Nógrád. 1983. szeptember (39. évfolyam. 206-231. szám)
1983-09-15 / 218. szám
,Vf LAG PROIFTÄRJA! EGYESÖLJETEK! OGRÁD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXIX. ÉVF.. 218. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1983. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Minden eddiginél több kiállító a BNY-n A Hungexpo sajtótájékoztatója Budapesten Minden eddiginél több, mintegy 180 kiállító vesz részt az idei őszi BNV-n. Ez is azt bizonyítja, hogy a világpiacon a versenyben maradás miatt mind a szocialista, mind a tőkésországok, mind pedig a fejlődő világ fontosnak tartja a részvételt a fogyasztási cikkek seregszemléjén — mutatott rá a BNV nyitását megelőző szerdai sajtótájékoztatóján Kismartoni Endre, a Hungexpo vezérigazgatóhelyettese. Mint mondotta, a tavalyihoz képest húsz százalékkal növekedett a szocialista, s számottevően gyarapodott a tőkésországokbeli kiállítók száma. Hazánkkal együtt negyvenegy ország, valamint a Palesztin Felszaba- dítási Szervezet és Nyugat- Berlin állít ki a vásáron. A szocialista országok közül Kína és Mongólia hosszú szünet után jelentkezik ismét, lehetőséget adva ezzel élénkülő kereskedelmi forgalmunk további növekedésére. Az idén tovább növekedett a fejlődő országokbeli kiállítók száma, felvonultatott termékeik a magyar vállalatok számára is azt bizonyítják, hogy ezeken a piacokon csak korszerű, jó termékekkel maradhatnak versenyképesek. A tavalyinál 16 százalékkal több, 1348 hazai kiállító bemutatja az itthon gyártott fogyasztási cikkek szinte teljes skáláját, az élelmiszerektől, a textilruházati cikkeken keresztül a családi és hétvégi házakig. A Hungexpo a vásár szervezőjeként különös figyelmet fordított arra — hangsúlyozta a vezérigazgatóhelyettes —, hogy a tíznapos árubemutató ne pusztán kellemes látnivalót nyújtson, hanem elsősorban eredményesen szolgálja a népgazdaság érdekeit. A BNV egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a hazai könnyűipar felvonultassa teljes exportkínálatát, a gyártók jelzést is kapjanak a vásárlók igényeiről, a változó fogyasztói szokásokról. Különösen az újonnan önálló külkereskedelmi jogot kapott vállalatok számára lényeges, hogy megismerjék partnereiket, kialakítsák üzleti kapcsolataikat. A tavaszi BNV-hez hasonlóan szerep jut a vásáron az energiatakarékosságnak is. Nagy érdeklődésre tarthat számot az Elektromos Művek kiállítása, amelyen különféle háztartási készülékeket sorakoztatnak fel, gyakorlati példákkal mutatják be a gazdaságos és takarékos működtetés legjobb módszereit. A kiállítók érdekében — jogos igényüknek helytadva, a szakmai délelőttök számát az edd’gi háromról négyre emelték. Ezek időpontja szeptember 19—20—21—22-e lesz, mely napokon 10—14 óráig a vásárt csak a szakmai közönség látogathatja, az erre a célra kibocsátott szakmai jegyekkel, bérletekkel és állandó belépőkkel. A BNV idején a vásár területén réndezik meg az In- terplayexpo nemzetközi játék- és oktatásieszköz-kiállítást, valamint a „Csináld magad!” nemzetközi barkács- és kiskertkiállítást. A két szakkiállításon — amely várhatóan jelentős mértékben hozzájárul a BNV sikeréhez — hazánkon kívül hét ország negyvenkettő kiállítója vesz részt, __ Eredm ényes nemzetközi verseny tá rgy a lások Váltakozó sikerrel vettek gazói már több esetben si- ha több minit 