Nógrád. 1983. október (39. évfolyam. 232-257. szám)

1983-10-15 / 244. szám

A múltnak kútja Velemben Űjabb bronz- és vaskori leletek a Szent Vid-hegyen Tudományos szenzációt je­lentett 1902-ben Bécsben, bá­ró Miske Kálmán nagy mű­veltségű amatőr archeológus tollából megjelent tanulmány, amely a kőszeghegyaljai Ve­lem községben két évtizeden át végzett ásatások mintegy háromezer éves bronz- és vaskori lététéit mutatta be. Egyszeriben világhírűvé tette a települést. Bebizonyosodott, hogy a hegyre épített ősi te­raszos városban talált bronz- és aranyleletek ezer kilomé­teres körzetben elterjedtek Európában. Régészek jpz ősi városban Hét évtized múltán —1973- ban — folytatódtak az ásatá­sok: a Savaria Múzeum mun­katársai (régészek, társtudo­mányok művelői) megkezdték a rendszeres feltárást, telje­sen más koncepció szerint: míg Miske Kálmánt a tárgyak tartották bűvöletükben és azokat vallatta az i. e. 1200— 1000 vagy még korábbi évek­ről — addig korunk régésze a leletek vizsgálata mellett (az összehasonlító tudomány segítségével), a történelmi fejlődést, az európai civilizá­ció születését, a városok ki­dolgoznak Vas megye régészei. A keleti és déli lankás, tera­szos hegyoldalon hajdan az illírek őseinek házai álltak. A meredek sziklafallal körül­zárt tető fellegvárában a bar­bár település arisztokráciája lakott. A földrajzi fekvés és a gazdasági, társadalmi fejlő­dés határozta meg a város helyét, létrejöttét. Időszámí­tásunk előtti első évezredtől egészen a római hódításig kiemelkedő stratégiai pont, fontos település volt, amely­nek hatósugara messzire elért. Köréje sok száz kis falu cso­portosult. Iparosok kézmű­vesek, kereskedők, katonák laktak a Szent Vid-hegyen. Ismerték a búzát, az árpát— A közelben található arany, réz, antimon és vas a fém­művességet is felvirágoztatta. Bronzöntést, aranyfeldolgo­zást műveltek. A forrás kö­zelében Jévő ipari negyed műhelyeiben készült tárgyak eljutottak Közép-Európa tá­volabbi tájaira is. A környe­ző vidéken földműveléssel, állattenyésztéssel foglalko­zott a lakosság. Erről tanús­kodnak az ásatáskor talált gasságukra csak következtet­ni lehet. Építőanyagként a hegy palakövét, az erdő fáját használták. Egy évtized ásatási ered­ményeiből megismerhető a bronz- és vaskori település szerkezete, a zárt városi élet­forma. A lakosság szúrna ezerre tehető, ami ebben az időben „fővárosnyi” népesség­nek számított, mert egy-egy faluban többnyire csak 30— 50 ember élt. Valójában Velem és kör­nyéke az őskortól a jelenig sosem volt lakatlan. Ezt bi­zonyítja a feltárt kora közép­kori vártorony, mely a Kő­szegi grófok erőssége volt, vagy a máig is használatban lévő búcsújáró Szent Vid- hegyi templom, melyet szent Vitus (a betegek védőszentje) tiszteletére emeltek a XVIII. században. Az őskori város egy részét helyreállítják, s pár év múl­va szabadtéri múzeum lesz a hegyoldalon. * Vonzza a turistákat alakulását is kutatja, hogy gabonaszemek, gyümölcsmag­megértse a múlt üzenetét. Az őskori várost rejtő Szent Vid-hegy mögött kékes ködbe vesző hegylánc emelkedik. Előtte viszont a völgy kitárul, síksággá szélesedik, ha tiszta az idő az 582 méter magasan lévő fellegvárból ellátni, egészem a Somló-hegyig. Ezen a területen húzó­dott át az egykori borostyán tót, amelyen Dél kultúrájának termékeit szállították a keres­kedők az Északi- és a Keleti­tenger vidékére. Tizennegyedik éve, hogy a késő őszig tartó ásatási sze- Bonban újabb és újabb lele­tek után kutatva a hatalmas kiterjedésű őskori városban vak, állati csontok. Ismerték a búzát, az árpát, valószí­nűleg lepényt készítettek be­lőle. A környéken termett alma, dió, gesztenye. Tartot­tak háziállatot: szarvasmar­hát, sertést, juhot, kecskét, lovat, kutyát. A környező erdőben vaddisznóra, őzre, apróvadra vadásztak. Ma is jól láthatók a hegy­oldalt körbefogó, lépcsőzetes