kompozícióba valóságos tárgyak lépnek be, a 'fakorlát és a bazaltkő a masa móndennapisága miatt válik a harmonikusan megformált, átszellemült bronzfigura el- * lentétévé, befogadó közegévé. A lehajtott fej különösen szép, formáiú. Áz arc nyugalma, átszellemültsége némi- k“oien ellentétben ván a pi- ís megfeszülő testté1. Varaa nem a menetelő, a szenvedő, társaiba kapaszkodó. erőltetett menet költőiét mutatja, hanem az egy pillill"lflWlTOffll[IHHBII1;

...

|

Le

nin

lanatra megpihenőt, az elgyötörtén is emberarányait őrző, az összegző verseiben magát és minden humánus értéket mentő költőt és embert

Varga Imrének jószerivel nincs egyetlen olyan köztéri szobra sem, ahol az ábrázolt figura magasra állítva nézőjétől elszakadva létezne. Mohácson felállított Lenin-kom- pbzíciója és Budapesten a Parlament északi oldalánál látható, Károlyi Mihályt ábrázoló alkotása Is e törekvésnek megfelelően készült. A művész két forradalmárt mutat be, de két alapvetően más indíttatású és küldetésű forradalmárt. Károlyi gróf pedáns, kimért, okos. Alakja szertartásosan merev, s egész megjelenésében hangsúlyozottan „grófi”. Ez a jól nevelt úr hosszú utat tett meg, amíg a vesztes forradalom után, a harmincas években eljutott a kommunistákkal való politikai morális együttműködésig.

A Mohácson fölállított Le- nln-emlékmű az eszmét és a létező, cselekvő embert fogja össze egyetlen hatalmas kompozícióba. A szobor szokatlan, mert Varga nem az eszmény- nyé nemesedett idealizált Lenint mutatja, hanem az élő, töprengő, gondoktól gyötört forradalmár egy pillanatát. A lépcsőn lefelé tartó Leninhez bárki odaléphet, találkozhat vele, átélheti azt a különös helyzetet, hogy ítt van egy ember, aki immár eszme, lobogó is.

Találkozást kínál a művész Bartók-szobra is, amely Budapesten a zeneszerző egykori otthonának kertjében és Párizsban az Eiffel-torony szomszédságában lévő parkban „sétál”. A törékeny testű figurát hihetetlenül egyszerű eszközökkel formálta meg az alkotó. Ez a finoman, az impresszionista klasszika titkait is fölidéző arc — maga a zene. Különleges a budai várban fölállított Kodály-emlék- mű is. Az arcban pontosan felismerhetők Kodály Zoltán vonásai. A szobrász mégsem valamiféle realista hűségre törekedett. Nagyvonalúbban, a részletek elhagyásával jelenítette meg az arc karakterét, arra törekedvén, hogy a zeneszerző szellemét mutassa fel, mintsem vonásainak fotószerű ábrázolatát. Varga ironikus szemléletének tanú- bizonysága a Pécsett, a püspöki palota kertjében felállított, fenségesen groteszk Liszt Ferenc-kompozíció, és nemrégiben a Boráros -téri aluljáróban elhelyezett szoboregyüttes, középpontjában a csöppet nosztalgikus érzéseket is ébresztő kocsmárossal, a mulatságosan kedves franzstadti Dionűzosszal.

Varga Imre eddigi művészi pályájának legjelentősebb vállalkozása és összefoglaló értékű alkotása a római Szent Péter-bazilika altemplomában fölállított kompozíció. A magyar káoolna oltár mögötti főfalát beborító hatalmas arany dombormű — a nomádvilág szarvasaival és a pogányság szimbólumával: az életfával — a magyarság ázsiai eredetét, történelem előtti létezését idézi fel. E fal előtt áll, szint? lebeg a kunarcú, gyermekét tartó Madonna. A kompozíció harmadik része a kápolnába léoő István király. A. koronáját á Madonnának, a magyarok nagyasszonyának fölajánló István a múltat, nem suhanó aranyszarvasok és szimbolikus életfák képében, vonzásában, hanem téritő-teremtő harcosként élte át. E múlt előtt fényiként és biztatásként jelenik meg a Madonna, vagyis az eszme, az Európában megtalált hazában a megmaradás lehetősége, a már továbbélhetetlen múlt túlélésének ígérete.