200 ezer négyrészt az idén a magyar külkereskedelmi és termelővállalatok a nemzetközi versenytárgyalásokon. Nem minden esetben tudtak lépést gyár szakemberek, tartani az elhúzódó recessziós utóbb a Nikex időszakban igen erőssé vált delmi kerrel vállaltak külföldön kút- zetméter fúrásokat. Többek között Gö- pedig 14 rögországban és Franciaor- könyvkötő szágban is dolgoztak a ma műbőrt, Kuvaitba ezer négyzetméter műbőrt exportálnak. Sikerült a magyar pvc- Leg- fóliával új piacra is betömi, Külkereske- a Chemolimpex Egyiptom- Tunéziában ban nyert versenytárgyalást. külföldi partner Vállalat konkurrenciával. Elsősorban nyert versenytárgyalást 10 víz- Egyelőre a azok a vállalatok számolhatnak be eredményekről, ame- , .... lyek a legszigorúbb műszaki dasági minisztérium vizella- Magyarországról, s ha a ter- feltételek fással foglalkozó cége —, a mék % minősége megfelel, a termelő kút fúrására. A meg- próbarendelés alapján 9 ezer rendelő — tunéziai mezőgaz- dollárért vásárol pvc-fóliát magyar szakemberek ajánla- Chemolimpex más egyiptomi tát tartotta a legkedvezőbb- tendereken is sikerrel vehet es kereskedelmi mellett dolgozzák ki aján- tataikat, reálisan felmérik a nemzetközi viszonyokat és nek, figyelembe véve az ed- részt. digi eredményes tevékenység güket. A Nikex külföldi partalkalképesek a rugalmas mazkodásra. Ezt bizonyítja a gödöllői Ganz Árammérő Gyár esete is. A vállalat szeptember_ Az égjük legjelentősebb ver- nerétől áprilisban kapta meg senytárgyalást az idén a a rendelést, a szerződést jú- Transelekítro Külkereskedelmi niusban írták alá, s az OKGT Vállalat nyerte az Egyesült dolgozói Tunéziában már hozben nyert versenytárgyalást zál|ttak a munkához. A tér. Brazíliában, s a közeljövő ben több mint 100 ezer fogyasztásmérőt szállít a délamerikai országba. A gödöllői gyár az utóbbi időben több versenytárgyalásra nevezett be és a tapasztalatoka elemezve fokozatosan tövek szerint tíz hónap alatt el Arab Emirátusokban. A tizenegymillió dolláros megrendelés alapján 130 kilokészítifc az 500, illetve 1200 méter hosszú 33 kilovoltos ve- méter mélységű kutakat. A Magyar Hajó- és Darugyár még a múlt év decemzeték építésére fővállalkozott a külkereskedelmi vállalat. A munkálatokba több magyar partnert is bevontak, a terberében nyert versenytárgya- ^gket az Erőterv ä Translást Jugoszláviában, amelyábbfejlesztették az ajánlati net'í alapján már az idén munkát. A piac igényeit figyelembe véve új típusú, a mai kor követelményeinek megfelelő gyártmányokat fejlesztettek ki. Például a korábbinál precízebb energia- takarékos árammérők gyártását kezdték meg. A brazil rendelést is olyan fogyasztás- mérők szállítására kapták, amelyek magas műszaki és esztétikai igényeket elégítenek ki. A rendelés összege meghaladja a másfél millió dollárt, s értékét növeli, hogy nemzetközileg elismert, a világ élvonalába tartozó cégeket előztek meg a versenymeglkezdik a két darab 20 elektro saját műszaki gárdája készítette, a sodronyok; a December 4. Drótmüveknél tonnás pártái daru _ szállítását készültek a kivitelezésben az a rvrftzaÉT lílKnto- _ , ’ . Országos Villamos Tavveze- téképítő Vállalat és a hída szomszédos ország kikötő jébe. A közelmúltban újgbb sikeres tenderen vettek részt, ezúttal Szíriában, ahol neves NSZK-beli és holland ■ tnerek. többek