teraszok, amelyeket sűrűn be­építettek az őslakók. Száznál is több fészerszerű, döngölt agyagpadlójú ház állt itt, cso­portosan egymáshoz építve. A kiásott házalapokon látha­tók a tartóoszlopok helyei. Egy ház 10—12 méter hosszú és 4,5 méter széles volt; ma­A régészekre még több év­tizedes feltáró munka vár. A Miske-ásatás csak ezreléke a még föld alatt rejlő anyag­nak. 1979 óta francia régé­szek is tanulmányozzák a ve­lem! ősi várost, mivel Mar­seille környékén lévő lelőhe­lyen egy i. e. VI. századi te­lepülést tártak fel, amely ha­sonló a mi teraszvárosunkhoz. „Mélységes mély a múltnak kútja” mondja Thomas Mann és szavainak súlyát az érzi igazán, akit a régészet sok titkot megfejtő tudomá­nya érdekel. A kőszeg-hegy­aljai települést természeti gazdasága mellett vonzóvá te­szi tudományos értéke is. Egyre több hazai és külföldi turista utazik ide, hogy be­tekinthessen a „múltnak kút­jába”, hogy megismerhesse egy ősi kultúra mindennapja­ik.. H. A. Kanizsai találkozó írótábor a jugoszláviai Magyarlcanizsán Harmincegyedszer rendez­lek a jugoszláviai Kanizsán (Magyarkanizsán) írótábort. Nekünk eléggé ismeretlen, csak azoknak mond valamit, akik — írók-költők lévén — maguk is részt vettek rajta. Ha egy esemény már har­mincegyedszer ismétlődik meg, valóban érdemes rá felfigyel­nünk. Az idei szeptember 15-től bzeptember 18-ig tartott, s e sorok írója abban a szerencsé­ben részesült, hogy 6 is ott lehetett A korábbi írótábo­rokról először három helybeli pedagógustól értesültem. A régi kanizsai szálloda kicsi volt, az írókat-költőket egy- egy család fogadta be. A máshonnan jött írók találko­zása a kanizsaiak ünnepe volt. Azóta ebben a Tisza-par- ti, főleg magyar nyelvű hely­ségben nagy gyógyüdülőköz­pont, gyógyszálló épült, s a yendégeket itt szállásolják el. A kanizsaiak ma már csak az író olvasó találkozókon fut­nak össze velük. Ez az, amit a helybeliek tapasztalnak, de egyéb változás is történt 1952-ben az első írótábort még nem is Kanizsán tartot­ták, hanem Csantavéren. On­nan Topolyára, Zentára köl­töztek, hogy végül is Kanizsán találják meg végleges helyét. A vajdasági magyar írók meghitt összejöveteleként kezdődött Egy akkori újság­cikk szerint először csak nyolcán találkoztak a saját kontójukra. például egy angol író is részt vett rajta mint legtávolabbi vendég, a kelet-európaiakról, például Vojtech Kondrót, szlovák költő-műfordítóról nem beszélve.) De elsősor­ban mégis a vajdasági írók, s főleg a magyar nyelvűek fó­ruma. Itt fogalmazódott meg több antológia ötlete, meg­annyi versfordítás született magyarról szerb-horvátra és fordítva. Itt érett vállalkozás­sá az újvidéki magyar kiadó- ház, a Fórum, nem egy ter­ve... (Kezdetben ugyanis hosszabban időztek Kanizsán az alkotók, s verseket is írtak, egymás műveit is lefordítot­ták.) A tábor lényegéhez még két dolog tartozik: az egyik az, hogy különböző tanácsko­zásokat tartanak, a másik pe­dig, hogy a vendégek minden évben találkoznak a kanizsa­iakkal. Az idei tanácskozások tár­gyai a következők voltak: a szépirodalom és a kiadók kapcsolata (nálunk is idősze­rű volna), az utóbbi húsz év költői irányzatai (erről is le­hetne nálunk beszélni), vé­gül az újvidéki Fórum könyv­kiadó jövő évi terve. A ven­dégek nemzetközi összetétele ellenére a helyi, a vajdasági gondok voltak előtérben. (En­nek jogosultságát be is láttam, így van ez rendjén, időt is szakítottam a kanizsai, a zen- tai, az óbecsei fiatal nem­zedékkel való beszélgetésre szállodában, a Csépe Imre utcában találkoztak a kani- zsaikkal. Minden tisztelet a kanizsa­iaké, a Jugoszláviáiké, hogy így is áldoznak az irodalom­ra, a kelet-európai barátság­ra, többek között ebben a kis vajdasági kétnyelvű faluban a tizenkétezres Kanizsán. A híre nem olyan nagy nálunk, mint Struggáé, de számunkra, s a Vajdaság számára leg­alább annyira fontos. Győri