Varea Imre életműve eleven, fo1 vám at os és folyamatosan váVozó. Gazdag teremtő kénzelete, Plasztikai ötletedévé. önmagát kihívó munkakedve kimeríthetetlennek tűnik. Munkássága a’anvető- en meghatározza a XX. századi magyar niasztika arculatát és — hódftó útiét látva — minden bizonnyal hozzá’á- rul az Izmusok útiéin és útvesztőién értelmét és fe'ada- tát kereső rpoéorn szobrászat önmagára ♦-»líiíz-sv,,-.-*

Harangozó Márta

A LeSnyvásar szerzőié

Jacobi Viktor centenáriuma

Napjainkban a rock, a musical színházi világában sokszor parentálták el az operettet, mint divatja múlt színpadi műfajt. De amikor méltó szereposztásban kitűzik a Leányvásárt vagy a Sybilt, a közönség megrohanja jegyekért a pénztárakat, hogy a szép régi melódiák hallgatásakor elábrándozzék. Így tör-, ténik ez minden esetben, amikor Jacobi Viktor operettjeit játszák. A zeneszerzőnek most van a centenáriuma. 1883. október 22 én született Budapesten. Mindössze harmincnyolc éves volt, midőn távol a hazától, New Yorkban elhunyt

A Markó utcai főreáliskolában tanult ahol 1901-ben érettségizett Akkor már jól beszélt angolul és franciául, s ügyesen zongorázott. Szülei azt akarták, hogy a gazdasági életben helyezkedjék el, ezért beiratkozott a Keleti Akadémiára. Az intézet nem volt ínyére, otthagyta az iskolát s jelentkezett felvételre a Zeneakadémián. A ' zeneszerzői szakon Koessler János /olt akkor a professzor, aki felismerte Jacobiban a tehetséget és szívesen vállalta tanítványának. Növendéktársai közül Kálmán Imre és Seirmai Albert lettek legjobb barátai. Alig múlt húszéves, amikor megírta első színpadi művét a Rátartós királykisasszonyt, s benyújtotta a Népszínháznak. Éhből az időből származik róla, és mesteréről egy anekdota. Megkérdezték

Koesslert hogy három, a könnyeb műfaj felé orientálódó növendéke közül melyiktől várja a legtöbbet? Válassza így hangzott:

— Legtöbbet tud Szirmai Albert, legtöbbre viszi Kálmán Imre, legzseniálisabb Jacobi Viktor.

Jacobi egyik életrajzírója Koch Lajos színháztörténész, szerény, sovány embernek jellemzi Jacobit. Olyan volt, mintha arcát sohasem érte volna nap. Hajlékony, simu- lékony, tapintatosan alkalmazkodó. A század elejének

A Fővárosi Operettszínház 1981-ben újra bemutatta a Leányvásárt

pesti színházi világában egészen különös jelenség. Említett első darabjának témája Holger Drachmann dán mesejátékéból született, de nem lett volna siker Heltai Jenő alapos átdolgozása nélkül. Jacobi néhány közepes librettó után végre megtalálta az igazit. 1911. november 14-én mutatta be a Király Színház a Leányvásárt. Fedák Sári, Király Ernő, Petráss Sári és Rátkav Márton vitték sikerre a mindmáig népszerű munkát. Aztán elkövetkezett az első világháború kitörésének éve, 1914. február 27-én játszották először a Sybilt, amely nemzetközi tekintélyt szerzett a zeneszerző Jacobinak. A külföldi kiadók versengtek a darab jogaiért. Jacobi júliusban Angliába utazott, hogy részt vegyen operettjének londoni próbáin. Ott érte a világháború kitörése, a had-, üzenet napja. - A Sybil próbái azonpal megszakadtak. Rövidesen tudomására hozták, ha nem hagyja el Angliát, in- terfiáló táborba kerül. Jacobinak az utolsó órában sikerült az Olympic nevű óceánjárón Amerikába áthajózniaJ New Yorkba is eljutott már a Leányvásár és Sybil híre. Szívesen fogadták a zeneszerzőt Komponált, sok pénzt szerzett, dg gyötörte a honvágy. Ám hazáját nem tudta viszontlátni többé. 1920 végén ugyan átjött Európába a Sybil megkésett londoni bemutatójára, s Bécsben meg is látogatta barátját, Kálmán Imrét, aki meghökkenve tapasztalta, milyen vézna, beteg ember lett Jacobiból. Kö- nyörgött neki maradjon Ausztriában, hiszen Amerika nem való ilyen megrongált egészségű alkotónak.