között versenytársakat megelőzve ^ .QrvS„ ;c „,á1_ építő vállalat vesz részt. A vállalkozás keretében külfölkapták meg a rendelést. A szerződés alapján 700 lóerős htanak különböző vontatóhajót, illetve két darab 15 személyes szállító kishajót exportálnak a közel- keleti országba. Az export „értéke meghaladja a másfél millió dollárt. A Chemolimpex az Idén több olyan nemzetközi verbrazil és japán cégek is szál- szerelvényeket. Jelentősen előrehaladtak az építők már a távvezeték elkészítésével, s a tervek szerint az építkezést 1984 októberéig befejezik. V-ÍÍ£ÓTAR# Modern, félautomata köszörűgépen készítik elő a hideg megmunkálással gyártandó termékek alapanyagát a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Az egyik állandó termék a csapágycsésze, melynek nyersanyagát is ezen a gépen köszörülik. Képünkön: Farkas József a szerkezet elektromágneses anyagfelhordó részét kezeli. — barna — SLÁGER A RÖVID TÚRA OjcBonsäcgfgai *s Jelentkezik Közeleg az Ősz, ennek az időjárás látványos* jegyein túl szinte biztos jele, hogy az utazási irodák új programot hirdetnek. Ezt tette tegnap Salgótarjánban a COOPTOÚ- RIST is, tájékoztatót tartva az őszi, téli utazási lehetőségekről. Szinte természetes, hogy ilyenkor mindenki az újdonságokat várja. Kiss Sándor, a szövetkezetek utazási irodájának hálózati osztályvezetője elmondta, hogy a most megjelent programfüzet húsz százalékkal több programot tartalmaz mint a tavalyi. Mindenekelőtt új, hogy a SPORT - TOUR közreműködésével sokkal több sítúrát terveznek mint eddig: Csehszlovákiába, Romániába, Bulgáriába. Ezen utakra, ez évtől, a vidéki irodákban is lehet jelentkezni. Igazodnak egy újsütetű igényhez: 3—6 napos túrákat, utakat készítenek elő, és bőviben lehet válogatni a hét végi ajánlatokból. Főszezonon túl szinte természetes módon „jár” a kedvezmény, 20 százalékkal olcsóbbak az utak, de gondolva a különböző vastagságú pénztárcákra, például a sítúrák esetében is, széles skálán mozog az ár, ez esetben 1900 és 7600 forint között. A jövő év elejének újdonsága a horgászok üdültetése külhonban és a fogyni vágyók pihenése határainkon túl. A COO^TOURIST megyei irodája mindenekelőtt a központilag hirdetett programokat szervezi helyileg, de saját kezdeményezései is lesznek. Erről Antal András irodaigazgató adott tájékoztatást. Helyi szervezésében Indulnak sítúrák, sítanfolyamok Csehszlovákiába, bővül az eddig is népszerű szovjetunióbeli utazási lehetőségek köre. Az utóbbiak kedvezményesen, a NOSZF ünnepségeinek idején 500 forinttal olcsóbbak lesznek. Megnövekszik a Lvovot, Ungvári célzó, rövid időtartamú utak száma. November közepén pedig egy repülőgép-autóbusz kombinációjú út szerepel a tervben a Balkánra. Ezeken kívül egy lényeges tétele az őszi-téli programnak a COOPTOURIST gyógyüdülési hálózatának ajánlata, többek között Bükfürdőre, Zalakarosra, Harkányba, Hajdúszoboszlóra, de jó lehetőség a hegyvidéki pihenés is. Jellemzőek a változó árak: 920 forinttól háromezer-ötszázig terjed a hétnapos turnusokra. tárgyaláson. A dél-amerikai senytárgyaláson is részt vett, országban az elkövetkező esztendőkben jelentős villamos- energia-fejlesztési programot valósítanak meg, s a magyar ahol a külkereskedelmi vállalat ajánlata bizonyult a legjobbnak. Jelentős megrendelést kaptak például Törökgyártók arra-törekednek, hogy