László Rajzos irodalomtörténet Arcképcsarnok Balassitól Nagy Lászlóig Kölcsey Ferenc Madách Imre Nagy László A legjobb, a legnefnesebb értelemben vetÉ irodalomnépszerűsítés mellett az igazi haza­fias nevelés művészeti szolgálata a célja an-i nak az albumnak, amelyet most adott ki kö­zösen a Hazafias Népfront Országos TanáJ csa és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár.' Közművelődési intézményeknek, iskoláknak: szinte nélkülözhetetlen ez az új rajzos al-' bum. M. Kiss József harmincnyolc metszeté-: vei. Makai Tóth Mária összeállításában. RH köníthatjuk némiképpen Keresztúry Dezső: „A magyar irodalom képeskönyve” című nagyszabású és hamar népszerűvé vált szé­les körben elterjedt kiadványával, amely; eredeti dokumentumok, forrásanyagok és ké-J pék szilárdan komponált gyűjteményét ösz-J szegezte: századok magyar irodalmának vH zuálisan érzékelhető keresztmetszetét. Más megközelítésben, más módszerrel és esz-1 közökkel, de M. Kiss József rajzi vállalkozá­sa hasonló alapra épülj ezt folytatja. Egyébé ként a zebegényi műhely tagja, ex libriseié vei szerepelt az országos kisgraíiikai kiállíé tásokon Cegléden, Keszthelyen, s díjat is káé pott. Sikeres önálló kiállítása nyílt Kőbá­nyán, továbbá a XX. kerületi Kisduna Ga­lériában, Gödöllőn, Pécsett. Névéhez fűző­dik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kőbá­nyai fiókjában működő galéria megalapítóé sa, ahol azóta számtalan tárlat nyílt. Az album — Balassitól Nagy Lászlóig címmel — linómetszetekben kíséri fél évez­red magyar költőinek, íróinak, portréját. Fő erénye az. amit Tüskés Tibor megjegyez á könyv értékes előszavában, hogy ezen arc­képsorozatot „M. Kiss József egységes szemé lélettel, azonos technikával, önálló látásé móddal formálta meg”. Elesik az a kifogás,' hogy az arcök, jellemek eltértek egymás­tól. Küldetésük, sorsvállalásuk azonban, nem,' így M. Kiss József metszetei nemcsak író­kat jelölnek, ábrázolnak, hanem a magyar irodalom vonulatának bizonyos egységére is utalnak. Valamennyi meggyőzó pontos rajzi leírást és értelmezést tartalmaz, rendkívül használható az ifjúság számára, elősegíti 4 megértést, örvendetes, hogy kissé háttérben maradt személyiségeket is felvázol. (így pétj dául az 1700-tól 1759-ig munkálkodó Bethé len Katát; az más kérdés, hogy ez az arcé más kicsit mérsékeltebbre sikerült.) A soroé zat szemlélete és minősége egyenletes. Tűé datosság olvasható le Kazinczy Ferenc sze-' mérői, élethű Kölcsey Ferenc, Eötvös Józsdl Arany János és Jókai Mór külső formákkal épített karaktere. Csak a legszükségesebb áté alakításokat végezte M. Kiss József a rené delkezésére álló vizuális források alapjánj de azt valóban jól elvégezte. így társul műé veinek szolgálatjellegéhez kellő mértékbeli alkalmazott fantáziája. Madách Imre „Az ember tragédiája” béé mutatásának centenáriumát ünnepeljük: Ezért külön Is figyelem jele, hogy M. Kisa József Madách-elemzése kiemelte» gondos. Akárcsak Vajda János, Tömörkény István portréja, utóbbi irodalmunk »em is olya» kicsi „kismestere” volt Szabatosa» méltatja Tüskés Tibor M. Kiss József teljesítményét amikor megállapítja, hogv műveiket a „rejtett burkolt irodalomtörténet”. Valóban az. Kosz­tolányi Dezső, Tóth Árpád, vagy Juhász Gyula — aiknek idén születése centenáriu­mára emlékezünk — képmása megbízható tanulmánnyal ér fel, s a Krűdy-lap is meg­örökíti e nagy bohém, e rejtőzve síró mf- vész belső vonásait. Erőteljes József Attila külső formátuménak képi fogalmazása és ugyanilyen találó Nagy László, szelid-vad arcának vizuális képe is. Ö zárja a sort, s ami ezután következik, az a holnapokra ma­rad. Munkában, sorsban, értékben. Kétségtelen, hogy ez a heroikus rajzi arc-: képcsarnok nem teljes. Hiányzik belőle — hogy csak példákat említsünk — Janus Pannonius, Mikes Kelemen, Bessenyei György Kemény Zsigmond vagy korunkból