Jacobi gazdag zenei vénájából még számos darabra futotta. Ilyen volt Molnár Ferenc Farkas című vígjátékának zenés változata, valamint az Almavirág, amelyet Fritz Kreislerrel együtt komponált. Akkor már halál >s beteg volt, s az orvosok fehérvérűséget állapítottak meg nála. A New York-i Wood- lawn temetőben egy sír már- ványbövére egyetlen szót véstek: Jacobi.

Kristóf Károly j

Ifjúsági amatőr művészeti ösztöndíj

Ismét pályázni lehet arra az ösztöndíjra, amelyet a KISZ Központi Bizottsága, a Szak- szervezetek Országos Tanácsa, az Állami Ifjúsági Bizottság, az Országos Közművelődési Tanács és a Művelődési Minisztérium két éve alapított az amatőr művészeti mozgalom támogatására.

Az ösztöndíjat bármely1 együttes, szákkor, művészeti klub, alkotóközösség elnyerheti. A pályázatnak olyan,

egyéves munkatervet kell tartalmaznia, amely — a csoport fejlettségi szintjét, a munkájuk iránti érdeklődést, valar mint a helyi feltételekéit figyelembe véve — részletesen meghatározza a fiatalok feladatait. Ugyancsak meg kell jelölni a pályázatban az együttes, valamint annak vezetője nevét, címét, illetőleg a fenntartó szerv nevét, címét, számlaszámát és vezetőjének nevét Az ösztöndíj elnyeréséhez szükséges a területileg illetékes KISZ-bizottság javaslata is.

A sikeresen pályázó együttes, csoport, alkotókor az évi

10—30 ezer forintos anyagi támogatós mellett szakmai, módszertani segítségét kap.

A pályázatokat öt példányban, 1984. január 31-ig lehet beküldeni a KISZ megyei (budapesti) bizottságaihoz. Az ösztöndíjak odaítélésére 1984. márciusában kerül sor.

FEKETE, MOZGÉKONY

fiatalasszony Szigeti László- né, a Ludányhalászi Általános Iskola igazgatóhelyettese. Húsz éve érettségizett Salgótarjánban, a Madách Imre Gimnáziumban, s még azon az őszön képesítés nélküli nevelő lett a ludányhalászi iskolában. Aztán elvégezte a főiskola magyar—történelem szakát, férjhez ment, gyereket szült. Éia most járja az általános iskola utolsó osztályát.

— Milyen a közérzete? — kérdezem az energikus asz- szonyt. A kérdésen kicsit elcsodálkozik, ugyan, mi okból tudakolhatom, aztán válaszol.

— Jó... Igaz, most építjük a házunkat itt, a faluban, nem messze az iskolától, és nagyon sok munka meg gond van vele. De hát ezt tudtuk altkor is, mielőtt belefogtunk volna. Szerencsére, a tantestület nagyon megértő. Nekem pedig egy kicsit lelkiismeret-fur- dalásom is van, hogy mostanában, pontosabban, amióta építünk, nem jut elég időm az iskolára.

Ezen a kijelentésen viszont én ütközöm meg, rá is kérdezek:

— Csak nem azt jelenti ez,

BESZÉLGETÉS AZ ISKOLÁBAN

Jó közérzet Ludányholósziban

s

NÓGRAD - 1983. október 22., szombat

hogy. elhanyagolja az intézményi tennivalóit?

— Még csak az hiányozna — csattan rögvest válasza. — Azt, akármilyen megértő is a kollektíva, nem tűmé el. És én magam sem. Csupán arról van szó, hogy többet szeretnék tenni az iskoláért, mint, amennyit mostanában tudok.

A beszélgetést az igazgatói szobában folytatjuk. Az oldalsó ajtó a tanári szobába nyílik. Vége a tanításnak, de néhány pedagógust még bent találunk. A kellemes melegben asztaluknál írnak, olvasnak, egyszóval végzik azt, amit kell, amiről sokszor a külső embernek képzelete sincs, hogy a tennivalókhoz tartozik.

— A nógrádszakáli tagiskolával együtt tizenöten vagyunk a tantestületben — mondja Végh Andrásné igazgató, — Kis iskola a miénk. Nálunk 159, Szakaiban 23 gyerek tanul.

S ennél a témánál tartva, röviden egyéb részletekre is sort kerítünk. Az igazgatónő elmondja, hogy a szomszéd községben csak alsó tagozat működik, napközivel. A tanulók több mint kilencven százaléka cigány. Ludányha- lásziban mind a nyolc osztály megtalálható, párhuzamos osztályok nélkül. A két faluban egy-egy napközis csoport dolgozik.

— Nagyon ideális a létszámunk — jegyzi meg az igazgatónő. — Egy tanulócsoportra 25-nél több gyerek nem esik.

— Ez pedig sokkal jobb & megyei átiagnál — teszi hozzá Szigeti Lószlóné.

— Ily módon a személyi ellátottsággal elégedettek?

— AMI NEVELŐINK szakértelmét, tudását, lelkesedését, igyekezetét illeti, mindenféleképpen. A szakos ellátásunk azonban nem teljes — 88,7 százalékos. Az

ének és a fizika szakos oktatása nem megoldott. Persze, ilyen képzettségű kollégát nem vehetünk fel, mert ugyanakkor minden állásunk betöltött. A kis iskoláknak általában ez a problémájuk. Nehéz úgy összeválogatni, nagyon nagy szerencse, vagy a véletlenek szerencséís összejátszása kell ahhoz, hogy 100

százalékos szakos ellátottság valósuljon meg. Ez nálunk úgy történhetne, ha sikerülne ének és fizika szakos napközis tanárokra szert tenni. De ez csak ábránd, mikor a napközis állásokat hirdetnünk kell; örülünk, ha kapunk rá jelentkezőt.

— Ha már a problémákat kezdtük emlegetni, folytathatnánk, ezekkel...

Az igazgató és helyettese nem szabódik.

— Hozzáfogtunk a fűtés korszerűsítéséhez, de a kazánház, sajnos, nem készült el időben — észrevételezi Végh Andrásné. — Valamilyen anyag mindig hiányzott. Most például cementet nem kapunk. így aztán elhatároztuk, hogy biztonság kedvéért ebben az oktatási évben még a régi cserépkályhákban fűtünk.

A központi fűtés radiátorait, csőhálózatát már beépítették a helyiségekbe a megbízott kisiparosok. A fémrészek elegáns fehér festést is kap'tak.

— Nem volt könnyű a radiátorokat sem megszerezni — panaszolja Szigetiné. —

Sok-sok utánjárásba került..;

— ...A tanácsnak — fűzd tovább a mondatot Véghné. — ók igyekeztek, ahogyan a kisiparosok is, de anyaghiány ellen mi nem tudunk csinálni semmit.

A nehézségek azonban nem okoznak pánikot, nem törik le a nevelőket Ludányhalá- sziban. Ez mindvégig kicsendült az iskolai vezetők szavaiból. Tudják, hogy a munka, az élet összetett dolog. A fénnyel együtt jár az árnyék, az örömmel a bosszúság. Persze, csak az arányok, azok nem mindegyek.

Szép ez a tágas udvaré, korszerű iskola. Tekintélyes kertjében frissen virító ezüstfenyő torzsalkodik a borús, esős őszi idővel. Társai, a gesztenyék, a hársak, díszbokrok kénytelenek behódolni az „erősebbnek”, és szaporán vetkőzik le sárguló lombjukat.

— Milyen örömök közt él a tantestület?

— AZT,HISZEM, JÖLszétnézett — feleli Végh Andrásné. — Ilyen iskolában öröm dolgozni. Sok szemléltetőeszközünk van. Egy-egy osztályban kevés a gyerek. Jó a tantestület közérzete. Megértés, segítőikészség uralkodik a kollégák kapcsolataiban.

Kívánhatna-e ezeknél többet bármelyik kollektíva is?'

Sulyok Lászlé j