orzságból, ahova mintegy 30 a beruházásokból minél nagyobb arányban részesedjenek. A Nikex közvetítésével az Országos Kőolaj- és Gázipari ezer tonna nitrogénműtrágyát szállítanak, s az export értéke megközelíti a 3 millió doilárt. Emellett számos kisebb megrendelést is elT részt, szolnoki kőolajkuta- nyertek. Irakba úgynevezett tó és -fúró vállalatának dől- műbőr szegosza tagot, AlgériáBudapesfre érkezett a ciprusi kereskedelmi és iparügyi miniszter George Andreou ciprusi ke- delegációval egyidőben hat k.ü- reskedelmi és iparügyi mi- lönböző ciprusi cég képviselő- niszter Veress Péter külkeres- je, illetve a limassoli kereskedelmi miniszter hivatalos kedelmi kamara elnöke is meghívására hatfős delegáció tárgyalásokat folytál Budapestén Budapestre érkezett, A ten. • ^MTI) J szín programi üzemlátogatások —A pásztói szüret megtekintése A kétnapos látogatáson megyénkben tartózkodó besztercebányai delegáció tegnap a reggeli órákban párt- és állami vezetők társaságában ellátogatott a Karancshús üzembe. Itt Frink Ferenc, a közös vállalat főkönyvelője adott tájékoztatást az üzem munkájáról, majd a vendégeik megtekintették az üzemet. Jozef Bi- ensky, a négytagú testvérvárosi küldöttség vezetője elismerően nyilatkozott a látottakról-, hallottakról. Ezt követően a csehszlovák vendégek Pásztora utaztak, ahol a Mátraaljai' Állami Gazdaság - munkájával ismerkedtek meg. A küldöttséget Juscsák György Igazgató fogadta és ismertette meg a külföldi szakembereket az álla-; mi gazdaság tevékenységévéi; A szakmai program a nemrégen átadott, korszerű pász-' tói tejüzemben folytatódott,' majd a helybeli Béke Termelőszövetkezetben zajló szüreti munkákat tekintették meg a vendégek. A testvérváros! . delegáció,’ . amely kedden és szerdán tanulmányozta Nógrádban. az élelmiszer-ellátás és -kereskedelem helyzetét, tegnap áz : esti órákban utazott vissza Besztercebányára. Felszabadulási munjcaverseny VEGYÉPSZER-brigádok felhívása Az 1983. . szeptember 40-én a felszabadulási munkaversenyről megjelent SZOT-el- nökségi határozat nyomán .a VEGYÉFSZER salgótarjáni gyárának három szocialista brigádja: a. Nógrádi Sándor, a Zalka Máté és a Petőfi Sándor Szocialista Brigád felhívással fordul a vállalat valamennyi kollektívájához, valamint a megyében dolgozó szocialista brigádokhoz. . A felhívás lényege az, hogy a brigádok többletfelajánlásokkal csatlakozzanak a felszabadulási munkaversenyhez — ezáltal is biztosítva a VI.- ötéves tervi célkitűzések teljesítését. Az éves felajánlásokon túl a brigádok tegyenek vállalásokat az idei terv túlteljesítésére. a VI. ötéves tervfelaáa- tck évenkénti meg oldására,, il-■ Ietve többleték elérésére, f vállalásokban szerepeljenel kiemelt tennivalóként a tér mékek minőségének javítá sa, az anyag- és energiataka rékosság, a töké sexport nő velőse, a termelési fegyelen szilárdítása, á gazdálkodó egy ségeken belül és azokon kívu az együttműködési készséj fokozása, a hatékonyabb meg oldások többletújítások útjai való alkalmazása. A felhíváshoz csatlakoz! VEGYÉPSZER vállalati brigá dók szeptember végéig állít sák össze konkrét felajánlásai . kát. Az országos kezdeményezéshez csatlakozó három VEGY ÉPSZER-es szocialista brigád a Nógrád megye üzemeiben dolgozó valamennyi szociálist? kollektíva versenyben vald részvételére. is számít v