D.'ry Tibor arcvonása, de talán egyetlen antológiá­nak sem sajátja ez a hiánytalanság. Leg­feljebb a becsületes megközelítés lehetséges. Bizonyos azonban, hogy M. Kiss József al­buma rendkívül hasznos küldetést teljesít­het ifjúságunk hazafias és művészi neveié-; sében. Losonczi Miklós útitársammal, Lázár Ervinnel Igaz, hogy már régóta együtt.) Az írók-költők, az If- nemzetközi a tábor. (Az idén júsági Otthonban, a gyógy­8 NÓGRAD - W83. október T5, siómba! I'lMMniiMiiimiiiiitiiminiiiHnHiHiiiitlitmtmimiiiiiiitnHmHnmiMtmtftiHiminiiminmmilltiiminiiHHiiiiimtiilllilliilimitmiililHil imniniiNiiimiiiiHuiuiniiiiiiiiiiimM Hat, könnyed kézzel írt Jiirii Trifonov* útirajzot, miniatűrt tártál- J lmonov- máz Jurdj Trifonov most megjelent kötete. Amolyan képeslapokba szánt alkalmi írások, vagy, ha úgy tetszik, „melléktermékek”, vasárnap délutáni olvasmánynak szán­va. Csakhogy súlyos Íróegyé­niség tollán a pihekönnyű té­mák is vérrel telítődnek, ha­lálosan komollyá válnak. Csu­pán a hasonlóság, ám koránt­sem analógjaiként a mi Illés Endrénk minap megjelent Igézet című kötetét említem, amelyben útirajzait gyűjtöt­te össze. De, míg Illés Endre mindenkor tudatosan, felké­szülten utazik, s hatalmas is­meretanyagával, eleganciájá­val el is kápráztatja az olva­sót, Trifonov látszólag vona­kodva száll vonatra, hajóra, repülőre, s a pillanatnyi lát­ványnál, élménynél lényege­sen fontosabb az, amit oda­hagyott a feltoluló, egymással feleselő, egymást átszínező és -értelmező emlékek. Példa­ként a Látogatóban Marc ChagafbiáJ-t emelném ki. Eb­Tótágast álló ház bői mintegy mellékesen oda­vetve, a művészettörténeti tanulmányoknál pontosabb képet kapunk nem csupán a francia honba szakadt nagy orosz festőről, de a sztálini korszak szovjet képzőművé­szetéről, életéről is. Ma már hihetetlenül hangzik, hogy volt idő, amikor Chagall a „tiltott” kategóriába tartozott, mint, ahogyan az is, hogy fé­nyesen megélt a „Fülesnek” nevezett modell abból, hogy a füle hasonlított a genera- lisszimusszéhoz. Trifonov egy percig sem ironizál ezen, csu­pán leírja azt, ami Marc Chagall képeit nézegetve fel­tolul az emlékezetében. Teszi ezt az orosz prózában any- nyiszor megcsodált realiz­mussal, amely — éppen az emlékek távolsága miatt — telítődik lírával és részvét­tel is. Esendő öregemberként mutatja be Marc Chagallt is, mégsem érezzük ezt tisztelet­lenségnek. Sőt! Megsejtünk valamit az alkotás titkaiból is, arról a fájdalomról és bol­dogtalanságról amely az az­óta világhírűvé lett képeket ihlette, létrehozta. Tanulmá­nyokat (is) lehetne írni Tri­fonov „módszeréről”, arról a bámulatos képességéről, aho­gyan a hétköznapian egysze­rűt át tudja lényegíteni, filo­zófiai mélységet, töltést adva neki. Szürke ég, árbocok, vö­rös ló című írásában Finn­országba, illetve a gyermek­korába kalauzolja az olvasót, Marcel Proust-ra emlékeztető „technikával”. A vörös ló nem szürreális kép. Valósá­gos élmény, amelyet gyer­mekkorában látott, ám, aho­gyan ez íelidéződik, ahogyan ellenőrzi, bejárja gyermek­kora finnországi színtereit, kortársakat, szemtanúkat fag­gatva történelmi esszévé ke­rekedik. Mi az, amit megőriz az emberi emlékezet? — kér­di Trifonov, s maga is meg­döbben az idős emberek vá­laszain. Csupa látszólag lé­nyegtelen dolgot, egy-egy epi­zód. tárgy formáját, színét őrizzük meg évekig, s az új­ságok szalagaiméi ben szerep­lő „nagy” események m s- napra kiesnek a tudatu nk­ból. Mégis — sugallják Tri­fonov írásai — ezek a sem­miségek az igazán emberiek és fontosak, ezek teszik oly varázslatossá az emlékezést, az idős emberekkel való ta­lálkozást. Szabó Mária fordítása pu­ritánul egyszerű, ám tud; k, hogy a legnagyobb bravúr ép­pen ez: nehéz súlyokat köny- nyedén felemelni. Magvető Könyvkiadó, Buda­pest, 1983. Rakéta Regénytár Horpácsi Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom